Már magam sem tudnám megmondani, hányadik napja tart a megfigyelési botrány, annyit tudok, hogy a róla szóló cikksorozatunknak ez a tizedik része. Lesz még ebből szappanopera, egyet se féljen az olvasó, pedig drámának indult, de ahogyan lassulnak az események, egyre gyérebben csöppennek a fejlemények, inkább hinném, hogy török telenovellává válik előbb-utóbb.

Az egyik szemem sír, de a másik sem mosolyog. Nincs okom a vigalomra, úgy látom, teljesen és tökéletesen felesleges a munka, amit én betűvetés útján végzek. Vetem, vetem, de alig kel ki valami. Ráadásul bőségesen trágyázzák is a vetésemet, annyira, hogy semmi ki ne serkedjen – se vizet, se fényt nem kap a trágyától, ami nőhetne. Mi több: ezt jóindulatból teszik.

Úgy látszik, ez a sajtóbotrányok hete. És ha épp nincs sajtóbotrány, vagy nem elég, ami van, hát kreálnak egyet, ingyen van. Most éppen azért sír a közmédia, mert nem kapták meg a BBC-től a Szijjártó Péterrel készített interjút, mármint közreadás céljából. Van olyan, kérem. Ők viszont óva intik Angliát az efféle lépésektől, mert könnyen hadat üzenhetünk nekik.

Nem tagadom, szívesen folytatom a megfigyelési üggyel foglalkozó sorozatot, ugyanis ez sokkal fontosabb, mint az elmúlt napok magyar sajtóbotránya – de hát írni csak akkor lehet, ha van miről, folytatást írni meg akkor, ha történt valami az ügyben. Jelentem: történt, elsősorban nemzetközi szinten, de magyar vonalon is említhetünk ezt-azt.

Még mindig a Návai-ügyről kell írnom, mert nem csitul és egyre magyarosabb fordulatokat vesz. Azt lehetett sejteni, hogy a szerző nem nyugszik majd bele abba, miszerint most speciel mellényúlt, de nagyon – bár adtam volna erre is egy halvány esélyt – de a dolgok mostani állása szerint még annak örülhetünk, ha nem kap a stikliért Táncsics-díjat.

Sajnos beszélni kell erről, ha már mindenki foglalkozik vele: maga a kérdés is érdekes, bármilyen egyszerűnek is tűnik. Mivelhogy részben arról szól, lophat-e az ember saját magától? A válasz pedig valami olyasmi lenne, hogy lophat, de az eredményt nem adhatja el akármilyen néven. Igen, Návai Anikó ügyéről van szó, ami részben nevezhető plágiumnak is.

Nagyon szívesen folytatnánk a megfigyelési botrányról indított sorozatunkat, ennek csak egyetlen akadálya van: semmiféle néven nevezhető hírrel nem szolgálhatunk ez ügyben, maximum véleményekkel. Az meg mindenkinek van, nekünk is, tehát ma írjunk másról, például arról, mi fogja rövid időn – pár éven – belül tönkretenni a Facebookot?

A tegnapi kitérő után térjünk vissza így, a kilencedik napján a megfigyelési botrányra, bár nevezhetjük Pegasus-ügynek is. Olyan fordulat nem történt az ügyben nemzetközi szinten, ami döntő lehetne, bár vannak fejlemények a nagyvilágban: kis hazánkban pedig épp most kenik be sárral az egészet, hogy legyen terepszínű és ne tűnjön fel annyira.

Mindennek megvan a maga oka, csak az emberi elme nem képes átlátni a Gondviselés vagy a karma szövevényes útjait. Én például ma azt hittem, hogy csak kicsit lesz bonyolultabb az életem, mivel nem tudtam a napi munkát a megszokott, reggeli órákban elkezdeni egy szakmai találkozó miatt, de majd bepótolom nap közben. Erre fel sokkal lett bonyolultabb.

A megfigyelési botrány hetedik napján kicsit megpihenünk, ha az Úrnak szabad volt, mi csak jól tesszük, ha követjük az Ő példáját. Részben azért, mert nincsen sok fontos hír, ugyanis hét vége van, olimpia van, Pride volt, részben azért, mert nem ártana kicsit képbe helyezni az egész jelenséget a magyar glóbuszon. Van olyan, kezicsókolom, hogy magyar glóbusz.