Hétfő van, itt az ideje a szokásos heti pillanatképnek a harctérről. Jóllehet az orosz és ukrán politika eseményei mostanság eléggé érdekfeszítőek, azért ne feledkezzünk meg arról, hogy a háború voltaképpen mégis a fronton zajlik (és jó esetben ott is dől el). Más kérdés, hogy a harcokat nem lehet megérteni a politikai-társadalmi háttér nélkül, a politikát meg a harcok nélkül, ezért igyekszem ezekben a pillanatképekben minél alaposabb áttekintést adni a helyzetről.

Úgy látszik, a kormánymédia egészen különös lépésekre készül, illetve ha jobban belegondolunk, semmi különös nincs bennük: ha hír helyett szénsavas üdítőt gyártanának, már régen úgy működnének, ahogy a jövőben tervezik – az viszont egészen sajátos és majdnem teljesen értelmetlen, amit Semjén Zsolt Csíksomlyón ígért a magyar nemzetnek.

Már közhely, ha azt írom, hogy nincs nap orosz kémbotrány nélkül. Fél éve még heti rendszerességgel követték egymást a különböző ügynökök dekonspirálódásai, ez azóta már napi gyakorlattá vált, az embernek az az érzése, hogy lassan már nem is foglalkoznak Moszkvában a titkolózással, mert minek? Az ügynökeik úgyis lebuknak, próbálkozhatnak bármivel.

Ha nagyon egyszerűen akarnék fogalmazni, azt mondanám, az orosz média utóbbi időben kapkod, mint Bernát a ménkűhöz, lohol az események után és teljesen koordinálatlan, de annál kalandosabb magyarázatokat ad a hírekre, érkezzenek azok akár a harctérről, akár a Kremlből. Mintha senki sem tudná, valójában mi történik.

Ma voltaképpen nem lenne érdemes újságot csinálni, ugyanis megtaláltam a Mandineren a tökéletes címet, sajnos, már egy hetes, miszerint „Pingponglabdával ánuszában, áramütés miatt, önkielégítés közben halt meg egy női fürdőruhát viselő férfi Csehországban”, ez túldobhatatlan, jobb, ha visszaadjuk az ipart, bár... azért van versenytársa, csak épp oroszul.

Az ukrajnai orosz invázió krónikása jobb, ha nem tervezi előre a munkáját, mert menet közben úgyis alkalmazkodnia kell az eseményekhez. Amint egyetlen haditerv sem éli túl az ellenséggel való találkozást, legalábbis Moltke szerint, úgy egyetlen munkaterv sem él fél napnál tovább. Aztán a közönség igénye úgyis elsöpri minden szándékunkat, így számos felkérés után ma a Belgorod környéki eseményekről ejtek szót.

Kezdjük talán azzal, hogy a Kreml álláspontja szerint orosz imperializmus, mint olyan, nem létezik, minden, ami orosz, meghatározás szerint antiimperialista. Ennek ellentmond ugyan kissé Dugin ideológiája, mely szerint Lisszabontól Vlagyivosztokig kell terjedjen a szláv vezetésű Eurázsia, de Moszkvában ez az ellentmondás fel sem tűnik a többi között.

Szegény firkász szándékát boldog Isten bírja – mondogatják az évtizedes munkában megőszült, sőt, megőrült szerkesztők, és bizony, igazuk van: mára más témát szerettem volna elemezni, de sajnos az események, mint már annyiszor, felülírták a szándékomat, így Bahmut elestével kell foglalkoznom, ha tetszik, ha nem, ugyanis ez a nap – sőt, inkább a tegnapi nap – híre.

Sokszor mondtam már, hogy sakkban és sajtóban „fogott figura lép”, és most Posta Imre ez a „fogott figura” – ha már foglalkoztam a történetével, nem is egyszer, akkor foglalkoznom kell a fejleményekkel is. Tegnap előkészítő ülést tartottak az ügyben a Budapest Környéki Törvényszéken, melyen elhangzott pár érdekesség, és mellesleg más különös dolgok is kiderültek, bár azokat véletlenül vettem észre.

Ma újabb pillanatképet mutatok be a háború állásáról, melynek összeállításában kifejezetten az a cél vezérelt, hogy ne egyes eseményeket emeljek ki a sokból, hanem magát a folyamatot ábrázoljam, ugyanis a külön-külön taglalt harci cselekmények kipécézése képes tökéletesen hamis képet kelteni az olvasóban – elég, ha csak a Patriot-esetre gondolunk.