Egy lyukon bebújunk, két lyukon kibújunk, mikor azt hisszük, hogy kint vagyunk belőle, akkor vagyunk csak igazán benne, mi az? Minden óvodás rávágja, hogy a nadrág. Felnőtteknél bonyolultabb a helyzet, ugyanis ez a Pegasus-botrány magyar szegmense, csak épp fordítva. Mindjárt elmagyarázom, mert érdekes.

Lassan már az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen, a fene gondolta volna, hogy 2021 őszének leggyakoribb szava a magyar sajtóban egy káromkodás lesz: az, hogy „Elk*rtuk”. Még 2006-ban sem emlegették ennyit ezt a szót: a Google csak hírből több, mint nyolcvanezret talál, amiben szerepel ez a szó.

Sűrűn tele lehet írva Orbán Viktor határidőnaplója, de most az egyszer azt mondom: legyen is, mert amit most művel, különösen a tegnapi nyilatkozata fényében, az nem árt az Európai Uniónak, hanem egyenesen használ, még ha ő ezt nem is így szeretné. Ez a mostani az „én csak egy kávét kérek” helyzete, dőljünk hátra és szemléljük a showt, mert érdemes.

Azzal kell kezdenem, hogy Stirlitz tudta, A világon mindenki tudta, szerintem még Müller is, egyedül a Magyar Időknél nem tudták annak idején... igen, a Migration Aid ügyéről van szó, ami most forog a sajtóban, bár az benne a meglepő, hogy ezen bárki meglepődik. Természetesen együttműködtek az Alkotmányvédelmi Hivatallal, mi ebben az újdonság?

Akárhogy próbálom elfelejteni, nem hagy nyugodni az október 23-i Orbán-beszéd egy gondolata. Nem hagy, mert annyira jellemző, annyira abszurd, annyira cinikus és olyan tökéletes képet ad a kormányfő jelleméről és módszereiről. Annyira ostobának tekinti vele a tulajdon választóit is, akiknek a kedvéért megrendezte azt a méregdrága Békemenetet.

Hát, feleim, ezen is túl vagyunk mindenféle világvége nélkül. A Békemenet levonult vagy felvonult, az ellenzéki nagygyűlés is megvolt, az orrát se verték be senkinek, azt pedig, hogy hol, hányan és kik jelentek meg, ráhagynám a kollégákra, nekik is kell élni valamiből, én így, ötvenhárom évesen már nem fogok számháborúzgatni.

Október huszonharmadikán kényes dolog bármit is írni a sajtóba, ugyanis még az a jó, ha nem olvassák. Mert ha olvassák, mindig fog akadni, akinek nem tetszik majd. Ez az idei emléknap még külön kényes, mert akárhogy nézem, mintha nem az 1956-os, hanem a 2006-os „eseményekről” akarna szólni. És ha nem akar, akarják helyette. Vagy az ellenkezőjét akarják.

Ma reggel a teljes magyar sajtó, pártállásra való tekintet nélkül egy filmbemutatóról szól, ha valaki marslakó lenne, azt hihetné, valami korszakalkotó született, pedig csak az Elk*rtukat mutatták be az este. Hogy melyik lap mit ír róla, ahhoz már van köze a pártállásnak, de mi most nem a filmmel, hanem a Pegasus-ügy fejleményeivel foglalkozunk.

„Szép a rút és rút a szép – sicc, mocsokba, ködbe szét!” – morogja az ember a bajusza alatt, mert ez a mi mostani világunkban érvényesebb kezd lenni, mint Macbethében volt. Ott csak ideig-óráig alakultak így a dolgok, aztán nagyjából rendbe jöttek, ahogy megindult a birnami erdő, nálunk a fák vagy mozgolódnak vagy nem, de a poroszlók bezzeg éberek.

Ahogy elnézem a dolgokat, be kell jelentenem nekem is, hogy október 23-án demonstratív módon nem megyek sehova és nem veszek részt semmiféle gyűlésen, mert ha nem teszek így, még rám szerveznek egyet és nézhetem magamat. Pillanatnyilag ugyanis valami komoly félreértés tanúi vagyunk, melyből a kormánysajtó elvárásai szerint akár konfliktus is származhat.