A mai nap épületesen kezdődött, ugyanis felfedeztem, hogy Fricz Tamás pár napja a Magyar Nemzetben megoldotta a Kennedy-gyilkosságot. Hogy ebből miért nem lett világméretű szenzáció? Azért, mert Fricz Tamás csak elmeséli írásában, hogyan oldotta meg Tucker Carlson az ügyet. Carlson pedig tudja, mi történt, mert elmondta neki Valaki.

Indul az új év, indul a munka, ráadásul egy jó nehéz feladattal, ugyanis arra kéne rájönni, mi a csoda történt Makijivkában. Egy biztos: igen pontos találat rombolt porig egy iskolaépületet december 31-ről január 1-re virradó éjjel, helyi idő szerint 00:01-kor, melyben szerencsére nem tanulók tartózkodtak, hanem orosz katonák.

Ez az év a háborúról szólt, Ukrajnáról és Oroszországról, tehát úgy illik, hogy az idei utolsó itt megjelenő írásom is ezzel a témával foglalkozzon, ugyanis érdekes hírek érkeznek. Valószínűleg részint összeomlás, részint koncepciós per készülődik: az összeomlás Bakhmutnál várható, a per Moszkvában, de mindkettő vészesen közeleg. Csak egyik sem jelenti a háború végét.

Ma zsúfolt napunk lesz, ugyanis mielőtt rátérhetnék írásom fő témájára – mely sajnos kapcsolatban van a tegnapi írásommal, mondhatni a folytatása, annak ellenére, hogy nem így terveztem – ismertetnem kell a legfrissebb híreket, ugyanis Ukrajnában néhány perccel ezelőtt fújták le azt a légiriadót, amelyet az eddigi legnagyobb tömeges rakétatámadás miatt kellett kihirdetni.

Hosszú és bonyolult történet következik, tele hamisításokkal és maszkirovkával, de a jelenség igen fontos: az lesz a történtek tanulsága, hogy minket, mármint Magyarországot valóban bele akarnak sodorni a háborúba. Csak éppen nem Ukrajna, hanem Oroszország. Illetve nem is annyira Oroszország, csak az SZVR, de az nagyon.

Most egy kicsit bonyolult eszmefuttatás következik, némi kritikai éllel, bár az Ég mentsen attól, hogy indulatot vigyek bele, olyasmit ne is tessék keresni ebben az írásban. Mindössze annyiról van szó, hogy nem értek egyet mindenben Volodimir Iscsenko ukrán szociológussal, a berlini Freie Universität Berlin kutatójával.

Nehéz karácsony és a szabadnapok után áttekinteni a háború aktuális állapotát, éspedig nem azért, mert túlünnepeltem volna magamat, vagy nehezen szoknék vissza a munkába a pihenőnapok után – teljesen le sem álltak az elmúlt két napban – hanem mert a kedves kollégák ünnepelnek az orosz, ukrán, nyugati és keleti sajtóban, tehát alig van hír.

Karácsonykor békéről, szeretetről, nyugalomról, csilingelő kis angyalkákról szokás írni. Van egy rossz hírem: ez idén lehetetlen. De van egy jó hírem is: jövőre lehetséges lesz. Nem bizonyos – de lehetséges.

Szeretnék mindenkit megnyugtatni: a világvége belátható időn belül nem következik be, főleg azért, mert az Origo jósolta meg, és ez valóságos garancia arra, hogy az ellenkezőjére sem számíthatunk. De érdekes megfigyelni, hogyan állítja fejére az ok-okozati összefüggést a kormány szócsöve és az MTI kart karba öltve.

Egyelőre van még tíz napunk az esztendőből, de már mindenki elkezdte a kiértékelését, és körülbelül mindenki ugyanarra jutott, Orbán Viktortól a sarki fűszeresig, miszerint hosszú ideje csak egy pocsékabb évünk volt a tavalyinál, éspedig az idei, szóval nem nézünk túl optimistán a fényes jövőbe. Ennél sokkal többet én sem tudnék mondani, inkább a háború eseményeit próbálom kiértékelni.