Kérem, mérhetetlenül fontos hitvitáink közben mintha megfeledkeznénk arról a tényről, hogy az új Országgyűlés május nyolcadikán akkor is megalakul, ha ez nekünk nem tetszik. Sőt, lesz új (régi) kormányunk is, ami ugyan nagyon nem tetszik, de a legkevésbé az tetszik, hogy ezek a brigantik elsőként a „Stop Soros” törvényt szavazzák majd meg.

Nekem ugyan Soros György sem ingem, sem gatyám, sőt, még atyafiságom sem, harminc, sajtóban eltöltött év alatt egy vasat sem kaptam tőle (bár kaphattam volna, csak nem pályáztam), de mindannyian tudjuk, hogy itt kicsit sem az idős üzletemberről van szó, hanem arról, hogy mindenkit és bárkit ki lehessen nevezni ügynöknek.

Annyi lesz az ügynök, mint a nyű, a miniszterelnök már ki is szignálta a kormánysajtóra, hogy tessenek leleplezni, szakmányban, nem lennék meglepve, ha tervük is lenne, amit teljesíteni kell. Ügynöktervük – ez nem vicc, a létező román szocializmus idején például a Securitatenak valóban negyed- és féléves terv szerint kellett termelni a külföldi ügynököket, diverzánsokat és államellenes összeesküvőket, megyei bontásban, ám jaj volt a municipális (megyeszékhelyi) kapitányságnak, ha nem kerülközött időben elég ellensége a szép jövőnek. Persze, mindig találtak valakit, szerintem ha nagyon nagy lett volna a hiányuk, letartóztatnak télen pár hóembert is, csak akta legyen belőle, meg kilegyen az előírt létszám.

És gondolom, szépen fogják honorálni a magánemberek feljelentéseit is, erre jó példa Kína, az ő vidám, össznépi kísérletükről a minap írtam is. (http://huppa.hu/szele-tamas-messzi-kina/) Az már most világosan látható, hogy kétfajta ember lesz: aki feljelent és akit feljelentenek. Átfedések lehetségesek, de ritkán. Hanem, elvtársak, van itt egy kis probléma. A népi-nemzeti, patrióta vértől felbuzdult, dúlt honfikeblű, önkéntes besúgó miről ismerje fel az ügynököket?

Képzeljük el, ott áll a bús magyar a vérzivatarban, látja a bosszús Egeknek ostorait nyomorult hazánkon (nem én mondom, Berzsenyi mondja), menteni akarja a hont, minden izma megfeszül, annyira szeretne már besúgni valakit – és nem tudja, miről ismeri fel az ellenséges ügynököt.

Adjunk neki egy kis segítséget, sorvezetőt, egy kisokost. Más országokban is felmerült már ez a probléma, tekintsük rögtön példaképünket, a nagy Szovjetuniót. Kérem, ott a KGB a hetvenes években valódi kézikönyvecskét adott ki ez ügyben, az igaz, belső használatra, nem a lakosság részére, de mondjuk az Angara mentén már akkor sem volt különösebben komoly CIA-tevékenység tapasztalható, és az amerikai ügynökök nem verték össze egymást a hibrid kukorica géntérképe kedvéért, szóval akkor és ott elég volt ezt csak a szervezet tagjainak kiosztani, nálunk legyen nyilvános, ha nem is szó szerint alkalmazható, de mindenképpen, kijelöli a főcsapás irányát. Ez a megfelelő út, elvtársak, kicsit korszerűsítjük és előre!

A kézikönyvet én a Паспорта стран Европы (http://oldpass.eu4ru.com/?p=351) című orosz nyelvű oldalon találtam, illetve egy távoli FB-ismerősöm, Kerekes-Nagy Gáspár találta meg, ő is fordította le (köszönt érte!) – 2012. március 16-án került fel oda. Az oldalt egyikünk sem ismeri közelebbről, a hitelességéért teljesen nem állhatunk jót, de a nyelvezet és a fotokópiák kétségtelenné teszik: ez bizony igazi. Hát akkor nézzünk bele ebbe kis könyvecskébe, tanulságos olvasmány.

„Jelek, melyek arra mutatnak, hogy illegális külföldi hírszerzővel van dolgunk, aki hosszú ideig külföldön élt.

- Idegen nyelv ismerete (Különböző okokkal magyarázza, tanulta egyetemen, járt külföldön, stb.)
- Olyan aforizmák, közmondások, szófordulatok használata, mely nem jellemző hazánk lakosaira
- Idegen akcentussal ejti városok, cégek, ismert külföldi személyek neveit (nem Brodvej hanem Broadway stb.)
- Hibásan ejt ki orosz szavakat, főleg az idegenek számára nehezen ejthetőeket (telegramm, telefon), a helyi dialektus hiánya
- Hibákat vét az orosz betűk írásában dokumentumok kitöltésénél, levélben (у-u, T-t, и-i, B-W)
- Különösen jól ismeri a külföldi élet részleteit, viszont gyengén ismeri a mindennapi élet részleteit a SzU-ban és a helyi szokásokat.
- Jól ismeri az államunk felépítését, az állami kérdéseket, a kommunista párt és a szovjethatalom szerveit, a törvényeinket olyannyira, amennyire az egyszerű állampolgár nem szokta tudni, viszont nem ismeri azokat a rövidítéseket, amelyek közismertek, és a szovjethatalom szerveit ezzel illetik a mindennapokban.
- Külsőre: mindig jól öltözött, akkurátus, kulturált, rendkívüli módon kedves, megadja a tiszteletet másoknak - ami nem mindig jellemző a mi egyszerű munkásainkra. Udvarias, különösen a női nemmel szemben (feláll, ha bejön a szobába egy nő, találkozáskor leveszi kalapját, ritkán fog kezet nővel)
- Koktélokat tud készíteni, és „manírosan” felrázza őket.
- Igyekszik elkerülni az orvosi segítséget, magát kúrálja, mentőorvost kihívás esetén meg akarja fizetni stb.
- Hajlamos olyan ételeket fogyasztani és készíteni is tudja őket, amelyek nem jellemzőek országunkra. Különösen ritka tengeri ételeket (angolna, osztriga stb.)
- Kevés kenyér fogyasztása ebédhez, szeszes italok jéggel való fogyasztása, vagy vízzel hígítása. Kis adagokban iszik, mintegy ízlelgetve az italt.
- Telefon-automata használatakor helytelenül tárcsáz, mert a telefonoknak más a rendszere külföldön. Fizetni akar, ha valamilyen irodából, hivatalos helyről telefonál, ez külföldön gyakori.
- Megszokás alapján felteheti a lábát valahová, vagy rágyújt autóbuszban, moziban, boltokban, ami sok idegen országban elfogadott.”

Ez így majdnem tökéletes, elvtársaim. Kicsit javítani kell, de nem sokat – és használható is. Például:

- A nyelvi ügyekben: egyáltalában véve, tud helyesen írni! Rég fájó seb ez nemzetünk kebelében, mondjuk ki végre: aki helyesen ír, az ügynök! Aki nem ismeri a rezsicsökit vagy a Nemzeti Dohányboltot a 18-as karika miatt pornóüzletnek nézi: ügynök.

- Udvariasság, kedvesség? Ügynök.

- Aki a nőket egyáltalán emberszámba veszi: ügynök.

- Orvosi ellátás... itt a tézis ellenkezője igaz. Aki nem akar hálapénzt adni, hanem rábízza a költségeket a biztosítóra: ügynök.

- Étkezési tételek stimmelnek. Az itallal kapcsolatban: aki iszik és nem vedel, már gyanús.

- Dohányzás? Aki nem gyújt rá a tiltott helyeken, az az ügynök.

Hát, kérem, volna még tovább is de terjedelmi okokból nem megyünk végig az egész listán – tessenek ezt a receptet alkalmazni, a GB-nél már bevált.

Feliksz Edmundovics és Sztahanov elvtárs szelleme lengi be az arany kalásszal ékes rónaságot.

Véreim, magyarok, hirdessünk munkaversenyt!

Termeljünk ügynököt élenjáró szovjet módszerekkel!

Ide kérek egy hosszan tartó, ütemes tapsot, elvtársak.

Igen, felállva.

Köszönöm, elvtársak.

Szele Tamás

Kérem, mivel világrengető fontosságú dolgok zajlanak a pesti utcán, oly fontosak, hogy azok súlyát szerény személyem talán fel sem bírja mérni, úgy gondolom, foglalkozzon velük az, akinek egyrészt lángból van a lelke, másrészt, aki avatottnak érzi tollát e célra. Én a magam részéről maradok ma a bohókás, színes kis témáknál, mint például a közelgő atomháború.

Ez távolról sem annyira lényeges, mint egy pár perces beszéd, ám úgy érzem, mindennapi életünkre meglehetős befolyást gyakorolna, éspedig oly módon, hogy igen gyorsan véget vetne annak, míg ezzel szemben a magyar belpolitika jóval lassabban öl. Igaz, az is elég biztosan. De hagyjuk most Magyarországot, várnak minket a Sárga-tenger kies partjai, Kína, Korea.

Elmondhatjuk, hogy az észak-koreai válság már eldőlt. Lejátszottnak tekinthető a póker szabályai szerint, még akkor is, ha Kim Dzsongunnak nem kellett megmutatnia a lapjait. A diplomácia ugyanis olyan kártyajáték, ahol ez nem kötelező. A héten még folyt némi ide-oda üzengetés Washington és Phenjan között, azonban pénteken Kim Dzsongun bejelentette, miszerint felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét. Észak-Korea egyben csatlakozik a globális nukleáris leszerelési folyamathoz. Nem fog nukleáris fegyvert és azzal kapcsolatos műszaki ismereteket átadni más országoknak - tette hozzá a vezető, aki a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága plenáris ülésén beszélt. A fórumot azért tartották, hogy megvitassák az ország új politikáját, amely a gazdaság megerősítésére összpontosít. Elmondta, hogy országa sohasem fog nukleáris fegyvert bevetni, ha nem éri nukleáris fenyegetés vagy provokáció.

Fogadjunk, hogy senki sem veszi észre ennek a hírnek a legfontosabb mondatát. Azt, ami arról szól: Észak-Koreának lesz új politikája, melynek révén erősíteni fogják a gazdaságot. Rá is fér, kétségtelenül – és ez a kis információ világítja meg, mire is volt jó ez az egész monstre cirkuszi előadás.

Erre.

Kim Dzsongun továbbra sem lett a demokrácia bajnoka, de vélhetően van annyi esze, sőt, tavaly és tavalyelőtt is volt, hogy tudja, ha államának polgárai éhen haldosnak, az nem vezet semmi jóra. Márpedig ennek csak egy nagyon nagyszabású gazdaságfejlesztés vethet véget. Azonban, amilyen jó híre neki volt, akkor sem kapott volna komoly segélyt vagy támogatást erre a célra, ha – pestiesen szólva – Kocsis Zoltán és Ránki Dezső lett volna a négy kezese, mert félő volt, hogy nukleáris és egyéb fegyverkezésre költi. Hiszen a nemzetközi segélyszállítmányok is azért akadoztak, mert kiderült, hogy el-eladogatják őket jó pénzért, mely jó pénzt aztán Phenjan egész pontosan arra fordította, amire neki tetszett.

Akkor hogyan szerezzen pénzt, támogatást, hitelt? Még a zálogcédulák is zálogban voltak, ellenben ismerhette azt az angol közmondást, miszerint things have to get worse before they get better, a dolgoknak sokat kell romlaniuk, mielőtt jobbra fordulnának. Vállalta a Főgonosz szerepét, nem is volt nehéz, hiszen mindenkinek ellenszenves volt amúgy is, és tavaly elkezdte fenyegetni a világot. A világ frászt kapott, elvégre komoly atomarzenált sejtett egy diktátor kezében: ezt látszottak bizonyítani a rakétakísérletek és a nukleáris tesztek is. Hogy aztán valójában mennyi és miféle nukleáris fegyvere volt, azt talán sosem fogjuk megtudni: valamije kellett legyen, hiszen kétségtelen, hogy bemutatott néhány szó szerint hatalmas durranást, de hogy most mije van és mennyi, azt nem tudjuk.

Aztán, mikor a világ már úgy látta, hogy a következő szilvesztert mindenképpen a bunkerben tölti, aki megmarad, év végén bejelentette, hogy ipiapacs, nem ér a neve, vissza az egész. A világ fellélegzett – ennek a megszelídülésnek lesz a teljes lezárása a Trump-Kim Dzsongun találkozó a közeljövőben. Nukleáris fenyegetésnek vége, ki az a bolond, akinek nem éri meg, hogy a nyugalomért cserébe támogassa a világ az észak-koreai gazdaság fejlesztését? Ráadásul még humanitárius cél is ez, megszűnik majd ott az éhezés, a nyomor. Mindenki nyer, senki sem veszít. Kína is jól jár, mert gazdagodik a térségben egy erős szövetségessel, mely már most is majdnem tökéletesen a befolyása alatt áll, sőt, az sem lehetetlen, hogy ezt az egész vakmerő cselt Pekingben főzték ki a kis szomszéd kedvéért. Egyedül Trump elnök veszít, mármint a tekintélyét, ugyanis a ravasz kelet-ázsiai politikusok végig az orránál fogva vezették, de ez sem különösebb gond, ugyanis tekintve szellemi képességeit, nem valószínű, hogy erre ő valaha is rájön.

No, ha mindenki jól járt, mi mégis a baj?

Az, hogy a receptet el lehet lopni.

Abszurd, de minél rosszabb híre van egy országnak, minél szélsőségesebb rendszer, autokratikusabb diktátor uralkodik benne, annál sikeresebben hitetheti el a világgal, hogy képes és hajlandó is beindítani a harmadik világháborút. Latorállamok előnyben – már, ha van nukleáris fegyverük.

Iránnak például nagyon is lehet.

És lám csak, mi történt tegnap?

„Teherán készen áll az urándúsításra, ha Washington felmondja a 2015-ben kötött többhatalmi atomalkut - hangsúlyozta Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter New Yorkban újságíróknak az MTI tudósítása szerint.

Az iráni diplomácia vezetője elmondta: Iránnak nem áll szándékában atombombát készíteni, de ha az Egyesült Államok - Donald Trump elnök ígéretéhez híven - felmondja az atomalkut, akkor erőteljes urándúsításba kezd.

Donald Trump május 12-éig adott határidőt az atomalku aláíróinak, hogy javítsák ki az Iránnal kötött megállapodásban általa szörnyűséges hiányosságoknak minősített részeket. Ezt kérte az amerikai kongresszustól is. Trump több és gyakoribb nemzetközi ellenőrzést szeretne az iráni atomerőművekben, továbbá nem ért egyet azzal, hogy Teherán csak 2025-ig korlátozza nukleáris tevékenységét.

Irán vitatott atomprogramjáról több mint 10 éven át tartó tárgyalásokat követően sikerült megállapodni. Irán azt vállalta, hogy korlátozza nukleáris tevékenységét, cserébe pedig a nemzetközi közösség feloldotta az országgal szemben bevezetett szankciókat.” (Index) (https://index.hu/kulfold/2018/04/22/iran_az_atomprogramja_felporgetesevel_fenyegeti_trumpot/)

Ez meg micsoda? Ez bizony annak a kezdete lehet, amit Kim Dzsongun most fejez be. És Teherán kezében a nukleáris fegyverek legalább akkora veszélyt jelenthetnek, mint Phenjanéban. Úgy látszik tehát, hogy az atomzsarolás bevonul a diplomácia eszköztárába.

Más ez a mostani hidegháború, mint a régi volt: a régiben két oldallal, és kevés atom-nagyhatalommal kellett számolni, a mostaniban minden sarki fűszeresnek lesz atombombája és mindegyik azt kiabálja majd, hogy nem fél használni. Aztán majd jó sokba fog kerülni, míg összevásárolgatják tőlük.

Míg valamelyik kellőképpen zavaros fejű politikus zsarolási kísérlete kudarcot nem vall, és el nem süti a kis pukkantóját. Elvégre a politikusok nem az egyetemi tanárok és a Grál-lovagok közül kerülnek ki. Ismerek olyant, amelyik annyira hülye, hogy azt is elhiszi, amit ő maga beszél.

Egyszóval, izgalmas idők jönnek, remélhetőleg sok tőkemozgással, de a világméretű konfliktus állandó kockázatával.

Atompóker, atomblöff.

Vagy atomfull.

Szele Tamás

Nyilván a „divide” szó hiányzik a címből, ami latinul „megosztást” jelent, ezt illenék tudni, csak már nem vagyok benne biztos, hogy mennyire illenék. Amióta helyesen írni sem illik a világhálón, hogy ne frusztráljuk azokat, akik nem tudnak (nem vicc: már vágták a fejemhez ezt a „demokratikus” érvet), nincsenek elvárásaim. De hagyjuk is, most inkább gondolkodjunk, azért van a fejünk. Arról, hogy mit is akar Orbán Viktor.

Ezt is illik tudni elvileg: kormánypártiak szerint a javunkat, ellenzékiek szerint a javainkat, ezen belül van annyi frakció, hogy a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának története a sarokban könnyezik, mert szégyelli magát, de lényegében véve, és elnagyoltan fogalmazva ez a két fő álláspont különböztethető meg a magyar társadalmon belül.

Én ezzel nem értek egyet, ugyanis a vagyonosodás mellett – mely szintén fontos szempont – a hatalom érdekli ezt az embert legfőképp, és a saját rendszere. Hogy mondjam: persze, hogy nem halmoz monstre bankbetétet, ha bármit elvehet bármikor, bárkitől.

Ő az Ember, Aki Király Akar Lenni, és ebben kicsit sem zavarja, hogy nincs monarchia – rossz a hasonlat, de Caius Iulius Caesart sem zavarta a köztársaság ténye, mindent megtett a rendszer felszámolásáért, az utódainak már csak egymást kellett agyonverni, hogy Augustus beülhessen a császárságba.

Ja, tetszene mondani, csak Caesar tehetséges ember volt.

Tényleg az volt, kiválóan írt, de minden irodalmi adottságán túltett szarkavarási tálentuma. Abban alkotott igazán nagyot: római kortársai közül csak Marcus Tullius Cicero volt hozzá mérhető intrikus, ám Cicero kevésbé érdeklődött az abszolút hatalom és inkább a politikai cselszövények iránt.

Mármost Orbán Viktor jelenleg mindkettőjük tanítványa kíván lenni (bár kicsit sem sikerül). Az bizonyos, hogy olvashatta a De bello Gallicot, ugyanis az egyik módszere – nincs neki sok – onnét való.

Igen, persze, a divide et impera elvére gondolok. Ha Caesar tengelyt akart akasztani egy terület népességével, először összebarátkozott annak egy jól elkülöníthető részével, ha lehet, olyanokkal, akiknek sérelmei voltak – aztán jól megvédte őket, végül pedig a megvédettek és a megtámadottak együtt mentek a rabszolgapiacra. És béke lett, római béke, amint előtte a háború is római volt.

Na, akkor csak eljutottunk oda, hogy mit is akar Orbán Viktor a nőktől.

Tulajdonképpen az égvilágon semmit, azon kívül, hogy szüljenek.

Ennek érdekében elképzelhetőnek tartom, hogy be akarja vezetni a fogamzásgátlás és az abortusz tilalmát is.

De kizárólag a hölgyek saját kérésére.

Mármost ezt tán csak nem fogják kérni?

Hej, dehogynem – csak kevesen, és főleg nem azok, akik érintettek az ügyben. De fogják. Orbán ugyanis most elemében van. Tematizál. A közbeszédet, közhangulatot tematizálja. Megint ő mondja meg, miről legyen szó. Például a választási törvényről nagyon ne legyen szó, a paksi beruházásról főleg ne, hanem vegyük elő a női jogokat.

Melyek a mai társadalom alapkérdései az egész bolygón mindenfelé, csakhogy nem azon a módon, ahogy azt Orbán kezeli. Hanem igazából.

Ugyanis miről van szó? Orbán elővesz egy problémát. Legyen az akármilyen, csak érintsen egy körülhatárolható társadalmi csoportot. Ezek most a hölgyek. Láthatóan különböznek a férfiaktól, hála Istennek. Senkit sem érdekel, hogy mint egységes társadalmi csoport, szervezet, nem körülírhatóak, ahogy a férfiak sem: azért is komplex a jogaikat érintő vita, mert nem lehet beskatulyázni egy teljes biológiai nemet társadalmi osztályként.

Ez még kisebb méretekben sem megy: a szocializmus alapeszméje főként ott volt hibás, hogy a kizsákmányolt munkásság egész egyszerűen annyiféle volt és a fejlettebb országokban oly kevéssé volt kizsákmányolva, hogy csak legyintettek a forradalmi eszmékre – főleg a szovjet eredmények ismeretében.

Tehát ott tartunk, hogy Orbán célkeresztbe vesz egy embercsoportot és elkezdi őket emlegetni. Hogy nekik gondjaik vannak. Vannak bizony, de azért kínos, hogy pont ez a fickó veszi elő azokat. Itt jön a következő lépés: a konzultáció. Ez nem kis részben a hivatalos ellenzék közreműködésének köszönhető majd: a magyar ellenzéki politikusoknak ugyanis vetekszik az intelligenciája az ugróegérével. Ha Orbán mond valamit – és mindig mond, erre épül a rendszer! - ők azonnal az ellenkezőjét mondják. Kialakul egy közéleti vita, amely azonban nem közvita. Orbán gondosan ügyel arra, hogy keveset mondjon, azt is rejtelmesen: elmondanak mindent helyette az ellenfelei. Esetleg tüntetnek is. Na, akkor jöhet a felháborodás és a konzultáció.

Mert szépen, demokratikusan, aljas módon megfogalmazott kérdésekkel, de kikéri majd a kedves mindenki véleményét. Azonban a fortélyhoz kellenek még a kollaboránsok. Ugyebár, a közéleti vita és az esetleges demonstrációk következtében kialakul majd legalább két tábor a női jogok kérdésében, ha ki nem alakulna, kialakítják: az egyik természetesen kormánypárti, a másik ellenzéki. És most következik a Nagy Trükk!

Orbán fogadja a kormánypárti tábor képviselőit, tárgyal velük és meg is egyeznek, könnyű lesz mondjuk abortusz- vagy fogamzásgátlás-ügyben megegyezni Budaházy Eddával vagy a „Három királyfi, három királylány” alapítvánnyal, hiszen a saját zsoldosai. No, akkor már nem lehet azt sem mondani, hogy nem hallgatott meg érveket az érdekeltek részéről. Hogy ezek nem az érdekelteket képviselik? Az lehet, de akkor már nem a kérdésről folyik a vita, hanem arról, kik a legitim képviselői egy mesterségesen létrehozott társadalmi kategóriának – mert hát a biológiai nem mégsem nevezhető politikai állásfoglalásnak.

Aztán kicsit megmanipulálja a konzultáció eredményeit, nagyon nem kell, ugyanis a magyar választópolgárok többsége meghőköl a többszörösen összetett mondatoktól, és az első választ karikázza be, ami eszébe jut, végül pedig megszületik a Döntés. Ami majdnem az lesz, amit Orbán javasolt, azért csak majdnem, hogy mondhassa: hallgatott a kritikus hangokra is, mert demokrata. Lásd még: „ne mi nyerjük a legtöbbet”. De a lényeg szempontjából minden úgy történik majd, ahogy ő akarja.

Mit lehet tenni ez ellen a módszer ellen?

Sokat nem. A tematizálás már megtörtént, a vélemények – jogosan! - már viharzanak, már arról beszélünk, amiről ő akarja. És ki fognak alakulni vélemény függvényében a táborok is, tulajdonképpen a kormánypárti részük készen is áll, tele vagyunk kis, jobboldali nőszövetségekkel, melyeket korábban hoztak létre, tagságuk nemleges vagy minimális, de léteznek és lehet voksuk is az ügyben.

A tüntetés, mint módszer egy alkalommal hatásos volt: a netadót le lehetett venni így a tábláról, illetve azt sem levették, csak elhalasztották. A demonstráció igenis lehet hasznos, főleg azért is, mert ebben a mostani kérdésben így vagy úgy, de mindenki érdekelt. Ha félmillió ember tiltakozik, azt már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Persze, ennek is van gyenge pontja, a szervezés, a provokációk... de ezek a gyengeségek kezelhetőek.

Jó, akkor tüntessünk ez ügyben, én is azt mondom. Ahogy elhangzik az „abortusz” vagy „fogamzásgátlás” szó. Elég ez?

Nem lesz elég. Szükség lesz még valamire, éspedig a várható konzultáció teljes bojkottjára. Ugyanis csak azt lehet meghamisítani, ami van, azt, ami nincs: képtelenség. Tehát: bármit mondjon bármely politikus, bármit kérjenek: ne válaszoljon senki. Így is válaszol majd pár fanatikus, így is mondhatják majd, amit a kvótanépszavazás után, miszerint csak a beérkezett eredményeket értékelik – de ha drámaian kevés válasz fut be és ezzel párhuzamosan tömegek tüntetnek, a fontos merény kifordulhat medribül.

Egyelőre még csak közeleg a vihar, még csak tornyosulnak a fekete fellegek, de aki látott már ilyent, tudja, mi lesz belőle – és azt is tudja, hogy ki fog törni.

Nem árt fedélről, de legalábbis esernyőről gondoskodni.

Ha ügyesek vagyunk, mi szorítjuk defenzívába az offenzív kormányt.

Ehhez csak az kell, hogy végre már egyszer ne fogadjuk el a rosszul feltett kérdést, ne válaszoljunk rá, ne játsszunk a meghamisított játékszabályok szerint!

Ne játsszunk ezekkel egyáltalán.

Csalnak ugyanis. Hamiskártyások.

Ha nem oszlunk meg, nem győzhetnek.

Nem divide et impera.

Helyette: e pluribus unum!

Szele Tamás

- Jónapot, Hacsek, hogy néz ki? Mióta pipázik? 

- Dehogy pipázok, nem látja, hogy nem ég?

 - Pláne, akkor minek fityeg a szájában? És miért van magánál az a nagyító?

 - Megkért a miniszterelnök, és én most oknyomozok.

 - Mit csinál?

 - Oknyomozok. A sajtó munkatársa akarok lenni.

 - És azt így kell?

 - Így, olvastam a Sherlock Holmesban. Ok még nincs, de nyomozás már van.

 - És hogy kerül ide a miniszterelnök?

 - Kérem, reggel hallgatom a Kossuth Rádiót, megszólal benne a miniszterelnök, és okosakat mond.

 - Képzelem...

 - Aki miniszterelnök, az csak okosakat mondhat. Most is azt mondta, többek között, ebben az interjúban, hogy „Van itt valami vita, valami listázásról. A sajtó munkásait kifejezetten biztatom arra, hogy segítség az embereket a tények megismerésében. Fedjenek fel minél több hálózatot, hozzák felszínre mindazt, ami a mélyben van. És egyébként, ha valaki nem szégyell pénzt elfogadni külföldiektől, akkor ne is szégyellje azt bevallani sem.”

 - Erre fel maga?

 - Erre fel én elkezdtem hálózatokat keresni, hogy jól felfedjem őket, hátha felvesznek a Pesti Srácokhoz vagy a 888-hoz sajtómunkatársnak.

 - A 888-hoz? Oda maga nem elég faszagyerek, ott csupa szép és okos ember dolgozik... na, és jutott valamire? Mert ha már a kormánysajtót engedi rá ez az ember az országra, annyi hálózat kell itt legyen, mint a nyű.

 - Van is, kérem, rengeteg. Itt, a kávéházban kezdtem az oknyomozást. Pár perc alatt felfedeztem az elektromos hálózatot, az internetet, a víz- és csatornahálózatot, a gázhálózatot, járnak a buszok a ház előtt, tehát van itt közlekedési hálózat meg úthálózat is, az előbb bejött a postás és kihozta a számlákat, szóval postai hálózat is van... mindent átszőnek ezek az átkozott hálózatok és én mindegyiket fel is fogom tárni!

 - Csak tárja, Hacsek, csak tárja, szerintem a miniszterelnök útmutatásainak szellemében kezdje rögtön a csatornahálózattal.

 - Miért pont azzal?

 - Hát nem azt mondta, hogy „hozzák felszínre mindazt, ami a mélyben van”? Hozza, de puszta kézzel ám.

 - Látom, maga nem hisz a hálózatok veszélyeiben.

 - Nem én. Mindig mondta nekem Ármin bácsi...

 - Stop. Jól emlékszem, hogy a maga Ármin nagybácsija Manhattanben él?

 - Igen, pontosan.

 - Mikor volt utoljára Magyarországon?

 - Maga hülye? Tavaly, itt kávéztunk hárman, magával. Ő fizetett.

 - Akkor a kávést is le kell leplezni, mert pénzt fogadott el egy külfölditől.

 - Na és? Mi meg kávét fogadtunk el tőle.

 - Magunkat is le fogom leplezni. Mindenkit le fogok leplezni!

 - Mondja, magának gyakran vannak ilyen rohamai?

 - Milyenek?

 - Ilyen leleplezősök... mikor kifordul a szeme, habzik a szája és mindenkit leleplez.

 - Nahát... észre sem vettem.

 - Látja, ilyen adottságokkal maga nem csak oknyomozó, de még politikus is lehetne.

 - Az lenne csak az igazi. De egyelőre elég, ha leleplezek minden hálózatot.

 - Nagyító helyett használjon inkább fázisceruzát. Nagyon tud rázni...

 - Menjen maga a fenébe, maga listaszökevény, mindjárt beprotezsálom a Figyelőbe, aztán nézheti magát!

 - Most miért haragszik rám? Van, amiben még egyet is értek a miniszterelnökkel.

 - Na, egyet mondjon, maga sorosbérenc.

 - Nézze, itt mondja, éppen ugyanebben az interjúban. „Inkább az agyközpontját szeretném átalakítani a kormányzásnak, amit Miniszterelnökségnek neveznek. Itt más típusú vezetést szeretnék.” Hát látja, ezt aláírom. Én is egészen, teljesen és tökéletesen más típusú vezetést szeretnék látni a Miniszterelnökségen. Legelőször az agyközpontját alakítanám át.

 - Ne mondja, és hogyan?

 - Szóba jöhet az elektrosokk, a lobotómia vagy a kisbalta, de kezdetnek lehet, hogy elég volna a hideg vizes lepedő, a kényszerzubbony és az erős nyugtató.

- Maga velejéig romlott flaszterbetyár, maga mordályégető genderfilozófus, maga sötétben merengő, romkocsmalakó bölcsész, hogy beszél erről az áldott jó emberről?

 - Milyen emberről? Én a Miniszterelnökség agyközpontjáról beszélek, ahogy ő is. És igenis becsülöm, hogy férfiasan belátja: át kell alakítani azt az idegi gócot, kezelésre szorul.

 - Na, látja, ez a kulcsszó. A férfiasság. Ez az, amit annyira szeretek benne.

 - Szereti?

 - Na jó, inkább tisztelem. Mint a géfodor.

 - Ha maga mondja... de tényleg, hallotta, mit mondott a nőkről?

 - Nem figyeltem végig a beszédet, mit?

 - „Átfogó megállapodást akarok kötni a magyar nőkkel. Mondják el, mi pedig értsük meg, mit akarnak. A gyerekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek is fontos ügy. A legszemélyesebb közügy. Meg kell hallgatni, meg kell érteni őket, és nem 4, hanem 30 évre megállapodást kötni a magyar jövőről, hogy a kormány részéről mit tudunk nekik nyújtani.”

 - Látja! Látja! Figyel rájuk! Foglalkozik velük!

 - Én is attól tartok, hogy foglalkozni akar... és irigylem az önbizalmát.

 - Miért?

 - Hát hány éves?

 - Nemsokára lesz ötvenöt.

 - A legszebb férfikor. Csak honnét veszi, hogy még harminc évig képes lesz foglalkozni? Ráadásul az összes magyar nővel? Nekem néha még a Simekné is sok.

 - A Simeknek is.

 - És Anikó asszony tud a miniszterelnök szándékairól? Hogy meg akarja érteni mindegyik magyar nőt?

 - Maga szerencsétlen, ez nem azt jelenti!

 - Én is így védekeznék, ezt mondanám. Hogy az egész csak félreértés.

 - Ilyen romlott, perverz alakot, mint maga eddig csak a tükörben láttam. Most hova megy?

 - Hagyom magát szorgosan hálózgatni, hátha felveszik keresztespóknak a kormánymédiába, addig én átszaladok a Simeknéhez, Simek most a hivatalban van. Megpróbálom megérteni, mielőtt a miniszterelnök beelőz.

 - Mars ki!

 - Hasonló jókat, Hacsek.

Szele Tamás

Kérem, én csak annyit mondok, hogy a Kim Dzsongunnak jobban tele van a naptárja, mint a Mick Jaggernek és a Lady GaGának együttvéve. Hónapokkal előre le van kötve, szerintem lesz még neki isztambuli turnéja is, bár erről biztosat nem tudunk – viszont otthon is komoly fellépések várnak rá. Hiába, ilyen ez a popszakma, a feltörekvő ifjú sztárnak meg kell küzdenie a toplistás helyért.

Az első nagy koncertet otthon adja a világpolitika Johnny Rottenje, éspedig Hszi Csin-ping társaságában – igen, a kínai elnök rövidesen Phenjanba látogat. Ezt ugyan felfoghatjuk az udvariasság jeleként – és a Távol-Keleten az udvariasság rengeteg mindent jelent vagy jelenthet – hiszen Kim Dzsongun járt előbb Pekingben, illik visszaadni a vizitet, csak hát örökös kínai elnökök nem szoktak elmászkálni otthonról, ha és amennyiben nincs rá nyomós okuk. Ezek szerint viszont van. Hogy mikor indul, azt még biztosan nem tudni, illetve nem kötik az orrunkra, de az kétségtelennek tekinthető, hogy vonattal megy majd: ugyanis Kim is a nagypapa legszebb, páncélozott, vasár- és ünnepi vasárujával, vagyis szerelvényével látogatta meg a kínai fővárost, illik megmutatni, hogy Hszi mestert sem a gólya költötte, neki is van kisvonatja! Mondjuk arról sem szólnak a hírnökök, miről fognak tárgyalni ezek a jóravaló, derék fiatalemberek Phenjanban, de az mond valamit, miszerint Hszi Csin-ping a látogatást a kínai hadiflotta parádéján jelentette be – hát igen, igen, azok a vitatott vizek a Sárga-tengeren, melyeknek kérdésében Amerika Japán mellett áll... azok a tengerek, szigetek lehetnek a kulcsai a kínai-észak-koreai közeledésnek.

Márpedig Kim Dzsongunnak lesz egy fellépése a hillbilly koronázatlan királyával, Donald Trumppal is. Ennek ügyében járt a minap Phenjanban a CIA impresszáriója, bocsánat, igazgatója, bocsánat, most már az Egyesült Államok külügyminisztere, Mike Pompeo. Kérem, ebben a popszakmában akkora a pezsgés, hogy egyszerűen belezavarodik az ember, sosem tudni, éppen ki játszik kivel és milyen hangszeren. Pompeo volt tehát a béke angyala, ami azért is nagyon érdekes, mert korábban mintha az észak-koreai válság egyszerűsített megoldását szorgalmazta volna: azzal a javaslattal élt, hogy egyszerűen likvidálják Kim Dzsongunt. Ilyent a CIA igazgatója mondhat, de nem mondhat egy amerikai külügyminiszter, tehát kinevezése óta nem mondta, csak de. Világos, ugyebár?

Ne tessék félni, én sem értem. Nos, az a lényeg, hogy Trump elnöknek szándékosan vagy kevésbé szándékosan, de sikerült pont ezt a kedves, empatikus, diplomáciai érzékkel bőven megáldott urat küldeni, hogy előkészítse az Egyesült Államok és Észak-Korea csúcstalálkozóját, Kim Dzsongun személyesen fogadta, és valószínűnek találom, hogy a korábbiak okából a kebelére is ölelte (mikor tanulja már meg a Nyugat, hogy Kelet-Ázsiában nem viselkedünk úgy, mint elefánt a porcelánboltban? Valószínűleg soha.). De hát Kim Dzsongun is látta a Keresztapát, amiben elhangzik a legendás mondat: „Nothing personal, it's just business.” (Ne vedd személyeskedésnek, ez csak üzlet.) Mindenképpen, Pompeo phenjani látogatása hatalmas buli lehetett, utána csak annyit bírt nyilatkozni a sajtónak, hogy minden simán ment, a találkozóra hamarosan sor kerül.

Sőt, sikerült elkapnia a kínai balettet is!

Hát igen. A kínai balett-társulat úgy került Phenjanba, hogy meghívták őket fellépni, és ha már mentek, elkísérte őket Song Tao is, aki nagy rajongója a művészeteknek, és mellesleg a Kínai Kommunista Párt Külügyi Bizottságának elnöke is. De bizonyos vagyok abban, hogy most csak a balettező lányokat gardírozta, és semmiképen sem akarta felügyelni a Kim Dzsongun-Pompeo találkozót. Ő csak odacseppent, merő egy véletlenségből. Az élet kiszámíthatatlan, kérem. Pompeónak meg lehetne annyi esze, hogy értsen abból, ha Észak-Korea fővárosában kínai balettel várják.

No, de Trump elnök sem tétlenkedik, veszettül pengeti a bendzsót, most éppen cimborájával, Abe Sindzóval próbálnak Floridában. Pontosabban tárgyalnak. Ezek a tárgyalások azért fontosak, mert egyfelől Amerika érdekei a Sárga-tengeren pont ellentétesek Kínáéval (itt szó van a hajózási útvonalak ellenőrzéséről is), másfelől viszont Japán érdekei egybevágnak Amerikáéval, tehát a fesztivál úgy fog kinézni, hogy fellép Kína, akit Észak-Korea kísér, és fellép az Egyesül Államok, akit meg Japán. Az már más kérdés, hogy a környülállások miatt Észak-Koreáé a kulcsszerep a buliban, de végső soron kínai–amerikai érdekellentétek ütköznek, némi nukleáris kísérettel. De mit mond a két sztár fellépés előtt a sajtónak?

Trump kifejtette: mindent megtesz azért, hogy tárgyalásai az észak-koreai vezetővel világraszóló sikert hozzanak, de ha úgy látja, hogy eleve nem lehetnek ereményesek, akkor el sem megy a találkozóra. Hát ez jól kezdődik... A japán kormányfő szintén kifejezte meggyőződését, hogy fenn kell tartani a nyomásgyakorlást Észak-Koreára. Abe Sindzo bátorítónak mondta, hogy Donald Trump a Kim Dzsong Unnal folytatandó megbeszéléseken felveti majd az Észak-Korea által elrabolt japán állampolgárok ügyét. Trump elnök megerősítette, hogy nem csupán ezt, hanem az Észak-Koreában fogva tartott három amerikai ügyét is szóba hozza majd az észak-koreai vezetőnek. Észak-Korea már korábban elismerte, hogy az 1970-es-80-as években elrabolt 13 japán állampolgárt. Japán szerint azonban az elrabolt - és remények szerint még életben lévő - japán állampolgárok száma 17.

Srácok, ez már death metal, keményen nyomjátok! És hol lesz a buli?

Nem tudjuk, hol lesz, annyit tudunk, hogy öt helyszín is szóba került, de egyik sem az Egyesült Államok területén fekszik.

Az igazi az lenne, ha Pekingben tartanák a találkozót, akkor már nem csak a lóláb lógna ki, hanem kiesne az egész ló is.

Szóval, nagy buli várható a csendes-óceáni térségben, a gitárkirályok már hangolnak, cibálják a drótokat keményen.

Időközben Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette, miszerint június 24-én előrehozott elnök- és parlamenti választást tartanak Törökországban a végrehajtó elnöki rendszer bevezetése érdekében. Hát, az biztos, hogy én már tizedikétől nem fogok tudni aludni, olyan izgatott leszek – mi van, ha valaki mást választanak meg? Különben erre a választásra azért van szükség, mert igaz ugyan, hogy Törökország már egy éve megnépszavazta a prezidenciális rendszert, melyben nincs miniszterelnök, viszont az államfő nagyon széles végrehajtó jogköröket kap – csak az az államfő eszerint a rendszer szerint még nincs megválasztva. Azt eredetileg 2019 novemberére tervezték, most sürgős lett, előre hozta a padisah. Hogyne, hiszen így az államfő hatáskörébe kerül a rendkívüli állapot bevezetése, feloldása és esetleges meghosszabbítása is – kívánhat török politikus ennél többet az életben? Esetleg még a Topkapi Sarayit hétvégi háznak.

Hatalmas produkció várható, Erdogan a szimfonikus rock mestere, aki bármikor képes nagy tömegeket mozgatni, most is Verdit fogják előadni, kedves közönségünk, igen, jól tetszenek sejteni: a Nabuccot, abból is a Rabszolga-kórust, harckocsikra és vegyi fegyverekre hangszerelve.

Valami csodaszép lesz. Ja, nem.

Hát, kérem, egyelőre ilyenek a zenei élet hírei, kérem, mi nem politizálunk, azt pláne nem mondanám, hogy ez az egész már nem olyan, mint egy hidegháború, hanem az is, csak most nem ideológiák miatt feszülnek egymásnak a hatalmak, hanem gazdasági és politikai érdekek okából, főként pedig azért, mert lassan de biztosan autokratikus rendszer alakul ki minden olyan országban, amit világpolitikai tényezőnek tekinthetünk.

Igen, ez van, nehéz idők jönnek.

Ilyen ez a popszakma.

Szele Tamás

Manyika jobb, ha vigyáz magára, akárkinek is dolgozik, Manyikának ugyanis a nyomában vagyok. Hogy kicsoda Manyika? Manyika az, aki hülyének nézi magát, kedves olvasó, aki elárasztja hazug szamárságokkal a magyar nyelvű közösségi oldalakat és aki tönkreteheti – zavarmentes üzemelése esetén – a teljes honi online sajtót. Állítsuk meg Manyikát!

Miről is beszélek? Kérem, már magam is röstellem lassan, hogy minden második nap ezzel foglalkozom, de mentsen, hogy a szakma érdekében teszem. Ugyebár, a választási kampány alatt volt, ami volt, minden sajtótermék felkapott a legszilajabb musztángjára, és az elszaladt vele. A választás eredménye sem töltötte el egyértelmű elégedettséggel az országot, sőt, mintha ennek az ellenkezőjét tapasztalnám, de aki azt várta, hogy a sajtóban enyhül a kampány, az tévedett. Illetve, a valódi sajtóban, ami valódi hírekkel foglalkozik enyhült, vagyis most már az aktuális eseményekről tudósítunk, de ott van a Homályzóna, az Ismeretlen Tartomány, ahol semmi jelentősége a tényeknek.

Az online álhírlapok.

Ilyenek voltak mindig is, még emlékszem a legendás mindenegyben.com szárnyalására, vagy avilagtitkai.com-ra, ők sem haltak még ki, de új rablói vannak a Nyárnak: hír-TV.com (köze nincs a csatornához), magyarnep.blogspot.hu (ez a szerény „magyar nép hangja” címmel fungál), otpercpiheno.hu és még sokan mások. Ők jelentik állandóan, hogy Orbán Viktor kórházba került, míg közben a fél ország látja, mert nyilvánosan szerepel, ők írnak hamis levelet ugyancsak Orbánnak Törőcsik Mari nevében, ők számolnak be a legvadabb baromságokról, amikről fél szemmel, hat mérföldről is látható, hogy egy vak hang nem sok, annyi sem igaz belőlük: igen, őket tetszenek osztani, kedves ellenzéki olvasótábor, ugyanis kellemesen hangzanak a hazugságaik.

Régóta mondom, hogy erről a politikai elitről teljesen felesleges hazugságokat kitalálni, még a túlzások is értelmetlenek, elintézik ők maguk helyettünk, velük kapcsolatban bőven elég, ha a tényekkel foglalkozunk, tán még sok is. De imádni tetszenek a felkiáltójeles címeket és a bombasztikus hazugságokat, terjed is ez a sok hülyeség, mint egy járvány, a valódi sajtó szégyenére és kárára. Hogy mi lesz a kár? Azt is elmagyarázom később.

Tegnap este épp merengtem a net fölött, bús düledékeiden, Sajtó romvára megállék, mikor szemet szúrt egy újabb bicskanyitogatóan nagy hülyeség. Ezt tán csak nem hiszik el? De, elhitték, osztották is, vitték, mint a cukrot.

Arról volt benne szó, miszerint „Orbán Viktor nem kíván az országban lenni a szombati tüntetéskor, ezért újra elhagyja Magyarországot! Legyen kedves ossza már meg, aki szerint a miniszterelnöknek igenis itthon kellene lennie!” (http://magyarnep.blogspot.hu/2018/04/orban-viktor-fel-megtudtuk-mit-tervez.html) Hát az odáig igaz, hogy ez a kormányfő különös előszeretettel tartózkodik házon, sőt, Házon kívül, mikor kellemetlen események zajlanak a Kossuth téren, de ki is állítja ezt? Ja, a „nép hangja”. Lássuk tovább, a primitív álpolitikai rizsa nélkül, csak a lényeget? „Eközben Orbán Viktor sietve elhagyja újra Magyarországot és most Svájcba fog utazni. Erről ez a fénykép tanúskodik:” és lám, adott egy kép, amin Orbán látható, feltehetően egy személyszállító gép fedélzetén.

Akkorát vágtam az asztalra, hogy hasadt. Ennyire hülyék vagyunk? Fog utazni vagy nem fog utazni, mindegy, de miféle bizonyíték ez? Milyen nap van? Kedd! Mikor fog utazni? Szombaton! Ezek belefotóztak a jövőbe, négy nappal előre?

A kicsi kutya farkát nem érdekli, megy vagy marad, mellesleg az eseményekre ennek nincs is nagy hatása, legfeljebb az ő privát lelki csipkéire, felőlem ott egye meg a fene, ahol van – sokkal fontosabb az, hogy az olvasók nem veszik észre a képtelenséget, nem veszik észre, hogy napokkal előre nem lehet fotózni, nem lehet bizonyíték egy kép valamiről, ami még meg sem történt! Elnézést a kurziválásért, fettel szedésért, de hátha így leesik, hogy se én, se más nem képes hétfőn vagy kedden lefotózni egy szombati eseményt.

Mi a franc ez, időgépe van a „nép hangjának”? Fluxuskondenzátorral? Főszerkesztő Marty McFly? Vissza a jövőbe? Előre a múltba? Mi ez a szamárság?

Kormánypárti olvasóim ne legyintgessenek, hogy ilyen az ellenzéki sajtó, mert egyrészt nem ilyen, másrészt addig örüljenek, míg az orruk alá nem dugom az Origót vagy még inkább a Minden szót, mert az hasonló propagandaértékű dolgokat termel, futószalagon.

Hogy térjünk vissza a botránykőhöz, hát miképpen lehetett ezt az abszurditást elhinni? És még osztani is?

Na jó, ennek már fele se tréfa. Nyomozzunk. Ki követi el ezeket az álhírlapokat? Ugyanaz az ingyenes szerkesztőmotor hajtja meg az összeset, impresszum sehol, az elérhetőségük egy nem létező alapítvány mailcíme, szignót eddig egyet fedeztem fel, bizonyos Dorah Nagyét, viszont tekintve az oldalak igazságtartalmát, ez is valószínű, hogy álnév. De akkor ki üríti ránk ezt a rengeteg trágyát?

A véletlen segített.

Vaktában navigálgattam az oldalakon, rovatokat próbáltam megnyitni, csak azok nem voltak feltöltve, mikor elém ugrott a blogger felülete. Belépni persze nem tudtam, de valószínűleg megnyithatta a rovatokat, és nem töltött fel semmit, csak nem is zárta be. Így legalább látjuk, kivel van dolgunk.

Ez a valaki munkanévnek a „Manyo”-t használja, beceneve Manyika. A „magyar nép hangja” esetében ez így néz ki:

Míg a hir-tv.com esetében így:

Vagyis egyformán. Az URL arra utal, hogy vagy van Manyikának köze a szegedi Rádió 88-hoz, vagy velük is visszaél – de szorul már körülötte a hurok. Már rátaláltam a nyomaira. Meglesz ez a hölgy (ha ugyan hölgy).

Mármost akkor beszéljünk arról, miért fontos őt kézre keríteni.

Elsősorban is elvi okokból: sajtóban hazudni pedig nem szabad. Megeshet tévedés, félreértés, dezinformációt is kaphat az ember, de a szándékos, manipulatív hazugság tilos. Ugyanis a teljes sajtó hitelét rombolja. Értem, hogy míg a hír-tv.com egy oldalán harminc hirdetést számoltam meg, ami azért, tekintetbe véve a forgalmat, szép pénzt hozhat, a „nép hangján” egyenesen negyvenkettőt, ráadásul ugyanazokat, de ez csak annyit jelent, miszerint a közölt tartalom felesleges is, csak azért van ott, hogy a hirdetéseket hordozza. Viszont akkor ez nem sajtó, hanem átverés.

Sajnos azonban gonoszabbat sejtek én a bokorban. Lehet, hogy így, választási kampány alatt, után Orbán Viktor húzónév, és hozza a kattintást, ha marhaságokat írnak róla és kamarazenekara többi tagjáról, de ez az álhírhullám nagyon hasznos is neki. Közismert tény, hogy a maradék független, online sajtót is megpróbálja a megnyert választások után a kormány vagy megszerezni, vagy bedarálni, erre utalhatnak Rogán Antal minapi szavai is: „határozott fellépésre lehet szükség a közösségi oldalak felhasználóinak védelmében”, tehát készülnek az online sajtó törvényi szabályozására. Mármint, majd úgy szabályozzák meg, hogy csak nekik legyen, sajátjuk.

Tökéletes hivatkozási alap lenne egy ilyen törvényjavaslat benyújtásához a világhálón terjedő álhírhullám, ami már a kormány lábait nyaldossa. Két perc alatt megy majd át a törvény, hála Manyika szorgos munkájának.

Szóval nem csak szimpla átveréssel, szélhámossággal van dolgunk, amit Manyika azzal keres, csak hab a tortán. Az a borravalója. Manyika leginkább jól fizetett kormányalkalmazott lehet, most már csak azt nehéz eldönteni, hogy a magyar kormányé vagy inkább a digitális terepen otthonosabban mozgó orosz szervek embere, aki átmenetileg ránk dolgozik.

Manyika a precedensteremtő, Manyika az, akit előreküldenek kötekedni, hogy aztán jöhessen a verekedés.

Manyika a provokátor.

Manyikát lehet, hogy igazából Szásenykának hívják, de ha tényleg Manyika, az nem jobb fikarcnyival sem.

Állítsuk meg Manyikát, a szabad és független sajtó érdekében!

Szele Tamás

Hölgyeim és uraim, legyenek erősek, kapaszkodjanak meg, aki áll, üljön le, így, a választások után jó pár nappal lesújtó hírt kell önökkel közölnöm: nem Magyarország a világ közepe, sőt, a bolygóé sem. Az viszont kétségtelen: annak dacára is ezen a planétán vagyunk, hogy nem körülöttünk forog, így bármi is legyen a magyar választások körül, érdemes odafigyelnünk a világméretű trendekre.

Például azt mondom: Kína. Mi jut róla eszükbe? Rizs, sárkány, kínai büfé, olcsó iparcikkek, Nagy Fal, gazdasági fellendülés? Ja igen, a közhelyek. Idősebbek még emlékezhetnek a nagy Mao elvtársra és a kulturális forradalomra is. Erről azért ne feledkezzünk meg, ugyanis fontos lesz később. Hanem, ha mi panaszkodunk a demokrácia deficitjére és a NER autokratikus voltára, mit szóljanak a kínaiak? Talán elkerülte becses figyelmüket, elvégre csak a világ legnépesebb és gazdaságilag leghatalmasabb államáról van szó, bagatell mihozzánk képest, de nem túl régen Kínában hatalmi átalakulás történt. Hszi Csin-pinget élethosszig tartó vezetéssel ajándékozta meg az Országos Népi Gyűlés, vagyis a Kínai Népköztársaság parlamentje.

Na bumm, tetszenének mondani, eddig nem így volt? Nem, nem így: ciklusonként kellett választani az országos vezetőket, mint mindenhol. Na és Mao? Hát Teng Hsziao-ping pont azért vezette be ezt a demokratikus változást, hogy soha többé ne lehessen maoizmus, személyi kultusz, rémuralom. A „soha többé” mostanáig tartott, a magyar történelemben is ismerünk nagyon rövid lejáratú soha többéket, ez azért mégis kihúzta jó pár évtizedig. A döntés után cenzúraproblémák léptek fel, betiltották Kínában Micimackót, ugyanis a nép ezzel a névvel illeti Hszi Csin-pinget, a másik beceneve paozi, vagyis „húsos táska”. Az még nem tűnt el a vendéglőkből, ugyanis van egy kis pozitív felhangja.

Meg hát korlátozzák az internethasználatot, tudjuk, autokrácia van, viszont nálunk is az van, szóval teljes közöny fogadja a kínai híreket. Tegnap viszont azt hittem, káprázik a szemem, mikor egy volt kollégám (Zsebesi Zsolt) Facebook-posztjában azt olvastam: a nagy Kína olyan internetes oldalt üzemelt be vasárnap, melyen bárki tehet aláírt vagy névtelen feljelentést bárki ellen, aki szerinte veszélyezteti Kína állambiztonságát, egységét vagy politikai rendszerét. A névvel ellátott feljelentéseket bátorítják, éspedig pénzjutalommal, mely az eset fontosságától és súlyától függően tízezer jüantól félmillióig terjedhet. De azért a névtelen vamzolásoknak is utána járnak. Íme, az oldal. (https://www.12339.gov.cn/)

Tessék?

Ráadásul főleg a „gyanús külföldiekre” hívják fel a figyelmet, álláspontom szerint elég feleslegesen, ugyanis egy európai számára kissé problematikus feltűnés nélkül elvegyülni egy kínai tömegben. Van ennek némi akadálya.

Hát, ennek járjunk utána. Először is: mi a hír forrása? A kolléga úr a „Beijing Daily”-említette, csak hát annak nincs online verziója. Akkor talán a China Daily? Abban vannak érdekes adalékok, de nem. Netán a South China Morning Post vagy a szingapúri Straits Times? Sehol a hír. Az ember már leülne a Jangce vizeinél és sírna, mikor előugrik a forrás: a The Telegraph. (https://www.telegraph.co.uk/news/2018/04/16/china-sets-english-language-website-urging-citizens-report-foreign/) Dátum stimmel, tartalom stimmel. Akkor most mi is ez?

Az, kérem, hogy Kínában nem kellett feltalálni a besúgórendszert, mindig is volt. Ők találták fel, mint a világon majdnem mindent. Mi még a kies sztyeppéken vadásztunk a mormotára (nem vicc: a mormota- vagyis tarbagánpörkölt mongol nemzeti eledel, és ha a mongolok eszik, ehettük mi is), mikor Kínában már császári besúgóhivatal működött, főeunuchok irányításával. A huszadik században leginkább a Nagy Proletár Kulturális Forradalom idején dívott az „elhajlók” és „reakciós elemek” névtelen feljelentése, vagy a „tacepaó”-nak nevezett faliújságok névtelen cikkeiben, vagy „forradalmi tömegbírálat” útján, mely azt jelentette, hogy valaki beköpött valakit a vörösgárdistáknál, azok kimentek hozzá miszlikbe zúzták a lakását, úgy megbírálták, hogy csoda volt, ha túlélte, és ha még tudott mozogni, elvitték meghatározatlan időre egy átnevelő táborba. Meg persze a családját és a szomszédait is.

Hát, ilyen a permanens forradalom a gyakorlatban.

És Kínában.

Ahogy nézem, ez a feljelentő-oldal, ami egész ügyes kis fejlesztés, mert szépen végigviszi a felhasználót a szükséges lépéseken ahhoz, hogy szabályszerű feljelentést állítson elő, még a hülye sem tudja elszúrni, szóval ez a digitális aljasság tulajdonképpen a tacepao modern, digitális változata, garantálja a besúgó névtelenségét, pénzzel is jutalmazza, ha a hatóságoknak azért mégis megadja a nevét.

Csodás fejlesztés, fogadjunk, hogy sorban állnak már az adaptálási jogokért.

Na, de miért pont múlt vasárnap vezették be?

Mert múlt vasárnap volt Kínában a Nemzetbiztonsági Éberség Napja. Sok kínai ünnepet ismerek, erről mondjuk most hallok először, de majdnem biztos vagyok benne, hogy nem a Szung-korból származik.

A Cina Daily csodálatos albummal emlékezik meg az alkalomról, a gyönyörű fotókat Hszi Csin-ping-idézetek ékesítik. Igazi maoista gyöngyszem.

És tessék már belegondolni, mielőtt legyintenek egyet, hogy messze van.

Dehogy van ez messze. Itt van a sarkon, itt van, a téren.

Mibe kerül az ötletet magyarul is alkalmazni? Oldalt indítani, a kormány részéről, ahol az „állam ellenségeit”, a „sorosbérenceket”, a „nyugati ügynököket” fel lehet jelenteni, és a feljelentő neve garantáltan nem jut ki az illetékesek kezéből? (Nem a francokat: a történelem folyamán csak azok a besúgólisták nem kerültek nyilvánosságra hatalomváltások után, amelyeket az új hatalom is fel akart használni – igaz viszont, hogy minálunk az elmúlt száz évben eddig még mindegyiket titkosították, a vázolt okból).

Megmondom, mibe kerül: semmibe.

Az elégtétel és a megtorlás már így is be van ígérve.

A névtelen feljelentés meg nem csak Kína, de Magyarország nemzeti hagyományaiba is szervesen illeszkedik.

Tessék mondani, még mindig olyan messze van Kína?

Ide Mississippi a messze. Meg London.

Szele Tamás

Érett megfontolás után rájöttem, hogy az egész világ egy félreértés, amit jobb lenne azonnal abbahagyni és valami értelmesebbe fogni helyette, mielőtt agyon nem verjük egymást. Azonban ez fizikailag lehetetlen, így tehát kénytelenek vagyunk az adott mindenséget javítgatni állandó jelleggel – míg mások napi huszonnégy órában rontják. Felteszem: nem ingyen teszik.

Hogy kinek mi a véleménye a szombati tüntetésről, az merőben magánügy, én a sajátomat megírtam, közzé is tettem (http://huppa.hu/szele-tamas-mozgalmas-idok/), szerintem még nem a vég kezdete, de lehet a kezdet vége, legalábbis komoly tömegigényt tapasztalhatunk egy változásra. Azonban borzadva látom, mi történik azzal egyik vagy másik oldalon, akiknek a nézetei nem egyeznek a közízléssel. Kérem, a verbális lincselés enyhe kifejezés erre. Rendben, ez a világ nem úgy van összerakva, hogy mindenki egyetértsen, egy nyavalyás pacalpörköltet nem lehet úgy megemlíteni a közösségi oldalakon, hogy ne legyen belőle politikai hitvallás a hozzászólók részéről, de azért ha valakivel nem értek egyet, ám egyébként nem tudok róla semmi rosszat, mégsem kéne átharapni a torkát pusztán ennyiért. Nem hazaárulás, ha valaki másként gondol valamit: különben is, ha egy mozgalom valóban tömegeket képvisel, ki kell bírjon néhány ellenvéleményt, ha elég erős, nem is érdemes törődnie ezzel. De nem is a mozgalom veszekszik – hanem egyes emberek más emberekkel. Higgyétek meg, kedves felebarátaim, nem érdemes: ha annyira erős a tömegbázis, mit érdekli az Aurórát a sarki gesztenyés néni tűzhelye? Ha meg nem lenne annyira erős, akkor se az a dobkályha lesz a végzete. Különben pedig, elvben a demokráciáért és a véleményszabadságért (is) bomlott ki az a zászló.

No, de ez mellékszál. Ez ugyanis csak az indulatos és nem ritkán trágár vitákra vonatkozik, azonban a vita, a veszekedés mégis csak vélemények ütközése, még mindig kisebb baj, mint a hazugság. Az a nagy baj és az ömlik mindenhonnan, jön jobbról – természetesen -, jön balról, ha az ugyan bal, jön mindenfelől. Ez okozza a félreértéseket, azokból lesznek a késhegyig menő viták. Akkor lássunk pár tegnapi hazugságot, a vastagjából.

Kezdjük a kormányoldallal, mert nekik mégis ez a szakmájuk, értékeljük az eredményeiket. Hát kérem, obstrukció tapasztalható az Origónál, szerintem a felelősök már Kolimán bányásszák az uránszurokércet Volga-néphimnuszok éneklése mellett, mert akkora volt a kormányszócsőnél a buzgalom, hogy sikerült belékapni a kenyéradó gazdába is. Mint ismeretes, Budapest proaktív felgyújtása, valamint az utcai randalír érdeklődés hiányában emaradt, csakhogy az Origo ezt már előre beexponálta, így valamit mutatnia kellett. Kapóra jött az Oktogonon szerveződött spontán utcabál, legyen az a Borzalmak Völgye, ha már más nincs. No, mit is ír a hogyishívják (http://www.origo.hu/itthon/20180415-rosszul-idozitett-tuntetes.html)?

„Ez egy cseppet sem zavarta a tömegből kiváló ifjú sörös, boros és cigis demokratákat, akik sörblokád alá vették az Oktogont.”

Hát, ez legyen a legnagyobb bajunk, mondanám, meg az, hogy milyen kalapot vegyenek a hölgyek az epsomi derbyre. Ahol százhúsz-százötvenezer ember tüntet és nyitva vannak a boltok, le fog csúszni pár sör, ha lecsúszik, pláne, ha utcabál is kialakul, ott lehet egy-két részeg is, több nem nagyon, de néhány akadhat. Pfuj, minő anarchia, pfuj, sőt, piha: Stokes, kérem, hozza a repülősót! Szerző bizonyára nem járt még rockfesztiválon, főleg olyanon nem, amin tévedésből fellép a Kárpátia is: ezek az események hazánk legnagyobb alumínium-forrásai, nemzetgazdasági tényezőnek minősülnek, annyi sörösdobozt lehet utánuk összeszedni. De hallga! Lássuk a szóhasználatot! „Nem zavarta a … ifjú … demokratákat”! Súlyos ébertelenség történt, elvtársak, minek is a rövidítése a Fidesz?

Hát bizony, bizony. Tisztogatás következik az Origónál.

Nem tegnapi rémhír, de erősen jobboldali és méltatlanul elfeledett, miszerint migránsokat költöztettek a balatonőszödi volt kormányüdülőbe. Annyira elterjedt, hogy a térség fideszes képviselője, Witzmann Mihály levelet is írt a Nemzeti Vagyonkezelőnek, miszerint terveznek-e betelepíteni migránsokat – nem, jött a válasz. Akkor kik ezek a rejtélyes, kreol bőrű emberek? Kérem, Boór Miklós, Balatonszemes alpolgármestere oldotta meg a gordiuszi csomót. (http://hvg.hu/itthon/20180413_Migranspanik_Balatonoszodon__venezuelai_magyaroktol_rettentek_meg_a_helyiek#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2018_04_13&type-id=HvgDaily&user-id=B3B0DFBA&utm_content=normal)

„Az itt elszállásoltak valamennyien magyarok vagy azok leszármazottai, keresztény értékrendet képviselő, hivatalos papírokkal hazatérő családok. Legtöbbjük ért, tud magyarul. Addig fognak az üdülő területén tartózkodni, amíg sikerül nekik lakhatást és munkahelyet találnia a Máltai Szeretetszolgálatnak. Sokuknak még nincs itthon a teljes családja. Van köztük olyan is, aki venezuelai, de magyar származású menyasszonyával érkeztek haza, és szeretnének összeházasodni. Nem vitatom, hogy sokakban az idegenek feltűnése riadalmat kelthetett, de kérem Önöket, hogy ha ilyen híreket hallanak, nyugtassák meg a szülőtársakat, szó sincs migránsok betelepítéséről.” (HVG)

Ja, vagy úgy. Hát Venezuelában elég pocsék a helyzet, az biztos, csak hát ezek magyar menekültek. Csak a határon elfelejtették őket kifehéríteni és szólni nekik, hogy innentől kezdve csak magyarul szabad beszélniük – bár akkor is migránsnak nézték volna őket.

Ki ez, mi ez, egy bősz venéz? Az üdülőnkbe csak úgy benéz?

Menjünk tovább. Már írtam arról – és még fogok is – hogy az utóbbi időben elég sok ellenzékinek tűnő tárgy, konkrétan kamuportál tűnt fel a világhálón, és ontják az ostobábbnál ostobább álhíreket. Tegnap például azt állította az otpercpiheno.com, hogy Orbán Viktor nyilatkozott a tüntetésről (http://www.otpercpiheno.hu/2018/04/megkerdeztek-miniszterelnokot-hogy-mi.html). Lássuk, mit mondott – volna.

„A tüntetés elmondhatom, hogy egyértelműen a Sorosista beépített emberek szervezték, és pénzelik. Soros György érdeke, hogy ez a kormány lemondjon, mivel mi megtagadjuk a migránsok betelepítését Magyarországra, és a kerítésünk kizárja őket teljes Európa területéről. Soros minden ember zsebébe pénzt dugott, akik megjelentek tegnap a tüntetésen, de mi nem engedünk a Sorosista bérkatonák indokolatlan tüntetésének. Az emberek döntöttek, minket választottak, mi pedig elfogadjuk, hogy megtiszteltek minket azzal, hogy megkértek, vezessük tovább ezt a sikeres országot. Köszönöm.”

Kérem, én speciel ismerem Orbán Viktort, nem lehet harminc évig újságot írni ebben az országban anélkül, hogy meg ne ismerkedjen vele az ember, bár szakmán kívül is ismertem a kilencvenes évek elején, ha nem is túl közelről: sok rosszat tudok róla mondani, szoktam is, de így nem beszél. Ennél azért jobban fogalmaz. Különben is a szenzációs „tudósítás” azt nem mondja, hol nyilatkozott? Az otpercpiheno című világlap utána ment Nápolyba? Legyen egy közös sorrentói emlékük? Normál netes lapnak ritkán jut ilyen kiküldetésekre... főleg ennyire értelmetlenül. Kérem: ezt Orbán soha nem mondta, rémhír, mond majd randákat, fog az őrjöngeni – de vele kapcsolatban bőven elég az igazság is, nem kell hamisítani a híreket.Mindegy, terjed, mint a bubópestis.

Terjed aztán Messengeren, privát üzenet formájában, a konspiráció diszkrét bájával egy petíció is, melyet alá kéne írni, és akkor az Európai Unió megsemmisítené a különben valóban kétséges magyar választások eredményét. Eltekintve attól, hogy a petíció szövege is naiv, hogy azt ne mondjam, butácska (ilyenek vannak benne, miszerint: „Több hír is jött afelől, hogy szavazatokat vásárolt a kormánypárt, valamint kiradírozható tintával író tollakat adtak a szavazóknak”), az a baj evvel, hogy erre az Uniónak nincs jogköre. Kivizsgálhatja a csalást, elítélheti, ha úgy találja, hogy volt, alkalmazhatja a hetes cikkelyt, de az Unió új választásokat nem írhat ki, megszületett eredményeket nem semmisíthet meg. Az nem áll módjában, az a tagállam szuverén jogkörét sértené. Többek között ezért is szeretnék annyira sokan az „Európai Egyesült Államok”-típusú Uniót - abban nagyobb lenne a központi beleszólási jog.

Könyveljük el ezt a petíciót, élvén az ártatlanság vélelmével, a jóindulatú, naiv jobbító szándék kategóriájába, habár rettenetesen idegesítő, mikor ötvenedjére kapja meg az ember és mind az ötvenszer el kell magyarázni, mi a baj vele.

Aztán következik a mémeskút.

Szintén tüntetés tárgykörében: terjed, virálisan terjed egy mém olyan szöveggel, miszerint Németh Szilárdnak eldurrant az agya, és azt mondta volna a tüntetőkről: „A sajtótudósítások egyértelművé tették, hogy a tüntetők többen, többféle idegen nyelven beszéltek - világította meg az ügyet Németh Szilárd, aki szerint ez egyértelművé tette, hogy honnan szervezik ezeknek egy jelentős részét.” Ehhez a mém nemes alkotója annyit tesz hozzá, hogy „Azok nem idegen nyelvek voltak, baszdmeg, hanem összetett szavak, te gyökér.” Nemes egyszerűség, lapidáris, letisztult stílus. Csak éppen...

Szóval Németh Szilárdnak, vagy, ahogy én hívom, Vödörfejű Rajmund palotagrófnak tényleg nem kell a szomszédba menni ahhoz, hogy elnyilatkozza magát. Ezt például nem csak mondhatta volna, hanem mondta is. Csak éppen nem tegnap. Hanem egy éve, illetve egészen pontosan 2017. április 10.-én. A Népszavának mondta, meg is jelent. (http://nepszava.hu/cikk/1126257-tudsz-angolul-ideutaztatott-soros-ugynok-vagy)

Minek hazudni? Mond ez még a mai nap folyamán ilyenebbet is.

Minek hamisítani a hírt?

Nagyon unom, mikor a kormányról hazudnak álellenzéki orgánumok, és nekem kell tisztába tennem a dolgokat.

Annál jobban már csak azt utálom, mikor az ellenzékről hazudnak a kormánymédiumok. És azt is nekem kell tisztába tennem.

Meg nem is mindig érek rá. Amicus Plato, amicus Seneca, sed magis amica veritas, ám nem is szerzek tudomást minden hazugságról: úgy özönlenek, mint a Niagara, ezer forrásból jön a hülyeség. Viszont - minek?

A becsületes ellenzéki ettől nem lesz vadabb, a kormánypárti nem tér ki hitéből, az ingadozót nem győzi meg. Politikai szempontból ennek a hazugságáradatnak – és az álhírportálok fenntartásának – semmi értelme.

Ha csak nem az a kettős cél, hogy ezzel a hazugságorgiával hiteltelenítsenek el minden magyar nyelvű internetes hírforrást egy idő után, az olvasók ne legyenek képesek különbséget tenni hír és álhír között, és egy idő után mindenre legyintsenek – ez viszont igenis elképzelhető.

Ennek a tervnek lenne egy sajátos, oroszos íze, moszkvai bukéja. És a kormánynak sem volna ellenére, pláne, hogy ha elönti a netet a hazugság, lesz mire hivatkozni egy internet-cenzúrát bevezető törvény beterjesztésekor. Még a Zuckerberg sem tiltakozhat: hiszen ez csak harc lesz az álhírek, a „fake news” ellen.

Hát így tessék osztogatni ezeket a bődületes baromságokat.

Minden megosztott álhír egy-egy szeg a valódi, hiteles sajtó koporsójába.

És már most is úgy néz ki az a koporsó, mint egy sündisznó.

Szele Tamás

Hát, kérem, gond van. Mit írjak? Százezer, százhúszezer, százötvenezer? Mindig lesz, akinek kevés. Olyan is, akinek sok. Győzött a forradalom? Akkor meg kéne mutassam a forradalmat is, a győzelmet is, és bajban lennék. De az biztos, hogy valami nagyon fontos zajlik – ha hagyják, hogy végbemenjen, világraszóló is lehet a vége, csak keveseknek érdeke, hogy így legyen.

Igen, a tegnapi tüntetésről van szó. Kiment ugyanis rengeteg ember Budapesten az utcára és követelt. Ugye, egy tüntetés általában erről is kell szóljon, az a nem mindegy, hogy hányan követelnek és mit.

Mármost ez a tegnapi megmozdulás, hogy úgy mondjam, vertikális volt. Itt, Magyarországon hozzá vagyunk szokva a horizontális, vízszintes politikához: leng az inga balról jobbra, jobbról balra, a mi logikánk az egyik oldalt a másikkal váltja, le, aztán vissza, erre karrierek épültek, sőt, villák, stadionok is, ez eddig olyan biztos alap volt.

Oszcillálunk.

Bele is döglünk, ugyanis mivel ez egy mechanikus mozgás, a politikusokat arra készteti, hogy a hatalmi váltóhoz alkalmazkodjanak, ne a valós problémákkal foglalkozzanak, és ha valaki ezt szóvá teszi, kétfelől esnek neki, mondván, hogy szentséget tört. Mert bezzeg a nyugati demokráciákban. A nyugati demokráciákban is van ciklikus mozgás, de csak a reális feladatokkal való foglakozás mellett, nem az a politikai tevékenység fő célja, hogy 1. az ember megszerezze, 2. az ember megtartsa a hatalmat.

Erre fel a tegnapi tüntetés mintha vertikális lett volna. Merőleges a tengelyre, sőt, nem is síkban, hanem térben. Kiment rá mindegyik ellenzéki vagy annak mondott politikus, mert hátha meg lehet lovagolni a hullámot, hátha lehet szörfözni egyet (nekem pont ez nem tetszett: nem raknék magamnak olyan házat melybe háziúr települ. Pláne nem X. vagy Y.). Kimentek ugyan, de mint az ábra mutatta, piszokul nem róluk volt szó. Igen, ott voltak, kösz. Illetve részemről nem kösz, viszont ez a show nem az övék volt. A legszebb azért Orosz Mihály Zoltán lehetett, a 24.hu őt is látta a tömegben ballagni, mint vert hadat, törött hajót. Ő például nem tudom, mi ellen tiltakozott: azért haragudott, hogy nyolc évig sérthetetlen volt?

De akkor miről szólt a dal, ha végre már nem pártpolitikáról?

Tulajdonképpen mélyebbre nyúlt valamivel – azért is lehetett ennyire általános – és egyszerűen a Fidesz kétharmados győzelme ellen tiltakozott a tömeg. A választási törvény ellen – ami valóban pokoli kotyvalék -, a csalások ellen. No, azokat viszont tényleg ki kéne vizsgálni. De az bizonyos, hogy már megint kevesebben szavaztak a kormánypártra, mint az ellenfeleire, és mégis a Fidesznek van kétharmada.

Na, ez az, ami nem lenyomható a szavazók torkán.

Ha a kormánypárt beéri egy szerényebb eredménnyel, mondjuk valahol 51-55% körül és lepaktál egy ellenfelével, mindenki azt mondta volna: ez egy ilyen ország. De nem érte be, hiszen 1998 óta vereségből kovácsol győzelmet (akkor még koalíció útján tette), és most nagy disznóságokra készülődhet, ezért kell neki egymagában a kétharmad. Ahhoz, hogy ezt az ember meglássa, nem kell felsőfokú orákulumképzőt végezni, sőt, még levelezőit sem: látja ezt mindenki, akinek van egy csepp esze.

Emiatt – és a győzelem szemtelensége miatt – ment ki az utcára az a temérdek ember. Hogy aztán ez hova fejlődik, azt meg nem mondhatom ebben a pillanatban. Én csak remélném, hogy a magyar belpolitika elveszti pártjellegét és mozgalmibbá válik, ugyanis a rendszerváltás idején is az döntötte el a helyzetet – már a különlegesen szerencsés világpolitikai konstelláción kívül – hogy tömegek jöttek rá: a politika nem arról szól, amivel a politikusok foglalkoznak. A politika arról kéne szóljon, hogy kinek milyen jog jár, miféle folyamatok zajlanak a társadalomban, hogyan kapcsolódunk a világ többi részéhez, egyáltalán, közös ügyeinkről – ehelyett akkoriban arról ment a késhegyig fajuló vita a kormányzó elit köreiben, hogy Szűrös vagy Pozsgay? Reform vagy másféle reform? Aztán eldőlt, hogy egyik sem, és persze megint visszazökkent a kötött pályáról szabadulni kívánó szerelvény a vágányra, csak közben volt egy váltó. De azért csak sín ez is.

Különben is, miért nem bízhatunk a politikusban? Ugye, azért választjuk meg, hogy oldja meg a problémákat. Tulajdonképpen vállalkozó. Ha megoldja őket, ott marad munka nélkül, mikor lejár a mandátuma, oda a pénze is. Tehát bölcsen gondoskodik arról, hogy részint semmiféle gondot meg ne oldjon maradéktalanul, részint pedig támadjanak új problémák is, melyek szintén arra várnak, hogy ő megoldja őket. Ez annak a titka, miért élünk már több, mint száz éve „átmeneti időkben”.

No, tehát akkor: mi lészen a tegnapi tüntetés után?

Sík mezőben hármas út. Négyes, de az, amin jöttük, nem játszik.

Alakulhat széles körű, öntisztuló mozgalom, valami olyasmi, mint a Solidarnosc volt, ami kiharcolja a választási törvény helyrepofozását, háttérbe szorítja a pártalapú politikát, és rákényszeríti a megválasztott politikusokat, hogy tegyék is a dolgukat, ez lenne a legjobb megoldás. Bár 1989-90-ben ezzel kellett volna kezdeni, az akkori, sokkal jobb gazdasági helyzetben, mert most nehéz lesz. Ja: azt hittük, ezt csináljuk. Könnyű elcseszni.

Vagy elsikkad a mozgalom, a hetente ismétlődő tüntetések módszere eddig nem volt sikeres, esetleg ráül az egészre valamelyik párt. Azzal vége is a mesének. Ugyanis ez a sok ember nem lesz mindig és minden körülmények között utcára vihető, ezek nem írtak alá szerződést senkivel. Ha nem alakít nagyot nekik a mutatványos, mennek tovább.

A harmadik, legrosszabb lehetőség egy új párt megjelenése a palettán, ebbe szoktak fulladni az új kezdeményezések – felveszik őket a vármegyéhez közepes pozícióba, írnoknak, aztán mindjárt változik a leányzó fekvése. Ettől őrizkedni kéne.

Persze, az első megoldás járna némi társadalmi átalakításokkal is, mely a fennálló rendnek távolról sem érdeke, például többen foglalkoznának azzal, amihez értenek is, és ez teljesen felborítaná a hazai lopásmechanizmust, tehát annak kedvezményezettjei részéről igen komoly átok-gyilok-hadjáratra lehet számítani. Látják ők is a veszélyt, nem hülyék ők, hanem sikkasztók. Ahhoz a pályához meg ész kell.

Mondjuk ez a hadművelet már a demonstráció előtt megkezdődött, mindenki emlékszik a beígért törő-zúzó, gyújtogató rohamosztagok apokaliptikus képére a kormánysajtóból, csak sajnos a rohamosztagok nem jöttek el. Más dolguk volt, alkalmatlan volt nekik a hely és az idő, és különben is, lekésték volna az ötórai teát. Mellesleg nincsenek is. Mondjuk az Origo ezt úgy pertraktálja, miszerint „a szervezők megijedtek, és nem merték behívni őket”, bár ez már az óvodai kiscsoport szintje. Urak, urak, kormánymédiumok urai, nem jött össze, lássátok be, gyengék vagytok, mint a borecet.

No, szóval izgalmas idők jönnek.

Meg mozgalmasok.

Vagy nem.

Meglátjuk.

Szele Tamás

Kérem, az egész egy pokoli fejfájással kezdődött még este. Nem tudom, mi bajom, de egyszerre fájt jobbról, balról, elölről, hátulról, alulról, felülről, szerintem még kívülről és belülről is. A migrént sikerült kialudni, a fejem már nem görcsöl, csak a politikám migrénes: ahogy így reggel körül belenézek a hírekbe, egyszerre sajog kívül is, belül is, mindenhol.

Akkor lássuk, mi a baj?

Elsősorban is baj, amit a kormánypárt művel. Mint ismeretes, sokan elégedetlenek úgy a választás eredményével, mint a szavazatok számlálásának módszerével, újraszámlálást követelnek – ettől én nem várnék radikálisan eltérő eredményt, de valóban történtek különös dolgok, érdemes volna indítani egy alapos vizsgálatot. Ezt a vizsgálatot követeli a mai tüntetés, amire sokan fognak elmenni, köztük ismereteink szerint Vona Gábor is – és, mivel ő odamegy, sokan nem fognak, például én sem, ugyanis ezzel az emberrel én nem tüntetek együtt. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne volna szükség erre a demonstrációra, ez csak azt jelenti, hogy én nem barátkozom mindenkivel.

De hogy kezeli ezt a kormánysajtó?

A kormánysajtó a jelek szerint úgy, mintha maga is kezelésre szorulna. Feltaláltak egy csodálatos rémhírt, hadd idézzem eredetiben a címet, mert utánozhatatlan: „Gulyás Márton behívta a Soros-rohamosztagot: Törni-zúzni akarnak Budapesten! Ők gyújtották fel Hamburgot” - és végigzavarták, de szó szerint a teljes kormánymédián. Van abban valami csodálatos, ahogy egy betű eltérés nélkül, kórusban ugyanazt gondolja minden kormányorgánum minden munkatársa, nem különbözik sem egy iota, sem egy apex, annyira ügyelnek a szöveghű másolásra, mintha Szentírás volna, amit közreadnak – mondjuk János jelenései, mert elég apokaliptikus a vízió. Sátáni egy evangyéliom ez, meg is mondom, miért.

Mert nyílt hazugság, maximum két dologra jó. Egyrészt arra, hogy aki még hisz nekik, otthon maradjon (de aki hisz nekik, mit keresne a tüntetésen?), másrészt előre jelzik, kikre akarnak fogni egy esetleges, kormányprovokátorok által szervezett műzavargást. Csak a gondolatmenetnek vannak hibái. Azt mondja az Origo (http://www.origo.hu/itthon/20180412-gulyas-marton-soros-rohamosztag-torni-zuzni-akarnak-pesten-ok-gyujtottak-fel-hamburgot.html):

„Törni-zúzni akarnak a szombati demonstráción. Gulyás Márton felvette a kapcsolatot régi politikai szövetségeseivel, a tüntetéseket tudatosan és profin erőszakba fordító Soros-féle rohamosztaggal, az ANTIFA-val.”

Hát, az Antifa bizony nem rohamosztag, sőt, nem is egységes mozgalom, hanem így, ilyen formában csak egy gyűjtőnév: így szokták magukat hívni (mikor nem másképp) azok, akik Nyugat-Európában fellépnek a szélsőjobboldali tüntetések ellen. Ez egy végtelenül heterogén valami, akad benne anarchistától konzervatívig mindenféle ember, aki nem kedveli a horogkeresztet, meg nem szereti a masírozó egyenruhásokat az utcán, de mondom: ez így semmi több, mint egy szakkifejezés, ami egy megmozdulás jellegét jelöli. Az Origo állítása olyan, mintha azt mondanák „a CIVIL nevű rohamosztag”. Képzavarnak sem utolsó.

Menjünk tovább. Georg Spöttle, a neves ufológus a Magyar Időkben golyóscsapágyas csúzliról és Molotov-koktélokról vizionál, most épp biztonságpolitikai szakértőként, de lesz ő még Napóleon is. (https://magyaridok.hu/belfold/az-antifasok-golyoscsapagy-csuzlival-molotov-koktellal-keszulnek-kaoszt-teremteni-2999785/)

„Jól ismerem őket, évtizedek óta ott vannak minden politikai megmozduláson, azzal a céllal, hogy békés tüntetésekből polgárháborús helyzetet teremtsenek, attól sem riadnak vissza, hogy bűncselekményt követnek el – mondta Spöttle, hozzátéve, hogy a véleménye szerint németországi és ausztriai antifások érkezhetnek elsősorban, akiknek Berlin közelében van kiképzőtáboruk. Spöttle szerint itt tanulnak meg golyóscsapágy csúzlival lőni, szuper-molotov koktélt készíteni vagy éppen a rendőrök elleni fellépésről oktatják őket. Hamburgban például betonlapokat dobáltak a kiérkező rendőrökre, akiknek iszonyat sok bajuk van az antifásokkal. A brutális módszerekkel elkövetett rombolást jellemzően fekete ruhában, fekete maszk mögé bújva követik el, öltözékükön felvarrók láthatóak, csoportokban mozognak.”

Ha Spöttle mesternek egyszer lesz egy világos pillanata, meg kéne kérdezni tőle, hol látott kiképzőtábort, mikor és mi a különbség az antifa, az autonóm, a civil és a szpartakista között (segítek: szpartakisták már a huszadik század első harmada óta nincsenek. Na, azok voltak a lövöldözősök.)

Minden arra utal tehát, hogy ha a tüntetés nem fullad magától zavargásba, a kormány megszervezi azt a tiltakozók helyett is, beszáll a megmozdulásba. Mindent egy jó kis rendkívüli állapotért, ilyen az erdogani recept. És különben akkor is megszerveznék, ha nem lenne tüntetés. G. Fodor Gábor, a kormánysajtó viharmadara tegnap világosan meg is mondta a Mandinerben: „De ha kell, akkor késlekedés nélkül lövünk. Mások is ugyanezt teszik, csak ők erről azt hazudják, hogy ez újságírás.”

Megint mások, közéjük tartozom magam is, azonban úgy gondolják, a sajtó eszközei között nem szerepel a lövöldözés, bár az kétségbevonhatatlan, hogy amit G. Fodor művel, minden, csak nem újságírás.

Nos, a belügyi helyzet fluid, meglátjuk estére, mi lesz, egy biztosan nem lesz: antifa rohamosztagosok nem fognak gyújtogatni az utcákon, különös tekintettel arra, hogy nincsenek is. A belső fejfájás letudva: mi van kívül?

Kívül? „Háború van most a nagy világban, Isten sírja reszket a szent honban.” - mondaná Vörösmarty és igaza lenne. Az éjjel az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország közös támadást mért szíriai katonai létesítményekre, melyek Asszad elnök vegyi fegyvereihez köthetőek. Meg – tegyük hozzá – nem mellesleg orosz támaszpontok kellemetlen közelségében is fekszenek. Egyesek annyira közel, hogy benne is vannak az orosz támaszpontban. Mint a világ minden más országában ismeretes, csak Magyarországon nem, ugyanis mi kizárólag a választásokkal foglalkoztunk, múlt szombaton vegyifegyver-támadás érte Dúmát az asszadista erők részéről, melynek mintegy hetven áldozata volt, többségükben gyermekek. Aki ezt szó nélkül hagyja, holott megtorolhatná, annak súlyos gondok vannak az etikai érzékével: Trump elnökre nagyon sok rosszat lehet mondani, szoktam is, de ezt még ő sem tűrhette. Mellesleg: ez a támadás nem példa nélkül álló eset, az Egyesült Államok a vegyi fegyverek bevetését Szíriában mindig megtorolja, például Trump először 2017. április 6-án rendelt el támadást meghatározott célpontok ellen Szíriában, miután több mint 80 civil halt meg egy vegyi támadásban. Akkor amerikai hadihajókról indított Tomahawkokkal lőtték a rezsim egyik légibázisát. Miért okoz tehát nagyobb gondot a mostani támadás az akkorinál?

Elsősorban azért, mert akkor orosz egységek nem voltak érintettek. Másodsorban: ez a támadás már előre tudható volt, és Oroszország állandó fenyegetésekkel próbálta elhárítani, hiszterizálták a közhangulatot is, amerikai atomtámadásokat vizionáltak, például a Vesztyi-24 nevű orosz hírtelevízió egyenesen tanácsokat adott a bunkerekben történő túléléshez: „több vizet, kevesebb édességet kell felhalmozni, és az orvosságok mellett legalább harminc liter ivóvizet érdemes tárolni. E mellett szükség lehet konzervekre, rizsre, illetve egyéb növényi alapú élelmiszerekre. Érdemes arra is gondolni, hogy a bunkerben magas lehet a hőmérséklet, így nő a vízfogyasztás is.” (HVG)

Hát, ez már a Fallout világa, és Mad Maxé.

A harmadik ok, ami miatt érdemesebb tüzetesen fohászkodnunk ezekben a napokban a Mindenhatóhoz, amennyiben vallásosak vagyunk, a Szkripal-ügy felhasználása ebben a témában is. Ugyanis „Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt állítja, hogy a 70 áldozatot követelő dúmai szombati vegyifegyver-támadás külföldi ügynökök által lett megrendezve, egy bizonyos ország russzofób kampányáról van szó - de nem nevezte meg az országot. Aztán később viszont közölték, hogy Nagy-Britannia ez az ország. Karen Pierce brit ENSZ-nagykövet szemenszedett hazugságnak és bizarrnak nevezte a moszkvai minisztérium állítását. „Ez groteszk, ez egy szemenszedett hazugság, a leghitványabb hamis hír, amit eddig láttunk az orosz propagandagépezettől” - hangoztatta.” (Index) (https://index.hu/kulfold/2018/04/13/sziria_ensz_lavrov_oroszorszag/)

Mivel pedig tudjuk, hogy a ma éjszakai légicsapásokban az egyik célpontot a négy közül egy brit Rafale-légiszázad semmisítette meg, valamint arról már régóta tudomásunk van, miszerint az Egyesült Királyság légterét heti rendszerességgel sértik meg orosz harci repülőgépek (többségükben stratégiai bombázók és kísérő vadászok), nyilvánvalóan demonstratív célokkal, attól kell tartanunk, hogy maga Britannia is orosz célkeresztbe kerül.

Egy szíriai konfliktus a NATO számára még lehet kérdéses és rendezhető tárgyalásos-kompromisszumos úton, mert ez esetben csak a szír nép veszít, igaz, ők nagyot, ám ha bármilyen támadás éri Nagy-Britannia területét, az beindítja a világméretű hadigépezetet, és ebből az Európai Unió sem maradhat ki. Főként, hogy államai majdnem mind tagjai a NATO-nak is.

A helyzet a végsőkig eszkalálódott, és amennyiben Oroszország nem tanúsít bölcs önmérsékletet, talán a legrosszabbra is fel kell készülnünk. A Szkripal-ügy igazi oroszos összeesküvés volt: elkövetünk egy gyalázatos merényletet egy idegen országban, aztán szövetségesünk elkövet egy még gyalázatosabb támadást a sajátjában. Ezek után megvádoljuk a támadással azt az idegen országot, melyet megsértettünk, és kész a casus belli, az ürügy a háborúra.

Egy megoldás kínálkozik: örömmel vennénk, mármint mi, a világ, ha a Duma is, Putyin is kimennének a Leningrádi Pályudvarra (Ленинградский вокзал), hátha az Ezüst Nyíllal megjön az eszük.

Hát így állunk, kérem.

Itthon tüntetés, várható provokáció, politikai elmebaj, a külvilágban világméretű katonai és politikai válság.

Csoda, ha fáj a politikám kívül is, belül is?

Lassan a fejem is kezd fájni.

Legyünk észnél, emberek, mindenhol a Föld kerekén.

Most muszáj.

Szele Tamás