Mivel napok óta mással foglalkoztam, ám közben az események tovább zajlottak a forrongó Közel-Keleten, ma ebből a térségből szolgálok hírösszefoglalóval, melyet szokásom szerint a CTP-ISW napi jelentése alapján készítettem – tehát ha valaki nem ért vele egyet, forduljon panaszával az Institute for the Study of Warhoz. És persze, lesz ilyen ember, pár napja is volt már. De lássuk inkább a tényeket.
(Képünk illusztráció)
Sokan gondolják úgy, hogy értelmetlen feltenni a kérdést, mi következik Putyin rendszere után, mert az örökké fog tartani. Pedig hát Vlagyimir Vlagyimirovics sem nem fiatal, sem nem túl egészséges ember, még ha a betegségeiről szóló hírek időnként eltúlzottnak is bizonyulnak. Viszont azt még a realisták is úgy gondolják, hogy az Oroszországi Föderáció elnöke marad, míg él.
(Képünk illusztráció)
Amikor az Oroszországi Föderáció megtámadta Ukrajnát, Putyin elnök magyar hívei elkötelezett csodavárásba kezdtek, hiszen évek óta kitartóan rajongtak az orosz haditechnika „csodafegyvereiért”, melyekről mindenféle animáció és legenda keringett a világhálón – alig várták ezeknek a bevetését és ennek következtében az elsöprő orosz győzelmet.
Ma elméleti kérdésekkel fogunk foglalkozni a konkrét harctéri hírek helyett, ugyanis az ISW részletes elemzést közölt abból az alkalomból, hogy szóba került az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai segítség mértékének csökkentése. Az ötlet valóságos katasztrófához vezetne, amint arra Frederick W. Kagan igen helyesen rá is mutat.
(Képünk illusztráció)
Nehéz röviden és pontosan megfogalmazni a Közel-Keleten zajló harci cselekmények lényegét, az embernek az az érzése, hogy ezt a háborút azért kezdték, hogy színpadiasan el lehessen veszíteni. A Hamász mindenhol vesztésre áll – annyi esélye sincs, mint Napólonnak Waterloonál, ugyanis ott még megérkezhettek volna a segédcsapatok, de ez a hadi helyzet egyszerűen reménytelen, és nem lehet igaz, hogy ezt a Hamász vezetői nem tudták.
(Képünk illlusztráció)
Jogos lenne feltenni azt a kérdést, hogy egyáltalán, miért rendezik meg a jövő évi orosz elnökválasztást, hiszen a voksolás pénzbe kerül, és úgyis Putyin fog győzni, valahol 110-160 százalékos arányban, 210 százalékos részvétel mellett. De mégis megrendezik, sőt, már el is kezdődött a választási kampány, melynek eseményeit – és általában az orosz belpolitikai helyzetet – Andrej Percev elemezte a Riddle hasábjain.
(Képünk illusztráció)
Ma közérdekű témával foglalkozom, aminek azonban most nem lesz köze a külpolitikához. A belpolitikához se sok – ellenben köze lesz az emberi gondolkodáshoz és annak gyakran tapasztalható hiányához. Arról van szó, hogy kísértet járja be a Metát, vagyis a Facebookot, méghozzá jó öreg kísértet, és bolondot csinál egy csomó, egyébként épeszű felhasználóból.
(Képünk illusztráció)
A jelenleg zajló közel-keleti háború alapkérdése az, hogy mire számított, miben reménykedett a Hamász vezetése, mikor megindította az október 7-i barbár terrortámadást? Azt ép ésszel nem tételezhették fel, hogy rohammal veszik be egész Izraelt, és ha mégis ezt hitték volna, miért ejtettek túszokat? Miért csodálkoznak a kemény válaszcsapáson, egyáltalán, mi ennek a háborúnak a célja részükről?
(Képünk illusztráció)
Roppant meglepő, sőt, meghökkentő interjú jelent meg tegnap a The Insider hasábjain John Bolton volt amerikai ENSZ-nagykövettel, aki egy ideig Trump elnök nemzetbiztonsági tanácsadója is volt. Ha a Bolton által elmondottaknak csak a fele is igaz, nagy bajban van a világ, de mielőtt kétségbeesnénk, ne csak azt nézzük, mit mond, azt is, hogy ki mondja?
(Képünk illusztráció)
Ez az írás most kicsit más lesz, mint a többi, mert Ivan Gyenyiszovics, bocsánat, Tamás Petrovics egy napjáról fog szólni, tehát szubjektív. Mindenesetre előrebocsátanám, hogy ha és amennyiben emberevő bennszülöttek közé költöznék a kies Kelet-Timoron, annak azért oka lesz, például az, hogy arrafelé viszonylag ritka a mobilhálózat.
