Vannak reggelek, amikor az ember túl későn ébred, ráadásul arra, hogy hívatlanul meglátogatta Lumbágó nevű régi ismerőse – nem elég a deréktáji merevség, a nyaki izmok is görcsösek, a kávé sem sikerül jól, szóval minden adott egy randa nap pocsék kezdéséhez, Ilyenkor segít a szenvedő alanyon Kövér László és Schmidt Mária.

Pillanatnyilag bátran elmondhatjuk, hogy Kim Dzsongun elvtárs, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője, az Államügyi Bizottság elnöke, a Koreai Néphadsereg főparancsnoka, a Koreai Munkapárt és a párt Központi Katonai Bizottságának elnöke valamint egyéb címek birtokosa vagy életben van, vagy sem, ám ez kétségtelennek tűnik, mivel más lehetőség nincs.

Ahogy bűnügyi riporter kollégám mondogatta volt még boldogult slapajkoromban, „van mák, van tészta, és van egy teljesen új fogalom, a mákos tészta”. Ez nagy és banális igazság, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy a mák is, a tészta is univerzális, mindkettő társítható más ételekkel, csak együtt alkotnak mákos tésztát.

Ma is vírusmentes hírrel foglalkozunk, kérem tisztelettel, valóságos csoda és felüdülés egyébről írni, mint ez az átkozott kórság. Tetszenek még emlékezni milyen volt hajdanában, mikor még nem a járványtól rettegtünk, hanem az atomháborútól? Ó, azok a régi, boldog, szép napok, auld lang syne, ahogy Robert Burns mondaná, mennyivel naivabbak, őszintébbek fiatalabbak voltunk...

Produkció! Most kivételesen olyan hírrel fogunk foglalkozni, aminek semmi köze a koronavírushoz. Megértem, hogy ez majdnem lehetetlennek tűnik, de mégis sikerülni fog – azért annyira ne tessenek örülni, mert ez a vasúti kölcsönügylet bonyolult lesz, számokkal, táblázatokkal, szóval akinek nincs ideje, türelme, meg kell harcolnia a szövegértelmezéssel vagy csak egyszerűen ostoba és büszke is erre, nyugodtan hagyja ki.

Nehéz azt megmondani, hogy mire készüljünk ezekben a mostani időkben, főleg, mivel kis hazánkban ezt kizárólag Orbán Viktor (se) tudja, viszont legalább minden lehetséges alkalommal eligazít minket a miheztartás ügyében. Ő, saját állítása szerint kitanulta hat hét alatt a válságkezelési eljárásokat, ráadásul ingyen, mert ügyes.

Kulturális témáról lesz szó, tehát finoman kell hozzányúlnom, a durva szót nem állja – mert hát mi volna érzékenyebb, szubtilisabb dolog a magyar kultúránál, annak sorsánál? Talán csak az országgyűlési képviselőink lelkivilága, az a finoman csipkézett, romantikus, az. Mely nem tűri a trágárságot, és borzad a durva élvezetektől, kocsmai dáridóktól.

Úgy vagyunk mi ezzel a koronavírussal, mint a busmanok voltak a kólásüveggel a filmben: idekerült valahogy, és most a falu vénei nézegetik, forgatják, mire lehet jó. Ki tésztát akar vele nyújtani, ki a másikat fejbevágni, ki felhatalmazási törvényt fabrikál vele, ki meg – mint Trump elnök – tömegmozgalmat, pedig ha eszünk volna, azon járna, hogyan szabaduljunk meg tőle.

Nem lehet ezt a kormányt egy napra sem magára hagyni, kérem, tegnap más dolgom volt, nem tudtam írni, erre ma látom, hogy miket műveltek... Ha egy hetes szabadságot vettem volna ki – pedig az is időszerű volna már – mire visszajövök, már Gergely-naptárunk sincs, azt is eltörték volna, használhatnánk a régi Julián-naptárat, ami a padláson porosodik.

(Fotó: Fischer Zoltán/Miniszterelnöki Sajtóiroda)

Nem győzöm eleget ismételni, hogy a koronavírus voltaképpen igen hasznos háziállat, amennyiben valaki megfelelően használja. Mi lovas nemzet vagyunk, a mi politikusaink meglovagolták és ki is hajtják belőle, amit csak lehet, más országokban egyelőre inkább csak panaszkodnak rá, habár Donald Trump mintha kezdene rájönni, hogy ki is lehet használni.