Forgókínpad

Forgókínpad

Az Ég magas, a császár messze van

2021. november 17. - Szele Tamás

Kissé nehéz helyzetben vagyok, ugyanis most okos, művelt és tehetséges úriemberekkel fogok vitába szállni, megpróbálom érdemeik elismerése mellett tenni ezt, elvégre egyikük sem kazahsztáni magyar nagykövet, hogy ezt elhanyagoljam, mint a magyar külügyminiszter tette a minap. De muszáj vitatkoznom, olyan álláspontot képviselnek Ázsia ügyeiben.

sarkany_es_medve_sassal.jpg

Tovább

Vodka és vakcina

Mikor az ember már sokadjára jár úgy, hogy egy, a világjárványról folyó beszélgetés közepén művelt, értelmes, logikus gondolkodású ismerőse kérdez egy akkora baromságot, amitől megáll a kés a levegőben, már nem kérdez vissza, hogy „ezt meg honnét veszed”. Lehet tudni, honnét: a világhálóról. A világhálóra pedig Olginóból került fel, galambocskáim...

kremlin_st_basils-russia_fecskendo.jpg

Tovább

Temetői füttyszó

Amint nem egy kolléga, én is úgy gondoltam, hogy részben felesleges, részben értelmetlen foglalkozni a Fidesz tegnapi tisztújító kongresszusával, most mégis megteszem, egy olvasói vélemény miatt. Ugyanis a vélemény közkeletű, és velejéig téves – épp ezért kötelességemnek érzem elmagyarázni, mi történt valójában.

orban_kongresszus_revu.jpg

Tovább

Eduardo és a Pegasus

Bonyolódik a Pegasus-ügy, messzire vezetnek a szálak, nem csak térben, de időben is – egy napba telt, míg körülbelül sikerült átlátnom, a legújabb fejlemények mit jelenthetnek, és be kell látnom: mint ilyen ügyekben mindig, most sem azt, amit elsőre gondolnánk. Nem jobbat, nem is rosszabbat, hanem mást. De hát lássuk, mi történt a héten!

teveszekhaz_eduardo_pegasus.jpg

Tovább

A farkas és a bárány

Szögezzük le, hogy az érthető, miszerint a farkas, amennyiben teheti, megeszi a báránykát. Ehetne nyulat, csak az elszalad, megtámadhatná a lovat, de az felrúgja, a medvével jobb, ha nem is próbálkozik: marad neki a bárány vagy az éhkopp. Azonban, ha a farkas még fideszes is, elevenen eszi a bárányt és evés közben még hibáztatja is a kialakult helyzetért.

orban_balazs_barannyal.jpg

Tovább

Városházi spekuláció

Spekuláció következik, de nem úgy, ahogy sokan értik. Hanem úgy, hogy mivel az állandóan kavart Városháza-ügy csak nem akar kihűlni, pedig ha kávé volna, ennyi kavarástól mostanra tán keményre is fagy, azon fogok én spekulálni, gondolkodni, merengeni, hogy mi a csodáról lehet szó ebben a történetben? Ami innentől következik, nem tényállítás, hanem spekuláció.

varoshaza2_anonymousszal.jpg

Tovább

Gumidominók

Talán minden legendák legkárosabbja a gumicsonté. Ami azt mondja, hogy a dolgok nem spontán történnek, minden esemény és hír arra hivatott, hogy nála fontosabbakról vonja el a figyelmet, de bezzeg ha a Lényegre figyelnénk, akkor... akkor nem tudom, mi volna, mert ha látná is mindenki ezt a hipotetikus Lényeget, akkor sem volna rá befolyása a legtöbbeknek.

gumiszoba_neo_pills.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása