Forgókínpad

Forgókínpad

Számháború

2020. május 10. - Szele Tamás

Régen foglalkoztam ennyire rövid hírrel, de ez magában hordozza mindannyiunk kesernyés sorsát, a káeurópai reménytelenséget, sőt, még házmesterünket is, aki olyan szép mosolyokat kap – azzal együtt, hogy kicsit sem erről szól, csak egy statisztikai adatról. Viszont az az adat beszédes, mármint, ha szóba állunk vele és megszólaltatjuk.

legnepszerubb_magyar_fb.jpg

Tovább

Koreai árnyalatok

Megkerült hát Kim Dzsongun, illetve hogy mennyire került meg és mennyire nem, illetve mennyire van vele dolgunk és mennyire inkább egy hasonmásával, azt csak a szent Pektu hegyen tudják az ősök szellemei, ők pedig nem beszédesek. De működik, tevékenykedik és azért attól, akiről úgy tudtuk, hogy vegetatív kómában van, ez sem mindennapi sportteljesítmény.

kim-dzsongun.jpg

Tovább

Hordó-ügy – harminc év után

Kellemetlen kötelességemnek kell eleget tennem – kellemetlen, mert ki az a bolond, aki szeret takarítani a trágyadombon? – de valakinek most már szót kell emelni, ugyanis, hogy finoman fogalmazzak, bajok vannak Stefka István memóriájával, mint azt látni fogják önök és bizonyítani fogom én. Méghozzá komoly bajok, melyeken nem segít a hangos, agresszív kiabálás.

kurir-logo.jpg

Tovább

Mese a kondérból

És akkor most, kedves gyerekek, itt, ebben a kényelmes barlangban, ahol még medve, sőt, kardfogú tigris sincsen, a tűzben csendesen pattogó petpalackok meghitt lángjai mellett elmesélem, hogyan lett vége a világnak. Az nem úgy volt, ahogy a szomszéd törzsben mesélik, az mind hazugság, hanem teljesen másképp, tudom, mert ott voltam és láttam.

osember.jpg

Tovább

Sajtószabadság igény szerint

Szóval május negyedike a nemzetközi Star Wars nap, mert may the fourth be with you. Ennek alkalmából ezzel a világnappal egy kicsit sem fogunk foglalkozni, ellenben a tegnapival sokkal inkább, lévén, hogy tegnap a sajtószabadság világnapja lett volna, nálunk is és minden más országban is, mármint, ha érdeklődést mutatott volna ez irányban akár a lőtéri kutya is.

sajtoszabadsag1_1.jpg

Tovább

Az osztogatók fosztogatói

Akkor ma kicsit nézelődjünk az álhírek körül, ugyanis még a végén azt hiszik, hogy megfeledkeztünk róluk, és durcásak lesznek. A valódi hírek egyre vadabb világában természetesen az álhírek is követik a trendet, sőt: voltaképpen ők magából a trendből élnek, mint majd látni fogjuk. Meg magukból, kedves olvasók, (meg)osztogatók, ráadásul most minden eddiginél pofátlanabb módon.

vilagfigyelo2_1.jpg

Tovább

Élőhalott a kombinátban?

Fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, hogy Kim Dzsongun, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (mindközönségesen: Észak-Korea) vezetője, mindenféle cím birtokosa a tegnapi nap folyamán hosszas szenvedés után, eszméletét sem visszanyerve megnyitott egy műtrágya-gyárat és rövid közszereplés után újból eltűnt. Emlékét örökké megőrizzük. Vagy nem.

kim-jong-un-ribbon-cutting-0501-exlarge-169_1.jpg

Tovább

A pesti inkvizíció

Akkor itt az ideje, hogy rendet tegyünk a napok óta zsinatoló törpe Luciferek, még törpébb Savonarolák és önjelölt inkvizítorok között – de oly módon, hogy első sorban a saját, tulajdon fejünkben teszünk rendet, attól majd minden és mindenki a helyére kerül. Legalábbis számunkra, aztán, hogy mások számára minek hol a helye, azon sajnos elmélkedés útján nem változtathatunk.

papai_muller_jezus.jpg

Tovább

Felemás karantén

Amióta tegnap este meghallottam az új járványvédelmi direktívákat, azon mélázok, hogy ez micsoda és mire lesz jó. Gondolom, mindenki más is, elvégre az életünkről van szó, és ebben az esetben tényleg nem érhetjük be annyival, hogy megállapítjuk: „ez vagy valami, vagy megy valahova”, holott ez volna még rá a legszabatosabb meghatározás. Vagy nem.

orbanviktor-bejelentes-facebook-367330.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása