Menthetetlenül anyagias kezdek lenni, kérem. Ezt talán az okozza, hogy bizonyos jövedelmeim rendre töredékesen, késve érkeznek ilyen és amolyan okokból. Ötvenegy évesen már nem találom romantikusnak az igazság nyomorgó dalnokának szerepét – de talán nem is magamról szeretnék most beszélni, hanem az ország pénzügyeiről, mert azok is körülbelül olyan jó állapotban vannak, mint az enyémek.

Épülünk, szépülünk, mintha egy ötvenes években írt termelési regényben élnénk, és csapást csapás után osztunk a rothadó kapitalizmusnak, bocsánat, a dekadens brüsszeli bürokratáknak, akik lakosságcsere útján akarják elrabolni kultúránkat (két dolgot nem értek, pedig ezt a ma reggeli Origóban olvastam, az egyik az, hogy ha elrabolták a kultúránkat, utána mihez kezdenek vele, ugyanis sok mindenre nem jó és eladni sem lehet - a másik, hogy ha kicserélik a lakosságot, akkor mi hova megyünk? Vannak még kérdések, elvtársak, szó se róla...). És ott van rögtön a kínai csoda, jó hírként, aminek érdekében Orbán Viktor eljárta a legszebb, ünnepi pávatáncát pekingi útján a Tiltott Városban a császár színe előtt. Hát az olyan jó megoldás, hogy belé is fogunk gebedni.

Az egész azzal kezdődött, hogy nem szeretünk adósságot fizetni, csak adósságot csinálni. Azt szeretünk is, tudunk is: mondjuk én csak mérséklettel kritizálnám ezt a szép, magyaros szokást, mert volt dédapám, akinek sikerült falut elkártyázni, sőt, a család másik ágán meg fatelepet sikerült elinni, és akkor még nem beszéltünk az évszázadok során megszöktetett primadonnákról. Szóval nálunk az adósság csinálása és meg nem adása nemes, ősi hagyomány, csak a világ többi része ezt nem érti. A világ többi része akkor vesz fel hitelt, ha már nagyon muszáj, és mindig tudja, miből fogja megadni, ezért is képes hitelszerződést kötni – mi, magyarok, sőt, mimagyarok filozófusok vagyunk, azt valljuk: senki sem lát a jövő méhébe, legfeljebb a jövő nőgyógyászai, ki tudja mi lesz, jöhetnek akár kedvező fordulatok is - aztán nem jönnek. De addig is, ide a pénzt, ihatnánk, mulathatnánk, dorbézolni akarunk.

Elő legszebb ünnepi tobzainkkal, tobzódni fogunk.

Ja, hogy a tobzok is a zaciban vannak.

Az is ősi hagyományunk!

Na jó, kicsit komolyabban: ugye, az IMF-et megállítottuk, Brüsszel a jelek szerint arra készül, hogy minket állítson meg (Álomkép, ne mozdulj – mondja majd Luciferrel az Ember Tragédiájából - „Érezd kezemnek végzetes hatalmát”), erre lesz jó majd a választások és a nyári vakáció után a huzavona a Fidesz sorsáról a Néppártban, habár a kormánylapok tanúsága szerint a magyar kormánypárt jövőjét pillanatnyilag Salvini alfelében képzeli el, azzal a feltétellel, hogy Salvininek lesz pénze és hatalma, melyet készséggel, önként és örömmel maradéktalanul átnyújt Orbán Viktornak. Ellenkező esetben megfelelnek az eddigi alfelek is lakóhelyül. Aztán jön a hetes cikkely alkalmazása vagy az attól való eltekintés, ami minden, most megválasztott magyar EP-képviselőt megfoszthat szavazati jogától, nem csak a kormánypártiakat, ez egy ilyen játék, közben még felállhat a Manfred Weber által szorgalmazott bizottság is, amely az uniós pénzek költését ellenőrzi, és ha feláll, nekünk végünk: ahogy mi kitapsoltuk azokat az ablakon, még az is lehet, hogy meg kell adni őket.

Akkor kihez menjünk mi, vitézlő nyuszikák ebben a nagy, setétlő kerek erdőben pénzért? Már csak a Medvéhez vagy a Sárkányhoz mehetünk.

A cár atyuska meg hektikus ember, ad ő, ha olyan kedve kerekedik, de el is vesz, ha megfordul a hangulata másmilyenre, meg hát általában is szeret ő ott aratni, ahol nem is vetett, sőt, szeszélyei is vannak – most például olajat nem ád, azt mondja, valaki belépiszkított az olajvezetékbe, szerves klórvegyülettel szennyeződött a nafta, inkább ne is kérjük. Nem kérjük, de azért jó, hogy nincs tél. Meg adott ő már nekünk Paks 2-re gigahitelt nekünk, sírtunk is eleget, hogy az unokáink is fizetni fogják: hát, hogy azzal a pénzzel mi van, nem tudni pontosan, tavaly októberi hírek szerint semmi baj vele, akkor még megvolt. Csak hát mennyi is volt a teljes paksi hitelösszeg?

98 millió euró.

Dárius kincse, mondanánk, irdatlan pénz, csakhogy Dárius a fasorban nincs a kínai császárhoz képest.

Mondjuk ez a 98 millió euró sem hiszem, hogy elég az új reaktorblokkokra, de erre már lehet kérni többet, ha elfogy, ez már alapja annak, hogy komolyan vegyenek minket.

Viszont ez villamospénz a belgrádi vasút 750 milliárdjához, tehát hétszázötven ezer milliójához képest! Persze lesz majd az is ezer milliárd, minimum, ne tessék félni, ez a kölcsön még kölyök, növésben van.

Ezt már Kínától kapjuk, konkrétan a kínai állam adja a kínai Eximbankon keresztül. Annak a drága, hitelképes magyar államnak. Mi felvesszük, kifizetjük belőle a háromtagú vasútépítő konzorciumot, ők vagy megépítik a vonalat, vagy nem, előbb-utóbb csak megépül, és a végén nekünk lesz egy vasútvonalunk, amit azonban csak a kínaiak fognak használni, ők azonban ingyen.

Ja, és lesz ezermilliárd forint adósságunk is.

Amit viszont kímélet nélkül be fognak hajtani rajtunk. Nálam nagyobb barátja a kínai kultúrának, embereknek, ételnek, életnek kevés akad, én vagyok az a csodabogár, aki magamtól hallgatok pekingi operákat, szórakozásból, de bizony pont azért, mert ismerem a környezetet, akármekkora bajban is lennék, kínai üzletféltől kölcsönt sosem kérnék.

Kínában máig komoly harc folyik az asszony- és gyermekkereskedelem ellen, éspedig azért, mert a törvény ugyan tiltja már régóta, de manapság is megesik, hogy a hitelezők rákényszerítik a fizetésképtelen adósaikat – persze, ezek már csak magánuzsorások, nem cégek, és főleg nem a kínai állam – hogy az adósságaik fejében eladják nekik a családtagjaikat. Persze felnőtt, férfi családtagokkal nem nagyon tudnak mit kezdeni, ezért aztán az asszonyokat, lányokat viszik el. Nagyon tilalmas, a hatóságok is nagyon üldözik, de 1948-ig ez volt a törvény, és a köztudatban még mindig él – náluk meg ilyen a hagyomány. Ez még a Ming-kori törvénykezésben gyökerezik, és ha majdnem négyszáz évig benne maradt a köztudatban, kelleni fog még négyszáz, hogy eltűnjön belőle.

Mondjuk a kormánytagok hölgynemű családtagjait nem féltem különösebben, ekkora összegre még ők sem jelentenének elég fedezetet, pedig irgalmatlanul drágáink ők nekünk, de annyit elmondhatok, hogy ahol kínai a hitelező, ott nincs csúszás, nincs késés a törlesztésben, mert ha van, hét rossz is van az adós számára.

Ezzel együtt vannak államok – főleg nagy bajban lévők, eladósodottak – melyek mégis belemennek a kínai hitel felvételébe. Magyarország ezért már nyolc-kilenc éve harcol, hát lássunk néhány példát, mennyire volt érdemes nekünk bekerülni Kína adósainak exkluzív klubjába?

Az első Kenya. Ott Kína a Mombasa-Nairobi SGR-vasútvonalat (Standard Gauge Railroad, vagyis szabványos nyomtávú vasút) építette meg, a miénkhez kísértetiesen hasonló hitelfeltételek mellett. Ez egyfelől másfélszeresére emelte Kenya államadósságát egyből, másfelől 2020-ig kéne rentábilissá válnia, de kevés ráfizetésesebb vasút van nála a világon, talán csak a felcsúti kisvasutat használják kevesebben. A kenyai munkásokat – köztük diplomás vasúti mérnököket is – csak szemétszedésre, takarításra használják, a kenyaiakkal szemben a legszigorúbb apartheid módszereket alkalmazzák, de hát oka is van ennek: nem szeretnék, ha a vonal valamiképpen nyereségessé válna. Ugyanis ha Kenya nem fogja tudni kifizetni, hát bizony másképpen kell majd törlesztenie, mondjuk át kell adnia az egész vasutat, kínai tulajdonba. Ezt hosszabb írásban elemezte a 24.hu (https://24.hu/kulfold/2018/07/19/kenya-kina-vasutvonal-rabszolgasag-hitelcsapda), érdemes beleolvasni.

A másik ország, ami hasonlóképpen járt, az bizony Srí Lanka. Ott a változatosság kedvéért nem vasutat, hanem kikötőt építettek kínai hitelből, csak épp fizetni nem tudták, át is kellett adják az egész kikötőt Kínának kilencvenkilenc évre. Dzsibuti is kikötőt vesztett így, Zambia meg egyenesen a lusakai repülőteret.

A legérdekesebben Venezuela járt – Chávez és Maduro egyenesen beinvitálták a kínai befektetőket a gyengélkedő venéz gazdaságba, amivel nincs is semmi baj, a baj akkor kezdődött, mikor már nem pénzért adta Maduro az olajat a Kínai Népköztársaságnak, hanem kölcsönért. Tehát olyan pénzért, amit később még meg is kell adni – ügyes, ügyes, csak mi köze az olajnak ehhez az üzlethez? Nyilván az az extraprofit rajta, plusz a kamatok.

Idén februári értesülések szerint viszont Kína aggódik a venezuelai olajiparnak nyújtott kölcsönei jövője miatt, mivel Caracasnak a kínai kereskedelmi minisztérium adatai szerint csaknem húszmilliárd dolláros adóssága van Pekinggel szemben. Ezért Washingtonban tárgyalásokat folytatott Juan Guaidó ellenzéki vezető képviselőivel... ugyanis a „kölcsönért olajat” típusú megállapodások - amelyeket Oroszország és Kína kötött Caracassal - már az előző venezuelai elnök, a néhai Hugo Chavez idején is életmentő segítséget jelentettek Venezuelának, de a kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok Nicolás Maduro 2013-ban történt hatalomra kerülése óta gyengültek. A hozzá nem értő politika miatt ugyanis zsugorodott a venezuelai gazdaság teljesítménye és csökkent az olajkitermelés is.

Aztán most látjuk, mi folyik: Venezuelában hatalmas költségekkel és óriási beruházások árán, de megvalósult a földi pokol, orosz, észak-amerikai és kínai szakértők hada vár arra, hogy pacifikálhassák az országot, melyből már kétmilliónyian kellett elmeneküljenek – nem, kedves magyar választópolgár, nem azért menekülnek ide is, oda is, mert a Fidesz jelölteire akarnak szavazni az uniós választásokon és nem is a „könnyű élet” ígérete csábítja őket el a hazájukból, hanem az életüket mentik.

Tegnapi hír szerint Nicolás Maduro elnök több mint kétszeresére, havi hozzávetőleg 8 dolláros összegre emelte a minimálbért a súlyos társadalmi-gazdasági válság sújtotta Venezuelában. Az erről szóló, pénteken közzétett elnöki rendelet szerint az eddigi 18 ezer bolivaros minimálbér április 16-ig visszamenőleg 40 ezer bolivarra emelkedik. Nicolás Maduro emellett elrendelte a 25 ezer bolivaros (hozzávetőleg 5 dolláros) étkezési jegyek visszaállítását is. Az új minimálbér összege a létminimum alig tizede az életszínvonal mérésével foglalkozó Genda civilszervezet szerint, és mindössze négy kilogramm marhahúsra futja belőle.

Szóval, ez elől menekülnek. Így tessenek gyűlölni őket.

De térjünk vissza az eredeti gondolatmenethez: lám, ilyen helyzetben vannak most Kína adósai.

És mi még éveket pedáloztunk is, hogy közéjük kerülhessünk!

Mondom én, hogy hülyék vagyunk.

Hozzák a tobzaimat, tobzódjunk, míg lehet!

Szele Tamás

Kérem, bizonyos anyagi okok miatt el kellett gondolkodnom: mivel lehet ma, Magyarországon pénzt keresni? Ha az ember nem tőkepénzes, és nincs biztos háttere, tulajdonképpen csak két üzletágban érvényesülhet: az álhazafiságban és a népbutításban. Lehet még dolgozni is, csak azt nem nagyon fogják megfizetni, vagy ha megígérik, hogy megfizetik, nem fogják kifizetni.

Maximum hosszas viták után. A munka, mint jövedelemforrás meglehetősen visszaszorult: akkor marad a hülyeségipar és a hazafiságipar. Mindkettőnek sok ága van, a hülyeségiparban sajnos már telített a piac, a múltkor néztem utána: egy álhírt, ami arról szólt volna, hogy egy srác elhagyott százhúszezer forintot az iskolapadban, kár, hogy tizenkét soron belül kétféleképpen hívták, körülbelül félmillióan láttak egy nap alatt, ami ha csak tizenhét forintot számítunk egy-egy, a cikk mellett megjelenő reklámra (körülbelül ennyit ad a Google, vagy néha harmincötöt), akkor is komoly bevétel – és az álhírlapokban nem egy ilyen förmedvény jelenik meg naponta, hanem húsz-harminc.

Valóságos aranybánya, pénzverde.

Persze ez a félmilliós nézettség annak is köszönhető, hogy mára a hajdanában amatőr módon összedikicselt álhírlapok komoly szervezetbe tömörültek: a kamupártok is ezt tették amint Gulyás Márton dokumentumfilmjéből is láthattuk, nem kis megrökönyödésünkre.

Megy az álhír vándorútra, egyik site-ról a másikra, lapoldalról közösségire, csoportból csoportba, azért is kiszámolható a nézettsége, hiszen a csoportok taglétszáma és a kedvelőik száma nyilvános – márpedig azok mind megkapják. Irtózatos pénz lehet ebben, annyit mondhatok. De hát a kamupártokban is hatalmas összeg volt. Gulyás Márton 2,2 milliárd elsikkasztásával vádolja őket, én az ügyek pár részletét ismertem már korábban is, sőt, írtam is róluk, én vagy kétszáz m illióval kevesebbet számoltam. A filmnek az a múlhatatlan érdeme, hogy felderítette: Seres Máriánál és párjánál, Stekler Ottónál összeérnek a szálak, és ők adták a kamupártoknak a valódi alaptőkét: a réges-régi népszavazási kezdeményezés alkalmából összegyűlt hatszázezer aláírást és a hozzájuk tartozó adatokat. Erről például nekem fogalmam sem volt, komolyan hittem, hogy kisebb csoportokban, bandákban garázdálkodnak, azt például ki tudtam deríteni, miszerint az Összefogás Párt három párt családi szövetsége volt, de a többi kapcsolatukról nem tudtam – márpedig úgy áll a helyzet, hogy a jelek szerint mindegyik kamupárt, álpárt a Seres-Stekler művekhez tartozott.

Kérem, ezek iparosították és centralizálták a választási csalást. Hogy ez az üzletág a hülyeségiparhoz vagy a hazafiságiparhoz tartozik, nehéz volna megmondani, egyfelől a kettő között nincs éles választóvonal, másfelől maguk az engedéllyel bíró, megválasztott politikusok is úgy működnek időnként, mintha a mindenegyben szerkesztői volnának.

Eltöpreng az ember, hogy esetleg nem azok is?

Hiszen a régi, rossz hírű káinfó munkatársai a héten coming outoltak, mármint nem a szexuális életükről, az a lőtéri kutyát nem érdekli, hanem megjelentek a Mi Hazánk egyik rendezvényén, nevüket, arcukat vállalva, amire tizenhárom éve nem volt példa. Bizony, akadt közöttük volt MIÉP-es politikus, akadt Pax Hungarica-vezető is. Olyan ember, aki dolgozott is valódi sajtóban, csak egy volt a csapatban, gondolom, az írhat mindegyik helyett, de tollbamondás után. No, attól még ő sem lesz rokonszenves, mert ő volt a legantiszemitább, meg hát a szakember felelőssége hibák esetén mindig nagyobb, mint az amatőré, elvégre a szakember tudja, mit nem szabad, az amatőr csak sejti.

Igaz, a káinfó esetében a politikus is szakember, szóval sáros ott mindenki, fülig. Mondjuk most főhet a fejük, értelmetlen egy lépés volt ez a kitárulkozás, azt hihették, nekik már semmi sem árthat: hát bizony árthat.

Két dolog is.

Az egyik gondjuk az lesz, hogy ellenük ez alatt a sok év alatt temérdek vizsgálat, nyomozás indult, mindenféle valóban elkövetett jogsértések, uszítások miatt: ezek a vizsgálatok azonban kudarcot vallottak, leálltak, hiszen képtelenség volt nem csak az elkövető, de még a felelős szerkesztő vagy a laptulajdonos személyének felderítése is. Mondjuk egész Budapest tudta, hogy a felelős szerkesztő és/vagy laptulajdonos Novák Előd, csak senki sem tudta bebizonyítani. Erre még most sincs bizonyíték, körülbelül három percig, de nem tovább – ugyanis ha felélednek ezek a döglött akták, márpedig egy jó pár fel fog éledni, a párteseményen megjelent munkatársakat be fogják idézni tanúként, és leginkább csak egyet kérdeznek majd tőlük, de azt annyiszor, ahányszor kell. Azt, hogy ki a főnök, ki a felelős? Meg fogják mondani, egyikük sem római hős, egyikük sem egy Mucius Scaevola.

Ami a kormánynak jól jöhet, de sietni kell vele, ha még az uniós választásokon fel akarják használni ezt az eszközt – más kérdés, hogy ki ellen, ugyanis Novák Előd, Esze Tamás és Lantos János a bűncselekmények elkövetésének idején még a Jobbikban, a MIÉP-ben illetve a Pax Hungaricában politizáltak, azonban most a Mi Hazánk akolmelegében bújnak össze, és hát ez a párt nem épp a legvérmesebb ellenzéke a kormánynak, sőt. Szóval ha lesz Kurucinfó-per, vagy lesznek ilyen perek, akkor a kormány beáldozza az ő Előd barátját egy csapás kedvéért a Jobbikra, ha nem lesz, akkor még kell nekik valamire.

Felmerül még egy politikamentesnek tűnő szempont is: a káinfóban szép számmal jelentek meg reklámok. Ezekért pénz jár, a bevétel után meg adót kell fizetni – mármost vagy az a helyzet, hogy ezek szerint a NAV tizenhárom évig tudta a Nagy Titkot, nevezetesen hogy kik és miféle cégek állanak az uszító lap mögött, de nem osztotta meg egyéb hatóságokkal, vagy pedig ezek az emberek tizenhárom évig nem fizettek adót, ami azért még nálunk is kunsztstikli, főleg, ha azt vesszük, hogy a világ legnyilvánosabb üzletágában keresték a pénzt.

Van még egy harmadik lehetőség, miszerint a világon minden illetékes tudott mindent, csak senki nem tett semmit, „hazafiságból”, ebbe bele sem merek gondolni, ugyanis ez lehet a legvalószínűbb. No, mindegy, ez is ki fog derülni, nem úgy ismerem én azt a hivatalt, hogy lemond tizenhárom év reklámbevétel után járó adóról.

Azért a káinfót sem tudom egyből besorolni: hülyeségipar is, álhazafiságipar is, gyűlöletipar is – kategorizálja őket a Lucifer a Pokolban.

Mondjuk a kamupártokkal és az álhírekkel egy kategóriába esik, az biztos. Tulajdonképpen azokkal is operált, mert például a Pax Hungaricát komoly szervezetnek soha nem lehetett mondani a maga minimális tagságával. Az álhírek nélkül meg a káinfóból csak a szóközök maradnának.

És ahogy a kamupártok összeértek Seres Mária törékeny kis kacsójában (hiszen ő adott nekik enni, inni, aláírást, adatokat), ahogy látjuk, hogy az álhírlapok egyre komolyabb szervezettséggel terjesztik a hülyeséget, már komoly struktúrájuk van – nem lehet, hogy ez tulajdonképpen nem két üzlet, hanem egy?

Ugyanaz a maffia irányíthatja ezek szerint a választási csalásokat, a sosemvolt szenzációkat, a manipulációt, a hazugságokat.

Egy brancs ezek mind, mondanák a Tanúban.

Jó, hát azt látjuk, ők miből fognak megélni: ebből, pontosabban és végső soron belőlünk.

Hazugságból, gyűlöletből, azzal kereskednek.

Az is palimadár, aki megveszi.

Az ilyeneknek jól fog menni még egy darabig.

De mi mivel fogunk pénzt keresni?

Szele Tamás

De megy ám, sőt, száll a négyhuszonnégyes is, mert a Mészáros fűti, és tessék még ideképzelni mindenféle vasúti vonatkozású dalokat, kezdve azzal, hogy „Az én babám vasutas”. Alaphangulat megvan? Jó, akkor sihuhu, vonatfütty, indul a gyorsteher Belgrádból Budapestre, 160 kilométeres óránkénti sebességgel, hozza az árukat, viszi a pénzünket.

De nem Belgrádba viszi a pénzt, hanem Pekingbe, kínai a vonat.

Annak dacára, hogy a köztudatban ez még nem terjedt el, Kína vasútépítő nagyhatalom, melyet rövidesen magunk is tapasztalhatunk. Talán akkor kezdődött el a kínai vasút szárnyalása, amikor egy párthatározat nyomán megkezdődött a gyorsvasúti hálózat kiépítése a kontinensnyi országban. Valljuk meg: szükség volt rá, olcsóbb volt jóval, mint a belföldi repülőjáratok, és csodálatosan sikerült megvalósítani – az már más kérdés, hogy nem mindenhol örültek neki, a tibeti vonal például nem annyira azért épült, hogy embereket vigyen a Világ Tetejére, sokkal inkább azért, hogy ásványkincseket hozzon el onnan: volt is néhány probléma az első személyszállító járat indításakor, ugyanis út közben vették észre állítólag, hogy megfeledkeztek a szerelvény nyomáskiegyenlítéséről, és hát ott fent, sok ezer méteren – Tanggula állomás például ötezer méter fölött fekszik – pöttyet ritka a levegő. De mondjuk tényleg nem kéjutazóknak szánták ezt a vonalat, viszont akkor is, valaha Pekingből Lhászáig legalább egy évig tartott az út, most negyvenhét óra.

Az már más kérdés, hogy Tibetet kínai nyelven úgy is hívják, hogy Hszicang, vagyis „nyugati kincseskamra”...

Már akkortájt látszott, hogy a kínai vasútépítő cégek – kissé bonyolult róluk ilyen értelemben beszélni, hiszen részint kapitalista, részint szocialista, sőt, sok szempontból időnként még állami résztulajdonban is lévő cégekről van szó – nem fognak megállni a Középső Birodalom határainál. Túl jó üzlet a vasút ahhoz, hogy ne folytassák a terjeszkedést. Akkor találták ki azt a hitelnyújtással kombinált módszert, aminek most majd mi fogjuk inni a levét: nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy a kínai fél hitelt ad nekünk, amiből mi megépítjük, amit kell, és majd a hitelt is letörlesztjük – tehát voltaképpen ingyen lesz nekik a vasút, nekünk meg pénzbe kerül.

Nem csak nálunk épül kínai vasút ilyen hitelstruktúrával: például tavaly kezdték építeni Kenyában a Nairobi-Mombasa vonalat, amit tovább építenek majd az ugandai Kampaláig, aztán Ruandáig, habár ha így haladunk, szerintem meg fogják hosszabbítani Bicskéig, sőt, Lovasberényig is. A jó kenyaiak persze örülnek a szép, új vasútnak, csakhogy... A vasutat az állami tulajdonú China Road and Bridge Corpration építi várhatóan öt év alatt, finanszírozni pedig a kínai Eximbank fogja. És a hitelek Kenya államadósságát ötven százalékkal emelik meg. Mondjuk a kenyai példa azért érdekes, mert szakértők szerint ez a vonal sokkal többe kerül mérföldenként, mint a párhuzamos – szintén kínai - projekt Etiópiában és Marokkóban, ami felkelti a gyanút, hogy több tisztességtelen politikust megkentek.

Hát biza, ez megeshet Afrikában, de nem eshet meg nálunk: a magyar politikus becsületes, tisztakezű, fut a korrupciótól, mint ördög a szenteltvíztől. Épp ezért szinte nincs is okunk aggodalomra annak kapcsán, hogy tegnap az Index megtudta: két kínai cég mellett Mészáros Lőrinc egyik vállalkozása építi majd a Budapest-Belgrád vonalat. (https://index.hu/gazdasag/2019/04/26/meszarosek_nyertek_el_a_belgradi_vasutepitest/?fbclid=IwAR3mtO_Eoj72tFNFtx1zradyJQamqAJ3XB6Bvzcx_8s3Uci8YAKUL6BryjA)

„Információink szerint az RM International Zrt.-ből, a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.-ből és a China Railway Electrification Engineering Group Kft.-ből álló konzorcium az a titokzatos nyertes, aminek nevét nem akarta a sajtó orrára kötni Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pekingben.

Azt végig tudni lehetett, hogy a beruházók között kínai cégek is lesznek, hiszen mint megírtuk, Kína stratégiája, hogy „testre szabott” hitelt nyújt az adott országoknak olyan projektekre, amelyeket kínai vállalatok kiviteleznek. Márpedig itt a kínai Eximbank lesz a finanszírozó pénzintézet.” (Index)

Jé, nahát, de érdekes – pont, mint Kenyában. És maga a cég hogyan néz ki?

„A most alapított társaság fő profilja a vasútépítés, tulajdonosai a Mészáros és Mészáros Kft., valamint az R-KORD Kft. (melynek tulajdonosa szintén a Mészáros család a Mészáros Építőipari Holding Zrt.-n keresztül). Az RM International képviseletére jogosultak között ott van Mészáros Lőrinc nagyobbik lánya, Mészáros Beatrix. Rajta kívül Halmi Tamás, aki a Mészáros-birodalom több cégében is vezető posztot tölt be, például a Mészáros és Mészáros Kft. ügyvezetője, a Mátrai Erőmű igazgatósági tagja és a Mediaworks felügyelőbizottsági tagja, illetve Sárváry István, aki szintén ügyvezető a Mészáros és Mészárosban.

Az R-Kord Kft. is Mészáros Lőrinc nevén van, tavaly 17 milliárd forint forgalmat csinált, csaknem megtriplázva az előző évi árbevételét. Állami megrendelésekben nem szenved hiányt, részese például az utóbbi idők egyik legnagyobb, 72,4 milliárd forintra drágult dél-balatoni vasútrekonstrukciójának.” (Index)

Ehhez jön a konzorcium két másik, kínai tagja, a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és a China Railway Electrification Engineering Group Kft. Rájuk mindenképpen szükség van, szerintem az egyik arról gondoskodik, hogy valódi munkavégzés is történjen, a másik pedig arról, hogy minél gyorsabban elfogyjon a pénz, kelljen még kérni. Adnak ők, szívesen, amennyi kell! És sok fog kelleni, pokoli sok. Aztán majd csak győzzük fizetni, mert hogy magát a hitelt sem nem a Mészáros-féle RM International, sem nem a háromtagú konzorcium veszi fel, hanem bizony a magyar állam, az is kell majd visszafizesse, légyen akármennyi.

Nagyon drága egy vasút lesz ez, kérem. Ráadásul sok érthetetlen elem is van a vállalkozásban. Nekünk 162 kilométernyi kétvágányos pályát kéne prezentálnunk, amelyen óránként 160 kilométeres sebességgel érkezhet az áru Pireuszból. Azért pont Pireuszból, mert az ottani kikötőben vannak nagyrészt kínai terminálok. No, de hol van Pireusz Kelebiától? Ahol Makó Jeruzsálemtől, előbb még ki kell építeni a Pireusz-Belgrád és a Belgrád-Kelebia vonalakat is, hasonló minőségben. Ez folyamatban van, ha nem is sietik el, olyan három év alatt ígérik például a Belgrád-Stara Pazova 34,5 kilométeres vonal felújítását, de hát vasútnál első a pontosság, ahogy az igori pályaudvaron is elhangzott már.

A 160-as tempó is érdekesen hangzik, ennyivel ugyanis nem tehervonatok járnak, hanem személyforgalmi expresszek – a mostani pálya nem is bírná ezt a terhelést, felújítva sem nagyon, nincs kizárva, hogy a régi helyett teljesen újat kell majd építeni – és a MÁV aktuális gördülőállománya sem alkalmas erre. Ehhez új mozdonyok, új szerelvények kellenek.

Személyforgalomra különben nem is nagyon lehet számítani, ez az a magyarországi vonal, ami Budapestet kivéve egyetlen nagyvárost sem érint, és a nemzetközi Belgrád-Budapest turizmus is meglehetősen gyér. A teheráru szállítását viszont irtózatosan drágává teszi a kért 160-as tempó – persze lehetséges, hogyne volna az, csak nem véletlen, hogy nem szoktak így rohangálni a tehervonatok.

Egyelőre olyan 750 milliárd van előirányozva a befektetésre, bagatell, hetvenöt stadion ára, de becsléseim szerint lesz ez kétszer ennyi is még. Lesz, mert olyan magyar építkezést még nem láttam, ami ne lépte volna túl a költségvetését, legyen szó akár vasútról, akár kutyaólról, és a vasútépítés különben is a világ legkorruptabb üzletágai közé tartozik – még az amerikai transzkontinentális vonal építésekor is akkora pénzügyi visszaélések történtek, hogy az később kormányválságot okozott. Pedig Amerika nem az a korrupciójáról híres hely, ellentétben Magyarországgal vagy – Kínával.

Korábban az volt a közvélekedés, hogy a vonal ára mintegy 2400 év alatt térül meg, ebben annyi volt a hiba, hogy a szakértők csak szakmai szempontokat vettek figyelembe, holott vannak üzletiek is. Ha ugyanis a Pireuszból érkező áruk első vámkezelését az Európai Unió területén Magyarország végzi, akkor nem kell 2400 év a megtérüléshez – akkor elég rá nyolcvanhárom és fél is.

Mondom én: unokáink is látni fogják. A bolondnak is megéri.

A vonal megépítéséről nemrég született meg a döntés, a Kína-Közép-Kelet Európa tanácskozáson, Dubrovnikban, és lám: Orbán Viktor már Pekingben is van, Mészáros is megkapta a húsos csontját, tudunk mi gyorsak és hatékonyak lenni, ha akarunk, meg ha ilyen sok pénzről van szó.

Csak aztán majd adósok is tudjunk lenni, mert minden fent, minden jüant meg kell adni, kamatostól.

Ezért volt olyan nagy, világbíró fontosságú dolog Orbán pekingi útja.

Nem ingyen ment ő oda, hanem pénzért.

Amit majd mi fogunk megadni, az adónkból.

Tulajdonképpen, ha jobban belegondolunk, most költötte el a gyerekeink és unokáink pénzét.

Kisvasútra.

Na jó, nem is olyan kicsi.

És le merem fogadni, hogy a Belgrád-Budapest vonalat is meg fogják hosszabbítani Bicskéig.

Sőt, ha kell Lovasberényig is.

Van miből.

Szele Tamás

Folytassuk a mesét, ó ifjak és öregek, folytassuk a regét Orbánról, a Messzeutazóról, aki annyi sok mérföldet járt be – tegnap Kazahsztánban hagytuk, épp indult Kínába, a Középső Birodalomba, a Párt Fiához. A nagytudású és véres kezű elbaszi, Nurszultan Nazarbajev még feltarisznyázta, aztán már indult is Kína zöldellő dombjai felé.

(Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda)

Sárkányhátra kerekedett, felhőbukfencet is vetett, párttitkárral egyezkedett, Pekingben leereszkedett. Kemény poroszlók fogadták, már a város kapujában a jelszavát tudakolták, „Egy övezet, egy Selyemút” válaszolták, ezt kívánta az az ország. Kisinasát előhívta, Szijjártónak ő meghagyta: szépen szóljon, ékes szóval, tárgyaljon törvényhozókkal, halmozzák el földi jóval. Kis Szijjártó előállott, beszédébe belevágott (http://www.kormany.hu/hu/kulgazdasagi-es-kulugyminiszterium/hirek/szijjarto-peter-magyarorszagnak-szuksege-van-a-legfejlettebb-technologiak-behozatalara-es-kinai-befektetesekre-is):

„A teljes foglalkoztatás megteremtése után Magyarországnak a legfejlettebb technológiák behozatalára van szüksége, Budapest érdekelt a minél szabadabb globális kereskedelemben, és abban, hogy kínai vállalatok befektessenek az országban - fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, felszólalva az Egy övezet, egy út együttműködés kereskedelmi fórumán Pekingben.

Elmondta, Magyarország és Kína kapcsolatai sosem voltak olyan jók, mint most, és ennek súlyt ad az, hogy idén van a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok megteremtésének hetvenedik évfordulója. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország az elsők között ismerte el 1949-ben a Kínai Népköztársaságot.

Szijjártó Péter arról beszélt, hogy Magyarország jellegzetes ország a közép-európai térségben, kicsi és nagyon nyitott a gazdasága, amelyet erősen befolyásolnak külső tényezők, például a külső befektetői környezet és az export.” (kormany.hu)

Lefordítom én a szavát, ha kivesszük borsát-savát, annyit tészen: sok pénz kéne, mégpedig vékával mérve, ha nincs véka, jó a láda, csak mehessünk a vásárba. Mao Ce-tung barátunk volt, Tienanmen téren sincs folt, elmosta a vért az eső, Magyarország haszonleső. Kicsi hazánk jellegzetes, fejlődése egyenletes, már, ha befektetnek nálunk - egy kis pénzért vélük hálunk.

„Tekintettel arra, hogy Magyarország rendkívüli erőfeszítéseket tett a gazdaság versenyképességének növelésére, nincs mitől félnie, és teljes mértékben érdekelt a globális szabadkereskedelem megteremtésében. Ezért mindenféle akadályok, korlátozások és szankciók ellen vagyunk. Számunkra annál jobb, minél szabadabb a globális kereskedelem - szögezte le Szijjártó Péter. Hozzátette, hogy Magyarország ezért támogatja az Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezést is, amely - mint fogalmazott - megfelelő választ ad az új gazdasági korszak kihívásaira.”

Szabadon jár áru, érték, nem telik be itt a mérték, kézen fogva Kelet, Nyugat, hízik a nemzeti tudat, államkincstár telik szépen, saját zsebbe is jut éppen, csak kapjunk pénzt, hiteleket, hazudunk mi sikereket, adósságot majd megadjuk vagy a markolábra hagyjuk. Pénzelj minket, csodás Kína, ezért szállunk mi most síkra!

Szíjjártó a végére ér, előlépett most a vezér, kínai császár fogadta, Tiltott Várost látogatta, Hszi Csin-ping a Pártnak Fia, mondja is, hogy „Viktor, szia!” Nem úgy mondja, hanem másként, de azért üdvözli társként, tárgyalnak is nagy titokban, szó sem hallatszik ki ottan, szóba kerül sport és vasút, de nem hívnak hozzá tanút, végül jön egy kommüniké, fogalmazzák valamivé:

„A tárgyalás után a magyar és a kínai miniszterelnök jelenlétében több kétoldalú megállapodást is kötött a két ország, magyar részről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter írta alá az egyezményeket. Ezek egy magyar-kínai együttműködési központ létrehozásáról, a sport területén folytatott együttműködésről, a „digitális selyemútról”, valamint az akadálymentes kereskedelmet elősegítő munkacsoport létrehozásáról szólnak, továbbá aláírtak egy, a magyar baromfi kínai kivitelét lehetővé tevő kétoldalú megállapodást.”

Szombatnapig hősünk marad, megvárja a bajnokokat, tanácsot tart negyven király, merre vezessen az irány, egy övezet, egy Selyemút, aztán kötnek útilaput, aláírják, amit még kell, s szétszélednek békességgel.

„Pekingi látogatása folytatásaként Orbán Viktor tárgyal majd Hszi Csin-ping elnökkel, pénteken és szombaton pedig részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon, amelyen 37 kormány- és államfő, valamint egyéb világvezető lesz jelen. A fórum a 2013-ban meghirdetett, világméretű gazdasági-infrastrukturális Egy övezet, egy út kezdeményezéshez kapcsolódó legmagasabb szintű nemzetközi esemény, egyúttal Kína idei legfontosabb rendezvénye. Az Új Selyemútként is emlegetett elképzelés eddigi eredményeivel kapcsolatban Vang Ji kínai külügyminiszter nemrégiben úgy nyilatkozott: mostanra összesen 126 ország és 29 nemzetközi szervezet írt alá együttműködési megállapodást Kínával az Egy övezet, egy út keretein belül.”

Mese lett ez, nem elemzés, komoly szó itt nem szerencsés, tanakodni nem érdemes, az adósság a lényeges. Fizetjük majd, hetedízig, míg az oligarcha hízik – ők felveszik, náluk haszon, más nem gazdagodik azon. Kamatok majd érnek égig, csak győzzük kivárni végig.

Kína földjén lótuszlevél, a sánta rím falsul zenél – de jobb lett az MTI-nél...

Szele Tamás

Kérem tisztelettel, a világ igazságtalan hely és Magyarország élenjáró képviselője a világ országainak. Ugyanis ha valós értékén nézzük azt a két ázsiai találkozót, amelyek épp zajlanak, az egyiknek a világon semmi, de semmi fontossága nincs, a másik meg roppant fontosságú: ebből következően a lényegtelent fogjuk részletezni, nem a lényegeset.

A lényegesen Kim Dzsongun vesz részt Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnal Vlagyivosztokban, és a Koreai-félsziget atommentesítéséről tárgyalnak – ha ugyan arról, mivel a Nagy Nukleáris Rendezésből tavaly kihagyták Oroszországot, nem osztottak nekik lapot, így ők kimaradtak a szingapúri és vietnami csúcsok örömteli luftballonhámozásaiból és szalmacsépléseiből is. Valószínű, hogy Kim Dzsongun nem lesz atomfegyverek tekintetében sokkal engedékenyebb Putyinnal szemben sem, mint Trumppal volt, de azért fontos neki az orosz kapcsolat.

Fontos, mert valamilyen úton-módon életben kell tartania Észak-Korea gazdaságát, amelyet nagyon komoly nemzetközi szankciók sújtanak, és az a helyzet, hogy igazából most sem tudjuk, miből él ez az ország. Azt sem, hogy miből fegyverkezik, de arra mindig kerül pénz – a valódi rejtély az, hogy miből élnek. Sokat gyanakodtak a nemzetközi szakértők mindenféle kriptovaluta-ügyletekre, csempészetre, ugyanis Észak-Koreának pillanatnyilag egyetlen kiviteli cikke van és ez a nem túl jó minőségű szén, azt is csak Kína veszi meg tőlük, nyomott áron. Lenne még sok minden az országban, vasérc-, magnezit-, arany-, cink-, rézérc, mészkő-, grafit-, volfrám- és ritkaföldfém-nyersanyagforrások, magnezitből a világ második legnagyobb tartaléka felett rendekeznek (az első Kínáé), a ritkaföldfémeknek is jó ára volna, úgy kellenének az elektronikai iparnak, mint egy falat kenyér – csak hát ott vannak azok a csúnya kereskedelmi szankciók. Nem lehet kereskedni a nyersanyagokkal.

De valahogy még mindig nem dőlt össze sem az ország, sem a rendszer, és nehezen hihető, hogy pusztán az önellátó mezőgazdaság, állattenyésztés és a szén kivitele tartja fenn – valószínűbb, hogy az országot elhagyó szénszállítmányok egy része nem is annyira szén, mint inkább magnezit vagy wolfram. De ki veszi meg tőlük? Eddig azt gondoltuk: csakis Kína, hiszen mással nincs is közös határuk. De lám: Oroszország is érdekelt lehet, és ha Észak-Korea szorosabbra fűzi a gazdasági kapcsolatait Moszkvával, akkor a nagyhatalmakat egymás ellen kijátszva elbilleghet még jó darabig a nemzetközi porondon, mindez csak némi egyensúlyérzék kérdése.

Hogy nukleáris leszerelés? Hogy a nép gyakorlatilag egymást eszi, és felére csökkentették a fejadagokat? Legyünk már komolyak, kérem, itt politikáról van szó, nem valóságról...

A másik látogatást Orbán Viktor tette, Kahasztánban, sőt – bocsánat, kissé cserben hagy a magyar nyelv, nem képes alkalmazkodni a gyorsvonati sebességgel zajló kazah változásokhoz – Nurszultanban és Nurszultannál. Az ugyanis a helyzet, hogy az ország volt elnöke, Nurszultan Abisuli Nazarbajev olyan hat hete úgy mondott le, hogy kineveztette magát elbaszinak, ami kazahul a „Haza Atyját” jelenti, élete végéig teljhatalommal ruháztatta fel magát, mentesíttette saját magát is, családtagjait és leszármazóit is minden esetleges jogi felelősségre vonás alól és ennek mintegy mellékhatásaként Kazahsztán összes városának összes főutcáját és az összes megyeszékhelyet, nemkülönben Asztana városát is átnevezték Nurszultanra.

Ott se lennék postás, az is biztos.

Tehát Orbán Viktor elutazott a valamikori Asztana helyett Nurszultanba, leszállt a Nurszultan Nemzetközi Repülőtéren, végighajtatott az ünneplő tömeg sorfala közepette a Nurszultan sugárúton, majd az elnöki palotában fogadta Nurszultan Nazarbajev.

(Fotó: Szecsődy Balázs, kormany.hu)

Illetve nem, ő csak tegnap fogadta, tegnapelőtt az épp kinevezett elnök, bizonyos Kaszim-Zsomart Tokajev úr foglalkozott vele, akivel megbeszéléseket folytattak, majd közös sajtónyilatkozatot is tettek. Hát lássuk, mit sajtónyilatkoztak. (http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/magyarorszag-erositeni-akarja-kapcsolatait-a-keleti-orszagokkal?fbclid=IwAR1e7MpcOkOA1fi1dZ4Vfdci4YobeiLaoLNRJhlFRVxTWeCHJ3K1Pp_7g0A )

„Megváltozott Kelet és Nyugat egyensúlyának helyzete, de Magyarország ebben az új helyzetben nem veszélyt lát, hanem lehetőségeket, amelyeket a keleti országokhoz fűződő egyre erősebb kapcsolatok építésével akar kihasználni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Kazahsztánban.

Orbán Viktor kiemelte: a kapcsolatok erősítése a keleti, közép-ázsiai országokkal „nekünk könnyen megy”, mert történelmi gyökereink a közép-ázsiai térségben élő népekhez kötnek minket, ezért a diplomáciai és gazdasági kapcsolatok intenzívebbé tételének megvan a kulturális talapzata.

Úgy látja, minden, ami ma történik a nemzetköz politikában, erre az új helyzetre reflektál. „Korábban evidencia volt”, hogy a technológia, a gazdasági fejlődés kérdésében, „a sikeres politikai rendszerek kikísérletezése ügyében a Nyugat okkal úgy érezte, hogy a legnagyobb teljesítményre képes a világon”, de ez a helyzet most megváltozott, és a Kelet folyamatosan erősödik. A következő tíz évet is ebben az erőviszony-változásban éljük le - fűzte hozzá.

A miniszterelnök kitért rá: „hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a demokrácia nemcsak azt jelenti, hogy az emberek részt tudnak venni a választáson, és megadatik a lehetőség, hogy bevonódjanak a közös ügyek megvitatásába”. A demokrácia a régi görög felfogás szerint kormányzati formát is jelent, „vagyis a véleményszabadságnak meg a részvételnek végül is egy hatékony és stabil kormányzásban kell testet öltenie” - fogalmazott.

Közölte: ezért ma a legsikeresebb országok egyben a legstabilabb politikai rendszerű országok. Kazahsztán az elmúlt években élen járt a stabilitás tekintetében, és a mostani változások is erősítik a stabilitást, ami mindenképpen elismerést érdemel - mondta.

Orbán Viktor kifejtette: a földrajzi távolság hatalmas a két nép között, ezért nagyon nehéz „erős és sűrű szövésű gazdasági kapcsolatokat” létrehozni, de nem lehetetlen. Sokat dolgoztak azért, hogy legyenek közös gazdasági vállalkozások, az elsők között vettünk részt a nurszultani pénzügyi központ kiépítésére irányuló törekvésekben - idézte fel.” (Kormany.hu)

Hát ez valóban frappáns. Ugyebár, Kazahsztán ezek szerint stabilitásra tanítja Magyarországot – az már biztos is, hogy stabil a kazah kormányzat, kazah állami vezetőnek lenni nyugdíjas állás, sőt, le merném fogadni, hogy még öröklődik is! - és ez lenne a demokrácia, mely a véleményszabadságból meg a részvételből stabil kormányzásként ölt testet. Hogyne: csak az a kérdés, kinek a véleménye szabad, mert Kazahsztánban egyedül Nurszultané. Azért is van minden róla elnevezve. Ez is egy olyan mostani változás, amely erősíti a stabilitást.

Hanem azokat az erős és sűrű szövésű gazdasági kapcsolatokat erős és sűrű szövőnők szövik, hogy bontsam ki a miniszterelnöki képzavart. Egyelőre létrehoztunk Nurszultanban egy befektetési alapot, egy mezőgazdasági beruházás már működik is (sajnos a részletekről nem tudunk bővebbet, én tyúkfarmra tippelek), már épül egy tejüzem is, és a napokban mintegy száztagú üzleti delegáció érkezik Magyarországról az együttműködés további lehetőségeinek megtalálására.

Itt jön a két visszatérő motívum, ami Magyarország diplomáciájában kötelező kűr: az ösztöndíjak alapítása és a vízügyi szerződés.

Jönnie kéne, de nem jön, ugyanis már most is létezik állami ösztöndíj kazah diákoknak Magyarországon és az a széllelbélelt kölyök, az a Szijjártó már megkötötte valamelyik rendszeres, heti látogatásán a vízügyi szerződést, szóval a közös nyilatkozatból már csak annyi maradt, hogy Kaszim-Zsomart Tokajev elvtárs megköszönte a tisztességet, megszámolta az ezüstneműt, és ha mind megvan, Orbán mehetett is tovább Nurszultanból Nurszultanhoz.

Mármint a Nazarbajevhez.

Gondolom, tanulni ment, a stabil állam megalapozását okította neki a Mester.

Tőle meg elutazott Kínába, a Párt Fiához, a másik életfogytig diktátorhoz, Hszi Csinpinghez.

Jelentem: Keleten a helyzet változatlan.

Csak nagy a vendégjárás.

Szele Tamás

Jelentem, győzni tetszettek. Kik győztek? Elvileg mindenki, mint látni fogjuk, ez egy valódi, magyaros győzelem, amiben minden győztes veszít, viszont van mit ünnepelni. Kinek miért, de van mit: hogy ne tessenek túl sokat töprengeni, elárulom, hogy az éjszakai repülési tilalomról van szó. Abban az ügyben történt mohácsi méretű győzelem, de a muhi pusztához is mérhető.

Dióhéjban annyit az előzményekről, hogy a kormánysajtó – és nyomában a maradék független is – már jó éve erősen elégedetlen a Liszt Ferenc, lánykori nevén Ferihegyi Nemzetközi Repülőtérrel, éspedig részben okkal, részben pedig még alaposabb, anyagi okkal, melyre majd kitérek. A valós okok közé tartozik a poggyászkezelés szub-balkáni szintje (a valódi Balkánon kevesebb csomagból lopnak és kevesebbet), a szolgáltatások színvonala, az illemhelyek, a várótermek állapota, a repülőtéri pénzváltó árfolyama, ami az 1929-33-as nagy gazdasági válság legszebb napjait és hiperinflációját idézi, a taxis hiénák... szóval, volna min javítani, az kétségtelen, bár hozzá kell tennem, léteznek ezerszer rosszabb repterek is, igaz, hogy nem Európában.

Azonban a közvita és a látványos szenvedés nem emiatt folyik. Hanem azért, mert állítólag nem lehet aludni a légiforgalom zajától.

Miért is?

Azért, mert a felsorolt valós gondok mind-mind a repülőtér hatáskörébe tartoznak és legfeljebb az utasokat zavarják. Nem lehet róluk szavazni, nem lehetnek választási tényezők, márpedig főpolgármestert fognak választani ősszel Budapesten, és ez mindennél előbbre való. Ugye, ha koszos a váróterem vagy büdös a mosdó, az azért mégis reptéren belül marad, ámde a zaj, kérem, a zaj, a hajtóművek hangja! Az messzire száll, amiatt fel lehet háborodni, elő lehet venni a statisztikákat, mennyivel nőtt a turistaforgalom, és el lehet ezt adni valós problémának.

Hát mennyivel nőtt?

A turistaforgalom tényleg nőtt, a gépforgalom viszont csökkent: 2005-ben durván 126 ezer gépet regisztráltak, tavaly 115 ezret, és közben az utasforgalom 8 millióról 15 millióra nőtt. Hogy is van ez? Hát úgy, hogy 2005-ben még nem voltak nagy forgalmú fapados légitársaságok. És ezek már korszerű, csökkentett zajszintű gépekkel dolgoznak.

Akkor ezek szerint a lármának is kisebbnek kéne lennie, hiszen kevesebb a gép, de a lelkes munkáslevelezők és a kormány még lelkesebb sajtómunkásai szerint növekedett. Persze a vita farvizén felbukkannak a chemtrail-őrültek is, akik a teljes légiközlekedés betiltásáért lobbiznak, fel a környezetvédők, egyáltalán, úgy néz ki, hogy sem Budapestnek, sem Magyarországnak nincs szüksége egyáltalán repülésre, átok az rajtunk, teher, melyet a kizsákmányoló Nyugat rakott ránk, jobb volna tőle minél előbb megszabadulni.

Meglesz az is, ne tessenek félni, ha így jajgatunk és ennyit. Meglesz.

Nem mondom, hogy a repülés csendes dolog, mert hazudnék, sem a vasúti pályaudvar, sem a repülőtér nem a béke szigete, ahol némaság uralkodik. Nem is mondom, hogy zajtalan volna – azt mondom, hogy nem lármásabb, mint eddig. Sőt, valami kevéssel csendesebb is.

De azért akkor is a főpolgármester-választás csinált ebből a kérdésből ügyet. Tarlós mester már idén év elején szóba hozta az éjszakai repülési tilalmat, mint megoldást, ami azért érdekes, mert éjszakai gépmozgásból eddig is összesen hat volt engedélyezve, olyanok, amelyek elkerülhetetlenek voltak, az összes többihez a légiközlekedési tárca előzetes engedélye kell, Palkovics László pecsétjével, szultáni fermán, cári ukáz, királyi pátens, anélkül tapodtat sem. A kivételeket pedig az utóbbi időben leginkább – sportesemények miatt tették, például a Mol Vidit a fehérorosz BATE Boriszov stadionjába szállító gép tavaly november 30-án kvótán felül kapott le- és felszállásra engedélyt, éjjel 1 óra 55-kor, illetve 2 óra 30-kor.

Beszéltek még az egész nemzetközi repülőtér elköltöztetéséről Kecskemétre, ami azonban két okból nem lehetséges: egyrészt, a kecskeméti légibázis katonai létesítmény, fennállása óta, azt átépíteni civil légikikötővé az Isten pénzébe is belekerülne, másrészt ezt a ferihegyi repülőtér (akkor még ferihegyi) privatizációs szerződése is tiltja. Mármint, másik nemzetközi repülőtér létesítését Budapest száz kilométeres körzetében.

Nem mellesleg, értesüléseink szerint az egész műbalhénak összesen két célja van: az önkormányzati választások befolyásolásán kívül az, hogy lenyomja a repülőtér árát, ugyanis Mészáros Lőrinc meg kívánja szerezni a Budapest Airport Zrt.-t. És minden egyes reklamáció, erről szóló írás, felszólamlás legalább egy-egy millióval csökkenti a különben elég borsos, körülbelül 833 milliárdos vételárat.

No, de tegnap Tarlós mester és csapata megoldotta a gordiuszi csomót, döntést hoztak, bölcset és megfontoltat, sőt, a Rubik-kockát is kirakták. Lássuk a hírt, mielőtt az utcára vonulunk örömtüzeket gyújtani!

„Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be kedden Budapesten.

A Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Tarlós István azt mondta: a miniszter ígérete szerint augusztustól „biztosan működik” majd az éjszakai repülési tilalom. Ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az időszakban is leszállási lehetőséget kell majd biztosítani repülőgépeknek - mutatott rá.

A főpolgármester közölte azt is, hogy külön vizsgálják majd a hajnali öttől reggel nyolc óráig terjedő időszak kérdését.

A zajmérések hivatalos jogosultságát a közlekedési hatóság kapja meg, de kérelemre lehetőség lesz egyedi mérések elvégzésére is - ismertette Tarlós István. Közölte: a mérések alapján szankciókat szabhat ki a Budapest Airport és a közlekedési hatóság a légitársaságokra. Az ezekből befolyó összegeket a zajvédelemre lehet majd fordítani - tette hozzá.

Palkovics László közölte, a repülési tilalom azt jelenti, hogy 0 és 5 óra között manővert Budapest felett nem lehet majd tervezni. A döntés meghozatalánál a repülés biztonsága elsődleges követelmény volt. Van ugyanakkor egy sor repülésbiztonsági és nemzetközi kötelezettség, amely szerint bizonyos helyzetekben a korlátozástól függetlenül leszállási lehetőséget kell biztosítani - tette hozzá.

A miniszter azt mondta, hogy az átlagos három éjszakai manővert nullára szeretnék csökkenteni.

Szankcióként zajvédelmi díjat vezetnek majd be, az érintett lakosság számára pedig újból meghirdetik az ablakszigetelési programot - jelentette be. Ha a zajszint meghaladja a határértéket, akkor azért az adott légitársaság felelősséggel tartozik.” (MTI)

Na, akkor nézzük alaposabban. Mi hozta a döntést? A Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács? Hát rövidesen valóban úgy állunk, hogy pont annyi légiközlekedésünk lesz, mint repülőgépiparunk van, szóval nem vitatom ennek az április 11-én létrehozott grémiumnak sem a jogosultságát, sem az illetékességét. És ha majd teljesen megszűnik a légiforgalom, a hatáskörüket ki lehet majd terjeszteni a tűzokádó sárkányokra is.

Akkor az is kiderül ebből a döntésből, hogy az eddig engedélyezett hat éjszakai manőverből már most is csak hármat hajtanak végre. Az külön hab a tortán, hogy Tarlósék megszabták: a budapesti ember éjjel nulla és öt óra között aludjon mélyen, előtte, utána ne, mert például én erről nem tudtam, és ha úgy hozta a sors, hogy éjszaka kellett dolgoznom, hát a műszak végeztével képes voltam fényes délben is mélyaludni.

A légitársaságok bírságolása szintén megfontolt döntés. Bukott már hatalmasat kezdő magyar légitársaság azért, mert nem tudta: a légiközlekedés egy centre pontosan kiszámolt üzlet, ott mindennek mindig stimmelnie kell. Ha elkezdenek rendszeresen bírságolni, lesz majd olyan társaság, ami inkább leállítja a budapesti járatokat, minthogy külön sápot fizessen értük – mert ne bolondozzunk, az hangos, amit mi hangosnak találunk, hangosnak mérünk.

Hurrá, ezzel is csökken a Budapest Airport Zrt. értéke.

De a legszebb kitétel mégis az, amiben a kiskapu van.

„Ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az időszakban is leszállási lehetőséget kell majd biztosítani repülőgépeknek.”

Naná, hogy lehetnek, vannak is, hajtóműhiba, rosszullét, egyéb esemény alkalmából a torony nem mondhatja, hogy „maradj fent reggelig, ne mozdulj”, de felléphet üzemanyag-hiány, navigációs probléma, bármi.

Főleg bármi: éjjel, mikor előáll a rendkívüli helyzet, nem lehet felébreszteni a minisztériumi főosztályt élén Palkoviccsal, hogy döntsenek, ők ugyanis olyankor Tarlós utasításához híven mélyalszanak – a döntés, igen helyesen a légi irányítás hatáskörébe kerül. Az a helyzet rendkívüli tehát, amit annak találunk.

Akkor ebből következően lesz éjszakai repülési tilalom?

Hogyne lenne. A rendkívüli helyzetektől eltekintve.

Milyen helyzet rendkívüli?

Amilyen helyzetet annak értékelünk.

Változik valami?

Semmi a világon.

Tetszik látni: győzni így kell. Így tessenek ünnepelni a nagy, össznépi diadalt a zajártalom felett.

Ki győzött?

Tarlós győzött, mert ezt használhatja érvként a kampányában, Mészáros győzött, mert csökken a vételár, változni nem változott semmi.

És ehhez csak egy kis szószaporítás, mellébeszélés kellett, költsége nulla, de igen jövedelmező.

Élénk érdeklődéssel várom, hogyan fogja kiirtani Tarlós mester hasonlóképpen, teljesen ingyen, pusztán a szájával, egyedül a kupolában, védőháló nélkül a városból a vészesen túlszaporodott patkányokat.

Ugyanis a patkány okos állat, nem ember: azoknak nem elég, ha dumálunk.

No mindegy, az a lényeg, hogy győztünk, van mit ünnepelni.

Hip.

Hip.

Hurrá.

Szele Tamás

Még mindig Srí Lankáról szólnak a hírek, még mindig velük foglalkozunk: részben azzal, ami történt, részben azzal, miként reagálunk az eseményekre mi itt, a világ kellős közepén, Hungáriában, mely körül forog az univerzum, mindenestől, mint tudjuk. Ja, nem körülöttünk forog? Dehogynem, minden egyéb világkép hamis.

Nos, a valódi hírekről annyit, hogy kezdem érteni, miért nem érdemes nekem lottózni. Ugyanis úgy lett igazam tegnapi írásomban (http://huppa.hu/sri-lanka-kerdesei/), hogy semmi haszna. Azt fejtegettem volt, miszerint

„...könnyű volna egy helyi al-Kaida- vagy ISIS-sejt nyakába varrni a felelősséget. Még az is lehet különben, hogy tényleg ők voltak – de hogy nem helyi utasításra cselekedtek, hogy ennek a támadássorozatnak komolyabb célja, értelme volt, amit nem Srí Lankán fundáltak ki, az is biztos.”

Mármost azt nem hinném, hogy Maithripala Sirisena elnök pont engem olvasott volna, de valami hasonló eredményre jutott ő is. Éspedig arra, miszerint magukat a robbantásokat ugyan egy helyi, alig ismert iszlám fanatikus csoport, a Nemzeti Tauhít Dzsamaat követte el, de a Srí Lanka-i hatóságok biztosak abban, hogy a szélsőségesek külföldi kapcsolatokkal rendelkeztek, egy nemzetközi terrorszervezet állhatott mögöttük. Az elnök külföldi segítséget is kért az ügyben – biztos, hogy meg fogja kapni, csőstől, lesz majd állam, amely azért segít, hogy kiderüljön a teljes igazság és lesz majd olyan, amelyik azért, hogy ne. Az utóbbi segít majd lelkesebben.

A csoportról sokat nem lehet tudni. A számlájukon eddig csak annyi volt, hogy tavaly megrongáltak néhány Buddha-szobrot Mawanella városában Srí Lankán, akkor a rendőrség letartóztatta az esethez köthető fiatal férfiakat. Meglehet, hogy arról van szó: gyorsan kell a vádlott, ezek tényleg léteztek, tényleg militánsak voltak, fegyverük is lehetett – különben mivel öltek volna meg három rendőrt a letartóztatásuk során? - kéznél is voltak, szóval első körben tökéletesen megfelelnek vádlottnak, aztán folytatódik a nyomozás a valódi tettesek után, akiket vagy meglátunk majd a nemzetközi segítségnek köszönhetően (és annak dacára), vagy nem. De egyelőre nehezen fér a fejembe, miért támadtak volna keresztény templomokra azok, akik Buddha-szobrokat rongálnak – hát, illetve magyarázat van rá, mindkét vallás templomaiban emberábrázolások vannak, ami elvileg tilos a Korán szerint (bár ezt a muhal korszakban a nagymogulok udvari művészei mintha szabadabban kezelték volna), de mivel Srí Lankán keresztény templom igen kevés van, buddhista szentély, Buddha-szobor meg rengeteg, buddhista ünneppel is teli a naptár, hát az lett volna a természetes és kézenfekvő ennek a Nemzeti Tauhít Dzsamaatnak, hogy inkább buddhista célpontokat támadjon. Ha nem tette, azért nem tette, mert valakik más célpontot jelöltek ki nekik. Arról már nem is beszélve, hogy a szállodák meg végképp nem templomok, ahogy az állatkert sem: és azokat is megtámadták.

Egyszóval, nem mondanám, hogy nem ez a helyi csapat volt a végrehajtó, meglehet, hogy ők voltak, az is meglehet, hogy csak ők estek kézre mint leggyanúsabbak, de hogy akárki is tette, ha helyi volt, nem a saját feje után ment, az is bizonyosnak tűnik.

Idetartozik még, hogy tegnap a colombói buszállomáson nyolcvanhét robbanószerkezetet talált a Srí Lanka-i rendőrség – szerencsére sikerült hatástalanítani őket, amint azt a csőbombát is, amire a repülőtéren bukkantak. Egy gyanús táskát meg felrobbantottak a sérült Szent Antal-templom mellett a tűzszerészek – arról azt sem tudjuk, bomba volt-e vagy csak a tulajdonosa volt igen nagy szamár, mikor feltűnően az autójában hagyta, de a dühös tömeg majdnem meglincselte, a rendőrség mentette meg a bőrét.

Azért mélázzunk el egy kicsit. Nyolcvanhét bomba. Hát, ezekkel nem robbantani akartak, hiszen annak a buszpályaudvarnak elég lett volna egy is. Hihetőbb inkább, hogy a rendőrök a terroristák elosztópontját találták meg: mi van egy buszpályaudvaron? Tömeg. Azon kívül? Buszok. Még azon kívül? Csomagmegőrző. Kolumbusz, sőt, Colombo tojása: beteszik a robbanószerkezeteket a csomagmegőrzőbe, azok ott elvannak, jönnek az öngyilkos merénylők, mindegyik kivesz egyet-egyet, felcsatolja magára a mosdóban, kibiztosítja, felszállnak egy-egy buszra és már indulhat is a Pokol... ezt előzhette meg az ügyes és éber rendőrség.

De azért ez jelent mást is. Nyolcvanhét bomba bizony nagyon sok bomba. A már felrobbantakkal együtt összesen körülbelül száz lehetett. Ennyivel az IRA sem operált egyszerre, fénykorában sem, és ennyit egyszerűen képtelenség házilag legyártani. A bombakészítés amúgy is kockázatos mesterség, a terroristák összeolvashatnak róla bármit, érteni kiképzés és fegyveripar híján akkor sem fognak hozzá. Az nem úgy megy, hogy fogja magát a delikvens és legyárt száz robbanószerkezetet. Még akkor jár jól, ha már az elsővel átszáll a tubafa árnyékába, hurik ölébe, hetedik mennyországba, mert ha mondjuk kilencet összerak, és csak a tizedik robban fel a kezében, már viszi magával a teljes szomszédságot, ha az ötvenedik, hát a környező utcákat is. Bombakészítéshez fejlett fegyveripar és valódi szakértő kell, ennyihez meg főleg – nehezen hinném, hogy azok, akik tavaly még csak Buddha-szobrok arcát rongálták, maximum egy év alatt olyan komoly kiképzést kaptak és annyi tapasztalatot szereztek, hogy üzembiztos bombagyárat képesek fenntartani. Ide bizony külső segítség kellett.

A legfrissebb hírek pedig arról szólnak, hogy huszonnégyről negyvenre emelkedett a letartóztatottak száma, és megérkezett az ausztrál rendőrség nyomozócsoportja, segíteni a vizsgálatot.

Hát, ők segítsenek is, mert semmi érdekük elkendőzni a tényeket – másféle segítség lenne az, máshonnét, ami ártana. Annyit azért minden gyanúsítgatás nélkül el lehet mondani, hogy ez a szegény Srí Lanka sajnos nagyon jó helyen fekszik, és ha ne adj' Buddha kitörne ott egy polgárháború, amit nemzetközi, nagyhatalmi szövetség pacifikálna, hát a vezető hatalmak egymást vernék le a vetélkedésben, melyiküknek lehessen flotta- és rakétatámaszpontja a szigeten.

Eddig tartottak a valódi hírek, most akkor nézzük meg, mi látszik ebből az egész világot lázban tartó eseményből a mi kampányidőszakbéli, tarhonyaröcsögei perspektívánkból, hiszen, mint mondtam, a világ közepe akkor is a Duna-Tisza köze és mindent magunkhoz mérünk jó magyar szokás szerint.

Elég ránézni akármelyik kormánylap címlapjára, főcímeire. Én a Magyar Hírlapot vettem elő.

„Szijjártó: A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon”

Hát, tény, hogy ennek a mostani merényletsorozatnak volt részben vallási jellege is, de ha úgy veszem, legalább annyira támadták a nemzetközi szállodaipart, márpedig azért meg nem száll síkra ez a mi kis külügyérünk. (Mellesleg: a Magyar Hírlapnál még ott tartanak, hogy hét gyanúsított van őrizetben – hej, mikor volt az már... vasárnap déltájt).

„Európa gyenge – üzenik az uniós politikusok a dzsihadistáknak”

Ezt meg Horváth József biztonságpolitikai szakértő volt képes mondani – remélem, nem ingyen, azért az ilyent meg kell fizetni! - „aki az uniós politikusok felelősségét is firtatta.” (https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20190423-europa-gyenge-uzenik-az-unios-politikusok-a-dzsihadistaknak)

Ingabasszus, jó uram, mi felelőssége volna bárakármelyik uniós politikusnak egy Srí Lankán elkövetett merényletsorozatban? Térképet látott már? Hol van Európa? És hol van Srí Lanka? Ja, hogy az mindegy?

„Azbej Tristan: a kormány gyorssegélyt ajánl fel a Srí Lanka-i súlyos sérülteknek”

Ez igen szép a kormánytól. Mennyit is ajánl fel?

Kilencmillió forintot.

Kérem, aki nem tud számolni, aki nem ismeri a millió és a milliárd közötti különbséget, az itt és most hagyja abba az olvasást, sőt, hallgasson örökké. Azok is, akik a külföldi „nagyberuházásokról” elhiszik, hogy azok valóban beruházások és nem a sikkasztás egyik kifinomult változatával van dolgunk esetükben. Meg azok is, akik most elkezdenek káromkodni és átkozódni, miszerint ez a tengersok pénz a gonosz külföldiekhez megy, szavazatokat vesznek rajta, hiszen a Srí Lanka-i népesség szavazhat az európai uniós választásokon, ugyebár.

Maradt még itt valaki? Ahogy látom, nem sokan, de válogatottan jó társaságban vagyunk.

Hát kérem, tetszik tudni, mennyi kilencmillió forint? Aprópénz, perselypénz, villamospénz! Még egy magánembernek sem sok, ennyiből egy fél lakás is alig jön ki Magyarországon, állami segítségnek meg végképp nevetséges, sőt: szégyen. Egy stadiont tíz milliárdra szoktunk taksálni, persze, nem a Puskást, az különleges eset, egy átlagos stadion kerül ennyibe. Kilencmillió forint egy stadion árának egy ezrede sincs. Ennyit akár ne is adtak volna, vagy ha mégis, adták volna saját zsebből és titokban. Párhuzamba sem állítom a vietnami, ghánai, mexikói milliárdos beruházásokkal, mert azok nem invesztíciók, hanem sikkasztások, itt viszont nem lehet lopni – hát ennyi pénze van a magyar kormánynak jótékonyságra, ha sehogyan sem lehet visszaszipkázni az összeget, és a gesztusnak maximum egy kevés propagandaértéke van.

Azért ha csak ennyit tudunk, ennyit akarunk, ezt is kampánycélokból, nem kéne szalagcímekben hirdetni, mert még gyűjtést indítanak nekünk Srí Lankán, hiszen nagyon szegények vagyunk.

Az külön gusztustalan, hogy a kormánymédiának erről a világméretű tragédiáról is a kampány jut eszébe. Előre szólok, nagyon nehéz dolguk lesz a közeljövőben, ha szolidarizálni akarnak a sziget népével – ugyanis az Európába érkező bevándorlás jelentős része pont Srí Lankáról származik, és korábban ők maguk is kéjesen elemezték, táblázatokban, hány odavalósit, hány afgánt és hány kurdot fogtak el éber határőrizeti szerveink.

Na jó, hát a logika, sőt, úgy általában maga a gondolkodás sem volt soha az erős oldaluk, nem is azért szereti őket, aki szereti. A kormánymédia az a Móricka, akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe, csak míg az eredeti Mórickánál a női nemi szerv az észebejutás tárgya, náluk mindig az, amit épp diktálnak nekik.

Egyelőre ennyiről számolhatok be a Srí Lankán elkövetett terrorcselekmények kapcsán - a világról, Tarhonyaröcsögéről és ezek kölcsönhatásáról.

Lefogadom, hogy folytatjuk.

Szele Tamás

Kérem, az első sokk már múlik, mostanra képesek vagyunk gondolkodni is – már, aki – már feltehetjük a kérdést: mi történt igazából Srí Lankán, miért és ki tette? Mi értelme volt? Már persze, ha civilek elleni terrortámadásnak egyáltalán lehet értelme, habár politikai és gazdasági haszna lehet éppen. Egyszóval: eljött a hidegfejű, érzelemmentes elemzés ideje.

De először is lássuk, mi történt tegnap reggeli híradásunk óta. Először is, a halottak száma kétszázkilencvenre emelkedett, a sebesülteké majdnem eléri az ötszázat. Ez tapasztalt újságíró számára nem meglepő, bár az online sajtó megjelenése és a kommentelési lehetőség óta mindig akad egy-két jóindulatú olvasó, aki az írás megjelenése után fél nappal kiigazítja a számokat – és egy-két rosszindulatú is, aki habzó szájjal kommenteli, miszerint „hazudtok!”. Hát kérem, nem úgy van az. Balesetek, terrortámadások után egyrészt elég nagy a zűrzavar, többnyire sok a halott, még több a sebesült. A mentőalakulatoknak előírja a protokoll ilyen esetben, hogy először azokkal foglalkozzanak a súlyos sebesültek közül, akiknek látható esélye van a túlélésre, és kevésbé azokkal, akiknek semmi lehetősége nincs már. Ezért aztán – főleg, mivel nem lehet a sebesülteket sorba állítani és névsort olvasni – egyfelől az első napon mindig exponenciálisan nő a halálos áldozatok száma, másfelől ez a folyamat mindig enyhül, és az is törvényszerű, hogy sok eltűnt elő fog kerülni, többnyire élve: őket a kialakuló káosz miatt nem találják eleinte. Szóval, ha új támadások nem történnek, ennél sokkal több halott nem lesz már, a sebesültek száma meg természetesen nem növekedhet.

Ennyit a számokról.

Aztán halad a vizsgálat is. Bár nem túl öles léptekkel: annyit mindenképpen előre jutott, hogy a mostani eredményeket már fel lehessen használni mindenféle távoli országokban olyan politikai célokra, amelyeknek a világon semmi köze sem Srí Lankához, sem a mostani tragédiához. Letartóztattak először tizenhárom feltételezett terroristát – ennek során lövöldözés tört ki és három rendőr is életét vesztette – aztán később tizenegyet. Egyes források tudni vélik, miszerint két robbantást is öngyilkos merénylők követtek el, a Srí Lanka-i védelmi miniszter, Ruwan Wijewardene pedig egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a tettesek vallási szélsőségesek voltak.

Hát mondjuk összesen három lehetőség volt: vallási szélsőségesek, nemzetiségi szeparatisták vagy nemzetközi terrorszervezetek követhették el, negyedik megoldás nincs. De azért ez sem ennyire egyértelmű.

Ranil Wickremesinghe miniszterelnök országos kijárási tilalmat rendelt el helyi idő szerint tegnap este 18:00 (közép-európai idő szerint 14.30) órától 12 órányi időtartamra, és felfüggesztette a közösségi médiafelületek működését. (Ez azért nem sikerült maradéktalanul: VPN-en keresztül továbbra is lehetett használni a közösségi felületeket) Szintén ő jelentette ki, hogy hozzá ugyan nem jutott el az információ, de tudomása szerint a hatóságok, egészen pontosan a miniszterelnöki hivatal titkosszolgálata egy hete rendelkezett információval a húsvét vasárnapra tervezett robbantásokkal kapcsolatban arról, hogy két öngyilkos merénylő Colombóban politikusokat akar felrobbantani.

No, de nem politikusokat robbantottak, hanem szállodákat, templomokat, turistákat, civileket...

Közben egyetlen terrorszervezet sem vállalata a felelősséget a rémtettekért, azonban a két öngyilkos merénylőt az indiai Swarajya magazin szerint Zahran Hashim és Abu Mohammed néven azonosították.

Időközben azonban kiderült, hogy nem két öngyilkos merénylő volt, hanem - Arijananda Velianga kormányzati orvosszakértő szerint – hét. Ő pedig ezt a helyszínen összegyűjtött minták alapján állítja. Akkor tehát egy kivételével az összes helyszínen ugyanaz volt a módszer – és hát ismerős is. Megoldódott volna a kérdés?

Dehogy oldódott, csak bonyolódott. Egyfelől Abu Mohammednek több millió embert hívnak a muzulmán világban, ennél alig van gyakoribb név, másfelől meg mi a csodát akartak volna Srí Lankán a muzulmán szélsőségesek? Az csak Georg Spöttle számára egyértelmű, hogy „meggyalázni a Húsvétot”, ugyanis azt sokkal alaposabban megtehették volna jóval közelebb is, például egyenesen Jeruzsálemben. Igaz, ott ilyentájt valamivel nagyobb a készültségi szint, de nem kellett volna átutazniuk a fél világon.

Ráadásul – tegnap már elemeztem ezt a kérdést (http://huppa.hu/szele-tamas-sri-lanka-konnyei/), nem veszem elő még egyszer – Srí Lankán sem nagy létszámú muzulmán, sem népes keresztény közösség nem létezik. Vannak nagyon komoly felekezeti ellentétek, de azok a saiva hindu vallású tamilok és a többségi théraváda buddhisták között feszülnek, tulajdonképpen a hosszú polgárháborút is ők vívták, majdhogynem egymás között, de mindenképpen egymás ellen.

Más kérdés, hogy a helyi katolikus egyház sokak számára kellemetlen, ugyanis épp a polgárháború alatt elkövetett bűnökkel való szembenézést szorgalmazza minden fórumon.

Azért a Srí Lanka-i muzulmán közösségnek is van egy különös csoportja, ami NTJ néven ismert – ők arról ismertek, hogy buddhista szobrokat szoktak rombolni, és állítólag tíz nappal ezelőtt öngyilkos merényletekkel fenyegetőztek fontosabb buddhista templomok és India külképviselete ellen.

Túl egyszerű volna ez a megoldás: és értelmetlen is.

Ha és amennyiben helyi muzulmán radikálisok követték volna el az akciókat, akkor nem katolikus templomokat és turistákat támadtak volna meg, hanem buddhista szentélyeket. Maga Maithripala Sirisena elnök – aki ezekben a percekben épp beszédet tart a nemzetnek – sem gondolja egyértelműen így. Véleménye szerint:

„Nem hisszük, hogy ezeket a támadásokat határainkon belül élő személyek csoportja hajtotta végre. Egy nagy nemzetközi hálózat támogatása nélkül ezek az akciók kudarcot vallottak volna.”

Mostani beszédében azt is közölte, hogy minden halálos áldozat családja százezer rúpiát kap temetési költségekre az államtól, a sebesültek pedig kártérítésben részesülnek.

Ez derék gesztus – de még mindig nem tudjuk, ki követte el a terrortámadásokat?

Abban hajlamos vagyok egyetérteni Sirisena elnökkel, hogy nem helyi erőkkel van dolgunk. Azok ugyanis óhatatlanul engedtek volna saját ellenszenveiknek, és a buddhista szent helyeket támadták volna meg – ami nagyon nagy baj lett volna, nem csak azért, mert nagyságrendekkel több lett volna az áldozat, de azért is, mert a világ legrégebbi és talán legszebb buddhista templomai, szobrai a szigeten találhatóak. Ráadásul azonnal kitört volna újból a polgárháború.

De milyen nemzetközi terrorszervezetnek lehetett célja ez az értelmetlen vérengzés?

Ilyenkor szokták megvonni a vállukat a magyar kormányoldal „biztonságpolitikai szakértői” és halandzsáznak valamit arról, hogy mindegy az, hol, mikor, miért, csak mészárolni akarnak az effélék. Nem, nem mindegy: a terrorizmusnak komoly indokai szoktak lenni, pszichológiaiak, politikaiak, sőt, üzletiek! Ne feledjük: a mostani válságkorszakot is 2001. szeptember 11-ével kezdődőnek tekintjük, ugyanis akkor dőlt össze az ikertornyokkal együtt az a bizonyosság, hogy a fejlett Egyesült Államok területét külső terrortámadás nem érheti (néhány belső azért volt már előtte is). Nem volt egyáltalán véletlen a célpontok akkori kiválasztása: bin Laden és csapata sokkolni akarta a világot, válságot és bizalmatlanságot akartak előidézni – és valamennyire sikerült is nekik, hiszen máig mérföldkőnek számít ez a dátum. Azóta is fontos rájönni, miért épp akkor és ott zajlanak a terrortámadások, ahol és amikor – a helyszíneknek többnyire legalábbis szimbolikus jelentősége van.

Tulajdonképpen a terrorizmus nem egyéb, mint a szimbolikus politika folytatása népirtó eszközökkel, amatőrök segítségével.

És vannak nagyon komoly gazdasági vonatkozásai is: az egyiptomi gazdaság húzóágazatának, az idegenforgalomnak a bevételei hatalmasat zuhantak, először az 1997. november 17-i támadás után, melyet Hatsepszut templománál követett el az Al-Gamáa al-Iszlámijja, aztán a luxori, karnaki robbantások miatt, a forradalom sem használt a turizmusnak – és ahol gyengül a gazdaság, ott még rosszabbak, zavarosabbak lesznek a viszonyok, még veszélyesebb a helyzet... egyszóval, ki vannak találva ezek a szörnyűségek, nem a szimpla gyűlölet vezeti a gyilkosokat.

Mert kinek lesz most kedve Srí Lankára utazni a történtek után?

Korábban a polgárháború miatt nem volt biztonságos, aztán egy ideje már sokan mennek oda, nem csak a csodálatos épített kultúrörökség miatt, de azért is, mert ez a sziget – legalábbis Arthur C. Clarke szerint – a világ egyik legszebb helye.

Volt.

Hát, most egy ideig kevesen lesznek rá kíváncsiak, a gazdasági helyzet romlani fog, azzal a politikai is, az ellentétek éleződnek majd, a különböző felekezetek egymást vádolják, egymásra mutogatnak... míg ki nem tör egy újabb polgárháború, amit aztán a nagyhatalmak közösen pacifikálnak, olyan alaposan, hogy ott kő kövön nem marad, mint Szíriában.

De ugyanez várható majd Venezuelában is.

Szóval, összegezve: nem tudjuk ez idő szerint megmondani, kik a felelősök a szörnyű Srí Lanka-i terrortámadásokért. Ahhoz bizonyíték kéne.

Adhatnánk – a magyar kormány ad is! - egyszerű és emiatt hazug választ a kérdésre, könnyű volna egy helyi al-Kaida- vagy ISIS-sejt nyakába varrni a felelősséget. Még az is lehet különben, hogy tényleg ők voltak – de hogy nem helyi utasításra cselekedtek, hogy ennek a támadássorozatnak komolyabb célja, értelme volt, amit nem Srí Lankán fundáltak ki, az is biztos.

Egyszerű és hazug megoldás volna lokális vallási villongásnak nevezni a történteket.

A valódi, helyes válasz még várat magára, és ha valaha is megszületik, nagyon, de nagyon bonyolult lesz.

De inkább legyen bonyolult, mint hazug.

Szele Tamás

Véres az idei húsvét, ártatlanok vére mocskolja – alig tegnap sirattuk el Lyra McKee-t, északír kollégánkat, akit eltévedt vagy célzás nélkül kilőtt lövedék ölt meg Londonderryben Nagypénteken, ma reggel pedig borzalmas hírre kellett ébrednünk: Sri Lankán összehangolt robbantásos merényletet intéztek három templom és három hotel ellen.

Vegyük előbb a tényeket, vagy legalábbis a tények azon részét, amit egyelőre ismerünk.

Százharmincnyolc ember vesztette életét és legalább négyszázan sebesültek meg, amikor valamilyen, egyelőre ismeretlen szervezet terrortámadást intézett Sri Lankán helyi idő szerint reggel háromnegyed kilenckor zsúfolt célpontok ellen.

A robbantások helyszínei közül a templomok Kotahenában, Batticaloában illetve Katanában állnak, a szállodák, egészen pontosan a Shangri La, a Cinnamon Grand és a Kingsbury hotelek Colombóban vannak. Mivel a robbantásos merényletek egyszerre történtek, nem beszélhetünk semmiféle véletlenről: ez egy alaposan megszervezett terrortámadás volt.

Az áldozatok száma valószínűleg növekedni fog, a Reuters ugyanis idéz egy rendőrségi forrást, mely szerint csak az egyik helyszínen legalább ötvenen vesztették életüket. Míg a legtöbb hírügynökség ötvenkét halottról számol be, a BBC legfrissebb tudósítása minimum százharmincnyolcról beszél. Ugyancsak ők tudósítanak arról, hogy a Kochchikade-i Szent Antal-templomban legalább huszonhatan estek áldozatul a támadásnak.

Harsha de Silva gazdasági miniszter szerint az áldozatok között többen külföldi állampolgárok. Maithripala Sirisena elnök közleményben kérte az ország állampolgárait, hogy őrizzék meg a nyugalmukat, és segítsék a hatóságok nyomozását.

A kormányzat ugyanakkor, tekintve a sebesültek nagy számát, önkéntes véradásra szólította fel a lakosságot. A sérültek között nagy számban lehetnek külföldi turisták is. A kórházak központi vezetése nyilatkozatban nyugtatott meg mindenkit: rendelkezésükre áll elegendő gyógyszer, orvos és mentő, uralják a helyzetet.

Különös, de tény, hogy egyelőre egyetlen ismert vagy ismeretlen szervezet sem vállalta magára a cselekményeket.

Ennyit tudunk most.

Őrizzük meg hidegvérünket, mielőtt véleményt nyilvánítunk vagy ítéletet hozunk, és gondoljuk át: kik lehetnek a felelősök?

A dolgok jelenlegi állása szerint bárkik, és ezt nem csak a logika mondatja, hanem a helyzet ismerete is – Sri Lanka ugyanis nagyon különleges helyzetben lévő ország. A sziget már több, mint kétezer éve soknemzetiségű, a lakosság 74%-a szingaléz, 18%-a tamil, 7%-a ceyloni mór, 1%-a pedig egyéb népcsoporthoz tartozik. Ellenben vallási megoszlás szerint 70%-ban buddhista, 12%-ban hindu, 10%-ban muszlim, 8%-ban keresztény. Volt megosztott és egységes, a helyi királyokon kívül parancsoltak ott portugálok, hollandok, brit koronagyarmat csak 1802-től 1948-ig volt, akkor végleg elszakadt a Nemzetközösségtől is, és kikiáltották a jelenlegi államformát, mely most demokratikus szocialista köztársaság.

Bonyolítja a helyzetet a hivatalosan 1983-ban kezdődött és 2009. május 17-én véget ért polgárháború is, ami a colombói kormány és a Tamil Ílam Felszabadító Tigrisei között zajlott: ebben ugyan volt több tűzszünet (elvileg most is csak az van, nem béke, békeszerződést nem kötöttek), de mivel azokat egyik fél sem tartotta be, nincs kizárva, hogy a Tamil Tigrisek mozgalma éledt újjá, főleg, ha tudjuk, hogy a polgárháborúnak az vetett véget, hogy a kormány kommandósai megölték a tamil lázadószervezet politikai szárnyának vezetőjét és két másik lázadóvezért 2009. május 17-18-ára virradó éjszaka. Ebben az akcióban halt meg Velupillai Prabhakaran, a Tamil Tigrisek alapítója is – teljes családjával együtt ölték meg. Azonban a Tamil Tigrisek nem pusztán a szigetre korlátozták tevékenységüket: 1991-ben ők ölték meg Radzsiv Gandhit, India volt miniszterelnökét is, ugyanis kormányfőként békefenntartó csapatokat küldött Sri Lankára korábban.

A polgárháborúnak egyébként százezer áldozata volt.

A Tamil Tigrisek esetleges felelősségén kívül természetesen gyanakodnunk kell a világ összes ismert és ismeretlen vallási és politikai fanatikusára, a jelen világpolitikai helyzetben gyakorlatilag bárkik elkövethették a húsvéti tömeggyilkosságot, muzulmán radikálisoktól általában békés, de ebben a különleges esetben fanatizálódott buddhista közösségekig (ne feledjük: 2018. márciusától májusig szükségállapot volt az országban, miután a Sinhala nevű buddhista csoport mecseteket, és több tucat olyan üzletet és lakóházat támadott meg, amely muszlim emberek tulajdonában állt) vagy hindu, tamil szervezetekig – egyáltalán, akárki érintett lehet.

Sri Lanka kormánya rövidesen hivatalos nyilatkozatot bocsát ki a történtek kapcsán, azonban mivel az elnök jelen pillanatban a hadsereg vezetőivel tárgyal, kétségtelennek tűnik, hogy még ma újból bevezetik a szükségállapotot és a katonai törvénykezést.

India, Ausztrália és az Egyesült Királyság vezetői már kifejezték együttérzésüket.

A világ döbbenten áll a történtek előtt. Egyes hangok már hiányolják a nemzetközi összefogást a Notre Dame esetéhez hasonlatosan: nekik csak annyit lehet mondani, hogy egy épületet mégis újjá lehet építeni, kerüljön, amibe kerül, ott segíthet az adakozás.

De nincs a világnak az a pénze, ami százharmincnyolc – illetve, előre láthatóan több – embert feltámasztana.

Eddig csak egy Feltámadás sikerült.

Arra emlékezne ma a világ.

Ha hagynák.

Bárkik is legyenek a támadás elkövetői, egy bizonyos: felelni fognak.

Igaz, a halottakat az sem támasztja fel.

Szele Tamás

Ártatlan ember haláláról írok így, Húsvétkor, sajnos, most is aktuális – és ebben az esetben nem egy názáreti prófétáról van szó, hanem egy fiatal kollegináról, Lyra McKee újságírónőről, akit hivatásának gyakorlása közben ért halálos lövés, Észak-Írországban, Ulsterben. Emlékezzünk most rá is: és gondoljuk át, miért kellett meghalnia.

Első sorban is: egyáltalán nem kellett volna meghalnia. Az eset leírásából kitűnik, hogy egy valószínűleg háborodott férfi lőtt rá anélkül, hogy tudta volna kicsoda Lyra McKee vagy miért van a helyszínen. Tulajdonképpen az egész zavargás azzal kezdődött, hogy a rendőrség behatolt helyi idő szerint tegnapelőtt este kilenckor egy hagyományosan republikánus körzetbe, hogy fegyverek és robbanóanyagok után kutasson: tették mindezt az 1916-os Húsvéti Felkelés évfordulóján, amit a köztársasági érzelmű helybéliek nyugodtan szerettek volna megünnepelni.

Érthető, hogy zokon vették az ünnepi házkutatást, ráadásul az esti órákban, de nem csak köztársasági érzelműek lehettek, hanem alaposan fel is zaklathatta őket a gesztus az angol karhatalom részéről, ugyanis rövid idő alatt elég nagy tömeg verődött össze, mintegy száz fő, amely körülbelül ötven Molotov-koktél segítségével felgyújtott két rendőrségi járművet. Egy dolog bizonyos: vagy pokolian gyorsan készítették a Molotov-koktélokat, vagy fel voltak készülve a házkutatások lehetőségére.

Azonban a halálos lövés akkor érte Lyra McKee-t, aki a helyszínről tudósított, mikor éjféltájban kitört a lövöldözés. Az egyik szemtanú szerint egy fegyveres férfi kifejezett célpont nélkül kezdett a tömegre lőni. McKee egyik kollégája azt írta a Twitteren, vele volt, amikor találat érte a nőt. Egy rendőrségi autó mellé esett, mire a kollégája azonnal mentőt hívott, de a rendőrök azonnal elhelyezték a nőt a hátsó ülésen, és kórházba szállították, azonban ott már nem tudták megmenteni.

A hivatalos szervek a gyilkosságot az „Új IRA” nevű szervezetnek tulajdonítják, amely 2012-ben jelent meg a nemzetközi terrorpiacon, és mindez idáig csak egy pokolgépes merénylet írható a számlájukra, egy áldozattal: arról még folyik ugyanis a vita, hogy az idén március elején a Heathrow repülőtéren, a londoni Waterloo állomáson és a főváros Newham kerületében, valamint a skóciai Glasgow Universityben talált levélbombákat az új, vagy a régi IRA küldte, esetleg az igazi, mert az sem lehetetlen. (Igazi IRA-nek az Ír Köztársasági Hadsereg azon szárnyát nevezzük, amely ellenezte az 1998. április 10-i Nagypénteki Egyezményt, és annak aláírása után bombamerényletekbe kezdett).

Az ír politika sosem volt egyszerű, könnyen áttekinthető dolog, mint a mellékelt ábra is mutatja, de most valamiféle egyetértés mutatkozik, legalábbis ebben az esetben, az Index szerint (https://index.hu/kulfold/2019/04/19/uj_ira_eszak-irorszag_agyonlott_ujsagiro_terrorszervezet_londonderry/?fbclid=IwAR07Fnzol8Enn6lJ-3cu–7Og21NLM2mBhrhrXa6Fc5mAEs1TV1kJYwBluU):

„Az incidenst a katolikus és a brit párti protestáns oldal vezető politikusai egyaránt elítélték. Michelle O'Neill, a britellenes katolikus mozgalom legnagyobb pártja, a Sinn Féin alelnöke, a párt észak-írországi vezetője pénteki Twitter-üzenetében az egész békefolyamat, a megbékélés alapjául szolgáló nagypénteki megállapodás elleni támadásnak minősítette a történteket, „úgynevezett szakadároknak” nevezve az újságírónő haláláéért felelősöket.

Arlene Foster, a legnagyobb britpárti protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) vezetője pénteki Twitter-bejegyzésében „ész nélküli cselekménynek” minősítette az incidenst. Hozzátette: senki nem akar visszatérni az elmúlt évtizedek erőszakhullámához.

A brit kormány észak-írországi ügyekért felelős minisztere, Karen Bradley tűrhetetlennek nevezte a Londonderryben történteket. Nyilatkozata szerint az újságírónő halálát okozó erőszakcselekményeket a helyi közösség elsöprő többsége elutasítja.” (Index)

Utólag persze kötelességük elítélni ezt az értelmetlen gyilkosságot, de nem tehettek volna valamit a megelőzésére? Dehogynem, csak akkor nem politikusok lennének a mostani pozíciójukban, hanem másfajta munkából lennének kénytelenek eltartani magukat. Ugyanis az utcán lövöldöző, gyújtóbombákat hajigáló, illetve a másik oldalon máig a hajdani Brit Birodalom nagyságán nosztalgiázó és tűzzel-vassal rendet tenni kívánó szavazók voksai nélkül oda sem kerültek volna, ahonnét most nyilatkoznak. Úgyhogy akármennyire is elítélik a történteket, így vagy úgy, de szükségük volt a fanatizáltak voksaira is. És meg is szerezték azokat.

Az ír politika és történelem sosem volt egyszerű, könnyen áttekinthető vagy egyszerűen megmagyarázható dolog – ebben Írország nagyon hasonlít a Kárpát-medencére. A baj talán ezer évvel ezelőtt kezdődött, mikor a nem különösebben megszervezett, ám annál harciasabb skandinávok nem csak fosztogatni kezdték Írország királyságait (melyek, minden ellentétes híresztelés dacára igenis komoly kultúrát őriztek, sőt, latin és kelta nyelvű írásbeliséget is), hanem jelét adták annak, hogy meg is kívánnak telepedni a szigeten, ugyanis Igazgyöngyös Olaf megalapította Dublin erődjét majd városát. Őket Brian Boru főkirály még kikergette – hosszas küzdelmek után, akkor egyesült Írország – és véres fejjel távoztak később kilencven év uralom után a normannok is, de az angol hódítást (1542) már nem lehetett visszaverni.

Az ám, csakhogy az angolok nem egyszerűen hódítottak.

Gyarmatosítottak is: a 17. század elején skót és angol (protestáns) telepesek érkeztek Írország északi területeire. Bevezettek egy sor diszkriminatív törvényt, mely elsősorban az ír katolikusokat sújtotta. Akkor vetették el a viszály magját, és az kikelt, sőt, szárba is szökkent, akkor alakult ki a mai Írország és Észak-Írország között a törésvonal: északon protestánsok és katolikusok éltek, délen katolikusok, protestáns uralom és őket megbélyegző törvények alatt. Ezt bonyolította Második Jakab király kora, mikor a katolikusokat visszahelyezték ugyan jogaikba, ám a király lánya a protestáns Orániai Vilmoshoz ment feleségül (később III. Vilmos angol király) aki Második Jakabot legyőzve trónra lépett és újból bevezette a jogfosztást – elsősorban hűséges ulsteri protestáns híveinek kérésére, akik ebben látták a garanciát maguk és vagyonuk biztonságára.

Aztán lázadás lázadást, akasztás akasztást követett, míg 1916-ban ki nem tört a Húsvéti Felkelés, amit ugyan a brit hatóságok szintén levertek és meg is toroltak, de az ezt követő események kövezték ki azt az utat, ami a mai Ír Köztársaság megalapítását lehetővé tevő Anglo-Ír Egyezmény 1921-es aláírásához vezetett.

Az ám, de Ulster, Észak-Írország kilenc vitatott, vegyes felekezetű megyéje része maradt Nagy-Britanniának!

Az Ír Republikánusok csak a teljes Írországot voltak képesek elfogadni államként, így a harcok – az Ideiglenes (Provisional) IRA vezetésével 1969-től újra fellángoltak, most már észak-írországi és angliai terrorakciók, bombamerényletek formájában. A britek sem maradtak adósok egy alkalommal sem, így aztán valóságos áldásként érte a szigetet a Nagypénteki Egyezmény 1998-ban, ami nem csak a békét és a prosperitást hozta el, hanem nyitva is hagyta az Ír Köztársaság és Észak-Írország határát. Jelen pillanatban a 499 kilométeres határszakaszon semmiféle fizikai ellenőrzés nincs.

Így hát Írország mégis megkapta Ulstert, ha nem is teljesen az övé – de bármikor átléphető a határ, az már csak egy vonal a térképen máshol sem fontos, csak a dublini meg a londoni politikusok fejében.

Nos, emiatt lázadoznak Észak-Írország lakói. Ugyanis ha megvalósul a Brexit, ez a határ szigorúan ellenőrzött, vámmal sújtott valódi határrá változik, amit kemény poroszlók kell őrizzenek. Ez pedig igazából csakis az Ulsteri Unionistáknak (mai nevükön Demokratikus Unionista Párt) kedvezne. Ők is csak azért szavazták meg azt az átkozott Brexitet, mert egyfelől nem is érdeklődtek a következményei iránt, másfelől pedig ettől reméltek kormányzati befolyást a londoni tory kormányban – megkapták, ők lettek a konzervatívok egyedüli koalíciós partnerei Theresa May kormányában.

Tehát a zavargások – és az ellenük való küzdelem – fő oka az, hogy az íreknek, éljenek délen vagy északon, nem tetszik, hogy az angolok közéjük húztak egy határt, amit rövidesen nem lesz túl egyszerű átlépni. Tulajdonképpen már 1921 óta ez az, ami nem tetszik nekik.

De meg kell halnia ezért élete virágjában, huszonkilenc évesen egy munkáját végző, túlzás nélkül világszerte ismert kolleginának azért, mert a zavargásokban részt vesz egy őrült, puskával és nem nézi kire lő?

Nyilvánvalóan nem. Az újságírás nem nyugalmas szakma, nem is életbiztosítás, de ezt a gyilkost mindenképpen el kell fogni, el kell ítélni, a törvény legkeményebb szigorával.

Legyen az ír törvény, vagy angol.

Tetszenek látni? Már a Brexit is halálos áldozatot követel, pedig ősi kultúrájú, civilizált országok között zajlanak egyelőre még csak a nézeteltérések. Ezek még csak zavargások, és életbe sem lépett végső soron az Egyesült Királyság kilépése – sőt, még azt sem tudják az illetékesek, hogyan is gondolnák.

Azért az újságírókat már ölik, őket legelőször.

És gondoljuk át: egyes lelkiismeretlen, aljas európai politikusok most is vígan célozgatnak arra, hogy „a Brexit csak az első lépés az Unió felbomlása felé”, a saját hatalmuk, szuverenitásuk növelése, pecsenyéjük sütögetése érdekében. Hát, ha egy még meg sem valósult kilépésnek csak a tervezete gyújtogatásokkal, tudósítók meggyilkolásával jár, képzeljék el mi lesz ott mikor tényleg kilép az Egyesült Királyság?

Vérontás.

És ha más államok lépnek ki, azokban is.

Jelen pillanatban az Európai Unió léte az egyetlen garancia a békére a mi kontinensünkön.

Bár mindig elfelejtem: a béke csak minket, polgárokat érdekel, a megválasztott vezetőinket már kevésbé.

Nyugodj békében, Lyra McKee.

Nyugodj békében, Európa!

Szele Tamás