A tegnap általam is részletesen elemzett orosz–kínai (vagy kínai–orosz? Ennek még lehet jelentősége...) közös nyilatkozat után a világ döbbenten áll, vakarja a fejét és megpróbálja eldönteni, mit gondoljon a jövőről. Egyes állítások szerint meredeken csökkent a tartós tej forgalma, mert az előrelátóbbak már nem vesznek ilyesmit, de azért lássuk a különböző véleményeket!

Ez nem egy kitalált lény a South Parkból, abban különben is medvedisznóember van. Ez egy tegnap született kiméra: Pekingben látta meg a napvilágot, komplikációmentesen, de hiszen bábáskodtak is elegen körülötte, az a csoda, hogy el nem veszett közöttük. Hát nem lesz szép az újszülött, de legalább irdatlanul nagy lesz és veszélyes. Ez az írás meg igen hosszú, akinek nincs rá ideje, itt hagyja abba, ne utólag reklamáljon.

Ezt az olimpiát azt hiszem, megemlegetjük. De már a megnyitóját is, ha igazak a hírek. Nem csak a sportteljesítményekről lesz most nevezetes Peking, hanem azokról a politikai alkukról is, amiket ugyan már rég megkötöttek, de most véglegesítik őket: két nagybeteg birodalom kél egybe egy gyengélkedő világ ellen. Már jegyesek is, ma lehet a lagzi.

Érdekes kérdésen töprengek már másfél napja, tudniillik azon, hogy mi tekinthető ma Magyarországon jogforrásnak. És kell-e időgép egy jogi döntés indoklásához. Szóval, akárhogyan is nézem, nem tudok én kibékülni a Fővárosi Ítélőtábla tegnapelőtti másodfokú ítéletével, melyben az elsőfokú verdikt ellenére felmentették a Magyar Nemzetet a jó hírnév megsértésének vádja alól.

Mivel Orbán Viktor és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin jelen pillanatban is egymás társaságában vannak, kényes helyzetbe került a krónikás – kristálygömb nélkül nehéz lenne ugyanis megmondani, miről folyik most éppen a szó közöttük. Talán Langleyben tudják, de ők azt nekünk meg nem mondják, így míg meg nem kezdődik a nemzetközi sajtótájékoztató vagy ki nem adják a zárónyilatkozatot, csak spekulálni lehet.

Hogy rövid legyek, az ukrajnai válsággal kapcsolatban teljes az őskáosz. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy valójában nem csak Ukrajna sorsáról, hanem világhatalmi játszmáról, erőátrendezési kísérletről van szó – és egyáltalán nem biztos, hogy lesz ebből háború is. Viszont sajnos lehet, és legyünk hálásak minden olyan napért, mint a mai, amikor még nem lőnek.

Számtalan égető kérdés gyötri az emberi nemet, hogy csak a legfontosabbakat említsem, eldöntendő, miszerint zsákutca-e a hígtrágya, járt-e Cecil a Török utcában és elítélte-é Orbán Viktor Oroszországot, avagy mégsem. Mivel most nem érkeztek nagyon fontos hírek Ukrajnából, foglalkozzunk ma ezzel a problémával, ugyanis igen érdekes.

Az ukrajnai válság jelenlegi állapotára az a legmegfelelőbb kifejezés, hogy stagnál. Tart a „phoney war”, a „furcsa háború”, a csapatok hol farkasszemet néznek egymással, hol átcsoportosítják őket, hogy be ne rozsdásodjanak, a politikusok nyilatkoznak és voltaképpen nem történik semmi, hála az Égnek.

Rögtön az elején közölnöm kell: nem lőnek. Ez nem jelenti azt, hogy nem fognak egyáltalán lőni, azt se, hogy mindenáron lőni fognak, ez csak annyit jelent, amennyit írtam – hogy most épp nincs háború. Amiatt folynak a meglehetősen reménytelen tárgyalások, hogy ne is legyen. Vagy ha mégis lesz: ne Ukrajnában. De még semmi sem biztos.

Szavak, nyilatkozatok idegőrlő háborúja zajlik az ukrán válság körül, viszont meg kell hagyni: valódi harci cselekmények nincsenek, ne is legyenek, ha egy mód van rá. Azonban egyre jobban kezd látszani, hogy az „ukrán” probléma alig szól Ukrajnáról, most már világhatalmi pozíciókért folyik harc. Gazdasági és diplomáciai szinten ugyan – de kíméletlenül.