Úgy látszik, ezen a héten a korábbi írásokat kell folytatni. Amint tegnap taglalnom kellett Orbán Viktor kalandjait a választási kampány és az Európai Unió Szküllája és Kharübdisze között, úgy ma azzal a tervezett Békemenettel kell foglalkoznom, amin már múlt pénteken is jókat mosolyogtam – akkortájt derült ki ugyanis, hogy megtartják.

Most már mindenképpen elmondhatjuk: nincs menekvés, a kampány egészen biztosan az emberi szexualitásról fog szólni, illetve arról, ki kit, hogyan, mikor, miért, és miért pont őt. Jelen, múlt, és jövő időben egyaránt. Minden eszköz, minden forrás erre fókuszál, minden erről szól, még Orbán Viktor ma reggeli „szamizdatja” is.

Akkor ma foglalkozzunk egy kicsit tegnapi témánk folytatásaként Magyarország és az Európai Unió viszonyával, pontosabban a magyar kormány és az Unió kapcsolatával, mert az ország és a kormánya nem ugyanaz. Ezen belül kerítsünk sort Szijjártó Péter esze tokjára is, mert sajnos a tegnapi-mai események fényében megkerülhetetlen.

Mikor már a negyedik ismerős kérdi aggodalmasan, hogy szerintem kilép-e Magyarország az Európai Unióból, vagy kizárhatják-e, azt hiszem, itt az ideje, hogy kissé hátralépjünk, és nagyobb perspektívából szemlélve a képet megnyugodjunk. Nem, nem zárják ki. Most csak annyi történik, hogy Orbán Viktor legnagyobb meglepetésére a kereslet találkozott a kínálattal.

Kérem, én már alig várom. Én már annyira készülök rá. Erősítsék meg magukat, aki szereti a CÖF-öt, igyon egy féldecit, aki nem, az főleg, mert szüksége lesz rá, örömhírt hozok: október 23-án újra lesz Magyarországon Békemenet! Mármint, ha eső és járvány nem lesz. Mert ha lesz, akkor nem lesz. Ha nem lesz: lesz. Ez ennyire egyszerű. Ünnepeljünk, magyarok!

Aki most nagyívű, avatott elemzést vár a tegnapi mérkőzésről, az csalódni fog: igen, kiváló meccset láttunk, egy magát messze felülmúló magyar és magát alulmúló német csapat között, az eredmény pedig mindkét fél érdemei szerint született. Csakhogy, amint elnézem, pont a játék az, ami a legkevésbé számított tegnap – na jó, a közönségnek meg a játékosoknak igen, a politikának viszont már más volt fontos.

Egyre szomorúbb hullámokat vet a múlt héten elfogadott „pedofiltörvény”, melyet az utolsó pillanatban sikerült meleg- és transzellenes törvénnyé alakítani – ami eddig csak nézetkülönbség volt, lassan szimbolikus harc lett (hiszen kampányban vagyunk), és átterelődött a politika mezejéről a focipályákra, minek következtében ki fogják venni Arany Jánost a tantervből, ha minden így megy tovább.

Kérem tisztelettel – mondaná a boldogult Torgyán doktor, Isten nyugtassa – egy félreértést kell eloszlassunk ma. Egy nagy, általános félreértést, egy „vezércikk” kapcsán, amit úgy látszik, rosszul értelmezett az olvasóközönség egyik része is, másik része is, sőt, maga a szerzője is azt gondolja, hogy publicisztikát írt, holott ez egyszerűen szabadvers.

Folytatódik a 234-es toronyszámú Királytigris páncélos ügye, melyről tegnap számoltunk be ezeken a hasábokon, és ha tegnap foglalkoztam vele, ma illik beszámolnom a fejleményekről is, mert vannak. Nagyon is vannak, az ember nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen, ugyanis sok száz komment hatására Dr. Vinnai Győző elnézést kért. Igen érdekesen tette.

Tegnap este találtam írni egy olyant, miszerint a magyar politikai gondolkodás legnagyobb baja az, hogy aki farkasvakságban szenved, csak feketében és fehérben látja a világot, az akkor sem fogja kirakni a bűvöskockát, ha megfeszül kínjában. Itt is egy példa az ilyen monokróm gondolkodásra, ritka szép eset, sokat hüledeztem rajta.