Senkit se tévesszen meg a romantikusan hangzó cím, ma csak a tegnapi írásom egy nem tervezett folytatása következik. Tegnap ugyanis azon merengtem, mi történik, ha az Oroszországi Föderáció bevet egy vagy több taktikai nukleáris fegyvert, amennyiben kedvezőtlenül alakul számára a harci helyzet.

Napok óta latolgatja a világ, hogy merre fordul az ukrajnai háború sorsa az orosz mozgósítás után, egymást érik a különböző forgatókönyvek, de bármilyen forrást olvasok, a Novaja Gazetától Duginig, mindegyik számításba veszi annak a lehetőségét, hogy Oroszország nukleáris fegyvert fog bevetni. Van ennek realitása? És ha megteszi, mi lesz utána?

Mivel az egész világ az oroszországi „részleges” mozgósítással foglalkozik, egy kicsit érdemes átgondolni annak következményeit magára az Oroszországi Föderációra nézve. Ugyanis lesznek, és nem szabad elsiklani fölöttük. A „részleges” szót idézőjelbe kell tennem, ugyanis a mozgósítás valódi mértékéről nincs pontos tudomásunk.

Van, amire az ember fel sem figyelne, ha erőszakkal nem hívnák fel rá a figyelmét. Ez a mai történet hírnek meglehetősen jelentéktelen, de az utóélete kiválóan mutatja, milyen állapotban van az a jelenség, amit lassan már csak nosztalgiából nevezünk magyar sajtónak. Hová sikerült romlani.

Hírnek rövid, baromságnak kapitális, mi az? Persze hogy az európai uniós szankciókkal kapcsolatos nemzeti konzultáció. Sok felesleges, értelmetlen szamárságot láttam életemben, de kevés ekkorát, és természetesen nem az a célja, hogy a kormány megtudja a nép véleményét az ügyben. Az számít a legkevésbé.

Ma nem nagyon lehet másról írni, mint Putyin elnök beszédéről, ami ugyan jelentőskésést szenvedett – van érzéke a hatáskeltéshez az illetőnek – de fontos. Annál, amit jelent, csak az fontosabb, amit jelenthet. Nem lesz könnyű rájönni, mi a különbség ezek között, de próbáljuk meg, éspedig a beszéd eredetijéből, tiszta forrásból dolgozva.

Van, amikor a rutinos újságíró is nehezen szólal meg, mert okosat nem tudna mondani, butaságot nem akar. Legszívesebben segítene, ha tudna – de csak annyit tehet, hogy közzéteszi, amivel találkozott és amit megtudott. Hátha akad valaki, aki képes megoldást kínálni Láng Attila Dávidnak és családjának.

Annak, hogy ez a történet Mihail Afanaszjevics Bulgakovval esett meg, valójában semmi jelentősége. Megtörténhetett volna bármely élő vagy elhunyt íróval, bármely országban, és ahogy a világot ismerem, meg is fog még. Inkább annak illusztrációjaként mutatom be, hogy miként szülnek rendkívüli helyzetek rendkívüli baromságokat, és azokat hogyan használja fel a propaganda.

Vannak emberek, akik előtt leveszem a kalapomat, mert a teljesítményt akkor is tisztelni kell, ha nem áll mögötte képesség. Illetve áll, csak nem olyan képesség, ami a produkcióhoz kéne. Végső soron csodálatos, ha valaki átugratja az oroszlánt a tüzes karikán, sok munkája lehet benne neki is, az oroszlánnak is, de az se semmi, amikor elhiteti velem, hogy az oroszlán ugrott!

Nehéz és idegborzoló témával fogunk ma foglalkozni, nem is ajánlanám mindenkinek. Kiskorúaknak semmiképp, de még felnőttek közül is csak az erős idegzetűek olvassák el, ugyanis a Harkivi Terület nemrég megtalált tömegsírjairól és kínzókamráiról lesz szó. Mindenesetre még mi is előbb foglalkozunk a kérdéssel, mint a Kreml vagy a moszkvai Védelmi Minisztérium.