Hölgyeim és uraim, vegyünk elő egy tükröt. Általában a fürdőszobában találjuk. Nézzünk bele, nézzük meg azt, aki látunk benne, és – nézzünk vele szembe. Na, ez az az ember, aki tegnap veszített. Nincs szó ármányról vagy összeesküvésről, ha volt is, nem az döntött. Nézzünk szembe a tényekkel: vesztettünk. Meg lehet magyarázni, meg is kell. De – mi tehetünk róla.

Az gondolható volt, hogy a kormánypárt győzni fog, valamilyen arányban. Az nem volt még sejthető sem, hogy ekkora, elsöprő, földcsuszamlás-szerű vereséget szenved az ellenzék. Lehetne mondani, hogy mert széttagolt, mert nem volt neki pénze, tévéje, rádiója, rossz volt a választási törvény, hegynek fel fociztunk, öt játékossal huszonkettő ellen, lehetne még azt is mondani, hogy nem volt csikőbőrös kulacsocskánk és csicseri pacsirtánk. Ezt mind lehet mondani, és bizonyos mértékig mind igaz. De ezt az Irapuatót akkor sem tagadhatjuk le.

Nincs jó, megszokott, magyaros felmentés. Nincs mire hivatkozni, mikor belelógatjuk az orrunkat a kopott fakupába. Nézzünk szembe legalább a tényekkel. Ez vereség volt, példátlan, világosi méretű vereség.

Minek köszönhető?

Az egésznek.

És magunknak.

Bűnben fogant az egész taktikai szavazásos ötlet, csókolom, azt hogy tetszett gondolni, hogy ezentúl a focit bűvös kockával játsszák és az ultiban van les? Tevén sem lehet repülni, sőt, biliárdozni sem, mi meg golfozni akartunk rajta.

Már, aki.

Bűn volt a határontúlizás is, évtizedekig nem évülő, fejünkre visszahulló, szörnyű bűn, előregyártott magyarázat a várható vereségre – ragaszkodjunk azokhoz a makacs dolgokhoz, amiket tényeknek hívunk józan pillanatainkban, 98,5%-os feldolgozottságnál 55 ezer levélszavazatot dolgoztak fel idáig.

Soha ilyen kevés nem érkezett.

Minket senki sem döfött hátba, mi magunk dőltünk be rozsdás, rezes fringiánkba.

A legfőbb bűn az volt, hogy nem mondott semmit az ellenzék. Amit mondott, az nem volt egyéb, mint a kormány mondanivalója, beszorozva mínusz eggyel, áttéve negatívba. Hát, hiszen az adósság is nézhet ki bevételnek, ha csak a számot nézzük, de a bank nem fogja elfogadni. Hozomra meg a fűszeres sem ád.

A kormány ezzel fenyegette a népet, az ellenzék amazzal. De mivel mind csak adósságra ment, állításra, mínuszra, hát az első hazugságot hitték el, a másodikat már nem. Tanuljuk meg: pénz nélkül nem lehet vásárolni, ha az embereknek semmi értelmeset nem ígérünk, maradnak a megszokott posványban, nem jönnek velünk új mocsarakba daagonyázni.

Ej, elemezhetnénk holnap reggelig, csak egy a vége: mi magunk rontottuk el. No, de mi lesz most? Mi lesz holnap?

Most baj lesz, holnap még nagyobb baj.

Először is, a Nap ugyan megfigyelésem szerint felkelt ma reggel is, és komolyabb földmozgások sem tapasztalhatóak Budapest térségében, azt kivéve, hogy házhoz hoztuk magunknak Rodostót, de már nem árt készülni, mert megígérték nekünk az „elégtételt”. Ami, ha lesz, irgalmatlan lesz, ha meg nem lesz, akadni fog, aki lógó nyelvvel köszöni meg, hogy nem vitték el uránt bányászni Szemipalatyinszk térségébe.

Pedig, ugye, az lenne a természetes.

De tessék nekem elhinni: lesz. Lesz itt leszámolás, lesznek majd norvég, amerikai, vatikáni és illuminátus ügynökök, lesz majd olyan is, akit azért csuknak be, mert alakváltó gyíkember. Azért lesz, mert ezt is lehet.

Mindent lehet.

A gazdaságról szót se ejtsünk, ha nem akarunk ideg- és elmeosztályra kerülni, olyan nyomor lesz itt két éven belül, hogy a tatárjárás utáni évek ahhoz képest a prosperitás nyugodt korszakának nevezhetőek. Nem lehet egy gazdaságból csak kivenni és a hiányt külső forrásokból pótolni.

A külügyi helyzet? Írnám, de nem megy, nincsenek cirill betűk a billentyűzeten. Ha lesz ország nemzetközi megvetés tárgya, mi leszünk azok, még szerencse, hogy az undor nem diplomáciai kategória, de azért a magyar nagykövet helyében nem mennék ki az epsomi derbyre, mert félő, hogy a díszpáholyt az istállóban jelölnék ki, ha ugyan nem a citromföldön. Orosz befolyás lesz minden téren, orosz anyagi és politikai függőség, meg merném kockáztatni, hogy lesznek még tanácsadók is, ideiglenesen, majd kapnak öröklakást, mint a múltkorában.

És bárhova megyünk majd, bárkinek panaszkodunk, mindenhol az lesz a válasz: „Ti akartátok, ti szavaztátok meg.”

Aminthogy mi is voltunk. A meglévő problémákra az ellenzék semmiféle választ nem kínált, sem érthetőt, sem érthetetlent, csak annyit, hogy valahogy másképpen lesz, ha győz. Hogy hogyan, azt a Tudományos Akadémia asszirológusokból és kvantumfizikusokból álló különbizottsága még vizsgálja, de értékelhető választ mindez idáig nem találtak.

Mi nem lesz?

Nem lesz kádári konszolidáció, annak ugyanis volt egy reális háttere – egy legalább valamennyire működő gazdaság, ami időnként termelt is valamit, ha mást nem, hibrid kukoricát és gulyáskrémet meg bélszínrolót, de termelt, most viszont maximum deficitet termelünk. De azt bőséggel.

Lesz majd fekete nyomor és reménytelenség. Esély a javulásra a láthatáron sem. Lesznek majd Csák Máték és Kán Lászlók, kiskirályok és nagyurak, lesz majd ugar. De legalább magyar lesz, ennél magyarabb már nem is lehetne, akkor sem, ha Tállai avatná fel és körbekötnék nemzetiszínű szalaggal.

Lesznek majd besúgók és provokátorok, lesz deres, pellengér, még tán boszorkányokat is égetünk majd.

Belefér.

Feleim, ne adjuk fel: a török is alig százötven évig maradt, mi nékünk ez a kis szandzsák-harács?

Mit nekünk szpáhibirtok?

Mi akartuk, mi választottuk.

Házmesterünknek majd adjuk szép mosolyokat.

Pár évente kijuthat Bécsbe, aki jól viselkedik.

Ennyi.

Szele Tamás

Kérem, ha tetszik, ha nem, ma választások lesznek Magyarországon. És ha lesznek, eredményük is lesz, vagy ilyen, vagy olyan. Leginkább majd magunknak köszönhetjük, milyen: no, meg valószínűleg némi csalásnak, ügyeskedésnek, magának a választási törvénynek. De ne jósoljunk: nem szabad, sőt, nem is érdemes. Hanem, ha már választunk, miképpen tegyük?

Nem, nem módszertan következik, vagy felszólítás arra, hogy ide-amoda tessék voksolni. Azt már annyit vágták a képembe, hogy csömöröm van tőle, és olyan ostoba brigantik, hogy azoknál nem dicsőség okosabbnak lenni, a Csuri macskám is többet tud náluk. Év eleje óta egyéb sem ömlik mindenhonnan, ahonnét csak ömölhet, mint az, hogy kik a nemzet ellenségei és velük szemben kikre szavazzunk. Én ebbe a mocskolódásba bele nem megyek, majd, ha lesz eredmény, elemzem, addig meg senki mellett nem állok agit. Vagy nem agitálok.

Nyugalom: a végén mindenki megkapja majd a maga jól megérdemelt elégtelenjét tőlem. Olyan is lesz, akiknek inkább kicsapás járna.

Hát akkor mit jelent, hogy miképpen válasszunk?

Még az sem, hogy mit tegyünk. Kétszer két, egymást keresztező vonalat mindenki tud húzni, azt is feltételezem, hogy senki el nem indul voksolni pucér üleppel vagy iratok nélkül, ezt kár is lenne sulykolni. Én azt mondanám, jó szóval, tanáccsal, mit ne tegyünk.

Elsőként is: ne jósolgassunk. Minden jóslat sánta, aminek nem a számtan vagy a logika szegné nyakát, az is megbotolhat mindenféle trükkben, csalásban. Márpedig az volt, van, lesz. Ne csináljunk bolondot magunkból, akkora vátesz senki sem lehet, hogy előre megmondja például akár csak a kétszázezer átjelentkezés következményeit – mert bizony annak lesznek, akárki meglássa, csak épp még nem tudjuk, mifélék. Ne prófétáljunk, hagyjuk meg Illésnek, jobban áll neki.

Másodjára: ne kampányoljunk. Ma már minek? Esztendeje mérgezi az életünket, lelkünket a mindent elöntő, minden eddiginél aljasabb propaganda. Ma már senki meg nem fog győzni senkit, aki szavaz, annak már kialakult a véleménye. És akár így, akár úgy, de a vérgőzös korteskedésből már mindenkinek elege van, alaposan, minden hócipő tele. Aki ma még kampányol – a törvény nem tiltja – tán inkább kelt ellenérzést, mint rokonszenvet.

Harmadjára: őrizzük meg a hidegvérünket. Ha már szavazunk, jobb a tiszta ésszel, megfontoltan leadott szabályszerű voks, mint az indulatból, haragból, rajongásból odaikszelt vélemény. Gondoljuk meg, mit akarunk – és akarjuk. De ne a nagy löttyös indulat hajtson, nagyobb a tét, mint egy kocsmai verekedésben.

Negyedjére: ne legyünk agresszívak. Még ha tudjuk is, hogy a másik választó velünk ellentétesen szavazott, ha van olyan szamár, hogy utca során hirdesse, akkor se sértsük meg, az voltaképpen csakis az ő dolga meg a Választási Bizottságé, a világon senki másra nem tartozik. Magánügy. Kerüljük a konfliktust, a kötekedő embert, ha egy mód van rá, lesz ilyen is, elkerülhetetlen – de ha partnert nem talál a csatához, egyedül nem tud megvívni senkivel. És mi se kötekedjünk: az a másik lehet, hogy őrültséget művel, de igazából pont ugyanazt teszi, amit mi magunk: szavaz. Rosszra adta a voksát? Ha győz a rossz: majd megszenvedi velünk együtt, ha veszít: még hamarább megszenvedi. Az agresszivitás nem segít, ráadásul ez egy polgári jog gyakorlása, ha valaki megzavarná ebben polgártársait, az találkozik a rendőrséggel.

Ötödjére: ne triumfáljunk. Ez egy választás. Lesz vagy lesznek majd, akiknek kedvez az eredmény, olyanok mindenképpen lesznek, akiknek nem. A győztes majd úgyis ünnepel, a mai környülállások mellett a vesztesek meg mindenképp csalást kiáltanak majd és rettentő átkokat szórnak. Ezt egy politikus vígan megteheti, ezért fizetjük, de nekünk, választóknak nem ez a dolgunk. Ha a győztesekhez tartozunk majd, lássuk be: a vereség sok ember számára éves munkája csődjét, tervei összeomlását jelenti, nem fognak velünk ünnepelni. Ha a vesztesekhez, azt lássuk be: a másik félnek nincs miért velünk gyászolnia, míg az ablakot be nem törik és a korcsmát szét nem verik, ünnepelhetnek kedvükre. Egymásnak semmiképp se essünk: ez választás, nem polgárháború!

Hatodjára: ne is gyászoljunk. Ami eredmény ma éjféltájra kiderül, minden lesz, csak nem végleges. Elnagyoltan kapjuk a körülbelüli végeredmény közelítését, ez még mind finomodhat. De még ha veszítünk is, akárhogy mondják nekünk az ellenkezőjét, hétfőn is lesz nap és nekünk élnünk kell, méghozzá itt, a többiek között, győztesekkel, vesztesekkel együtt.

Azt már tán felesleges is említenem, hogy aki a vereségéért önmagán és a csaláson kívül embercsoportokat, nemzetiségi, felekezeti vagy más kisebbségeket okol majd és tesz bűnbakká, ahelyett hogy magába nézne és megkérdezné, mit rontott el: az a politika gyalázatos szörnyetegévé züllik így, akivel még szóba állni is szégyen ezek után, és jobban teszi, ha elássa magát, mielőtt elnyeli a föld.

Hetedjére: ne igyunk. Szavazás előtt semmiképp, utána is módjával. Isznak majd helyettünk sokan, a kocsmárosok dupla adag italt rendeltek mára, mert ismerik a magyar választót, tudják, hogy a voksolást leöblíti, ha tetszik, ha nem. Lesz részeg ember elég nélkülünk, is, fogadok, lesz betört koponya is: ha leadtuk a szavazatot, lecsúszhat egy-két ital, de nem több. És végképp ne kérkedjünk a becsületsüllyesztőben azzal, kire szavaztunk, abból mindig csak baj lett. Hőzöngés, kalamajka.

Nyolcadjára: senkit se „vigyünk magunkkal”. Ha polgártársunk nem kíván szavazni, az az ő döntése, tartsuk tiszteletben, ő sem akar minket erővel bezárni a házba, hogy ne mehessünk voksolni.

Kilencedjére: mi se tartsunk vissza mást a szavazástól, másnak se engedjük ezt.

És végül tizedjére: bármi is legyen az eredmény, fogadjuk hideg fejjel. Ne kapkodjunk a rezes fringia után, jó helyen van az a fogason, hadd marja tovább a rozsda. Ne azt kérdezzük „hogy lehet ez lehetséges”, ne keressünk bűnbakokat, ne készüljünk bosszúra - mindezt megteszik majd helyettünk pártjaink politikusai. Jó kedvvel, és bőséggel teszik majd. Ne azt kérdezzük, „hogyan történhetett”, azt kérdezzük: „hogyan tovább?”

Kesernyésnek indul ez az idei választás, valakik mindenképpen rossz szájízzel zárják a mai napot, ne keserítsük magunk is az életünket. Menjen szavazni, akinek elvei nem tiltják, ne menjen, akinek tiltják: de ne acsarogjon senki a végén. Ez verseny, csak nem sport, mert ha az lenne, lehetne rá fogadni (Angliában lehet). Nem nyerünk személy szerint semmit, sem befolyást, sem pénzt, sem hatalmat, ha a mi favoritunk fut be és személyesen nem is veszítünk semmit, ha nem: ezért titkos a szavazás. A voksainkat sehol sem tartják nyilván név szerint, ez pletyka.

Aki veszít vagy nyer: az az ország.

Őrizzük meg a józan eszünket és méltóságunkat, tiszteljük embertársainkat és legyünk résen.

Ha csalást látunk, leplezzük le.

De végső soron: legyen béke, szabadság és egyetértés.

Aztán csak okosan.

Szele Tamás

Megvoltak a kampányzáró gyűlések, kérem, minek következtében egyáltalán nem ért véget a kampány, sőt, kampánycsend sem lesz, mert a törvény megszüntette ezt az intézményt. A kampányzárókon mondtak mindenféle dicsőségeset a különböző nagyurak, melyek elemzésére nem kerítek sort, ugyanis a választások eredményére az égegyadta világon semmi hatása nem lesz.

Hogyhogy nem lesz?

Úgy, hogy nem bizony. Tessék csak gondolkodni. Mit csinált tegnap? Ott volt valamelyik kampányzárón? A legtöbben nem voltak ott, akik viszont elmentek, azok kívülről tudnak is minden elhangzott szót. Na, jó, mondhatnák, hiszen ez természetes is, az ember nem fog eljárni csápolni, ha nem szívügye a párt vagy a politikus. Igaz ez egyéb pártrendezvényekre is: aki nem személyesen érintett, ritkán látogat oda, maximum kíváncsiságból teszi. Ha egy párt óvodát ígér a kerületnek, ahol nincs, és nekem óvodás gyermekem van, elmegyek meghallgatni a javaslataikat, mert érdekel, és ha már ott vagyok, elmondhatják a véleményüket másról is. De ha nem érdekelt a választópolgár, nem fog mászkálni.

Ebből pedig egyenesen következik, hogy a pártrendezvények, gyűlések, kampányzárók és egyéb szépségek kizárólag a valamilyen módon érintetteket és a végletesen elkötelezett pártkatonákat győzik meg bármiről is. Őket meg felesleges meggyőzni, ez náluk egy már rég túlhaladott állapot.

De akkor mire volt jó ez a mérhetetlenül aljas, mocskos, elviselhetetlenül agresszív kampány, aminél gonoszabbat én harminc év alatt magyar földön nem tapasztaltam?

Arra, kérem, hogy minél többen essenek bele a szórásba. Minél több választót sikerüljön meggyőzni arról, miszerint érdekelt. Minél többen fogják a szórt jelet, ugyanis a valódi szavazattöbbséget nem a pártkatonák adják, hanem a közömbös tömeg.

De akkor miért nem keresték a tömeg kegyeit, miért nem voltak bulik, koncertek, családi programok?

Azért, mert az pénzbe kerül és alacsony a hatásfoka. Mondjuk, hogy én pártelnök vagyok és meghívom a Rolling Stonest Pestre játszani a kampányom részeként. Monstre részvételre lehet számítani, esetleg – lehet, hogy van az a pénz – még Jagger is elmondja, milyen rokonszenves fickó is vagyok én. Aztán elénekli a Sympathy for the Devilt, mert van humora. A közönség elégedett.

Rám fognak szavazni mind?

Korántsem biztos. Lehetnek másféle érdekeik is, egyéb szempontjaik, csak eljönnek, mert szeretik a Stonest. Aztán szavaznak, ahogy nekik tetszik. Amilyen csibészek. Én meg fizethetem a zenekar hatalmas gázsiját. Potyára.

Akkor mégis, hogy lehet szavazásra bírni a közömbös tömeget?

Hát elsősorban azzal, hogy hazudozok nekik és gyűlölködést keltek a velem szemben állók iránt. Megy ez, jobbról is, balról is: 2010 óta minden honi politikus vallásosan hisz a gyűlölet erejében. Aki annak segítségével győzött, az azért, akit avval győztek le, az meg azért. Olyanok ők, mint a viccbéli lovag, aki csonkán-bonkán, horpadt páncélban beporoszkál az udvarba:

- Hol jártál, jó lovag?

- Legyőztem az ellenségeidet Északon, Délen és Keleten, uram, királyom!

- Hm. Keleten nem is voltak ellenségeim.

- Már vannak.

Hát, így szakad darabokra a magyar társadalom és minden, amihez csak hozzáér, ez pusztít el mindent körülöttünk: a negatív politika. Hiszen, ugye, szép, hősies dolog a harc, de igazán csak akkor kellemes, ha az ellenség nem létezik, márpedig mindkét oldal talált magának ilyent. Lobog a sok zászló, masíroznak a csapatok, kik a bergengócok, kik a burkus király ellen, kár, hogy egyik sincs elérhető közelségben, de jól lehet mondani a másik seregre, hogy az ő szövetségeseik. Azonban a katonáik legnagyobb bűne mindenképp az, ha nem utálják az én kitalált ellenségemet. Ez különben a médiában is remekül néz ki, állandósul a botrány, mindig a vezérekről van szó, és felmentést is ad sok disznóság alól. Mert hiszen most sorsfordító időket élünk, blablabla, most többet lehet a Haza érdekében, mint máskor, most nem baj, ha zsebre vágok mondjuk egy pár kastélyt, jól jön az majd a csatában, senki sem szólhat ilyen apróságokért élethalálharc idején.

És különben is, ez ellenséges mendemonda, az egy dolog, hogy kicsit dagad a zsebem, de senkinek sincs joga turkálni benne.

Közben lófütty van, nem élethalálharc: nyomor van, társadalmi krízis, tömeges menekülés az országból, és általános gyűlölködés. De speciel élethalálharc nincs.

Hát, mondaná erre az ember, akkor nem lenne okosabb megjavítani a rendszert és ezáltal szert tenni a népszerűségre? Mindjárt megválasztanának, ha segítenék!

Szavakban persze, hogy minden politikus javítani akar, hogyne beszélne erről (kivéve a kormánypártot, nekik minden pont úgy jó, ahogy van), a gyakorlatban mindenki inkább szeretne hasznot húzni a meglévő rendszerből. Az igaz, hogy a mostani szisztéma által okozott károkat talán, ha ötven év kőkemény munkával lehet majd helyrehozni, így aztán senki nem is töri magát, hogy nekilásson. Pillanatnyilag minden pártelnök elegendőnek találja, ha a vezetőséget lecserélik és az új vezetőség lesz a haszonélvező, eddig a kutyák pisilték le a sarokköveket, holnaptól a sarokkövek fogják a kutyákat. De maga a rendszer nagyjából marad, eltekintve némi pereskedéstől, elszámoltatástól.

Magyarországon tehát – ez a mostani kampány tanulsága – a helyzet semmiféle érdembeli javulása nem várható, míg rendszerszintű átalakítások nem lesznek. Várható viszont az összes társadalmi réteg és csoport közötti feszültségek erősödése, az általános gyűlölködés terjedése és valószínűleg a közhangulat is egyre agresszívebbé válik majd.

Lesz elégedetlenség, mert lesz oka is – de értelmetlen gyűlöletben csapódik majd le, nem nemesedik javító szándékká.

A gyűlölet lerakódik bennünk.

Mint a guanó.

Keményen, vastagon.

Szele Tamás

Kérem, hatalmas dolgok zajlanak úgy a nagyvilágban, mint Magyarországon, forrnak az óceánok, tűzeső hull, reng a föld és hasadozik, valamint egyéb jeleit is tapasztaljuk az Időknek, például miniszterelnök-jelölti vita volt az RTL Klub műsorában. Nos, ez lesz az, amivel én nem fogok ma foglalkozni, és okkal.

Nem fogok foglalkozni, ugyanis ma minden arra érdemes kolléga – nem is szólva a számos érdemtelenekről – ezt a titáni csatát, ezt a galaktikus konfrontációt fogja elemezni vagy már elemzi is, halhatatlan analízisek születnek majd, illetve egész pontosan vasárnap estig halhatatlanok, akkor ugyanis eljön vagy a Messiás vagy a Sátán, esetleg a Jeges, de valaki mindenképp, és az összes jóslat, fejtegetés, boncolgatás érvényét veszti a tényekkel szemben, még akkor is, ha pontos. Nem mondom, hogy nem szép a három nap halhatatlanság, csak olyan bazári, amilyet a száz forintos boltban vehet az ember, olyan tescós örök igazságokra lehet így jutni. Gazdaságosakra, saját márkásokra. Szóval, elemezze a Nagy Vitát az, akinek muszáj, nem kétlem, hogy nélkülem is kimutatják az elhangzottakból nem csak a jövendő miniszterelnök személyét, de még a Nílus áradásának mértékét is, Asszuánnál.

Pedig ebben az országban nem okos dolog biztosat jósolni: arról a terjedő elvről jut eszembe, miszerint ne szavazzunk öt százalék alatti pártra, mert elvész a voks. Mondjuk a választási törvény alapján sem feltétlenül vész el, de álljon meg a verekedés: honnét tudjuk, hány százalékon áll egy párt?

A közvélemény-kutatásokból tudjuk.

És hány közvélemény-kutatás van?

Sok.

Valamint ahány, annyiféle, mindegyik más eredményt hoz ki minden pártra. Főleg annak függvényében, ki finanszírozta a kutatást. Van tisztességes és elfogulatlan is közöttük, de azért az is tévedhet.

Emlékszünk még a 2002-es választásokra? Még a szavazás délutánján is, még az exit pollok alapján is a Fideszt hozták ki győztesnek, sőt, elsöprő, kétharmad fölötti győzelem mutatkozott a közvélemény-kutatások alapján. A kisebb lapok előre megírták az egyes oldalt, leadták a nyomdába és elmentek bánatukban a kocsmába inni. Aztán kiderült, hogy szó sincs Fidesz-győzelemről, bukta van, de emberes, minek következtében ezer oldaltükör ment a szemétbe és ezer új készült. Szóval: lehet az az öt százalék még három is, tíz is.

Nem érdemes Magyarországon választási ügyekben jósolni.

Én bizony inkább vegyeskereskedést nyitok, sok apró hír, olcsó és nem is kockázatos üzlet – nagy forgalom, csekély, ám polgári haszon, jó nekem az mára. Akkor lássuk, mi történt tegnap?

Először is, hej, két tikom tavali, három harmad évi! Nem bolondultam meg és nem is vagyok részeg, csak nótázgatok itt magamban: a közkedvelt Minden Szó, a Breitbart egyik legjobb magyar tanítványa szenzációként röpítette világgá, miszerint „Júliustól ingyen kötik be a vizet, a gázt és a villanyt – feltéve ha marad a jelenlegi kormány. Nem mindegy tehát ki nyeri a választásokat.” (http://mindenszo.hu/juliustol-ingyen-kotik-be-a-vizet-a-gazt-es-a-villanyt-felteve-ha-marad-a-jelenlegi-kormany/) Hát az nagyon jó hír, de kinek is? Kétfajta embernek. Annak, akitől már kikötötték (ugyanennek a kormánynak a regnálása alatt), és annak, aki épp most építkezik, csak ők nem nevezhetőek túl széles szavazói rétegnek. Sokat ront még az örömhíren, ha megnézzük, mikori is ez az információ.

Hát igen, bizony, bizony. Tavalyi. Megjelent volt a Blikkben 2017. június harmincadikán, egészen pontosan 16 óra 42 perckor. (http://www.blikk.hu/aktualis/penz/juliustol-ingyen-kotik-be-a-kozmuszolgaltatasokat/68w7g5k) Bukta, nertársak, bukta, ráadásul már tavaly sem volt ez maradéktalanul igaz. Én például tudok embert, akinek ezen terminus után pénzért kötötték vissza a gázt. No, mindegy, ez is mutatja hatalmas eredményeinket és azt, hogy a kormány leginkább az újszülöttek szavazataira számít, mert nekik minden vicc új.

Lapozzunk.

Aszongya a Magyar Nő Magazinban (megnyitáskor vörös riadót jelez az orosz propagandát kiszűrő putyinizátor), szóval aszongya bizonyos Purisaca Golenya Ágnes író(http://magyarno.com/ha-kormanyunkat-levaltjak-akkor-kitehetjuk-a-hatarainkra-akar-rovasirassal-is-elmegyogyintezet/), hogy „Soha nem politizálok, még magamban sem, mert undorodom bármilyen politikai eszmétől, mert egy elmeprogram, és ezt megírtam finoman és kulturáltan könyveimben…”

Hát, ez egy tiszteletreméltó álláspont, főként, hogy a hölgy leginkább Peruval, ottani ősmagyarokkal, pálosokkal és összeesküvés-elméletekkel foglalkozik halhatatlan műveiben, azért is olyan fontos neki mindig odatenni a neve után, miszerint ő „író”, különben ugyanis a kutya sem tudná. De lássuk, most miképpen nem politizál, finoman és kulturáltan?

„De az a kisstílű gondolkodás és fröcsögés, ami a magukat magyaroknak nevezőktől ömlik Orbán ellen, e mellett már képtelen vagyok szó nélkül elmenni, rosszul vagyok minden szinten. Ha valaki átnézi a FB bejegyzéseket az Orbánt leváltók alacsony szintű véleményeivel, megijed.

… Ti nem tudjátok, Orbán ellenében kiket akartok támogatni? Hol éltetek eddig? Nem ismeritek az Új Világrend, az Illuminátus nemhogy mindent tőletek ellopó, benneteket globális rabszolgaságban tartó profithajhász gazdaságpolitikáját, akik ezt az egész cirkuszt, amivé a bolygónk vált, beleértve a terrorizmust, jól előkészítettek évtizedekkel ezelőtt?

...Én tuti itt hagyom ezt az országot, ha bárkit a jelenlegi “alternatívából” megszavaz ez az ország, mert akkor tényleg önkezével vetett véget az életének. Amellett, hogy kitehetjük a határainkra, akár rovásírással is, hogy Elmegyógyintézet.”

Hölgyem, ez már egy túlhaladott állapot, már ki van írva sok minden, de eddig ez az első jó ötlete. Elmegyógyintézet, rovásírással. Új Világrend, Illuminátusok – tessék mondani, Ashtar parancsnok mit szól az egészhez? És a többi földönkívüliek? Ha meg itt tetszik hagyni bennünket, távolléte fájdalmas űrt tölt majd be, és nagyon fog nekünk hiányozni.

Menjünk tovább.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren átadták – meglepő módon – Liszt Ferenc szobrát. Innovatív gondolat, remélhetőleg nemzetközi mozgalmat indít el, Sermetyevón átadják Seremetyev szobrát (nem röhög: létező személy volt!), a Charles de Gaulle-on de Gaulle-ét, a JFK-n Kennedyét, bár a két utóbbi már áll. Heathrow-n és Lutonon gondok lesznek. E kettő ugyanis helységnév. Rendben van, de olyan szobor sehol sem lesz, amilyen nekünk vagyon. Tessék megnézni. (http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/parlamenti-allamtitkar/hir/felavattak-liszt-ferenc-szobrat-a-budapest-liszt-ferenc-nemzetkozi-repuloteren)

Mármost izé. Szóval, mondjuk ki: ez a szobor... ez kicsi. Ez Liszt Ferencet ábrázolja, kétségtelenül, de valószínűleg abban a pillanatban, amikor épp hazatér liliputi koncertkörútjáról, méghozzá viharos sebességgel, mert elcsábította és teherbe ejtette a szigetország nagyhercegnőjét, és már üldözik a harci darazsak valamint a rohamfecskemadarak. Esetleg lehet még Liszt Ferenc G.I. Joe-figura korából, vagy utazásának idején, melyet a koponyazsugorító fejvadászok közé tett.Kalandos élete volt ennek a Lisztnek, meg kell hagyni. De rántsuk le a leplet: ez a szobor nem gúny és nem dilettantizmus, ez műfajilag ilyen. Az alkotója, Kolodko Mihály ungvári szobrászművész kizárólag ilyen kisplasztikákkal foglalkozik, és annak kiváló is ez a Liszt-ábrázolás. Állnak még ilyenjei Budapest-szerte, sőt, kedvelik is őket, szelíd humoruk van, neki köszönhetjük például a Breki Békát a Szabadság téren és a nagy Ho-ho-horgász Főkukacát a Rakparton.

Szóval, ő egyszerűen ezt műveli.

A baj az az elhelyezéssel, hogy igen kevés nagyobb létesítményt tudok elképzelni, mint egy repülőtér, és abba beleállítani egy ekkora plasztikát – ez csak még jobban kihangsúlyozza az eltörpülést. A mű mondanivalója tehát: „Merjünk kicsik lenni”. Csoda, hogy ezt képes volt helyettes államtitkár átadni, de Latorcai Csaba bizonyára nem műítész és nem gondolt bele, mit leplez le.

Kérem, maradt még készleten egy kis Cambridge Analytica-Facebook botrány: a hírek egyre több felhasználó adatainak kiszivárgásáról számolnak be, Zuckerberg már kétmilliárdról beszél. Nyugalom, ennél több már nem lesz, nem is lehet: ennyi ugyanis az összes felhasználó. Több nincs. Legyünk kicsinyesek, nézzük magyar szempontból: hány honi érintettről tudunk?

Harminckétezerről. Éspedig azért ennyiről, mert az adathalász applikációt nem több, mint tizenhárom magyar telepítette, nekik ekkora a személyes kapcsolati hálójuk.

Világszerte tíz- és százmilliók érintettek, a felháborodás az egeket ostromolja, könnyen bedőlhet maga a világcég is: nálunk azonban csak harminckétezer ember adatait lopták el.

Bástya elvtársat már meg sem akarják hackelni.

Ez világosan mutatja nagyságunkat is, fontosságunkat is.

Innen üzenjük Menlo Parkba, a Facebook központjába: tiszteletet Magyarországnak!

És hackelést.

Hölgyeim, uraim, mai végkiárusításunk véget ért, olcsó cikkeink elfogytak, drágákkal hétfőig nem foglalkozunk.

Holnap reggel újabb zsibvásár.

Szele Tamás

Kérem, megérkezett Zuckerberg Márkus Magyarországra, nem személyében, de a kampányra bizonnyal rátette a kezét és ő irányít mindent, már nem is a Soros. Legalábbis ezt állítja Apáti Bence balett-táncos, publicista és kőfaragó, a kormányoldal elkötelezett híve. Ezt onnan tudja, hogy őt letiltotta a Facebook, az igaz, oly kevéssé, hogy most is rajta van – de megesett a borzalom!

Apáti mester, aki maga a wagneri Gesamtkunst, összművészet, ugyanott bontott tégla eladó, mindezt a TV2 tárgyilagosságáról ismert reggeli műsorában állította, aki nem hiszi, járjon utána, íme, a felvétel.

https://tv2.hu/musoraink/mokka/258747_apati-bence-nem-feltetlenul-kiegyenlitettek-a-jatekviszonyok.html

Mielőtt véres könnyekkel elsiratjuk a magyar jobboldal sanyarú sorsú publicistáit, akiket gályára hurcol a zuckerbergi önkény, jusson eszünkbe először is, hogy a Nagy Letiltási Hullám már jó másfél éve pusztít, ha nem több, és először a független sajtó képviselőit tizedelte meg. Engem is tiltottak, mást is. Nem örökre, első körben harminc napot kaptam két, évekkel ezelőtti cikk megosztásáért, de aztán ebből két nap lett, mások rosszabbul jártak. Megírtam én is annak idején ezt, akkor nálunk öten voltak épp tiltva (http://huppa.hu/szele-tamasmergezett-nyil/), és már előtte is írtam a Facebook struktúrájáról, de azóta fokozottan foglalkozom vele. Fogalmam sincs, hány írásom jelent meg a témában, de közelebb lehet a hatvanhoz, mint az ötvenhez. Meg is kaptam valamelyik nap egy úriembertől kommentben, hogy fogalmam sincs semmiről az üggyel kapcsolatban, bezzeg ő mindent tud – mindent lehet, hogy tud, sőt, mindent is, csak azt nem tudta, hogy nekem ez bizonyos szempontból szakterületem.

De tiltották az elmúlt egy-másfél évben a legtöbb politikailag aktív ismerősömet, és mivel nem igazán nyilas körökben ismerkedem, eleinte magam is azt hittem, hogy a kormány valamiképpen bejuthatott a közösségi oldal dublini központjába és ott elhelyezett pár ügynököt.

Aztán rájöttem, hogy tévedek, a helyzet ennél rosszabb.

A tiltáshullám más kollégáknak is felkeltette a figyelmét, a HVG-nél és a Népszavánál, ők pedig kiderítették, hogy velünk nagyjából egy időben jobboldali politikai aktivistákat is tiltottak.

Hoppácska.

Akkor nem kormánymanipuláció.

Viszont mi lehet?

Ehhez vegyük először is sorra Apáti kijelentéseit.

1. Vannak tiltott szavak. Vannak bizony, én sem írom le őket, ugyanis a robotokra épülő algoritmus ezek alapján tilt, általában ezek használata szükséges ahhoz, hogy a bejelentésből tiltás legyen – de anélkül, hogy jelentene valaki, szorgos kis Pávlik Morozov a klaviatúra mellett, nem fognak tiltani. Azonban ez Magyarországon, a névtelen feljelentések hazájában sosem fog problémát jelenteni.

2. A Facebook beavatkozik a magyar választási kampányba. Ez viszont szemenszedett hazugság: épp az a baj, hogy a területileg illetékes dublini központban senki sem beszélt magyarul évekig, és most is kevesen, így volt aztán lehetséges, hogy a legvadabb náci uszítások vígan átmehettek hosszú időn keresztül a szűrőkön. Zuckerberg lehet, hogy tudja, hol van Magyarország, a kutyája miatt, de ennél több ismerete nincs erről a kis drótoktól öleltről.

3. A Facebook adminjai az ellenzék zsoldjában állnak, „..van egy olyan adminja, aki a HVG liberális lapnak szokott cikkeket írni. Ez is azt bizonyítja, hogy nem kiegyenlítettek a játékszabályok.” - mondja a költő. Hát ez is igen nagy szamárság. Apáti mester itt összekeveri a csoportadmint a FB-adminnal, és egy rég érvényét vesztett intézkedést próbál beemelni a köztudatba. Ugyanis, mikor először kezdtek nyiladozni, bimbózni a Facebook-botrányok az álhírek miatt, 2016 decemberében, a közösségi oldal bevezetett egy pokolian bonyolult protokollt, akit érdekel, itt elolvashatja a lényegét (http://huppa.hu/szele-tamas-a-facebook-es-a-logika/) és – emellett! - megbízta a német Correctiv vállalatot a hírek auditálásával. Aztán lejárt a megbízás, most éppen az AFP hírügynökség látja el ezt a feladatot. Mármost a Correctiv általános médiavállalat, nem csak ezzel foglalkozik, hanem mindennel a világon, ami sajtónak nevezhető, így a Ripost-Lokál duó (https://www.lokal.hu/2018-03-soros-pen%C2%ADzelte-fa%C2%ADce%C2%ADbook-cen%C2%ADzor-a-hvg-ujsagiroja/) könnyen találhatott náluk magyarországi tudósítót is. Jelesül Orosz Mártát, aki – különben – tényleg ír a HVG-be. Is. Ír, tehát nem Facebook-adminisztrációval foglalkozik, ami persze az Apáti-kaliberű elméket nem izgatja, de olyan ez, mintha a kollégám megnyerné a Budapest Maratont és emiatt engem „közismert atlétának” nevezne a kormánypárti média.

Szóval, Apáti rémeket lát, bár az kétségtelen, hogy letiltások valóban vannak. Vannak, csak épp mindkét oldalt tiltogatják, sőt, a függetleneket és ellenzékieket sűrűbben. Ugyanis ez aszerint működik pillanatnyilag, hogy kinek hány haramiája van.

Összeszed ugyanis a megbízó pár embert, ha tízet, jó, ha százat, jobb. Ezeknek kiosztja a célszemélyeket, akiknek átnézik a teljes digitális munkásságát, és ha egyszer is a büdös életben használták a „tiltott szavakat”, az ezt tartalmazó megosztást jelentik a Facebooknak. Ha tízszer, hát tízszer, ha százszor, az hatékonyabb, ha óránként százszor, az még sokkal többet jelent. A dublini központban ezeket a jelentéseket ember nem nagyon látja, robotok figyelik őket, az algoritmus csak azt ellenőrzi, hogy valóban szerepel-e a bejegyzésben tiltott szó. Ha igen: tiltja a felhasználót. Mármost, ha lejár a tiltás, ezt a szorgos kis brigád még párszor el tudja játszani a célszeméllyel, míg el nem érik a végleges letiltását.

Ez, kérem a recept.

Nem kell hozzá se pénz, se fegyver, és meggyőződésem, hogy egyaránt alkalmazza ellenzék és kormánypárt. Sőt: tudomásom van minden párttól független szélsőségesekről is, akik gyakorlatilag mindenkit jelentgetnek, akit „túl aktívnak” találnak. Hogy kik ezek? Bíróság előtt nem nevezném meg őket, de azért sejthető.

Önjelölt megváltók különben.

Tehát erősen eldobta a sulykot Apáti Bence, mikor azt vizionálta, hogy a magyar jobboldalt veszi le a sakktábláról a Facebook. Mi is elvetettük, mikor azt hittük, hogy csak az ellenzékieket és függetleneket veszik le.

Egyszerűen egy népi játékkal van dolgunk, kalákák jelentgetik az embert, este összeülnek a leányok a fonóba és jelentgetnek kart karba öltve.

Hogy Apátinak most, kampány idején jól jön a már lejárt letiltása, azt nem kétlem. És most megpróbálja monopolizálni a helyzetet a kormánypárt számára.

Őket üldözik, ellenük folyik a hajsza.

Sőt, ahogy a bukott érpataki polgármester mondta egy önfeledt pillanatában a Pride-on: „Üldözgetnek bennünket!”

https://coub.com/view/2da2n

Az ellenkező oldal több letiltásról számolhatna be.

De a jobboldalt legalább egyenesen Zuckerberg üldözi.

Hát, kérem, erre mondom én, hogy ha a Face Isten kalapja, hazánk a bokréta rajta...

Szele Tamás

Kampány van, kérem, az dübörög a homlokcsontunk mögött, az morajlik az ereinkben, az vibrál a levegőben, az jön a konnektorból és a vízcsapból is: nem viccelek, az előbb feltettem egy kávét, de a filteren fennakadt fél kiló propaganda, most pucolhatom a kávéfőzőt is.

Az a baj, hogy kilencedikén reggel nem tudunk majd tiszta lappal kezdeni: nehezen takarítjuk majd ki a fejünkből ezt a sok baromságot, ha ugyan sikerül egyáltalán.

A sérelmek majd megmaradnak, azon már nem lehet változtatni: azt csak a magyar politikus hiszi, hogy ha valakit, valakiket alaposan szétanyázott, azok pár nap múlva nem fognak emlékezni erre. Mindenki más elfelejti, persze: de a sértettek soha, és mivel lassan már mindenkit ért sérelem, ennek rossz vége lesz.

Én szóltam.

Na, de lássuk, milyen briliánsokat és lócitromokat termett nekünk tegnap Magyarországnak ez a dühöngő periódusa?

Előszörre vegyük a kisebbjét: a Zoom szerint (https://zoom.hu/hir/2018/04/03/meztelen-lett-az-mszp-kampanyarca/) a Lövőház utcában Kunhalmi Ágnes meztelen képeit terjesztik. Hát nem lenne csoda az sem, a pornográf appok korában, de szerencsére nem egy fotóra vágták rá a politikus hölgy fejét: ez „csak” egy rajz. Azért vannak körülötte rejtelmek – például, hogy csak a legnyilvánvalóbbat mondjuk, ő a 18. kerületben indul, miért a 2. kerületben kampányolnak ellene? És biztos, hogy nem mellette kampányol valaki, minden egyeztetés nélkül, olyan valakire gondolok, aki még a hetvenes évek Ludas Matyiján szocializálódott? Mert a test a valamikor vicclapból is származhatna, a fej rajzolásához kellhetett némi tehetség. No, mindegy is, nem dőlt össze ettől a Vár, de a szerzőnek jelezném, hogy ha valamit, ezt az egyet nagyon komolyan veszi a magyar jog: annak idején, a kilencvenes években a Kurír szatirikus melléklapja, az Elefánt csak egy testépítő nyakára montírozta fel Photoshoppal G. Nagyné Maczó Ágnes fejét, még rá is volt írva, hogy karikatúra, aztán a bíróság csak kiszabott ezért egymillió forint bírságot. Ez meg még ráadásul komoly is – lehet készíteni a bankszámlát, ha kiderül, ki követte el a grafikus zaklatást.

A 888 viszont nem pihen. A faszagyerekek hűek maradtak önmagukhoz, így, mint napra éj következik, hogy ál a kormányhoz sem lettek, mondanám Shakespeare-rel, de most Tolkien-en a sor. Olyan választási videót dobtak ki a világhálóra, hogy egy napja mindenki azt kérdi: ez most komoly? Komoly, kérem, mert viccnek durva volna: a Gyűrűk Ura egyik jelenetét szórták tele Orbánnal, Rogánnal, Lázárral, Sorossal, Széllel, meg még aki belefért. Konkrétan Minas Tirith ostromát. Hát, ha ők véres harcnak látják a polgári jog gyakorlását, mármint a választást, az az ő bajuk, de legalább olvasták volna el a könyvet... ugyanis Minas Tirith ostromakor a Holtak Serege kellett a győzelemhez. Hát, az ajánlólisták körüli botrányokat nézve itt is hozzájuk kell majd forduljon a kormány: de megnézem magamnak a vitézlő Orbán fejedelmet, ahogy belovagol a Holtlápra. Hiszen ahogy megnézzük a videót, úgy lötyög a feje abban a sisakban, hogy az ember attól fél: mindjárt kifolyik belőle az a tengersok esze. Naná, ez a montázs is ingyenes, androidos appal készült, azért remélem, G. Fodor fiai rendesen kiszámlázták a megrendelőnek.

https://www.facebook.com/888ponthu/videos/1527951583999512/UzpfSTc3MTc2ODgwMjkzNTc2MDoxNjc2NTUyMTc5MTI0MDgw/

Fussatok, bolondok!

És hát elérkeztünk a harmadik világrengető hírhez, mindenki vegyen magához nyugtatót, serkentőt, kinek mi kell, akin segít, dobjon be egy féldecit, akin nem, az kettőt, mert hatalmas horderejű információt osztok meg, csak remélni merem, hogy a bolygó tengely körüli forgását és mágneses pólusait nem befolyásolja, bár nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy igen, és emiatt következik be az új jégkorszak.

Szóval az van, hogy Bayer Zsolt katolizál.

Repülősót!

Repülősót, hárommillióan elájultak!

És a többiek sincsenek jól.

Azért ez voltaképpen a legbensőbb magánügy kéne legyen. A hit dolgába beleszólása márpedig senkinek nincsen, a politikát sem szabad a közelébe engedni. Csak hát tisztikeresztesünk mégis engedte. Ugyanis az ő pálfordulása nem akképpen zajlott, feleim, hogy kiment a pusztába, pirított sáskán és vadmézen élni, aztán meglátta a Fényt vagy szembejött egy égő csipkebokor, hanem úgy, hogy meghallgatta a Kossuth Rádióban Mesterházy Balázs harkai evangélikus esperes húsvétvasárnapi prédikációját. És hát az nem hízelgett a kormánynak. Olyanokat mondott, miszerint:

„Ezen a húsvét reggelen a Mindenható Úristent képviselő angyal könnyed és laza kőre ülése fricskát ad mindennek és mindenkinek. (…) Fricskát ad azoknak, akik szeretnék velünk elhitetni, hogy egy másik vallás képviselői ismeretlenül is rosszak. Fricskát ad azoknak, akik azt mondják, hogy gyűlölnöm kell a nálam sötétebb bőrű embertársamat. Fricskát ad azoknak, akik egymással veszekedve nem tudnak egy nagyobb közjóért békét kötni. S fricskát ad még azoknak is, akik hagyják, hogy Emőke vagy Gábor szavazzon majd helyettük.”

Mondjuk szép és tiszta az esperes úr hite, magam is úgy képzelem az Úr angyalát, hogy inkább fricskáz, minthogy elsőre elővegye a lángpallost – a mi keresztespókunknak mások lehetnek az ideái e kérdésben, ugyanis előbb gazembernek nevezte a lelkészt, majd az Echo TV adásában bejelentette, hogy elhagyja az evangélikus hitet és katolizál.

Emiatt.

Hát, ha spirituális élmény hatására tenné, lehetne tisztelni, de politikai állásfoglalásként teszi, neki Párizs megér egy misét. Azért elképzelem a keresztelőjét, amint Bencsik András víz alá tartja a valamiben megőszült fejét (mert, hogy tisztességet ide nem írhattam, az is bizonyos), mindezt az Élmunkás téri templomban teszi és közben a Munkásőrség Központi Kórusa énekel.

Händel-oratóriumokat.

Meg a Bunkócskát.

Különben a Magyar Evangélikus Egyház is állást foglalt az ügyben, ahhoz már nem is érdemes hozzátenni semmit.

„Mélyen sajnáljuk, hogy Mesterházy Balázs esperes teológiailag átgondolt, az evangéliumhoz hű húsvéti rádiós igehirdetéséből sokan nem a feltámadás örömhírét hallották meg, hanem - nyilván a közelgő választások miatt - annak önkényesen aktuálpolitikai tartalmat tulajdonítottak. Meggyőződésünk, hogy lelkészeink esküjükhöz méltóan az evangélium tiszta hirdetését és a rájuk bízottak pásztorolását, továbbá a békesség megteremtését tartják feladatuknak. Egyházunk népétől, a magyar társadalomtól, különösen is a közszereplőktől és a média képviselőitől a józanság és az igazmondás komolyan vételét, valamint a másik ember méltóságának megbecsülését kérjük.

No, ha B. katolizál, legyen az ő dolga, a magyar ellenreformációnak azért voltak nála nagyobb alakjai is, például Pázmány Péter. Az ő szavai jutnak eszembe erről az érdekes döntésről, melyeket mintha pontosan alanyunkhoz intézne, évszázadok távolából:

„Ha fát gyümölcséről ismerünk: nézzed mennyi rútság származik orrodból, szájadból, egyéb részeidből. Aranyszájú Szt. János a mi testünket szarsáknak és büdös kamaraszéknek nevezi; és mikor igen jóllakunk, abban fáradunk úgymond, hogy több ganéjt csináljunk. Nézzed, mennyi büdös ganéj, takony, nyál, vizellet takaroszik testünkből! mennyi szenny, serke, tetű származik ebből… Mint a koporsó, kívül szépnek látszik a test, de belül büdös rútsággal teljes…”

Hát, B.-ből már elég sok rútság származott, és gyakran fáradozik abban, hogy még több származzék. Annyi hibádzik, hogy ő kívül sem látszik szépnek, de belül a büdös rútság stimmel. Reméljük, a szenteltvíz csodát tesz vele és kigyógyítja a fenéjéből, poklosságából, de ha nem, akkor rajta már az imádság sem segít.

Termett még a kampány több bolondgombát is, de egyelőre ennyi is legyen elég: emberek, vasárnapig még sok idő van, sok őrültség várható.

Hanem egy dolgon magam is imádkozom.

Azon, hogy hétfőn kezdjen megjönni az eszünk ez után az őrjöngő átokorgia után.

Mert ha meg nem jön, és így maradunk: végünk.

Szele Tamás

Érdekes dolgok zajlanak a Facebook háza táján, érdekesek, bár nem váratlanok, és szokás szerint a lényeget kevésbé érintik, mint az kívánatos volna. Lesz, kérem egy csomó új dolog, többek között fellebbezés, ha rossznak találjuk a cég döntését, és nem lesz még több, például kicsit sem ad magyarázatot a világcég a Cambridge Analytica-botrány részleteire.

Pedig hát egyre csúnyább ügyek derülnek ki. Ugyebár – hogy röviden összefoglaljuk az eddigieket – egy 2016-os adatbűvészkedő cselnek köszönhetően mintegy ötven millió felhasználó adatai kerültek a Cambridge Analytica nevű cég kezébe, mely bizony politikai manipulációkra használta ezeket. Itt és most nem egyszerűen az adatlap tartalmáról van szó, vagy az ízlésbeli preferenciákról, ezeket a kereskedelmi alapon működő reklámcégek is megkapják, itt sokkal fontosabb, hogy kikerült a Facebooktól a felhasználók kapcsolati hálója is. Egyszerűbben szólva: az összes emberi kapcsolatuk. Ez az az áru, ami soha nem kerülhet politikai manipulátorok kezébe, hiszen adott esetben bárkit rá tudnak venni ennek segítségével bármire: és nem is kell hozzá zsarolás, elég, ha egy komolyabb mesterséges intelligencia irányításával (és az összes személyes adat birtokában) ellátják az alanyt megfelelően manipulált álhírekkel.

Ezzel a módszerrel győzött Trump, ezért szavazták meg a Brexitet. Tulajdonképpen ez az a jelenség, ami megmagyarázza az álhírek sikerét és terjedését: hiszen ha a mesterséges intelligencia személyre szabja a közönségnek, amivel kábítják, akkor már csak legyártatni kell a híranyagot és teríthető is. Hozzá kell tennünk: ez a kifinomult, nyugati módszer, az orosz propaganda inkább a tömegeket célozza meg a kampányaival – viszont az is igaz, hogy a nyugati tudatbefolyásoló technológia sokkal hatékonyabb.

Igaz, drágább is.

Ez a tej már kifolyt, ebbe kár belesírni, de miért érintett az ügyben a Facebook?

Hát csak azért, mert kiadta a felhasználók adatait, illetve a felületén engedélyezett olyan tevékenységet, amivel ez megszerezhető volt. Ezért bizony felelős. De bánja is már: nem utolsósorban azért, mert tömegével fordulnak el tőle nem csak a magánemberek, hanem a cégek is. Például a Playboy. Mondjuk ennek a lapnak az esete érthető: a legtöbb olvasója nem örülne, ha házastársa, partnere megtudná, mit is böngészget ő üres óráiban. De hagyjuk a Playboyt, sokkal nagyobb gond, hogy a Facebook két nap alatt (március 19-20) hatvanmilliárd dollárt veszített az értékéből, a részvények megállíthatatlanul zuhannak a Föld középpontja felé, a közönség bizalma oda: ugyan azt mondja az ember, hogy létezik világ és földi élet enélkül a közösségi oldal nélkül is, de az a szomorú helyzet, hogy ha világ van is nélküle – sajtó nincs.

A Facebook a világsajtó legfőbb megjelenési platformja, nélküle a legtöbb médium térdre rogyna és megszűnne, az online lapok mindenképpen, de a nyomtatott sajtó is bajban lenne. Én azt elhiszem, hogy még most is sok nyomtatott példányt adnak el mondjuk a Spiegelből – adataim szerint 730 ezret – csakhogy egy majdnem százmilliós, német anyanyelvű piacon (Németország lakosainak száma több, mint nyolcvanmillió, és vígan számolhatunk egy húszmilliós külföldi olvasótáborral). Azonban az arányok is mutatják: a nyomtatott sajtó ma már nem áll meg a lábán digitális támogatás nélkül.

A magyar helyzetet már nem is mondom: mikor tetszettek utoljára pénzért újságot venni?

Szóval, ha tetszik, ha nem, össze vagyunk kötve ezzel a különben elég rosszul vezetett közösségi oldallal, menteni kéne, míg menthető. Ezt ugyan Zukerberg Márkus is látja, csak épp nem teljesen megfelelően védekezik. Először hallgatásba burkolózott, aztán beleegyezett egy jövőbeli szenátusi meghallgatásba, majd reformokat jelentett be, végül pedig összeveszett az Apple vezetőjével, Tim Cookkal. Ők már régi ellenségek, Cook kezdte a kötekedést most is, ám az ő vitájuknak semmi, de semmi köze nincs a kialakult helyzethez. Nekünk, felhasználóknak a várható reformok fontosabbak.

Lennének.

Mert elvben az a felhasználó az IT-üzletágnak, ami a szavazó a magyar politikusnak: a legfőbb érték. Lakat alatt kell tartani, nehogy más ellopja.

Zuckerberg különben már idén év elejétől hegeszti a Facebookot, esküt tett, hogy „megjavítja”, eddig annyit elért, hogy a valódi sajtó olvasottságát lényegesen csökkentette, az álhírekét növelte, bár nem ez volt a szándéka, de így sikerült: az első reformkísérlet emígy hamvába is hótt, feladták.

Mielőtt a mostani, második reformról beszélünk, jegyezzük meg: a Financial Times azt állítja, olyan dokumentumokat szerzett meg, melyek szerint az alkalmazás második, módosított szabályzatát is látta és jóváhagyta a Facebook (az első nem említett adatkereskedelmet), holott abban már volt szó az adatok továbbértékesítéséről. Az nem világos azonban, hogy a szabályzatot a Facebook csak valamilyen automata eljárással hagyta jóvá, vagy tényleg megnézte azt valaki.

Vagy igaz, vagy sem. De jellemző. Na, akkor lássuk, mi változik!

Mint a 444 írja (https://444.hu/2018/04/02/uj-szabalyok-jonnek-a-facebookon-az-elmult-hetek-adatkezelesi-botranyai-miatt):

„Zuckerberg elmondta, hamarosan jöhet az egyéni fellebbezési lehetőség az oldalra. Ha valakinek eltávolítják a tartalmát, mert az a moderátorok szerint megsértette a közösségi alapelveket, akkor a tartalom megosztójának lehetősége lesz fellebbezni a döntés ellen, és meg fogják vizsgálni újra az esetet. Jelenleg nem volt erre kitalált módszer, a Facebook maximum nagyobb botrányok hatására, eseti döntésekben tett vissza levett tartalmakat, gyakran önkényesen és nehezen követhető módon. A jövőben az első döntés a Facebook belső moderátoraié lesz, a fellebbezést pedig külső moderátorok fogják majd elbírálni. Az egyelőre nem világos, hogy az intézkedést egyszerre vezetik-e be minden piacra, vagy egyelőre csak az amerikai felhasználóknak lesz lehetőségük tiltakozni a leszedett tartalmaik miatt.”

Aha. Akkor ezek szerint eddig nem így volt. Mindenképpen: a magyar felhasználó azzal szembesült mindezidáig, hogy a női mellbimbón kívül semmi nem sérti a közösségi alapelveket, de az akkor is, ha Botticelli Vénuszán van. Mondjuk az emberiség ötven százaléka birtokol ilyesmit és a másik ötven százalék is látott már, tehát nem érthető, mi benne a rejtegetnivaló, szerintem a horogkeresztekkel sokkal több a baj – no, hátha a jövően ez is megváltozik.

Vagy változik a fenét: a Voxnak adott interjújában Zuckerberg elkotyogta, hány alkalmazottjuk dolgozik biztonsági, illetve közösségi területeken. Tizennégyezer. Összesen. Kétmilliárd felhasználóra.

Tessék már kicsit osztani-szorozni...

Aztán még mi változik? Négy fő területre koncentrálnak a Facebooknál: az idegen beavatkozás megakadályozására, a kamuprofilok gyorsabb kiszűrésére és törlésére, a hirdetések átláthatóságának növelésére, továbbá a hamis hírek terjedésének csökkentésére. A hamis hírek kiszűrését egyelőre az AFP segítségével próbálják megoldani, de ez is érdekes etikai problémákat vethet fel: ugyebár, az AFP mégis a frankofón terület specialistája, egy magyar hírt nem fog tudni megszakérteni, ha azonban Magyarországról az MTI-t kérik majd fel a hírszűrésre, akkor azzal vége is a független online sajtónak. Az maga lesz a magyar állami cenzúra.

A kamuoldalak és fakeprofilok kiszűrése valamivel jobban megy: félautomata rendszerrel naponta milliónyi ilyent hajigálnak le az oldalról, majd meglátjuk, milyen eredménnyel. Csak hát... bocsánat, de nem erről volt szó.

Tiltott adatkereskedelemről volt szó, céges szinten. Az álhírek is hatalmas gondot jelentenek és részei ennek a problémának, de az adatkereskedelemmel kapcsolatban csak annyi hangzott el, miszerint többet ilyen nem lesz.

Ne is legyen: az álhírek elleni hadjárat azonban ezekkel a módszerekkel nem fog menni. Ez a tizennégyezer alkalmazott Brancaleone ármádiája Olgino vagy a Breitbart jól képzett és népes seregével szemben.

Summa summarum: tízszer ennyi, alaposan képzett alkalmazott és egy jól megírt etikai kódex oldaná meg a helyzetet.

Meg az, ha nem csak megírnák azt az etikai kódexet, hanem be is tartanák.

Egyelőre meg sem írták.

Ambivalens a helyzet: a Facebook jelenlegi formájában rossz és alkalmas a visszaélések elkövetésére – de meg kell mentenünk, a világsajtó és a világgazdaság érdekében.

Zuckerberg helyében felvenném a kapcsolatot a legkiválóbb párizsi divatszalonokkal.

Hátha ők – tekintve hatalmas szakmai tapasztalatukat – tudnak erre gombot varrni.

Szele Tamás

Húsvét hétfő, reggel, ilyenkor a fűnek is hatóságilag tilos nőni, csak a sajtómunkás kotyvaszt erős feketét, hogy aztán szorgosan ellássa a nagyérdeműt mindenféle friss hírekkel. Vagy nem is olyan frissekkel, ha arról van szó, elvégre ünnepek voltak, vannak, nincs esemény. Van kampány, de azon kívül semmi lényeges nem történik. Nem történik?

Rádiumot találtak egy dél-budai lakóház pincéjében. Na jó, rádiumizotópot. Így tavasszal nem is polgári háztartás az, amiben nincs egy kevés rádiumizotóp, jó az, kell az, attól fényes a hajunk. Ráadásul rendesen le is volt szigetelve, senkit sem ért sugárfertőzés, szóval tessünk továbbmenni, nincs itt semmi látnivaló. Az elhárítók valószínűleg egymás haját tépik, de az nem nyilvános, szóval ez nem igazán hír. A cím nincs meg, nem lehet kimenni, kérdezősködni, de ha meg is lenne, a fenének van kedve egy kis sugárbetegséghez, ami ugyan nincs, de lám a Becquerel Henrik bácsi is hogy járt annak idején.

Lapozzunk.

Lezuhant a kínai Tienkung űrállomás, bele a Csendes-óceánba, terv szerint, senkinek nem esett a fejére, pedig szép neve volt, azt jelenti: „az Ég ura”. (天坤) Hát, amúgy is csak egy prototípus volt, nem nagy kár érte. Ahogy a kínaiakat ismerem, lesz még nekik sárkány formájú űrállomásuk is, mondjuk Lungwang néven (龙王), ami „Sárkánykirályt” jelent, igyekvő társaság az, főleg mostanság, hogy újra szocialista császárságban élnek. Közben Hszi Csin-ping a minap fogadta Pekingben Kim Dzsongunt, aki a nagypapája legkedvesebb, felvirágozott, ünnepi páncélvonatával látogatott a kínai fővárosba. Na jó, nem páncélvonat, csak páncélozott, meg van benne kormányülésre alkalmas vagon is, kanapékkal, mert az elengedhetetlenül fontos, hogy szükség és igény esetén egy észak-koreai kormányülést óránként legalább hatvan kilométeres sebességgel lehessen megtartani.

Hogy miről szólt a találkozó? A világon minden dologról és némely egyebekről is, ámde leginkább arról, hogy Kelet-Ázsia átrendezte a még fél éve is reménytelennek játszó állást a világméretű sakktáblán. Észak-Korea közeledik Kínához, bár nem lemeztektonikai értelemben, mert akkor földrengések is lennének (vannak), Kína örömmel fogadja, Kim Dzsongun hajlandó leszerelni az atomfegyvereit, mire fel Trump és Putyin homlokán szakmányban cserélgetik a testőrök a hidegvizes borogatást, ugyanis ezt a helyzetet csak üdvözölhetik, holott ők kihasználni akarták. A krízis vége valószínűleg egy, a kínai fejlődési utat elfogadó, enyhébb és magasabb életszínvonalú diktatúra lesz Észak-Koreában és lehet új világpolitikai válsággócot keresni, ha valakinek szüksége lenne ilyesmire.

Rendben van, az már eredmény, hogy nem lesz atomháború, és az egész felhajtásból Kína jön ki győztesen, mert növekszik a befolyási övezete. De lássuk, még mi történt?

Barnamedvét láttak Jósvafő mellett. Kirándulók. Ez ám a hír. Meg cápát is, az Adrián. Mondjuk a kirándulók jobban tették volna, ha nem filmezgetik a kedves macikát, hanem eltűnnek a környékről, ugyanis az az állat okos, erős és nagyon utálja, ha zavarják, olyankor képes elragadtatni magát, és vagy végtagokat tép le, vagy, ha már ennél is idegesebb, azt mondja, hogy „a teremburáját”. Erre most nem került sor.

Majdnem belehajtott egy algériai terrorista a pompei bazilikába, de aztán mégsem – írja az Origo. Tessék? Pompeiben bazilika? Hát persze, kellett legyen, mint minden komolyabb római városban, de azt már egy ideje elintézte a Vezúv. Most akkor a Vezúv vulkán vagy algériai terrorista? És mire kellett ennek a köztiszteletben álló tűzhányónak az autó? Anélkül nem tud lávát okádni?

Alaposabban megnézve kiderül, hogy ez a Pompei nem az a Pompei, hanem egy másik, ami ott van, egészen szorosan mellette, de ez egy mai kisváros (nem is értem, semmiből sem tanulnak, megint várost építettek oda?) Ez a bazilika nem az a bazilika, és ez a hír sem biztos, hogy egyáltalán hír, ugyanis a Breitbartról származik. Pedig már elképzeltem a Vezúvot turbánban. Szóval, a szokásos kampányőrület, szerintem az Origónál aszerint fizetik a munkatársakat, hogy hányszor képesek leírni a „migráns” szót. De főleg címben és leadben. Ott kettőt számít.

Ha már kampány, a magyar őrület csúcsra jár, a fejekben ötezer atmoszféra a nyomás, mindenki fülén sivítva törnek ki a gőzoszlopok és őrjöng az egész ország, ahogy azt kell. Pécsett a kormány ellopott például egy iskolai bulit. Most mit tetszik csodálkozni? Miért pont iskolai bulit ne lopnának? Mindent loptak már, ideértve az eleven parazsat, a juhtrágyát és a compound-rendszerű gőzmozdonyt is, miért lenne kivétel az iskolai buli? Úgy történt a dolog, hogy (http://comment.blog.hu/2018/04/01/pecsi_ujsag_hazugsag_kozepiskola?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2018_04_02&utm_campaign=index)

„...hétfőn beöltözős napot tartottak a Pécsi Tudományegyetem Babits Mihályról elnevezett gyakorló gimnáziumában és szakközépiskolájában, vagyis a tanulók jelmezekben mentek iskolába, ahol aztán egy sor vidám diákprogram várt rájuk. Az eseményről beszámolt a Pécsi Újság is, a cikküket azonban arra a gondolatra húzták fel, hogy az ott tanulók szerint feleslegesek a diáktüntetések, és ezzel a nappal bizonyítják, hogy mennyire csodásan érzik magukat a magyar oktatásban.

Hogy a címben is kiemelt állítást megerősítsék (Mókás jelmezekben mentek iskolába a Babits diákjai, szerintük nincs ok a tüntetgetésekre), az újság még a diákönkormányzat elnökét is megszólaltatta: Laczkó Martin, az esemény ötletgazdája lapunknak elmondta, hogy felbuzdulásuk oka főként az volt, hogy kifejezzék, feleslegesnek tartják a tüntetéseket, szerintük az oktatás megfelelő és jó kedvvel is lehet iskolába járni, nagy problémák egyáltalán nincsenek a mostani tanulnivalókkal sem.” (comment.com)

Na ja, csak egy a baj: hogy az ötletgazda nekik ilyent egy szóval sem mondott. Mondta viszont az ellenkezőjét, a Szabad Pécsnek, miszerint teljesen egyetértenek az utcára vonuló diáktársaik céljaival és követeléseivel. Éppen azért találták ki a jelmezes napot, mert az iskolában nem lett volna helye politikai rendezvénynek, nem támogatta volna az intézmény vezetése.

Hát, ezt félrehallani sem lehetett. A kormánysajtó hazudik, és lop, illetve azért hazudik, hogy lophasson. Hogy lenyúlhassa és kormánypárti demonstrációként adja el a diákprogramot. Ez a legjobban a hetvenes-nyolcvanas évekre emlékezteti az embert, amikor ha felrobbant egy gázpalack valahol Nyugat-Európában, a hírügynökségeknél felizzottak a telefonok, és legalább nyolc terrorszervezet vállalta az akciót, egymással is konkurálva, aztán kiment a gázművek és megállapította, hogy baleset történt. Volt ilyesmi tavaly is: a Borussia Dortmund csapatának buszát érte támadás (szerencsére komoly bajuk nem esett), azt először az Iszlám Állam vállalta, aztán egy német szélsőjobboldali brigád, végül a rendőrség letartóztatta a valódi bűnöst és kiderült, hogy szó nem volt politikáról, tőzsdei spekulációhoz kellett a támadás. „Semmi személyes, ez csak üzlet.” Gratulálok a kormánymédiának, látszik, hogy sokat tanultak – a terrorszervezetektől.

Na, de hát ha azokkal kelnek, azokkal fekszenek, csak rájuk ragad valami tőlük.

Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kossuth rádióban bejelentette, hogy hangfelvételek igazolják, miszerint nemzetközi hálózatba szerveződött erők akarják eltántorítani Magyarországot a bevándorlást ellenző politikától, a Soros-féle szervezetek pedig a választási kampányba is beavatkoznak civil szervezeteken vagy a politikát formáló sajtón keresztül.

Mármost ez – ha tetszik hinni, ha nem – kvantummechanikai kérdés. Még ha erről a jó Kovács professzor nem is tud. Ugyanis a sajtó általában két dolgot művel: beszámol a hírekről és értelmezi azokat. Egymás mellé rakja őket, összeadja, kivonja, köbgyököt von belőlük, a végén kijön valami eredmény. Mármost ez a konklúzió valóban befolyásolja valamennyire magát a valóságot, de nem jobban, mint maguk az események, sőt, kevésbé.

Olyan az, amit Kovács mond, mint amikor a kvantummechanikában szubatomi folyamatokat kéne vizsgálni, de nem lehet, ugyanis a folyamatokat maguk a mérőeszközök is befolyásolják. A tömegük, gravitációs, elektromos, elektromágneses mezejük, bármijük.

Tehát előáll az az abszurd helyzet, hogy a teljesen tárgyilagos méréshez nem lenne szabad mérni. Nem tudom, hogy képzeli a kormányszóvivő a politikát nem formáló sajtót, mert ahogy egy hír kimegy a nyilvánosság elé, az már formálja a politikát, kinek-kinek ízlése szerint, persze. Kovács ezek szerint feltalálta a Schrödinger-hírt, amelyről csak azt tudni, hogy vagy van, vagy nincs de azt, hogy mi áll benne, semmiképpen. Így aztán nem is befolyásol senkit és semmit.

Például ez a mostani hír így hangzana schrödingeresítve: „Kovács Zoltán a Kossuth rádióban dolgokat mondott.”

És ennyi.

Kérem már érdemes volt ma felkelni. Feltaláltuk a Schrödinger-sajtót.

A Nobel-díjat hajlandó vagyok személyesen átvenni, vonatjegyemről kérem, akadémikus urak, tessenek gondoskodni, szobámat a stockholmi Radisson Blu Royal Vikingbe kérném, az elnöki lakosztály meg fog felelni.

Szele Tamás

Szóval vicces fiúk ezek a mi politikusaink. Olvasom ma a tegnapi nap eseményeit, és ha úgy venném, hogy ez komoly, keresni kezdenék egy erős kötelet. Ha hozzátenném magamban, hogy ráadásul húsvétvasárnap van, már nem csak magamat támad kedvem felkötni, de őket is. Viszont ha azt veszem, hogy április elseje is van, csak annyit tudok mondani, hogy igen pocsék a humoruk.

De ez tényleg csak vicc lehet. Mint a régi Szovjetunióban: Brezsnyev elvtárs meglátogatja a kolhozt. „Hogy vagyunk, hogy vagyunk?” - viccelődik a parasztokkal. „Jól vagyunk, jól vagyunk.” - viccelődnek a parasztok. Hát lássuk, mivel poénkodott a mi kis Brezsnyev elvtársunk, Orbán Viktor tegnap?

„Egyre többen érkeznek Európába más kultúrákból, civilizációkból és ezek az emberek másképpen is gondolkodnak, mint az itteniek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, aki Hollik István (KDNP) belvárosi 1. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje társaságában látogatott el a Belgrád rakparti idősek klubjába.

A kormányfő közösségi oldalára szombaton feltöltött videója szerint Orbán Viktor nem kívánta minősíteni azt, ahogyan ezek az emberek a világról vélekednek, de javasolta, hogy mindezt ne itt, hanem a saját otthonukban gondolják.” (MTI)

Hát, a duóban fellépés mindig kiváló lehetőségeket adott a poénokra, ott volt ugye Hacsek és Sajó, Stan és Pan, most itt van Orbán és Hollik. Meg Jay és Kay a Sötét zsarukból, tetszik tudni, Men in Black. És hát mond is valamit ez az Orbán. Egyre többen jönnek ide más kultúrákból, vele együtt gondolkodni, Vlagyimir Vlagyimirovics, vagy egyenesen Erdogan, maradjanak otthon, csak a baj van velük. Putyint legközelebb már leszállni se engedjék Ferihegyen. Arról már nem is beszélek, ha már Men in Black, hogy azonnal takarodjon innét minden földönkívüli. Ők akarják elvenni a kultúránkat, a kis szürkék meg a nagy zöldek, állandóan itt villognak a luxus-csészealjaikkal, amiket a Soros vett nekik, bár csak a Patakyt meg a Georg Spöttlét vitték el, de mikor látták, kiket találtak, vissza is hozták, mert válogatósak.

Ufo, go home!

Hollik mester szólóban is fellépett tegnap a közmédiában, van, akinek semennyi taps nem elég, kíváncsi volnék, mit szól ehhez a partnere, és tovább irtotta a földönkívülieket, ez egy valóságos Mulder ügynök (jé, ők is ketten voltak Scullyval), ez addig akar hinni, amíg rá nem talál a démonra és meg nem harcol vele. Ami persze összeesküvés. Most éppen a magyar ingatlanokat félti. Persze, a migránsoktól, illetve a Helsinki Bizottságtól. A dolog gyökere az, hogy egy teljesen átlagos örökösödési ügyben érdeklődött egy ügyvéd bizonyos lakások tulajdonviszonyai felől mindenféle önkormányzatoknál, és hát az illető ügyvéd tagja többek között a Helsinki Bizottságnak is – ebből Hollik azt szűrte le, jó Mulderként, hogy a lakosságot ki akarják költöztetni, hogy a helyükbe migránsokat telepítsenek. De az is lehet, hogy földönkívülieket.

Még szerencse, hogy ennek a Holliknak ilyen fékezhetetlen az agyveleje. Én például tagja vagyok a Kálvária téri könyvtárnak, és tegnapelőtt többek között étolajat is vásároltam. Holliki logika szerint ebből az következik, hogy tegnap valakit forró olajba főztünk a könyvtárban. Ja, hogy ez nem igaz? A másik sem.

Különben is, az olajat Annuska már kiöntötte. Úgy tessék vigyázni.

De lépjünk tovább, záporoznak a poénbombák, ha már az elején kötél jutott eszembe a köznek állapotjáról, tényleg, mit mond a Parlament zord házelnöke, a soha meg nem alkuvó Kövér László a Magyar Időknek? (https://magyaridok.hu/belfold/kover-laszlo-nekunk-van-istenunk-van-hazank-van-csaladunk-2952178/)

Viccelődik ő is, mint Brezsnyev elvtárs. Persze, a lap is ügyesen kérdezett alá: „A választási kampány finisében ünnepeljük húsvétot...” - kezdik a Steinmannok az interjút, és hát tényleg, az ő szempontjukból Húsvét esik a kampányba, nem a kampány rondít bele a húsvéti ünnepekbe. Kiemelt honort a szerzőpárosnak - de lássuk, miket tudunk meg Kövértől!

Semmirekellőknek nevezi az ellenzéket, mondjuk neki tényleg nem kellenek semmire, sőt, „Ezek az emberek, akik ma az ellenzéki pártok vezérkarát alkotják, nem ütik meg azt a színvonalat, hogy józan mérlegelés után bármit is rájuk lehessen bízni az ország ügyeinek intézésében.” Kövér úr, a gyakorlat azt mutatja, hogy e tekintetben a kormány semmiben sem különbözik tőlük. Sőt, túl is szárnyalja őket.

Ámde: „Az igazi ellenfél valóban nem a jelenlegi ellenzék, inkább az a gyűlölködő hangulatkeltés, amit mondanivaló, valódi alternatíva híján művelnek. Minél erősebb a különböző hecckampányok, rágalmak által felkeltett indulat, annál nagyobb az esély arra, hogy az emberek egy része nem higgadt számvetés után valami mellett, nem egy esetlegesen jobb kormányzásért, hanem valami ellen szavaz majd.”

Úristen, hozzák a kényszerzubbonyt, valaki hallgattassa el, ez a kormánypropagandát elemzi! Ez Origót olvasott...

Nyugalom, mégsem.

„A másik ellenfél az a nemzetközi hálózat, amely az úgynevezett civil szervezeteken, NGO-kon és – nem utolsósorban – a kezükből etetett médiumokon keresztül lép az ellenzéki pártok helyébe.”

Huh, megnyugodtam. Kellemetlen lett volna úgy ülni, hogy bármikor mellém csukhatják a Kövért. Azért cellatársnak nem ideális.

A továbbiakban felmondja a leckét, ezt nem taglalnám, de a vége felé a szerzőpárost valószínűleg a szédereste hangulata érintette meg, mert feltették neki a kérdést: miben különbözik ez az ellenzék az összes többitől? Pontosabban:

„– Mi a különbség a kormány és az ellenzék nemzetfelfogásában?

– Az, hogy nekünk van, nekik meg nincs. Nekünk van Istenünk, van hazánk, van családunk. Ez a különbség. Minden más ebből következik.”

Hát, hallja, Kövér úr, akkor baj lesz ezzel a József Attilával. Neki ugyanis – tőle magától tudjuk – nem volt egy sem a fentebb említettek közül. Vele mi lesz? Ja, már régen ki tetszettek dobni a Jelenkor Gőzhajójából. Meg a Kossuth térről is, persze. Van egy rossz hírem. Amíg magyarul író és olvasó ember élni fog, tudni fogjuk, ki volt József Attila. Viszont arról harminc év múlva csak az egyetemi jegyzetek függelékében lesz utalás, hogy ki volt Kövér László.

Hát, így viccelődnek ezek a mi kormánypolitikusaink április elsején.

Illetve, bocsánat. Hiszen ezek mind tegnap hangzottak el, jelentek meg.

Akkor még nagyobb a baj, mert nem vicc, hanem komoly, igaz, ez az egész viccnek kicsit durva volna.

Az ellenzéki oldal hasonlóképpen tragikus vicceit most nem elemezném, ugyanis azokon már csak sírni tudok: meglesz majd annak is az értékelése, de csak választások után, nekem senki se mondja, hogy azért vesztett, mert hülyét csináltam belőle.

Csináljon ő magából.

No, akkor éljen április elseje, ami idén olyan jó hangulatú, mintha péntek tizenharmadikára esett volna.

Szele Tamás

Érdekes nap volt a tegnapi, több szempontból is, de minket most a miniszterelnök érdekel. Ugyanis képes volt a Fidesz harmincadik születésnapján – igen, az is tegnap volt – bejelenteni politikai ellenfeleinek megfigyelését és listázását. Ennek vannak előnyei és hátrányai, mint annyi mindennek a világon, csak valahogy a hátrányi számosabbak és komolyabbak.

De vegyük a dolgot részletesen. Mit mondott ez az ember a Kossuth rádióban? (http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/jovot-is-valaszt-maganak-magyarorszag)

„Magyarországon körülbelül 2 ezer fizetett ember dolgozik azért, hogy a választási kampányban megbuktassák a kormányt, és egy bevándorláspárti, Soros György által is elfogadható kabinetet hozzanak létre.

Pontosan tudjuk, névre szólóan is tudjuk, hogy nagyjából kicsodák hogyan és miképpen dolgoznak Magyarország bevándorlóországgá alakítása érdekében - jelezte, hozzátéve, hogy ezért is terjesztették elő a Stop Soros törvénycsomagot.”

Mondott előtte és utána is sok mindent, de újat semmit – ez az új a tegnapi kinyilatkoztatásában. Tekintve, hogy korábban pedig arról beszélt, miszerint elégtételt kívánnak venni, csak menjen le a választás (és nyerjék is meg), ez a tegnapi gondolat egy fenyegetéssorozat része. Ami lehet ugyan politikai eszköz, de ha belegondolunk, hogy Orbán Viktor nagy, török barátja, Erdogan padisah is először bejelentette a megtorlást, aztán érdekes módon meg is kezdte, de annyira, hogy máig tart, hát valahogy nincs kedve az embernek ezt a fenyegetést üres politikai-retorikai eszköznek tekinteni.

Egy ilyen fajta kapanyél már elsült. Helyes tehát megvizsgálni minden kapanyelet, melyik van élesre töltve.

Azt nem kétlem, hogy egy győztes választás után Orbán Viktor egészen pontosan azt tehet majd, amit akar, azt is fog tenni, és semmi jót nem akar. Aki azt hiszi, felnőtt ember létére, hogy ezt a rendszert jog és törvény képes megakadályozni bármiben, menjen vissza az óvodába, és hallgasson meséket Piroskáról meg a farkasról.

Azonban, ha félreteszem a belőlem jogosan előtörő aggodalmat és haragot, elém bukkan az első, ám leglogikusabb kérdés.

Ki az a kétezer?

És tényleg. Hogyhogy csak kétezer?

Ha a magyar helyzetet biztos távolságból, pár ezer kilométerről, alkonyati fényben néznék, fél szemünket behunyva, az lenne az adekvát válasz, hogy az ellenzék prominens alakjai, vezetői, gondolkodói, szervezői és hangadói. Az ötszáz bizony, aki dalolva megy, lángsírba velszi bárd, Szodoma tíz igaza, akikért az Úr nem veszejti el a várost.

Viszont mi testközelből látjuk az eseményeket, és pontosan tudjuk, hogy „az ellenzék” így, ilyen formában nem létezik. Egy ellenzék nincs, viszont van sok ellenzék, mindegyik az Igazság kizárólagos birtokosa, minden pártelnök és szellemi vezető zsebében szabadalmazott Bölcsek Kövével, messiás- valamint küldetéstudattal és a tarsolyban marsallbottal. Melyikre gondolt a költő?

Már várom a nyilatkozatháborút ebben az utolsó hétben, a különböző főmuftik és mandarinok részéről, melyikük fér bele a kétezerbe és melyikük nem. Valószínűleg tüntetnének is egymás ellen, elvégre komoly elismerés az, ha valakit maga a miniszterelnök nevez ki az Állam ellenségének, de annyi idejük nincs.

Kár.

Baromi jó cím lenne az, hogy „A Kossuth téren húszezren verekszenek azért, hogy ki legyen közülük az a kétezer.” Persze, a tényekhez az ambícióknak semmi köze, olyan lenne ez a vetélkedés, mintha Akhilleusz rárontana a Laokoón-családra, akiket épp fojtogatnak a kígyók: „El a kezekkel azoktól az isteni, ezüstösen csillogó teremtményektől, nem vagytok méltók megküzdeni velük! Ide nekem Poszeidón kígyóit! Én vagyok a hozzájuk való hős!”

Akkor hát ki a kétezer? Civilek, pártok, értelmiségiek vagy útkaparók?

Orbán Viktor ugyan azt mondta, hogy „név szerint” ismeri őket, de attól bölcsen őrizkedett, hogy akár egyet is megnevezzen: hiszen ezzel pont a játék lényegét tette volna tönkre. Azt, hogy akárki közéjük kerülhessen. Mert nézzük a dolgokat logikusan: ha és amennyiben a kormány név szerint ismeri mind a kétezer ellenségét, és ennél több ellensége nincs, akkor:

1. Nyugodtan fel lehet oszlatni a polgári titkosszolgálatokat ezek letartóztatása után, ugyanis működésük feleslegessé válik. Megvan minden ellenség.

2. Épp ugyanilyen módon és ezért felesleges bárkit névvel vagy név nélkül feljelenteni politikai alapon, már most is felesleges, hiszen az érintetteket név szerint ismerik, és nincs több érintett.

3. Mivel azonban a névsor titkos, bár szám szerint limitált, akárki közéjük kerülhet.

Nos, a magam részéről csak aktív, ellenzéki gondolkodású emberből többet számolnék kétezernél, tízes nagyságrendekkel többet, tehát a mennyiség alapvetően marketingeszköz: azt sugallja, hogy a bálvány ennyi áldozattal beéri majd, és utána meg lehet majd lapulni.

Dehogy éri. Ez, hogy úgy mondjam, virtuális kétezer, irányszám, ami lehet kétszázezer vagy kétmillió is, szükség és igény szerint, különben is, ha majd megkezdődnek a koncepciós perek, megszületnek az első ítéletek, ember legyen a talpán, aki számolni meri őket, és ha meri is, az eredményt nyilvánosságra hozza. A kétezer csak egy szám, mint a negyvenkettő, ide azért alkalmas, mert már túl van a hétköznapi utánaszámolás szintjén.

A kétezer esetünkben – kis szójátékkal élve – egy irracionális szám.

Kétezer – akármennyi.

Kétezer – amennyibe te is beleférsz.

Persze, hogy több lesz az elítélt, akár nagyságrendekkel is, ha sor perül a perekre. És jogi szempontból mindegyik ártatlan lesz: jogállamban a politikai vélemény vagy annak kinyilvánítása nem büntetendő és nem is büntethető. Az más kérdés, hogy egy magyar politikai perhez mi köze lenne jognak és törvénynek?

Mondta pedig ezt a miniszterelnök pártjának születésnapján, Nagypénteken.

Egy, nagyrészt politikai koncepciós per áldozatának kivégzése évfordulóján.

Hát, van egy stílusa ennek az embernek.

Rajtunk meg fogott a kínai átok.

Érdekes időkben élünk, hogy a fene enné meg őket.

Mind a kétezren.

Szele Tamás