Azért legyünk igazságosak, Kósa Lajosnak vannak jó tulajdonságai is, például szereti a Rolling Stonest, elment miattuk a múltkor egész Új-Zélandig is. Ennél több jót nehéz volna róla mondani, de tény, hogy a zenei ízlésével semmi baj. Viszont nem lesz egyhamar a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Tán még levelező tagja sem.

Ha a tegnapi-mai magyar sajtót átnézné egy nyelvünket jól beszélő földönkívüli, meg lenne győződve arról, hogy minálunk a világon minden a nemiség, pontosabban a nemi identitás körül forog, az emberek úgy szabják-varrják a testüket, mintha télikabát volna, és a kormány ennek próbál gátat szabni, holott erről szó sincs. Politikáról van szó.

Valljuk meg így egymás között, a Magyar Közlöny általában nem az a sodró lendületű kalandregény, amit az ember nem képes letenni, és magával viszi metróra, strandra, munkába is. Kevesen lapozgatják passzióból, többnyire tagadhatatlanul unalmas, a nyelvezete is olyan, amilyen, ráférne egy jó szerkesztő, ha nyereségessé akarnák tenni.

Akkor most foglalkozzunk kicsit Ázsiával. Annak sem minden országával, mára Kínából, Észak-Koreából és Afganisztánból érkeztek figyelemre méltó hírek. Ez nem jelenti azt, hogy Ázsia más országaiban minden rendben volna, Burmában például szintén nincs semmi rendben, de egy átfogó és alapos tanulmány kötetre rúgna, és annyi terjedelmünk nincs.

Tudom én már, mit csinálok – dudorászom Weöres Sándorral – űrhajós-inasnak állok. Hát hiszen nem is akkora bolondság ebben a mai világban lelépni erről az egész sárgolyóról, ha ideiglenesen is. Napok óta gondolkodom a dolgon, mióta nyilvánossá váltak a jelentkezés feltételei, és nem sok akadályát látom a dolognak, mégis lehetetlen volna számomra.

Mint azt minden facebookozó tudja, Magyarországon nincs Halloween. Hogy miért nincs, az már beállítottság és világnézet kérdése, egyesek úgy gondolják, Mindenszentek van helyette, mások úgy, hogy depresszió, alkoholizmus és reménytelenség, én a magam részéről megkockáztatom, hogy minálunk állandó a Halloween a maga rémeivel, azért nem tartjuk meg külön.

Hosszú hétvége első napján vagyunk, a fű sem nő és nem is vallana jó modorra magyar belpolitikával elrontani azok pihenését, akik még nem váltak függővé ettől a drogtól – akik meg már azok, elrontják saját maguknak, nem féltem őket. Mi most foglalkozzunk érdekesebb dolgokkal, például a szőke, bronzkori kínaiakkal.

Egy lyukon bebújunk, két lyukon kibújunk, mikor azt hisszük, hogy kint vagyunk belőle, akkor vagyunk csak igazán benne, mi az? Minden óvodás rávágja, hogy a nadrág. Felnőtteknél bonyolultabb a helyzet, ugyanis ez a Pegasus-botrány magyar szegmense, csak épp fordítva. Mindjárt elmagyarázom, mert érdekes.

Lassan már az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen, a fene gondolta volna, hogy 2021 őszének leggyakoribb szava a magyar sajtóban egy káromkodás lesz: az, hogy „Elk*rtuk”. Még 2006-ban sem emlegették ennyit ezt a szót: a Google csak hírből több, mint nyolcvanezret talál, amiben szerepel ez a szó.

Sűrűn tele lehet írva Orbán Viktor határidőnaplója, de most az egyszer azt mondom: legyen is, mert amit most művel, különösen a tegnapi nyilatkozata fényében, az nem árt az Európai Uniónak, hanem egyenesen használ, még ha ő ezt nem is így szeretné. Ez a mostani az „én csak egy kávét kérek” helyzete, dőljünk hátra és szemléljük a showt, mert érdemes.