Egyik szemem sír, a másik viszont zokog: nem tudom, mi lesz ezzel a mi szakmánkkal, az újságírással Hunniában, csak azt tudom, mi van, és az bizony elég szomorú ahhoz, hogy az ember elfakadjon sírva. No, de lássuk, mi bántja az én lelkemet? Igaz, röhögni is fogunk közben, szokás szerint, de azért mégsem a vigasság ideje van most.

Túlzások idejét éljük, szélsőséges, értelmetlen, veszélyes túlzásokét. Mondhatnánk, hogy érthető ez, a világjárvány mindenkit hisztérikussá tesz, de ne feledjük: a mostani ostobaságok a járvány elmúltával sem merülnek feledésbe. Amint a választási kampányok idején elhangzott rágalmak és sértések sem: egyszer mindegyikre lesz valamiféle reakció.

Azt elmondhatjuk mindenképpen, hogy tegnap Karácsony napja volt. Méghozzá május közepén. Nyilván nem az ünnepről, hanem a főpolgármesterről és – tegnap óta – az előválasztások miniszterelnök-jelöltjéről van szó, akiről nem tudom, hogyan beszél angolul, de vagy neki, vagy valamelyik tanácsadójának kiváló érzéke van a médiához, mert szó szerint betöltötte a napot.

Ezt elég nehéz lesz úgy megírni, hogy az ember elfogulatlan is maradjon, jóhiszemű is, de valahogyan mégis rávilágítson a problémára. Mert probléma, az van, nem is kicsi. Dióhéjban az a kérdés, hogy az ellenzék nem saját maga ellen dolgozik-e, nem maga alatt vágja-e a fát az előválasztással? Mert vannak a rendszernek gyenge pontjai.

Történt pedig, hetedhét országon innen, üveghegytől messzi, hogy egy kis magyar falu arra ébredt egy tavaszi reggelen: mind egy szálig kipusztult. Apraja is, nagyja is, senkinek sem volt kegyelem, elvitte őket a csúnya, nagy rossznyavalya. Illetve nem a rossznyavalya vitte el őket, hanem az ellenszere. Vagyishogy senkit sem vitt el, mivel az egész hazugság volt.

Kezdjük azzal, hogy ez egy nagyon udvarias ország, ahol kifejezetten modortalanságnak számít, hogyha nem hisszük el, amikor valaki a szemünkbe hazudik. Vagy szamárságokat beszél. Mosolyogni kell és úgy tenni, mintha elhinnénk, sőt, utólag is úgy kell tennünk, különben nagy lesz a sértődés. Ezért lehet és szabad is nálunk képtelenségeket beszélni.

Érdekes hírrel kell kezdenem: az oltásellenes, qanonista mozgalom megtalálta a Szent Grált vagy a Bölcsek Kövét, vagy amit még keresni szokás. Megoldották a tényellenőrzés problémáját, miáltal kísértet járja be a Facebookot, a Pluton chip kísértete. Az FSZB meg röhög a markába és iszik még szto gramot, bár nemsokára abbahagyja, mert sok lesz a jóból.

(Fotó: The Stonk Market)

Ne nevetgéljünk, a hír teljesen valós, sőt, nem is a legfrissebb, csak épp a világjárvány miatt nem figyeltünk rá oda: Törökország a Holdra készül, teljes komolysággal, nem kímélve sem pénzt, sem energiát, sem embert – most azért érdekes ez a hír, mert kiderültek a részletei is. Kicsit furán hangzik, de úgy néz ki, tényleg meg akarják valósítani a tervet.

Két napja gondolkodom a tételen, és egyre különösebb eredményekre jutok. Egészen pontosan arra, hogy ha komolyan vesszük a tudós Trócsányi László tételét, mely szerint mivel nincs európai nemzet, az Európai Egyesült Államok gondolatát is el kell vetnünk, úgy az emberiség eddigi történelme tévedés volt és újra kell kezdeni a vállalkozást mindenestől.

- Hol járt, Sajókám, hogy hála Istennek, hetek óta nem láttam?

- Itt, a kávéházban, Hacsek, hogyhogy nem látott?

- Mindennap benéztem, nyoma sem volt.

- Ott ültem a kisteremben, a bal kettes asztalnál, mint mindig, kérdezze meg a tulajt, ha nem hiszi.