Nem szeretném összehasonlítani sem a Demokrata főszerkesztőjét Orson Wellesszel, sem az amerikai színészt Bencsik Andrással, ugyanis első esetben heveny kisebbségi komplexust kapna kedvenc munkásőrünk, másodikban pedig minimum főbe lőne egy műkritikusokból álló szervezet bérgyilkosa – annyi közük van egymáshoz, hogy Bencsik nem ismeri Orson Welles munkásságát.

Mondjuk Orson Welles sem Bencsikét, de ennek naptári okai vannak: az amerikai színész 1985-ben elhunyt, ellenben Bencsik úr szép napjai akkor és azután kezdődtek csak el. No, de hogy kerül össze ez a két ember, mi közük egymáshoz? Az, hogy Bencsik mester – a Magyar Idők alapján – nem ismeri a Világok harcát. Először lássuk, ő mit mondott? (https://magyaridok.hu/belfold/bencsik-andras-kiderult-hogy-szoros-iranyitas-alatt-all-az-ellenzeki-sajto-3589025/?fbclid=IwAR1eC34eHHZG6UhS51f-_FVRV2morGVwT6YQDmwSDqZtd3H0mpJdPDy89JA)

„Bencsik András úgy fogalmazott: érdekes, hogy a magát objektívnek és függetlennek beállító ellenzéki sajtó megmutatta, hogy mennyire egy kéz irányítja őket. Vezényszó alatt azt mondják, amit mondaniuk kell. Egy pillanat alatt beálltak az irányba és ezt az ostoba hazugságot azonnal címoldalon közölte az összes portál – fogalmazott. Hozzátette: kiderült, hogy a mennyire szoros irányítás alatt áll az ellenzéki sajtó.” (Magyar Idők)

Hát, fogalmazzunk egyszerűbben: kerülközött egy szenzációs, vagy inkább csak annak tűnő hír, ráadásul – utóbbi időben szokatlan! - volt forrása, sőt, hivatalos forrása volt, a független sajtó ráugrott és hatalmasat koppant. Ez volt az Orbán Flóra- vagy Fauna-ügy. Sokan elemezték felemelt mutatóujjal, hol és miképp kellett volna vigyázni a hír elfogadásakor, én magam azok közé tartoztam, akik alapvetően szkeptikusan viszonyultak a dologhoz már az első megjelenések idején is (történetesen tudok pár dolgot a katonai repülésről, többek között azt is, hogy a személyzet családtagjait, ha biztonságos, a koreai háború óta békeidőben ingyen szállítják a gépek, és egyébként is, csapatszállítóval csak az nem repül, akinek nem engedik meg), de már egyszer megvédtem a mundér becsületét (http://huppa.hu/szele-tamas-az-igazsag-halala/), azt hittem, többször nem kell.

Hát kell: a kormány kabarésajtója – mert komolyan nem lehet venni ezeket a lelkes amatőröket, balett-táncosokat és kőfaragókat – összehangoltan támadja a független médiát, azért, mert sajtóként viselkedik.

Ugye, adott jelenség a hírverseny. Hogy jó-e avagy rossz, az ízlés dolga, én, főleg az utolsó tíz évben már egyre óvatosabb vagyok a friss szenzációkkal, de az tagadhatatlan, hogy akié a hír, azé az olvasó, a hagyományos, tehát piaci alapú, nem állami támogatásból élő sajtó számára szó szerint pénzkérdés az állandóan friss és minél érdekesebb hírek összevadászása. Óhatatlanul bekerül némi selejt: még a boldogabb időkben is bekerült, ezt okozhatja fordítási hiba, túlbuzgóság vagy manipuláció egyaránt. Ilyenkor mondják a felemelt mutatóujjú okosok, hogy „miért nem ellenőrizték a hírt?”

A hírt két okból nem szokás ellenőrizni: vagy olyan, teljesen megbízhatónak ismert forrásból származik, hogy felesleges, vagy azért, mert nem lehet. Esetünkben mindkét kritérium fennállt: azt azért ép ésszel mégsem lehetett kétségbe vonni, hogy a képviselő asszony feltette az inkriminált kérdéseket, hiszen az egész Országgyűlés tanú volt rá, másfelől meg ő betekinthet titkos katonai iratokba, a sajtó nem. A kérdéseket ő tette fel, nem a sajtó: szigorú logika szerint tehát a tévedés is az övé, nem a médiumoké.

Ezt már vázoltam korábbi írásomban, utána jött Bencsik – és társai – összeesküvés-elmélete. Miszerint a független sajtót egy titokzatos kéz irányítja (cifrább helyeken meg is írják, hogy Sorosé) és azért reagált egyszerre, egy időben. Ördögöt azért. Azért, mert sajtó. Ők is reagáltak: csak ők cáfolták a hírt. Illetve, azt cáfolták, amiről a kérdés szólt – mert a hír lényege, szigorúan véve, az volt, hogy Demeter Márta kérdezett.

Baromi egyszerű a titok: mindenki ugyanúgy az internetet használja elsődleges hírforrásként, másodlagosként meg mindenki egymást. Hiszen nem lehet ott minden lap mindenhol: nincs más megoldás, meg kell bíznunk egymásban, más kérdés, hogy illik jelezni, ha egy hírt átvettünk valahonnan. Beesett egy szenzáció és mindenki rámozdult, nem volt ebben semmi szervezés, Bencsik maximum a kormánysajtóban tapasztalható dilettáns kapkodást és direktívavárást hiányolhatja – ők ugyanis tényleg nem írnak semmiről, míg meg nem jött fentről a sillabusz az ügyben, vagy ha írnak mégis, azt gyakran megbánják.

Egyszóval: az egyforma címoldalak nem összeesküvésnek köszönhetőek, hanem annak, hogy a sajtó – sajtó. Ilyen a természete. Ha mondjuk rosszul lesz az angol királynő teázás közben, és az italt fenséges abroszára löttyinti, nem fogunk odamenni, megkérdezni a komornyikot, tanúkat keresni, elemezni az abrosz teatartalmát, hanem megírjuk, mielőtt megírja más. Vagy azért írjuk meg, mert más megírta már. Amennyiben a forrás hitelesnek tekinthető. Lemaradni nem lehet. Hírverseny van.

De hogy jön ide Orson Welles?

Úgy, hogy ő is rávette már egyszer a nálunk pöttyet nagyobb amerikai sajtót, hogy egyszerre mozduljon.

Mégpedig szintén Halloweenkor.

1938. október 30-án, keleti zónaidő szerint este 8 órakor Orson Welles a CBS New York-i stúdiójában társulatával rádiójátékot adott elő, mely Herbert George Wells már akkor is negyven éve megjelent „Világok harca” című kisregényét dolgozta fel. Ez volt az első sci-fi különben, ami arról szólt, hogy gonosz földönkívüliek támadták meg a bolygót. Welles – nem Wells! - annyit módosított a történeten, hogy átrakta a helyszínt Közép-Angliából New York közelébe, és kicsit aktualizálta, dramatizálta a szöveget. De a kisregény már akkor sikeresnek, ismertnek, sőt majdnem klasszikusnak számított. A rádiójáték elején szép, tisztességesen bemondták, hogy drámai műről van szó, nem helyszíni közvetítésről – és ahogy elkezdődött az adás, elszabadult a Pokol.

Azok a hallgatók ugyanis, akik nem az elejétől hallgatták a műsort, készpénznek vették, élő adásnak a marslakók támadásáról, és kitört az általános pánik. Sokan elindultak a hegyekbe, elbújni a támadók elől, mások állítólag öngyilkosok lettek, akadt, aki áthajtott ijedtében a zárt garázsajtón a kocsijával, olyan hanyatt-homlok menekült, egyesek azt hitték, nem a marslakók támadnak, hanem a németek, csak a kormány így ködösít – egyszóval, a mi derék nagyszüleink pont úgy viselkedtek, mint a mai emberek. Azért túl nagy mégsem volt a pánik a valóságban – annál nagyobb lett másnap, a nyomtatott sajtóban.

Az bizony rendesen rájátszott a történtekre.

„Néhány borzalmas órán át Maine-tól Kaliforniáig elhitték az emberek, hogy halálsugárral felfegyverzett irtózatos szörnyetegek pusztítanak el minden ellenük küldött fegyveres ellenállót, hogy egyszerűen nincs előlük menekülés; hogy a világvége közeleg. Másnap reggel az újságok a rémületnek az egész nemzeten átsöprő szökőárjáról írtak. Nyilvánvalóvá vált, hogy országos arányú pánikról volt szó. A Szövetségi Távközlési Bizottság sajnálatosnak nevezte az esetet”

Legalábbis ezt írta Hadrel Cantril közvélemény-kutató magyarul is elérhető, Támadás a Marsról című tanulmányában. (http://www.urbanlegends.hu/2014/12/orson-welles-vilagok-harca/?fbclid=IwAR1BzOIMCYpWXQxkczovEInL4GJUHUMJdk2g_JPLjGCmrwXxhu2P26xGgmI)

A valóságban néhányszor tíz, mondjuk maximum száz baleset történhetett – hogy a kiváló Urban Legends blogot idézzük:

„A heteken át tartó médiavisszhangnak köszönhetően emlékeztek hétre hétre, és évről évre egyre többen arra, hogy maguk is hallották az adást, miközben a rádiójáték éjszakáján készült, 5 ezer háztartást érintő C. E. Hooper telefonos közvélemény-kutatás szerint az országnak csupán 2 százaléka hallgatta Orson Welles műsorát. Amiben a Slate szerint semmi különös nem volt: a CBS ugyanis marstámadását az akkoriban igen népszerű hasbeszélő, Edgar Bergen komikus műsorával egy idősávba tette. Hasonlóan alacsony számok jöttek ki a CBS másnapi felméréséből is, egyik képviselőjük pedig később így nyilatkozott az estéről: A legtöbb ember nem hallotta adásunkat. Azok pedig, akik igen, inkább tréfaként tekintettek rá”. (Urban Legends)

Akkor miért mozdult egyszerre a nyomtatott sajtó? Összeesküvés? Soros? Már akkor is? Nyolc évesen? Megvette a teljes amerikai nyomtatott médiát?

Nem, kérem.

Pénzről volt szó.

Egyrészt az eladott példányok száma növelte a direkt bevételt is, a reklámbevételt is, másrészt akkoriban az amerikai nyomtatott sajtó kifejezetten ellenségesen tekintett a rádióra, konkurenciának érezte, és teljesen spontán módon, de minden pánikról szóló hírt hatszorosára fújtak fel.

Senki nem beszélt össze senkivel, nem volt titokzatos kéz, ami irányított volna, egyszerűen csak mindenki akart egyet ütni a versenytárson. Ez olyan jól sikerült, hogy még évtizedekkel később is országos pánikra emlékeztek az emberek: az emberi emlékezet különben is furcsa dolog. Woodstock valahányadik évfordulóján felmérést tartottak arról, hányan emlékeznek úgy, hogy részt vettek a fesztiválon. Amelynek egyébként félmillió nézője volt. Természetesen legalább ötmillióan emlékeztek úgy, hogy ott voltak... de nálunk is volt annyi tagja a Partizánszövetségnek annak idején, saját bevallásuk szerint – erre pont Bencsik emlékezhetne a legjobban – hogy ha tényleg annyian lettek volna, a német megszállás véres kudarcba fullad 1944-ben, Szálasi meg borbélysegédnek álcázza magát, úgy menekül Budapestről.

Egyszóval: az emlékezet csalóka, az emberek meg hajlamosak kollektíve tévedni.

Főleg utólag.

A sajtó azért mozdul egyszerre egy hír hallatán, mert sajtó, ha egy közszereplő vagy egy médium népszerű – vagy népszerűtlen, ebben az esetben egyre megy – ne csodálkozzon, hogy minden, vele kapcsolatos hír gyorsabban terjed, Bencsik elvtárs meg jobban teszi, ha elgondolkodik a sajtó mibenlétén és természetén. Ha eddig még nem tette meg, ami elég baj.

Nem összeesküvés van itt, hanem sajtó.

Minden erényével és hibájával.

Már, amíg még van.

Aztán majd nem lesz, és bencsikek lesznek helyette.

Központi irányítás alatt.

Ők majd egyszerre fognak lépni, de kapnak is rétest estére.

Szele Tamás

Avagy orrszarvú. Másként: a nap híre. Kérem, én baromira élvezem, ahogy a kormánymédia tanult munkatársai nap, mint nap meg akarják mondani, mi a sajtó és milyen legyen, gyakorlatilag ezen a héten minden erről szólt, akkor is, ha másnak látszott, nem is vonom kétségbe, hogy kiváló balett-táncosok, kőfaragót még nem tudnék mondani közülük – de nagyon beleragadtak a párhuzamos világukba.

Ugye, történt a héten is egy és más, abszolváltak egy csinos kis dezinformációs botrányt, melyről magam is megemlékeztem (http://huppa.hu/szele-tamas-az-igazsag-halala/), megszüntették a lakástakarék-pénztárak állami támogatását (ezzel voltaképpen magukat a pénztárakat) és beindult a hajléktalanok elleni hadjárat, még ha egyelőre lassan és nyögvenyelősen is. Ezen kívül kezd leállni a nemzeti szemétszállítás (nem marháskodok, így hívják: NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Hívják, de mostanság nem jön.), beindultak a leépítések a közszférából, ezekről számokat nem mondanék, mert a kormánymédia egyrészt örömmel terjeszti a hamis adatokat, másrészt Doppler-radarral figyeli, ki mennyit ír és utána indiántánc keretében ordítják, hogy az illető hazug, de annyi biztos, hogy több ezer emberről van szó, zajlanak a kilakoltatások, szóval forrong a kis magyar glóbusz a maga keserű levében, de ez mind nem hír.

A hír az, hogy Orbán Viktor keresztapa lett.

Jó, mondhatnánk, mindig is az volt, az elmúlt évtizedekben főleg, de ezt most nem úgy kell érteni, mint Don Corleone esetében.

Hanem szó szerint.

Illetve nem egészen szó szerint, ugyanis egyetlen keresztény felekezet sem szolgáltat ki szentségeket állatoknak, márpedig Orbán Viktor egy rinocéroszbébi keresztapja lett. Bonyolult dolog ez, ugyanis örökbe is fogadta.

Most látom, hogy lapunk másik írásában kiváló kollégám is erről elmélkedik, no, de sebaj, ez tényleg fontos hír, elbír két anyagot nálunk: annyira fontos ugyanis, hogy az Origo címlapján például egyenesen négy szalagcímet érdemelt! Nem tetszenek elhinni? Íme! (http://www.origo.hu/index.html)

„Orbán Viktor: Adjunk nevet a rinónak”

„Orbán Viktor rinocéroszképet posztolt”

„Különleges, kihalás szélén lévő állat védelmezője lett Orbán Viktor”

„Három éve barátkozott össze Orbán Viktor a nyíregyházi rinókkal”

A 888 is külön anyagban foglalkozik a kérdéssel, mert hallja az Idők Szavát:

„Adj nevet Orbán Viktor rinocéroszának!”

A Magyar Időkben még nem látom a világszenzációt, talán azért, mert ők még most is Szakács Árpádot keresik – a neves kultúrharcos egy expedíció során tűnt el Nyamnyamföldön, ahol rabláncra vert magyar konzervatív géniuszokat keresett, akiket a Duna–Tisza közén a liberálbolsevik terroristák nem engedtek megszólalni, de a dzsungel kellős közepétől Budapestig világított a lángeszük, így a nyomukba eredt, csak eltévedhetett. Három hete nem folytatja megint azt a cikksorozatot, amit egyszer már roppant haragosan folytatott, ugyanis a HVG jelezte, hogy mintha abbamaradt volna a kultúrkampf, erre gyorsan szült még két részt, aztán elindult a legsötétebb őserdők mélyére. Nemsokára utána küldik a bátor Apáti Bencét is, Stanley-ként, hogy találja meg Szakács Livingstone-t, addig legyünk türelemmel, időbe telik, míg az újdonsült balettigazgató összeállítja a karavánt és a biztosítótűkkel odatűzik a gumikesztyűket a teniszütőkhöz.

A világsajtó – a Soros-összeesküvésnek köszönhetően – nem számol be a rinocéroszról, illetve csak akkor számítana ez hírnek a dekadens Nyugat médiájában, ha maga a miniszterelnök szülte volna az orrszarvúbébit, ám erre idén már nincs lehetőség, de a jövő áprilisi EP-választások előtt megpróbálja a publicitás kedvéért. A rinocéroszbikát mindenesetre értesítették már, és tudtára adták, hogy virágot, bonbont és gyertyafényes vacsorát is prezentáljon mindenekelőtt.

Hát, kérem, igen, igen: ez a sajtó, nem amit mi művelünk.

Rinocéroszborjakról kell írni, nem mindenféle szamár közérdekűségekről.

Mi köze a köznek a közügyekhez?

Semmi.

Akkor legalább tegyük kötelességünket, és adjunk nevet a borjúnak, a miniszterelnök szerint hat lehetőség közül választhatunk. Úgymint:

Csülök

Fülig Jimmy

Chico

Antoine

Bernardo

Désiré

Cseh Tamás, Bereményi (jaj, ő most nem!), Rejtő és Eduardo Rózsa-Flores világa. Ugyanis a mi csatában elhunyt Eduardónkat hívták Chicónak a róla készült filmben. No, mindegy: nekem azért volna pár más javaslatom. Mert ez így eléggé behatárolt.

Mivel a rinocérosz ritka nagy állat és sokba kerül, legyen mondjuk Paks 2.

Sokat is nyom a latban, mert nehéz, tehát lehetne Magánnyugdíj-pénztár.

Kevesen tudják, de igaz, hogy az orrszarvú utálja az embert, ha teheti, meg is kergeti, szóval lehetne a neve Médiatörvény.

Vastag a bőre, de nagyon – miért ne lenne Szilárd? Vagy Lőrinc?

De nem az lesz, kérem, nem az lesz. És nem is a megadott hat név közül valamelyik.

Használjuk a fejünket. Ez egy borjú. Rinocéroszborjú, az igaz – de mégis, borjú.

Mi jut eszébe a miniszterelnöknek a borjúról?

Na, ugye...

Megvan a név.

Pörkölt.

És kész.

Jónapot.

Szele Tamás

Kérem, kampányok között élünk, itt magasodnak körülöttünk, mint erdőben a fák, fenyegetően, az árnyékuk mindent elfed, egyre nagyobbra nőnek. Lassan már semmit sem látni tőlük, mindent eltakarnak, és ha kivágunk egy kampányt, mögötte mi van? Másik kampány. Magyarország trópusi kampánydzsungellé változott, mindent benő a propaganda.

A művelt közönség egy része, amelyik szereti magáról azt hinni, hogy átlát a szitán, ezt „gumicsontnak” nevezi, és reklamálja, ha egy írás foglalkozik vele: no de mivel foglalkozzék akkor az írás? Hát, majd azzal, amit ők mondanak nekünk, sajtómunkásoknak, rendszerint vagy a saját ügyeikkel, vagy az általuk preferált politikusok személyes érdemeivel. Az bezzeg nem lenne „gumicsont”. Ja, az egyszerű tollbamondás lenne. Különben is, azt állítják, hogy „bedobják a gumicsontot, a gonosz sajtó rágja, közben meg csendben elintézik a fontos ügyeket, míg elterelték a közönség figyelmét”. Hát kérem, tegyük fel, egyáltalán nincs már sajtó, nincs mi terelje a figyelmeket, mint vadakat terelő juhász, akkor a kedves közönség majd megtudja a „fontos ügyek” részleteit? Dehogy tudja: épp, hogy nem tud meg semmit. És ha megtudná, bár nem értem, miből, akkor mit tenne?

Megváltozott már akármi Magyarországon 2010 óta össznépi tiltakozástól?

Egy dolog: a netadó. De azt sem törölték el, nem tetszenek rá jól emlékezni: annak csak elhalasztották a bevezetését. Higgyék el nekem, a kormányzat magasról tojik a véleményünkre a fontos (és a bármilyen) ügyekben, a lakosság nem nyom annyit a latban, hogy a figyelmét el akarják terelni. A lakosság egyszerűen nem számít, az államgépezet szükséges tartozéka, nem több, mondhatni váza, annyi a célja, hogy összetartsa a mechanizmust, a fene törődik a véleményével, figyelmével, nem a kormány.

De akkor mire a sok kampány? Mert több is fut párhuzamosan. Hát nem a lakosság szórakoztatásáért vagy a figyelmük lekötése kedvéért indítják őket. Hanem azért, mert ilyen a rendszer. Többször említettem már, hogy Ceausescu Romániájában nőttem fel, élénken emlékszem kamaszkoromra: egyik kampányból a másikba szédült az ország, pedig ha valahol, hát ott igazán nem számított sem a választók véleménye, sem a választók szavazata a hatalomnak. Hol az IMF volt a napi gyűlölet tárgya, hol a „revizionisták”, ha már mezőgazdasági kampány volt, mindenki fellélegzett, mert az azt jelentette, hogy nem kell gyűlölni senkit, hanem megyünk kukoricát törni. De ott és akkor sem múlt el nap kampány nélkül.

Ilyenek a diktatúrák – a kampányok nem a nép lekötéséről szólnak, inkább az államgépezet folyamatos elfoglaltsága miatt szükségesek.

No, lássuk, ezekben a pillanatokban, Magyarországon miféle kampányok zajlanak?

Nyilván a hajléktalanok elleni hadjárat a főcsapás iránya, hogy nagyon magyartalanul, de nagyon ideillően fogalmazzak. Hát ez furcsán halad. Nem az történt, amit vártunk, nem hurcolták el látványosan a hajléktalanok tömegeit (még), a rendőrök nem váltak brutálissá, ellenkezőleg: saját döntésük alapján megpróbálják emberségesen kezelni a helyzetet. Igaz, két letartóztatás már történt, no, de négy nap alatt: ez azért nem sok. És hát nyolcadik kerületi forrásaink szerint (mely források egyébként rendőrök, és a sarki kocsmában lehet velük összefutni) nem is veti fel a testületet a lelkesedés az ügyben. Nincs kedvük hajléktalanokkal hadakozni, parancs ide, parancs oda, ők mégis a rendet akarnák őrizni, arra szerződtek, nem bohócnak meg uradalmi hajdúnak. Szép csendben megsúgták a hajléktalanoknak, hogyan lehet mentesülni az intézkedés alól. 1. Az aluljáróba ne menjen le senki, semmilyen körülmények között. 2. Ha máshol vannak, és rendőrt látnak közeledni, ne feküdjenek, ne üljenek, mert ez „utal az életvitelszerű közterületen tartózkodás” cselekményére. Ha mennek, akkor nem lehet őket igazoltatni előállítani (persze, más csibészségért lehet, de pusztán hajléktalanságért nem). Az már megint más kérdés, hogy ha valaki soha nem állhat meg, az vagy belehal, vagy ő lesz a Bolygó Hollandi: de hát nyilván ki fogja tapasztalni mindkét fél a biztonságos megállóhelyeket. Különben tényleg baj lesz.

Van nekem erről egy kínai történetem (nekem majdnem mindenről van ilyenem). Történt pedig, hogy 1958-ban Mao elvtárs kampányt indított, mert Kínában sem dúlt a demokrácia, kampányt, mégpedig a Négy Kártevő ellen. Ezek: a szúnyog, a házilégy, a patkány és a veréb voltak. Az első három érthető: Kínában akkortájt kriminális közegészségügyi állapotok uralkodtak, és bizony ez a három terjeszti a kórokat. De mi a baj a verébbel? Az, hogy Mao elvtárs azt olvasta valahol: egymillió veréb évente hatvanezer embernek elegendő gabonát lop el, és miattuk van éhínség. No, akkor irtani kell őket a másik három fajjal együtt.

Hogyan kell irtani?

Dobbal kell irtani.

Egyszerűen nem engedték őket megállni, leszállni, addig kergették a verebeket, míg a fáradságtól holtan nem zuhantak a földre. 1958. március 20. és 22. között Szecsuán tartományban 15 millió verebet irtottak ki. Pekingben az áprilisi háromnapos irtóhadjárat 400 ezer halott madarat eredményezett, Sanghajban 500 ezret. 1958 novemberére a leölt verebek száma Kína-szerte elérte a 2 milliárdot. Készült is Kína az 1959. évi bőséges aratásra.

Az aratás helyett azonban sosem látott éhínség jött. Miért? Mert nem voltak verebek. A csoda gondolta volna, hogy a kis szürke madarak, bár el-ellopnak pár gabonaszemet is, de milyen mennyiségben fogyasztanak – sáskát. Nem volt veréb, jött a sáskajárás, de akkora, amekkorát még a Sárga Császár sem látott. Mao elvtárs fogta a fejét, sok káder került munkatáborba, sőt, a végén még szovjet verébimporttal is próbálták menteni a helyzetet, csak már késő volt. Az éhínség áldozatainak száma valahol 45 és 70 millió fő közé tehető, hogy úgy mondjam, az akkori kínai statisztikák kissé manipuláltak.

Ekkora pusztulás következett abból, hogy kiesett a táplálékláncból a kicsi, szürke veréb. Akiről senki sem tudta, mi a haszna. Aztán megtudták. Márpedig a társadalom is rendszer, amint az ökoszisztéma: ha kiesik belőle egy társadalmi csoport, esetünkben a hajléktalanok, akikről még nem tudjuk, mi a hasznuk, félő, hogy hatalmas baj lehet belőle.

Mondom: a verebek is haszontalannak tűntek egészen addig, míg nem jött a sáskajárás.

Akkor lássuk a többi kampányokat. Itt van ugye a kultúrharc, most éppen Ady került a célkeresztbe, helyette javasolja bősz zsidózás, komcsizás és szabadkőművesezés közepette egy ifjú titánia Gyóni Géza kanonizálását. Hát kérem, az lenne a csoda, ha nem javasolná: mint megtudtam, Raffay Ernő párja a hölgy, nyilván nem fog gyökeresen más elveket vallani, mint a kissé monomániás történész. Oké, de mire jó ez a kampány? Megfejtettem azt is. Kolumbusz tojása. Jövőre lesz Ady halálának századik évfordulója, illenék minimum Ady-évet tartani. No, de ha így állnak a dolgok, az Ady-év elmarad – illetve, megtartják majd szépen Váradon, ott nem sokat nyom a latban a Raffay család szava.

Pesten marad el. A róka is úr a maga lukában.

De csak ott.

Aztán látjuk még a techcégek elleni kampányt. Az igen szép, és sokáig el is fog tartani, mert olyan neki a természetje: a kutya ugat, a karaván halad, a magyar kormány fenekedik a Facebook, a Google és legújabban a Wikipédia ellen, és ez az érintetteket egy kicsit sem érdekli. Az érintettek természetesen tudnak ugyan Magyarország létezéséről, de például terjeszkedési szempontból jelenleg Külső-Mongólia ígéretesebb piac. A honi kormány pedig áll a maga kis szemétdombján, és kukorékolja világgá, pontosabban a Szerjózsa minden irányába, hogy ezek a sorosista világuralom eszközei, és fúj, és le velük, és jaj. Merthogy a Wikipédia – ami évek óta gyűjt, hogy összeszedhesse a fenntartási költségeit – a minap elfogadott Soros egyik alapítványától kétmillió dollárt. Hát kérem, ez villamospénz. Már ahhoz képest, amekkora összegek az IT-ágazatban forognak. Ahhoz képest is villamospénz, amekkorák a magyar kormánynál megfordulnak, csak hát azokhoz a kormányszócsöveknek a jelek szerint semmi köze, az IT-cégekhez viszont ezek szerint annál több. Sok van, mi csodálatos, de annál nincs semmi csodálatosabb, mikor a műszaki tudományok nagy szakértője, DJ Jeszy ír vitriolba mártott tollal filippikát az IT-cégek világhatalmáról a Magyar Időkbe. (https://magyaridok.hu/velemeny/tuleli-e-a-nyugat-a-jovojet-3581081/)

Tetszik tudni, milyen szép is lett volna, ha annak idején erre jobban odafigyelünk... Ha Ferenc József átlát a szitán, rájön arra, hogy Stevenson a mozdonyaival csak a brit imperializmus ügynöke, a Buckingham-palota kocsiját tolja, elmarad a vasút bevezetése Magyarországon (a cári birodalomban csak elkésett pár évtizedet – máig nyögik), ha rájönnek a szervek még a kiegyezés után, hogy Edison és Bell is ügynökök, és nem lett volna sem telefon, sem villamosítás, milyen szép függetlenségben élnénk a világ többi részétől.

És milyen szép középkorban.

Hozzánk képest Kabard-Balkárföld lenne a Szilícium-völgy.

De Nepál is ipari nagyhatalom volna.

Szóval, oda kellett volna még időben figyelnünk a függetlenségünkre, akkor nem nyögnének most mindenféle lemezlovasok az óriáscégek igájában.

Van még kampány? Van: kampány a kormány részéről a maradék független sajtó ellen, az Orbán Flóra-ügyben, melyről már tegnapelőtt elmagyaráztam, hogy erősen dezinformációnak, sőt, maszkirovkának tűnik, ebbe az erdőbe belevitték a képviselőnőt, hogy aztán az maga után csalja a sajtót. (http://huppa.hu/szele-tamas-az-igazsag-halala/)

Ehhez csak annyit tennék hozzá, ha attól könnyebb a lelke a Kormányzati Tájékoztatási Központnak, hogy az utast Flóra helyett nevezhetjük Faunának is, akkor sem változik a helyzet: tökéletesen mindegy, ki utazott és hova, az a nem mindegy, mekkora kampány követi ezt a csapdás hírt a sajtó ellen, a kormánymédiában. Ügyesek voltak a gumitalpúak, jár a kockacukor.

Szóval így élünk itt, az emberélet útjának felén, ebben a setétlő nagy rengetegben.

Kampányról kampányra.

Lassan nem látjuk a kampánytól a kampányt.

Szele Tamás

Igaz, hogy honi ügyeink mérhetetlen fontosságúak és az is, hogy mi vagyunk a világ közepe – nem is értem, hogy nem fogja fel ezt az evidens tényt a bolygó többi része, melyet mindközönségesen „világnak” nevezünk - de míg Magyarországon Brüsszel maximum mint ellenség jelenik meg, amely miniszterelnökünk szerint most épp határőrizetünkre akarja rátenni a kezét, azért ott más is történik.

Pöttyet fontosabb dolgok, mint az, hogy ki őrizze Magyarország déli határait. Melyeket úgy mellesleg már jó ideje nem fenyeget senki. És ne mondjuk, hogy „de nekünk ez a fontos”, mert nem így van. A Brexit nagyságrendekkel fontosabb, nekünk is, ahogy mindenki másnak is Európában. Képzeljük csak el, ha hirtelen minden magyar munkavállalónak haza kéne utaznia az Egyesült Királyságból. Erről olyan havonta egyszer megígérik az angol illetékesek, hogy szóba sem kerülhet, de ígértek ők már mást is, amit nem tartottak be – van reális esélye ennek is.

(Fotó: AFP)

Minden a Brexit-tárgyalások kimenetelétől függ, mely tárgyalások most éppen zátonyon állnak és a jelek szerint eszük ágában sincs elmozdulni a homokpadról. Úgy tűnt, a tegnap esti, brüsszeli EU-csúcs előrelépést hozhat a kérdésben, ezzel szemben rántott gombát hozott rombuszhal-filével és Theresa May testbeszédével.

Eredményt nem.

Akkor lássuk, miről is beszélünk. Arról, hogy a Brexit tárgyalásai egyáltalán nem haladnak, kicsit sem, így a legvalószínűbb a jelenlegi helyzetben egy „hard Brexit”, vagy rosszabb esetben egy „no deal-Brexit”, ami egészen egyszerűen megegyezések nélküli kilépést jelentene az Egyesült Királyság számára az Európai Unióból – valami olyan jogállást érnének el, mint mondjuk Algéria vagy Líbia. Tehát teljesen és tökéletesen külfölddé válnának uniós szempontból. Ezt nagyjából senki sem szeretné, kivéve talán a kiválás legelvakultabb híveit, hiszen hatalmas, ha nem halálos csapást mérne például a brit gazdaságra. De a Brexit általános társadalmi támogatottsága sem egyértelmű. Már eleve kis többséggel szavazták meg, és ha Észak-Írországot vagy Skóciát tekintjük, ott bizony az Unió pártolói voltak nagy többségben. Skóciában például 62%-os arányban voksoltak az uniós tagság mellett.

Pedig a megegyezésekre nagyon nagy szükség volna. A Brexit eredeti tervei úgy szóltak, hogy Nagy-Briannia kilép ugyan az Európai Unióból, és leállítja befizetéseit, azonban nem lép ki a vám- és kereskedelmi unióból, és továbbra is élvezni fogja annak előnyeit.

Hogy ez előnytelen volna az Európai Unió számára? Valóban, indeed, my dear, kétségtelenül. Ám ezek kontinentális szempontok. Britannia érdekei mások.

Ha mások is – erősen egyoldalú volna az egyesség, ez a verzió szóba sem került megoldásként, már a legelején elvetették Brüsszelben. Olyan volna, mintha az ember megfizetne valakit, hogy jó alaposan pofozza fel. Brüsszel álláspontja világos: ha kilépés, akkor legyen kilépés, tessék szedni a betyárbútort, összetépjük a babarongyot, fel is út, le is út, legfeljebb arról lehet tárgyalni – de arról kell is – hogy a jövőben miféle egyezmények szabályozzák majd Britannia és az Unió viszonyait. Mert hát azért haragról nincs szó, csak a döntésük olyan, amilyen.

Nos, ez az uniós álláspont bizonyos szintig egybevágott Theresa May érdekeivel, aki a Konzervatív Párt képviselőivel együtt épp ilyen, hard Brexitet ígért és szeretne. Mondjuk ennek is több a hátránya, mint az előnye, de ha ez a kedves a szívüknek és ez garantálja a politikai hatalmuk megtartását, akkor szeressék. Más kérdés, hogy a mostani helyzetben valószínűbb, hogy ebbe a programba inkább Theresa May bukása van kódolva – mindjárt meglátjuk, miért.

Tény, hogy a May-kabinet összes Brexit-programcsomagja elbukott, részben Brüsszel ellenállásán – hiszen elfogadhatatlan feltételeket próbáltak elérni – részint a Konzervatív Párt Brexit-ügyben kőkemény képviselőin, Boris Johnson volt külügyminiszter például azért mondott le, mert elfogadhatatlannak találta az egyezkedést az Unióval. Tehát életképes Brexit-javaslat nincs, csak egy kevéssé támogatott, nem is teljesen kész Theresa May-féle változat, ami senkinek sem tetszik. Egyik félnek ezért nem, másik félnek azért nem.

Ráadásul számolni kell a skót és északír kérdéssel is. Túl azon, hogy az Egyesült Királyság említett részei nem álltak a Brexit mellé, meg sem szavazták, az elszakadás kötelezővé tenné, hogy vámhatárokat állítsanak fel az Ír Köztársaság és Észak-Írország között, hiszen az Ír Köztársaság az Unió része maradna. Ez pedig – hogy finoman és angolosan fogalmazzunk – attól tartok, a legkevésbé sem nyerné el az írek tetszését. És hát kissé türelmetlen, impulzív emberekről van szó, az angolokkal alig pár száz évig harcoltak, béke csak 1998 óta van.

Skócia is mozgolódik: Bruce és Wallace népe elérkezettnek látja az időt, hogy elengedje Anglia kezét (melyet amúgy sem önszántából fogott meg). Érik a skót függetlenség, már nem nacionalista legenda, múltba révedő merengés, hanem – lévén, hogy nagyon is gyakorlati okai lennének egy skót kiválásnak az Egyesült Királyságból – valós lehetőség. E hónap elején húszezer tüntető követelte Edinburgh utcáin a skót kiválást és az önálló csatlakozást az Unióhoz.

A Skót Nemzeti Párt hivatalos álláspontját Nicola Sturgeon első miniszter ismertette két nappal a demonstráció után. Eszerint amennyiben lehetséges, pártja szinte bizonyosan támogatni fog egy második brit népszavazást az európai uniós tagságról. Az SNP brit parlamentbe küldött képviselői támogatni fogják egy újabb uniós népszavazás ötletét. Sőt, garanciát követelnek arra, hogy ha a referendumon Skócia az EU-tagság fenntartása mellett voksolna, miközben az Egyesült Királyság többi része a kilépést erősítené meg, akkor Skóciát ne kötelezzék a többiek óhajának elfogadására. Mi több: akkor egyeznének bele egy második EU-népszavazás ötletébe, ha cserébe Skócia ismét szavazhatna a függetlenségről. Márpedig egy ilyen népszavazás kimenetele a jelenlegi helyzetben kétségtelen volna.

Az SNP harmincöt képviselőjével a harmadik legnagyobb erő a brit parlamentben, de legfrissebb híreink szerint még a tory párt skót tagjai is támogatnák a függetlenséget: Ruth Davidson a skót toryk vezetője visszavonulását fontolgatja. David Mundell, Skócia ügyeinek londoni minisztere pedig jelezte, hogy amennyiben a helyzet nem oldódik meg, lemond pozíciójáról.

És ez könnyen lemondási hullámot indíthat el az angol kormányban, hiszen a Brexit-tárgyalások helyzete egész egyszerűen reménytelen.

Tehát a kilépés bizony Theresa May székébe is kerülhet, így vagy úgy – épp ezért lett volna komoly jelentősége a tegnap esti tárgyalásnak, mely mondhatni az utolsó esély lett volna egy valamelyest rendezett Brexit levezénylésére mindkét fél részéről. A brit miniszterelnök azonban nem állt elő új javaslatokkal, illetve „nyitottnak mutatkozott az országa uniós kilépését követő, eredetileg 2020 végéig tervezett átmeneti időszak további egyéves meghosszabbítására”, amint az MTI írja, és azt hangoztatta beszédében, hogy a feleknek „bátorságot, bizalmat és vezető szerepet” kell mutatniuk a fennmaradó vitás kérdések rendezése érdekében. Méltatta az eddigi eredményeket, illetve az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti köteléket. Ismételten leszögezte, hogy kreatív megoldásra van szükség a tárgyalásokon kialakult patthelyzet feloldásához, olyan „működőképes” biztosítékra, amely garantálja a nyitott határokat Írország és Észak-Írország között.

No igen, csakhogy ez azt jelentené, hogy az Európai Unió nem védené az Ír Köztársaság érdekeit. Melyeket azonban most nagyon is szem előtt tart – és azért koncentrál inkább Írországra, mint Skóciára, mert a szuverén ír állam már létezik, a szuverén Skócia még nem. Igen kreatív kéne legyen az a megoldás, amelybe az uniós fél is, a brit fél is bele képes egyezni.

De végül is mire jutottak a tegnap esti sorsdöntő tárgyalásokon?

Eltalálták. Semmire.

„A bennmaradó országok vezetői közül senki nem szólalt fel a brit miniszterelnök értékelése után, amelyet követően immár Theresa May nélkül, huszonhetes körben folytatódott az ülés Michel Barnier uniós főtárgyaló részvételével.

A résztvevők egy magas rangú uniós tisztségviselő tájékoztatása szerint egyetértettek abban, hogy az intenzív tárgyalások ellenére nem elég az eddigi előrehaladás egy rendkívüli Brexit-ügyi csúcsértekezlet novemberi összehívásához.A névtelenséget kérő diplomata rámutatott: a huszonhetek az egyeztetések folytatására szólítottak fel, azonban egyelőre nem terveznek rendkívüli csúcsot november közepére, erre csak áttörés esetén fog sor kerülni. Michel Barnier-t ugyanakkor támogatásukról biztosították - tette hozzá.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke szerint May tartalmilag semmi lényegesen újat nem mondott, a testbeszéde azonban a korábbiaknál pozitívabb volt.” (MTI)

Hát a testbeszéddel ki vagyunk segítve, annyi biztos. Magyarul: semmiféle eredmény nem született, ebből még csak nem is hard Brexit lesz, hanem megegyezés nélküli no-deal Brexit, annak minden hátrányával.

A vacsora különben forrásaink szerint rombuszhal-filé volt rántott gombafejekkel.

Hogy legyen valami jó is az estében.

Valami érik a brit szigeteken, valami, ami nagyon rossz lesz nekik is, nekünk is, mindenkinek: sajnos túl messzire jutott már a helyzet annál, hogy egyszerűen beláthassák, rossz ötlet volt a Brexit, el kéne felejteni.

Pedig az volt: a felelősök majd azt fogják mondani róla, amit legénybúcsú után szokás, mikor megkérdezik a másnapos vendéget, miért ugrott bele meztelenül a kaktuszgyűjteménybe, az üvegház falán keresztül?

„Akkor és ott jó ötletnek tűnt.”

Hát, a Brexit is maximum a szavazás napján tűnhetett jó ötletnek, és csak a propagandától átfűtött agyú voksolóknak.

Különben pedig a következményei vannak olyan fájdalmasak, mint a kaktusznak és az üvegháznak.

Eljöhet még az az idő, nem is sokára, mikor a gazdag skótok vicceket mesélnek a szegény, nyomorgó angolok fukarságáról.

És ahogy ismerem őket: fognak.

Szele Tamás

Kérem, reggel kinyitottam a csapot, egy Orbán Flóra jött ki belőle, kinyitottam a konyhaablakot, ott bejött, ránéztem a könyökömre, azon meg kinőtt, szóval bizonyára közérdekű lehet az ügye, foglalkozzunk tehát a történettel, van annyira fontos, mint a mezei poloskák inváziója.

Illetve foglalkozzunk, de úgy, hogy nem foglalkozunk, mert ezt követeli a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Hát kérem, azért ez még Magyarországon is ütközik némi nehézségekbe. Itt szeretném előre leszögezni, hogy engem kicsit sem érdekel, melyik Orbán Flóra utazott Paphosról – bocsánat, én így, görögösen írom -, a kétéves vagy a tizennégy éves, nem érdekel, kivel, mikor, miért és az sem, mit keresett ott.

Hogy lehet ez?

Úgy, hogy ebben a történetben ez nem számít. Ez nem a főszereplőjéről szól, és nem is a tényekről. Ez egy csapda története. És baromira nem fontos, ki volt benne a csali. Ha egeret akartak volna vele fogni, sajtot tesznek bele, de médiát akartak, hát közismert nevet tettek.

Működött.

Lássuk akkor, mi történt.

Tegnap, a délelőtti órákban Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője írásos kérdéseket tett fel Benkő Tibor honvédelmi miniszternek és Pintér Sándor belügyminiszternek, afelől érdeklődve, nem tartják-e aggályosnak, miszerint kiképző repülés keretében szállítja a honvédség a miniszterelnök 14 éves lányát Ciprusról Magyarországra, illetve tudtak-e arról, hogy erre használják a gépet. Az útra szeptember elején került volna sor. Mint a képviselő elmondotta:

„Szeptember közepén, a kecskeméti repülőbázison tett iratbetekintésem során kiderült, hogy a Magyar Honvédség által vett egyik Airbus-319-es repülőgép kiképző repülés keretében utazott szeptember elején Orbán Flóra, Pafosz szigetéről Budapestre. Az utasok szállítását az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) parancsnoka engedélyezte.”

Ismételjük át még egyszer, azok kedvéért, akik nem figyeltek: a kérdés a Parlamentben hangzott el és Demeter Márta LMP-s képviselő tette fel, nem a sajtó!

A válasz most nem is fontos.

Mármint a parlamenti: a sajtóválasz a fontos. Nyilván, egy ilyen kérdésről minden sajtótermék beszámol, mert ez valóban hír lenne, ha igaz lenne, bár úgy tűnik, nem az. Aztán, mikor mindenki kiszörnyülködte, kikáromkodta vagy kiátkozódta magát, vérmérséklettől függően, sőt, még én is rosszallóan pödörtem egyet a bajszomon, 13:54-kor megérkezett a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye, az MTI OS útján. 

„Az azonnali.hu-n, „ Miért reptették Ciprusról Budapestre a honvédség gépén Orbán Viktor lányát?” című, ma megjelent hír egy újabb fake news, hírlapi kacsa, aljas rágalom. Nyomatékosan kérjük azokat a médiumokat, akik közölték a hazug állításokat, hogy az olvasók hiteles tájékoztatása érdekében azonnal töröljék cikküket”

És ebben a pillanatban halt meg az igazság. Ugyanis ettől a perctől kezdve senkit sem az érdekel, ki utazott, ki nem, hanem az, mi erről az ő saját véleménye. Márpedig a vélemény fontos dolog, csak éppen a tényeket nem képes befolyásolni: lehet nekem az a véleményem, hogy a marhapörkölt jó eledel, ha spenót van ebédre tükörtojással, az a tény, a tudatunktól független valóság, nem pedig az imaginárius és szerethető pörkölt.

Az Origo például kisebb csodát hozott ki ebből a történetből:

„Ismét egy aljas hazugság jelent meg egy balliberális fake news portálon Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatban.”

A Magyar Idők kissé mértéktartóbban kontrázott:

„A BALLIBERÁRIS MÉDIA ÉS AZ LMP-S KÉPVISELŐ IS KAPITÁLIS BAKOT LŐTT”

A 888 nem adhat mást, csak, mi lényege:

„Csúnyán pofára esett az őrjöngő balliberális propagandamédia”

Mindezt azon az alapon, hogy 1. a KTK tiltakozott, 2. állítólag a Paphosról Magyarországra repülő Orbán Flóra egy százados két éves kislánya, névazonosságról van szó.

Meglehet, kérem. Meg az is lehet, hogy minden másképpen van, mondtam már, ebben az ügyben elveszett az igazság. Az nekem is kissé gyanús volt, hogy a miniszterelnök lánya mindösszesen tizennégy éves, és hát én ebben a koromban csináltam meredek dolgokat, de a Szilvásnál messzebb nem csavarogtam el, nem, hogy Ciprusig mentem volna - de lehet, hogy a miniszterelnököknél nagyobb tétekben játszanak már a serdülő családtagok is.

Mindegy, kiderült, ami kiderült (nagyjából semmi: a Honvédelmi Minisztérium kizárólag az Origónak nyilatkozott, és elnézést, de nekem ez nem elég hiteles fórum), a megjelent írásokat a legtöbb lap nem vette le, hanem melléjük tette frissítésként a cáfolatot, ami így is volt korrekt: ugyanis a cáfolat nem indokolt, nem magyarázott, hanem követelt.

Ennyi erővel Hasfelmetsző Jack is követelhette volna a korabeli Timestól, hogy hagyjanak fel lejáratásával, és elemezzék speciális helyzetét árnyaltabban.

Akkor lássuk, ki a hibás.

Feltéve, hogy igaz a HM verziója (bár elég valószínűnek hangzik), akkor sem a sajtó hibázott. Ez nem fake news. A valódi fake news obskurus, többnyire sárga-piros fejlécű, rosszul fogalmazott, helyesírást hírből sem ismerő oldalakról érkezik, vagy valamely párt saját sajtójából, szemben ezzel, amit ugyan elsőként az Azonnali közölt, ámde mégis: egy teljesen reális parlamenti interpelláció alapján! Az interpelláció elhangzott, Demeter Márta a kérdéseket feltette, írásban is ráadásul, ezeknek a fényképeit közzétette a Facebookon, tehát akkor ki a hír forrása?

Részben a Parlament, melynek iratai nyilvánosan elérhetőek (mármint, ami nem titkos), részint pedig Demeter Márta.

Hibázott a sajtó, mikor erről beszámolt?

Nem hibázott – ugyanis a legtöbb írás nem kész tényként kezelte a repülést, hanem hozzátette: Demeter Márta kérdése alapján közli az információt.

Akadhat, aki megkérdezi: de miért nem ellenőrizte a sajtó a kérdésben szereplő állításokat?

Talán azért, mert vannak iratok, amiket egy országgyűlési képviselő megtekinthet, egy újságíró pedig nem. Ugyanis minimum bizalmasak, de lehetnek titkosak is. Ilyenek például a kecskeméti repülőbázis iratai is. Demeter Márta láthatja, én nem láthatom. És ilyenkor köteles az ember hitelt adni a forrásának, kivéve, ha nincs nagyon alapos oka a kételkedésre, márpedig ez esetben nem volt.

Szándékosan vezette félre Demeter Márta a sajtót? Azt, kérem, tekintetes bíróság, én nem tudhatom, de az a szubjektív meglátásom, hogy nem.

Akkor mi történt? Tévedés?

Jó lenne annak látni, de - szintén szubjektív meglátásom szerint – ilyen tévedés nincs.

Valaki gondoskodott arról, hogy Demeter Márta elé pont ezek az iratok kerüljenek (különben egy légibázis naponta annyi papírt termel, hogy ha kereste volna, nem biztos, hogy megtalálja), tehát valaki félrevezette a képviselőt.

Miért tette?

Hogy aztán a képviselő félrevezesse a sajtót.

Mi haszna ennek?

Ennek több haszna is van, elsősorban a sajtó általában veszít a hiteléből, másodsorban a nem tetsző médiumokat be lehet perelni pár millióra. Harmadrészt, a kormány saját sajtója most bőszen hintheti a „fake news” kifejezést, holott – nem győzöm ismételni – ez nem volt fake news, ez egy megválasztott, hivatalban lévő képviselőtől származott, és ellenőrizhetetlen volt törvényes eszközökkel.

Hölgyeim és uraim: tipikus, egyszerű, ám jól sikerült dezinformációs műveletet láthattunk. Alig volt bonyolultabb, mint egy ugróiskola.

Akárki is vezette, ügyes ember volt, mologyec, jelest érdemelne moszkvai tanáraitól, és biztos vagyok abban, hogy a közeljövőben több ilyesmivel fogunk találkozni.

Mi ebben az ügyben a tragédia?

Az, hogy a tényeket sosem fogjuk megtudni, nem is csak azért, mert az idevágó iratok titkosak, hanem azért is, mert most már egyik résztvevő felet sem érdeklik.

Most már arról szól a dal, ki „hazudott” és miért. Akkor is, ha senki sem tette.

Most már a vélemények térfelére terelődött a játszma – és ez az igazság halála.

Meg a sajtóé.

Mármint a valódié.

Nyugodjunk békében.

Szele Tamás

A két állatfajnak sok köze nincs egymáshoz, még Kínában sem, illetve maximum annyi, hogy Hszi Csin-ping ugyanabban a közmondásban emlegette őket: de vigyázzunk a kínai hasonlatokkal, arrafelé semmi sem azt jelenti, amit jelent, ebben a történetben pedig van még egy csavar is pluszban a várhatón kívül. És most nem egy kedves állatmesét fogunk olvasni.

No, de mit mondott a Középső Birodalom kommunista császára, a Párt Fia, a Menny Elvtársa? Azt mondta – éspedig a korrupció elleni harc kapcsán – miszerint

„A tigriseket és a legyeket is elkapjuk.”

Hűha, mondja erre a naiv, egységsugarú magyar választó, ez az, így kell, így kéne, Kínában tudják a frankót, lám, válogatás nélkül bárkit letartóztatnak, ha korrupt, kérlelhetetlen a Párt ökle, lesújt, becsukták, ha kellett a filmcsillag színésznőt, Fan Bingbinget, be is hajtottak rajta százharminc millió dollár adóhátralékot, sőt, a múlt héten korrupció miatt lekapcsolták az Interpol kínai állampolgárságú igazgatóját is.

Nincs kegyelem, nincs korrupció, éljen a nagy Kína!

Kérem, hozzon valaki repülősót, mielőtt elalélna az egységsugarú választó a kéjhömpölytől, és utána szeretnék megnyugtatni mindenkit: ugyan már. Kínában tényleg könyörtelen harc folyik, csak éppen nem a korrupció ellen, hanem részint a Kínai Kommunista Párton belül, részint a lakosság tökéletes elnyomása érdekében.

A „korrupció” csak egy varázsszó, mint a Nagy Proletár Kulturális Forradalom idején a „revizionizmus” vagy „antiimperializmus”, nyugodtan mondhatnának helyette bármit: lényegében arról van szó, hogy Hszi Csin-ping elérte az abszolút hatalmat és most megszilárdítja. De tízezer évre. Ennek része a már két-három éve tartó korrupcióellenes kampány is.

No, de hát egyébként nincsen Kínában korrupció? Hej, dehogy nincs, még csak ott van igazán! Annyira van, annyira átszövi a társadalmat, hogy már általános, beépült pár ezer év alatt a kultúrába, a mindennapi viselkedésbe, mindenbe. Ha az ember kínaival megy találkozni, illik ajándékot vigyen, minél fontosabb a találkozó, annál értékesebbet. A hétköznapi dolgokhoz elég a vörös, szerencsehozó jelekkel ellátott édesség, a komolyabb ügyekhez már több dukál. Ez egyszerűen része a kínai életnek, ha valakitől akarunk valamit, szívességet teszünk neki, helyi kifejezéssel élve „ott vakarjuk meg, ahol a legjobban viszket”, és biztosak lehetünk abban, hogy viszonozni fogja. A teljes kínai kapcsolati rendszer ilyesmikből áll – de már legalább háromezer éve. Ez persze még nem korrupció, viszont a melegágya annak. Ajándékozhatok ugyanis egy doboz édességet is a párttitkárnak, ha mondjuk vasművet akarok építeni a városban, és ajándékozhatok egy olasz sportkocsit is. Az most mindegy is, miféle az a vasmű: ha édességet adok, akkor lehet, hogy kapok engedélyt az építésére, ha sportkocsit, akkor biztos.

Ha meg semmit, akkor nem lesz ott vasmű a büdös életben soha.

Csak az édesség még kedveskedés, udvariasság, a sportkocsi már korrupció. De ha a kínai szerveknek úgy tetszik, tekinthetik a dolgokat fordítva is: lehet korrupció az édesség elfogadásából és tekinthetik udvariassági gesztusnak a sportkocsi átadását. Persze, ez két dologtól függ: az első, hogy ők maguk mit és mennyit kaptak tőlünk, a második, hogy mit akarnak velünk, mi a céljuk.

Így hát az utolsó gyári munkástól a multimilliárdosig bárki kerülhet a korrupcióellenes szervek célkeresztjébe Kínában – tulajdonképpen még csak le sem tagadhatja a forgalmat, azt, hogy adott vagy kapott, a rövidesen mindenkire kiterjedő pontrendszer az utolsó fenig nyilvántartja a vagyoni helyzetét. A térfigyelő kamerák segítségével minden lépése követhető, tehát semmi akadálya a vádemeléseknek bárki ellen. Mert, mondom: ha úgy akarják, korrupció lehet a hétköznapi élet bármelyik, egyébként megszokott gesztusa is.

Most nem mennék bele Fan Bingbing adócsalási ügyébe, nem kétlem, hogy volt valami nála, zörgött a bokor, de abban bizonyos vagyok, hogy a világhírű filmszínésznőt okkal tüntették el: meg akarták mutatni, hogy Kína számára nincs kivétel, nincs védett személy, akit el akarnak kapni, azt elkapják.

A tigriseket is, a legyeket is.

(Kép: 24.hu)

És itt érünk el a szintén bonyolultnak tűnő Meng Hung-vej-ügyhöz. Mint ismeretes, az Interpol (egyik) elnöke, aki nem mellesleg másodállásban 2004 óta Kína közbiztonságért felelős miniszterhelyettese, eltűnt a pekingi őszben, el, mint madártoll a Jangce örvényeiben... Utoljára a pekingi repülőtéren látták, ahonnét egy különös, kést ábrázoló emotikont küldött a feleségének, azóta se kép, se hang. Az Interpol hivatalos formában rákérdezett a kínai szerveknél, mi történt, a Kínai Kommunista Párt Központi Fegyelmi és Ellenőrző Bizottsága pedig némi, Kínában udvariasnak számító késéssel közölte, hogy ja, persze, náluk van, letartóztatták korrupció miatt. Azóta már a lemondólevele is megérkezett az Interpolhoz.

Hát, ájuldozna az egységsugarú polgár, hogy még egy Interpol-elnök is lehet korrupt... hogy mik vannak...

Azt nem tudom, Meng Hung-vej korrupt volt-e avagy sem, de azt tudom, hogy nem ez volt vele a baj.

Meng mestert nem azért csukták le, mert elfogadott valamit, hanem azért, mert nem fogatott el valakiket.

Kudarcot vallott.

Egyébként amúgy sem állt jól a szénája, Pekingben a biztonsági szolgálatokért valamikor felelős Csou Jung-kang embereként tartották számon, akit azonban még 2015-ben letartóztattak és életfogytiglanra ítéltek, de Meng ezt még valahogy túlélte. Abba bukott bele, hogy nem végezte el a rárótt feladatot.

Ez pedig nem lett volna más, mint annyi, hogy az Interpol egyik vezetőjeként a külföldre menekült kínai – és nem kínai, nem han nemzetiségű, csak kínai állampolgárságú – politikai emigránsokat rendőri úton toloncoltassa vissza Hszi Csin-ping birodalmába.

Az egy dolog, hogy a mi fogalmaink szerint az Interpol egyáltalán nem erre való, de pekingi észjárás szerint használható erre. Mármost, amíg „csak” volt pártfunkcionáriusokat juttatott a kínai igazságszolgáltatás kezére, nem is volt semmi baj. A baj akkor kezdődött, mikor az Interpol vörös körözési listájára felkerült Dolkun Iszá neve, aki a terrorizált ujgur kisebbség egyik aktivistája. És a büdös életben nem követett el semmiféle köztörvényes bűncselekményt.

Őt már nem fogták el az Interpol körözése alapján, bár így, ahogy most belenézek abba a bizonyos vörös listába, a kínai körözöttek lajstromát még ma reggel is két tibeti vezeti, akiket „bűnös összeesküvéssel” (is) vádolnak – aztán ez lehet szervezett rablás is, lehet ellenzékiség is.

Egyszóval, ha Meng Hung-vej nem utazik Pekingbe, akkor is meggyűlt volna a baja, legfeljebb magával az Interpollal (velük szemben valamivel több esélye lett volna, legalább engedték volna védekezni) és nem a Kínai Kommunista Párt Központi Fegyelmi és Ellenőrző Bizottságával.

Szó nincs itt korrupció elleni harcról, kérem.

Itt arról van szó, hogy Peking ügynöke lebukott, és Peking most haragszik rá ezért.

A korrupciónak maximum ürügyként van szerepe a történetben, kedves egységsugarú választók, akik úgy rajongtok a szigorú korrupcióellenes intézkedésekért. A szomorú valóság az, hogy a gyakorlatban – és a totális vagy azzá váló államokban – épp a korrupció elleni hivatalok korrumpálódnak a leggyorsabban.

Ne tapsoljunk a különböző szigorú intézkedéseknek, ha egyébként nem sokat tudunk a hátterükről: könnyen meglehet, hogy egészen másért foganatosítják őket, mint amit róluk állítanak.

Kínában meg főleg.

A kínai kultúra különösen hajlamos a lapidáris fogalmazásra, rövid, találónak tűnő gondolatokra, ilyenek voltak annak idején Mao ce-tung Kis Vörös Könyvecskéjében is, melytől Nyugaton egész fiatal csoportok ájuldoztak, hogy „milyen forradalmi, milyen lényegre törő”. Na ja, hogyne – csak éppen azért volt ilyen egyszerű, hogy az egységsugarú vörösgárdista is értse, illetve hogy azt lehessen belemagyarázni, amit éppen a helyzet kíván. A Nagy Proletár Kulturális Forradalom meg nem a kínai munkásosztály mozgalma volt, hanem Mao elvtársé, az egyeduralom megtartása és megerősítése érdekében.

Na, most ugyanígy ájuldoznak páran minálunk a korrupcióellenes harc kínai eredményei láttán.

Eredmények kétségtelenül vannak, győzelmek is, hogyne, csak ezeket nem a korrupció, hanem a párton belüli ellenzék és a nemzetiségek, valamint a demokrata másként gondolkodók ellen vívott harcban aratják.

Szóval így tessenek örömködni.

Kínában most a világ legkeményebb, ráadásul digitális eszközökre támaszkodó totális államának a megerősítése zajlik.

És elkapják, akinek ez nem tetszik, sőt, a saját emberüket is megbüntetik, ha kudarcot vall az elkapásban.

Elkapnak mindenkit.

A tigrist is, a legyet is.

Szele Tamás

Kérem tisztelettel, különös, talán mágneses viharba kerülhetett a hét végén Magyarország, ugyanis egymás után tapasztalhattuk a baromságokat, amit természetesen csakis a meteorológiai tényezők összejátszásának tulajdoníthatunk, nem pedig annak, hogy a közéletben mostanság egyre több a mélyen rosszindulatú hülye. Dehogy is, ezt nem állítottam.

Legfeljebb régebben még viselkedtek. Ma már nincs miért: azok a főhülyék, akiknek fegyelmezniük kéne a zárt intézet többi ápoltját. De lássuk, miről beszélünk, mik voltak azok a hírek, amik a hétvégén elérték, sőt, túl is lépték az őrület határát.

Először is bontsunk pezsgőt, gazdagok vagyunk: Magyarország kivi- és fügehatalom akar lenni, természetesen uniós forrásokból. Legalábbis Feldman Zsolt, az agrártárca államtitkára ellátogatott egy zalai kiviszüretre és szombaton, és Becsehelyen bejelentette: a kivi- és a fügetermesztés támogatási lehetőségét kezdeményezte Magyarország az Európai Bizottságnál. Így, ezeket a szavakat használta, melyek magyarra fordítva valószínűleg azt jelentik, hogy megérdeklődték, mennyi támogatást kaphatunk erre a termékre, ha megpróbálkozunk vele. Tény, hogy Zala déli részének fagymentes dombjain – eddigi ismereteink szerint öt hektáron – valóban megterem a füge és a kivi, de azért ezt nem nevezném ipari méretű termelésnek. Persze, ha általánosan elterjed, akkor már lehet nagy üzlet a magyar kivi, pont az uniós támogatás miatt, az senkit se zavarjon, hogy nem fog megteremni.

Nem kivit terem az a farm, hanem támogatást, értem? Felkészül a magyar narancs, a gumipitypang, és lesz még kókuszliget a Mátrában.

Főleg, ha támogatás lesz rá.

Egyébként nem lesz.

Nagyobb a baj, ha az Unió illetékes szervénél véletlenül valaki ismeri Magyarország klímáját és látott már kivit, valamint fügét is. Itt a baj, urak: mert akkor nem kapunk rá semmiféle támogatást, itt hibáztok: olyasminek a termesztésére kell kérni a dotációt, amiről nem tudják, hogy micsoda!

Ott van például rögtön a tarhonya vagy a lebbencs. Üssünk össze egy videót, melyen dúsan termő tarhonyaföldek ringatóznak a szélben, mellettük susognak a lebbencsligetek, közben delet harangoznak a fehér falú kis templomban és az aratók víg danája hallszik... ez magyaros is volna, meg esélyesebben is lehetne vele szélhámoskodni.

Hogy ilyen nincs? Nem is kell legyen. Bőven elég, ha kifizetik.

Menjünk tovább, mert robog a hülyeségroller, már a rendőrség is felszállt rá. Konkrétan, arról beszélek, hogy levelet írtak a nyolcadik kerületi kapitányságról a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak, mert bizony tényállás van, és fennforog. Hogy még mi minden forog fenn, azt nem részletezném, az tény, hogy a levélke fogalmazójának a fejében a kerekek nem annyira. Értem én, hogy hivatalosan, eljárásjogilag felmerülhet egy ilyen levél szükségessége – de csakis hivatalosan és csakis az eljárásjog alapján még soha, semmilyen ügy nem oldódott meg, márpedig ezt pont egy nyócker rendőrnek kéne tudnia a legjobban. De idézzük a hivatalos iratot, mert gyöngyszem az, nem is akármilyen. (https://index.hu/belfold/2018/10/14/baskyt_keresi_a_rendorseg_a_ketfarku_kutyakon/)

„Hatóságomnál tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt előkészítő eljárás indult ismeretlen személy ellen, aki 2018.06.30. napon a Budapest, I. kerület Hattyú utca - Erőd utca kereszteződésében kb. 25 nm területen az útfelületre egy zebrát ábrázoló mintát festett az aszfaltra.

Az internetes adatgyűjtés során megállapítást nyert, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt oldalán szerepel a kép, melyen aláírásképpen a „BASKY” valamint a megjegyzésben is látható: „Magyar Kétfarkú Kutyapárt Basky volt!” Kérném, hogy a „basky” nevű természetes személy adatait, elérhetőségeit hatóságom rendelkezésére bocsátani szíveskedjen.”

Mármost a hivatalos levél az hivatalos levél, az nem bakfitty, azt komolyan kel venni, a címzettek válaszoltak is:

„Basky kb .170 cm magas, sovány testalkatú, különös ismertetőjegye: nem ismerjük.

Vagy lehet hogy ő az a csávó, akit múltkor hátulról láttunk, épp elmenni sörért, aztán nem jött vissza?”

Azért elképzelem a nyomozás menetét. Beáll a razzia a késdobálóba és azonnal felteszik a kérdést az igazoltatási intézkedés alá vont személyeknek, mégpedig egyenként:

- Hogy hívják? Basky?

- Nem, baszki, másképp!

Esetleg, ha elfajul a hajsza, és összeomlik az elkövető, fel sem tudja adni magát a rendőri szerveknél. Mert hogy néz az ki, hogy cseng a telefon a yardon:

- Jó napot kívánok, engem köröznek. Fel szeretném adni magam

- Jó napot kívánok. Hogy hívják?

- Én vagyok az, Basky!

- Jó, jó, de hogy hívják?

- Hát így: Basky!

- De hogyan?

- Nem érti? Basky!

- Telefonbetyárkodjon a nénikéjével!

És elmarad a Nagy Fogás.

Különben épp lapzártakor érkezett, hogy rendőreink sokkal, de sokkal szabadabb gondolkodást és szókincset kezdenek elsajátítani az eddig megszokottnál, méghozzá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán tanítják őket erre – az Átlátszó tudósítása közepes méretű botrányról és a Richter-skála szerinti minimum négyes földmozgásokról számol be az intézményben, ugyanis nyilvánosságra került egy, a tavalyi szemeszter során forgatott oktatóvideó. (https://atlatszo.hu/2018/10/15/erotikus-hangulatu-videot-keszitett-az-nke-kriminalisztikai-intezet-tanszekvezetoje-a-hallgatoival/) Jómagam ennek a filmecskének tényleg csak nyelvtani és szónoklattani értelmét látom, mert az talán elmondható, hogy bővíti a hallgatók szókincsét és felkészíti őket a váratlan helyzetekben használatos ékesszólásra, de egyéb haszna vagy értelme meglátásom szerint nincs.

https://vimeo.com/294912153

Azonban a stáb tagjai igen izgalmas személyiségek. A mozgófénykép művészete bővelkedik ugyan a különc alkotókban, de mivel ők e mellé még rendőrtisztek is, kifejezetten érdekes, hogy a klipet Angyal Miklós rendőr orvos-ezredes, az NKE tanszékvezető egyetemi docense rendezte, akinek 2011-ben Pécsen visszavonták a rendőri vezetői megbízását, miután egy mélygarázsban meztelenül, egy nővel találtak rá egy autó motorháztetején. Az oktatóvideó elkészítésében részt vett még egy azóta az NKE-ről elbocsátott őrnagy, akitől azért vált meg a jó hírű oktatási intézmény, mert néhány hónapja bedrogozva, meztelenül sétált a Kopaszi-gáton, ami miatt eljárás alá vonták. (Saját állítása szerint titokban csempészték italába a kábítószert)

Mindenképpen, az alkotói csoport figyelemreméltó, várjuk, nagyon várjuk a további oktatófilmeket, esetleg már nem az NKE, hanem Kovi szponzorációjával!

És így már érthető is az eljárás az ismeretlen Basky ellen.

Ezzel a kiképzéssel?

Még jó, hogy keresik, akit így hívnak.

Ez a rendőrség, ez a rendvédelem, Basky!

Az utolsó hülyeség már kicsit rosszabb ízt hagy a szánkban.

Ugyanis aljas.

Arról nagyjából mindenkinek tudomása van, hogy nehéz idők járnak az Indexre. Arról is, hogy pénzgyűjtő akcióba kezdett a lap függetlenségének megőrzése érdekében: lehetne vitatkozni abban a kérdéskörben, ez mennyire lehet sikeres, de mivel meglátásom szerint még semmi sem dőlt el velük kapcsolatban (és nem is sietnek a döntéssel azok, akik meghozhatják) jobb volna nem ártani nekik a mindenféle esélyek latolgatásával. Azt sem tartom egyébként kizártnak, hogy pont ebben a sebezhető, zsarolható, kiszolgáltatott helyzetben akarja tartani a kormány az ellenzéki lapot: így sokkal jobban tudja zsarolni az orgánumot, mintha egyszerűen csak megszállná vagy megszüntetné. De ne jósolgassunk, ha megérjük, meglátjuk, mi lesz.

Hanem az már kifejezett aljasság, hogy valaki ingyenes bővítményt készített (és töltött fel), ami a Google bővítmény-boltjában elérhető, és kizárólag egy célt szolgál: hogy az Index pénzgyűjtő hirdetését eltüntesse. Mást nem tüntet el, ez célfejlesztésű szoftver: csak ezt.

Kicsit értetlenül állok a helyzet előtt: kinek kell, kinek jó ez?

Aki ugyanis „tarhálásnak” érzi az akciót, az minden bővítmény telepítése nélkül megtehetné, hogy egészen egyszerűen ki sem nyitja az Indexet, ehelyett a kiváló és szakmailag is magas szintet képviselő kormánypárti orgánumokból tájékozódik, mint mondjuk az Origo vagy a 888, netán a Magyar Idők.

Miért nem inkább azokat olvassa, ha teher neki akár az Index, akár az akciója?

Talán a színvonallal elégedetlen? Netán még a kormánypártiak is inkább olvasnak független sajtót, míg van, mint a saját lapjaikat? És ebben zavarja őket a hirdetés?

Megannyi kérdés, megannyi dilemma.

Egy biztos: ez a bővítmény senkinek sem jó, semmire.

Kormánypártinak nem, mert az amúgy sem olvas Indexet (vagy tévednék?), ellenzékinek sem, mert azt meg nem zavarja a hirdetés. Maradnak a semlegesek, lehet, őket akarják kiszűrni ezzel a bővítménnyel, mely, mint egy kis magyar Cambridge Analytica, majd megküldi az adataikat a Kubatov-lista megfelelő helyére.

Kérem, mára zár az osztály, mindenki vegye be a nyugtatókat, ez még csak az eleje.

Kezdődik a hét.

Így kezdődik...

Szele Tamás

Igen, az elterjedt kiemelés most azt jelenti: te is. Persze, azt hiszed, hogy nem: dehogynem, barátom vagy barátnőm, esetleg ellenségem, dehogynem. Te is lehetsz hajléktalan, te is lehetsz szegény. Akkor is, ha ma még háromszintes villában kanalazod a kaviárt. Aki ma tapsol a hajléktalanok „eltüntetésének”, tulajdon holnapi vesztét ünnepli.

Azt hiszed, hogy aki az utcán él, az magától ment oda, az emberek maguktól fagynak meg ködös téli hajnalokon, maguktól koldulnak, passzióból, sportból? Nem, úri barátom: és a legtöbben nem is maguknak köszönhetik a helyzetüket, hanem a társadalom átalakulásainak. A kilencvenes évek hajléktalantömege a megszűnt munkásszállókról került ki, melyeknek nem volt már fenntartója – hiszen a szocialista nagyvállalatok is megszűntek. Azok, akik ezekben az ügyekben döntöttek, nyilván számoltak némi munkanélküliség kialakulásával, de valószínűleg eszük ágába sem jutott, hogy tömegek kerülhetnek szó szerint az utcára, ugyanis nem csak néhány (elég sok) ráfizetéses vállalatot bontottak le, hanem a hozzájuk kapcsolódó teljes szociális rendszert is. A későbbi hajléktalanság már egy meglévő állapot folyamatos romlása volt: és az ismétlődő gazdasági válsághullámok csak súlyosbítottak a helyzeten.

Hajléktalan ugyanis úgy lesz az ember, hogy nincs hol laknia, éspedig azért nincs, mert nincs pénze. Pénze nincs, mert munkája sincs: és ezen semmiféle közmunka-program nem segít, hiszen az maximum csak az éhbérről gondoskodik, közmunkás-bérből se albérletet, se szociális bérlakást nem tud fizetni senki. Nyilvánvaló, hogy a társadalom intézményrendszere kéne tegyen valamit – hát hiszen tesz is, elpusztítja, eltünteti a hajléktalanokat. Ha nincs beteg, nincs panasz se, mondaná dr. Mengele.

Azt mondod, te sosem lehetsz hajléktalan? Akkor te nem munkából élsz, ugyanis nincs olyan magyar munkavállaló, aki az elmúlt pár évtizedben ne vesztette volna el a munkáját párszor, köszönhetően a nagyon okos gazdaságpolitikának és az inkompetens döntéshozóknak. A munkahelyre korábban gránitalapként tekintettek, biztosítéka volt egy teljes életpályának – igen, az állami szektorban még ma is használják ezt a velejéig hazug kifejezést – és senki sem hitte, hogy a világgazdaság viharai kihúzhatják alóla a munkát.

Aztán kihúzták. A korábban nyögve, de fizetett banki hitelek fizethetetlenné váltak és jött a végrehajtó. Ha azt mondod, te sosem lehetsz hajléktalan, akkor nem csak nem munkából, de nem is üzletből élsz, és bankhiteled sincs.

A politika is termelte a munkanélküliséget, hajléktalanságot, a magyar társadalom szociális problémáival maximum hajmeresztő ötletelések szintjén foglalkoztak (jó pénzért), én magam, mikor 2008-ban be kellett jelentkezzek a munkanélküli-nyilvántartásba, nem azért, hogy bármilyen juttatásban részesüljek, hanem azért, hogy a köztartozásomat részletekben nyöghessem ki, azt tapasztaltam, hogy a munkaügyi központok egy emberkategóriának képesek munkát adni: a tulajdon alkalmazottaiknak, azok viszont utálják a feladatukat, és képességeikhez mérten a lehető legrosszabbul látják el azt. Ki is maradtam a nyilvántartásból, ahogy tehettem.

Azt mondod, te sosem lehetsz hajléktalan, te tanult ember vagy? Ugyanakkora a diplomások aránya a hajléktalanok között, mint magában a teljes társadalomban.

Közalkalmazott vagy, biztos életpályát ígért az állam? Hétfőn jelentik be a több ezer fős leépítést a közalkalmazotti szférából.

Azt mondod, nem lehetsz hajléktalan, dolgos, jó munkásember vagy? És hogy jársz be a munkába a híd alól? Hogy pihened ki magad, hogy kelsz fel, hol mosakszol meg, öltözöl át? Érthetsz te a kvantummechanikától a villanyszerelésig bármihez, ha nincs biztos háttered, csak a legrosszabbul fizetett fizikai munkát kapod. Ha ugyan kapod.

Azt mondod, mert elhiszed a propagandát, hogy de hiszen úgysem lesz semmi bajuk, csak „elviszik őket máshova”? És hol van az a máshol? A törvény szerint a börtönben, de a magyar büntetésvégrehajtási intézetek már évtizedek óta túlzsúfoltak. Meg mintha emlékeznék én olyanra, hogy valakikre azt mondták: csak dolgozni viszik őket Németországba. Hatszázezeren vesztek oda. Mert hagyták őket odaveszni, az utca embere elhitte, hogy csak egy kis munkáról van szó – és mert az utca emberének kényelmes és egyszerű volt elhinni ezt, a másik lehetőségbe bele se volt hajlandó gondolni.

Vagy, ami még rosszabb, belegondolt – és örült a dolognak.

Hiszen míg velünk minden rendben van, addig a társadalomban sem lehet nagy gond. És mikor velünk már nincs minden rendben? Ja, akkor meg mindig valaki más tehet róla.

A mai magyar társadalomban, higgyétek meg nékem, feleim, bárki és akárki lehet egy perc alatt munkanélküli, egy hét alatt koldusszegény és maximum két hónap alatt (de hamarább is) hajléktalan. Azért írok két hónapot, mert ennyi a köztartozások törlesztésének legújabb határideje. Lakoltattak itt már ki olyan embert is, aki nem a lakbérrel, hanem a vízdíjjal tartozott. Köztartozás az köztartozás, a hivatal álláspontja szerint.

És igen, vannak hírek a hétfőn, tehát holnap induló hajléktalan-ellenes hadjáratról, méghozzá rossz hírek. Az első rögtön az, hogy míg eddig az intézkedés alá vont hajléktalan ingóságait tárolni kellett, de egyes holmikat, mint a személyes iratok és a gyógyászati segédeszközök, mindenképpen, a törvény módosítása folytán ez már nem kötelező. Mivel a tárolókapacitás kapcsán a törvény már nem írja elő, hogy az önkormányzat kötelező biztosítani, az marad a rendőrségre, már amennyiben nem romlandó vagy nem minősül az intézkedő közeg szerint hulladéknak. Ha annak minősül, akkor megsemmisítik, mégpedig az intézkedés alá vett hajléktalan költségére. És annak fog minősülni: senkinek sincs sem helye, sem kedves nyomorult jogfosztottak szegényes kis batyuit őrizgetni.

Ez röviden azt jelenti, hogy eddig el lehetett venni a vak koldustól a botját, de vissza kellett neki adni, most már el lehet venni és el is lehet törni. Sőt: el is fogják, hogy ne kelljen vigyázni rá, leltározni, iktatni.

És mégis, hogy fog kinézni a Nagy Akció? Lássuk, mit ír a Mérce! 

„A budapesti hajléktalanság problémájára rálátó három egymástól teljesen független forrásunk is arról számolt be a Mércének, hogy nagy rendőrségi akció készül a jövő hét elején – minden valószínűség szerint október 16-án és 17-én. Forrásaink elbeszélése szerint a nagyszabású fellépés egyrészt a hajléktalan emberek belső kerületekből való kiszorítását célozza meg, de felmerült a külterületeken, saját készítésű kunyhókban élők elleni razzia is.

Az intézkedés nagyszabású lesz, erre engednek következtetni azok a beszámolók, melyek szerint egyes külső kerületek kapitányságainak rendőreit is bevezénylik a belső kerületekbe.” (Merce.hu)

Tehát a rendőrség kell intézkedjen (ahány rendőrt csak ismerek, annyi fogja utálni ezt a parancsot, de nem tagadhatja meg, ha nem akar ő maga is előbb munkanélküli, aztán fedél nélküli lenni...)

De hogy vinni fognak, mindenkit, aki hajléktalan, tán még azt is, aki csak annak néz ki, az már kész tény.

Az ingóságaikat elszedik, megsemmisítik – ők meg eltűnnek és nem bántja a látványuk a nagyon kényes polgárok szemét.

Érdeklődnék, hogy amelyiküknek van aranyfoga, azzal mi lesz? Végül is hazánk aranytartaléka véges és ezekben a nehéz időkben egyetlen unciát sem hagyhatunk felelőtlen szájakban... említeném, hogy az aranyfogak kiverésére is számos példa akadt a huszadik századi történelemben.

Ma délután tüntetést tartanak A Város Mindenkié csoport szervezésében ez ellen a példa nélkül embertelen törvény és intézkedés ellen. Kortárs magyar írók mondanak el egy-egy mondatot az ügyről, a Kossuth téren, 17 órától 18 óráig. 

Menjen ki, aki úgy gondolja: legalább tiltakozni kell, legalább meg kell mutatni, hogy nem értünk egyet, nem a mi nevünkben teszik ezt az aljasságot, legalább jeleznünk muszáj, hogy ezt mi nem írtuk alá.

De ettől még hétfőn elindul a gőzhenger.

Ne csak a mai hajléktalanokra gondolj, barátom. Nem csak őket kell megvédeni.

Gondolj a holnapiakra is.

Akik közé te is tartozhatsz.

Elég egy rossz döntés, egy világgazdasági buktató, ami elsodorja az atombiztosnak hitt munkahelyedet, egy rázós válóper, egy gazdasági profilváltás és te is sorban állsz majd a Teleki téren az ingyenkonyhán. Te is kartonra veted az ágyadat a Keleti aluljárójában. Te is kannás borral próbálod majd elviselni Chivas Regal helyett.

Ne csak őket féltsd.

Magadat féltsd. Hodie mihi, cras tibi, ma nekem, holnap neked.

Nem csak a mai hajléktalanok vannak bajban.

Te is.

Én is.

Mindenki.

#Youtoo

#Metoo

#Anyonetoo

Szele Tamás

Nem, a cím ellenére sem fogunk trianonozni, pedig divat. Azt mutatjuk be viszont, miképpen zajlik a magyar álhírsajtóban a feltámadás, és ehhez sem Horthynak, sem Jézus Krisztusnak nincs semmi, de semmi köze. Kérem, hogy sommásak legyünk: az otpercpiheno című álhírlap egyszerűen megölt egy élő embert, aki azonban feltámadott.

Azonban örvendezésre semmi ok, nem úgy támadott fel, amint azt a názáreti Mester tette. Hanem úgy, hogy egy percig sem volt halott. No, vágjunk a közepébe!

Egyszer volt, hol nem volt, volt idén Magyarországon egy választás.

Nekem rossz emlékű, mert nem az vesztett rajta, akit szerettem volna, és sokan vagyunk így, nagyon sokan – a jelenlegi rendszer nem alkalmas arra, hogy hitelesen megállapítsuk, mennyien is, de semmiképp sem találnám reálisnak az elért új kétharmadot. Az elkeseredett választók azonnal csalást kiáltottak, és valóban, volt pár kétséges momentuma a szavazásnak, ez tagadhatatlan. Azonban itt szeretném leszögezni, hogy a legtöbben tévednek ebben az ügyben. Nem, nem lehetséges a számítógépes rendszer „központi meghackelése”, nem, nem „a határon túli szavazatok” döntöttek (idén egy mandátum sem jött össze a határon túli szavazatokból, bár ez senkit sem érdekel, ha bűnbakot kell keresni), máshol van az eb elhantolva. Sokkal ügyesebben, úgy, hogy azt nem lehet egy kocsmapultnál kisakkozni.

Engedelmükkel, el is magyarázom röviden, mert szükséges megérteni. Egyfelől a saját érdekünkben, másfelől meg szerény dolgozatom témájába is vág.

Tehát: a választás adatait tökéletesen felesleges lett volna manipulálni, ugyanis már maga a rendszer manipulál. Mégpedig két módon: az első és legfontosabb a szavazatszámlálásoknál alkalmazott D’Hondt-módszer. Ez a pártlistás választási rendszerekben a mandátumok kiosztásának egyik módja. A legmagasabb átlagok módszerei közé sorolható. Nevét Victor d’Hondt belga matematikusról kapta. Valamivel kevésbé arányos, mint a Sainte-Laguë-módszer, mert a nagy pártoknak kedvez a széttagolt kis pártokkal szemben. A módszer rendkívül egyszerű: egy lapra felírják az egyes pártok által kapott szavazatok számát, majd ezek alá külön sorokban a szavazatszámok felét, harmadát, negyedét, stb. A legnagyobb osztó a megszerezhető mandátumok száma. Az így kapott D’Hondt-mátrixban megkeresik a legnagyobb számot, és amelyik pártnak az oszlopában az található, kap egy mandátumot. Ezután megkeresik a következő legnagyobbat, és ez addig ismétlődik, amíg az összes mandátumot ki nem osztották.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy ha valahol, egy választókörzetben többséget ér el egy párt, azonnal, súlyozottan kedvez neki a rendszer, éspedig minél nagyobb az a többség, minél több ugyanoda szavazó él egy tömbben, annál inkább. Ez a mandátumok elosztásakor érvényesül: így aztán lehetséges, hogy az országnak több, mint fele nem szavazott a Fideszre, de mivel azok, akik rájuk szavaztak, nagy tömbökben élnek, így aztán mégis megadta a számítási módszer a kétharmadot. Megjegyezném, azért eléggé billegősen adta meg, szóval voltak kisebb stiklik, de a nagy, generális csalás ennek a módszernek a használata.

Illetve: nem csalás, mert benne van a választási törvényben. Az a csalás, hogy ilyen törvényünk van. De hogy a fityfenébe érték el, hogy a fideszes-KDNP-s választók mind egy helyre költözzenek, csomókban éljenek, majdhogynem azt írtam: törzsekben? Hát úgy, hogy sehogy.

Itt jutottunk el a csalás másik lényeges eleméhez, a gerrymanderinghez, vagyis a választási körzetek határának átrajzolásához. Ehhez kellett az éveken át gyűjtögetett Kubatov-lista, ehhez kellett a választási törvény módosítása is: így érték el, hogy a biztos kormánypárti szavazók nagy arányban kerüljenek azonos körzetbe, anélkül hogy megmozdulnának.

Hölgyeim és uraim: íme, így csalnak el választást Magyarországon.

Nem, nem külhoni választóhadak tették, nem is a számítógépes rendszerbe nyúltak bele (bár azzal voltak gondok), hanem egészen egyszerűen a rendszer olyan, hogy aki kormányoz, az verhetetlen.

Hogy akkor mi történt 2010-ben? Ja, kérem: akkor még nem ilyen volt a választási törvényünk.

Nos, miután ezt elmagyaráztam, térjünk a feltámadásra!

Kicsit nehéz helyzetben vagyok, ugyanis a feltámadás alanyát és, mondjuk úgy, „áldozatát” én magam nem szeretném meghurcolni, hurcolják szegénynek a nevét épp eleget az álhírlapok. Nevezzük Tímeának és kész, aki akar, utánajárhat, hogy hívják.

Tímea egy derék, konszolidált tanárnő, aki 1994 óta részt vesz a választási bizottság munkájában, így tett idén is, és miután kérdéses eseményeket tapasztalt, ezt egy Facebook-posztban szóvá is tette. Most nem idézném magát a posztot, de tény, hogy egyszerűbb lett volna rendesen kivizsgálni ezeket a gyanús eseteket, mint eltekinteni tőlük, de hát nem vagyok kormány (ez az ország nagy szerencséje). Akit érdekel, itt a levélnek nevezett poszt, amit az álhírsajtó azonnal felkapott – most azt állítják, „eltűnt mindenhonnan”, de én a keresőmmel tizennyolc helyen találtam meg. Köztük az otpercpihenonél is. (https://www.otpercpiheno.hu/2018/04/a-valasztasi-bizottsag-tagja-timea.html)

Nos, ez akkoriban eléggé elterjedt, aztán kikerült a szenzációk közül. Tegnap azonban az otpercpiheno közölte: Tímeát meggyilkolták! Fekete Mercedes terepjáró gázolta halálra a buszmegállóban! Előtte üldözte az adóhatóság, kábítószert kerestek nála! (Mi köze az adóhatóságnak a kábítószerhez, nem tudni – vagy utóbbi időben az is jövedéki termék lett?) De idézzük a vérlázítást, legyünk pontosak. (https://otpercpiheno.blogspot.com/2018/10/emlekeznek-timeara-aki-valasztasoknal.html?m=1)

„FRISS! EMLÉKEZNEK MÉG TÍMEÁRA, AKI A VÁLASZTÁSOKNÁL NYÍLT LEVÉLBEN SZÓLT, HOGY CSALÁS TÖRTÉNT? ELHUNYT, EGY NAGYON ÉRDEKES "BALESETBEN"! - KÉRJÜK OSZD MEG, HA EZ SZERINTED SEM NORMÁLIS!

Mindenki bizonyára emlékszik Tímeára, aki a választási bizottság tagjaként felügyelte a szavazás tisztaságát az egyik legnagyobb hazai kerületben.

Tímea levelét azóta mindenhonnan eltöröltette valaki.. hogy ki azt nem tudjuk, de nekünk hálistennek megmaradt a levél! Így fest a levél, de görgessenek majd lejebb, ugyanis szomorú történések láttak napvilágot.

Tímea lánya írt egy levelet, és több szerkesztőségnek is eljutta:

Édesanyám akkor került a célkeresztbe, amikor bizottsági tagként kiírt egy nyílt levelet, amelyben aggályait fejezi ki a választás tisztaságában, mivel ő mint résztvevő olyan dolgokat tapasztalt, amelyet a 20 éves tapasztalat alapján soha. A fentebb olvasható kiírásban részletesen leírja, hogy miket tapasztalt.

Azonban édesanyám kálváriája május végén kezdődött, amikor az adóhatóság egy komplett hadjáratot indított ellenünk, feldúrták az egész házat, és kábítórszert kerestek, állítólag névtelen bejelentés érkezett, hogy cigarettát tárolunk a ház alá beásva... Természetesen semmit nem találtak, mivel normális törvénytisztelő életet élünk.

1 hónappal ezelőtt édesanyám hazafelé tartott a munkahelyéről, amikor halálra gázolták őt a buszmegállóban. A szemtanúk elmondása szerint egy fekete mercedes terepjáró volt, ami elhajtott a gyilkolás után.

Az ügyben eljárás indult, de eddig csak ismeretlen tettes ellen folyik a vizsgálódás.

Anyukám is úgyjárt, mint a felcsúti polgármester, aki túl sokat tudott?? Ez volt a bűne, hogy kimert állni, és aggályait kifejezni?!

Számomra felfoghatatlan,hogy elveszítettem őt, nagyon fáj, hiányzik..

Ha szerinted is felháborító, hogy Magyarországon azokat akik többet tudnak a keleténél, nemes egyszerűséggel kivégeznek, akkor ezt a cikket oszd meg, és fejezd ki a nem tetszésed a rendszer ellen!”

Hát nem mondom, volt pár érdekes haláleset az elmúlt nyolc évben. Velsz Tamástól le és fel, még akkor is, ha Váradi András nem volt felcsúti polgármester, soha életében, hanem még halála napján is csak az Együtt–PM alcsútdobozi polgármester- és önkormányzati képviselő-jelöltje volt a 2014-es magyarországi önkormányzati választáson.

De a magyar álhírsajtó nagy hazafiságában tojik a tényekre, részletekre. Ha ők polgármesterre emlékeznek, akkor az úgy is volt – pedig hát akkor Mészáros Lőrinc polgármesterkedett a faluban. Ő meg, tudtommal, még életben van.

De ne kukacoskodjunk: Hihető? Annak tűnik.

Kár, hogy egy vak hang sem igaz belőle. A szegény elhunyt, akit most sokan gyászolnak, tegnap Facebook-bejegyzésben cáfolta tragikus halálát. (https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1917707471659448&set=a.719095001520707&type=3&hc_location=ufi)

„Kedveseim!
Mindenki megnyugtatására közlöm hogy az otpercpiheno KAMUOLDAL remek írása elkenére élek és virulok. NEM szállt rám az adóhatóság,a rendőrség sem keresett a házam alatt elásott cigit és halálra sem gázoltak!!!
Továbbá a lányom remek magyaros volt és sosem irt volna ilyen borzadványos levelet.
Puszi mindenkinek!!”

Akkor most hogy is van ez?

Úgy, hogy megint hazudtak nekünk az álhír-oldalak és a kedves olvasóközönség megint bedőlt nekik, osztja boldog, osztja boldogtalan a rémhírt, egy élő ember haláláról. Nem ismétlődött meg a húsvéti csoda: Tímea egyszerűen nem halt meg, a lánya nem írt levelet, a yard nem keresett semmit nála.

Hát a mindenségit – most jön a dörgedelem – teljesen hülyének tetszenek lenni? Nem látnak át a szitán? Ez is érzelmekre ható zsarolás, mint amikor mozgássérült kislányt hazudnak cukrásznak, annyi a különbség, hogy ez most a politikai érzelmekre hat! Nem ellenzékiek ezek az álhíroldalak, kicsit sem azok, sem parlamenti, sem parlamenten kívüli szempontból: nekik a kattintás és a megosztás kell a nyájas olvasótól, basszus! Az hozza a pénzt!

És, hogy miért hagyják őket garázdálkodni? Elmondtam ezerszer, elmondom ezeregyedszer is. Egyfelől, kiváló jogi precedensanyagot halmoznak fel egy olyan hadjárathoz a kormány számára, ami majd felszámolja a független magyar sajtó maradékát is, másfelől meg hiteltelenné tesznek a hazugságaikkal minden, sajtóban megjelenő írást. Már most látom mindenfelé az általános véleményt: „Honnan tudhatnám, mi igaz, mi nem?” Onnan, ahonnan én is: rászánunk öt percet és utánanézünk!

De a végső cél – és nem csak a mi kis Kárpát-lavórunkban, hanem az egész világon – a sajtó teljes devalválása, hiteltelenítése, hogy azután az emberek érzelmeik és ne a tények alapján hozzanak döntéseket.

Hogy azt higgyék el, tekintsék ténynek, ami tetszik nekik és ne azt, ami igaz.

Minden megosztás, minden lájk, amit álhír kap, ennek a koromsötét új középkornak az elhozatalán dolgozik, amiben majd kiskirályok uralkodnak és tudósokat, újságírókat égetnek a máglyákon az elhülyített jobbágyok vasárnap délben.

Mert az érzelmeket könnyebb befolyásolni, mint a tényeket, ez képes örök időkre konzerválni a mai zsarnokok hatalmát világszerte.

Hazudik a kormány? Hazudik, csal és lop is. Épp a fentiekben mutattam meg, miképpen teszi.

De hogyha hamis vádat hoznak fel ellene, az csak neki segít.

Újra elmondom, ezeregyedszer is elmondom, fogom is még mondani:

Hazugsággal hazugság ellen harcolni nem lehet.

Szele Tamás

Bocsánat, utálom ezt a kifejezést, aljasnak, lenézőnek érzem – csak nincs jobb szó arra, ami most a 888-nál (és általában a kormánymédiában) történik a közösségi oldalak kapcsán. Azért is illik ide különben, mert a 888 rovatcímnek használja – mármint akkor, amikor épp nem maga sivalkodik, mint a pengős malac. Ráadásul – mondjuk ki – hazug alapon.

Nagy dolog ám hazugsággal vádolni valakit, a civilizációnk jelentős része épül arra, hogy ha a pofánkba lódít valaki egy ordas nagy misztifikációt, hiába tudja ő, hogy nem mond igazat és hiába tudjuk mi is, mégis úgy teszünk, mintha elhinnénk, legfeljebb gondolunk, amit akarunk: a kormány fanatikus híveként jegyzett lap valószínűleg ebben a magatartásban bízik most is. Hiába bízik, ekkora hazugságtól már leszakad a födém.

Történt ugyanis még tegnap, az esti órákban, hogy drámai hangú szerkesztőségi állásfoglalás jelent meg a „faszagyerekek lapjában” - így hívja magát az említett médium, vagyis a 888. Én nem tennék hozzá semmit, el sem veszek belőle, azt tartom, ez a maga egységében, csonkítatlanul szép, így érzékelhetjük a tragikus mélységeit, idézem az elejétől a végéig, szó szerint. (https://888.hu/article-torlessel-fenyegeti-a-888-at-a-facebook#)

„Törléssel fenyegeti a 888-at a Facebook

2018. október 11. 18:26

A 888.hu szerkesztőségének állásfoglalása.

Érdekes telefont kaptunk a nap folyamán. Ki nem találnátok, hogy ki hívott minket.

A Facebooktól keresték szerkesztőségünket.

Mint valami zsaroló, telefonon jelentkeztek be, és megfenyegettek minket.

A Facebook bosszúra készül a 888 ellen.

Bosszúra készülnek, mert feltettük a kérdést: Orbán vagy Macron?

Bosszúra készülnek, mert a nyilvánossághoz fordultunk.

Bosszúra készülnek, mert azt hirdetjük, hogy ELÉG a cenzúrából.

Úgy látszik nem tetszett a gondolatrendőröknek, hogy több országos tévéadó kamerája előtt szembesítettük őket elnyomó cenzúrájukkal.

Ezért most bosszút akarnak állni. El akarják hallgattatni a 888-at.

Azért, mert ragaszkodunk a véleményszabadságunkhoz az Orbán vs. Macron kérdésében. Megkérdeztük az embereket, hogy milyen Európát képzelnek el, milyen Európát szeretnének a jövőben. Az Orbán-féle Európát, ahol a gyermekeket és a családokat részesítik előnyben, vagy a Macron-féle Európát, ami az illegális bevándorlást erőlteti.

Mikor törölték oldalunkról a jól ismert „Tessék választani” c. képet, a nyilvánossághoz fordultunk. Ezért akarnak most bosszút állni.

Mint valami zsaroló, telefonon jelentkeztek be.

Elmondták, hogy egy hét alatt 8 gondolatbűnt követtünk el.

Még egy ilyen, és kivégzik az oldalt.

Képzeljük el a helyzetet, mint valami gyermekrabló zsaroló, aki azzal fenyeget, hogy kivégzi a gyermekünket, ha tovább pofázunk.

A gondolatszabadság dzsihadistái fenyegetik a jobboldal hangját.

De mi ezt nem fogjuk hagyni. Minket nem lehet elhallgattatni.

Mindenkit kérünk, hogy ha bekövetkezik a kivégzés álljon az igazság pártjára!

Elég volt a gondolatszabadság dzsihadistáiból!”

Akkor most emésszük kicsit. Azt mondja „a 888 csapata”, tehát nem egyik vagy másik munkatárs, hogy felhívták őket. Ez nem lehetett kis feladat, igényelhetett némi nyomozói munkát, ugyanis az impresszumukban nincs telefonszám. Tehát, ha beszélt is valaki valakivel, akkor azt valamelyik munkatárs magántelefonszámát tárcsázva tette.

De ki beszélt (ha egyáltalán volt hívás)?

Mert ismerek én rengeteg embert, akiket ideig-óráig letiltottak, én is jártam már így, sőt, dolgoztam lapnál, aminek az oldalát örökre letiltotta a Facebook egy rosszul választott fotó miatt: soha, senkit nem hívtak fel tiltás előtt telefonon.

Kivel beszélt, kicsoda?

Munkahipotézisként fogadjuk el, hogy mindegy, a 888 melyik munkatársa vette fel a kagylót (pedig nem az), de ki hívta őt vagy őket?

Mark Zuckerberg, személyesen?

Vagy maga a Facebook, úgy általában?

Testületileg? Piszok nagy kórus lehetett.

Azt állítani, hogy „felhívott a Facebook” olyan, mintha azt mondanám: „felhívott a Kínai Népköztársaság”. Hívhat a követség, hívhat a követ, extrém esetben felhívhat Hszi Csin-ping is, ha nincs jobb dolga – de maga Kína nem hívhat, mert maga Kína, amint maga a Facebook is, fogalom.

Jó, azt írják: „A Facebooktól keresték szerkesztőségünket.” Névtelenül?

Két dolgot kérnék: az egyik a beszélgetés felvétele, ezt újságíró ilyen hívás esetén mindig elkészíti, legfeljebb vagy felhasználja, vagy nem, erről csak faszagyerekek feledkeznek meg. A másik, amit tessék bemutatni: a telefonszám.

Ugyanis a dolgok logikájából következik, hogy a világ kerekén most a 888 az egyetlen cég, amelynek megvan a Facebook privát telefonszáma.

Na, ne tessék azt mondani, hogy nem mentették el.

Azt se, hogy rejtett volt.

Ennyire nem tollas a hátunk.

Röviden, pontosan: vagy valami telefonbetyár ökörködött, és ez a jobb eset, vagy nem volt ott, kérem, semmiféle hívás. Persze, ezt lehet még fokozni, lehet vitatkozni velem, mert 1. hogy bizonyítom be állításomat, miszerint nem volt hívás, ha azt sem tudom, kit hívtak, 2. a 888 bármikor szüneteltetheti a Facebook-oldalát pár napra, egy hétre, hogy aztán diadalmasan térjen vissza „Legyőztük a cenzorokat!” csatakiáltással. Hogy szó sem volt sem letiltásról, sem győzelemről, azt már megint nekem kéne bebizonyítanom, ők állítanak, bátran, merészen, bele a vakvilágba és aki nem hiszi, járhat utána.

Ha van valami, ami biztos ezen a világon, az az, hogy a Facebook nem telefonál törlés előtt, nem figyelmeztet, nem is tárgyal, nem is fenyeget. Az, ha olyanja van, töröl, és kész. Ha a faszagyerekek egyáltalán beszéltek valakivel, amiben erősen kételkedem, az nem a közösségi odal volt, de nem is az ő egyik képviselőjük.

Persze, az Origo azonnal melléjük állt (http://www.origo.hu/itthon/20181011-fenyegeti-a-888at-a-facebook.html), és rátett egy lapát jelzős szerkezetet valamint lehetetlen állítást a szépen alakuló szemtédombra.

„...telefonon kereste meg őket a közösségi oldal egyik ügynöke, és megfenyegette a jobboldali portált, mivel számításaik szerint egy hét alatt nyolc „gondolatbűnt” követtek el. A Facebook „képviselője” azzal próbálta megregulázni a jobboldali portált, hogy ha még egy ilyen előfordul, törlik a 888.hu Facebook-oldalát.

A Soros György pénzelte Correctiv német médiavállalat egyébként tavaly szerződött a Facebookkal, hogy segít nekik az internetes, úgymond álhírek „leleplezésében”, ami persze azt jelenti, hogy olyan híreket „leplez le” a cenzúrahivatal, amelyek ellentétesek a bevándorláspárti milliárdos érdekeivel.

Ennek érdekében Soros 2017-ben és idén is 100 ezer eurót utalt át nekik.”

Ja, meg még emlegetik Apáti Bence és Bencsik András letiltását, mint példa nélkül álló eseteket, melyek annyira példa nélkül állnak, hogy az illető urak nincsenek is letiltva.

Urak, mi van? Ti tényleg azt hiszitek, hogy százezer euróba kerül a Correctiv vagy a Facebook, garázsvásár volt, és Soros ezért a nevetséges összegért megvette? Ti gazdasági zsenik, ennek a közösségi oldalnak több, mint kétmilliárd felhasználója van, százezer euró Zuckerbergnek villamospénz, ennyivel küldi gyufáért a kifutófiút! A Facebook aránytalanul nagyobb Sorosnál, ne marháskodjunk már, tényleg nem tudtok számolni sem?

Mert írni, azt nem tudtok, de az eddig is így volt. Hogy vészeltétek át az elemit?

Nyugodjunk meg, foglaljuk össze.

A 888-at tegnap vagy felhívta valaki, vagy nem, és vagy megfenyegette, vagy nem. Ami biztos, hogy ha volt is hívás, az nem a Facebook képviselőjétől jött.

Az arányoktól és a realitástól elszakadt médium most épp hazudja lefele a csillagot az égről, hogy a saját jelentőségét hangsúlyozza: olyan ez, mintha én azt állítanám, hogy valamelyik külpolitikai írásom után felhívott Trump elnök, esetleg Kim Dzsongun, és megfenyegettek. Eddig még ilyen hívást nem kaptam, pedig hülyézem őket eleget, de tudom, mi fáj a 888-nak – igen, a reakció hiánya. Ismerjük a klasszikus idézetet:

„Mi ez? Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni? Én már szart érek?!”

Nem, Bástya elvtárs, nem, 888 – azt sem!

Ebbe bele kell nyugodni, ez történelmileg így alakult, mi most egy igazi, saját, magyar fejlesztésű álhírt láttunk.

Ami szinte saját magát leplezi le, csak a legfanatikusabb hívek képesek elhinni.

Egy tanácsom volna a 888 faszagyerekeinek: sivalkodjatok!

Egész jól áll nektek.

És baromi szórakoztató is.

Szele Tamás