Előre kell bocsátanom, hogy nem tudom, mi történt Bajnán, még azt is csak a Kern Andrástól tudom, mi történt Lellén, de azt mondja el ő. Bajnával kapcsolatban ezzel szemben semmiképp sem állíthatom, hogy tudnám, mi történt, tehát nem is kívánom olvasóimmal megosztani erre vonatkozó ismereteimet. Bajnáról csak azt tudom, mi nem esett meg ott.

(Képünk illusztráció, a Bölcsek Kövét ábrázolja)

Borivás megvolt? Meg, kérem, nincs is annál kellemesebb így, tavaszidőn, mikor még Balassi is abbahagyta a hegy leve kedvéért a törökverést. No, ha megvolt, lehet vizet prédikálni. Brüsszelben, mármint. Nem viccelek, az a baj, hogy a magyar kormány sem viccel: úgy aláírták a politikájukat elítélő uniós nyilatkozatot, mint a huzat, még a plafon sem szakadt le.

Nem azért mondom, ezek nagyon hülye áprilisi viccek voltak. A magyar kormány amúgy sem a kifinomult, kissé angolos humoráról híres, náluk a vásári bohóctréfa és a Vitéz László már Monty Python: de tegnap sikerült nagyon hülye vicceket elengedjenek. Vicceknek mondom, mert ha komolyan vesszük őket, akkor piszok nagy baj van.

Üdvözlöm közönségünket, Sheldon Cooper vagyok, és ez most nem a Móka és Zászlók, hanem a Hírelmélet. Jól hallották: hírelmélet, nem húrelmélet, az utóbbi is nagyon fontos, de most a hírekkel érdemesebb foglalkozni. Meg az álhírekkel, rémhírekkel, rémes hírekkel és azzal, mi az, mi nem az. Valamint, hogy mitől lesz üldözendő egy hír hatóságilag és mitől nem.

Ma reggel is kell lapot csinálni, csak ma nem úgy, mint tegnap és főleg másként, mint ahogy holnap elvárnák. Ennek a mondatnak semmi értelme nem volna egy normális világban, maximum szószaporításnak nevezhetnénk, de a felhatalmazási törvény fényében azt hiszem, elég sokan értik, miről beszélek.

Akkor én most előre megfontolt szándékkal, ítélőképességem teljes birtokában marhaságot fogok művelni. Mert nincs annál nagyobb baromság, mint berohanni a harctérre a tűzvonalba és arról kiabálni, hogy őrültség a háború – mentse tettemet, hogy nem a harcosokat és nem is a parancsnokságot kívánom meggyőzni, őket már hiába is próbálnám, hanem a közönséget, a hátországot.

– Jó napot, Hacsek, mit hívogat maga engem Messengeren, videohívással, amikor annak örülök a legjobban, hogy pár hete nem láttam a szélvédőjét?

– Jó napot, Sajókám, végre látom azt a kedves, gyűrött, ragyás képét, hogy vagyunk? Aggódtam magáért!

Amitől tartottunk, bekövetkezett: holnaptól kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország teljes területén. Az intézkedést lehet vitatni, kritizálni, ahogy magunkat ismerem, fogjuk is, viszont sajnos bármi is legyen róla a véleményünk, be kell tartani, ha tetszik, ha nem. Most már az a hasznosabb, ha azt tesszük tisztába: mit kell betartani, mit szabad, mit nem?

Az, kérem, közismert tény, hogy a világon minden jó valamire, de főleg sörnyitónak, mert olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó. Azonban az már valóban csodálatos, ahogy a Romániában bevezetett kijárási tilalom a magyar kormánynak, illetve a kormány sajtójának arra alkalmas, hogy indokoljanak vele egy esetleges magyar kilépést az Emberi Jogok Európai Egyezményéből.

Ma reggel az a hír, hogy nincs nagyon sok rossz hír. Bár így is akad elég, harminckilenc új fertőzöttet találtak és sajnos egy brit állampolgár el is hunyt az éjszaka folyamán – nyugalmasabb időkben ez hónapokra adna munkát a sajtónak, de most rezignáltan beérjük azzal, hogy közöljük a hivatalos adatokat. Már ameddig közölhetjük, mert meglehet, rövidesen az is tilos lesz.