Azért mélységes mély a paranoia kútja, mélyebb, mint a múlté, megszédül az ember, ha belenéz... de nézzük, mert tudni kell, mit gondolnak azok, akikkel nem értünk egyet. Most például a Minden Szó oldotta meg (igen, megint ők) a Világ Összes Problémáját, egyetlen huszárvágással.

Nem titok, hogy az utóbbi két napban engem különösen érdekelt Kína. Általában is érdekel, nagyon is, de bizonyos okok miatt mostanság kiemelt fontosságúnak érzem az onnan érkező híreket. Igen meg is lepődtem, mikor elém ugrott a Facebookon a Kínai Nemzetközi Rádió magyar nyelvű oldala – főleg azért, mert Kínában tiltott ennek a közösségi oldalnak a használata.

Akkor most próbáljuk elmagyarázni, előre szólok, nem lesz sem egyszerű, sem rövid. Főleg, hogy a dolog minden részletét én sem értem teljesen, ahogy senki sem. De mégis, úgy gondolom, a súlyos sebben fekvő Zóna olvasóinak tartozom némi magyarázattal arról, hova tűnt a lap. Hát: nem tudjuk, ki vitte el, de minden jel arra mutat, hogy nem a cica, hanem a sárkány.

Rossz hírek jönnek a sarkvidékről, nagyon rosszak, de ne becsüljük le az emberi természetet: tudunk mi ezen még rontani bőven. Fegyveres konfliktusoktól további környezeti katasztrófákig a világon mindenre van lehetőség most, hogy az északi-sarkvidék tengerei október végére nem fagytak be.

Kezd komoly lenni a járványhelyzet az egész világon, így Magyarországon is, amelyre nem az lenne a megoldás, hogy Magyarország lépjen ki a világból (bár kormányszinten szorgalmaznák), hanem az, hogy keressünk megoldást, és míg meg nem találjuk, vigyázzunk a fertőzéssel. Ezzel szemben hazánk s a külföld válogatott őrültségekkel reagál a helyzetre.

Tulajdonképpen bagatellnek tűnik a dolog. Tulajdonképpen lehetne mondani, hogy semmi jelentősége és lehet, hogy tényleg nem is lesz, de az sincs kizárva, hogy a kormány megtalálta azt a kalapácsot, amivel minden különösebb feltűnés nélkül rászögezheti a maradék független sajtóra a koporsó fedelét. Ez a kalapács törvénymódosítás formájú.

Azért különös ám az emberi természet. Mindent megtesz ez a kétlábú, tollatlan, hogy ha valami kellemetlen a számára, azt ne lássa, ne hallja, ne is tudjon róla. A tegnap igen szép, felemelő és kellemes demonstráció zajlott, melynek végig sikerült megőrizni békés jellegét. Fontos és okos beszédek hangzottak el, majd rendbontás nélkül hazament mindenki.

Akkor most írjunk október 23-i vezércikket, bár a „vezércikk” fogalomnak az online sajtóban nincs semmi értelme. Az október 23-inak pedig általában nem is szabad legyen, akár online, akár print – ha van, az baj. Baj, ugyanis nem lehet eltalálni mindenkinek az ízlését a körülbelül tizenötmillió magyar anyanyelvű potenciális olvasó közül.

(Kép: 1956 október 23. Tüntetés a Bem téren)

Ma kicsit rendet kell raknunk, ugyanis megint kezdenek összekeveredni a dolgok, minek következtében semmi sem az, aminek látszik, a kávéscsésze is lehet kandúrmacska vagy marmonkanna, attól függ, ki minek hiszi vagy akarja hinni. Ékes példáját fogom bemutatni annak, hogyan változik a valóság ebben a mai világban szinte bármivé.

Vannak nagy pillanatok az életben, számomra ma reggel jött el az egyik ilyen, mikor rájöttem, mi az, amire nem vagyok alkalmas. Számlálhatatlanul sok mindenre vagyok alkalmatlan, de hála az Égnek, a legkevésbé a magyar kormány amerikai sajtólobbistájának lennék jó. Azt én csak elrontani tudnám.

(David Reaboi)