Nem szeretek, nem is szokásom két egymás utáni napon ugyanazzal a témával foglalkozni, de most az események kényszerítenek rá: Izrael ugyanis szárazföldi hadműveletet indított Dél-Libanon ellen, melynek részleteit ugyan kevéssé ismerjük, de igen nagy fontosságú. Jelen pillanatban a tegnapi hírek összefoglalójával szolgálhatok, szokás szerint az ISW nyomán.

(Képünk illusztráció)

Először is elnézést kell kérnem az olvasóktól, hogy az elmúlt napokban, mikor pedig kulcsfontosságú események zajlottak a Közel-Keleten, nem ezzel a területtel foglalkoztam, de mentsen a tény, hogy sokkal közelebb, kis hazánkban is lényeges dolgok zajlottak, és a prioritás logikus elve azt diktálta, hogy ezekről írjak, most viszont van annyi csend Hunniában, hogy visszatérhessek a külpolitikához.

(Képünk illusztráció)

Elöljáróban annyit szeretnék megjegyezni, hogy szívesebben foglalkozom külpolitikával, mint belpolitikával, de van, amikor a kettő összeér, jóllehet nem mindenki veszi észre ezt – én is csak véletlenül jöttem rá az összefüggésre Orbán Balázs méltán közfelháborodást kiváltó szavai és a nemzetközi életben zajló bizonyos folyamatok között.

(Képünk illusztráció)

Szögezzük le: a bérterrorizmus egyáltalán nem új találmány. Már Szun-ce is megjegyzi a Hadviselés Törvényiben, miszerint „Megtelepedett kém az, akit az ellenséges vidék lakosaiból választunk ki és fogadunk szolgálatunkba”. Márpedig ő elég régen élt és vitézkedett. A huszadik század is tele van példákkal a felbérelt ügynökök által elkövetett szabotázsakciókra, de ami a legérdekesebb: az Iszlám Állam is így szerveződik és így hajtja végre a támadásait.

(Képünk illusztráció)

Sajnos nem tudom, nem bírom másnak nevezni Orbán Balázst. Amit beszélt, felér a magyar történelem, a magyar nemzet és az általános emberi szabadságvágy örök elárulásával – azzal együtt, hogy nem vagyok, nem is lehetnék nacionalista soha. Az én származásommal? Ugyan már. De hazafi még lehetek, bár most, sokadjára is le kell szögeznem: számomra a haza kissé tágabb fogalom, mint az a térség, ami Biharkeresztes és Nemesmedves között terül el.

(Képünk illusztráció)

Tegnap már foglalkoztunk az orosz nukleáris arzenál bevethetőségével (illetve: be nem vethetőségével), de mostanra új adatok birtokába kerültünk: a Meduza nagyon érdekes interjút készített Makszim Sztarcsak szakértővel a pleszecki robbanás ügyében, ezt kivonatolom most – így előzetesként csak annyit mondanék, hogy a helyzet nem reménytelen.

(Képünk illusztráció)

Az elmúlt évek egyik legkomolyabb kérdése az, hogy mennyire lehet komolyan venni az Ukrajna elleni teljes körű invázió első napjaitól kezdve tartó állandó orosz nukleáris fenyegetést. Mivel az orosz atomfegyverek állapotáról igen keveset tud a külvilág – sőt, maguk az oroszok is – viszonylag kellemes hír, hogy a Moscow Times hasábjain Andrej Malgin kifejti nézetét, miszerint ez pusztán üres fenyegetőzés. Annak ugyan cifra – de lássuk Malgin érvelését!

(Képünk illusztráció)

Ma rövid lesz az ukrajnai hírösszefoglaló, aminek több oka is van, rögtön az első az, hogy habár kószálnak a levegőben mindenféle „béketervek”, de az Oroszországi Föderáció egyiket sem hajlandó elfogadni, csak a sajátját, am Ukrajna teljes és azonnali kapitulációjával járna. Erre Ukrajna természetesen nem hajlandó, így aztán marad az elkeseredett harc mindkét fél részéről – de lássuk, hogyan foglalja ezt össze az ISW?

(Képünk illusztráció)

Kérem, kezdjük szűkszavúan: az Oroszországi Föderációban elkezdik már azt is szabályozni, hogy ki írhat és ki nem. Jó, hát eddig is becsukogatták az emberkéket, ha írtak, de ez azért mindennek a teteje. Mert hát – szerintem az ír, akinek van pennája és tintája, aztán sikerül, ahogy sikerül. Ez mostanáig orosz földön is így volt.

(Képünk illusztráció)

(Szín:roppant szerény kávéház Budapesten, Hacsek természetesen ül és habos kávét iszik, Sajó rongyos, tépett burnuszban érkezik, a fején turbánnal).

(Képünk illusztráció)