Dézsy Zoltán filmrendezőnek épp úgy meg kell élnie, mint nekem, vagy bármelyikünknek, ezt értem és tiszteletben is tartom. Mindazonáltal ez megoldható volna önismétlés nélkül is – kérem, szubjektív írás következik, ugyanis a PestiTV és a Pesti Srácok jóvoltából megint napirendre került a közvetlen lakókörnyezetem, és annak rettentően titkos kazamatái.

Azért ez kezd kissé fárasztóvá válni. Értem én, hogy hazudni csak kitartóan szabad, de örökösen mégsem lehet: azt hittem, káprázik a szemem, mikor belenéztem a ma reggel megjelenő Pesti Srácokba. Ezek az emberek komolyan azt hiszik, hogy képesek visszalapátolni a lóba a citromot? Hiszen az általuk reklamált Donáth-ügy már tavaly szeptemberben eldőlt.

Vannak nagy, véletlen találkozások az életben, így találkozott Kleopátra Caesarral Alexandriában, Stanley Livingstone-nal Ujijiben, a Tanganyika-tó mellett és David Reaboi Milo Yiannopoulosszal ezeken a hasábokon. Ez azért van, mert a két alt-rightos betűkuli egyaránt esküdött: Milo bosszút Trump és a Republikánus Párt ellen, David hűséget Orbán Viktornak.

Tulajdonképpen az egész nagyon régen kezdődött, a Breitbart című obskurus lap szerkesztőségében. Ami eredetileg hírgyűjtő oldal volt, míg néhányan fejükbe nem vették, hogy ezen a felületen fogják megcsinálni az új, valóságon túli, alt-right sajtót, és meg is tették. Ami azután történt, arra tavaly azt mondták volna, hogy legenda, idén nevezhetjük rémregénynek.

Én ezt kikérem magamnak. Ez a legnagyobb fokú indiszkréció, úriembereket nem lehet ilyen helyzetbe hozni. Ezt még figyelni is kínos. Az egy dolog, miszerint Orbán Viktor és Soros György urak folyamatosan levelezgetnek egymással, bizonyára sok a közlendőjük egymással, de miért a nyilvánosság bevonásával teszik? Ez már exhibicionizmus, kérem.

Próbáljunk rendet tenni a tegnap óta sűrűsödő ködben, ugyanis most már mindenki tudni véli, mi történt doktor Gődény Györggyel, a legtöbben szerintem az érintettnél jobban is tudják már, ellenben biztosat csak ő maga tud, meg az illetékes rendőri szervek, viszont ők nem beszélnek, és ennek lehet némi oka. Akkor lássuk, miről van szó.

Próbáljuk meg összefoglalni, mi történt tegnap Brüsszelben, mert ahogy látom, kevesen értik. Van, aki értené, de nem akarja, van, aki akarná, de nem érti, van, aki egyszerű válaszra vágyik – nem fogja megkapni tőlem, mert ilyen nincs – és akad, aki beéri azzal a verzióval, amit a hivatalos propaganda terjeszt Hollywood és a népmesék szellemében.

Akkor most öntsünk tiszta vizet a pohárba, mert kezd egyre nagyobb lenni a káosz a fejekben. Tegnap nem mindenki ivott, aki nem kedveli a kormányt, így például én sem tettem, de ahogy körülnézek a közösségi oldalakon, mintha mindenki keserű másnaposságtól szenvedne és épp mélyen gyűlölné az egész világot, ám legjobban az Európai Uniót.

Kesernyés nap ez a mai, és nem csak a kávé miatt. Évforduló van most, kettős évforduló, és helyzet is van. Épp ma két éve volt az a fekete hét, aminek folyamán egyszerre szűnt meg két szerkesztőség is, ahol dolgoztam, a Vasárnapi Hírek és a Sport.Mindig – és egyik sem azért, mert munka helyett loptuk volna a napot és könnyűvérű hölgyek cipellőiből ittuk volna a pezsgőt.

Tegnap nagy szóbőséggel emlegettem, miszerint igen nagy baj, hogy bejutott az AUR nevű párt a román parlamentbe, és ez szinte azonnal beigazolódott. Valójában szó nincs arról, hogy ők konzervatív értékek védelmezői lennének, arról viszont van szó, hogy a legelső javaslatuk épp az lesz, miszerint alkotmánymódosítás útján tiltsanak be minden nemzetiségi alapon szerveződött pártot.