Ma kicsit geopolitizálunk, ugyanis van rá alkalom és lehetőség. Ha van biztos dolog a világon, az az egy egészen biztos, hogy emiatt is lehülyéznek majd páran, Putyin elnök hátsó felének biztosnak hitt menedékéből, ahová beásták magukat, de ez egy ilyen szakma. Mindenesetre én most elkezdeném figyelni Pétervárott az Aurorát.

Jelen pillanatban válságos a helyzet Ukrajnában, kérdés, hogy hová fajul, kedves olvasóim ne is várják, hogy világot gyújtsak a sötétségben, elmagyarázzam a helyzetet, főleg azért sem, mert amikor megteszem, olyan mértékű hisztéria tör ki, hogy szerintem nem érdemes próbálkozni ezzel. Mindenki jobban tudja nálam, aki pedig ezzel foglalkozom jó ideje.

Szegény ember szándékát boldog Isten bírja, én ma másról akartam írni, de szembejött a Történelem, tehát a most újjáalakuló magyar–orosz viszonyról fogok. Ez úton is jelezném Vlagyimir Vlagyimirovics rajongóinak, akik igen szép számmal látogatják és kommentelik ezt az oldalt (míg ki nem érdemlik a tiltást), hogy máig tartott a jó világ, fogják vissza magukat.

Ha azt mondom, hogy alig érti valaki ezt a mostani háborút, akkor keveset mondok és nagyon enyhén fogalmazok. Mivel pedig egymásnak ellentmondó hírek szállingóznak, mindenki egészen pontosan azt hisz el belőlük, amit akar, ugyanis sokan abban a tévedésben élnek, hogy amit ők hisznek, az ténnyé válik, éspedig attól, hogy elhiszik. Ez bizony önáltatás.

Én, kérem, tegnap este még tényleg azt hittem, hogy hülyéskedek. Azon merengtem ugyanis az egész napi munka után – természetesen az orosz és ukrán helyzettel kellett foglalkoznom – hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin micsoda politikai óriás, ugyanis alig kilenc napja látott neki a Szovjetunió újjáteremtésének és már majdnem készen is van vele.

Nem örülhetünk eléggé annak, hogy megúsztuk a zaporizzsjai atomerőmű komolyabb sérülését, ami nukleáris szennyezéssel áraszthatta volna el egész Európát – igen, Kijevet, Moszkvát, Budapestet, Varsót és Berlint is – ugyanis a támadó csecsen alakulatok nem voltak túl műveltek az atomfizika terén, így a veszélyt nem vették tekintetbe, szóval most csendes hálafohász az Ég felé, aztán nézzük a híreket.

Az ukrajnai helyzet pillanatig sem enyhül, ellenkezőleg, súlyosbodnak a harcok, a béketárgyalásokról, melyeket a baljóslatú Belavezsszkaja Puszcsa Nemzeti Parkban (ott állapodott meg Oroszország, Ukrajna és Belarusz a Szovjetunió megszűnéséről 1991. december 8-án, ha Putyin újjáéleszti a Birodalmat, annak ideális jelképe lenne a hely) még semmit sem tudunk, és az orosz nép egyre elégedetlenebb.

Már tegnap írtam arról, hogy az orosz ellenzéki sajtó szerint – és én egyetértek velük – a mostani háború fő oka, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin már hosszú ideje elszakadt a valóságtól és elhitte azokat a propaganda-hazugságokat, amiket ő maga rendelt meg a bohócaitól, tányérnyalóitól korábban. Így lehet, így kell lennie.

A harcok minden korábbinál kegyetlenebbül folynak Ukrajnában, estére várják a nagy támadást Kijev ellen, Harkiv főterén rakétatámadás miatt elhunyt tíz civil (köztük egy gyermek), Csernyivihben lakónegyedeket lőnek rakéta-sorozatvetőkkel, és aláaknázták a városból kivezető utakat, hogy a lakosság ne menekülhessen el a biztos halálból – a tárgyalások pedig komolyabb eredmény nélkül értek véget.

Azt gondoltam, ma beszámolhatok valamiféle eredményről az orosz és ukrán fél között zajló pripjatyi béketárgyalások során, de sajnos erről szó sincs: ahogy megkezdődött az érdemi megbeszélés, még a közelből is elzavarták a sajtót. Persze lesz olvasó, aki ezt is ünnepelni fogja, mert úgy gondolja, hogy a sajtóra semmi szükség – ő ünnepeljen máshol.