Múlt vasárnap lezajlottak a választások és most már csak az eredmények kiértékelése tart? Azt maguk csak hiszik, kérem, azt maguk csak hiszik. A kampány örök, a kampány folyik, a kampány semmit sem változott, ugyanis a pártok vezetései elfelejtettek szólni az aktivistáknak, miszerint vége van, sőt az eredményt sem ismertették velük a jelek szerint.

Mondjuk ez utóbbi tényleg kockázatos vállalkozás is lett volna sok esetben. A fanatizált tömeg még a végén a szentként tisztelt vezért tépi szét, ha kiderül, hogy a csatának vége. És úgy ért véget, ahogy.

Ne feledjük, az idei (dehogy csak idei, jobb, ha úgy fogalmazunk: legutóbbi) kampányban annyi negatív indulatot, érzelmet vetettek be minden oldalon, mint még soha, és ez a sok démon nem fog majd parancsszóra visszabújni a palackba, pláne, hogy senkinek esze ágában sincs kimondani ezt a parancsszót. Hiszen most kell ütni a vasat, amíg meleg, a választási eredmények valóban rengeteg kétséget vetnek fel, magam sem tagadom.

Azt viszont tagadom, hogy a kampánynak – alapos vizsgálatok után bármire is jussanak a szakértők – szerepe volt az eredményben, akármilyen is legyen az végül. Ez a gyűlöletkampány minden fél részére valójában kontraproduktív volt. De – folyik tovább, nem lehet kiszállni, egyes elemei már be is épültek a folklórba, lesz belőlük néphagyomány, ballada, esetleg táncos mulatság is.

Ott volt, ugye, a sorosozás. Régóta mondom, hogy a kormánysajtó központi irányítása pocsékabbul van megszervezve, mint az olasz hadsereg tábori nyilvánosházai az első világháborúban. A vidéki napilapok és a Magyar Idők esetében ugyan tökéletesen működik az írások transzferálása, az anyag mindig felülről lefelé és belülről kifelé folyik, ritkán csúszik be gikszer, de a többi kormánymédiumnál hiányzik egy biztosíték. Éspedig az, ami a túlbuzgó seggnyalás ellen védene. A magukat a kormány oszlopainak tartó tintakulikat semmi sem akadályozza meg abban, hogy minden kérés és megrendelés nélkül írjanak – természetesen a kormánypolitika szellemében! - valami botrányos marhaságot, ami aztán forgószélként végigsöpör a sajtón. Sőt, rossz esetben még politikai ügy is lesz belőlük.

A kampány végével napokra eltűnt a migránsozás és a sorosozás az alaposabban irányított kormánylapokból, valószínűleg Orbán Viktor csodát tett és mellesleg, mintegy titokban megoldotta a Közel-Kelet valamint a harmadik világ összes gondját, sőt, Sorossal is kibékültek egy latte mellett. Ja, nem. Csak éppen ez az eszköz nem kellett már a kormánynak semmire, így el is engedte. Erre fel a Figyelő tegnap közli a Soros-listát: ráadásul semmi új nincs ebben a listában, csak azok csodálkoznak rá, akiknek a politikai memóriája gyengébb az átlagos aranyhalakénál, ugyanis a kampány alatt még Orbán Viktor nevezte meg ezeket a civil szervezeteket és tagságukat, vezetésüket „sorosbérencként” csak ő nem tartott névsorolvasást.

A Figyelő túlbuzgó munkatársa most megtette.

Be is következett az országos felháborodás, ki így, ki úgy háborodik, ki a lista tagjainak büntetését követeli, ki – egyébként helyesen – már a lista megléte ellen is tiltakozik. Kérem: ez az egész sorosozósdi a kampány szerves része volt, és két ok miatt került elő. Az egyik az, hogy a kedves sajtómunkatársak seggnyaló túlbuzgóságát semmi sem szabályozza kormánypárti oldalon, a másik, hogy a kampány bekapcsolva maradt, ugyanis túl nagyra, túl erősre sikerült és pillanatnyilag senki sem bírja leállítani.

Túl drága is volt. És ebbe kéne belekapaszkodni inkább, ugyanis ez nyomon követhető. Mert mit is ír a Zoom? (https://zoom.hu/hir/2018/04/12/a-kormany-a-valasztas-elotti-napokban-ugy-szorta-a-penzt-mintha-bukasra-keszult-volna/)

„Összesen 3 milliárd forint maradt meg az Országvédelmi Alap 30, és a költségvetés általános tartalékának 44 milliárd forintjából a félév végéig.

A választások előtti költekezési hajrában az államháztartás hiánya elszállt, évtizedes rekordot megdöntve március végén már 871,9 milliárd forint volt a hiány, ami az egész évre tervezett 1360 milliárdos összeg 64 százaléka. Az NGM már nem is ígéri, hogy nem megy e fölé a hiány, hanem csak az uniós deficitcél elérését tartja fontosnak, ami a GDP 2,4 százaléka – ám ebbe nem számítanak bele az uniós támogatások kapcsán kifizetett előlegek, amelyekre csak az első három hónapban 651 milliárdot fordítottak.

A választások előtt a kormány teljesen kisöpörte a költségvetés általános tartalékának első félévi keretét: az előre nem tervezett kiadásokra e periódusban 44 milliárd forint jutott, ebből április 4-ig elköltöttek 43,6 milliárd forintot, ami azt jelenti, hogy az előre nem látott kiadásokra elvileg alig 400 millió forint maradt.” (Zoom)

Emberek, üres a kassza, és a könyvelés ezt mutatja is: ez nem olyan, hosszasan vitatható kérdés, mint a választási csalás, illetve annak mértéke, ez matematikai tény. Valós, cáfolhatatlan.

Nem is érdekel senkit. Nem is emleget senki hűtlen kezelést, ugyanis meg kéne magyarázni, és ahhoz elengedhetetlenül szükséges a kisegyszeregy, valamint a millió és milliárd közötti különbség ismerete. Ehelyett...

Ehelyett két narratíva uralja az ellenzéki oldalon is tovább dübörgő kampányt. Egyfelől a „minket elárultak, csaltak” eszméje, amiben lehet is valami, ha nem is olyan mértékben, hogy az döntő lett volna, de a kétharmad jöhetett épp össze néminemű csalás útján. Nem számítógépes csalásról beszélek, annak semmi értelme nem volna, míg megvannak a papíralapú jegyzőkönyvek – csalás alapvetően a teljes választási törvény és igen, könnyű vele visszaélni, főleg, ha valakinek már élből többsége van. Szóval, ez ugyan nem feltétlenül butaság, sőt, de ez nem a kormányoldal győzelmét döntötte el, hanem a győzelem mértékét. És esetünkben ez fontos, hiszen egy kétharmados többség generálisan mást jelent a kormány számára, mint egy szimpla 51%.

Azonban.

Azonban gyanús, hogy minket mindig elárulnak, mi soha el nem cseszünk semmit, szépek vagyunk és okosak, csak mindig hátba szúrnak minket, ugye. Azért van ebben egy jó adag bűnbak-keresés, felelősséghárítás is sokak részéről, bár akadt, aki férfiasan azt mondta: elrontottuk, és lemondott. A politikai vezetők többsége nem ezt tette. Vagy aki igen, az vissza is mondott, mint Vona. Most ugyan nem működik az előre beexponált és korábban már jól működő bűnbak-rendszer, ugyanis a kétharmad túl korán lett meg, határon túli szavazatok nélkül, így nem lehet ezt a régi, bevált eszközt elővenni az arzenálból, pedig sok energiába került a melegen, harckészen tartása, most a választási csalásra kell hivatkozni, attól lelkesül a nép.

Ami egyébként talán még lehetett is, de a finomhangolásban játszhatott kulcsszerepet, nem a szavazattöbbség megszerzésében. Bár most épp az a finomhangolt pár százalék nagyon fontos.

Tüntetés is készül az ügyben, össz-ellenzéki szervezésben, ami megint felvet egy kérdést. Ugyanis a szervezők nyílt levélben hívták meg rá Vona Gábort, aki ugyan lehet, hogy oda is megy – bár néhány napja még ott tartott, hogy lemond a politikai karrierről, aztán tegnap mégis tanácsadó maradt a Jobbiknál – viszont ha ő megy, a várható közönség fele elmarad. Hiszen épp azért tüntetne, mert nem ért egyet a szélsőjobboldali elvekkel. És megint előjön az, ami ellenzéki oldalon a kampány egyik kulcskérdése volt: „A Jobbikkal vagy nélkülük?” Ez a másik uralkodó narratíva.

A Jobbik sosem ajánlott senkinek választási vagy másféle szövetséget. Ez csak elvont, eszmei téren merült fel, a demokratikusnak nevezett ellenzéki pártok egyes köreiben. Melyek azonban állandóan napirenden és a köztudatban tartották a kérdést. Gyakorlatilag az érzelmi alapon elkötelezett ellenzéki szavazók majd' mindegyike biztos volt abban, hogy jön a derék Jobbik, megnyeri a pártjának a választásokat, utána felvágja a tűzifát, felsöpri az udvart, aztán veszi a kalapját, szépen köszön és hazamegy. Hát ilyesmiről szó sem volt, most sincs. De a köztudatban valóban úgy szerepelt egy idő után a dilemma, hogy „Vona vagy Orbán?” Ez különben a kormánynak sem lehetett ellenére, elvégre egy nem túl rokonszenves személlyel mindig könnyebb harcolni, mint bonyolult eszmei izékkel vagy népi mozgalmakkal.

Tehát adott volt megint egy rossz kérdés. A rossz kérdésekre nincs jó válasz, elfogadni sem szabad őket. Az egész mostani helyzetet annak köszönhetjük, hogy 2010-ben – legalább négy, bár inkább hat év munkájával – Orbánnak sikerült elhitetnie a választókkal, miszerint: „Fidesz vagy MSZP, más alternatíva nincs”. Ez hozta a nyakunkra a kétharmadot, mellesleg, egy heterogénabb szavazás heterogénabb Parlamentet is eredményezett volna, kétharmad nélkül. Akkor Orbán Viktor erőltette ennek a kérdésnek az ilyen módon való feltételét, és le is fölözte a hasznát.

A kérdés volt rossz.

Most sokan úgy teszik fel: "Fidesz vagy Jobbik?" és ez a kérdés is rossz.

Rossz, mert leszűkíti a különben létező valós lehetőségek tárházát két, egyaránt elfogadhatatlan döntésre.

Sőt: valósággal megtiltja, hogy más, esetleg jó megoldást keressünk - aki ezen gondolkodni mer: pogány.

És ráadásul ezt a beteg kérdést erősíti a kampány továbbgördülése: ezt már a lendület hajtja, túl nagyot – nagyon nagyot – lökött rajta mindenki, amikor indult. Most a Jóisten sem állítja meg, száguld mindenen keresztül ez az elszabadult Gólem, ami nem erre volna való, sőt, már rég pihennie is kéne, nekünk meg inkább gondolkodni a hogyan továbbon.

Ehelyett harcolunk itt egymás tegnapi démonaival.

Meg a magunkéival.

Kisiparos kerestetik gonosz szellemek visszapalackozása céljából.

Szele Tamás

Radikális javaslatom lenne. Minden keresőindításkor legyen kötelező kitölteni egy elemi intelligenciatesztet. Nem gondolok bonyolult feladatokra, de mégis, valami bizonyítsa, hogy nem síkhülye az, aki fellép a világhálóra – és erre, ha tetszik hinni, ha nem, a demokrácia és a sajtószabadság érdekében volna szükség.

Mondjuk az más kérdés, hogy annak, aki teljesen elmehunyt, egyikre sincs szüksége. De hát miről beszélek? Megint a fake news, megint a kamuoldalak. Lehetne mondani, hogy máskor jöjjek a mániámmal, itt választás volt, itt tiltakozások vannak, itt a Fideszt egyesek ki akarják záratni az Európai Néppártból, lapok szűnnek meg és egyébként is vége a világnak, van normális téma is elég – de ez bizony az előbb említettek szerves része. Nagyon is ide tartozik. Mindjárt meg tetszenek érteni.

Szóval, az elmúlt olyan 36 órában benyargalta a közösségi oldalakat egy álhír, egy hamisított levél, melyet Törőcsik Mari írt volna Orbán Viktornak. Törőcsik Mari semmiféle levelet nem írt a volt és jövendő miniszterelnöknek, lévén egyrészt nincs abban az egészségi állapotban, hogy levelezgessen mindenféle politikusokkal, másrészt, a szöveg minősége is olvashatatlan. Tele van közhelyekkel, fogalmazási hibákkal, a helyesírásiak ebből ugyan kimaradtak, de tartom a művésznőt annyira, hogy feltételezzem: ha levelet ír valakinek, akkor akar is mondani valamit az illetőnek, márpedig ez a fogalmazás semmiféle gondolatot nem tartalmaz.

Hamisítvány, kamu, hazugság.

Csakhogy – és itt kezd érdekes lenni a mese – a HVG-re hivatkozik. Mármost, erre fel a Nemzeti Színház külön közleményt adott ki, amelyben leírja, hogy az egész kamu (https://444.hu/2018/04/11/torocsik-mari-es-az-alhirek):

„A Nemzeti Színház Törőcsik Mari művésznő kérésére közleményben tudatja, hogy Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze cáfolja a sajtóban megjelent, a HVG-re hivatkozó sorokat, a művésznő megdöbbenve értesült arról, hogy a nevében nyilatkozat jelent meg, amelyet nem ő adott.

A művésznőt nagyon megviselte az eset, ezért kérjük a sajtó képviselőit, hogy mellőzzék az ilyen és ehhez hasonló írások megjelentetését, és legyenek tekintettel Törőcsik Mari múltjára. Kérjük, hogy a sajtóban megjelent cikkeket - mivel azok valótlanságot állítanak - távolítsák el.”

No, igen, csakhogy a HVG-n soha nem is volt ilyen tartalmú írás. Nem is lehetett volna, az egy valódi lap. Tiltakoztak ők is, csak épp a Nemzeti közleménye ellen (http://hvg.hu/kultura/20180411_A_HVG_es_a_hvghu_kozlemenye_a_Torocsik_Marit_erinto_alhirrol):

„A HVG ezúton szeretné világossá tenni, nem készített interjút, nem idézte a művészt az április 8-i választások után, az eredményekkel összefüggésben nem szólaltatta meg. A szóban forgó „nyilatkozat” álhír-oldalakon jelent meg, amelyek a HVG nevét alighanem kamutudósításuk hitelességét igazolandó tüntették fel hazugságuk forrásaként.

A Nemzeti Színháztól pedig elvárjuk, hogy pontosítsa nyilatkozatát, és az ilyen cáfolatok közzététele előtt tájékozódjon arról, jelent-e meg a közleményében említett lapban, portálon, jelen esetben a HVG-ben olyan tudósítás, interjú, amely alapját szolgálhatta volna az ilyen álhírek terjedésének.

Amennyiben ezt nem teszik meg, úgy maguk is álhírterjesztőkké válnak, súlyosan csorbítva a szóban forgó újságok, portálok hitelességét.”

A házibuli pedig folytatódott, a magyar sajtójog, valamint a lovagiasság szabályainak megfelelően, a Nemzetiben találhattak valakit, akinek van is némi gyakorlata a netes álhírekkel, mert kiadták a vitát lezáró közleményt (http://nepszava.hu/cikk/1157322-hamisitvany-a-neten-vegigfuto-orbannak-cimzett-torocsik-mari-level):

„A Nemzeti Színház Törőcsik Mari kérésének megfelelően határozottan cáfolja a művésznőnek tulajdonított nyilatkozatot, amely ma egyes sajtótermékekben feltűnt. Időközben az is világos lett számunkra, hogy ezek a cikkek félrevezetően állítják, hogy Törőcsik Mari a HVG-nek adott nyilatkozatot.

Felháborítónak tartjuk, hogy egyes sajtóorgánumok visszaéltek a művésznő és a HVG nevével, ezért kérjük, hogy a fentieket minél többen tegyék közzé, tisztázva ezzel a művésznőt és a hetilapot ért igaztalan mondatokat.”

Elnézést, a vita mindegyik elemét rövidítettem, ugyanis feltételezem, nincs az olvasóim között akkora szamár, aki ezek után még hinné, hogy a levél valódi lenne. Tehát most koncentráljunk csak arra, ami a sajtót érinti.

Először is: mi a hír, vagyis az álhír forrása?

Ehhez alaposan le kellett menni a netes emésztőgödör fenekére, és ott kotorászni, ugyanis egymástól vették át az emberek, egymástól adták tovább, mint minden virális álhírt. De van eredmény, ha koszos munka is volt: az eredeti forrás vagy a hir-tv.com (ahonnan eltüntették) vagy anephangja.com (amin még fent van). Azt hinnénk, ez két különböző portál, de nem: ugyanaz a szerkesztőmotor hajtja őket, a címet kivéve ugyanaz a fejléc, ugyanazok a hírek is rajtuk, de szó szerint azonosak ám. Azt, remélem, nem is kell mondanom, hogy a hir-tv.com-nak a világon semmi köze a most nem túl kellemes helyzetben lévő Hír TV-hez. A megjelenő, klónozott hírek pártállás szerint amúgy ellenzékinek tűnnek, de ha beléjük olvasunk, csupa üres állítás, szenzációhajhász hazugság, például azt állítják, Orbán Viktor kórházba került, ami képtelenség – tulajdonképpen kétszer is állították, egyszer akkor, amikor mindenki láthatta a kampányzáró gyűlésen beszédet mondani, egyszer meg tegnap, mikor szintén nem volt semmi baja, ráadásul a tegnapi, erről szóló írás pont a Népszavára hivatkozik, amely természetesen nem írt ilyen sületlenséget. Arról szó sincs, hogy adtak volna hozzá linket, persze.

Ez bizony nem ellenzéki, csak „ellenzéki jellegű, hírnek tűnő tárgy”, ahogy a gyári pálinka is csak „pálinka jellegű alkoholos ital”. De mire jó?

Sok mindenre. Tegnapelőtt óta nagy bajban van a magyar sajtó, ha az ilyen álhírek és kamuhivatkozások nyomán megindulnak a sajtóperek, az pár valódi lapot kicsit tovább segíthet a sír felé. Aztán meg, ezzel sok pénzt is lehet keresni. Bizony, pénzről szól ez a történet is.

Azt úgy csinálják, hogy némi különbséggel, de lemásolják egy létező és hiteles sajtóorgánum domain-nevét. Azért van erre szükség, mert így inkább elhiszi a monitorvakságra hajlamos jónép a maszlagot. Tökéletesen nem tudják másolni, hiszen védett, ezért lesz a vége .hu helyett .com, de távolról, fél szemmel nézve, alkonyati szürkületben a domain úgy néz ki, mintha az eredeti csapat gyártotta volna. Aztán előveszik a Google-t és megnézik, milyen nevek, szavak voltak a leggyakrabban keresettek az elmúlt akárhány nap folyamán. Utána meg írnak köréje egy halandzsát, és indulhat is az álhír világhódító útjára. Vagy, ha jobb nem jut eszükbe, elterjesztik egy ismert személyről (a múltkor például Erdei „Madár” Zsoltról), hogy meghalt. Az is szép forgalmat hoz.

De hol van ebben az üzlet?

Ebben még sehol. Az üzlet a „cikk” körül minden felületet elfoglaló körömgomba- és fogyókúra-reklámokban van. Most tessék elképzelni, hogy ezeket a forgalom alapján fizetik, mondjuk az írás minden megnyitása után jár x összeg. Minden megosztás után y (y nagyobb, mint x. Jóval.) És amint olvasgatni, osztogatni tetszenek, sok-sok pénzecskét méltóztatnak keresni azoknak a gazembereknek, akik magukat átverik.

Létezik politikai formája is ennek, ilyen a mindenszo.hu, amin nincsenek hirdetések, az egyszerű fideszes trollkodás, mocskolódás, ők ugyanazt a pénzecskét a pártkasszácskából kapják. Sőt, olyan is van, hogy az üzleti alapú álhírlapok átmennek politikaiba, ha éppen az a slágertéma, mint nálunk, választási kampány idején, sőt, még az is módszerük, hogy az orosz álhírgyárak információs anyagát veszik át, mert olcsó (ingyenes) és ráz, vagyis olvasottságot produkál.

Magyarul: az üzleti és a politikai hazudozás, aljas szélhámosság összefolyik.

Mármost miként ismerjük fel az álhírt? Mármost csakis úgy, hogy ellenőrizzük osztogatás előtt. Mint láthattuk, a domain .com végződése abszolút nem bizonyos megkülönböztető jel, a politikai álhíroldal végződhet .hu-ra is, a körömgomba-erdő hiánya sem a hitelesség jele, egyedül a hír ellenőrzése segít. Ha valami eléggé képtelennek vagy meglepőnek tűnik, ellenőrizzük megosztás előtt. Ellenőrizzük akkor is, ha nagyon egybevág a nézeteinkkel – főleg, ha túlságosan is. A vágyhazugság is csak hazugság. Egyáltalában véve, mindent ellenőrizzünk, mielőtt megosztanánk. És ha nem hiteles, felejtsük el.

Csak mondanám, hogy addig terjesztgetünk különféle szamárságokat, míg jogalapot nem adunk a jövendő magyar kormánynak egy kínai vagy orosz típusú internetcenzúrára, szóval aki vakon oszt, az mindenki ellen dolgozik, de leginkább a demokrácia és a sajtószabadság, mármint a hiteles és valódi, független sajtó szabadsága ellen.

Ezért javasolnám én azt az intelligenciatesztet a böngésző megnyitásakor. Aki teljesen hülye, az inkább hozzá se férjen a nethez – politikai nézeteitől függetlenül.

Ha azt tetszenek gondolni, hogy ez specifikusan magyar jelenség, nagyot tévednek. Álljon itt egy részlet Mark Zuckerberg tegnapi, szenátusi meghallgatásából, melyen a világ egyik leghatalmasabb testületének tagjai bebizonyították, hogy annyit sem tudnak sem a számítástechnikáról, sem a valós, mindennapi életről mint egy nyolc éves gyerek.

- Hogyan képesek fenntartani egy üzleti modellt, melyben a felhasználók nem fizetnek? (Orrin Hatch szenátor)

- Szenátor úr, hirdetéseket közlünk.

- Hányféle adatkategóriát tárolnak és milyen adatkategóriákat gyűjtenek? (Deb Fischer szenátor)

- Szenátor úr, világossá tenné, mit ért „adatkategória” alatt? Nem teljesen értem, miről beszél.

- Kívánnak önök több jogot adni nekem arra, hogy törölhessem a Facebookról a személyi adataimat? (John Kennedy szenátor)

- Szenátor úr, ön ebben a pillanatban is törölheti bármely adatát a Facebookról, sőt, akár az összeset is.

- Kiterjesztik jogaimat adataim titkosítására? (John Kennedy szenátor)

- Ezen jogai már most is megvannak, szenátor úr.

- Átléphetek a Facebookról bármely más közösségi oldalra és vihetem magammal az adataimat is? (John Kennedy szenátor)

- Szenátor úr, ehhez most is joga van, bármikor megteheti...

A névvel külön nem jelzett válaszok Mark Zuckerbergtől származnak.

Hát, a Szenátus is beiratkozhatna az elemi iskolába.

Mondom én, kell az a teszt a böngésző megnyitásakor.

Más megoldást egyelőre nem látok.

Szele Tamás

Hölgyeim, uraim, szeretném higgadtan leszögezni azt a szikár tényt, miszerint 1998 óta három országos politikai napilap szűnt meg azért, mert kényelmetlen volt a politikának. Ez a három: a Kurír, a Népszabadság és mától a Magyar Nemzet. A megszűnések körülményei eltérnek ugyan, de közös bennük, hogy a tulajdonosi struktúrának köszönhetőek.

Hát, nincs holnaptól Magyar Nemzet, nem jelenik meg többet, egyszerűbb volt Simicskának kidobni a nyolcvan éves napilapot, mint fenntartani: ha műgyűjtő lenne, azt mondanám, olyan ez, mintha egy Ming-kori porcelán vázát inkább összetörne, ha elhervad benne a virág, minthogy kicserélje a csokrot. Érthető, hogy egy Simicskának nem sokat mondanak olyan fogalmak, mint „kulturális érték”, „sajtótörténet”, „sajtószabadság” - ő laptulajdonos, méghozzá esetünkben politikai célokkal bíró tulajdonos, annak idején potom pénzért szerezte meg a patinás orgánumot, most, ha dühében kidobja, nem éri nagy anyagi kár.

A nagy kár az olvasót és a magyar sajtót éri. De nézzük a folyamatot kicsit távolabbról. Első sorban az a baja Simicskának, hogy a választás eredménye úgy alakult, ahogy. Nyilván van, akinek ez öröm, van, akinek bánat, én magam sem ünneplek, de ez nem jelenti azt, hogy Simicska iránt a legcsekélyebb szimpátiát is érezném. Simicska ugyanis egyszerűen csak használta a kezében lévő eszközöket, amelyek, hogy úgy mondjam, feltűnő rugalmasságot tanúsítottak: a G-nap után 180 fokos fordulattal támadták a korábbi bálványokat, vagyis a Fidesz-kormányt. Rendben van: ez volt a tulajdonos kérése, mellesleg, aki erre nem volt hajlandó, elment ezektől a sajtóorgánumoktól, és nem a munkanélküliség várta, hanem a formálódó habonyita sajtóbirodalom. Simicska most csalódott, hiszen nem járt sikerrel: és „racionalizálásra” hivatkozva elkezdi szétverni a saját sajtóbirodalmát.

A döntései viszont inkább érzelmiek, mint logikusak: ha megfigyeljük, az általa alapított és felfejlesztett Hír TV megmarad, ha leépítések árán is, ellenben a készen kapott, illetve fityingekért megvásárolt Magyar Nemzet, Heti Válasz és Lánchíd Rádió megszűnnek. Simicska ezek szerint csak azt becsüli, amiben munkája volt. A Lánchíd Rádióért nem érdemes bánkódni, a Heti Válasz még találhat új befektetőt – őket inkább eladni szeretnék, és mintha lenne is vevő, állítólag Ungár Péter személyében – de a Magyar Nemzetnek vesznie kell.

De miért ez a romboló düh? Hát, személyes emlékeim sokat segítenek a dologban. Történt pedig, hogy én alapítástól (pontosabban: első megjelenéstől) a lap megszüntetéséig a Kurírnál dolgoztam, mint rovatvezető. Garabonciás korszak volt, a kilencvenes évek, Csokonayval szólva „kedv, remények, Lillák”, aztán keserű vége lett a dolognak, 1998-ban a frissen hatalomba került első Fidesz-kormány megszüntette a lapot, éspedig a Postabank sajtóportfóliójának felvásárlásával: mivel ők szanálták a csődbe jutott pénzintézetet, ingyen hullott az ölükbe az összes Postabank-tulajdonú sajtótermék. Ők döntöttek akkor a „racionalizálásról”. Éspedig úgy, hogy a veszteséges, kevésbé olvasott Magyar Nemzetet megtartották, mivel az a kampányuk alatt minden erejével őket támogatta, nem kis része volt a választási győzelmükben is, a nyereséges Kurírt pedig megszüntették, hiszen az egy kicsit sem szerette őket, sőt. A végső lökést az adta, hogy a Kurír birtokába kerültek bizonyos fényképek, melyek bizonyították volna, hogy az akkori belügyminiszter igen jó viszont ápolt a bombagyáros Dietmar Clodóval, és ezek másnapi közzétételét egy rövid beharangozóban jelezte is a lap.

Nem kell mondanom: másnapi szám már nem volt. Még aznap délután bejelentette a kormány megbízottja, hogy a Kurír többet nem jelenik meg. Azt a hangulatot képtelenség leírni – olyan volt, mint tegnap a Magyar Nemzetnél, korábban a Népszabadságnál lehetett. „Mint egy terrortámadás után” - fogalmazott a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, György Zsombor, de mi is elmondhattuk volna ugyanezt. Érdekes lehet most felidézni, hogy az akkori Magyar Nemzet akkori vezető publicistája, Kristóf Attila vezércikkben ünnepelte a megszűnésünket: a közös épület közös udvarának túloldaláról... Igen nagy csoda, hogy senki sem rúgta farba, de mi úriemberek voltunk.

A helyzet érdekes: ugyanis, ha jobban megnézzük, a Kurír vesztét a Clodo-képek okozhatták (illetve a naiv beharangozó, bár előbb vagy utóbb mindenképp végünk lett volna), a Magyar Nemzetét pedig az, hogy nem tudta ledobni Simicska sajtó-atombombáját. Ennek az volt a legnagyobb akadálya, hogy ez a csodafegyver soha nem is létezett. Simicska nagy titkok tudója, szentigaz: csak ha ezek a titkok nyilvánosságra kerülnek, őt sodorják el legelőször, be az első zárkába. Másokat is: de őt elsőként. Tehát a valóban fontos ügyekkel kapcsolatban csak fenyegetőzött, de nem hozta őket nyilvánosságra: ellenben kisebb, de nagyon kellemetlen szenzációk mégis megjelentek a Magyar Nemzetben, például Kósa Lajos ringó vállú csengeri violájáról, csak azokat a már nem létező lap nem lesz képes végigvinni, bizonyítani! Ilyen értelemben tehát Simicska most nagy szívességet tett – Orbán Viktornak és kormányának. Az érthető, hogy sokat várt a Nemzettől, hiszen játszott az már komoly szerepet választásban – csakhogy húsz évvel ezelőtt. És az is világos, hogy most dühös, és megszünteti – bár a lap erről nem tehet. Amint arról sem, hogy azóta csökkent a nyomtatott sajtó fontossága, és nőtt az online-é.

Csakhogy. Csakhogy szó sincs és nem is lehet arról, hogy a pár fős online szerkesztőségek átvehessék a nagy létszámú print lapok szerepét, a sajtó két ága egymást erősíti, nem egymással konkurál – mármint, épeszű helyeken. A Magyar Nemzet megszüntetése értelmetlen, Simicska egyszerű dühkitörésének köszönhető, amint a G-nap is, nem került annyiba a fenntartása, hogy érdemes legyen inkább elpusztítani. Ez egy rosszalkodó kisfiú hisztériája. Voltak a Magyar Nemzetnek mindenféle korszakai, volt, amit Bodor Pál neve fémjelzett és volt, amit Kristóf Attiláé (A Napi Magyarországgal történt összevonás után jöttek el a legsötétebb napok) – az utóbbi három év viszont kiválóra sikerült, most tudtak olyan, európai színvonalú lapot szerkeszteni, ami megszabadult minden korábbi mocskolódástól, sallangtól és valahol jobbközépen tette a dolgát. Mégpedig jól. Jobbközépre kerültek, ahonnét nyolcvan éve indultak is. A kettő között voltak kacskaringók, az igaz, de azokkal most ne foglalkozzunk érdemben.

A Kurír majdnem tíz évet élt, a Népszabadság hatvanat, a Magyar Nemzet nyolcvanat. Volt idő, mikor ez a három lap harcolt egymással, és lehetett volna idő, mikor vállvetve néznek szembe az ellenséges külvilággal. De most mindhárom csendesen pihen a halott lapok temetőjében, csak a szellemük járja be Magyarországot, nyugalmat keresve (és nem lelvén még honát sem a hazában).

Most mi lesz?

Most nem lesz ellenzéki nyomtatott napilap a Népszavát kivéve. Reméljük, az még lesz.

Most mindent elönt majd a kormánypropaganda. Mert nem csak egy lap veszett oda, hanem egy teljes médiabirodalom düledezik, sőt, omlik.

A Kurír megszüntetése üzenet volt a magyar sajtónak, kemény maffiaüzenet, lófej az ágyba: „Úgy írjatok, hogy megjárhatjátok, lám, ezt is megtehetjük!”

A Népszabadság megszüntetése szintén üzent, azt mondta: „Mindent megtehetünk és meg is teszünk!”

A Magyar Nemzet megszűnése szintén üzen. De most ez az üzenet nem a kormánytól jön, ezt nekünk kell megfejteni. Sikerült is, ez egy tanulság. Emígyen szól:

„Magyar sajtó! Soha, soha de soha ne bízd a létedet politikai vállalkozókra, mert kihasználnak, kifacsarnak és eldobnak!”

A G-napon megtudhattuk Simicskától, hogy Orbán szerinte egy geci.

Most megállapíthatjuk Simicskáról, viselkedése alapján, hogy ő is egy geci.

Nem érdemes kurválkodni, hosszú távon sosem jó üzlet.

Kár, hogy most megint százötven kolléga kerül az utcára, százötven család kenyere forog veszélyben.

A Magyar Nemzet halála ugyan nem nemzethalál: de jelzi, mi vár a sajtóra, ha továbbra is politikai faktorok, aktorok és macherek függőségében próbál élni.

Szabad és független sajtó, jöjjön el a te országod!

Szele Tamás

Erős földmozgások zajlanak a magyar politikai életben, a vasárnapi választás mindenkit váratlan helyzet elé állított – nem számíthattak a szereplők ilyen mértékű kormánygyőzelemre, vagy, a saját szempontjukból ekkora vereségre. Kudarc ez, hatalmas kudarc, és korántsem csak annyiról szól, hogy az ország mostani vezetése folytatja áldatlan uralmát.

Elég sokan el fognak tűnni a magyar belpolitikából, az eredmények, jobban mondva eredménytelenségek hatása alatt lemondott pozíciójáról Szigetvári Viktor, Hadházy Ákos – és bizony, bizony lemondott Vona Gábor. Le a pártelnökségről, de még a parlamenti székéről is. Épp, hogy csak tagja marad a Jobbiknak, amely pár nappal ezelőtt még az ország vezetésére készült (bár ezt remélhetőleg ők sem gondolták komolyan). Az bizonyos, hogy ha akármilyen kevés közük is lehetne a hatalomhoz, az valóságos rémálom lenne – de hát nincs, nem is lesz. Vona meg önérzetesen távozik, el a jobbfenéken, bezárja a boltot, ha őt nem támogatta a nemzet, akkor bevágja a durcát és nem játszik vele tovább.

A Jobbik szerepe különben a legnagyobb kérdések közé tartozott mindig is. Megalakulásakor, 2003-ban Vona még Orbán Viktor „Szövetség a Nemzetért” polgári körének tagja volt, feltehetően nem is a későbbi és korábbi miniszterelnök szándékai ellenére hozta létre a pártot, legalábbis a megalakulás hírét Orbán rokonszenvvel fogadta. Kellett hozzá egy év is, hogy némiképp szembe kerüljenek, legalábbis hivatalosan – ugyanis a Jobbik nem az lett, aminek szánhatták. Eredetileg a polgári körök mozgalma, ugyebár, a 2002-es választások elvesztése miatt alakult, és az volt a célja, hogy részint teret adjon a szocialista-szabad demokrata kormány elleni tiltakozások szervezésének, másrészt az, hogy együtt tartsa, összefogja a Fidesz és – akkor még – a MIÉP tagjait, egy bármikor mozgósítható tömegbázisként működjön (emlékezzünk: a mobiltelefont nevezték „csodafegyvernek”, mert SMS-ben szervezték a megmozdulásokat). Ez így, ilyen formában beterelte a Fidesz aklába a volt miépes szavazókat és párttagságot is, csak éppen nem volt hely ebben a mozgalomban olyan radikalizmusnak, amit nem Orbán Viktor irányít.

A Jobbik 2003-as megalakulása viszont azt jelentette, hogy van bejegyzett pártja a korábban inkább többé, mint kevésbé földalatti mozgalomként szervezkedő szélsőjobboldali bőrfejűeknek, mindenféle nacionalista szélsőségeseknek, van egy törvényes fórumuk, amin keresztül hallathatják a hangjukat. Ennek persze a legszélsőségesebb eszmék vállalása volt az ára: de akkor még úgy tűnt, Vona és társai örömmel elfogadják ezeket. Sőt, ők terjesztik. A Fidesszel amolyan „se veled, se nélküled” viszonyban voltak, körülbelül úgy, mint a vendégmunkás a főmérnökkel: ha egy feladat annyira koszos volt, egy demonstráció annyira vállalhatatlan, hogy még a polgári körök hírnevén is foltot ejtett volna, azt rábízták a Jobbikra. Meg a kényes, kínos dolgokat is: a 2006-os válságban és a tévé ostromában kulcsszerepet játszottak, magát az ostromot is az a Toroczkai László vezette részben, aki most a Jobbik alelnöke és Ásotthalom polgármestere. Legalábbis maga a támadás azért indult meg, mert az MTV-ben nem olvashatott be egy petíciót.

Hivatalosan azonban – legyünk hivatalosak – sem a Jobbiknak sem a Fidesznek nem volt köze a zavargásokhoz, azok csak indulatos magánemberek akciói voltak, ugyebár. Tehát egyik párt ellen sem indult vizsgálat. 2007-ben már a Jobbik szervezte a Pride megzavarását, sőt, az ő nem hivatalos orgánumuk volt az akkortájt közismert kurucinfó, mi több, 2007. augusztus 25-én zászlót bontott a Magyar Gárda. Ez ugyan fennállása idején végig megosztotta a párt tagságát – egyesek örültek, hogy van már saját hadseregük is, mások tartottak az ellenőrizetlen elemekből összeverődött, agresszív csapattól, így 2008-ban a Jobbik három alapítója ki is lépett. De minden azt mutatta, hogy a szélsőséges nacionalizmus hullámát lovagolva a párt töretlenül vágtat már nem is a Parlament, hanem egyenesen a bársonyszékek felé. Más kérdés, hogy a külpolitikában hibát hibára halmoztak, a vezetőség tagjai jószerével most is ki vannak tiltva a környező országokból, az arab országokkal ápolt jó kapcsolat – melynek az antiszemitizmus volt a kovásza – a menekültválság idején visszaütött, az orosz támogatás is lelepleződött, maga Dugin sem tudja kibeszélni a pácból Kovács Bélát és valószínű, hogy a Fidesznek azért náluk jobb kapcsolatai lehetnek Moszkvában, legalábbis velük a cár atyuska tárgyalt, a Jobbikkal csak a bojárok.

Közben sokasodtak a romaellenes, homofób vagy antiszemita akciók, megkockáztathatjuk az állítást, hogy 2010-ben ezek juttatták be őket a Parlamentbe, sőt az uniós parlamentbe is, ahol körülnéztek és úgy találták ez kellemes hely, maradni akarnak. Tény, hogy a 2010-es választásokon 855 436 voksot kaptak, ami 16,7 százalékot és 47 képviselőt jelentett. Ebben a ciklusban őrjöngő ámokfutásnak nevezhetjük a tevékenységüket, már azzal kezdték a szereplést, hogy Vona gárdamellényben jelent meg az alakuló ülésen, de felsorolhatatlanok az akkori tetteik, Gyöngyöspatától a zsidók listázásáig és tovább..

Ez a lendület még érezhető volt 2014-ben is. A Jobbik a tavaszi országgyűlési választáson 1 millió 20 ezer voksot, azaz 20 százalékot kapott listán, ami 23 helyre volt elég az immár 199 fős parlamentben. De a baloldali ellenzék még így is erősebb volt náluk, ha összevonva nézzük a számokat – most is erősebb. Ekkortájt kezdődött a Jobbik „néppártosodása”, a szélsőséges elemek párton kívülre szorítása (azért nagyon messzire nem kergették őket, legyenek éznél, ha kellenek), a „cukikampány”, amit a hardcore bőrfejűek először értetlenül, aztán undorral néztek, ahogy a szavazóbázis is kóválygott a változásoktól, mint vasorrú bába a mágneses viharban. A Fidesz időközben sok, eredetileg jobbikos ötletet megvalósított, de valószínűleg akkor győzte le a radikalizmust monopolizáló pártot, mikor kitört a menekültválság. Kitört, mert kitörték, a menekülők nem maguktól tömörültek a Keleti előtt, hanem azért, mert vasúton küldözgették őket egyik táborból a másikba, csak éppen térkép, nyelvtudás és többnyire pénz nélkül, így törvényszerű volt a feltorlódásuk a komolyabb vasúti csomópontokon. A Fidesz ekkor egyszerűen kisajátította a menekült-ellenességet, a Jobbik nézett, mint hal a szatyorban – és megpróbált legalább látszólag megváltozni, két árus nem adhatja el ugyanazt az bóvlit. Ebből lett a cukisodás.

Ami mostanáig tartott: Vona Gábor, látván, hogy nem sikerült a kormányt leváltania, sőt, a pártnak nem is születtek átütően jó eredményei, tegnap Facebook-posztban mondott le.

„Lemondok az elnökségi tisztségről. A mai napon – a tegnapi választási eredmények fényében – ígéretemhez hűen benyújtottam a lemondásomat, amelyet a Jobbik elnöksége elfogadott. A közeljövőben a Jobbik tisztújító kongresszust fog összehívni, hogy új elnököt válasszon, a tisztújításon nem méretem meg magam. Egyúttal jeleztem az elnökség felé, hogy listás parlamenti mandátumomat nem fogom átvenni.” - írta.

A Jobbik a vasárnapi választáson listán 19,34 százalékot ért el, ami jelen állás szerint 25 képviselői helyhez elég.

Vona lemondása elszabadított az indulatokat párton belül, mint az Index jelenti (https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/09/vona_lemondott_parlamenti_mandatumarol_is/):

"A Jobbik egyik alelnöke, Toroczkai hétfőn délelőtt a Facebookon ment neki Vonának. Azt írta: „Vona Gábor megbukott, de a Jobbik él. Ha azonban Vona Gábor úgy gondolja, hogy nem végleg bukott meg, s a lemondás is csak látszólagos lesz, azzal kivégzi a Jobbikot". Erre Vona nem, csak egy másik alelnök, Sneider Tamás reagált. Ő azt írta, nem túl bajtársias dolog nyilvánosan nekimenni Vonának, és valójában minden alelnöknek is le kellene mondania, Toroczkainak is, aki ráadásul szintén benne volt a néppártosodásban. Később Novák Előd is arról írt, hogy Vona Gábor inkább tehertétel lett a Jobbiknak.” (Index

Tehát Vona jobbra el, Toroczkai a vármegyésekkel a háta mögött valószínűleg beszáll a pártelnökségért folyó küzdelembe, Sneider sem hagyja magát, őt, meglehet, a Betyársereg fogja támogatni, szóval lesznek érdekes fejlemények, kérem, talán elszáll pár pofon is a szélben. Aztán majd, ha eldől a radikális nacionalisták házon belüli vetélkedője, a nyertest – és a vesztest is – megforgathatják a különböző politikai, gazdasági, nemzetbiztonsági stiklik miatt, egyszóval valószínűnek tűnik, hogy komoly eredményt most ért el utoljára a Jobbik, de szakadhat is és el is tűnhet.

Marad utána 660 millió forint adósság, melyet Simicska nem akar és enm is fog kifizetni – hogy fizetné? Ő kormányváltást rendelt tőlük, és nem hozták ki neki.Sőt, legfrissebb híreink szerint megszűnik a Magyar Nemzet és elhallgat a Lánchíd Rádió is.

A magyar demokratikusnak nevezett ellenzéket viszont sikerült majdnem teljesen széttépjék, a puszta létükkel, illetve a soha fel nem ajánlott, de végig lebegtetett közreműködési lehetőséggel. Ez alapos munka volt, hosszú időbe telik majd, míg kiheverjük.

Akkor most mi van?

Semmi különös: Vona jobbra el, Toroczkai jobbról be, Sneiderrel csatázva, a következő felvonásban eldől a darab kimenetele.

A Fidesz pedig rendel még egy kávét és elégedetten hátradől

Ez a mór megtette kötelességét, ez a mór mehet.

Szele Tamás

Hölgyeim és uraim, vegyünk elő egy tükröt. Általában a fürdőszobában találjuk. Nézzünk bele, nézzük meg azt, aki látunk benne, és – nézzünk vele szembe. Na, ez az az ember, aki tegnap veszített. Nincs szó ármányról vagy összeesküvésről, ha volt is, nem az döntött. Nézzünk szembe a tényekkel: vesztettünk. Meg lehet magyarázni, meg is kell. De – mi tehetünk róla.

Az gondolható volt, hogy a kormánypárt győzni fog, valamilyen arányban. Az nem volt még sejthető sem, hogy ekkora, elsöprő, földcsuszamlás-szerű vereséget szenved az ellenzék. Lehetne mondani, hogy mert széttagolt, mert nem volt neki pénze, tévéje, rádiója, rossz volt a választási törvény, hegynek fel fociztunk, öt játékossal huszonkettő ellen, lehetne még azt is mondani, hogy nem volt csikőbőrös kulacsocskánk és csicseri pacsirtánk. Ezt mind lehet mondani, és bizonyos mértékig mind igaz. De ezt az Irapuatót akkor sem tagadhatjuk le.

Nincs jó, megszokott, magyaros felmentés. Nincs mire hivatkozni, mikor belelógatjuk az orrunkat a kopott fakupába. Nézzünk szembe legalább a tényekkel. Ez vereség volt, példátlan, világosi méretű vereség.

Minek köszönhető?

Az egésznek.

És magunknak.

Bűnben fogant az egész taktikai szavazásos ötlet, csókolom, azt hogy tetszett gondolni, hogy ezentúl a focit bűvös kockával játsszák és az ultiban van les? Tevén sem lehet repülni, sőt, biliárdozni sem, mi meg golfozni akartunk rajta.

Már, aki.

Bűn volt a határontúlizás is, évtizedekig nem évülő, fejünkre visszahulló, szörnyű bűn, előregyártott magyarázat a várható vereségre – ragaszkodjunk azokhoz a makacs dolgokhoz, amiket tényeknek hívunk józan pillanatainkban, 98,5%-os feldolgozottságnál 55 ezer levélszavazatot dolgoztak fel idáig.

Soha ilyen kevés nem érkezett.

Minket senki sem döfött hátba, mi magunk dőltünk be rozsdás, rezes fringiánkba.

A legfőbb bűn az volt, hogy nem mondott semmit az ellenzék. Amit mondott, az nem volt egyéb, mint a kormány mondanivalója, beszorozva mínusz eggyel, áttéve negatívba. Hát, hiszen az adósság is nézhet ki bevételnek, ha csak a számot nézzük, de a bank nem fogja elfogadni. Hozomra meg a fűszeres sem ád.

A kormány ezzel fenyegette a népet, az ellenzék amazzal. De mivel mind csak adósságra ment, állításra, mínuszra, hát az első hazugságot hitték el, a másodikat már nem. Tanuljuk meg: pénz nélkül nem lehet vásárolni, ha az embereknek semmi értelmeset nem ígérünk, maradnak a megszokott posványban, nem jönnek velünk új mocsarakba daagonyázni.

Ej, elemezhetnénk holnap reggelig, csak egy a vége: mi magunk rontottuk el. No, de mi lesz most? Mi lesz holnap?

Most baj lesz, holnap még nagyobb baj.

Először is, a Nap ugyan megfigyelésem szerint felkelt ma reggel is, és komolyabb földmozgások sem tapasztalhatóak Budapest térségében, azt kivéve, hogy házhoz hoztuk magunknak Rodostót, de már nem árt készülni, mert megígérték nekünk az „elégtételt”. Ami, ha lesz, irgalmatlan lesz, ha meg nem lesz, akadni fog, aki lógó nyelvvel köszöni meg, hogy nem vitték el uránt bányászni Szemipalatyinszk térségébe.

Pedig, ugye, az lenne a természetes.

De tessék nekem elhinni: lesz. Lesz itt leszámolás, lesznek majd norvég, amerikai, vatikáni és illuminátus ügynökök, lesz majd olyan is, akit azért csuknak be, mert alakváltó gyíkember. Azért lesz, mert ezt is lehet.

Mindent lehet.

A gazdaságról szót se ejtsünk, ha nem akarunk ideg- és elmeosztályra kerülni, olyan nyomor lesz itt két éven belül, hogy a tatárjárás utáni évek ahhoz képest a prosperitás nyugodt korszakának nevezhetőek. Nem lehet egy gazdaságból csak kivenni és a hiányt külső forrásokból pótolni.

A külügyi helyzet? Írnám, de nem megy, nincsenek cirill betűk a billentyűzeten. Ha lesz ország nemzetközi megvetés tárgya, mi leszünk azok, még szerencse, hogy az undor nem diplomáciai kategória, de azért a magyar nagykövet helyében nem mennék ki az epsomi derbyre, mert félő, hogy a díszpáholyt az istállóban jelölnék ki, ha ugyan nem a citromföldön. Orosz befolyás lesz minden téren, orosz anyagi és politikai függőség, meg merném kockáztatni, hogy lesznek még tanácsadók is, ideiglenesen, majd kapnak öröklakást, mint a múltkorában.

És bárhova megyünk majd, bárkinek panaszkodunk, mindenhol az lesz a válasz: „Ti akartátok, ti szavaztátok meg.”

Aminthogy mi is voltunk. A meglévő problémákra az ellenzék semmiféle választ nem kínált, sem érthetőt, sem érthetetlent, csak annyit, hogy valahogy másképpen lesz, ha győz. Hogy hogyan, azt a Tudományos Akadémia asszirológusokból és kvantumfizikusokból álló különbizottsága még vizsgálja, de értékelhető választ mindez idáig nem találtak.

Mi nem lesz?

Nem lesz kádári konszolidáció, annak ugyanis volt egy reális háttere – egy legalább valamennyire működő gazdaság, ami időnként termelt is valamit, ha mást nem, hibrid kukoricát és gulyáskrémet meg bélszínrolót, de termelt, most viszont maximum deficitet termelünk. De azt bőséggel.

Lesz majd fekete nyomor és reménytelenség. Esély a javulásra a láthatáron sem. Lesznek majd Csák Máték és Kán Lászlók, kiskirályok és nagyurak, lesz majd ugar. De legalább magyar lesz, ennél magyarabb már nem is lehetne, akkor sem, ha Tállai avatná fel és körbekötnék nemzetiszínű szalaggal.

Lesznek majd besúgók és provokátorok, lesz deres, pellengér, még tán boszorkányokat is égetünk majd.

Belefér.

Feleim, ne adjuk fel: a török is alig százötven évig maradt, mi nékünk ez a kis szandzsák-harács?

Mit nekünk szpáhibirtok?

Mi akartuk, mi választottuk.

Házmesterünknek majd adjuk szép mosolyokat.

Pár évente kijuthat Bécsbe, aki jól viselkedik.

Ennyi.

Szele Tamás

Kérem, ha tetszik, ha nem, ma választások lesznek Magyarországon. És ha lesznek, eredményük is lesz, vagy ilyen, vagy olyan. Leginkább majd magunknak köszönhetjük, milyen: no, meg valószínűleg némi csalásnak, ügyeskedésnek, magának a választási törvénynek. De ne jósoljunk: nem szabad, sőt, nem is érdemes. Hanem, ha már választunk, miképpen tegyük?

Nem, nem módszertan következik, vagy felszólítás arra, hogy ide-amoda tessék voksolni. Azt már annyit vágták a képembe, hogy csömöröm van tőle, és olyan ostoba brigantik, hogy azoknál nem dicsőség okosabbnak lenni, a Csuri macskám is többet tud náluk. Év eleje óta egyéb sem ömlik mindenhonnan, ahonnét csak ömölhet, mint az, hogy kik a nemzet ellenségei és velük szemben kikre szavazzunk. Én ebbe a mocskolódásba bele nem megyek, majd, ha lesz eredmény, elemzem, addig meg senki mellett nem állok agit. Vagy nem agitálok.

Nyugalom: a végén mindenki megkapja majd a maga jól megérdemelt elégtelenjét tőlem. Olyan is lesz, akiknek inkább kicsapás járna.

Hát akkor mit jelent, hogy miképpen válasszunk?

Még az sem, hogy mit tegyünk. Kétszer két, egymást keresztező vonalat mindenki tud húzni, azt is feltételezem, hogy senki el nem indul voksolni pucér üleppel vagy iratok nélkül, ezt kár is lenne sulykolni. Én azt mondanám, jó szóval, tanáccsal, mit ne tegyünk.

Elsőként is: ne jósolgassunk. Minden jóslat sánta, aminek nem a számtan vagy a logika szegné nyakát, az is megbotolhat mindenféle trükkben, csalásban. Márpedig az volt, van, lesz. Ne csináljunk bolondot magunkból, akkora vátesz senki sem lehet, hogy előre megmondja például akár csak a kétszázezer átjelentkezés következményeit – mert bizony annak lesznek, akárki meglássa, csak épp még nem tudjuk, mifélék. Ne prófétáljunk, hagyjuk meg Illésnek, jobban áll neki.

Másodjára: ne kampányoljunk. Ma már minek? Esztendeje mérgezi az életünket, lelkünket a mindent elöntő, minden eddiginél aljasabb propaganda. Ma már senki meg nem fog győzni senkit, aki szavaz, annak már kialakult a véleménye. És akár így, akár úgy, de a vérgőzös korteskedésből már mindenkinek elege van, alaposan, minden hócipő tele. Aki ma még kampányol – a törvény nem tiltja – tán inkább kelt ellenérzést, mint rokonszenvet.

Harmadjára: őrizzük meg a hidegvérünket. Ha már szavazunk, jobb a tiszta ésszel, megfontoltan leadott szabályszerű voks, mint az indulatból, haragból, rajongásból odaikszelt vélemény. Gondoljuk meg, mit akarunk – és akarjuk. De ne a nagy löttyös indulat hajtson, nagyobb a tét, mint egy kocsmai verekedésben.

Negyedjére: ne legyünk agresszívak. Még ha tudjuk is, hogy a másik választó velünk ellentétesen szavazott, ha van olyan szamár, hogy utca során hirdesse, akkor se sértsük meg, az voltaképpen csakis az ő dolga meg a Választási Bizottságé, a világon senki másra nem tartozik. Magánügy. Kerüljük a konfliktust, a kötekedő embert, ha egy mód van rá, lesz ilyen is, elkerülhetetlen – de ha partnert nem talál a csatához, egyedül nem tud megvívni senkivel. És mi se kötekedjünk: az a másik lehet, hogy őrültséget művel, de igazából pont ugyanazt teszi, amit mi magunk: szavaz. Rosszra adta a voksát? Ha győz a rossz: majd megszenvedi velünk együtt, ha veszít: még hamarább megszenvedi. Az agresszivitás nem segít, ráadásul ez egy polgári jog gyakorlása, ha valaki megzavarná ebben polgártársait, az találkozik a rendőrséggel.

Ötödjére: ne triumfáljunk. Ez egy választás. Lesz vagy lesznek majd, akiknek kedvez az eredmény, olyanok mindenképpen lesznek, akiknek nem. A győztes majd úgyis ünnepel, a mai környülállások mellett a vesztesek meg mindenképp csalást kiáltanak majd és rettentő átkokat szórnak. Ezt egy politikus vígan megteheti, ezért fizetjük, de nekünk, választóknak nem ez a dolgunk. Ha a győztesekhez tartozunk majd, lássuk be: a vereség sok ember számára éves munkája csődjét, tervei összeomlását jelenti, nem fognak velünk ünnepelni. Ha a vesztesekhez, azt lássuk be: a másik félnek nincs miért velünk gyászolnia, míg az ablakot be nem törik és a korcsmát szét nem verik, ünnepelhetnek kedvükre. Egymásnak semmiképp se essünk: ez választás, nem polgárháború!

Hatodjára: ne is gyászoljunk. Ami eredmény ma éjféltájra kiderül, minden lesz, csak nem végleges. Elnagyoltan kapjuk a körülbelüli végeredmény közelítését, ez még mind finomodhat. De még ha veszítünk is, akárhogy mondják nekünk az ellenkezőjét, hétfőn is lesz nap és nekünk élnünk kell, méghozzá itt, a többiek között, győztesekkel, vesztesekkel együtt.

Azt már tán felesleges is említenem, hogy aki a vereségéért önmagán és a csaláson kívül embercsoportokat, nemzetiségi, felekezeti vagy más kisebbségeket okol majd és tesz bűnbakká, ahelyett hogy magába nézne és megkérdezné, mit rontott el: az a politika gyalázatos szörnyetegévé züllik így, akivel még szóba állni is szégyen ezek után, és jobban teszi, ha elássa magát, mielőtt elnyeli a föld.

Hetedjére: ne igyunk. Szavazás előtt semmiképp, utána is módjával. Isznak majd helyettünk sokan, a kocsmárosok dupla adag italt rendeltek mára, mert ismerik a magyar választót, tudják, hogy a voksolást leöblíti, ha tetszik, ha nem. Lesz részeg ember elég nélkülünk, is, fogadok, lesz betört koponya is: ha leadtuk a szavazatot, lecsúszhat egy-két ital, de nem több. És végképp ne kérkedjünk a becsületsüllyesztőben azzal, kire szavaztunk, abból mindig csak baj lett. Hőzöngés, kalamajka.

Nyolcadjára: senkit se „vigyünk magunkkal”. Ha polgártársunk nem kíván szavazni, az az ő döntése, tartsuk tiszteletben, ő sem akar minket erővel bezárni a házba, hogy ne mehessünk voksolni.

Kilencedjére: mi se tartsunk vissza mást a szavazástól, másnak se engedjük ezt.

És végül tizedjére: bármi is legyen az eredmény, fogadjuk hideg fejjel. Ne kapkodjunk a rezes fringia után, jó helyen van az a fogason, hadd marja tovább a rozsda. Ne azt kérdezzük „hogy lehet ez lehetséges”, ne keressünk bűnbakokat, ne készüljünk bosszúra - mindezt megteszik majd helyettünk pártjaink politikusai. Jó kedvvel, és bőséggel teszik majd. Ne azt kérdezzük, „hogyan történhetett”, azt kérdezzük: „hogyan tovább?”

Kesernyésnek indul ez az idei választás, valakik mindenképpen rossz szájízzel zárják a mai napot, ne keserítsük magunk is az életünket. Menjen szavazni, akinek elvei nem tiltják, ne menjen, akinek tiltják: de ne acsarogjon senki a végén. Ez verseny, csak nem sport, mert ha az lenne, lehetne rá fogadni (Angliában lehet). Nem nyerünk személy szerint semmit, sem befolyást, sem pénzt, sem hatalmat, ha a mi favoritunk fut be és személyesen nem is veszítünk semmit, ha nem: ezért titkos a szavazás. A voksainkat sehol sem tartják nyilván név szerint, ez pletyka.

Aki veszít vagy nyer: az az ország.

Őrizzük meg a józan eszünket és méltóságunkat, tiszteljük embertársainkat és legyünk résen.

Ha csalást látunk, leplezzük le.

De végső soron: legyen béke, szabadság és egyetértés.

Aztán csak okosan.

Szele Tamás

Megvoltak a kampányzáró gyűlések, kérem, minek következtében egyáltalán nem ért véget a kampány, sőt, kampánycsend sem lesz, mert a törvény megszüntette ezt az intézményt. A kampányzárókon mondtak mindenféle dicsőségeset a különböző nagyurak, melyek elemzésére nem kerítek sort, ugyanis a választások eredményére az égegyadta világon semmi hatása nem lesz.

Hogyhogy nem lesz?

Úgy, hogy nem bizony. Tessék csak gondolkodni. Mit csinált tegnap? Ott volt valamelyik kampányzárón? A legtöbben nem voltak ott, akik viszont elmentek, azok kívülről tudnak is minden elhangzott szót. Na, jó, mondhatnák, hiszen ez természetes is, az ember nem fog eljárni csápolni, ha nem szívügye a párt vagy a politikus. Igaz ez egyéb pártrendezvényekre is: aki nem személyesen érintett, ritkán látogat oda, maximum kíváncsiságból teszi. Ha egy párt óvodát ígér a kerületnek, ahol nincs, és nekem óvodás gyermekem van, elmegyek meghallgatni a javaslataikat, mert érdekel, és ha már ott vagyok, elmondhatják a véleményüket másról is. De ha nem érdekelt a választópolgár, nem fog mászkálni.

Ebből pedig egyenesen következik, hogy a pártrendezvények, gyűlések, kampányzárók és egyéb szépségek kizárólag a valamilyen módon érintetteket és a végletesen elkötelezett pártkatonákat győzik meg bármiről is. Őket meg felesleges meggyőzni, ez náluk egy már rég túlhaladott állapot.

De akkor mire volt jó ez a mérhetetlenül aljas, mocskos, elviselhetetlenül agresszív kampány, aminél gonoszabbat én harminc év alatt magyar földön nem tapasztaltam?

Arra, kérem, hogy minél többen essenek bele a szórásba. Minél több választót sikerüljön meggyőzni arról, miszerint érdekelt. Minél többen fogják a szórt jelet, ugyanis a valódi szavazattöbbséget nem a pártkatonák adják, hanem a közömbös tömeg.

De akkor miért nem keresték a tömeg kegyeit, miért nem voltak bulik, koncertek, családi programok?

Azért, mert az pénzbe kerül és alacsony a hatásfoka. Mondjuk, hogy én pártelnök vagyok és meghívom a Rolling Stonest Pestre játszani a kampányom részeként. Monstre részvételre lehet számítani, esetleg – lehet, hogy van az a pénz – még Jagger is elmondja, milyen rokonszenves fickó is vagyok én. Aztán elénekli a Sympathy for the Devilt, mert van humora. A közönség elégedett.

Rám fognak szavazni mind?

Korántsem biztos. Lehetnek másféle érdekeik is, egyéb szempontjaik, csak eljönnek, mert szeretik a Stonest. Aztán szavaznak, ahogy nekik tetszik. Amilyen csibészek. Én meg fizethetem a zenekar hatalmas gázsiját. Potyára.

Akkor mégis, hogy lehet szavazásra bírni a közömbös tömeget?

Hát elsősorban azzal, hogy hazudozok nekik és gyűlölködést keltek a velem szemben állók iránt. Megy ez, jobbról is, balról is: 2010 óta minden honi politikus vallásosan hisz a gyűlölet erejében. Aki annak segítségével győzött, az azért, akit avval győztek le, az meg azért. Olyanok ők, mint a viccbéli lovag, aki csonkán-bonkán, horpadt páncélban beporoszkál az udvarba:

- Hol jártál, jó lovag?

- Legyőztem az ellenségeidet Északon, Délen és Keleten, uram, királyom!

- Hm. Keleten nem is voltak ellenségeim.

- Már vannak.

Hát, így szakad darabokra a magyar társadalom és minden, amihez csak hozzáér, ez pusztít el mindent körülöttünk: a negatív politika. Hiszen, ugye, szép, hősies dolog a harc, de igazán csak akkor kellemes, ha az ellenség nem létezik, márpedig mindkét oldal talált magának ilyent. Lobog a sok zászló, masíroznak a csapatok, kik a bergengócok, kik a burkus király ellen, kár, hogy egyik sincs elérhető közelségben, de jól lehet mondani a másik seregre, hogy az ő szövetségeseik. Azonban a katonáik legnagyobb bűne mindenképp az, ha nem utálják az én kitalált ellenségemet. Ez különben a médiában is remekül néz ki, állandósul a botrány, mindig a vezérekről van szó, és felmentést is ad sok disznóság alól. Mert hiszen most sorsfordító időket élünk, blablabla, most többet lehet a Haza érdekében, mint máskor, most nem baj, ha zsebre vágok mondjuk egy pár kastélyt, jól jön az majd a csatában, senki sem szólhat ilyen apróságokért élethalálharc idején.

És különben is, ez ellenséges mendemonda, az egy dolog, hogy kicsit dagad a zsebem, de senkinek sincs joga turkálni benne.

Közben lófütty van, nem élethalálharc: nyomor van, társadalmi krízis, tömeges menekülés az országból, és általános gyűlölködés. De speciel élethalálharc nincs.

Hát, mondaná erre az ember, akkor nem lenne okosabb megjavítani a rendszert és ezáltal szert tenni a népszerűségre? Mindjárt megválasztanának, ha segítenék!

Szavakban persze, hogy minden politikus javítani akar, hogyne beszélne erről (kivéve a kormánypártot, nekik minden pont úgy jó, ahogy van), a gyakorlatban mindenki inkább szeretne hasznot húzni a meglévő rendszerből. Az igaz, hogy a mostani szisztéma által okozott károkat talán, ha ötven év kőkemény munkával lehet majd helyrehozni, így aztán senki nem is töri magát, hogy nekilásson. Pillanatnyilag minden pártelnök elegendőnek találja, ha a vezetőséget lecserélik és az új vezetőség lesz a haszonélvező, eddig a kutyák pisilték le a sarokköveket, holnaptól a sarokkövek fogják a kutyákat. De maga a rendszer nagyjából marad, eltekintve némi pereskedéstől, elszámoltatástól.

Magyarországon tehát – ez a mostani kampány tanulsága – a helyzet semmiféle érdembeli javulása nem várható, míg rendszerszintű átalakítások nem lesznek. Várható viszont az összes társadalmi réteg és csoport közötti feszültségek erősödése, az általános gyűlölködés terjedése és valószínűleg a közhangulat is egyre agresszívebbé válik majd.

Lesz elégedetlenség, mert lesz oka is – de értelmetlen gyűlöletben csapódik majd le, nem nemesedik javító szándékká.

A gyűlölet lerakódik bennünk.

Mint a guanó.

Keményen, vastagon.

Szele Tamás

Kérem, hatalmas dolgok zajlanak úgy a nagyvilágban, mint Magyarországon, forrnak az óceánok, tűzeső hull, reng a föld és hasadozik, valamint egyéb jeleit is tapasztaljuk az Időknek, például miniszterelnök-jelölti vita volt az RTL Klub műsorában. Nos, ez lesz az, amivel én nem fogok ma foglalkozni, és okkal.

Nem fogok foglalkozni, ugyanis ma minden arra érdemes kolléga – nem is szólva a számos érdemtelenekről – ezt a titáni csatát, ezt a galaktikus konfrontációt fogja elemezni vagy már elemzi is, halhatatlan analízisek születnek majd, illetve egész pontosan vasárnap estig halhatatlanok, akkor ugyanis eljön vagy a Messiás vagy a Sátán, esetleg a Jeges, de valaki mindenképp, és az összes jóslat, fejtegetés, boncolgatás érvényét veszti a tényekkel szemben, még akkor is, ha pontos. Nem mondom, hogy nem szép a három nap halhatatlanság, csak olyan bazári, amilyet a száz forintos boltban vehet az ember, olyan tescós örök igazságokra lehet így jutni. Gazdaságosakra, saját márkásokra. Szóval, elemezze a Nagy Vitát az, akinek muszáj, nem kétlem, hogy nélkülem is kimutatják az elhangzottakból nem csak a jövendő miniszterelnök személyét, de még a Nílus áradásának mértékét is, Asszuánnál.

Pedig ebben az országban nem okos dolog biztosat jósolni: arról a terjedő elvről jut eszembe, miszerint ne szavazzunk öt százalék alatti pártra, mert elvész a voks. Mondjuk a választási törvény alapján sem feltétlenül vész el, de álljon meg a verekedés: honnét tudjuk, hány százalékon áll egy párt?

A közvélemény-kutatásokból tudjuk.

És hány közvélemény-kutatás van?

Sok.

Valamint ahány, annyiféle, mindegyik más eredményt hoz ki minden pártra. Főleg annak függvényében, ki finanszírozta a kutatást. Van tisztességes és elfogulatlan is közöttük, de azért az is tévedhet.

Emlékszünk még a 2002-es választásokra? Még a szavazás délutánján is, még az exit pollok alapján is a Fideszt hozták ki győztesnek, sőt, elsöprő, kétharmad fölötti győzelem mutatkozott a közvélemény-kutatások alapján. A kisebb lapok előre megírták az egyes oldalt, leadták a nyomdába és elmentek bánatukban a kocsmába inni. Aztán kiderült, hogy szó sincs Fidesz-győzelemről, bukta van, de emberes, minek következtében ezer oldaltükör ment a szemétbe és ezer új készült. Szóval: lehet az az öt százalék még három is, tíz is.

Nem érdemes Magyarországon választási ügyekben jósolni.

Én bizony inkább vegyeskereskedést nyitok, sok apró hír, olcsó és nem is kockázatos üzlet – nagy forgalom, csekély, ám polgári haszon, jó nekem az mára. Akkor lássuk, mi történt tegnap?

Először is, hej, két tikom tavali, három harmad évi! Nem bolondultam meg és nem is vagyok részeg, csak nótázgatok itt magamban: a közkedvelt Minden Szó, a Breitbart egyik legjobb magyar tanítványa szenzációként röpítette világgá, miszerint „Júliustól ingyen kötik be a vizet, a gázt és a villanyt – feltéve ha marad a jelenlegi kormány. Nem mindegy tehát ki nyeri a választásokat.” (http://mindenszo.hu/juliustol-ingyen-kotik-be-a-vizet-a-gazt-es-a-villanyt-felteve-ha-marad-a-jelenlegi-kormany/) Hát az nagyon jó hír, de kinek is? Kétfajta embernek. Annak, akitől már kikötötték (ugyanennek a kormánynak a regnálása alatt), és annak, aki épp most építkezik, csak ők nem nevezhetőek túl széles szavazói rétegnek. Sokat ront még az örömhíren, ha megnézzük, mikori is ez az információ.

Hát igen, bizony, bizony. Tavalyi. Megjelent volt a Blikkben 2017. június harmincadikán, egészen pontosan 16 óra 42 perckor. (http://www.blikk.hu/aktualis/penz/juliustol-ingyen-kotik-be-a-kozmuszolgaltatasokat/68w7g5k) Bukta, nertársak, bukta, ráadásul már tavaly sem volt ez maradéktalanul igaz. Én például tudok embert, akinek ezen terminus után pénzért kötötték vissza a gázt. No, mindegy, ez is mutatja hatalmas eredményeinket és azt, hogy a kormány leginkább az újszülöttek szavazataira számít, mert nekik minden vicc új.

Lapozzunk.

Aszongya a Magyar Nő Magazinban (megnyitáskor vörös riadót jelez az orosz propagandát kiszűrő putyinizátor), szóval aszongya bizonyos Purisaca Golenya Ágnes író(http://magyarno.com/ha-kormanyunkat-levaltjak-akkor-kitehetjuk-a-hatarainkra-akar-rovasirassal-is-elmegyogyintezet/), hogy „Soha nem politizálok, még magamban sem, mert undorodom bármilyen politikai eszmétől, mert egy elmeprogram, és ezt megírtam finoman és kulturáltan könyveimben…”

Hát, ez egy tiszteletreméltó álláspont, főként, hogy a hölgy leginkább Peruval, ottani ősmagyarokkal, pálosokkal és összeesküvés-elméletekkel foglalkozik halhatatlan műveiben, azért is olyan fontos neki mindig odatenni a neve után, miszerint ő „író”, különben ugyanis a kutya sem tudná. De lássuk, most miképpen nem politizál, finoman és kulturáltan?

„De az a kisstílű gondolkodás és fröcsögés, ami a magukat magyaroknak nevezőktől ömlik Orbán ellen, e mellett már képtelen vagyok szó nélkül elmenni, rosszul vagyok minden szinten. Ha valaki átnézi a FB bejegyzéseket az Orbánt leváltók alacsony szintű véleményeivel, megijed.

… Ti nem tudjátok, Orbán ellenében kiket akartok támogatni? Hol éltetek eddig? Nem ismeritek az Új Világrend, az Illuminátus nemhogy mindent tőletek ellopó, benneteket globális rabszolgaságban tartó profithajhász gazdaságpolitikáját, akik ezt az egész cirkuszt, amivé a bolygónk vált, beleértve a terrorizmust, jól előkészítettek évtizedekkel ezelőtt?

...Én tuti itt hagyom ezt az országot, ha bárkit a jelenlegi “alternatívából” megszavaz ez az ország, mert akkor tényleg önkezével vetett véget az életének. Amellett, hogy kitehetjük a határainkra, akár rovásírással is, hogy Elmegyógyintézet.”

Hölgyem, ez már egy túlhaladott állapot, már ki van írva sok minden, de eddig ez az első jó ötlete. Elmegyógyintézet, rovásírással. Új Világrend, Illuminátusok – tessék mondani, Ashtar parancsnok mit szól az egészhez? És a többi földönkívüliek? Ha meg itt tetszik hagyni bennünket, távolléte fájdalmas űrt tölt majd be, és nagyon fog nekünk hiányozni.

Menjünk tovább.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren átadták – meglepő módon – Liszt Ferenc szobrát. Innovatív gondolat, remélhetőleg nemzetközi mozgalmat indít el, Sermetyevón átadják Seremetyev szobrát (nem röhög: létező személy volt!), a Charles de Gaulle-on de Gaulle-ét, a JFK-n Kennedyét, bár a két utóbbi már áll. Heathrow-n és Lutonon gondok lesznek. E kettő ugyanis helységnév. Rendben van, de olyan szobor sehol sem lesz, amilyen nekünk vagyon. Tessék megnézni. (http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/parlamenti-allamtitkar/hir/felavattak-liszt-ferenc-szobrat-a-budapest-liszt-ferenc-nemzetkozi-repuloteren)

Mármost izé. Szóval, mondjuk ki: ez a szobor... ez kicsi. Ez Liszt Ferencet ábrázolja, kétségtelenül, de valószínűleg abban a pillanatban, amikor épp hazatér liliputi koncertkörútjáról, méghozzá viharos sebességgel, mert elcsábította és teherbe ejtette a szigetország nagyhercegnőjét, és már üldözik a harci darazsak valamint a rohamfecskemadarak. Esetleg lehet még Liszt Ferenc G.I. Joe-figura korából, vagy utazásának idején, melyet a koponyazsugorító fejvadászok közé tett.Kalandos élete volt ennek a Lisztnek, meg kell hagyni. De rántsuk le a leplet: ez a szobor nem gúny és nem dilettantizmus, ez műfajilag ilyen. Az alkotója, Kolodko Mihály ungvári szobrászművész kizárólag ilyen kisplasztikákkal foglalkozik, és annak kiváló is ez a Liszt-ábrázolás. Állnak még ilyenjei Budapest-szerte, sőt, kedvelik is őket, szelíd humoruk van, neki köszönhetjük például a Breki Békát a Szabadság téren és a nagy Ho-ho-horgász Főkukacát a Rakparton.

Szóval, ő egyszerűen ezt műveli.

A baj az az elhelyezéssel, hogy igen kevés nagyobb létesítményt tudok elképzelni, mint egy repülőtér, és abba beleállítani egy ekkora plasztikát – ez csak még jobban kihangsúlyozza az eltörpülést. A mű mondanivalója tehát: „Merjünk kicsik lenni”. Csoda, hogy ezt képes volt helyettes államtitkár átadni, de Latorcai Csaba bizonyára nem műítész és nem gondolt bele, mit leplez le.

Kérem, maradt még készleten egy kis Cambridge Analytica-Facebook botrány: a hírek egyre több felhasználó adatainak kiszivárgásáról számolnak be, Zuckerberg már kétmilliárdról beszél. Nyugalom, ennél több már nem lesz, nem is lehet: ennyi ugyanis az összes felhasználó. Több nincs. Legyünk kicsinyesek, nézzük magyar szempontból: hány honi érintettről tudunk?

Harminckétezerről. Éspedig azért ennyiről, mert az adathalász applikációt nem több, mint tizenhárom magyar telepítette, nekik ekkora a személyes kapcsolati hálójuk.

Világszerte tíz- és százmilliók érintettek, a felháborodás az egeket ostromolja, könnyen bedőlhet maga a világcég is: nálunk azonban csak harminckétezer ember adatait lopták el.

Bástya elvtársat már meg sem akarják hackelni.

Ez világosan mutatja nagyságunkat is, fontosságunkat is.

Innen üzenjük Menlo Parkba, a Facebook központjába: tiszteletet Magyarországnak!

És hackelést.

Hölgyeim, uraim, mai végkiárusításunk véget ért, olcsó cikkeink elfogytak, drágákkal hétfőig nem foglalkozunk.

Holnap reggel újabb zsibvásár.

Szele Tamás

Kérem, megérkezett Zuckerberg Márkus Magyarországra, nem személyében, de a kampányra bizonnyal rátette a kezét és ő irányít mindent, már nem is a Soros. Legalábbis ezt állítja Apáti Bence balett-táncos, publicista és kőfaragó, a kormányoldal elkötelezett híve. Ezt onnan tudja, hogy őt letiltotta a Facebook, az igaz, oly kevéssé, hogy most is rajta van – de megesett a borzalom!

Apáti mester, aki maga a wagneri Gesamtkunst, összművészet, ugyanott bontott tégla eladó, mindezt a TV2 tárgyilagosságáról ismert reggeli műsorában állította, aki nem hiszi, járjon utána, íme, a felvétel.

https://tv2.hu/musoraink/mokka/258747_apati-bence-nem-feltetlenul-kiegyenlitettek-a-jatekviszonyok.html

Mielőtt véres könnyekkel elsiratjuk a magyar jobboldal sanyarú sorsú publicistáit, akiket gályára hurcol a zuckerbergi önkény, jusson eszünkbe először is, hogy a Nagy Letiltási Hullám már jó másfél éve pusztít, ha nem több, és először a független sajtó képviselőit tizedelte meg. Engem is tiltottak, mást is. Nem örökre, első körben harminc napot kaptam két, évekkel ezelőtti cikk megosztásáért, de aztán ebből két nap lett, mások rosszabbul jártak. Megírtam én is annak idején ezt, akkor nálunk öten voltak épp tiltva (http://huppa.hu/szele-tamasmergezett-nyil/), és már előtte is írtam a Facebook struktúrájáról, de azóta fokozottan foglalkozom vele. Fogalmam sincs, hány írásom jelent meg a témában, de közelebb lehet a hatvanhoz, mint az ötvenhez. Meg is kaptam valamelyik nap egy úriembertől kommentben, hogy fogalmam sincs semmiről az üggyel kapcsolatban, bezzeg ő mindent tud – mindent lehet, hogy tud, sőt, mindent is, csak azt nem tudta, hogy nekem ez bizonyos szempontból szakterületem.

De tiltották az elmúlt egy-másfél évben a legtöbb politikailag aktív ismerősömet, és mivel nem igazán nyilas körökben ismerkedem, eleinte magam is azt hittem, hogy a kormány valamiképpen bejuthatott a közösségi oldal dublini központjába és ott elhelyezett pár ügynököt.

Aztán rájöttem, hogy tévedek, a helyzet ennél rosszabb.

A tiltáshullám más kollégáknak is felkeltette a figyelmét, a HVG-nél és a Népszavánál, ők pedig kiderítették, hogy velünk nagyjából egy időben jobboldali politikai aktivistákat is tiltottak.

Hoppácska.

Akkor nem kormánymanipuláció.

Viszont mi lehet?

Ehhez vegyük először is sorra Apáti kijelentéseit.

1. Vannak tiltott szavak. Vannak bizony, én sem írom le őket, ugyanis a robotokra épülő algoritmus ezek alapján tilt, általában ezek használata szükséges ahhoz, hogy a bejelentésből tiltás legyen – de anélkül, hogy jelentene valaki, szorgos kis Pávlik Morozov a klaviatúra mellett, nem fognak tiltani. Azonban ez Magyarországon, a névtelen feljelentések hazájában sosem fog problémát jelenteni.

2. A Facebook beavatkozik a magyar választási kampányba. Ez viszont szemenszedett hazugság: épp az a baj, hogy a területileg illetékes dublini központban senki sem beszélt magyarul évekig, és most is kevesen, így volt aztán lehetséges, hogy a legvadabb náci uszítások vígan átmehettek hosszú időn keresztül a szűrőkön. Zuckerberg lehet, hogy tudja, hol van Magyarország, a kutyája miatt, de ennél több ismerete nincs erről a kis drótoktól öleltről.

3. A Facebook adminjai az ellenzék zsoldjában állnak, „..van egy olyan adminja, aki a HVG liberális lapnak szokott cikkeket írni. Ez is azt bizonyítja, hogy nem kiegyenlítettek a játékszabályok.” - mondja a költő. Hát ez is igen nagy szamárság. Apáti mester itt összekeveri a csoportadmint a FB-adminnal, és egy rég érvényét vesztett intézkedést próbál beemelni a köztudatba. Ugyanis, mikor először kezdtek nyiladozni, bimbózni a Facebook-botrányok az álhírek miatt, 2016 decemberében, a közösségi oldal bevezetett egy pokolian bonyolult protokollt, akit érdekel, itt elolvashatja a lényegét (http://huppa.hu/szele-tamas-a-facebook-es-a-logika/) és – emellett! - megbízta a német Correctiv vállalatot a hírek auditálásával. Aztán lejárt a megbízás, most éppen az AFP hírügynökség látja el ezt a feladatot. Mármost a Correctiv általános médiavállalat, nem csak ezzel foglalkozik, hanem mindennel a világon, ami sajtónak nevezhető, így a Ripost-Lokál duó (https://www.lokal.hu/2018-03-soros-pen%C2%ADzelte-fa%C2%ADce%C2%ADbook-cen%C2%ADzor-a-hvg-ujsagiroja/) könnyen találhatott náluk magyarországi tudósítót is. Jelesül Orosz Mártát, aki – különben – tényleg ír a HVG-be. Is. Ír, tehát nem Facebook-adminisztrációval foglalkozik, ami persze az Apáti-kaliberű elméket nem izgatja, de olyan ez, mintha a kollégám megnyerné a Budapest Maratont és emiatt engem „közismert atlétának” nevezne a kormánypárti média.

Szóval, Apáti rémeket lát, bár az kétségtelen, hogy letiltások valóban vannak. Vannak, csak épp mindkét oldalt tiltogatják, sőt, a függetleneket és ellenzékieket sűrűbben. Ugyanis ez aszerint működik pillanatnyilag, hogy kinek hány haramiája van.

Összeszed ugyanis a megbízó pár embert, ha tízet, jó, ha százat, jobb. Ezeknek kiosztja a célszemélyeket, akiknek átnézik a teljes digitális munkásságát, és ha egyszer is a büdös életben használták a „tiltott szavakat”, az ezt tartalmazó megosztást jelentik a Facebooknak. Ha tízszer, hát tízszer, ha százszor, az hatékonyabb, ha óránként százszor, az még sokkal többet jelent. A dublini központban ezeket a jelentéseket ember nem nagyon látja, robotok figyelik őket, az algoritmus csak azt ellenőrzi, hogy valóban szerepel-e a bejegyzésben tiltott szó. Ha igen: tiltja a felhasználót. Mármost, ha lejár a tiltás, ezt a szorgos kis brigád még párszor el tudja játszani a célszeméllyel, míg el nem érik a végleges letiltását.

Ez, kérem a recept.

Nem kell hozzá se pénz, se fegyver, és meggyőződésem, hogy egyaránt alkalmazza ellenzék és kormánypárt. Sőt: tudomásom van minden párttól független szélsőségesekről is, akik gyakorlatilag mindenkit jelentgetnek, akit „túl aktívnak” találnak. Hogy kik ezek? Bíróság előtt nem nevezném meg őket, de azért sejthető.

Önjelölt megváltók különben.

Tehát erősen eldobta a sulykot Apáti Bence, mikor azt vizionálta, hogy a magyar jobboldalt veszi le a sakktábláról a Facebook. Mi is elvetettük, mikor azt hittük, hogy csak az ellenzékieket és függetleneket veszik le.

Egyszerűen egy népi játékkal van dolgunk, kalákák jelentgetik az embert, este összeülnek a leányok a fonóba és jelentgetnek kart karba öltve.

Hogy Apátinak most, kampány idején jól jön a már lejárt letiltása, azt nem kétlem. És most megpróbálja monopolizálni a helyzetet a kormánypárt számára.

Őket üldözik, ellenük folyik a hajsza.

Sőt, ahogy a bukott érpataki polgármester mondta egy önfeledt pillanatában a Pride-on: „Üldözgetnek bennünket!”

https://coub.com/view/2da2n

Az ellenkező oldal több letiltásról számolhatna be.

De a jobboldalt legalább egyenesen Zuckerberg üldözi.

Hát, kérem, erre mondom én, hogy ha a Face Isten kalapja, hazánk a bokréta rajta...

Szele Tamás

Kampány van, kérem, az dübörög a homlokcsontunk mögött, az morajlik az ereinkben, az vibrál a levegőben, az jön a konnektorból és a vízcsapból is: nem viccelek, az előbb feltettem egy kávét, de a filteren fennakadt fél kiló propaganda, most pucolhatom a kávéfőzőt is.

Az a baj, hogy kilencedikén reggel nem tudunk majd tiszta lappal kezdeni: nehezen takarítjuk majd ki a fejünkből ezt a sok baromságot, ha ugyan sikerül egyáltalán.

A sérelmek majd megmaradnak, azon már nem lehet változtatni: azt csak a magyar politikus hiszi, hogy ha valakit, valakiket alaposan szétanyázott, azok pár nap múlva nem fognak emlékezni erre. Mindenki más elfelejti, persze: de a sértettek soha, és mivel lassan már mindenkit ért sérelem, ennek rossz vége lesz.

Én szóltam.

Na, de lássuk, milyen briliánsokat és lócitromokat termett nekünk tegnap Magyarországnak ez a dühöngő periódusa?

Előszörre vegyük a kisebbjét: a Zoom szerint (https://zoom.hu/hir/2018/04/03/meztelen-lett-az-mszp-kampanyarca/) a Lövőház utcában Kunhalmi Ágnes meztelen képeit terjesztik. Hát nem lenne csoda az sem, a pornográf appok korában, de szerencsére nem egy fotóra vágták rá a politikus hölgy fejét: ez „csak” egy rajz. Azért vannak körülötte rejtelmek – például, hogy csak a legnyilvánvalóbbat mondjuk, ő a 18. kerületben indul, miért a 2. kerületben kampányolnak ellene? És biztos, hogy nem mellette kampányol valaki, minden egyeztetés nélkül, olyan valakire gondolok, aki még a hetvenes évek Ludas Matyiján szocializálódott? Mert a test a valamikor vicclapból is származhatna, a fej rajzolásához kellhetett némi tehetség. No, mindegy is, nem dőlt össze ettől a Vár, de a szerzőnek jelezném, hogy ha valamit, ezt az egyet nagyon komolyan veszi a magyar jog: annak idején, a kilencvenes években a Kurír szatirikus melléklapja, az Elefánt csak egy testépítő nyakára montírozta fel Photoshoppal G. Nagyné Maczó Ágnes fejét, még rá is volt írva, hogy karikatúra, aztán a bíróság csak kiszabott ezért egymillió forint bírságot. Ez meg még ráadásul komoly is – lehet készíteni a bankszámlát, ha kiderül, ki követte el a grafikus zaklatást.

A 888 viszont nem pihen. A faszagyerekek hűek maradtak önmagukhoz, így, mint napra éj következik, hogy ál a kormányhoz sem lettek, mondanám Shakespeare-rel, de most Tolkien-en a sor. Olyan választási videót dobtak ki a világhálóra, hogy egy napja mindenki azt kérdi: ez most komoly? Komoly, kérem, mert viccnek durva volna: a Gyűrűk Ura egyik jelenetét szórták tele Orbánnal, Rogánnal, Lázárral, Sorossal, Széllel, meg még aki belefért. Konkrétan Minas Tirith ostromát. Hát, ha ők véres harcnak látják a polgári jog gyakorlását, mármint a választást, az az ő bajuk, de legalább olvasták volna el a könyvet... ugyanis Minas Tirith ostromakor a Holtak Serege kellett a győzelemhez. Hát, az ajánlólisták körüli botrányokat nézve itt is hozzájuk kell majd forduljon a kormány: de megnézem magamnak a vitézlő Orbán fejedelmet, ahogy belovagol a Holtlápra. Hiszen ahogy megnézzük a videót, úgy lötyög a feje abban a sisakban, hogy az ember attól fél: mindjárt kifolyik belőle az a tengersok esze. Naná, ez a montázs is ingyenes, androidos appal készült, azért remélem, G. Fodor fiai rendesen kiszámlázták a megrendelőnek.

https://www.facebook.com/888ponthu/videos/1527951583999512/UzpfSTc3MTc2ODgwMjkzNTc2MDoxNjc2NTUyMTc5MTI0MDgw/

Fussatok, bolondok!

És hát elérkeztünk a harmadik világrengető hírhez, mindenki vegyen magához nyugtatót, serkentőt, kinek mi kell, akin segít, dobjon be egy féldecit, akin nem, az kettőt, mert hatalmas horderejű információt osztok meg, csak remélni merem, hogy a bolygó tengely körüli forgását és mágneses pólusait nem befolyásolja, bár nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy igen, és emiatt következik be az új jégkorszak.

Szóval az van, hogy Bayer Zsolt katolizál.

Repülősót!

Repülősót, hárommillióan elájultak!

És a többiek sincsenek jól.

Azért ez voltaképpen a legbensőbb magánügy kéne legyen. A hit dolgába beleszólása márpedig senkinek nincsen, a politikát sem szabad a közelébe engedni. Csak hát tisztikeresztesünk mégis engedte. Ugyanis az ő pálfordulása nem akképpen zajlott, feleim, hogy kiment a pusztába, pirított sáskán és vadmézen élni, aztán meglátta a Fényt vagy szembejött egy égő csipkebokor, hanem úgy, hogy meghallgatta a Kossuth Rádióban Mesterházy Balázs harkai evangélikus esperes húsvétvasárnapi prédikációját. És hát az nem hízelgett a kormánynak. Olyanokat mondott, miszerint:

„Ezen a húsvét reggelen a Mindenható Úristent képviselő angyal könnyed és laza kőre ülése fricskát ad mindennek és mindenkinek. (…) Fricskát ad azoknak, akik szeretnék velünk elhitetni, hogy egy másik vallás képviselői ismeretlenül is rosszak. Fricskát ad azoknak, akik azt mondják, hogy gyűlölnöm kell a nálam sötétebb bőrű embertársamat. Fricskát ad azoknak, akik egymással veszekedve nem tudnak egy nagyobb közjóért békét kötni. S fricskát ad még azoknak is, akik hagyják, hogy Emőke vagy Gábor szavazzon majd helyettük.”

Mondjuk szép és tiszta az esperes úr hite, magam is úgy képzelem az Úr angyalát, hogy inkább fricskáz, minthogy elsőre elővegye a lángpallost – a mi keresztespókunknak mások lehetnek az ideái e kérdésben, ugyanis előbb gazembernek nevezte a lelkészt, majd az Echo TV adásában bejelentette, hogy elhagyja az evangélikus hitet és katolizál.

Emiatt.

Hát, ha spirituális élmény hatására tenné, lehetne tisztelni, de politikai állásfoglalásként teszi, neki Párizs megér egy misét. Azért elképzelem a keresztelőjét, amint Bencsik András víz alá tartja a valamiben megőszült fejét (mert, hogy tisztességet ide nem írhattam, az is bizonyos), mindezt az Élmunkás téri templomban teszi és közben a Munkásőrség Központi Kórusa énekel.

Händel-oratóriumokat.

Meg a Bunkócskát.

Különben a Magyar Evangélikus Egyház is állást foglalt az ügyben, ahhoz már nem is érdemes hozzátenni semmit.

„Mélyen sajnáljuk, hogy Mesterházy Balázs esperes teológiailag átgondolt, az evangéliumhoz hű húsvéti rádiós igehirdetéséből sokan nem a feltámadás örömhírét hallották meg, hanem - nyilván a közelgő választások miatt - annak önkényesen aktuálpolitikai tartalmat tulajdonítottak. Meggyőződésünk, hogy lelkészeink esküjükhöz méltóan az evangélium tiszta hirdetését és a rájuk bízottak pásztorolását, továbbá a békesség megteremtését tartják feladatuknak. Egyházunk népétől, a magyar társadalomtól, különösen is a közszereplőktől és a média képviselőitől a józanság és az igazmondás komolyan vételét, valamint a másik ember méltóságának megbecsülését kérjük.

No, ha B. katolizál, legyen az ő dolga, a magyar ellenreformációnak azért voltak nála nagyobb alakjai is, például Pázmány Péter. Az ő szavai jutnak eszembe erről az érdekes döntésről, melyeket mintha pontosan alanyunkhoz intézne, évszázadok távolából:

„Ha fát gyümölcséről ismerünk: nézzed mennyi rútság származik orrodból, szájadból, egyéb részeidből. Aranyszájú Szt. János a mi testünket szarsáknak és büdös kamaraszéknek nevezi; és mikor igen jóllakunk, abban fáradunk úgymond, hogy több ganéjt csináljunk. Nézzed, mennyi büdös ganéj, takony, nyál, vizellet takaroszik testünkből! mennyi szenny, serke, tetű származik ebből… Mint a koporsó, kívül szépnek látszik a test, de belül büdös rútsággal teljes…”

Hát, B.-ből már elég sok rútság származott, és gyakran fáradozik abban, hogy még több származzék. Annyi hibádzik, hogy ő kívül sem látszik szépnek, de belül a büdös rútság stimmel. Reméljük, a szenteltvíz csodát tesz vele és kigyógyítja a fenéjéből, poklosságából, de ha nem, akkor rajta már az imádság sem segít.

Termett még a kampány több bolondgombát is, de egyelőre ennyi is legyen elég: emberek, vasárnapig még sok idő van, sok őrültség várható.

Hanem egy dolgon magam is imádkozom.

Azon, hogy hétfőn kezdjen megjönni az eszünk ez után az őrjöngő átokorgia után.

Mert ha meg nem jön, és így maradunk: végünk.

Szele Tamás