Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: A kétféle infláció

2025. június 05. - Szele Tamás

Néhány hónappal ezelőtt láttam egy vitát a Facebookon két, szintén a sajtóban dolgozó kolléga között. Egyikük azt a nézetet képviselte, hogy semmiféle orosz statisztikának vagy közvélemény-kutatásnak nem szabad elhinni egy szavát sem, a másikuk úgy vélekedett, hogy nem szentírás ugyan, amit közöl a Roszsztat vagy a VCIOM, de értő olvasással meg lehet tőlük tudni reális információkat is.

orosz_krizis_junius_5_2025.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Washington zárt ajtók mögött

Kissé elkeserítő, amikor az ember a Trump által még nem ellehetetlenített amerikai sajtót olvassa, hiszen ezek a lapok évtizedek munkájával építették ki kapcsolataikat úgy a demokrata, mint a republikánus vezetéssel egyaránt, tehát nagyon jól tudják, mit írnak, a beszámolóik hitelesek. Viszont olyan bizánci vagy moszkvai szintű klikkháborúkról , frakcióharcokról tudósítanak, amilyenre még nem volt példa a Fehér Házban.

feher_haz_junius_4_2025.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: A Hangok

Van az úgy, hogy az emberek hangokat hallanak. Szókratész is állandóan hallotta hol a felesége, Xanthippé, hol meg a daimonionja hangját, hogy melyik volt hatásosabb, arról eleget mond az, hogy a bölcsnek két felesége is volt egyszerre (a másikat Mirthosznak hívták), egyik rosszabb természetű, mint a másik, talán azért, rendezte így a dolgokat, hogy az asszonyok kiabálják túl a daimoniont.

demonok1_junius_3_2025.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Drón-apokalipszis Oroszországban

A tegnapi nap két szempontból is történelmi volt: Lengyelországban sajnos vesztett az Európa-párti elnökjelölt, Rafał Trzaskowski, így a NATO és az Európai Unió keleti szárnya sokat veszíthet a stabilitásából, ezzel szemben viszont Ukrajna olyan huszárcselt vitt váéghez Oroszország ellen, ami mindenképpen bekerül a történelemkönyvekbe, és át fogja írni a korszerű légvédelem módszertanát is.

trojai_fadron_junius_2_2025.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Lengyelország történelmi napja

A mai nap Európában a lengyelországi elnökválasztásról szól, és ez így van rendjén, ugyanis ennek a szavazásnak most nagyon komoly jelentősége lesz az Unió számára is. A helyzet kiélezett, a két elnökjelölt közötti pár százalék különbség ide-oda billeg – de a választás döntheti el Európa közös jövőjét és az ukrajnai háború kimenetelét is. Épp ezért fontos alaposabban is foglalkozni vele.

lengyelorszag1_junius_1_2025.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: A jég- és gázmezők lovagja

Tudom, hogy Alekszandr Nyevszkij a jégmezők lovagja volt, nem a gázmezőké, azoké legfeljebb manapság lehetne, de lesz ebben a mai írásban ilyen mező is, olyan is épp elég. Komoly elemzés jelent meg ugyanis a Riddle: Russia hasábjain a kínai–orosz együttműködésről az Északi-sarkvidéken, melyet az alábbiakban ismertetek.

sarkvidaki_putyin2_majus_31_2025.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Magyarország feldarabolása

Sajnos ott tartunk, hogy ezt is tisztázni kell, mert még akad ember, aki elhiszi, hogy Magyarországot fel akarják osztani a szabadkőművesek a szomszédai között. Hogy ebben mi lenne jó az egyetemes szabadkőművességnek, az nem világos, de az alábbiakban szép példáját fogom bemutatni részint a modern mítoszkeletkezésnek, részint a mindent elöntő, általános szellemi sötétségnek.

magyarorszag_majus_30_2025.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Az orosz hadiiparról

Súlyos állítással kell kezdenem: Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziójának valódi sorsa és állapota Magyarországon teljesen kikerült a közérdekelődés fókuszából. Igen, a nyilvánosságban minden második szó az, hogy „háború”, de ezen többnyire nem a valódi háborút értik, hanem azt a fiktív, majdhogynem mesebeli, a kormánypropaganda és a Kreml céljait szolgáló legendakört, amiben valamiért angyalinak tekintett oroszok verik a szintén ismeretlen okokból sátániként beskatulyázott ukránokat, már három éve folyik a titáni küzdelem, az élet minden területén, csak épp Mordvicsev (az aktuális orosz főparancsnok, másodállásban halhatatlan) még mindig nem érkezett meg Kijevbe.

orosz_harckocsi_majus_29_2025.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Yoda mester kedvenc kémei

Úgy látom, ma „titokzatos és szolgálati” dolgokkal kell foglalkoznom, eleve azzal kezdődött a nap, hogy valaki felhívta a figyelmemet: egy ismeretlen az én profilképemet és nevemet használva (de egyéb adataimat mellőzve) keres barátokat a Facebookon. Mire megtaláltam, már tizenhármat össze is szedett, de akcióba léptem, üzentem neki egy cifrát, majd szépen levétettem a teljes profilt az algoritmussal. Nem is olyan egyszerű dolog a személyiséglopás, kicsi fiam, főleg, ha mazsola vagy, aki profinak hiszi magát.

yoda2_majus_28_2025.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: A honi kaucsuk- és ruggyantaipar élenjáró sikerei

A Nemzeti Gumigyár lánykori neve: Magyar Országgyűlés. Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, van szerencsém értesíteni a nagyérdeműt, hogy Magyarország kaucsukipari nagyhatalom lett. Gumifánk ugyan nincs, a gumipitypangot is a baráti Kazahsztán biztosítja, ahol őshonos ez a növény – ezért is ügyelünk oly gondosan a baráti kapcsolatok ápolására Kazsim-Dzsomart Tokajev elnökkel – de tessék nekem elhinni, a magyar gumiárunak nincs párja a világon!

gumiparlament_majus_27_2025.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább
süti beállítások módosítása