Ha most azt kérdezném bárkitől, hogy gyakori-e az olyan szélsőjobboldali menet Magyarországon, mint a tegnapi, melyet elviekben a Mi Hazánk szervezett Horthy kormányzóvá választásának századik évfordulója alkalmából, a legtöbben azt mondanák: á, dehogy, századik évforduló csak egyszer van, és utóbbi időben kifejezetten ritkák a neonáci demonstrációk. Bezzeg régebben volt belőlük több is a soknál.

Tartozom egy vallomással: vonzanak a megoldhatatlan feladatok. Munkanélküli periódusaimban régebben a Rohonci-kódexet fejtegettem, mint egy Baross téri Champollion, csak nem sokra jutottam vele – pontosabban annyira, amennyire mindenki más, aki nekilátott, miszerint az eleje evangélium, a vége egy leltár lehet, a kettő között meg csak a jó Isten tudja, mi van.

Az azért már biztos, hogy ki nyeri az eheti lottó ötöst, illetve kik. Dr. Magyar György és én, valahogy majd csak megoszlik kettőnk között a monstre nyeremény, én ugyan még abba is belemennék, hogy ő kapjon hatvan százalékot, én meg negyvenet, mert övé volt eredetileg az ötlet – de majd csak megosztozunk valahogy azon a pár fityingen.

Akkor tömeghisztériázzunk kicsit, ha már ilyen a közhangulat. Nekem magamnak ugyan az a véleményem, miszerint nem annyira veszélyes a koronavírus, hogy mindmeghaljunk tőle legkésőbb holnap reggelre, de tömeghisztéria idején csak óvatosan az önálló véleményekkel, mert egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy épp megkövezi egy kedélyes sokaság.

Először is tisztázzuk, mit jelent a cím. Ez egy pandzsábi kifejezés a Brit Birodalom fénykorából, annyit tesz, hogy valaki: „tökéletes gentleman”. Az ám, csakhogy van ám ennek egy ironikus éle is, inkább jelent olyasvalamit, miszerint „na, ez is egy finom úriember, mit ne mondjak”. Nekünk ugyan sok közünk nincs Indiához, mégis Magyarország a pukka száhibok birodalma.

A tegnapi tüntetésről elmondhatjuk, hogy jó volt és sikeres. Ilyen demonstrációkat szeretnénk látni mindig, rendbontás, atrocitások nélkül, értelmes, tisztességes beszédekkel, célokkal, tartalmas gondolatokkal, békés résztvevőkkel – és nem érkeztek ellendemonstrálók, a honi szélsőjobb, hogy úgy mondjuk, távollétével tüntetett, bár ez amúgy is legalább egy számmal nagyobb esemény volt annál, amit ők még meg tudtak volna zavarni.

(Fotó: Népszava)

Kezdjük azzal, hogy a politikus nem diplomata. A diplomatát ugyanis nem választják, hanem kinevezik, éspedig vagy azért nevezik ki, mert ért valamihez, vagy azért, például az Egyesült Államokban, mert sok pénzt adott a választási kampányra, nálunk esetleg még lehet a Műkörmös Micike unokatestvére is. De elvileg kellene értenie a szakterületéhez.

Pálinka. Tulajdonképpen ez az egy szó kifejezi a mai magyar valóságot. Ütős, hamar megzavarja a fejet, módjával nem ártana, de nyakló nélkül kapjuk, verekszünk is tőle eleget és minden reggel kín felébredni ebben a pálinkaszagú világban. Gyorsan egy féldecit, hogy segítsen rajtunk – segít is, újabb berúgás, újabb verekedés, újabb másnaposság felé, míg belé nem döglünk.

Most szeretném jelezni, hogy aljasul nagy disznóságok készülődnek a Parlamentben – mikor készülődtek ott rendes dolgok? – és ha hagyjuk őket megtörténni, megérdemeljük a sorsunkat. Nem tévedett sokat a Sargentini-jelentés, mikor azt mondta, hogy Magyarországon veszélyben forognak az európai értékek, de most már az emberi jogok sem fognak sokat érni.

(Fotó: MTI)