Kérem, én csak annyit mondok, hogy a Kim Dzsongunnak jobban tele van a naptárja, mint a Mick Jaggernek és a Lady GaGának együttvéve. Hónapokkal előre le van kötve, szerintem lesz még neki isztambuli turnéja is, bár erről biztosat nem tudunk – viszont otthon is komoly fellépések várnak rá. Hiába, ilyen ez a popszakma, a feltörekvő ifjú sztárnak meg kell küzdenie a toplistás helyért.

Az első nagy koncertet otthon adja a világpolitika Johnny Rottenje, éspedig Hszi Csin-ping társaságában – igen, a kínai elnök rövidesen Phenjanba látogat. Ezt ugyan felfoghatjuk az udvariasság jeleként – és a Távol-Keleten az udvariasság rengeteg mindent jelent vagy jelenthet – hiszen Kim Dzsongun járt előbb Pekingben, illik visszaadni a vizitet, csak hát örökös kínai elnökök nem szoktak elmászkálni otthonról, ha és amennyiben nincs rá nyomós okuk. Ezek szerint viszont van. Hogy mikor indul, azt még biztosan nem tudni, illetve nem kötik az orrunkra, de az kétségtelennek tekinthető, hogy vonattal megy majd: ugyanis Kim is a nagypapa legszebb, páncélozott, vasár- és ünnepi vasárujával, vagyis szerelvényével látogatta meg a kínai fővárost, illik megmutatni, hogy Hszi mestert sem a gólya költötte, neki is van kisvonatja! Mondjuk arról sem szólnak a hírnökök, miről fognak tárgyalni ezek a jóravaló, derék fiatalemberek Phenjanban, de az mond valamit, miszerint Hszi Csin-ping a látogatást a kínai hadiflotta parádéján jelentette be – hát igen, igen, azok a vitatott vizek a Sárga-tengeren, melyeknek kérdésében Amerika Japán mellett áll... azok a tengerek, szigetek lehetnek a kulcsai a kínai-észak-koreai közeledésnek.

Márpedig Kim Dzsongunnak lesz egy fellépése a hillbilly koronázatlan királyával, Donald Trumppal is. Ennek ügyében járt a minap Phenjanban a CIA impresszáriója, bocsánat, igazgatója, bocsánat, most már az Egyesült Államok külügyminisztere, Mike Pompeo. Kérem, ebben a popszakmában akkora a pezsgés, hogy egyszerűen belezavarodik az ember, sosem tudni, éppen ki játszik kivel és milyen hangszeren. Pompeo volt tehát a béke angyala, ami azért is nagyon érdekes, mert korábban mintha az észak-koreai válság egyszerűsített megoldását szorgalmazta volna: azzal a javaslattal élt, hogy egyszerűen likvidálják Kim Dzsongunt. Ilyent a CIA igazgatója mondhat, de nem mondhat egy amerikai külügyminiszter, tehát kinevezése óta nem mondta, csak de. Világos, ugyebár?

Ne tessék félni, én sem értem. Nos, az a lényeg, hogy Trump elnöknek szándékosan vagy kevésbé szándékosan, de sikerült pont ezt a kedves, empatikus, diplomáciai érzékkel bőven megáldott urat küldeni, hogy előkészítse az Egyesült Államok és Észak-Korea csúcstalálkozóját, Kim Dzsongun személyesen fogadta, és valószínűnek találom, hogy a korábbiak okából a kebelére is ölelte (mikor tanulja már meg a Nyugat, hogy Kelet-Ázsiában nem viselkedünk úgy, mint elefánt a porcelánboltban? Valószínűleg soha.). De hát Kim Dzsongun is látta a Keresztapát, amiben elhangzik a legendás mondat: „Nothing personal, it's just business.” (Ne vedd személyeskedésnek, ez csak üzlet.) Mindenképpen, Pompeo phenjani látogatása hatalmas buli lehetett, utána csak annyit bírt nyilatkozni a sajtónak, hogy minden simán ment, a találkozóra hamarosan sor kerül.

Sőt, sikerült elkapnia a kínai balettet is!

Hát igen. A kínai balett-társulat úgy került Phenjanba, hogy meghívták őket fellépni, és ha már mentek, elkísérte őket Song Tao is, aki nagy rajongója a művészeteknek, és mellesleg a Kínai Kommunista Párt Külügyi Bizottságának elnöke is. De bizonyos vagyok abban, hogy most csak a balettező lányokat gardírozta, és semmiképen sem akarta felügyelni a Kim Dzsongun-Pompeo találkozót. Ő csak odacseppent, merő egy véletlenségből. Az élet kiszámíthatatlan, kérem. Pompeónak meg lehetne annyi esze, hogy értsen abból, ha Észak-Korea fővárosában kínai balettel várják.

No, de Trump elnök sem tétlenkedik, veszettül pengeti a bendzsót, most éppen cimborájával, Abe Sindzóval próbálnak Floridában. Pontosabban tárgyalnak. Ezek a tárgyalások azért fontosak, mert egyfelől Amerika érdekei a Sárga-tengeren pont ellentétesek Kínáéval (itt szó van a hajózási útvonalak ellenőrzéséről is), másfelől viszont Japán érdekei egybevágnak Amerikáéval, tehát a fesztivál úgy fog kinézni, hogy fellép Kína, akit Észak-Korea kísér, és fellép az Egyesül Államok, akit meg Japán. Az már más kérdés, hogy a környülállások miatt Észak-Koreáé a kulcsszerep a buliban, de végső soron kínai–amerikai érdekellentétek ütköznek, némi nukleáris kísérettel. De mit mond a két sztár fellépés előtt a sajtónak?

Trump kifejtette: mindent megtesz azért, hogy tárgyalásai az észak-koreai vezetővel világraszóló sikert hozzanak, de ha úgy látja, hogy eleve nem lehetnek ereményesek, akkor el sem megy a találkozóra. Hát ez jól kezdődik... A japán kormányfő szintén kifejezte meggyőződését, hogy fenn kell tartani a nyomásgyakorlást Észak-Koreára. Abe Sindzo bátorítónak mondta, hogy Donald Trump a Kim Dzsong Unnal folytatandó megbeszéléseken felveti majd az Észak-Korea által elrabolt japán állampolgárok ügyét. Trump elnök megerősítette, hogy nem csupán ezt, hanem az Észak-Koreában fogva tartott három amerikai ügyét is szóba hozza majd az észak-koreai vezetőnek. Észak-Korea már korábban elismerte, hogy az 1970-es-80-as években elrabolt 13 japán állampolgárt. Japán szerint azonban az elrabolt - és remények szerint még életben lévő - japán állampolgárok száma 17.

Srácok, ez már death metal, keményen nyomjátok! És hol lesz a buli?

Nem tudjuk, hol lesz, annyit tudunk, hogy öt helyszín is szóba került, de egyik sem az Egyesült Államok területén fekszik.

Az igazi az lenne, ha Pekingben tartanák a találkozót, akkor már nem csak a lóláb lógna ki, hanem kiesne az egész ló is.

Szóval, nagy buli várható a csendes-óceáni térségben, a gitárkirályok már hangolnak, cibálják a drótokat keményen.

Időközben Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette, miszerint június 24-én előrehozott elnök- és parlamenti választást tartanak Törökországban a végrehajtó elnöki rendszer bevezetése érdekében. Hát, az biztos, hogy én már tizedikétől nem fogok tudni aludni, olyan izgatott leszek – mi van, ha valaki mást választanak meg? Különben erre a választásra azért van szükség, mert igaz ugyan, hogy Törökország már egy éve megnépszavazta a prezidenciális rendszert, melyben nincs miniszterelnök, viszont az államfő nagyon széles végrehajtó jogköröket kap – csak az az államfő eszerint a rendszer szerint még nincs megválasztva. Azt eredetileg 2019 novemberére tervezték, most sürgős lett, előre hozta a padisah. Hogyne, hiszen így az államfő hatáskörébe kerül a rendkívüli állapot bevezetése, feloldása és esetleges meghosszabbítása is – kívánhat török politikus ennél többet az életben? Esetleg még a Topkapi Sarayit hétvégi háznak.

Hatalmas produkció várható, Erdogan a szimfonikus rock mestere, aki bármikor képes nagy tömegeket mozgatni, most is Verdit fogják előadni, kedves közönségünk, igen, jól tetszenek sejteni: a Nabuccot, abból is a Rabszolga-kórust, harckocsikra és vegyi fegyverekre hangszerelve.

Valami csodaszép lesz. Ja, nem.

Hát, kérem, egyelőre ilyenek a zenei élet hírei, kérem, mi nem politizálunk, azt pláne nem mondanám, hogy ez az egész már nem olyan, mint egy hidegháború, hanem az is, csak most nem ideológiák miatt feszülnek egymásnak a hatalmak, hanem gazdasági és politikai érdekek okából, főként pedig azért, mert lassan de biztosan autokratikus rendszer alakul ki minden olyan országban, amit világpolitikai tényezőnek tekinthetünk.

Igen, ez van, nehéz idők jönnek.

Ilyen ez a popszakma.

Szele Tamás

Manyika jobb, ha vigyáz magára, akárkinek is dolgozik, Manyikának ugyanis a nyomában vagyok. Hogy kicsoda Manyika? Manyika az, aki hülyének nézi magát, kedves olvasó, aki elárasztja hazug szamárságokkal a magyar nyelvű közösségi oldalakat és aki tönkreteheti – zavarmentes üzemelése esetén – a teljes honi online sajtót. Állítsuk meg Manyikát!

Miről is beszélek? Kérem, már magam is röstellem lassan, hogy minden második nap ezzel foglalkozom, de mentsen, hogy a szakma érdekében teszem. Ugyebár, a választási kampány alatt volt, ami volt, minden sajtótermék felkapott a legszilajabb musztángjára, és az elszaladt vele. A választás eredménye sem töltötte el egyértelmű elégedettséggel az országot, sőt, mintha ennek az ellenkezőjét tapasztalnám, de aki azt várta, hogy a sajtóban enyhül a kampány, az tévedett. Illetve, a valódi sajtóban, ami valódi hírekkel foglalkozik enyhült, vagyis most már az aktuális eseményekről tudósítunk, de ott van a Homályzóna, az Ismeretlen Tartomány, ahol semmi jelentősége a tényeknek.

Az online álhírlapok.

Ilyenek voltak mindig is, még emlékszem a legendás mindenegyben.com szárnyalására, vagy avilagtitkai.com-ra, ők sem haltak még ki, de új rablói vannak a Nyárnak: hír-TV.com (köze nincs a csatornához), magyarnep.blogspot.hu (ez a szerény „magyar nép hangja” címmel fungál), otpercpiheno.hu és még sokan mások. Ők jelentik állandóan, hogy Orbán Viktor kórházba került, míg közben a fél ország látja, mert nyilvánosan szerepel, ők írnak hamis levelet ugyancsak Orbánnak Törőcsik Mari nevében, ők számolnak be a legvadabb baromságokról, amikről fél szemmel, hat mérföldről is látható, hogy egy vak hang nem sok, annyi sem igaz belőlük: igen, őket tetszenek osztani, kedves ellenzéki olvasótábor, ugyanis kellemesen hangzanak a hazugságaik.

Régóta mondom, hogy erről a politikai elitről teljesen felesleges hazugságokat kitalálni, még a túlzások is értelmetlenek, elintézik ők maguk helyettünk, velük kapcsolatban bőven elég, ha a tényekkel foglalkozunk, tán még sok is. De imádni tetszenek a felkiáltójeles címeket és a bombasztikus hazugságokat, terjed is ez a sok hülyeség, mint egy járvány, a valódi sajtó szégyenére és kárára. Hogy mi lesz a kár? Azt is elmagyarázom később.

Tegnap este épp merengtem a net fölött, bús düledékeiden, Sajtó romvára megállék, mikor szemet szúrt egy újabb bicskanyitogatóan nagy hülyeség. Ezt tán csak nem hiszik el? De, elhitték, osztották is, vitték, mint a cukrot.

Arról volt benne szó, miszerint „Orbán Viktor nem kíván az országban lenni a szombati tüntetéskor, ezért újra elhagyja Magyarországot! Legyen kedves ossza már meg, aki szerint a miniszterelnöknek igenis itthon kellene lennie!” (http://magyarnep.blogspot.hu/2018/04/orban-viktor-fel-megtudtuk-mit-tervez.html) Hát az odáig igaz, hogy ez a kormányfő különös előszeretettel tartózkodik házon, sőt, Házon kívül, mikor kellemetlen események zajlanak a Kossuth téren, de ki is állítja ezt? Ja, a „nép hangja”. Lássuk tovább, a primitív álpolitikai rizsa nélkül, csak a lényeget? „Eközben Orbán Viktor sietve elhagyja újra Magyarországot és most Svájcba fog utazni. Erről ez a fénykép tanúskodik:” és lám, adott egy kép, amin Orbán látható, feltehetően egy személyszállító gép fedélzetén.

Akkorát vágtam az asztalra, hogy hasadt. Ennyire hülyék vagyunk? Fog utazni vagy nem fog utazni, mindegy, de miféle bizonyíték ez? Milyen nap van? Kedd! Mikor fog utazni? Szombaton! Ezek belefotóztak a jövőbe, négy nappal előre?

A kicsi kutya farkát nem érdekli, megy vagy marad, mellesleg az eseményekre ennek nincs is nagy hatása, legfeljebb az ő privát lelki csipkéire, felőlem ott egye meg a fene, ahol van – sokkal fontosabb az, hogy az olvasók nem veszik észre a képtelenséget, nem veszik észre, hogy napokkal előre nem lehet fotózni, nem lehet bizonyíték egy kép valamiről, ami még meg sem történt! Elnézést a kurziválásért, fettel szedésért, de hátha így leesik, hogy se én, se más nem képes hétfőn vagy kedden lefotózni egy szombati eseményt.

Mi a franc ez, időgépe van a „nép hangjának”? Fluxuskondenzátorral? Főszerkesztő Marty McFly? Vissza a jövőbe? Előre a múltba? Mi ez a szamárság?

Kormánypárti olvasóim ne legyintgessenek, hogy ilyen az ellenzéki sajtó, mert egyrészt nem ilyen, másrészt addig örüljenek, míg az orruk alá nem dugom az Origót vagy még inkább a Minden szót, mert az hasonló propagandaértékű dolgokat termel, futószalagon.

Hogy térjünk vissza a botránykőhöz, hát miképpen lehetett ezt az abszurditást elhinni? És még osztani is?

Na jó, ennek már fele se tréfa. Nyomozzunk. Ki követi el ezeket az álhírlapokat? Ugyanaz az ingyenes szerkesztőmotor hajtja meg az összeset, impresszum sehol, az elérhetőségük egy nem létező alapítvány mailcíme, szignót eddig egyet fedeztem fel, bizonyos Dorah Nagyét, viszont tekintve az oldalak igazságtartalmát, ez is valószínű, hogy álnév. De akkor ki üríti ránk ezt a rengeteg trágyát?

A véletlen segített.

Vaktában navigálgattam az oldalakon, rovatokat próbáltam megnyitni, csak azok nem voltak feltöltve, mikor elém ugrott a blogger felülete. Belépni persze nem tudtam, de valószínűleg megnyithatta a rovatokat, és nem töltött fel semmit, csak nem is zárta be. Így legalább látjuk, kivel van dolgunk.

Ez a valaki munkanévnek a „Manyo”-t használja, beceneve Manyika. A „magyar nép hangja” esetében ez így néz ki:

Míg a hir-tv.com esetében így:

Vagyis egyformán. Az URL arra utal, hogy vagy van Manyikának köze a szegedi Rádió 88-hoz, vagy velük is visszaél – de szorul már körülötte a hurok. Már rátaláltam a nyomaira. Meglesz ez a hölgy (ha ugyan hölgy).

Mármost akkor beszéljünk arról, miért fontos őt kézre keríteni.

Elsősorban is elvi okokból: sajtóban hazudni pedig nem szabad. Megeshet tévedés, félreértés, dezinformációt is kaphat az ember, de a szándékos, manipulatív hazugság tilos. Ugyanis a teljes sajtó hitelét rombolja. Értem, hogy míg a hír-tv.com egy oldalán harminc hirdetést számoltam meg, ami azért, tekintetbe véve a forgalmat, szép pénzt hozhat, a „nép hangján” egyenesen negyvenkettőt, ráadásul ugyanazokat, de ez csak annyit jelent, miszerint a közölt tartalom felesleges is, csak azért van ott, hogy a hirdetéseket hordozza. Viszont akkor ez nem sajtó, hanem átverés.

Sajnos azonban gonoszabbat sejtek én a bokorban. Lehet, hogy így, választási kampány alatt, után Orbán Viktor húzónév, és hozza a kattintást, ha marhaságokat írnak róla és kamarazenekara többi tagjáról, de ez az álhírhullám nagyon hasznos is neki. Közismert tény, hogy a maradék független, online sajtót is megpróbálja a megnyert választások után a kormány vagy megszerezni, vagy bedarálni, erre utalhatnak Rogán Antal minapi szavai is: „határozott fellépésre lehet szükség a közösségi oldalak felhasználóinak védelmében”, tehát készülnek az online sajtó törvényi szabályozására. Mármint, majd úgy szabályozzák meg, hogy csak nekik legyen, sajátjuk.

Tökéletes hivatkozási alap lenne egy ilyen törvényjavaslat benyújtásához a világhálón terjedő álhírhullám, ami már a kormány lábait nyaldossa. Két perc alatt megy majd át a törvény, hála Manyika szorgos munkájának.

Szóval nem csak szimpla átveréssel, szélhámossággal van dolgunk, amit Manyika azzal keres, csak hab a tortán. Az a borravalója. Manyika leginkább jól fizetett kormányalkalmazott lehet, most már csak azt nehéz eldönteni, hogy a magyar kormányé vagy inkább a digitális terepen otthonosabban mozgó orosz szervek embere, aki átmenetileg ránk dolgozik.

Manyika a precedensteremtő, Manyika az, akit előreküldenek kötekedni, hogy aztán jöhessen a verekedés.

Manyika a provokátor.

Manyikát lehet, hogy igazából Szásenykának hívják, de ha tényleg Manyika, az nem jobb fikarcnyival sem.

Állítsuk meg Manyikát, a szabad és független sajtó érdekében!

Szele Tamás

Hölgyeim és uraim, legyenek erősek, kapaszkodjanak meg, aki áll, üljön le, így, a választások után jó pár nappal lesújtó hírt kell önökkel közölnöm: nem Magyarország a világ közepe, sőt, a bolygóé sem. Az viszont kétségtelen: annak dacára is ezen a planétán vagyunk, hogy nem körülöttünk forog, így bármi is legyen a magyar választások körül, érdemes odafigyelnünk a világméretű trendekre.

Például azt mondom: Kína. Mi jut róla eszükbe? Rizs, sárkány, kínai büfé, olcsó iparcikkek, Nagy Fal, gazdasági fellendülés? Ja igen, a közhelyek. Idősebbek még emlékezhetnek a nagy Mao elvtársra és a kulturális forradalomra is. Erről azért ne feledkezzünk meg, ugyanis fontos lesz később. Hanem, ha mi panaszkodunk a demokrácia deficitjére és a NER autokratikus voltára, mit szóljanak a kínaiak? Talán elkerülte becses figyelmüket, elvégre csak a világ legnépesebb és gazdaságilag leghatalmasabb államáról van szó, bagatell mihozzánk képest, de nem túl régen Kínában hatalmi átalakulás történt. Hszi Csin-pinget élethosszig tartó vezetéssel ajándékozta meg az Országos Népi Gyűlés, vagyis a Kínai Népköztársaság parlamentje.

Na bumm, tetszenének mondani, eddig nem így volt? Nem, nem így: ciklusonként kellett választani az országos vezetőket, mint mindenhol. Na és Mao? Hát Teng Hsziao-ping pont azért vezette be ezt a demokratikus változást, hogy soha többé ne lehessen maoizmus, személyi kultusz, rémuralom. A „soha többé” mostanáig tartott, a magyar történelemben is ismerünk nagyon rövid lejáratú soha többéket, ez azért mégis kihúzta jó pár évtizedig. A döntés után cenzúraproblémák léptek fel, betiltották Kínában Micimackót, ugyanis a nép ezzel a névvel illeti Hszi Csin-pinget, a másik beceneve paozi, vagyis „húsos táska”. Az még nem tűnt el a vendéglőkből, ugyanis van egy kis pozitív felhangja.

Meg hát korlátozzák az internethasználatot, tudjuk, autokrácia van, viszont nálunk is az van, szóval teljes közöny fogadja a kínai híreket. Tegnap viszont azt hittem, káprázik a szemem, mikor egy volt kollégám (Zsebesi Zsolt) Facebook-posztjában azt olvastam: a nagy Kína olyan internetes oldalt üzemelt be vasárnap, melyen bárki tehet aláírt vagy névtelen feljelentést bárki ellen, aki szerinte veszélyezteti Kína állambiztonságát, egységét vagy politikai rendszerét. A névvel ellátott feljelentéseket bátorítják, éspedig pénzjutalommal, mely az eset fontosságától és súlyától függően tízezer jüantól félmillióig terjedhet. De azért a névtelen vamzolásoknak is utána járnak. Íme, az oldal. (https://www.12339.gov.cn/)

Tessék?

Ráadásul főleg a „gyanús külföldiekre” hívják fel a figyelmet, álláspontom szerint elég feleslegesen, ugyanis egy európai számára kissé problematikus feltűnés nélkül elvegyülni egy kínai tömegben. Van ennek némi akadálya.

Hát, ennek járjunk utána. Először is: mi a hír forrása? A kolléga úr a „Beijing Daily”-említette, csak hát annak nincs online verziója. Akkor talán a China Daily? Abban vannak érdekes adalékok, de nem. Netán a South China Morning Post vagy a szingapúri Straits Times? Sehol a hír. Az ember már leülne a Jangce vizeinél és sírna, mikor előugrik a forrás: a The Telegraph. (https://www.telegraph.co.uk/news/2018/04/16/china-sets-english-language-website-urging-citizens-report-foreign/) Dátum stimmel, tartalom stimmel. Akkor most mi is ez?

Az, kérem, hogy Kínában nem kellett feltalálni a besúgórendszert, mindig is volt. Ők találták fel, mint a világon majdnem mindent. Mi még a kies sztyeppéken vadásztunk a mormotára (nem vicc: a mormota- vagyis tarbagánpörkölt mongol nemzeti eledel, és ha a mongolok eszik, ehettük mi is), mikor Kínában már császári besúgóhivatal működött, főeunuchok irányításával. A huszadik században leginkább a Nagy Proletár Kulturális Forradalom idején dívott az „elhajlók” és „reakciós elemek” névtelen feljelentése, vagy a „tacepaó”-nak nevezett faliújságok névtelen cikkeiben, vagy „forradalmi tömegbírálat” útján, mely azt jelentette, hogy valaki beköpött valakit a vörösgárdistáknál, azok kimentek hozzá miszlikbe zúzták a lakását, úgy megbírálták, hogy csoda volt, ha túlélte, és ha még tudott mozogni, elvitték meghatározatlan időre egy átnevelő táborba. Meg persze a családját és a szomszédait is.

Hát, ilyen a permanens forradalom a gyakorlatban.

És Kínában.

Ahogy nézem, ez a feljelentő-oldal, ami egész ügyes kis fejlesztés, mert szépen végigviszi a felhasználót a szükséges lépéseken ahhoz, hogy szabályszerű feljelentést állítson elő, még a hülye sem tudja elszúrni, szóval ez a digitális aljasság tulajdonképpen a tacepao modern, digitális változata, garantálja a besúgó névtelenségét, pénzzel is jutalmazza, ha a hatóságoknak azért mégis megadja a nevét.

Csodás fejlesztés, fogadjunk, hogy sorban állnak már az adaptálási jogokért.

Na, de miért pont múlt vasárnap vezették be?

Mert múlt vasárnap volt Kínában a Nemzetbiztonsági Éberség Napja. Sok kínai ünnepet ismerek, erről mondjuk most hallok először, de majdnem biztos vagyok benne, hogy nem a Szung-korból származik.

A Cina Daily csodálatos albummal emlékezik meg az alkalomról, a gyönyörű fotókat Hszi Csin-ping-idézetek ékesítik. Igazi maoista gyöngyszem.

És tessék már belegondolni, mielőtt legyintenek egyet, hogy messze van.

Dehogy van ez messze. Itt van a sarkon, itt van, a téren.

Mibe kerül az ötletet magyarul is alkalmazni? Oldalt indítani, a kormány részéről, ahol az „állam ellenségeit”, a „sorosbérenceket”, a „nyugati ügynököket” fel lehet jelenteni, és a feljelentő neve garantáltan nem jut ki az illetékesek kezéből? (Nem a francokat: a történelem folyamán csak azok a besúgólisták nem kerültek nyilvánosságra hatalomváltások után, amelyeket az új hatalom is fel akart használni – igaz viszont, hogy minálunk az elmúlt száz évben eddig még mindegyiket titkosították, a vázolt okból).

Megmondom, mibe kerül: semmibe.

Az elégtétel és a megtorlás már így is be van ígérve.

A névtelen feljelentés meg nem csak Kína, de Magyarország nemzeti hagyományaiba is szervesen illeszkedik.

Tessék mondani, még mindig olyan messze van Kína?

Ide Mississippi a messze. Meg London.

Szele Tamás

Érett megfontolás után rájöttem, hogy az egész világ egy félreértés, amit jobb lenne azonnal abbahagyni és valami értelmesebbe fogni helyette, mielőtt agyon nem verjük egymást. Azonban ez fizikailag lehetetlen, így tehát kénytelenek vagyunk az adott mindenséget javítgatni állandó jelleggel – míg mások napi huszonnégy órában rontják. Felteszem: nem ingyen teszik.

Hogy kinek mi a véleménye a szombati tüntetésről, az merőben magánügy, én a sajátomat megírtam, közzé is tettem (http://huppa.hu/szele-tamas-mozgalmas-idok/), szerintem még nem a vég kezdete, de lehet a kezdet vége, legalábbis komoly tömegigényt tapasztalhatunk egy változásra. Azonban borzadva látom, mi történik azzal egyik vagy másik oldalon, akiknek a nézetei nem egyeznek a közízléssel. Kérem, a verbális lincselés enyhe kifejezés erre. Rendben, ez a világ nem úgy van összerakva, hogy mindenki egyetértsen, egy nyavalyás pacalpörköltet nem lehet úgy megemlíteni a közösségi oldalakon, hogy ne legyen belőle politikai hitvallás a hozzászólók részéről, de azért ha valakivel nem értek egyet, ám egyébként nem tudok róla semmi rosszat, mégsem kéne átharapni a torkát pusztán ennyiért. Nem hazaárulás, ha valaki másként gondol valamit: különben is, ha egy mozgalom valóban tömegeket képvisel, ki kell bírjon néhány ellenvéleményt, ha elég erős, nem is érdemes törődnie ezzel. De nem is a mozgalom veszekszik – hanem egyes emberek más emberekkel. Higgyétek meg, kedves felebarátaim, nem érdemes: ha annyira erős a tömegbázis, mit érdekli az Aurórát a sarki gesztenyés néni tűzhelye? Ha meg nem lenne annyira erős, akkor se az a dobkályha lesz a végzete. Különben pedig, elvben a demokráciáért és a véleményszabadságért (is) bomlott ki az a zászló.

No, de ez mellékszál. Ez ugyanis csak az indulatos és nem ritkán trágár vitákra vonatkozik, azonban a vita, a veszekedés mégis csak vélemények ütközése, még mindig kisebb baj, mint a hazugság. Az a nagy baj és az ömlik mindenhonnan, jön jobbról – természetesen -, jön balról, ha az ugyan bal, jön mindenfelől. Ez okozza a félreértéseket, azokból lesznek a késhegyig menő viták. Akkor lássunk pár tegnapi hazugságot, a vastagjából.

Kezdjük a kormányoldallal, mert nekik mégis ez a szakmájuk, értékeljük az eredményeiket. Hát kérem, obstrukció tapasztalható az Origónál, szerintem a felelősök már Kolimán bányásszák az uránszurokércet Volga-néphimnuszok éneklése mellett, mert akkora volt a kormányszócsőnél a buzgalom, hogy sikerült belékapni a kenyéradó gazdába is. Mint ismeretes, Budapest proaktív felgyújtása, valamint az utcai randalír érdeklődés hiányában emaradt, csakhogy az Origo ezt már előre beexponálta, így valamit mutatnia kellett. Kapóra jött az Oktogonon szerveződött spontán utcabál, legyen az a Borzalmak Völgye, ha már más nincs. No, mit is ír a hogyishívják (http://www.origo.hu/itthon/20180415-rosszul-idozitett-tuntetes.html)?

„Ez egy cseppet sem zavarta a tömegből kiváló ifjú sörös, boros és cigis demokratákat, akik sörblokád alá vették az Oktogont.”

Hát, ez legyen a legnagyobb bajunk, mondanám, meg az, hogy milyen kalapot vegyenek a hölgyek az epsomi derbyre. Ahol százhúsz-százötvenezer ember tüntet és nyitva vannak a boltok, le fog csúszni pár sör, ha lecsúszik, pláne, ha utcabál is kialakul, ott lehet egy-két részeg is, több nem nagyon, de néhány akadhat. Pfuj, minő anarchia, pfuj, sőt, piha: Stokes, kérem, hozza a repülősót! Szerző bizonyára nem járt még rockfesztiválon, főleg olyanon nem, amin tévedésből fellép a Kárpátia is: ezek az események hazánk legnagyobb alumínium-forrásai, nemzetgazdasági tényezőnek minősülnek, annyi sörösdobozt lehet utánuk összeszedni. De hallga! Lássuk a szóhasználatot! „Nem zavarta a … ifjú … demokratákat”! Súlyos ébertelenség történt, elvtársak, minek is a rövidítése a Fidesz?

Hát bizony, bizony. Tisztogatás következik az Origónál.

Nem tegnapi rémhír, de erősen jobboldali és méltatlanul elfeledett, miszerint migránsokat költöztettek a balatonőszödi volt kormányüdülőbe. Annyira elterjedt, hogy a térség fideszes képviselője, Witzmann Mihály levelet is írt a Nemzeti Vagyonkezelőnek, miszerint terveznek-e betelepíteni migránsokat – nem, jött a válasz. Akkor kik ezek a rejtélyes, kreol bőrű emberek? Kérem, Boór Miklós, Balatonszemes alpolgármestere oldotta meg a gordiuszi csomót. (http://hvg.hu/itthon/20180413_Migranspanik_Balatonoszodon__venezuelai_magyaroktol_rettentek_meg_a_helyiek#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2018_04_13&type-id=HvgDaily&user-id=B3B0DFBA&utm_content=normal)

„Az itt elszállásoltak valamennyien magyarok vagy azok leszármazottai, keresztény értékrendet képviselő, hivatalos papírokkal hazatérő családok. Legtöbbjük ért, tud magyarul. Addig fognak az üdülő területén tartózkodni, amíg sikerül nekik lakhatást és munkahelyet találnia a Máltai Szeretetszolgálatnak. Sokuknak még nincs itthon a teljes családja. Van köztük olyan is, aki venezuelai, de magyar származású menyasszonyával érkeztek haza, és szeretnének összeházasodni. Nem vitatom, hogy sokakban az idegenek feltűnése riadalmat kelthetett, de kérem Önöket, hogy ha ilyen híreket hallanak, nyugtassák meg a szülőtársakat, szó sincs migránsok betelepítéséről.” (HVG)

Ja, vagy úgy. Hát Venezuelában elég pocsék a helyzet, az biztos, csak hát ezek magyar menekültek. Csak a határon elfelejtették őket kifehéríteni és szólni nekik, hogy innentől kezdve csak magyarul szabad beszélniük – bár akkor is migránsnak nézték volna őket.

Ki ez, mi ez, egy bősz venéz? Az üdülőnkbe csak úgy benéz?

Menjünk tovább. Már írtam arról – és még fogok is – hogy az utóbbi időben elég sok ellenzékinek tűnő tárgy, konkrétan kamuportál tűnt fel a világhálón, és ontják az ostobábbnál ostobább álhíreket. Tegnap például azt állította az otpercpiheno.com, hogy Orbán Viktor nyilatkozott a tüntetésről (http://www.otpercpiheno.hu/2018/04/megkerdeztek-miniszterelnokot-hogy-mi.html). Lássuk, mit mondott – volna.

„A tüntetés elmondhatom, hogy egyértelműen a Sorosista beépített emberek szervezték, és pénzelik. Soros György érdeke, hogy ez a kormány lemondjon, mivel mi megtagadjuk a migránsok betelepítését Magyarországra, és a kerítésünk kizárja őket teljes Európa területéről. Soros minden ember zsebébe pénzt dugott, akik megjelentek tegnap a tüntetésen, de mi nem engedünk a Sorosista bérkatonák indokolatlan tüntetésének. Az emberek döntöttek, minket választottak, mi pedig elfogadjuk, hogy megtiszteltek minket azzal, hogy megkértek, vezessük tovább ezt a sikeres országot. Köszönöm.”

Kérem, én speciel ismerem Orbán Viktort, nem lehet harminc évig újságot írni ebben az országban anélkül, hogy meg ne ismerkedjen vele az ember, bár szakmán kívül is ismertem a kilencvenes évek elején, ha nem is túl közelről: sok rosszat tudok róla mondani, szoktam is, de így nem beszél. Ennél azért jobban fogalmaz. Különben is a szenzációs „tudósítás” azt nem mondja, hol nyilatkozott? Az otpercpiheno című világlap utána ment Nápolyba? Legyen egy közös sorrentói emlékük? Normál netes lapnak ritkán jut ilyen kiküldetésekre... főleg ennyire értelmetlenül. Kérem: ezt Orbán soha nem mondta, rémhír, mond majd randákat, fog az őrjöngeni – de vele kapcsolatban bőven elég az igazság is, nem kell hamisítani a híreket.Mindegy, terjed, mint a bubópestis.

Terjed aztán Messengeren, privát üzenet formájában, a konspiráció diszkrét bájával egy petíció is, melyet alá kéne írni, és akkor az Európai Unió megsemmisítené a különben valóban kétséges magyar választások eredményét. Eltekintve attól, hogy a petíció szövege is naiv, hogy azt ne mondjam, butácska (ilyenek vannak benne, miszerint: „Több hír is jött afelől, hogy szavazatokat vásárolt a kormánypárt, valamint kiradírozható tintával író tollakat adtak a szavazóknak”), az a baj evvel, hogy erre az Uniónak nincs jogköre. Kivizsgálhatja a csalást, elítélheti, ha úgy találja, hogy volt, alkalmazhatja a hetes cikkelyt, de az Unió új választásokat nem írhat ki, megszületett eredményeket nem semmisíthet meg. Az nem áll módjában, az a tagállam szuverén jogkörét sértené. Többek között ezért is szeretnék annyira sokan az „Európai Egyesült Államok”-típusú Uniót - abban nagyobb lenne a központi beleszólási jog.

Könyveljük el ezt a petíciót, élvén az ártatlanság vélelmével, a jóindulatú, naiv jobbító szándék kategóriájába, habár rettenetesen idegesítő, mikor ötvenedjére kapja meg az ember és mind az ötvenszer el kell magyarázni, mi a baj vele.

Aztán következik a mémeskút.

Szintén tüntetés tárgykörében: terjed, virálisan terjed egy mém olyan szöveggel, miszerint Németh Szilárdnak eldurrant az agya, és azt mondta volna a tüntetőkről: „A sajtótudósítások egyértelművé tették, hogy a tüntetők többen, többféle idegen nyelven beszéltek - világította meg az ügyet Németh Szilárd, aki szerint ez egyértelművé tette, hogy honnan szervezik ezeknek egy jelentős részét.” Ehhez a mém nemes alkotója annyit tesz hozzá, hogy „Azok nem idegen nyelvek voltak, baszdmeg, hanem összetett szavak, te gyökér.” Nemes egyszerűség, lapidáris, letisztult stílus. Csak éppen...

Szóval Németh Szilárdnak, vagy, ahogy én hívom, Vödörfejű Rajmund palotagrófnak tényleg nem kell a szomszédba menni ahhoz, hogy elnyilatkozza magát. Ezt például nem csak mondhatta volna, hanem mondta is. Csak éppen nem tegnap. Hanem egy éve, illetve egészen pontosan 2017. április 10.-én. A Népszavának mondta, meg is jelent. (http://nepszava.hu/cikk/1126257-tudsz-angolul-ideutaztatott-soros-ugynok-vagy)

Minek hazudni? Mond ez még a mai nap folyamán ilyenebbet is.

Minek hamisítani a hírt?

Nagyon unom, mikor a kormányról hazudnak álellenzéki orgánumok, és nekem kell tisztába tennem a dolgokat.

Annál jobban már csak azt utálom, mikor az ellenzékről hazudnak a kormánymédiumok. És azt is nekem kell tisztába tennem.

Meg nem is mindig érek rá. Amicus Plato, amicus Seneca, sed magis amica veritas, ám nem is szerzek tudomást minden hazugságról: úgy özönlenek, mint a Niagara, ezer forrásból jön a hülyeség. Viszont - minek?

A becsületes ellenzéki ettől nem lesz vadabb, a kormánypárti nem tér ki hitéből, az ingadozót nem győzi meg. Politikai szempontból ennek a hazugságáradatnak – és az álhírportálok fenntartásának – semmi értelme.

Ha csak nem az a kettős cél, hogy ezzel a hazugságorgiával hiteltelenítsenek el minden magyar nyelvű internetes hírforrást egy idő után, az olvasók ne legyenek képesek különbséget tenni hír és álhír között, és egy idő után mindenre legyintsenek – ez viszont igenis elképzelhető.

Ennek a tervnek lenne egy sajátos, oroszos íze, moszkvai bukéja. És a kormánynak sem volna ellenére, pláne, hogy ha elönti a netet a hazugság, lesz mire hivatkozni egy internet-cenzúrát bevezető törvény beterjesztésekor. Még a Zuckerberg sem tiltakozhat: hiszen ez csak harc lesz az álhírek, a „fake news” ellen.

Hát így tessék osztogatni ezeket a bődületes baromságokat.

Minden megosztott álhír egy-egy szeg a valódi, hiteles sajtó koporsójába.

És már most is úgy néz ki az a koporsó, mint egy sündisznó.

Szele Tamás

Hát, kérem, gond van. Mit írjak? Százezer, százhúszezer, százötvenezer? Mindig lesz, akinek kevés. Olyan is, akinek sok. Győzött a forradalom? Akkor meg kéne mutassam a forradalmat is, a győzelmet is, és bajban lennék. De az biztos, hogy valami nagyon fontos zajlik – ha hagyják, hogy végbemenjen, világraszóló is lehet a vége, csak keveseknek érdeke, hogy így legyen.

Igen, a tegnapi tüntetésről van szó. Kiment ugyanis rengeteg ember Budapesten az utcára és követelt. Ugye, egy tüntetés általában erről is kell szóljon, az a nem mindegy, hogy hányan követelnek és mit.

Mármost ez a tegnapi megmozdulás, hogy úgy mondjam, vertikális volt. Itt, Magyarországon hozzá vagyunk szokva a horizontális, vízszintes politikához: leng az inga balról jobbra, jobbról balra, a mi logikánk az egyik oldalt a másikkal váltja, le, aztán vissza, erre karrierek épültek, sőt, villák, stadionok is, ez eddig olyan biztos alap volt.

Oszcillálunk.

Bele is döglünk, ugyanis mivel ez egy mechanikus mozgás, a politikusokat arra készteti, hogy a hatalmi váltóhoz alkalmazkodjanak, ne a valós problémákkal foglalkozzanak, és ha valaki ezt szóvá teszi, kétfelől esnek neki, mondván, hogy szentséget tört. Mert bezzeg a nyugati demokráciákban. A nyugati demokráciákban is van ciklikus mozgás, de csak a reális feladatokkal való foglakozás mellett, nem az a politikai tevékenység fő célja, hogy 1. az ember megszerezze, 2. az ember megtartsa a hatalmat.

Erre fel a tegnapi tüntetés mintha vertikális lett volna. Merőleges a tengelyre, sőt, nem is síkban, hanem térben. Kiment rá mindegyik ellenzéki vagy annak mondott politikus, mert hátha meg lehet lovagolni a hullámot, hátha lehet szörfözni egyet (nekem pont ez nem tetszett: nem raknék magamnak olyan házat melybe háziúr települ. Pláne nem X. vagy Y.). Kimentek ugyan, de mint az ábra mutatta, piszokul nem róluk volt szó. Igen, ott voltak, kösz. Illetve részemről nem kösz, viszont ez a show nem az övék volt. A legszebb azért Orosz Mihály Zoltán lehetett, a 24.hu őt is látta a tömegben ballagni, mint vert hadat, törött hajót. Ő például nem tudom, mi ellen tiltakozott: azért haragudott, hogy nyolc évig sérthetetlen volt?

De akkor miről szólt a dal, ha végre már nem pártpolitikáról?

Tulajdonképpen mélyebbre nyúlt valamivel – azért is lehetett ennyire általános – és egyszerűen a Fidesz kétharmados győzelme ellen tiltakozott a tömeg. A választási törvény ellen – ami valóban pokoli kotyvalék -, a csalások ellen. No, azokat viszont tényleg ki kéne vizsgálni. De az bizonyos, hogy már megint kevesebben szavaztak a kormánypártra, mint az ellenfeleire, és mégis a Fidesznek van kétharmada.

Na, ez az, ami nem lenyomható a szavazók torkán.

Ha a kormánypárt beéri egy szerényebb eredménnyel, mondjuk valahol 51-55% körül és lepaktál egy ellenfelével, mindenki azt mondta volna: ez egy ilyen ország. De nem érte be, hiszen 1998 óta vereségből kovácsol győzelmet (akkor még koalíció útján tette), és most nagy disznóságokra készülődhet, ezért kell neki egymagában a kétharmad. Ahhoz, hogy ezt az ember meglássa, nem kell felsőfokú orákulumképzőt végezni, sőt, még levelezőit sem: látja ezt mindenki, akinek van egy csepp esze.

Emiatt – és a győzelem szemtelensége miatt – ment ki az utcára az a temérdek ember. Hogy aztán ez hova fejlődik, azt meg nem mondhatom ebben a pillanatban. Én csak remélném, hogy a magyar belpolitika elveszti pártjellegét és mozgalmibbá válik, ugyanis a rendszerváltás idején is az döntötte el a helyzetet – már a különlegesen szerencsés világpolitikai konstelláción kívül – hogy tömegek jöttek rá: a politika nem arról szól, amivel a politikusok foglalkoznak. A politika arról kéne szóljon, hogy kinek milyen jog jár, miféle folyamatok zajlanak a társadalomban, hogyan kapcsolódunk a világ többi részéhez, egyáltalán, közös ügyeinkről – ehelyett akkoriban arról ment a késhegyig fajuló vita a kormányzó elit köreiben, hogy Szűrös vagy Pozsgay? Reform vagy másféle reform? Aztán eldőlt, hogy egyik sem, és persze megint visszazökkent a kötött pályáról szabadulni kívánó szerelvény a vágányra, csak közben volt egy váltó. De azért csak sín ez is.

Különben is, miért nem bízhatunk a politikusban? Ugye, azért választjuk meg, hogy oldja meg a problémákat. Tulajdonképpen vállalkozó. Ha megoldja őket, ott marad munka nélkül, mikor lejár a mandátuma, oda a pénze is. Tehát bölcsen gondoskodik arról, hogy részint semmiféle gondot meg ne oldjon maradéktalanul, részint pedig támadjanak új problémák is, melyek szintén arra várnak, hogy ő megoldja őket. Ez annak a titka, miért élünk már több, mint száz éve „átmeneti időkben”.

No, tehát akkor: mi lészen a tegnapi tüntetés után?

Sík mezőben hármas út. Négyes, de az, amin jöttük, nem játszik.

Alakulhat széles körű, öntisztuló mozgalom, valami olyasmi, mint a Solidarnosc volt, ami kiharcolja a választási törvény helyrepofozását, háttérbe szorítja a pártalapú politikát, és rákényszeríti a megválasztott politikusokat, hogy tegyék is a dolgukat, ez lenne a legjobb megoldás. Bár 1989-90-ben ezzel kellett volna kezdeni, az akkori, sokkal jobb gazdasági helyzetben, mert most nehéz lesz. Ja: azt hittük, ezt csináljuk. Könnyű elcseszni.

Vagy elsikkad a mozgalom, a hetente ismétlődő tüntetések módszere eddig nem volt sikeres, esetleg ráül az egészre valamelyik párt. Azzal vége is a mesének. Ugyanis ez a sok ember nem lesz mindig és minden körülmények között utcára vihető, ezek nem írtak alá szerződést senkivel. Ha nem alakít nagyot nekik a mutatványos, mennek tovább.

A harmadik, legrosszabb lehetőség egy új párt megjelenése a palettán, ebbe szoktak fulladni az új kezdeményezések – felveszik őket a vármegyéhez közepes pozícióba, írnoknak, aztán mindjárt változik a leányzó fekvése. Ettől őrizkedni kéne.

Persze, az első megoldás járna némi társadalmi átalakításokkal is, mely a fennálló rendnek távolról sem érdeke, például többen foglalkoznának azzal, amihez értenek is, és ez teljesen felborítaná a hazai lopásmechanizmust, tehát annak kedvezményezettjei részéről igen komoly átok-gyilok-hadjáratra lehet számítani. Látják ők is a veszélyt, nem hülyék ők, hanem sikkasztók. Ahhoz a pályához meg ész kell.

Mondjuk ez a hadművelet már a demonstráció előtt megkezdődött, mindenki emlékszik a beígért törő-zúzó, gyújtogató rohamosztagok apokaliptikus képére a kormánysajtóból, csak sajnos a rohamosztagok nem jöttek el. Más dolguk volt, alkalmatlan volt nekik a hely és az idő, és különben is, lekésték volna az ötórai teát. Mellesleg nincsenek is. Mondjuk az Origo ezt úgy pertraktálja, miszerint „a szervezők megijedtek, és nem merték behívni őket”, bár ez már az óvodai kiscsoport szintje. Urak, urak, kormánymédiumok urai, nem jött össze, lássátok be, gyengék vagytok, mint a borecet.

No, szóval izgalmas idők jönnek.

Meg mozgalmasok.

Vagy nem.

Meglátjuk.

Szele Tamás

Kérem, az egész egy pokoli fejfájással kezdődött még este. Nem tudom, mi bajom, de egyszerre fájt jobbról, balról, elölről, hátulról, alulról, felülről, szerintem még kívülről és belülről is. A migrént sikerült kialudni, a fejem már nem görcsöl, csak a politikám migrénes: ahogy így reggel körül belenézek a hírekbe, egyszerre sajog kívül is, belül is, mindenhol.

Akkor lássuk, mi a baj?

Elsősorban is baj, amit a kormánypárt művel. Mint ismeretes, sokan elégedetlenek úgy a választás eredményével, mint a szavazatok számlálásának módszerével, újraszámlálást követelnek – ettől én nem várnék radikálisan eltérő eredményt, de valóban történtek különös dolgok, érdemes volna indítani egy alapos vizsgálatot. Ezt a vizsgálatot követeli a mai tüntetés, amire sokan fognak elmenni, köztük ismereteink szerint Vona Gábor is – és, mivel ő odamegy, sokan nem fognak, például én sem, ugyanis ezzel az emberrel én nem tüntetek együtt. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne volna szükség erre a demonstrációra, ez csak azt jelenti, hogy én nem barátkozom mindenkivel.

De hogy kezeli ezt a kormánysajtó?

A kormánysajtó a jelek szerint úgy, mintha maga is kezelésre szorulna. Feltaláltak egy csodálatos rémhírt, hadd idézzem eredetiben a címet, mert utánozhatatlan: „Gulyás Márton behívta a Soros-rohamosztagot: Törni-zúzni akarnak Budapesten! Ők gyújtották fel Hamburgot” - és végigzavarták, de szó szerint a teljes kormánymédián. Van abban valami csodálatos, ahogy egy betű eltérés nélkül, kórusban ugyanazt gondolja minden kormányorgánum minden munkatársa, nem különbözik sem egy iota, sem egy apex, annyira ügyelnek a szöveghű másolásra, mintha Szentírás volna, amit közreadnak – mondjuk János jelenései, mert elég apokaliptikus a vízió. Sátáni egy evangyéliom ez, meg is mondom, miért.

Mert nyílt hazugság, maximum két dologra jó. Egyrészt arra, hogy aki még hisz nekik, otthon maradjon (de aki hisz nekik, mit keresne a tüntetésen?), másrészt előre jelzik, kikre akarnak fogni egy esetleges, kormányprovokátorok által szervezett műzavargást. Csak a gondolatmenetnek vannak hibái. Azt mondja az Origo (http://www.origo.hu/itthon/20180412-gulyas-marton-soros-rohamosztag-torni-zuzni-akarnak-pesten-ok-gyujtottak-fel-hamburgot.html):

„Törni-zúzni akarnak a szombati demonstráción. Gulyás Márton felvette a kapcsolatot régi politikai szövetségeseivel, a tüntetéseket tudatosan és profin erőszakba fordító Soros-féle rohamosztaggal, az ANTIFA-val.”

Hát, az Antifa bizony nem rohamosztag, sőt, nem is egységes mozgalom, hanem így, ilyen formában csak egy gyűjtőnév: így szokták magukat hívni (mikor nem másképp) azok, akik Nyugat-Európában fellépnek a szélsőjobboldali tüntetések ellen. Ez egy végtelenül heterogén valami, akad benne anarchistától konzervatívig mindenféle ember, aki nem kedveli a horogkeresztet, meg nem szereti a masírozó egyenruhásokat az utcán, de mondom: ez így semmi több, mint egy szakkifejezés, ami egy megmozdulás jellegét jelöli. Az Origo állítása olyan, mintha azt mondanák „a CIVIL nevű rohamosztag”. Képzavarnak sem utolsó.

Menjünk tovább. Georg Spöttle, a neves ufológus a Magyar Időkben golyóscsapágyas csúzliról és Molotov-koktélokról vizionál, most épp biztonságpolitikai szakértőként, de lesz ő még Napóleon is. (https://magyaridok.hu/belfold/az-antifasok-golyoscsapagy-csuzlival-molotov-koktellal-keszulnek-kaoszt-teremteni-2999785/)

„Jól ismerem őket, évtizedek óta ott vannak minden politikai megmozduláson, azzal a céllal, hogy békés tüntetésekből polgárháborús helyzetet teremtsenek, attól sem riadnak vissza, hogy bűncselekményt követnek el – mondta Spöttle, hozzátéve, hogy a véleménye szerint németországi és ausztriai antifások érkezhetnek elsősorban, akiknek Berlin közelében van kiképzőtáboruk. Spöttle szerint itt tanulnak meg golyóscsapágy csúzlival lőni, szuper-molotov koktélt készíteni vagy éppen a rendőrök elleni fellépésről oktatják őket. Hamburgban például betonlapokat dobáltak a kiérkező rendőrökre, akiknek iszonyat sok bajuk van az antifásokkal. A brutális módszerekkel elkövetett rombolást jellemzően fekete ruhában, fekete maszk mögé bújva követik el, öltözékükön felvarrók láthatóak, csoportokban mozognak.”

Ha Spöttle mesternek egyszer lesz egy világos pillanata, meg kéne kérdezni tőle, hol látott kiképzőtábort, mikor és mi a különbség az antifa, az autonóm, a civil és a szpartakista között (segítek: szpartakisták már a huszadik század első harmada óta nincsenek. Na, azok voltak a lövöldözősök.)

Minden arra utal tehát, hogy ha a tüntetés nem fullad magától zavargásba, a kormány megszervezi azt a tiltakozók helyett is, beszáll a megmozdulásba. Mindent egy jó kis rendkívüli állapotért, ilyen az erdogani recept. És különben akkor is megszerveznék, ha nem lenne tüntetés. G. Fodor Gábor, a kormánysajtó viharmadara tegnap világosan meg is mondta a Mandinerben: „De ha kell, akkor késlekedés nélkül lövünk. Mások is ugyanezt teszik, csak ők erről azt hazudják, hogy ez újságírás.”

Megint mások, közéjük tartozom magam is, azonban úgy gondolják, a sajtó eszközei között nem szerepel a lövöldözés, bár az kétségbevonhatatlan, hogy amit G. Fodor művel, minden, csak nem újságírás.

Nos, a belügyi helyzet fluid, meglátjuk estére, mi lesz, egy biztosan nem lesz: antifa rohamosztagosok nem fognak gyújtogatni az utcákon, különös tekintettel arra, hogy nincsenek is. A belső fejfájás letudva: mi van kívül?

Kívül? „Háború van most a nagy világban, Isten sírja reszket a szent honban.” - mondaná Vörösmarty és igaza lenne. Az éjjel az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország közös támadást mért szíriai katonai létesítményekre, melyek Asszad elnök vegyi fegyvereihez köthetőek. Meg – tegyük hozzá – nem mellesleg orosz támaszpontok kellemetlen közelségében is fekszenek. Egyesek annyira közel, hogy benne is vannak az orosz támaszpontban. Mint a világ minden más országában ismeretes, csak Magyarországon nem, ugyanis mi kizárólag a választásokkal foglalkoztunk, múlt szombaton vegyifegyver-támadás érte Dúmát az asszadista erők részéről, melynek mintegy hetven áldozata volt, többségükben gyermekek. Aki ezt szó nélkül hagyja, holott megtorolhatná, annak súlyos gondok vannak az etikai érzékével: Trump elnökre nagyon sok rosszat lehet mondani, szoktam is, de ezt még ő sem tűrhette. Mellesleg: ez a támadás nem példa nélkül álló eset, az Egyesült Államok a vegyi fegyverek bevetését Szíriában mindig megtorolja, például Trump először 2017. április 6-án rendelt el támadást meghatározott célpontok ellen Szíriában, miután több mint 80 civil halt meg egy vegyi támadásban. Akkor amerikai hadihajókról indított Tomahawkokkal lőtték a rezsim egyik légibázisát. Miért okoz tehát nagyobb gondot a mostani támadás az akkorinál?

Elsősorban azért, mert akkor orosz egységek nem voltak érintettek. Másodsorban: ez a támadás már előre tudható volt, és Oroszország állandó fenyegetésekkel próbálta elhárítani, hiszterizálták a közhangulatot is, amerikai atomtámadásokat vizionáltak, például a Vesztyi-24 nevű orosz hírtelevízió egyenesen tanácsokat adott a bunkerekben történő túléléshez: „több vizet, kevesebb édességet kell felhalmozni, és az orvosságok mellett legalább harminc liter ivóvizet érdemes tárolni. E mellett szükség lehet konzervekre, rizsre, illetve egyéb növényi alapú élelmiszerekre. Érdemes arra is gondolni, hogy a bunkerben magas lehet a hőmérséklet, így nő a vízfogyasztás is.” (HVG)

Hát, ez már a Fallout világa, és Mad Maxé.

A harmadik ok, ami miatt érdemesebb tüzetesen fohászkodnunk ezekben a napokban a Mindenhatóhoz, amennyiben vallásosak vagyunk, a Szkripal-ügy felhasználása ebben a témában is. Ugyanis „Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt állítja, hogy a 70 áldozatot követelő dúmai szombati vegyifegyver-támadás külföldi ügynökök által lett megrendezve, egy bizonyos ország russzofób kampányáról van szó - de nem nevezte meg az országot. Aztán később viszont közölték, hogy Nagy-Britannia ez az ország. Karen Pierce brit ENSZ-nagykövet szemenszedett hazugságnak és bizarrnak nevezte a moszkvai minisztérium állítását. „Ez groteszk, ez egy szemenszedett hazugság, a leghitványabb hamis hír, amit eddig láttunk az orosz propagandagépezettől” - hangoztatta.” (Index) (https://index.hu/kulfold/2018/04/13/sziria_ensz_lavrov_oroszorszag/)

Mivel pedig tudjuk, hogy a ma éjszakai légicsapásokban az egyik célpontot a négy közül egy brit Rafale-légiszázad semmisítette meg, valamint arról már régóta tudomásunk van, miszerint az Egyesült Királyság légterét heti rendszerességgel sértik meg orosz harci repülőgépek (többségükben stratégiai bombázók és kísérő vadászok), nyilvánvalóan demonstratív célokkal, attól kell tartanunk, hogy maga Britannia is orosz célkeresztbe kerül.

Egy szíriai konfliktus a NATO számára még lehet kérdéses és rendezhető tárgyalásos-kompromisszumos úton, mert ez esetben csak a szír nép veszít, igaz, ők nagyot, ám ha bármilyen támadás éri Nagy-Britannia területét, az beindítja a világméretű hadigépezetet, és ebből az Európai Unió sem maradhat ki. Főként, hogy államai majdnem mind tagjai a NATO-nak is.

A helyzet a végsőkig eszkalálódott, és amennyiben Oroszország nem tanúsít bölcs önmérsékletet, talán a legrosszabbra is fel kell készülnünk. A Szkripal-ügy igazi oroszos összeesküvés volt: elkövetünk egy gyalázatos merényletet egy idegen országban, aztán szövetségesünk elkövet egy még gyalázatosabb támadást a sajátjában. Ezek után megvádoljuk a támadással azt az idegen országot, melyet megsértettünk, és kész a casus belli, az ürügy a háborúra.

Egy megoldás kínálkozik: örömmel vennénk, mármint mi, a világ, ha a Duma is, Putyin is kimennének a Leningrádi Pályudvarra (Ленинградский вокзал), hátha az Ezüst Nyíllal megjön az eszük.

Hát így állunk, kérem.

Itthon tüntetés, várható provokáció, politikai elmebaj, a külvilágban világméretű katonai és politikai válság.

Csoda, ha fáj a politikám kívül is, belül is?

Lassan a fejem is kezd fájni.

Legyünk észnél, emberek, mindenhol a Föld kerekén.

Most muszáj.

Szele Tamás

Múlt vasárnap lezajlottak a választások és most már csak az eredmények kiértékelése tart? Azt maguk csak hiszik, kérem, azt maguk csak hiszik. A kampány örök, a kampány folyik, a kampány semmit sem változott, ugyanis a pártok vezetései elfelejtettek szólni az aktivistáknak, miszerint vége van, sőt az eredményt sem ismertették velük a jelek szerint.

Mondjuk ez utóbbi tényleg kockázatos vállalkozás is lett volna sok esetben. A fanatizált tömeg még a végén a szentként tisztelt vezért tépi szét, ha kiderül, hogy a csatának vége. És úgy ért véget, ahogy.

Ne feledjük, az idei (dehogy csak idei, jobb, ha úgy fogalmazunk: legutóbbi) kampányban annyi negatív indulatot, érzelmet vetettek be minden oldalon, mint még soha, és ez a sok démon nem fog majd parancsszóra visszabújni a palackba, pláne, hogy senkinek esze ágában sincs kimondani ezt a parancsszót. Hiszen most kell ütni a vasat, amíg meleg, a választási eredmények valóban rengeteg kétséget vetnek fel, magam sem tagadom.

Azt viszont tagadom, hogy a kampánynak – alapos vizsgálatok után bármire is jussanak a szakértők – szerepe volt az eredményben, akármilyen is legyen az végül. Ez a gyűlöletkampány minden fél részére valójában kontraproduktív volt. De – folyik tovább, nem lehet kiszállni, egyes elemei már be is épültek a folklórba, lesz belőlük néphagyomány, ballada, esetleg táncos mulatság is.

Ott volt, ugye, a sorosozás. Régóta mondom, hogy a kormánysajtó központi irányítása pocsékabbul van megszervezve, mint az olasz hadsereg tábori nyilvánosházai az első világháborúban. A vidéki napilapok és a Magyar Idők esetében ugyan tökéletesen működik az írások transzferálása, az anyag mindig felülről lefelé és belülről kifelé folyik, ritkán csúszik be gikszer, de a többi kormánymédiumnál hiányzik egy biztosíték. Éspedig az, ami a túlbuzgó seggnyalás ellen védene. A magukat a kormány oszlopainak tartó tintakulikat semmi sem akadályozza meg abban, hogy minden kérés és megrendelés nélkül írjanak – természetesen a kormánypolitika szellemében! - valami botrányos marhaságot, ami aztán forgószélként végigsöpör a sajtón. Sőt, rossz esetben még politikai ügy is lesz belőlük.

A kampány végével napokra eltűnt a migránsozás és a sorosozás az alaposabban irányított kormánylapokból, valószínűleg Orbán Viktor csodát tett és mellesleg, mintegy titokban megoldotta a Közel-Kelet valamint a harmadik világ összes gondját, sőt, Sorossal is kibékültek egy latte mellett. Ja, nem. Csak éppen ez az eszköz nem kellett már a kormánynak semmire, így el is engedte. Erre fel a Figyelő tegnap közli a Soros-listát: ráadásul semmi új nincs ebben a listában, csak azok csodálkoznak rá, akiknek a politikai memóriája gyengébb az átlagos aranyhalakénál, ugyanis a kampány alatt még Orbán Viktor nevezte meg ezeket a civil szervezeteket és tagságukat, vezetésüket „sorosbérencként” csak ő nem tartott névsorolvasást.

A Figyelő túlbuzgó munkatársa most megtette.

Be is következett az országos felháborodás, ki így, ki úgy háborodik, ki a lista tagjainak büntetését követeli, ki – egyébként helyesen – már a lista megléte ellen is tiltakozik. Kérem: ez az egész sorosozósdi a kampány szerves része volt, és két ok miatt került elő. Az egyik az, hogy a kedves sajtómunkatársak seggnyaló túlbuzgóságát semmi sem szabályozza kormánypárti oldalon, a másik, hogy a kampány bekapcsolva maradt, ugyanis túl nagyra, túl erősre sikerült és pillanatnyilag senki sem bírja leállítani.

Túl drága is volt. És ebbe kéne belekapaszkodni inkább, ugyanis ez nyomon követhető. Mert mit is ír a Zoom? (https://zoom.hu/hir/2018/04/12/a-kormany-a-valasztas-elotti-napokban-ugy-szorta-a-penzt-mintha-bukasra-keszult-volna/)

„Összesen 3 milliárd forint maradt meg az Országvédelmi Alap 30, és a költségvetés általános tartalékának 44 milliárd forintjából a félév végéig.

A választások előtti költekezési hajrában az államháztartás hiánya elszállt, évtizedes rekordot megdöntve március végén már 871,9 milliárd forint volt a hiány, ami az egész évre tervezett 1360 milliárdos összeg 64 százaléka. Az NGM már nem is ígéri, hogy nem megy e fölé a hiány, hanem csak az uniós deficitcél elérését tartja fontosnak, ami a GDP 2,4 százaléka – ám ebbe nem számítanak bele az uniós támogatások kapcsán kifizetett előlegek, amelyekre csak az első három hónapban 651 milliárdot fordítottak.

A választások előtt a kormány teljesen kisöpörte a költségvetés általános tartalékának első félévi keretét: az előre nem tervezett kiadásokra e periódusban 44 milliárd forint jutott, ebből április 4-ig elköltöttek 43,6 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy az előre nem látott kiadásokra elvileg alig 400 millió forint maradt.” (Zoom)

Emberek, üres a kassza, és a könyvelés ezt mutatja is: ez nem olyan, hosszasan vitatható kérdés, mint a választási csalás, illetve annak mértéke, ez matematikai tény. Valós, cáfolhatatlan.

Nem is érdekel senkit. Nem is emleget senki hűtlen kezelést, ugyanis meg kéne magyarázni, és ahhoz elengedhetetlenül szükséges a kisegyszeregy, valamint a millió és milliárd közötti különbség ismerete. Ehelyett...

Ehelyett két narratíva uralja az ellenzéki oldalon is tovább dübörgő kampányt. Egyfelől a „minket elárultak, csaltak” eszméje, amiben lehet is valami, ha nem is olyan mértékben, hogy az döntő lett volna, de a kétharmad jöhetett épp össze néminemű csalás útján. Nem számítógépes csalásról beszélek, annak semmi értelme nem volna, míg megvannak a papíralapú jegyzőkönyvek – csalás alapvetően a teljes választási törvény és igen, könnyű vele visszaélni, főleg, ha valakinek már élből többsége van. Szóval, ez ugyan nem feltétlenül butaság, sőt, de ez nem a kormányoldal győzelmét döntötte el, hanem a győzelem mértékét. És esetünkben ez fontos, hiszen egy kétharmados többség generálisan mást jelent a kormány számára, mint egy szimpla 51%.

Azonban.

Azonban gyanús, hogy minket mindig elárulnak, mi soha el nem cseszünk semmit, szépek vagyunk és okosak, csak mindig hátba szúrnak minket, ugye. Azért van ebben egy jó adag bűnbak-keresés, felelősséghárítás is sokak részéről, bár akadt, aki férfiasan azt mondta: elrontottuk, és lemondott. A politikai vezetők többsége nem ezt tette. Vagy aki igen, az vissza is mondott, mint Vona. Most ugyan nem működik az előre beexponált és korábban már jól működő bűnbak-rendszer, ugyanis a kétharmad túl korán lett meg, határon túli szavazatok nélkül, így nem lehet ezt a régi, bevált eszközt elővenni az arzenálból, pedig sok energiába került a melegen, harckészen tartása, most a választási csalásra kell hivatkozni, attól lelkesül a nép.

Ami egyébként talán még lehetett is, de a finomhangolásban játszhatott kulcsszerepet, nem a szavazattöbbség megszerzésében. Bár most épp az a finomhangolt pár százalék nagyon fontos.

Tüntetés is készül az ügyben, össz-ellenzéki szervezésben, ami megint felvet egy kérdést. Ugyanis a szervezők nyílt levélben hívták meg rá Vona Gábort, aki ugyan lehet, hogy oda is megy – bár néhány napja még ott tartott, hogy lemond a politikai karrierről, aztán tegnap mégis tanácsadó maradt a Jobbiknál – viszont ha ő megy, a várható közönség fele elmarad. Hiszen épp azért tüntetne, mert nem ért egyet a szélsőjobboldali elvekkel. És megint előjön az, ami ellenzéki oldalon a kampány egyik kulcskérdése volt: „A Jobbikkal vagy nélkülük?” Ez a másik uralkodó narratíva.

A Jobbik sosem ajánlott senkinek választási vagy másféle szövetséget. Ez csak elvont, eszmei téren merült fel, a demokratikusnak nevezett ellenzéki pártok egyes köreiben. Melyek azonban állandóan napirenden és a köztudatban tartották a kérdést. Gyakorlatilag az érzelmi alapon elkötelezett ellenzéki szavazók majd' mindegyike biztos volt abban, hogy jön a derék Jobbik, megnyeri a pártjának a választásokat, utána felvágja a tűzifát, felsöpri az udvart, aztán veszi a kalapját, szépen köszön és hazamegy. Hát ilyesmiről szó sem volt, most sincs. De a köztudatban valóban úgy szerepelt egy idő után a dilemma, hogy „Vona vagy Orbán?” Ez különben a kormánynak sem lehetett ellenére, elvégre egy nem túl rokonszenves személlyel mindig könnyebb harcolni, mint bonyolult eszmei izékkel vagy népi mozgalmakkal.

Tehát adott volt megint egy rossz kérdés. A rossz kérdésekre nincs jó válasz, elfogadni sem szabad őket. Az egész mostani helyzetet annak köszönhetjük, hogy 2010-ben – legalább négy, bár inkább hat év munkájával – Orbánnak sikerült elhitetnie a választókkal, miszerint: „Fidesz vagy MSZP, más alternatíva nincs”. Ez hozta a nyakunkra a kétharmadot, mellesleg, egy heterogénabb szavazás heterogénabb Parlamentet is eredményezett volna, kétharmad nélkül. Akkor Orbán Viktor erőltette ennek a kérdésnek az ilyen módon való feltételét, és le is fölözte a hasznát.

A kérdés volt rossz.

Most sokan úgy teszik fel: "Fidesz vagy Jobbik?" és ez a kérdés is rossz.

Rossz, mert leszűkíti a különben létező valós lehetőségek tárházát két, egyaránt elfogadhatatlan döntésre.

Sőt: valósággal megtiltja, hogy más, esetleg jó megoldást keressünk - aki ezen gondolkodni mer: pogány.

És ráadásul ezt a beteg kérdést erősíti a kampány továbbgördülése: ezt már a lendület hajtja, túl nagyot – nagyon nagyot – lökött rajta mindenki, amikor indult. Most a Jóisten sem állítja meg, száguld mindenen keresztül ez az elszabadult Gólem, ami nem erre volna való, sőt, már rég pihennie is kéne, nekünk meg inkább gondolkodni a hogyan továbbon.

Ehelyett harcolunk itt egymás tegnapi démonaival.

Meg a magunkéival.

Kisiparos kerestetik gonosz szellemek visszapalackozása céljából.

Szele Tamás

Radikális javaslatom lenne. Minden keresőindításkor legyen kötelező kitölteni egy elemi intelligenciatesztet. Nem gondolok bonyolult feladatokra, de mégis, valami bizonyítsa, hogy nem síkhülye az, aki fellép a világhálóra – és erre, ha tetszik hinni, ha nem, a demokrácia és a sajtószabadság érdekében volna szükség.

Mondjuk az más kérdés, hogy annak, aki teljesen elmehunyt, egyikre sincs szüksége. De hát miről beszélek? Megint a fake news, megint a kamuoldalak. Lehetne mondani, hogy máskor jöjjek a mániámmal, itt választás volt, itt tiltakozások vannak, itt a Fideszt egyesek ki akarják záratni az Európai Néppártból, lapok szűnnek meg és egyébként is vége a világnak, van normális téma is elég – de ez bizony az előbb említettek szerves része. Nagyon is ide tartozik. Mindjárt meg tetszenek érteni.

Szóval, az elmúlt olyan 36 órában benyargalta a közösségi oldalakat egy álhír, egy hamisított levél, melyet Törőcsik Mari írt volna Orbán Viktornak. Törőcsik Mari semmiféle levelet nem írt a volt és jövendő miniszterelnöknek, lévén egyrészt nincs abban az egészségi állapotban, hogy levelezgessen mindenféle politikusokkal, másrészt, a szöveg minősége is olvashatatlan. Tele van közhelyekkel, fogalmazási hibákkal, a helyesírásiak ebből ugyan kimaradtak, de tartom a művésznőt annyira, hogy feltételezzem: ha levelet ír valakinek, akkor akar is mondani valamit az illetőnek, márpedig ez a fogalmazás semmiféle gondolatot nem tartalmaz.

Hamisítvány, kamu, hazugság.

Csakhogy – és itt kezd érdekes lenni a mese – a HVG-re hivatkozik. Mármost, erre fel a Nemzeti Színház külön közleményt adott ki, amelyben leírja, hogy az egész kamu (https://444.hu/2018/04/11/torocsik-mari-es-az-alhirek):

„A Nemzeti Színház Törőcsik Mari művésznő kérésére közleményben tudatja, hogy Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze cáfolja a sajtóban megjelent, a HVG-re hivatkozó sorokat, a művésznő megdöbbenve értesült arról, hogy a nevében nyilatkozat jelent meg, amelyet nem ő adott.

A művésznőt nagyon megviselte az eset, ezért kérjük a sajtó képviselőit, hogy mellőzzék az ilyen és ehhez hasonló írások megjelentetését, és legyenek tekintettel Törőcsik Mari múltjára. Kérjük, hogy a sajtóban megjelent cikkeket - mivel azok valótlanságot állítanak - távolítsák el.”

No, igen, csakhogy a HVG-n soha nem is volt ilyen tartalmú írás. Nem is lehetett volna, az egy valódi lap. Tiltakoztak ők is, csak épp a Nemzeti közleménye ellen (http://hvg.hu/kultura/20180411_A_HVG_es_a_hvghu_kozlemenye_a_Torocsik_Marit_erinto_alhirrol):

„A HVG ezúton szeretné világossá tenni, nem készített interjút, nem idézte a művészt az április 8-i választások után, az eredményekkel összefüggésben nem szólaltatta meg. A szóban forgó „nyilatkozat” álhír-oldalakon jelent meg, amelyek a HVG nevét alighanem kamutudósításuk hitelességét igazolandó tüntették fel hazugságuk forrásaként.

A Nemzeti Színháztól pedig elvárjuk, hogy pontosítsa nyilatkozatát, és az ilyen cáfolatok közzététele előtt tájékozódjon arról, jelent-e meg a közleményében említett lapban, portálon, jelen esetben a HVG-ben olyan tudósítás, interjú, amely alapját szolgálhatta volna az ilyen álhírek terjedésének.

Amennyiben ezt nem teszik meg, úgy maguk is álhírterjesztőkké válnak, súlyosan csorbítva a szóban forgó újságok, portálok hitelességét.”

A házibuli pedig folytatódott, a magyar sajtójog, valamint a lovagiasság szabályainak megfelelően, a Nemzetiben találhattak valakit, akinek van is némi gyakorlata a netes álhírekkel, mert kiadták a vitát lezáró közleményt (http://nepszava.hu/cikk/1157322-hamisitvany-a-neten-vegigfuto-orbannak-cimzett-torocsik-mari-level):

„A Nemzeti Színház Törőcsik Mari kérésének megfelelően határozottan cáfolja a művésznőnek tulajdonított nyilatkozatot, amely ma egyes sajtótermékekben feltűnt. Időközben az is világos lett számunkra, hogy ezek a cikkek félrevezetően állítják, hogy Törőcsik Mari a HVG-nek adott nyilatkozatot.

Felháborítónak tartjuk, hogy egyes sajtóorgánumok visszaéltek a művésznő és a HVG nevével, ezért kérjük, hogy a fentieket minél többen tegyék közzé, tisztázva ezzel a művésznőt és a hetilapot ért igaztalan mondatokat.”

Elnézést, a vita mindegyik elemét rövidítettem, ugyanis feltételezem, nincs az olvasóim között akkora szamár, aki ezek után még hinné, hogy a levél valódi lenne. Tehát most koncentráljunk csak arra, ami a sajtót érinti.

Először is: mi a hír, vagyis az álhír forrása?

Ehhez alaposan le kellett menni a netes emésztőgödör fenekére, és ott kotorászni, ugyanis egymástól vették át az emberek, egymástól adták tovább, mint minden virális álhírt. De van eredmény, ha koszos munka is volt: az eredeti forrás vagy a hir-tv.com (ahonnan eltüntették) vagy anephangja.com (amin még fent van). Azt hinnénk, ez két különböző portál, de nem: ugyanaz a szerkesztőmotor hajtja őket, a címet kivéve ugyanaz a fejléc, ugyanazok a hírek is rajtuk, de szó szerint azonosak ám. Azt, remélem, nem is kell mondanom, hogy a hir-tv.com-nak a világon semmi köze a most nem túl kellemes helyzetben lévő Hír TV-hez. A megjelenő, klónozott hírek pártállás szerint amúgy ellenzékinek tűnnek, de ha beléjük olvasunk, csupa üres állítás, szenzációhajhász hazugság, például azt állítják, Orbán Viktor kórházba került, ami képtelenség – tulajdonképpen kétszer is állították, egyszer akkor, amikor mindenki láthatta a kampányzáró gyűlésen beszédet mondani, egyszer meg tegnap, mikor szintén nem volt semmi baja, ráadásul a tegnapi, erről szóló írás pont a Népszavára hivatkozik, amely természetesen nem írt ilyen sületlenséget. Arról szó sincs, hogy adtak volna hozzá linket, persze.

Ez bizony nem ellenzéki, csak „ellenzéki jellegű, hírnek tűnő tárgy”, ahogy a gyári pálinka is csak „pálinka jellegű alkoholos ital”. De mire jó?

Sok mindenre. Tegnapelőtt óta nagy bajban van a magyar sajtó, ha az ilyen álhírek és kamuhivatkozások nyomán megindulnak a sajtóperek, az pár valódi lapot kicsit tovább segíthet a sír felé. Aztán meg, ezzel sok pénzt is lehet keresni. Bizony, pénzről szól ez a történet is.

Azt úgy csinálják, hogy némi különbséggel, de lemásolják egy létező és hiteles sajtóorgánum domain-nevét. Azért van erre szükség, mert így inkább elhiszi a monitorvakságra hajlamos jónép a maszlagot. Tökéletesen nem tudják másolni, hiszen védett, ezért lesz a vége .hu helyett .com, de távolról, fél szemmel nézve, alkonyati szürkületben a domain úgy néz ki, mintha az eredeti csapat gyártotta volna. Aztán előveszik a Google-t és megnézik, milyen nevek, szavak voltak a leggyakrabban keresettek az elmúlt akárhány nap folyamán. Utána meg írnak köréje egy halandzsát, és indulhat is az álhír világhódító útjára. Vagy, ha jobb nem jut eszükbe, elterjesztik egy ismert személyről (a múltkor például Erdei „Madár” Zsoltról), hogy meghalt. Az is szép forgalmat hoz.

De hol van ebben az üzlet?

Ebben még sehol. Az üzlet a „cikk” körül minden felületet elfoglaló körömgomba- és fogyókúra-reklámokban van. Most tessék elképzelni, hogy ezeket a forgalom alapján fizetik, mondjuk az írás minden megnyitása után jár x összeg. Minden megosztás után y (y nagyobb, mint x. Jóval.) És amint olvasgatni, osztogatni tetszenek, sok-sok pénzecskét méltóztatnak keresni azoknak a gazembereknek, akik magukat átverik.

Létezik politikai formája is ennek, ilyen a mindenszo.hu, amin nincsenek hirdetések, az egyszerű fideszes trollkodás, mocskolódás, ők ugyanazt a pénzecskét a pártkasszácskából kapják. Sőt, olyan is van, hogy az üzleti alapú álhírlapok átmennek politikaiba, ha éppen az a slágertéma, mint nálunk, választási kampány idején, sőt, még az is módszerük, hogy az orosz álhírgyárak információs anyagát veszik át, mert olcsó (ingyenes) és ráz, vagyis olvasottságot produkál.

Magyarul: az üzleti és a politikai hazudozás, aljas szélhámosság összefolyik.

Mármost miként ismerjük fel az álhírt? Mármost csakis úgy, hogy ellenőrizzük osztogatás előtt. Mint láthattuk, a domain .com végződése abszolút nem bizonyos megkülönböztető jel, a politikai álhíroldal végződhet .hu-ra is, a körömgomba-erdő hiánya sem a hitelesség jele, egyedül a hír ellenőrzése segít. Ha valami eléggé képtelennek vagy meglepőnek tűnik, ellenőrizzük megosztás előtt. Ellenőrizzük akkor is, ha nagyon egybevág a nézeteinkkel – főleg, ha túlságosan is. A vágyhazugság is csak hazugság. Egyáltalában véve, mindent ellenőrizzünk, mielőtt megosztanánk. És ha nem hiteles, felejtsük el.

Csak mondanám, hogy addig terjesztgetünk különféle szamárságokat, míg jogalapot nem adunk a jövendő magyar kormánynak egy kínai vagy orosz típusú internetcenzúrára, szóval aki vakon oszt, az mindenki ellen dolgozik, de leginkább a demokrácia és a sajtószabadság, mármint a hiteles és valódi, független sajtó szabadsága ellen.

Ezért javasolnám én azt az intelligenciatesztet a böngésző megnyitásakor. Aki teljesen hülye, az inkább hozzá se férjen a nethez – politikai nézeteitől függetlenül.

Ha azt tetszenek gondolni, hogy ez specifikusan magyar jelenség, nagyot tévednek. Álljon itt egy részlet Mark Zuckerberg tegnapi, szenátusi meghallgatásából, melyen a világ egyik leghatalmasabb testületének tagjai bebizonyították, hogy annyit sem tudnak sem a számítástechnikáról, sem a valós, mindennapi életről mint egy nyolc éves gyerek.

- Hogyan képesek fenntartani egy üzleti modellt, melyben a felhasználók nem fizetnek? (Orrin Hatch szenátor)

- Szenátor úr, hirdetéseket közlünk.

- Hányféle adatkategóriát tárolnak és milyen adatkategóriákat gyűjtenek? (Deb Fischer szenátor)

- Szenátor úr, világossá tenné, mit ért „adatkategória” alatt? Nem teljesen értem, miről beszél.

- Kívánnak önök több jogot adni nekem arra, hogy törölhessem a Facebookról a személyi adataimat? (John Kennedy szenátor)

- Szenátor úr, ön ebben a pillanatban is törölheti bármely adatát a Facebookról, sőt, akár az összeset is.

- Kiterjesztik jogaimat adataim titkosítására? (John Kennedy szenátor)

- Ezen jogai már most is megvannak, szenátor úr.

- Átléphetek a Facebookról bármely más közösségi oldalra és vihetem magammal az adataimat is? (John Kennedy szenátor)

- Szenátor úr, ehhez most is joga van, bármikor megteheti...

A névvel külön nem jelzett válaszok Mark Zuckerbergtől származnak.

Hát, a Szenátus is beiratkozhatna az elemi iskolába.

Mondom én, kell az a teszt a böngésző megnyitásakor.

Más megoldást egyelőre nem látok.

Szele Tamás

Hölgyeim, uraim, szeretném higgadtan leszögezni azt a szikár tényt, miszerint 1998 óta három országos politikai napilap szűnt meg azért, mert kényelmetlen volt a politikának. Ez a három: a Kurír, a Népszabadság és mától a Magyar Nemzet. A megszűnések körülményei eltérnek ugyan, de közös bennük, hogy a tulajdonosi struktúrának köszönhetőek.

Hát, nincs holnaptól Magyar Nemzet, nem jelenik meg többet, egyszerűbb volt Simicskának kidobni a nyolcvan éves napilapot, mint fenntartani: ha műgyűjtő lenne, azt mondanám, olyan ez, mintha egy Ming-kori porcelán vázát inkább összetörne, ha elhervad benne a virág, minthogy kicserélje a csokrot. Érthető, hogy egy Simicskának nem sokat mondanak olyan fogalmak, mint „kulturális érték”, „sajtótörténet”, „sajtószabadság” - ő laptulajdonos, méghozzá esetünkben politikai célokkal bíró tulajdonos, annak idején potom pénzért szerezte meg a patinás orgánumot, most, ha dühében kidobja, nem éri nagy anyagi kár.

A nagy kár az olvasót és a magyar sajtót éri. De nézzük a folyamatot kicsit távolabbról. Első sorban az a baja Simicskának, hogy a választás eredménye úgy alakult, ahogy. Nyilván van, akinek ez öröm, van, akinek bánat, én magam sem ünneplek, de ez nem jelenti azt, hogy Simicska iránt a legcsekélyebb szimpátiát is érezném. Simicska ugyanis egyszerűen csak használta a kezében lévő eszközöket, amelyek, hogy úgy mondjam, feltűnő rugalmasságot tanúsítottak: a G-nap után 180 fokos fordulattal támadták a korábbi bálványokat, vagyis a Fidesz-kormányt. Rendben van: ez volt a tulajdonos kérése, mellesleg, aki erre nem volt hajlandó, elment ezektől a sajtóorgánumoktól, és nem a munkanélküliség várta, hanem a formálódó habonyita sajtóbirodalom. Simicska most csalódott, hiszen nem járt sikerrel: és „racionalizálásra” hivatkozva elkezdi szétverni a saját sajtóbirodalmát.

A döntései viszont inkább érzelmiek, mint logikusak: ha megfigyeljük, az általa alapított és felfejlesztett Hír TV megmarad, ha leépítések árán is, ellenben a készen kapott, illetve fityingekért megvásárolt Magyar Nemzet, Heti Válasz és Lánchíd Rádió megszűnnek. Simicska ezek szerint csak azt becsüli, amiben munkája volt. A Lánchíd Rádióért nem érdemes bánkódni, a Heti Válasz még találhat új befektetőt – őket inkább eladni szeretnék, és mintha lenne is vevő, állítólag Ungár Péter személyében – de a Magyar Nemzetnek vesznie kell.

De miért ez a romboló düh? Hát, személyes emlékeim sokat segítenek a dologban. Történt pedig, hogy én alapítástól (pontosabban: első megjelenéstől) a lap megszüntetéséig a Kurírnál dolgoztam, mint rovatvezető. Garabonciás korszak volt, a kilencvenes évek, Csokonayval szólva „kedv, remények, Lillák”, aztán keserű vége lett a dolognak, 1998-ban a frissen hatalomba került első Fidesz-kormány megszüntette a lapot, éspedig a Postabank sajtóportfóliójának felvásárlásával: mivel ők szanálták a csődbe jutott pénzintézetet, ingyen hullott az ölükbe az összes Postabank-tulajdonú sajtótermék. Ők döntöttek akkor a „racionalizálásról”. Éspedig úgy, hogy a veszteséges, kevésbé olvasott Magyar Nemzetet megtartották, mivel az a kampányuk alatt minden erejével őket támogatta, nem kis része volt a választási győzelmükben is, a nyereséges Kurírt pedig megszüntették, hiszen az egy kicsit sem szerette őket, sőt. A végső lökést az adta, hogy a Kurír birtokába kerültek bizonyos fényképek, melyek bizonyították volna, hogy az akkori belügyminiszter igen jó viszont ápolt a bombagyáros Dietmar Clodóval, és ezek másnapi közzétételét egy rövid beharangozóban jelezte is a lap.

Nem kell mondanom: másnapi szám már nem volt. Még aznap délután bejelentette a kormány megbízottja, hogy a Kurír többet nem jelenik meg. Azt a hangulatot képtelenség leírni – olyan volt, mint tegnap a Magyar Nemzetnél, korábban a Népszabadságnál lehetett. „Mint egy terrortámadás után” - fogalmazott a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, György Zsombor, de mi is elmondhattuk volna ugyanezt. Érdekes lehet most felidézni, hogy az akkori Magyar Nemzet akkori vezető publicistája, Kristóf Attila vezércikkben ünnepelte a megszűnésünket: a közös épület közös udvarának túloldaláról... Igen nagy csoda, hogy senki sem rúgta farba, de mi úriemberek voltunk.

A helyzet érdekes: ugyanis, ha jobban megnézzük, a Kurír vesztét a Clodo-képek okozhatták (illetve a naiv beharangozó, bár előbb vagy utóbb mindenképp végünk lett volna), a Magyar Nemzetét pedig az, hogy nem tudta ledobni Simicska sajtó-atombombáját. Ennek az volt a legnagyobb akadálya, hogy ez a csodafegyver soha nem is létezett. Simicska nagy titkok tudója, szentigaz: csak ha ezek a titkok nyilvánosságra kerülnek, őt sodorják el legelőször, be az első zárkába. Másokat is: de őt elsőként. Tehát a valóban fontos ügyekkel kapcsolatban csak fenyegetőzött, de nem hozta őket nyilvánosságra: ellenben kisebb, de nagyon kellemetlen szenzációk mégis megjelentek a Magyar Nemzetben, például Kósa Lajos ringó vállú csengeri violájáról, csak azokat a már nem létező lap nem lesz képes végigvinni, bizonyítani! Ilyen értelemben tehát Simicska most nagy szívességet tett – Orbán Viktornak és kormányának. Az érthető, hogy sokat várt a Nemzettől, hiszen játszott az már komoly szerepet választásban – csakhogy húsz évvel ezelőtt. És az is világos, hogy most dühös, és megszünteti – bár a lap erről nem tehet. Amint arról sem, hogy azóta csökkent a nyomtatott sajtó fontossága, és nőtt az online-é.

Csakhogy. Csakhogy szó sincs és nem is lehet arról, hogy a pár fős online szerkesztőségek átvehessék a nagy létszámú print lapok szerepét, a sajtó két ága egymást erősíti, nem egymással konkurál – mármint, épeszű helyeken. A Magyar Nemzet megszüntetése értelmetlen, Simicska egyszerű dühkitörésének köszönhető, amint a G-nap is, nem került annyiba a fenntartása, hogy érdemes legyen inkább elpusztítani. Ez egy rosszalkodó kisfiú hisztériája. Voltak a Magyar Nemzetnek mindenféle korszakai, volt, amit Bodor Pál neve fémjelzett és volt, amit Kristóf Attiláé (A Napi Magyarországgal történt összevonás után jöttek el a legsötétebb napok) – az utóbbi három év viszont kiválóra sikerült, most tudtak olyan, európai színvonalú lapot szerkeszteni, ami megszabadult minden korábbi mocskolódástól, sallangtól és valahol jobbközépen tette a dolgát. Mégpedig jól. Jobbközépre kerültek, ahonnét nyolcvan éve indultak is. A kettő között voltak kacskaringók, az igaz, de azokkal most ne foglalkozzunk érdemben.

A Kurír majdnem tíz évet élt, a Népszabadság hatvanat, a Magyar Nemzet nyolcvanat. Volt idő, mikor ez a három lap harcolt egymással, és lehetett volna idő, mikor vállvetve néznek szembe az ellenséges külvilággal. De most mindhárom csendesen pihen a halott lapok temetőjében, csak a szellemük járja be Magyarországot, nyugalmat keresve (és nem lelvén még honát sem a hazában).

Most mi lesz?

Most nem lesz ellenzéki nyomtatott napilap a Népszavát kivéve. Reméljük, az még lesz.

Most mindent elönt majd a kormánypropaganda. Mert nem csak egy lap veszett oda, hanem egy teljes médiabirodalom düledezik, sőt, omlik.

A Kurír megszüntetése üzenet volt a magyar sajtónak, kemény maffiaüzenet, lófej az ágyba: „Úgy írjatok, hogy megjárhatjátok, lám, ezt is megtehetjük!”

A Népszabadság megszüntetése szintén üzent, azt mondta: „Mindent megtehetünk és meg is teszünk!”

A Magyar Nemzet megszűnése szintén üzen. De most ez az üzenet nem a kormánytól jön, ezt nekünk kell megfejteni. Sikerült is, ez egy tanulság. Emígyen szól:

„Magyar sajtó! Soha, soha de soha ne bízd a létedet politikai vállalkozókra, mert kihasználnak, kifacsarnak és eldobnak!”

A G-napon megtudhattuk Simicskától, hogy Orbán szerinte egy geci.

Most megállapíthatjuk Simicskáról, viselkedése alapján, hogy ő is egy geci.

Nem érdemes kurválkodni, hosszú távon sosem jó üzlet.

Kár, hogy most megint százötven kolléga kerül az utcára, százötven család kenyere forog veszélyben.

A Magyar Nemzet halála ugyan nem nemzethalál: de jelzi, mi vár a sajtóra, ha továbbra is politikai faktorok, aktorok és macherek függőségében próbál élni.

Szabad és független sajtó, jöjjön el a te országod!

Szele Tamás

Erős földmozgások zajlanak a magyar politikai életben, a vasárnapi választás mindenkit váratlan helyzet elé állított – nem számíthattak a szereplők ilyen mértékű kormánygyőzelemre, vagy, a saját szempontjukból ekkora vereségre. Kudarc ez, hatalmas kudarc, és korántsem csak annyiról szól, hogy az ország mostani vezetése folytatja áldatlan uralmát.

Elég sokan el fognak tűnni a magyar belpolitikából, az eredmények, jobban mondva eredménytelenségek hatása alatt lemondott pozíciójáról Szigetvári Viktor, Hadházy Ákos – és bizony, bizony lemondott Vona Gábor. Le a pártelnökségről, de még a parlamenti székéről is. Épp, hogy csak tagja marad a Jobbiknak, amely pár nappal ezelőtt még az ország vezetésére készült (bár ezt remélhetőleg ők sem gondolták komolyan). Az bizonyos, hogy ha akármilyen kevés közük is lehetne a hatalomhoz, az valóságos rémálom lenne – de hát nincs, nem is lesz. Vona meg önérzetesen távozik, el a jobbfenéken, bezárja a boltot, ha őt nem támogatta a nemzet, akkor bevágja a durcát és nem játszik vele tovább.

A Jobbik szerepe különben a legnagyobb kérdések közé tartozott mindig is. Megalakulásakor, 2003-ban Vona még Orbán Viktor „Szövetség a Nemzetért” polgári körének tagja volt, feltehetően nem is a későbbi és korábbi miniszterelnök szándékai ellenére hozta létre a pártot, legalábbis a megalakulás hírét Orbán rokonszenvvel fogadta. Kellett hozzá egy év is, hogy némiképp szembe kerüljenek, legalábbis hivatalosan – ugyanis a Jobbik nem az lett, aminek szánhatták. Eredetileg a polgári körök mozgalma, ugyebár, a 2002-es választások elvesztése miatt alakult, és az volt a célja, hogy részint teret adjon a szocialista-szabad demokrata kormány elleni tiltakozások szervezésének, másrészt az, hogy együtt tartsa, összefogja a Fidesz és – akkor még – a MIÉP tagjait, egy bármikor mozgósítható tömegbázisként működjön (emlékezzünk: a mobiltelefont nevezték „csodafegyvernek”, mert SMS-ben szervezték a megmozdulásokat). Ez így, ilyen formában beterelte a Fidesz aklába a volt miépes szavazókat és párttagságot is, csak éppen nem volt hely ebben a mozgalomban olyan radikalizmusnak, amit nem Orbán Viktor irányít.

A Jobbik 2003-as megalakulása viszont azt jelentette, hogy van bejegyzett pártja a korábban inkább többé, mint kevésbé földalatti mozgalomként szervezkedő szélsőjobboldali bőrfejűeknek, mindenféle nacionalista szélsőségeseknek, van egy törvényes fórumuk, amin keresztül hallathatják a hangjukat. Ennek persze a legszélsőségesebb eszmék vállalása volt az ára: de akkor még úgy tűnt, Vona és társai örömmel elfogadják ezeket. Sőt, ők terjesztik. A Fidesszel amolyan „se veled, se nélküled” viszonyban voltak, körülbelül úgy, mint a vendégmunkás a főmérnökkel: ha egy feladat annyira koszos volt, egy demonstráció annyira vállalhatatlan, hogy még a polgári körök hírnevén is foltot ejtett volna, azt rábízták a Jobbikra. Meg a kényes, kínos dolgokat is: a 2006-os válságban és a tévé ostromában kulcsszerepet játszottak, magát az ostromot is az a Toroczkai László vezette részben, aki most a Jobbik alelnöke és Ásotthalom polgármestere. Legalábbis maga a támadás azért indult meg, mert az MTV-ben nem olvashatott be egy petíciót.

Hivatalosan azonban – legyünk hivatalosak – sem a Jobbiknak sem a Fidesznek nem volt köze a zavargásokhoz, azok csak indulatos magánemberek akciói voltak, ugyebár. Tehát egyik párt ellen sem indult vizsgálat. 2007-ben már a Jobbik szervezte a Pride megzavarását, sőt, az ő nem hivatalos orgánumuk volt az akkortájt közismert kurucinfó, mi több, 2007. augusztus 25-én zászlót bontott a Magyar Gárda. Ez ugyan fennállása idején végig megosztotta a párt tagságát – egyesek örültek, hogy van már saját hadseregük is, mások tartottak az ellenőrizetlen elemekből összeverődött, agresszív csapattól, így 2008-ban a Jobbik három alapítója ki is lépett. De minden azt mutatta, hogy a szélsőséges nacionalizmus hullámát lovagolva a párt töretlenül vágtat már nem is a Parlament, hanem egyenesen a bársonyszékek felé. Más kérdés, hogy a külpolitikában hibát hibára halmoztak, a vezetőség tagjai jószerével most is ki vannak tiltva a környező országokból, az arab országokkal ápolt jó kapcsolat – melynek az antiszemitizmus volt a kovásza – a menekültválság idején visszaütött, az orosz támogatás is lelepleződött, maga Dugin sem tudja kibeszélni a pácból Kovács Bélát és valószínű, hogy a Fidesznek azért náluk jobb kapcsolatai lehetnek Moszkvában, legalábbis velük a cár atyuska tárgyalt, a Jobbikkal csak a bojárok.

Közben sokasodtak a romaellenes, homofób vagy antiszemita akciók, megkockáztathatjuk az állítást, hogy 2010-ben ezek juttatták be őket a Parlamentbe, sőt az uniós parlamentbe is, ahol körülnéztek és úgy találták ez kellemes hely, maradni akarnak. Tény, hogy a 2010-es választásokon 855 436 voksot kaptak, ami 16,7 százalékot és 47 képviselőt jelentett. Ebben a ciklusban őrjöngő ámokfutásnak nevezhetjük a tevékenységüket, már azzal kezdték a szereplést, hogy Vona gárdamellényben jelent meg az alakuló ülésen, de felsorolhatatlanok az akkori tetteik, Gyöngyöspatától a zsidók listázásáig és tovább..

Ez a lendület még érezhető volt 2014-ben is. A Jobbik a tavaszi országgyűlési választáson 1 millió 20 ezer voksot, azaz 20 százalékot kapott listán, ami 23 helyre volt elég az immár 199 fős parlamentben. De a baloldali ellenzék még így is erősebb volt náluk, ha összevonva nézzük a számokat – most is erősebb. Ekkortájt kezdődött a Jobbik „néppártosodása”, a szélsőséges elemek párton kívülre szorítása (azért nagyon messzire nem kergették őket, legyenek éznél, ha kellenek), a „cukikampány”, amit a hardcore bőrfejűek először értetlenül, aztán undorral néztek, ahogy a szavazóbázis is kóválygott a változásoktól, mint vasorrú bába a mágneses viharban. A Fidesz időközben sok, eredetileg jobbikos ötletet megvalósított, de valószínűleg akkor győzte le a radikalizmust monopolizáló pártot, mikor kitört a menekültválság. Kitört, mert kitörték, a menekülők nem maguktól tömörültek a Keleti előtt, hanem azért, mert vasúton küldözgették őket egyik táborból a másikba, csak éppen térkép, nyelvtudás és többnyire pénz nélkül, így törvényszerű volt a feltorlódásuk a komolyabb vasúti csomópontokon. A Fidesz ekkor egyszerűen kisajátította a menekült-ellenességet, a Jobbik nézett, mint hal a szatyorban – és megpróbált legalább látszólag megváltozni, két árus nem adhatja el ugyanazt az bóvlit. Ebből lett a cukisodás.

Ami mostanáig tartott: Vona Gábor, látván, hogy nem sikerült a kormányt leváltania, sőt, a pártnak nem is születtek átütően jó eredményei, tegnap Facebook-posztban mondott le.

„Lemondok az elnökségi tisztségről. A mai napon – a tegnapi választási eredmények fényében – ígéretemhez hűen benyújtottam a lemondásomat, amelyet a Jobbik elnöksége elfogadott. A közeljövőben a Jobbik tisztújító kongresszust fog összehívni, hogy új elnököt válasszon, a tisztújításon nem méretem meg magam. Egyúttal jeleztem az elnökség felé, hogy listás parlamenti mandátumomat nem fogom átvenni.” - írta.

A Jobbik a vasárnapi választáson listán 19,34 százalékot ért el, ami jelen állás szerint 25 képviselői helyhez elég.

Vona lemondása elszabadított az indulatokat párton belül, mint az Index jelenti (https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/09/vona_lemondott_parlamenti_mandatumarol_is/):

"A Jobbik egyik alelnöke, Toroczkai hétfőn délelőtt a Facebookon ment neki Vonának. Azt írta: „Vona Gábor megbukott, de a Jobbik él. Ha azonban Vona Gábor úgy gondolja, hogy nem végleg bukott meg, s a lemondás is csak látszólagos lesz, azzal kivégzi a Jobbikot". Erre Vona nem, csak egy másik alelnök, Sneider Tamás reagált. Ő azt írta, nem túl bajtársias dolog nyilvánosan nekimenni Vonának, és valójában minden alelnöknek is le kellene mondania, Toroczkainak is, aki ráadásul szintén benne volt a néppártosodásban. Később Novák Előd is arról írt, hogy Vona Gábor inkább tehertétel lett a Jobbiknak.” (Index

Tehát Vona jobbra el, Toroczkai a vármegyésekkel a háta mögött valószínűleg beszáll a pártelnökségért folyó küzdelembe, Sneider sem hagyja magát, őt, meglehet, a Betyársereg fogja támogatni, szóval lesznek érdekes fejlemények, kérem, talán elszáll pár pofon is a szélben. Aztán majd, ha eldől a radikális nacionalisták házon belüli vetélkedője, a nyertest – és a vesztest is – megforgathatják a különböző politikai, gazdasági, nemzetbiztonsági stiklik miatt, egyszóval valószínűnek tűnik, hogy komoly eredményt most ért el utoljára a Jobbik, de szakadhat is és el is tűnhet.

Marad utána 660 millió forint adósság, melyet Simicska nem akar és enm is fog kifizetni – hogy fizetné? Ő kormányváltást rendelt tőlük, és nem hozták ki neki.Sőt, legfrissebb híreink szerint megszűnik a Magyar Nemzet és elhallgat a Lánchíd Rádió is.

A magyar demokratikusnak nevezett ellenzéket viszont sikerült majdnem teljesen széttépjék, a puszta létükkel, illetve a soha fel nem ajánlott, de végig lebegtetett közreműködési lehetőséggel. Ez alapos munka volt, hosszú időbe telik majd, míg kiheverjük.

Akkor most mi van?

Semmi különös: Vona jobbra el, Toroczkai jobbról be, Sneiderrel csatázva, a következő felvonásban eldől a darab kimenetele.

A Fidesz pedig rendel még egy kávét és elégedetten hátradől

Ez a mór megtette kötelességét, ez a mór mehet.

Szele Tamás