Ugye, sokan szokták mondani, hogy a nép hangja Isten hangja. Nézetem szerint még visszhangja sem: a nép hangját mindenki olyannak hallja, amilyennek akarja, aztán, mivel elmondja, hogy mit hallott, a nép gyakran elhiszi neki, hogy ezt mondta. Hogy aztán valójában mit beszél? Kapaszkodjanak meg: az teljesen véletlenszerű. De a legkevésbé sem magasztos dolgokat.

De lássuk, miről is beszélek. Tulajdonképpen bagatell az ügy, tulajdonképpen nem is nálunk történt, hanem a messzi Kínában, ahol, ugye, annyira másféle emberek laknak, hogy ott bármi elképzelhető, és nekünk aztán semmi közünk hozzá, nem is hasonlítunk. Persze, két kezünk, két lábunk van nekünk is, meg a fejünk a füleink közé szorult, pont, mint nekik, de ezzel aztán véget is ért a hasonlóság, kérem, ők ugyanis kínaiak, míg mi kicsit sem vagyunk azok.

Vagy de.

Vagy ki tudja.

Történt pedig – amint az Index írja -, hogy Kínában, a szecsuáni tartományban egy buszon földhöz vágott egy hétéves gyereket egy férfi, majd a fejére lépett és megrugdosta. A brutális támadásról videófelvételt is készített a busz biztonsági kamerája, ami a kínai média hírei nyomán a LiveLeakre is felkerült. (https://index.hu/kulfold/2018/04/29/foldhoz_vagott_es_megrugdosott_egy_hetevest_mert_idegesitette_buszozas_kozben/)

„A 21 éves támadót az dühítette fel, mint a felvételeken is látszik, hogy a gyerek unalmában nem bír magával, előbb csak ide-oda mozog, majd amikor a férfi rászól, odarúg felé, és el is találja a kezét. Az ekkor ugrik fel a helyéről, és kezdi brutálisan bántalmazni a gyereket. A csütörtökön történt esetről szóló beszámolók szerint az utasok pillanatokon belül a kisfiú segítségére siettek, a buszsofőr pedig félrehúzódott, és azonnal jelentette az esetet a rendőrségnek.

A hatóságok a 21 éves Guo Moutiant pénzbüntetésre és 15 napos elzárásra ítélték a gyerek bántalmazása miatt, a pénzbírság összegét nem hozták nyilvánosságra.

Az ügy megdöbbentő folytatása, hogy a hír megjelenése után a kínai közösségi médiában sokan az agresszív támadónak adtak igazat. Négyezernél többen lájkolták azt a kommentet, miszerint „ez a személy megtette azt, amit nem mertem megtenni”, és kétezer lájkot kapott az a vélemény is, miszerint ez bizonyíték arra, hogy ha nincs szülői fegyelem, akkor a nagyobb társadalmi közösség megtanítja a leckét.”

Hát, kérem, borzasztó, mondanánk, hogy lehet idáig állatiasodni? Sőt, ami még pocsékabb: hogy lehet nem ott és akkor, az események sodrában, hanem otthoni, békés körülmények között helyeselni ezt a brutális gyermekverést? Erre csak barbár ázsiaiak képesek. És ez a kollektív szellem, ahogy a „nagyobb társadalmi közösség” tanítja meg a leckét – tiszta kulturális forradalom. Fúj.

Biztos, hogy ez csak Kínában esett, eshet meg?

A minap esett meg, hogy az Európai Parlament egyik képviselője, Judith Sargentini jelentést írt az uniós értékek Magyarországon előforduló sérüléséről. Ezt a tanulmányt Magyarországon senki sem olvasta, ugyanis nem nyilvános, ezt csak azok olvasták, akiket illet. Ne tessék felháborodni: maguk mikor olvasták utoljára a Tápióság belvizeinek helyzetéről készült jelentést? Pedig van, kell legyen, csak az is szakmai használatra készül. Nos, ezt az olvasatlan jelentést szidta a magyar külügyminiszter, szintén olvasatlanul, majd, mintegy a semmiből, verbálisan lincselő tömeg támadt Judith Sargentini oldalára (azért nem teljesen a semmiből: ez valószínűleg a választási kampányra aktivált kormánypárti trollsereg volt).

Nevezték árulónak, prostituáltnak, hívták az Európai Uniót liberálfasisztának (bármit is jelentsen ez a szörnyszülött kifejezés), mondták, némi képzavarral, hogy Szíjjártó lába nyomáig nem ér fel, közölték, hogy Magyarország egésze nem liberális, hanem nemzeti konzervatív, és ha módjukban állt volna, meg is kövezik.

Cáfolnám a neten terjedő pletykákat: ezek az emberek nem pénzért ilyenek, nagyon kevesen kapnak valamiféle honoráriumot a mocskolódásért: ezek maguktól teszik, amit tesznek. Ezek hisznek benne.

Ha leszaladunk kenyérért, előttünk állnak a sorban, vagy mögöttünk, tüzet kérnek az utcán, együtt megyünk át a zebrán, egymás mellett isszuk a sarkon a kávét – csak hazamennek aztán, és ha kapnak egy célpontot kedvenceiktől, nekizúdulnak. Együtt, egy akarattal, egy lélekkel masíroznak, ha virtuálisan is, a nép hangjaként dübörög a kórus.

Pedig csak pár ezer tagú – de a felületes szemlélő elhiszi, hogy ez a nép hangja. Időnként a nép is elhiszi, hogy az övé a hang. Ahogy a kínaiak is csak hatezren helyeselték a kisgyerek rommá verését: ennyi ember Kínában egy zártkörű, családias házibuli.

De ahogy a kínaiaknak sem a kormányzat adta a célpontot, a magyar uszulóknak sem kell mindig kijelölni az ellenséget. Jó, ha kijelölik, akkor hatékonyabbak, de fegyvernyugvás idején szabadon kóborognak a Facebookon – egyelőre csak ott, még nem az utcákon – és áldozatot keresnek, prédát. Ők a felelősök azért, hogy a közösségi oldalon egyre vadabb indulatok dúlnak, és jobb érzésű emberek már egyre ritkábban néznek fel – lassan, de biztosan elfoglalják. Az még hagyján, ha a kormány vértrolljaival kell szembenézni: de egyre gyakoribb ez a magatartás az ellenzéki oldalon is.

Kevés szomorúbb látvány van, mint magukat ellenzékinek tartó emberek csoportja, amint bőgve véd egy-egy nyilvánvalóan provokatív szándékkal felröppentett álhírt, csak, mert „jó hallani”. Ahogy a kormányoldalnak megvannak a legendái, megvannak az ellenzéknek is, néha szó szerint azonosak, csak a célpont neve változik, és néhány szakkifejezés. Hiába jelzi írja az ember, hogy tévedés, maga az eset sem így volt, nem akkor, nem ott és nem az hangzott el – a tömeg ellenzéki oldalról is tömeg marad, árulással vádolja, találgatja, mennyiért vették meg. Amint az egy kollégámmal történt a minap, mikor módszertani kifogása lett volna egy rendezvény ügyében. A vita még most is tart, csak nincs kedvem figyelemmel kísérni, mert úgy tombol a sárdobálás, hogy legszívesebben az egészet szétrúgnám, kormánypárttal, ellenzékkel, mindenkivel együtt. De én is kaptam már meg a magamét, mikor szólni mertem, hogy egy idézet hamis - „hamis, de mondhatta volna!” - hangzott a verdikt, majd elmagyarázták éncsekélyértelműségemnek, miszerint ilyen esetekben szabad, sőt, kell hazudni.

Magyarázza egy olyan valaki, aki nem sajtóból él, nekem, aki abból élek.

A tények már mindkét oldalon lényegtelenné váltak, megérkeztünk a valóságon túli világba.

De akárhogy mondja tömegek hangja: gyermeket rommá verni a buszon aljasság, rajtunk segíteni próbáló szakembert alázni ostoba gonoszság, hazugságokat védeni pillanatnyi politikai érdekből szamárság.

Az igazság pont elég volna, csak az senkit sem érdekel.

Igen, egyenként mind azt hiszik az emberek, hogy jók és becsületesek – de hiszen megírta ezt már Karinthy is.

„Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, és kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon és szólt:

– Hát kit bocsássak el már most, Barabbást, vagy a názáretit?

És akkor ő intett nekik.

És ekkor zúgás támadt, és mint a mennydörgés, zengett fel a sokaság.

És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!”

És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!”

A Mester pedig halovány lett és megfordulván végignézett rajtuk. És külön-külön megismeré mindegyiknek az ő arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az ő arcába, véres szemei hunyorogtak és szájából büdös lé szivárgott és torkából úgy bömbölt rekedten...”

Kérem, akkor lesz itt emberhez méltó élet, ha tömegként is tudunk úgy viselkedni, mint egyénenként.

Egyelőre nem megy nekünk, a múltban sem ment.

1956. október 23-án hatalmas erejű népfelkelés söpörte el a hatalmat, a tömeg szabadságot, függetlenséget, emberi életet, jogokat követelt.

Nem jött össze.

1957. május elsején mintegy 400 ezer fővárosi lakos vett részt a Hősök terén rendezett nagygyűlésen, ahol Marosán György megnyitó szavai után Kádár János mondott beszédet.

A májusi ünneplők legalább háromnegyedükben azonosak voltak az októberi felkelőkkel.

A nép hangja Isten hangja?

Nem fognám Istenre... ő ugyanis sosem mond ellent sem önmagának, sem a tényeknek.

A nép hangja egyszerűen csak a nép hangja.

Szele Tamás

Ez most nem egy tudományos-fantasztikus novella, bár a címe alapján lehetne az is, hanem egy sajtóvita rezüméje – az már más kérdés, hogy van valami köze a sci-fihez. Mármint a tudományhoz semmi, a fantasztikumhoz viszont annál több. Röviden: arról van szó, hogy az Origónál beragadt a szövegszerkesztő, és bármely főnév helyett véletlenszerűen azt írják: „migráns”.

Beragadt az még a választási kampány alatt, mint majd láthatjuk is a statisztikai adatokból. Mondjuk a fél ország azon röhög, hogy az Origo mindenből és mindenkiből migránst csinál, súlyos monománia uralkodott el rajtuk a kampány alatt, és ez azóta enyhül, de alig. Javasolnám a Budapesten működő külföldi tudósítóknak, hogy minden reggel nézzék meg a címlapját, Ctrl-F-fel számolják meg, hányszor szerepel a „migráns” szó rajta, és már adott is a magyar kül- és belpolitika aktuális helyzete, ha a szám növekszik, az jelent valamit, ha csökken, pláne.

Mielőtt belemennénk, szeretném jelezni, hogy az Origo migránsai nem a valódi, mindenféle borzalmak elől menekülő emberek. És nem is a gazdasági bevándorlók. Az Origo migránsai fiktív személyek, ősdémonok a tudatalattiból, irracionális félelmek az őskorból. Mumusok, rémkoppantók, lovecrafti lidércnyomások, kutyafejű tatárok – ennyi közük valóban van a fantasztikumhoz és a horrorhoz, de nem valós fizikai személyek. Rendszerint nevük sincs a tudósításokban, ha van, akkor sem lényeges. Ahogy az Origo „híreinek” sincs sok közük a tényekhez: legfeljebb egy sajátos, bár kellemetlenül népszerű világfelfogást tükröznek.

Akkor lássuk a számadatokat, az Indexben megjelent tanulmány (https://index.hu/kultur/media/2018/04/28/migransfrasz_az_origon/) alapján.

Egész márciusban abban a két rovatban, ami releváns lehet, 2066 cikket publikáltak, ezekből 394 foglalkozott valamilyen módon a migrációval vagy a migránsokkal.

Márciusban naponta tehát átlagosan 12,7 cikk jelent meg migráns témában. Csak összehasonlításképpen: egy konkrétabb ügyet legfeljebb 3-4 anyagban szoktak feldolgozni – igaz, alapvetően itt nem egy ügy tizenkétszeres újrapublikálásáról van szó (bár akadt cikk, ami duplán jelent meg), hanem a téma ilyen erős szintű életben tartásáról.

Április 9. óta naponta átlagosan 5,3 cikk jelent meg migráns témában. Az ilyen témájú cikkek számának csökkenése különösen az Itthon rovatban figyelhető meg. Ez az adat is azt az elképzelésünket erősíti, hogy jelentőségüknél nagyobb súlyban jelentek meg ilyen témában anyagok, elég nyilvánvalóan a politikai kampány miatt.

Pontosabban, a HVG bontásában (http://hvg.hu/itthon/20180429_Beltukrozesen_jart_az_Origo_az_eredmeny_pedig_riaszto):

A kampány alatt március hónapban

• A hazai hírek 12%-a foglalkozott migrációval (161 darab)

• A külföldi hírek 30%-a (233 db)

• Az összes hír 19%-a (394 db)

A választás utáni két hétben

• A hazai hírek 1,3%-a foglalkozott migrációval (7 darab)

• A külföldi hírek 20%-a (68 db)

• Az összes hír 8,5%-a (75 db)

A szerzők húsz jellemző cikket elemeztek is az Origóról. Megnézték, különböző állítások a cikkek hány százalékára illenek.

• 100%-ban anonim szerzőtől származtak.

• 100%-ban negatív tartalmúak voltak a migráció kapcsán.

• 85%-ban bűnözés témakörében születtek.

• 80%-ban álhírre épültek, mert a cikkek jelentős része nem felelt meg a valóságnak.

• 60%-ban nem volt forrása az írásoknak.

• 35%-ban az integráció témáját írták le.

Hát bizony, minden jel arra utal, hogy a migránsozás volt a kormánysajtóban a választási kampány alappillére, nem, mintha ezt a faék-egyszerűségű tételt eddig ne tudtuk volna. Azonban tévesnek érzem az Index és a HVG azon következtetését, miszerint ez alábbhagyóban van.

Ellenkezőleg: elő fog ez még kerülni, bőséggel, ha nem is mindenki jókedvére, bármi kapcsán. A migránstéma a kormány Jolly Jokere, mindig előkapható a kabátujjból, minden játszmát eldönt, mindenre alkalmas, legalábbis azt hiszik róla. Szerintem padlót is lehet vele vikszelni.

Mármost, hogy tartsuk tiszteletben a dolgok időrendiségét, a megjelent tanulmányt az Origo sem hagyta szó nélkül, nem volt galambepéjük. Terjedelmes írásban válaszoltak (http://www.origo.hu/itthon/20180429-migrans-soros-propaganda.html), mely hemzseg a sértésektől, egy sajtójogász nedves álma, harminc per kijön belőle és még marad is pár perelhető állítás a hosszú téli estékre, most idézzünk ebből a vagdalkozó hőbörgésből is.

„A migránsválság teljes tagadásába kezdett az ellenzéki propagandasajtó” - mondja a cím, kissé barokkosan.

Az új taktika: nincs migránsválság. Ha pedig bűnöző migránsokról írunk, akkor az csakis hazugság lehet vagy - most egy rémes blődség jön - orosz fake news. Ezen a héten három Soros-műhely is akcióba lépett. A műhelyt persze idézőjelben kell érteni. Soros fizette propagandahivatalokról van szó.

És ez csak az első bekezdés, a maga egyszerűségében! Én nem nevezném blődségnek az orosz fake news fogalmát, no, de nekem nem is kell ikon előtt imádkoznom Olginói Szent Nyikiforhoz. Amúgy meg a „Soros-műhely”, Soros-bérenc” kifejezéseket igazolni is kéne, mert lesz még független bíróság magyar földön. Sőt, egyelőre néhány még van is.

Különben három írás esetében emelnek szót, melyekben szerintük szemenszedett igazságot állítottak – feltéve, de meg nem engedve, mi van a maradék sok százzal? Értem, hogy nincs terjedelmük egyenként végigszőrözni, de azért ez sem érvelés.

Mi van azzal a szerkesztőségi gyakorlattal, miszerint nincs szignó, nincs szerző?

Mi van a bebizonyított hazugságokkal?

Azt tetszenek mondani, hogy sohasem hazudtak? Tegnap sem?

Ugyanis saját, őszülő szakállamra végeztem egy kis kutatást. Tegnap például megjelent az Origón egy rövid kis dramolett, a következő címmel és tartalommal (http://www.origo.hu/nagyvilag/20180428-afrikai-migransok-lopjak-a-palackozott-vizet-a-londoni-maratonon.html):

Ellopták a futók vizét a migránsok a londoni maratonon – videó

Afrikai bevándorlók fosztogatták a Londoni Maraton résztvevőinek kikészített palackozott vizet. A felvételt Mark Collett brit politikai aktivista osztotta meg Twitter-oldalán.

A politikai aktivista megosztotta Twitter-oldalán azt a felvételt, ahogy az idei Londoni Maratonra előkészített palackozott vízből zsákmányolnak London afrikai bevándorlói. Collett meg is jegyzi a felvétel kapcsán, hogy "Ez az, amit a liberálisok multikulturális utópiának neveznek."

A videóval, ha megengedik, nem kínoznék meg senkit, fekete és fehér emberek visznek rajta teli és üres vizesflakonokat.Az írás azért minősített eset, mert van forrása, ha szerzője nincs is.

Ámde. Ámde ezenközben mi jelent meg április 27-én – ne feledjük, tegnap 29-e volt! - a This is Local London hasábjain, mely a brit főváros helyi híreivel foglalkozik? (http://www.thisislocallondon.co.uk/news/16190196.Misleading_video_of_people_taking_water_at_London_Marathon_re_emerges/)

Az, hogy ez a videó létezik ugyan, és valóban a London Marathonon készült, csak épp két éve, 2016-ban, és azon alkalomból, hogy miután a futók elhaladtak, a szervezők a meg nem ivott ingyen vizet szétosztották a nézők között – nekik is egyszerűbb volt, a takarítás is olcsóbb így.

Egyszóval nem Moszkva, hanem Voronyezs, nem Ladákat, hanem Zaporozseceket és nem osztogattak, hanem fosztogattak.

Különben a hír stimmel.

Nehéz félremagyarázás esetén bizonyítani a szándékosságot, de ha sok száz esetben történik, rövid időn belül, az azért már tendencia, és jelez valamit.

Végezetül még egy apróság. Amennyiben az Origónak olyannyira fontosak a keresztény értékek és az üldözött keresztények védelme, hogy a csodában nincs benne egy árva sor sem a kachini helyzetről?

Mert nincs.

Dióhéjban: a burmai hadsereg két napja második frontot nyitott tulajdon polgárai ellen. Míg korábban a muzulmán vallású rohingyákat mészárolták le és szorították ki a szomszédos Banglades területére, most ugyanezt teszik az ország északkeleti részének keresztény lakosságával, Kachin államban: őket Kínába próbálják szorítani. Kína ennek nem örül különösebben. A kacsinok és a rohingyák között azonban van egy alapvető különbség: a kacsinoknak van burmai, na jó, mianmari állampolgárságuk (a rohingyáktól előzőleg elvették) és már a hatvanas évek óta követelik a nagyobb autonómiát. Nem a teljes függetlenséget. Én magam a kérdést sokkal inkább látom politikainak, mint vallásinak, ugyanis nem arról van szó szerintem, hogy egy többségében théraváda buddhista hadsereg muzulmánokat és keresztényeket öl, hanem arról, hogy ki gyakorolja a végrehajtó hatalmat Burmában: az állam, vagy a katonai szervek? De erre majd külön írásban térek ki.

Mármost ezzel a témával – üldözött keresztények lemészárlása, menekülő keresztény civilek – az Origo nem foglalkozik egy szóval sem. Ezzel mostanáig magyar nyelvterületen csak az általuk Soros-műhelynek nevezett 444 foglalkozik.

Meg majd én.

Hát nem fáj az Origónak ez a helyzet?

Nem, nem fáj: és ha idekerülne pár szerencsétlen kacsin, ezer szenvedésen át, majd őket is lemigránsoznák, bűnözőnek tekintenék. Ugyanis az álláspontjuk köszönő viszonyban sincs a tényekkel, ám annál közelibb kapcsolatot ápol a kormánnyal.

Vannak menekülők tehát és vannak az Origo migránsai.

Egy olyan világban, ahol az orosz fake news „rémes blődség”, és minden független médium titokban Soros György kezében van, ugyebár.

Egy, csak egy szerény körülményre hívnám fel a közönség becses figyelmét.

Az Origo idézett, útszéli hangvételű válaszcikke szintén nincs szignálva!

Köszönöm, csak ennyit akartam jelezni.

Ítéljen ki-ki a fentiekből.

Szele Tamás

…a görcs álljon belétek. Szóval, az úgy volt, hogy a NÉBIH sajtó útján közzétette, miszerint hallucinogén kömény került forgalomba, ugyanis a normál köménymag csattanó maszlaggal keveredett össze, egy turistacsoportot már kórházba is szállítottak, egyszóval vigyázni kell a fűszerrel.

Én meg gulyáslevest főztem ebédre.

És – ilyen az élet – csak ebéd után jutott el hozzám a riasztás híre. Már megettem az alaposan köményes gulyást. Hát, fogadjuk el a tényt, veszélyben forgok, letettem magam mellé a telefont, hogy ha bármilyen tünetet érzek, tudjam hívni a mentőket, és vártam a hallucinációkat. Ó, boldogult úrfikorom, kilencvenes évek, mikor még teljesen szándékosan végeztem magamon nagy néha a pesti éjszakában mindenféle biokémiai kísérleteket! Rászokni semmire sem sikerült, olyan nagyon nem is tetszettek meg a kemikáliák, maradtam a sörnél, de akkor még nem gondoltam volna, hogy lesz majd valamikor vicces gulyásleves is.

Ültem, vártam a látomásokat.

Nem jöttek. Egyetlen nyamvadt, kicsi lila egyszarvú sem akart előkerülni, csak a macskák rosszalkodtak, azok is elég lagymatag módon, érezték, hogy hosszú hétvége van, ilyenkor a fűnek is hatóságilag tilos nőni.

Hát, lehet, hogy várni kell egy kicsit, míg hat az atropin. Addig olvassunk újságokat.

Hm. Pedig elég sokan beköményezhettek az országban, ahogy elnézem, lehet, hogy csak én vagyok immunis, és mindenki más be van tépve. Sőt, majdnem biztos.

Hogy az enyhébb fokú mérgezettekkel kezdjem, azt mondja az Alekosz a valamelyik valóság valamelyik showjából, miszerint a két Korea ausgetippelt az ő kedvéért békült ki.

„Elégedettséggel és megnyugvással tölt el, hogy nem hiába munkálkodtam az elmúlt időszakban. Médiacsendőrként eltöltött perceim, mind egy békésebb, biztonságosabb, stabilabb világrend megszilárdításához vezettek.

Kedves barátom - Kim, miután a sajtóból értesült a hozzá intézett intelmeimről, fejet hajtott és megkezdte a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal. Most, hogy személyesen is átvette levelemet, nem is tétovázott tovább; bejelentette a Koreai félsziget atommentesítését. Sőt, Kim túlbuzgását jellemzi, hogy még déli szomszédaival is lezárta a több évtizedes háborút, holott ezt külön nem is kértem tőle.

Kedves Barátom! Üdvözlöm eme cselekedetedet, büszkeséggel tölt el, hogy közbenjárhattam, és a birkapörkölt helyett, marhanyakpörkölttel várlak drága Barátom.”

Ennek se adjatok ma már több köményt, eleget kapott. De legalább érthető, hogy került a szervezetébe: a pörkölttel. Remélem, hogy csak marháskodik, mert ha komolyan gondolja, az súlyos köményfüggőséget jelent. Menjünk tovább.

Ugye, Judith Sargentini, az Európai Zöld Párt uniós képviselője ír egy jelentést, amely kimondja, hogy Magyarországon fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, és ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti jogállamisági eljárás megindítása. Speciel az uniós értékek tényleg sérülnek, mármint azok az értékek, amelyeket nem lehet egyszerűen zsebre vágni, ellopni, mint például a sajtószabadság és a demokrácia, netán az emberi és polgári jogok, szóval van gond, jogos, a jelentés, nem hazudik az: megint más kérdés, hogy használna-e a hetes cikkely alkalmazása, tehát a szavazati jog megvonása a mi esetünkben, mert félő, hogy maximum röhögne rajta pártunk és kormányunk. (Különben: éppenséggel el tudok képzelni olyan helyzetet, amikor nagyon is szükségük volna erre a jogra, de nem mondom el, mert nem akarok nekik tippeket adni). Mármost ez a mi jómodorú külügyérünk, ez a kis Petike ezen a jelentésen kifakadt, a dokumentumot „minősített hazugságok gyűjteményének” nevezte, erre fel a Fidesz választási kampány alatt összeverbuvált trollserege is belendült, és anyázva, trágárkodva, őrjöngve szállták meg Judith Sargentini Facebook-oldalát, elmondták mindennek, igaz, főként magyarul, részben, mert más nyelven nem tudnak, részben „hogy kínlódjon a fordítással”.

Nem reprodukálom az elhangzottakat, de erős köményhatást érzek a trágárkodókon, sőt, egyiknél-másiknál mérgezést is. Persze, a dologhoz az is kellett, hogy a kedves kis Origó külön anyagban hívja fel a figyelmet Judith Sargentini Facebook- és Twitter-oldalára, annak okából, hogy senki el ne tévessze, hol kell gyalázkodni. (http://www.origo.hu/itthon/20180427-judith-sargentini-magyarorszag-brusszel-libe.html)

Hát nem mondom, az Origónál is köménymagleves lehetett az ebéd, csak náluk minden nap az van. Kicsit idegesítőbb, hogy a trollocskák, amúgy beköményezve, követik a témát, és ha nálunk jelenik meg ebben az ügyben valami, lapunk Facebook-oldalán is elkezdik előadni kintornás számukat – csak hát arról feledkeznek meg, hogy mi vagyunk lépéselőnyben, tegnap este kaptak egy utolsó figyelmeztetést a lovagiasság szabályainak megfelelően, attól kezdve aki elkezdi a mocskolódást, becsületsértegetést, repül a lap oldaláról, mégpedig egy örökös kitiltással a nyakában, szóval olyan ez, mintha muslicaraj ostromolna egy csatacirkálót, szétkenődnek a páncélon. Előbb-utóbb elfogynak.

Lapozzunk, kérem.

Rogán Antal minisztériumi hamubasült pogácsájába is csúszhatott egy derék adag kömény, mert azt mondta: Kásler Miklós a garancia arra, hogy elég figyelem jut majd az oktatásra. Én ugyan azt nem kétlem, hogy Kásler doktor úr kiváló onkológus, sok páciense dicsérte nekem, ami az övé, az az övé, de hogy egyébként sajátos elképzelései vannak a világról, az tagadhatatlan. Lássuk néhány magvasabb, sőt, köménymagvasabb gondolatát.

„Az emberi gondolkodás nem fejlődik egy fikarcnyit se 2000 éve. A görögök már mindent leírtak.”

Le bizony, doktor úr, főleg a dezoxiribonukleinsavat. Meg az Olbers-sejtést, amivel önnek amúgy is baja van:

„Az Ősrobbanás csak spekuláció.”

Nem annyira, de mit csináljunk, onkológusnak tetszik lenni, nem kozmológusnak. Akkor mi a véleménye a gyógyászati kérdésekről?

„A tízparancsolat a legtökéletesebb népegészségügyi gyűjtemény, tudniillik a halálos betegségek jó 70-80 százalékát a Tízparancsolat megtartásával el lehet kerülni.”

Csak azt nem értem, az a fránya Fekete Halál hogyan jutott be a középkor folyamán a kolostorokba, sőt, a Vatikánba is? Még pápát is ragadott el, bár arra gondolni maga az eretnekség volna, hogy a Szentatya megsértette volna bármelyik parancsolatot is a tízből.

„Egy nép kumulatív genetikai állománya konstans.”

De azért nem árt belőle köbgyököt vonni, deriválás előtt.

„Nigériában az emberek 80 százaléka HIV-fertőzött.”

Ezt a nigériai követség másképp tudja.

„Én a technikai fejlődést nagyon sok vonatkozásban az emberi élet minőségére hátrányosnak tartom.”

Én is. Minden arra finoman szólva is alkalmatlan figura számítógéphez és internethez jut.

„A Szent Korona-tan a világ legkáprázatosabb jog– és hagyományrendszere, a világi és a transzcendentális viszonylatok szintézise, s a demokrácia alapképlete a maga megosztott hatalmi rendszerével.”

Persze. Az amerikai alkotmány, valamint az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata a fasorban sincs, nem is értem, miért nem alkalmazzák helyettük a szentkorona-tant. Meg a Magna Charta helyett is.

Folytatni lehetne még, orrvérzésig: de csak az a lényeg marad végül, hogy Kásler doktor úr sóskiflijéből sem sajnálták az utóbbi időben a köményt.

Vége felé közeledik a biokémiai kísérlet, mit szűrhetünk le belőle?

Azt, hogy vagy egy ország lakosságának jelentős része szenved a maszlagos kömény által keltett hallucinációkban és kedélyzavarokban, vagy csakis én magam, és ezeket a híreket mind vizionáltam.

Ámde ma reggel is ugyanott voltak, ahol tegnap találtam őket, és kicsit sem változtak.

Akkor marad az első megoldás: tömegek vannak betépve.

Kömény, maszlag, beléndek - a görcs álljon belétek!

Szele Tamás

Kedves felebarátaim!

Lapunk hasábjain utóbbi időben erősen megszaporodtak az indulat és gyűlölet vezérelte hozzászólások így kénytelenek vagyunk új rendszert bevezetni ezek moderálásának terén.

Éspedig azt a rendszert, hogy minden ilyen jellegű Facebook-kommentet, jöjjön balról vagy jobbról, esetleg a Szerjózsa bármely más irányából, úgy vágunk ki a kommentelővel együtt, hogy életében még egyszer ide nem talál.

Indokaink kettősek.

Lapunk pártolja a vitát, politikai és közéleti kérdésekben főként, ámde a vita érvek találkozása, és feltételezi, hogy a résztvevők tisztelik egymást. Elfogadják egymást egyenlő feleknek. Meghallgatják, mit mond a másik és elgondolkodnak rajta.

Ebbe a vitakultúrába nem fér bele a mocskolódás, egymás nézeteinek, nemének, nemiségének, szokásainak, hitének vagy származásának gyalázása, ugyanis ezek nem érvek. Hiszen épp elég baj, hogy ma Magyarországon mindenki „hisz” valamiben, ahelyett, hogy érett elmével eltöprengene a dolgok állásán – és úgy alkotna véleményt.

A független sajtónak nem lehet célja, hogy méltatlan mocskolódásokhoz nyújtson terepet, és ezt nem is fogja megengedni Facebook-oldalán. Akinek ez nem tetszik: kívül tágasabb.

Másik indokunk az, hogy a hatályos sajtótörvény szerint lapunk felelős a felületén megjelenő kommentekért is. Tehát, ha két hozzászóló összevész egy írás alatt, és megsértik egymás becsületét, a törvény előtt a lap a felelős, mert ennek nyilvánosságot adott.

A nénikétek fog tárgyalásra járni azért, mert frusztráltak vagytok. Egészen pontosan a sanghaji nénikétek, aki bártáncosnő volt.

Ebből következően:

a lap állandó munkatársainak nevében közlöm, miszerint a birtokunkban lévő hatalomnál fogva (ugye, mivel mi csináljuk magát a lapot, ezt senki sem ruházta ránk, ez a birtokunkban van)

a mai naptól kezdve

Minden kommentet törlünk Facebook-oldalunkról, amely becsület- vagy törvénysértő jellegű, ilyesmire utal vagy ilyen cselekményekre szólít fel. Ugyanígy cselekszünk a hazugságokkal és az álhírekkel is. Laptársainkat is erre szólítjuk fel.

Döntésünk ellen fellebbezésnek helye nincs.

A Huppa.hu szerkesztőségének nevében:

Szele Tamás

Mindenkit óvnék a szertelen örömkitörésektől, de – hogy a közepébe vágjak – a jelek szerint véget ér a koreai háború. Most lehetne mondani, miszerint véget ért már 1953-ban, de nem lenne igaz: akkor csak a harcok értek véget, a hadiállapot fennmaradt. Mostanáig fegyverszünet volt, de nemsokára aláírják a békeszerződést és utána minden nagyon szép lesz.

Persze, csak lassan lesz szép, meg nem is teljesen, meg nem is maradéktalanul, meg azért alapvető változások nem várhatóak, de akkor mit is ünneplünk? Tulajdonképpen ezt. Nos tehát: az ünneplés azért jogos mégis, mert a világ megszabadult egy hihetetlenül veszélyes válsággóctól, a nukleáris konfliktus esélye nagy mértékben csökkent. De ettől még nem szűnik meg egyből Észak szegénysége, demokrácia sem lesz ott, bár mondjuk a munkatáborokat a csodálatos csúcstalálkozó alkalmával valahogy senki sem hozta szóba, de valami azokkal is lesz nyilvánvalóan – hát akkor lássuk, mire is jutott egymással Kim Dzsongun és Mun Dzsein, a két Korea két elnöke? Az Index alapján (https://index.hu/kulfold/2018/04/27/korea-kozi_csucstalalkozo_kim_dzsongun_mun_dzsein/):

„Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Mun Dzsein dél-koreai elnök pénteki csúcstalálkozójának végén nyilatkozatot fogadott el.

Ebben az szerepel, hogy eltökéltek a Koreai-félsziget teljes nukleáris leszerelése iránt.

Azon is dolgozni fognak, hogy formálisan is lezárhassák az 1953-ban csak fegyverszünettel véget ért koreai háborút.

Berekesztik az ellenségeskedés minden formáját a két Korea között.

A demilitarizált zónát egy „békeövezetté” alakítják át, ami többek között azt jelenti, hogy május 1-től mindkét oldalon befejezik a propagandaadásokat.

A két Korea emellett felállít egy közös kapcsolattartó irodát az északi területen lévő Keszongban, amitől azt várják, hogy könnyebb lesz az egyeztetés a két ország hatóságai között.

Az augusztus 15-én ünnepelt felszabadítás napja alkalmából megszervezik a szétszakított családok találkozóját, ami az elmúlt években elmaradt.

A határon átívelve összekötik és fejlesztik a két Korea közötti vasút- és úthálózatot.

Közösen vesznek részt több sporteseményen, többek között a 2018-as Ázsia Játékokon.”

És ennyi. Ezt tartalmazza a Panmindzson Nyilatkozat. Melynek több elemét láthattuk már korábbi nyilatkozatokban: ne feledjük, a mostani válság kirobbanása előtt voltak olyan periódusok, mikor a két Korea állandó tárgyalásokat folytatott egymással. De azért ezek a célkitűzések – a nyilatkozat nem egyezmény, bölcsen tartózkodik a konkrétumok említéséről, ehelyett törekvésekről és szándékokról beszél – meglehetősen általánosak. Hát hiszen minden épeszű ember békét akar, ha a két elnök kijelenti, hogy ők is, azzal csak annyit bizonyítanak, hogy nem dühöngő őrültek. Akkor mi is ez a nyilatkozat?

Ez, kérem, ha nyugati szemmel nézzük, vetett ágy, ebbe már csak bele kell feküdni és kezdődhet a jó világ. Ez mintegy előkészíti a megkötendő valódi szerződéseket és a közeljövőben várható Kim Dzsongun-Trump-találkozót. Melynek eredményétől függ majd Mun Dzsein őszi, Phenjani útja – valószínűleg akkor szándékoznak ténylegesen megkötni a szükséges, égetően szükséges szerződéseket. És utána jöhet el „a béke új korszaka”, amint a dokumentum fogalmaz.

Ez tehát egyelőre nem szerződés, csak nyilatkozat. Azonban kelet-ázsiai szemmel nézve hatalmas előrelépés, és kétségtelenné teszi mindkét fél jóakaratát. A gesztusok sorát láthattuk a csúcstalálkozó alatt, melyek mind arra utalnak, hogy Észak tényleg békét akar, az már más kérdés, milyen is lesz ez a béke. De azt csak télire látjuk meg – ha meglátjuk.

Trump elnök üdvözölte ugyanis a nyilatkozatot, természetesen a Twitteren (vegye már el valaki tőle azt a telefont!) de valójában komoly csapdába esett. Ugyanis ő a teljes nukleáris leszereléstől tette függővé a tárgyalásokat, abban bízva, hogy Észak erre úgysem lesz hajlandó. Peche van: Észak feltétel nélkül belement. Most már akkor is tárgyalnia kell Kim Dzsongunnal, ha sem teste, sem lelke nem kívánja – és nem kétséges, hogy az észak-koreai vezető a gyanús atompetárdáiért cserébe nagyon nagyarányú gazdasági fejlesztési programot fog kikövetelni Washingtontól.

Mondjuk az nem is baj. Északon is emberek élnek, rájuk fér egy kis jólét, fellendülés, létbiztonság. Washington nem fog belerokkanni, egy ilyen huszonegyedik századi Marshall-segélybe, újra megnyílik majd a Keszong ipari park, és nyílik majd több is, beindul a gazdaság, mindenki jól jár. Speciel Washington jár jól a legkevésbé anyagilag, mert neki kell majd finanszírozni a fejlesztéseket, de ki fogja bírni. Politikailag pedig még mindig elkönyvelheti győzelemnek a válság rendezését, akkor is, ha ő a balek szerepét játszotta benne.

Peking is jól jár. Eddig volt neki egy több, mint életveszélyes, garázda, bűnöző és mindenekfelett sudribunkó szomszédja, akivel csak a baj volt, nem lehetett hova tenni, segíteni sem volt érdemes rajta, ártani neki meg nem érte meg – és ez a rovott múltú kis szomszéd elkezdett hajlani a jó szóra, még a végén kikupálódik, már viselkedni is tud. (Persze, aki az északi rendszer megváltozásában reménykedik, nagyot fog csalódni, de erről később).

Aztán ki jár még rosszul?

Rosszul jár Tokió, Japánt ugyanis nem véletlenül nem kedvelik szomszédai. Azt, amit a császári hadsereg Kelet-Ázsiában művelt, nem lehet pár száz évig sem elfelejteni, és azt főleg ne feledjük, hogy a japán gazdaság érdekei homlokegyenest ellentétesek a környező országokéval. Mondjuk most ők nem is örülnek a fenyegetés elmúltának: nekik kényelmesebb lett volna, ha megmarad maga a krízisállapot, állandóan lehet rá hivatkozni, ám soha nem dobnak le rájuk semmilyen bombát – ne is dobjanak, persze, de azért ez a hirtelen kitört béke japán fogalmak szerint borzalmas. Majdhogynem tűrhetetlen.

Moszkva is haragos. Lavrov külügyminiszter jobban teszi, ha pár hétre vagy elutazik egy távoli és kényelmetlen országba, vagy elbújik a dácsáján, de semmiképpen sem kerül Putyin szeme elé, mert jaj lesz neki. Moszkvának nagyon komoly érdeke volt, hogy a nagyhatalmi konfliktusok jó messze, a Sárga-tengere eszkalálódjanak, ha arra kerül a sor, és mindent megtettek azért, hogy a feszült patthelyzetet ennek érdekében fenntartsák. Az orosz külügy még most is „kínai-orosz menetrendet” emleget a feszültségek rendezése érdekében: csak hát ezeket a feszültségeket a két Korea köszöni szépen, látszólag megoldotta egymás között, saját menetrend szerint.

Látszólag?

Látszólag bizony. Ne várjuk, hogy a fejlett és dinamikus Dél-Korea a dzsucse és a szongbun ideológiáját valló Észak keblére borul, elfogadja a téziseiket és kéz a kézben menetelnek majd együtt a fényes jövőbe. Ennek az ellenkezője sem elképzelhető: a két társadalmi rendszer egymással antagonisztikus ellentétben áll. Az északi emellett még az idegrendszerrel is ellentétben áll, de ezt tudjuk. Épp ezért ne ábrándozzunk politikai országegyesítésről, mert lehetetlen, ha csak valamelyik fél fel nem adja minden elvét és önrendelkezési jogát. Ettől meg nem kell tartani – de akkor milyen lesz a koreai jövő?

Valószínűleg olyasmi várható Északon, mint ami Magyarországon történt az új gazdasági mechanizmus 1968-as bevezetése idején. Veszít majd fontosságából a központi tervezés, nő a vállalati önállóság, bizonyos keretek között liberalizálódnak az árak, megjelenik a magánvállalkozás (már megjelent, különben, de még csak a mezőgazdaságban), kialakul a kínálat a meglévő kereslet mellé, egyáltalán: a hiánygazdaság működő gazdasággá alakulhat. Feltételes módban, mert a gyakorlati kivitelezésnek is lesz, lehet majd ezer buktatója. A dzsucse ideológia egy dolgot kezdhet a feléledő gazdasági folyamatokkal: békén hagyja őket. Mármint, ha a pártvezetés egyáltalán enni akar. A származási alapú megkülönböztetést, a szongbun-rendszert pedig elfelejtik. A két ország között nyitott lehet a határ, gazdasági, családi, társadalmi kapcsolatok számára mindenképp, de az ideológia nem változik majd Északon, legfeljebb passzivitásba vonul. Ehhez nagy jó példakép Kína, ahol hivatalosan szocialista rendszer van, csak közelről ez kapitalizmus, ám mindenben a Párt dönt (a kínai mondás szerint Pártnak lenni azért jó, mert mi mondhatjuk meg, mi a kommunizmus és mi nem az). Tehát Phenjan rá kell lépjen a pekingi útra, és csak imádkozhatunk, hogy időközben Peking le ne lépjen róla vagy vissza ne forduljon Mao elvtárs felé.

Dél meg rengeteg türelemmel és valódi ázsiai udvariassággal, tekintélytisztelettel kell majd kezelje Észak hóbortjait. Menni fog: nagy dolog a gazdasági érdek, kérem.

Tehát akkor mi lesz?

Béke lesz, forró béke, de béke, és amennyiben külső nagyhatalmi érdekek nem rondítanak bele ebbe a levesbe, még a végén – sok év kemény munkája árán – minden koreai jóllakhat vele, ha nem is mindenki egyforma mértékben.

Hát kívánjuk, hogy legyen végre béke a sokat szenvedett félszigeten: most nem kéne elrontani ezt az ígéretesen induló folyamatot.

De a béke még nem szabadság vagy jólét: a béke csak alapfeltétele ezeknek.

Lesz ott még dolog elég.

Szele Tamás

Akkor kezdjünk neki. Ez egy bonyolult írás lesz, előre szólok, hogy tessék tényleg elolvasni, ugyanis társadalmi rendszerünk jelen, és főleg eljövendő állapotát látják majd benne. El kell olvasni. Végig. Akinek nincs kedve, ideje, türelme vagy intelligencia-hányadosa hozzá, hagyja abba. Most.

Maradtunk páran? Akkor beszéljünk arról, kinek van joga fiatal hölgyeket lecsapni a Ligetben.

Vagy bárkit.

A magyar törvények szerint úgy általában senkinek. Társadalmunk jelen állapotában a Valton Security embereinek. Lecsaphatnak akárkit, ha a jelen helyzetet tekintjük: de lássuk a hírt.

Legyünk pontosak és szakszerűek. Tehát: mintegy huszonnégy órával ezelőtt a Ligetvédők bejelentett tüntetésen demonstráltak az építési terület bejáratánál, amikor egyszer csak a Valton Security nevű, több szálon is a Fideszhez köthető biztonsági cég emberei rájuk rontottak és brutális erőszakkal szétverték a tüntetésüket. Ezt úgy tessenek elképzelni, hogy mintegy tíz-húsz ember volt jelen a helyszínen, a legnagyobb békességben, rendőri biztosítás mellett, a kérdéses terület egyik kijáratánál – a másikat nem is blokkolhatták volna az elsővel egy időben - mikor is a Valton Security emberei elhagyták az általuk védett területet, és kegyetlenül megverték, akit csak előtaláltak.

De hát nem volt rendőri biztosítás?

Dehogynem volt.

A verés előtt és után. Közben a rendőrség tisztelt munkatársai átmenetileg egészségügyi sétára vonultak az ózondús lombok alatt, terápiás célzattal. Fültanúk szerint ez egyeztetett volt a Valton Security embereinek támadásával, de én, mint újságíró, ezt csak elmondhatom, mármint, hogy erre tanúk vannak, nem állíthatom.

Mi lett az eredmény?

Az eredmény az lett, hogy egy megtermett valtonos hős szakszerű alsókaros tarkóütéssel – Istenem, utoljára a délszláv háborúban láttam ilyent! – úgy a földre küldte a negyven kiló körüli Antal Nikoletta Henriettát, hogy agyrázkódással vitték kórházba, tíz napig nyakmerevítőt kell hordania, a fél teste tele van zúzódással és ezt egyetlen rendőr sem látta, tehát nem is tanúsíthatja.

További eredmény, hogy egy másik demonstrálót egy teherautó platójáról tarkón rúgtak, ezzel egy időben, és egy valtonos hőstől el kellett venni egy kést is. Más valtonos munkavállalók egyebek mellett a nyakánál fogva fogtak le egy férfit, akit később még hátulról hátba is rúgtak, így ettől a földön terült el. Ámde Magyarország jogállam, a rendőrség nyomozást indított.

Garázdaság ügyében.

Egy embert hallgattak ki ez idő szerint.

Ez egy nagyon sokoldalú ember lehet, isteni képességekkel felruházva, mert ha mindenhol nem is, de egyszerre több helyen jelen volt.

Egy időben.

Aztán, mikor már csak sebesültek maradtak a helyszínen, rendőri erőink visszatértek és meglepődésüknek adtak hangot.

Nos, körülbelül ennyi a hír. Mielőtt véleményt alkotnak, lássunk képet is.

Itt egy teljes felvétel, otthonosan antiszemita beütésekkel:

És itt a jelenet, ahol a harcnak művésze szakszerűen leüt egy fiatal nőt.

https://www.facebook.com/gabor.breyer/videos/1756298417764634/

Továbbá itt rúgják fejbe egy teherautó platójáról azt a demonstrálót, akinek az ügyében ezek szerint nem indult vizsgálat.

https://coub.com/view/16z3s8

A kés elvételéről nincs mozgóképünk, azt tessék elhinni a szemtanúknak. Csak öten mondják, de ha nem tetszik, felőlem ne tessék.

Hát akkor eddig a tények. Elemezzünk.

Mit volt szerencsétlenségünk láthatni? Azt, hogy magyar felségterületen, a magyar rendőrség jól időzített távollétében – az idevágó jogszabály alapján nem hagyhatták volna el a rendőri alakulatok az általuk biztosított területet – esetleg karhatalmunk cinkos szemhunyása mellett egy magánhadsereg brutálisan bántalmaz törvényesen, bejelentetten demonstráló magyar állampolgárokat.

Konkrétan a földig veri őket.

Van némi tapasztalatom a rendőri szervek működésében, így pontosan tudom, hogy a rendőr ugyanolyan ember, mint bármelyikünk, csak neki feltétlenül engedelmeskednie kell a parancsnak. Ha pedig a parancs úgy szól, hogy az összes jelenlévő karhatalmi személy távozzon, annak okából, hogy ne lehessen szemtanúja egy barbár verésnek, akkor nekik távozniuk kell.

Akkor is, ha nem tetszik nekik.

Akkor is, ha ez a törvény megsértése: esetünkben a parancsmegtagadás súlyosabb következményekkel járt volna a rendőrök számára.

A nyomozás már más kérdés. Nem kétlem, miszerint a verekedő biztonságit Lee Harvey Oswaldnak hívják, mert eddig a történelem folyamán egyedül ő tudta megoldani, hogy egyszerre és egy időben három helyről támadjon, mellyel sok gondot vett le az FBI nyakáról, amint korai és váratlan elhunytával is. Igen, csak Oswald lehetett képes egyszerre leütni egy lányt, ezzel egy időben tarkón rúgni egy teherautó platójáról egy másik tüntetőt, valamint egy harmadik helyen kést is rántani.

Ez az Oswald minimum halhatatlan.

És ha valaki elhiszi, hogy nem volt közreműködés a rendőri vezetés és a Valton Security irányítói között, az gyorsan induljon el Párizsba, mert eladó az Eiffel-torony.

Mocskos, pocsék, embertelen világ köszöntött ránk – még férfiatlan is. Nem férfi, aki ilyent tesz egy nővel.

Akármelyik nővel.

És nem magyar, nem polgár, aki így esik a polgártársainak.

Az se, aki kerékpárról zsidózik bele a kamerába, büszkén és aljasul.

Polgártársaim: ilyen világ jön.

Ti szavaztátok meg.

Tudom, hogy nem így akartátok, de ez most ilyen, holnap még ilyenebb lesz.

Az eset fejleményeit figyelemmel kísérjük és folyamatosan tudósítunk róluk.

Jobb lenne, ha nem volna miről.

Ne feledjétek, mielőtt elfordultok a brutalitástól, azzal, hogy titeket nem érint – titeket még nem érint.

Hodie mihi, cras tibi, mondja a latin, ma nekem, holnap neked jut ebből.

Ne hagyjuk.

Szele Tamás

Kérem, kedves mindenki, tegnap megint csúcsra járt az elmebaj kis hazánkban, nem is lehet az eseményekről koherensen, áttekinthetően beszámolni, inkább csak kapkodó sorokban: úgy foglalhatnánk össze az eseményeket, hogy ebben az országban a tüntetésekhez a jelek szerint mindenki ért, a kormányalapításhoz senki és közlekedni lehetetlen.

Mindezt így, reggelire. Akkor kezdjük is. Mondjuk kezdjük a roppant okos, fékezhetetlen agyvelejű Bencsik Andrással, aki aggódik. Félti a Parlamentet az ellenzéki csürhétől, amely véleménye szerint minimum porig rombolná az épületet nyolcadikán, az Országgyűlés megalakításának napján, ha hagyják ott demonstrálni, a képviselőket pedig bizonyára a romok üszkein sütné meg vacsorára. Azért nem ebédre, mert – ez fontos lesz – a demonstráció délután kezdődik. Épp ennek okából kéri az Echo TV-n keresztül, hogy vezényeljenek ki fegyveres karhatalmat a tüntetők ellen.

„Nekem nagyon nem tetszik, hogy május 8-án, a Parlament alakulásakor ott akarnak tüntetni a Kossuth téren. Erősen bízom benne, hogy a rendőrség, ha kell, a katonaság meg tudja védeni a Parlamentet ettől a... elnézést, de azt kell mondanom, ettől a csürhétől.”

Hát, ahogy a közismert internetes mém mondja, „ez is egy opció” lenne, de nem az. Egyfelől, ha annyi ötezresem volna, ahányszor én a Kossuth térről tudósítottam, ellenzéki tüntetések alkalmából, most éppen valami komolyabb IT-vállalkozás megvásárlásával foglalatoskodnék, nem Bencsiket elemezném, és tessék nekem elhinni: soha, senki nem támadta meg a Parlamentet. Az 2006-ban került szóba, és a másik oldal szerette volna. De nekik sem jött össze. Másfelől katonai erőről Magyarország határain belül nemigen beszélhetünk, ha mégis bevetnék őket, Isten óvja az Országházat – a védelmező katonaságtól. Kiállt az ezer tüntetést, ostromot, mindent, de a honvédség védelmét nem biztos, hogy kibírná.

Másfelől azonban Bencsik mester aggodalma tárgytalan. Van egy érdekes kis szerszám, a legtöbb embernek van, óra a neve, javasolnám a kiérdemesült munkásőrnek, hogy vessen egy pillantást arra. A rendőrség valóban lezárja a teret – 06:00-tól 14:00-g. A tüntetés 17:00-kor kezdődik. Akkor már nincs is miért karhatalom legyen a téren, illetve van, mert az ekkora rendezvényeket kötelező jelleggel a Készenléti Rendőrség biztosítja, de hogy a Parlament alakuló ülését ez a demonstráció nem fogja megzavarni, az hétszentség. Bencsik nem ismeri az órát – nem az egyetlen dolog, amit nem ismer.

Most jön csak a feketeleves. A kormányalakítás. Amit ne tessék összekeverni az Országgyűlés alakuló ülésével, az viszonylag egyszerű dolog, odamegy mindenki, akit megválasztottak így vagy úgy, és az az alakulás. A kormány összetétele már más tészta. Egyelőre részint tudjuk – biztos forrásokból – kik nem lesznek a tagjai az új kormánynak, vagyis nem lesz benne Lázár, Balog, Seszták, Kósa, Fazekas.

Ez bizonyos.

Másrészt van egy kormánynévsorunk bizonytalan, ám kormányközeli forrásból – jó kérdés, hogy ha még nincs is kormány, mihez áll közel a Magyar Idők? Valamihez biztosan, már a teljes idegösszeomlást kivéve, mert ők hideg fejű elemzők, melyre még ki fogok térni. Na, akkor lássuk az ő listájukat. (https://magyaridok.hu/belfold/a-figyelo-nyilvanossagra-hozta-az-uj-kormany-tagjainak-nevsorat-3037924/)

„A Fidesz frakcióvezetője Kocsis Máté lesz. A Figyelő birtokába jutott információk alapján Gulyás Gergely kancelláriaminiszterként folytatja politikai pályafutását, Rogán Antal pedig marad továbbra is kabinetminiszter. A harmadik Orbán-kormány miniszterei közül szintén pozíciójában marad Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Trócsányi László igazságügyminiszter is.

Simicskó István sem marad miniszter, helyét információink szerint várhatóan Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök veszi át.

Szintén miniszter lesz a korábbi felsőoktatási államtitkár, Palkovics László is. A mostani kormányban innovációs és felsőoktatási miniszterként fog dolgozni.

Sok új miniszterrel bővül ugyanakkor a kormány az elkövetkezendő négy éves ciklusra. Már biztos, hogy a 2016 óta postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásért felelős kormánybiztosként dolgozó Bártfai-Mager Andrea lesz a fejlesztési miniszter.

Földművelésügyi miniszternek Nagy Istvánt kérte fel Orbán Viktor.

Mint arról a Figyelő korábban már beszámolt, Kásler Miklós, Széchenyi–díjas magyar onkológus, egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója lehet Balog Zoltán utódja az EMMI élén.”

Mindehhez még tegyük hozzá a bizottsági elnököket is: a jobbikos (és listázó) Gyöngyösi Márton bejelentette, hogy pártja a nemzetbiztonsági és a vállalkozásfejlesztési bizottság elnökét adja, továbbá hét bizottsági alelnöki tisztséget kaptak. Jobbikosra bízni a nemzetbiztonságot olyan, mintha kecskére bíznánk a káposztát, Gyöngyösi mester meg még külön érdekes figurája a magyar külpolitikai életnek (nem nevezném diplomáciának) – talán neki vannak a legkomolyabb kapcsolatai az összes arab országgal. Mármint a gazdagabbakkal, természetesen.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője elmondta, pártja a népjóléti bizottságot vezeti, az MSZP-Párbeszédnek összesen nyolc bizottsági alelnöki posztja lesz, a Ház alelnökének pedig a posztot eddig is betöltő Hiller Istvánt jelölik. A frakciódöntés értelmében Korózs Lajos - a bizottság eddigi alelnöke - vezeti a népjóléti bizottságot. Az MSZP és a Párbeszéd egymás között állapodik meg a nyolc bizottsági alelnöki poszt elosztásáról.

Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője arról számolt be, hogy az LMP a fenntartható fejlődés bizottságában tölti be az elnöki posztot, emellett két bizottság alelnökét adja. Varju László, a DK alelnöke pedig azt mondta, pártja vezeti az Országgyűlés költségvetési bizottságát.

Hát kérem, ennyit tudunk, aztán két lehetőség van: vagy így lesz, vagy nem. Érdekesebb a kormánylista útja: a Magyar Idők a Figyelőtől vette, a 888 a Magyar Időktől, szóval a kormánymédiában tökéletesen működik a hírátvétel, mégpedig a szó szerinti átvétel. A független sajtó is vesz át egymástól híreket, csak nálunk legalább még nem kötelező és nem is lesz az: a kormányoldal viszont belefutott egy nagyon kínos afférba ily módon.

Ugyebár, a vasárnapi tüntetés kapcsán bemutattak valahol – a forrás megállapíthatatlan, hiszen egyszerre ugrott elő az anyag minden kormánymédiumban – egy képes riportot arról, hogy valaki, illetve valakik pénzt vettek át a demonstráció alatt, és ez biztos Soros zsoldja. Az anyag szerzője természetesen a nagyképességű Jurák Kata. Képek is valának: és valóban, látszik, hogy egy ember egy másik embertől bankjegyeket kap.

Nohát. Azonban a Mérce megnézte alaposabban is a dolgokat. (https://merce.hu/2018/04/23/a-magyar-idok-egy-zaszloarust-nezett-bertuntetonek/) Persze, hogy pénzt kap: hiszen zászlóárus. A portékáért kapja a pénzt. Szó nincs bértüntetésről, arról van szó, hogy a zászló pénzbe kerül, a perec úgyszintén, a sör nemkülönben. A kormánymédia alaposan mellélőtt.

Az ám, de a központi irányításnak köszönhetően ezt nem tudta egyik kormánylap sem kikerülni, egy hajóként ment neki a flotta a jégmezőnek.

Kérem: így tetszettek járni, most jön majd a mocskolódás, a tagadás, majd a feledés: bégül pedig üres érvként vonul be a politika eszköztárába a megcáfolt és hazug vád.

Van még egy bagatell hírünk, könnyed levezetésként, miszerint három évre lezárják a Lánchidat, hivatalosan felújítás miatt, nem hivatalosan viszont egész Pest tudja, hogy Bayer Zsolt fogorvosának van szüksége egy megfelelő méretű hídra.

Egy ekkora pofához kell is.

Kérem, reggeli híreinket látták, nap közben folytatjuk további őrültségekkel és/vagy borzalmakkal, addig is maradtam tisztelettel.

Szele Tamás

Hát kérem, Pistike keze elsült, és mi volt benne? Egy könnygázvető volt benne, Pistike talált hozzá patront, kis osztálytársával betáraztak, majd játékosan rálőttek Józsikára, akinek megsérült a keze, de a találat következtében egy csomó kis osztálytársukat kórházba kellett vinni, szerencsére már jól vannak, ugyanis a könnygázvető nem lángszóró.

Mondjuk a lángszóró kicsit (sokkal) nehezebb is. De hogy történt ez, hol és milyen alkalomból? Lássuk a hírt, pontosan, forrással. (http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/konnygazpuska_sult_el_egy_elsos_kezeben_gyorben_a_rendorsegi_bemutaton_-_negy_diakot_korhazba_vittek/2557860/)

„Az egyik győri iskola kiselsősei pályaorientációs napon vettek részt szombaton a Készenléti Rendőrség központjában. Úgy tudjuk, egy elöl hagyott könnygázkilövő és könnygázpatron két kisgyerek kezébe került, az egyik betöltötte és elsütötte - négy gyermeket szállítottak kórházba.

A hír jó részével kezdjük: mind a négyüket még aznap hazaengedték a Petz-kórház sürgősségi osztályáról. Hármuknak maga a könnygáz okozott kisebb rosszullétet; a negyedik társuk karján keletkezett sebet azonban – mivel eltalálta a könnygázpatron – össze kellett varrni.

Pályaorientációs napokat minden iskolában tartanak, rendőrségi bemutatókon sokan megfordultak már. Mivel az adott iskola nem tehet semmiről, így őket nem is nevesítjük.

Az elsősöket – mintegy nyolcvan gyereket – a szombati tanítási napon pályaorientációs napra vitték el, a helyszín a Készenléti Rendőrség győri központja volt. A készenlétisek ezúttal is bemutatták a munkájukat és szemléltettek is néhány eszközt, amikkel dolgoznak. A felszerelés mellett nyilván a könnygáz használata is szóba került, s ha jól sejtjük, a patron és a kilövő így kerülhetett a gyerekek közelébe.

Vége volt az előadásnak, a többség már az előadótermen kívül volt, amikor – úgy tudjuk – az egyik kisdiák az osztálytársának odaadta a szabadon hagyott patront, az pedig betöltötte a kilövőbe. Mikor elsült, nagy riadalom támadt, főleg akkor, amikor meglátták, hogy egy harmadik gyerek keze vérzik. Isteni szerencse, hogy „csak” a kezét érte a patron, ne akarjuk elképzelni, mi történik, ha máshol találja el. Illetve azt, ha tele van még a terem.” (kisalfold.hu)

Hát kérem, tulajdonképpen semmi különös nem történt. Mondjuk nehezen érthető, hogy miért pont a készenlétiek küzdelmes életét kell megismerjék a serdületlen gyermekek, de rendben, tárjuk eléjük a teljes választékot, legyen rálátásuk a lehetőségeikre. Pistike a történtek után vagy mindenáron rendőr lesz, vagy életében nem lesz hajlandó fegyvert fogni, ez utóbbi lenne a jó megoldás, mert ez a karrier nem kezdődött a legtökéletesebben. Hogy a belső vizsgálat – a KR-nél – mit derít majd fel, azt egyelőre nem tudjuk, de hogy ebből lefokozások lesznek, az biztos. Rendben, gyerekek, nincs itt semmi látnivaló, menjünk tovább, jövő héten a kukások küzdelmes életét ismerjük meg, utána a gázszerelőkét.

Mondjuk a francokat nem történt semmi különös. Fegyvert lőszerrel együtt nem hagyunk kallódni, Isten számába, még a felnőttek többségének a kezébe sem szabad éles fegyvert adni, önvédelmi eszközt sem, mert képtelenek felmérni, mire képes az eszköz. A kilencvenes évek elején eljártam házibulikra az akkori Bálint György főiskola egyik évfolyamával (mostanra majdnem mind jó nevű kollégák vagy halottak), az egyik ilyen, nem is enyhén alkoholos közegben oldódó estén szóba kerültek az önvédelmi gázsprayk. Akkoriban ezeket feketén lehetett beszerezni, közepes árakon, és valódi könnygázt tartalmaztak, szó nem volt paprika-sprayről. Az egyik lány megmutatta, milyent kapott, elővette kicsiny retiküljéből: harctéri erősségű volt, mint páran meg kellett állapítsuk. A másik víg leányzó ezek után, mintegy fokozandó az est fényét, lecsapott a flakonra és körbefújt vele a szobában.

Az est másodpercek alatt ért véget, az ablak kitárult, a hideg vizes borogatások felkerültek, a leányzó elnézést kért, és valamiért őt többet nem hívták bulizni. A résztvevők nevét fedje jótékony homály. De ez a kis affér sokunknak mutatta be azokat az élvezeteket, melyekben a tudósító tömegoszlatások idején részesülhet, ha rossz helyen áll. Ilyenformán felfoghatjuk önkéntes pályaválasztási tanácsadásnak is. Csak a gázos bébi ki ne számlázza utólag.

Különben a pályaválasztási tanácsadás rázós egy dolog. Tapasztalatból tudom.

Pár éve, december elején megcsendült a telefonom, épp azon elmélkedtem, miből csináljak némi bevételt, mert átmenetileg beállt nálam a kommunizmus, és megszűnt a pénz, mint fizetőeszköz. Egy ismerős adott át egy megbízást, amit ő kapott, de annyi volt a munka vele, hogy rám is szükség volt – pályaválasztási tanácsadó kisfilmek forgatókönyvét kellett megírni. Mennyit? Sokat. Mikorra? Tegnapra. Mennyiért? Ja, annyiért igen. (Egy hét alatt kellett bemutatni a nyers változatokat, mert különben lejár a pályázat határideje, után két hónapig csiszoltuk a termékeket – írásnak nem nevezném őket).

Mit tegyen a szegény ember? Tél volt, hó esett és jöttek a németek, vagy az ünnepek, rég volt, nem emlékszem már pontosan, elfogadtam és vártam, milyen szakmák szépségeire kell rábeszélnem az ifjúságot. Hát megkaptam.

Meg én.

Hulladékfeldolgozó technikus.

Csomagolópapír-gyártó szakmunkás

Hulladékkezelő

Bérszámfejtő

Informatikai részlegvezető

Rakodó-szemétszállító

A legnagyobb gondban az utóbbival voltam. Hát hogy mondjam én jó lélekkel egy tizenéves srácnak, hogy álljon kukásnak, mert fényes karrier várja? „Most jó lenni szemetesnek?” Jó a fenét. Írtam én abba a filmecskébe mindent, régi görögöket, Jeruzsálemet és a gyehenna tüzét, rómaiakat és briteket, épp csak ősmagyarokat nem, hatodik javítás után elfogadták, de máig remélem, hogy senki sem hallgatott erre a mozgóképipari termékre, senkit sem hatottam meg.

Mentsen, hogy már nem voltam fiatal, de kellett a pénz.

Hát, körülbelül így kerülhettek az elsősök is a készenlétiekhez. A tervben valószínűleg szerepelhetett a pályaorientációs nap, hova vigyük őket? Egyáltalán, hol folyik a környéken munkához hasonló tevékenység? A mentőkhöz jobb nem vinni őket, a tűzoltók gyakran sztrájkolnak, a Postától kiszaladnak a világból, a MÁV-ot ne is említsük, gyár alig van, marad a rendőrség.

Különben a pályaorientációs tanácsadás manapság a legnagyobb felelőtlenség, ugyanis abból indul ki, mik a hiányszakmák most. Arról, hogy pár év múlva, mikor végez a gyerek, mik lesznek a hiányszakmák, fogalmunk sincs. Manapság például égető szükség van a szakmunkásokra (és kevésbé a nemzetet gyarapító szervre, miniszterelnököm!), a szoftverfejlesztőkre, a kórházi személyzetre, és általában minden munkaerő keresett, amely ért is valamihez.

Azt mondtam, keresett, nem azt, hogy meg is fizetik.

Csak keresik, de azt nagyon.

Lévén, hogy a magyar gazdaságban zajló folyamatok előreláthatatlanok, még ennek kísérletétől is leégne a delphoi jósda, a csoda tudja, pár év múlva mik lesznek a keresett szakmák.

Még az is lehet, hogy tényleg a legjobb lesz készenléti rendőrnek lenni.

Vagy nem.

De azért gyerek kezébe fegyvert továbbra sem szabad adni. Felnőttébe sem, ha nem kapott kiképzést.

No, majd a lőtereken megtanulják a fegyverforgatást, a fene enné meg azt az ötletet is.

Csak több baleset ne legyen.

Lesz.

Szele Tamás

Kicsit abszurd körképet adni valamiről, ami voltaképpen még nincs is – mert új kormányról május nyolcadika előtt nem beszélhetünk. Addig jó nekünk. De akkor mindenképpen alakul valami, mondjuk afelől nem kell sokat aggodalmaskodjunk, kit kér fel Áder a kormányalakításra, de az izgalmas kérdés, kikből alakul majd meg ez a testület, ide, a hátunkra.

Egyelőre annyi biztos, hogy a nemzetgazdaságot továbbra is Varga Mihály irányítja, már amennyiben itt és most beszélhetünk ilyesmiről: nemzetről beszélhetünk, persze, sőt, kötelező is, de gazdaságról? Inkább annak valamiféle karikatúrájáról, paródiájáról, főleg idén, ugyanis így, a választások után elérte az ország az éves hiánycél kétharmadát. Összehasonlítási alapul: az államháztartás központi alrendszere 871,9 milliárd forint hiánnyal zárta az első negyedévet. A január-márciusi deficit az egész évi előirányzat 64,1 százaléka. Tavaly az első negyedévben 198,1 milliárd forint hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere.

Ezt kéne kézben tartania a nemzetgazdasági minisztériumnak – hát, Varga Mihály sem szeretnék most lenni, az is biztos.

És még, és még? Kiket tisztelhetünk majd kormánytagokként?

Személyes nézetem az, hogy Szijjártó marad a Kükümnél. Ilyen érdekes neve is csak nálunk lehet a Külügynek, olyan, mint egy óvodai szakkifejezés: „Óvó néni, elestem, bevertem a küküm...” Marad, ugyanis nem létezik sem közel, sem távol ember, aki képes lenne nyomdokaiba lépni, egy utódnak éveket kéne dolgoznia, míg ennyire sikerül blamálnia magát, komoly munkával kéne leamortizálnia a nemzetközi hírnevét: száz szónak is egy a vége, Szijjártó marad, Szijjártó mindenkit pótol, de őt nem pótolja senki.

Hanem a többi néma csönd, szótlan bámulás a kristálygömbbe, meddő találgatás. Egyelőre azt tudjuk, ki nem lesz miniszter.

Elsőként az bizonyosodott be, hogy Lázár János nem lesz az, ahogy ő fogalmazott, „A Miniszterelnökséget befejeztem, a kormányon kívül is van élet”. Van, páran tapasztaljuk is. Lázárt kedvelni sosem sikerült nekem, nem is nagyon volt kit, de érteni annál inkább: őt világos indokok hajtották, nem pillanatnyi érzelemkitörések, még az ellenségei sem nevezhették volna dühöngő őrültnek, ellentétben más honi politikusokkal – ja, hogy nem volt jó ember? Persze, hogy nem volt az. Miniszter volt, nem ember. No, mindegy, ő kiszállt, és csak azt a sejtést hagyta maga után, hogy ahol egy Lázár nem harcol a hatalmi pozícióért, ott lehet, hogy nagy a baj.

Ott lehet, hogy nem is érdemes.

A tegnapi nap híre, miszerint Balog Zoltán is elkerül az EMMI éléről, éspedig egy alapítványt fog vezetni, történetesen azt, amit most is vezet. A távozását bejelentő interjú (az Origóban, hol máshol?) a politikai kötéltánc valóságos csodája, briliáns kis mutatvány, vastapsot neki – Balog, egyedül a kupolában, védőháló nélkül elmagyarázza, miért volt jó úgy eddig minden, ahogy volt, és miért lesz jó, hogy másképpen lesz. Világszám! (http://www.origo.hu/itthon/20180423-balog-zoltan-interju.html)

„A jövőt illetően két hosszabb beszélgetésem volt a miniszterelnökkel a választások után. Azt mondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ebben a struktúrában és összeállításban marad. Nekem ezzel kapcsolatban voltak változtatási javaslataim, amiket ő nem fogadott el. Felajánlotta, hogy válasszak. Vagy ebben a formában folytathatom a munkát, vagy van számomra más ajánlata is.”

Magyarul: Öcsi, ne mozgolódj, minden marad, ha nem tetszik, takaríthatod az udvart! Vagy nem.

„Én az elmúlt hat évben beletettem a minisztériumi munkába, amit tudok, így ezt nem akarom folytatni. A másik feladat, amit fölvázolt, nagyon izgalmasnak tűnik számomra. Nem kerültem a nyilvánosságot, de ebből az elmúlt évben kicsit sok volt, és itt az idő, hogy olyan munkát végezzek, mely kevesebb napi szintű kitettséget jelent a nyilvánosságnak, s több intellektuális lehetőséget, kihívást nyújt. Arra az alapítványi munkára kért fel, mely a mi kormányzatunk szellemi, jogi hátterét alapozza meg abban a küzdelemben, melyet Európában folytatunk.”

Nocsak. Akkor ő lesz a főideológus és a Központi Bizottság elnöke. Meg a propagandaminiszter, Rogán helyett, aki ezzel szemben mehet a Miniszterelnökséget vezetni, sötét rosál, matt három lépésben. De mi ennek a státusnak a neve? Hivatalosan Balog mostantól teljes munkaidőben vezeti a Polgári Magyarországért Alapítványt, a Fidesz pártalapítványát. Amit eddig is vezetett papíron, csak most tényleg vezetni fogja, úttörő becsszóra.

Jelezném, hogy a „küzdelmünk Európában” kifejezés is elég borzasztó, de csak két betű választja el attól, hogy „küzdelmünk Európával”. Hogy is fog ez kinézni, kérem?

„Nem egyszerűen az a célunk, hogy megvédjük magunkat, hanem az, hogy megerősítsük a szellemi alapjait annak az iránynak, melyet mi nemcsak Magyarország számára, hanem Európa számára is kívánatosnak tartunk. Ez alapvetően keresztény-kulturális beágyazottságot, megalapozottságot igényel, ezért is kínált meg ezzel a lehetőséggel a miniszterelnök. Offenzívak leszünk. Lehet, hogy még nem kormányoznak, de számos helyen már jelen vannak azok az erők, azok a polgárok és gondolatok, melyek szövetségeseink lehetnek. Gondoljunk csak Olaszországra vagy Ausztriára, és persze a lengyelekre.”

Mondom én: ezek az Unió belső felbomlasztására játszanak.

Míg nagy baj nem lesz belőle.

És lesz.

Hát, ettől már kissé gondok felhőzik tekintetem, de térjünk vissza a kormányalakításhoz. Ki lesz az emberminiszter? Nem tudni, csak remélhetjük, hogy nem a tegnaptól szabad vegyértékként lebegő Mészáros Lőrinc, aki lemondott a felcsúti polgármesterségről. Bár, ő is volna annyira alkalmatlan erre a feladatra, mint bárki más.

És mit mond a miniszterelnök? A volt és eljövendő?

Sokat nem, olyasmiket emleget, hogy kicsi kormánya lesz, kicsi, de fürge és játékos – jogos, kérem, kormányban nem a méret a lényeg.

Különben a miniszterelnök most épp a Valósággal folytat reménytelen küzdelmet, mikor nem Európát üti, egyelőre a meccs érdekesen áll, csupa meglepő ütéskombinációt mutat be ez a lepkesúlyú bajnok, mint azt tegnapi, a Hungexpón, a XI. Szakma sztár fesztivál megnyitóján elhangzott beszédéből is láthatjuk:

„Magyarországon nem a szakképzett munkaerő hiányzik, hanem a nemzet gyarapodásához szükséges erő, ezt kell megerősíteni, ami hatalmas feladat.”

És a szakértelem bolsevista trükk. Miniszterelnökünk fájóan alábecsüli a szakértelmet a nemzet gyarapításához szükséges képességekkel szemben. Ez hiba, jó uram, nagy hiba, gondoljon bele: ha legközelebb elromlik egy villásdugója otthon, szakértelem híján képes lesz csavarhúzó és fázisceruza helyett azzal a szerszámával megjavítani, amivel a nemzetet gyarapítja?

Azért tessék megpróbálni, érdekes kísérlet lesz.

De előtte szóljon a sajtónak is.

Gennyesre keresnénk magunkat a felvétellel.

Hát kérem, egyelőre itt tartunk kormányalakítás ügyében.

Kicsi lesz, játékos, harcol majd Európával és gyarapítja a nemzetet. Meg szerződést köt a magyar nőkkel.

Kormányozni nem fog.

Az nem a kormány dolga nálunk.

Az a miniszterelnöké.

Szele Tamás

Kérem, mérhetetlenül fontos hitvitáink közben mintha megfeledkeznénk arról a tényről, hogy az új Országgyűlés május nyolcadikán akkor is megalakul, ha ez nekünk nem tetszik. Sőt, lesz új (régi) kormányunk is, ami ugyan nagyon nem tetszik, de a legkevésbé az tetszik, hogy ezek a brigantik elsőként a „Stop Soros” törvényt szavazzák majd meg.

Nekem ugyan Soros György sem ingem, sem gatyám, sőt, még atyafiságom sem, harminc, sajtóban eltöltött év alatt egy vasat sem kaptam tőle (bár kaphattam volna, csak nem pályáztam), de mindannyian tudjuk, hogy itt kicsit sem az idős üzletemberről van szó, hanem arról, hogy mindenkit és bárkit ki lehessen nevezni ügynöknek.

Annyi lesz az ügynök, mint a nyű, a miniszterelnök már ki is szignálta a kormánysajtóra, hogy tessenek leleplezni, szakmányban, nem lennék meglepve, ha tervük is lenne, amit teljesíteni kell. Ügynöktervük – ez nem vicc, a létező román szocializmus idején például a Securitatenak valóban negyed- és féléves terv szerint kellett termelni a külföldi ügynököket, diverzánsokat és államellenes összeesküvőket, megyei bontásban, ám jaj volt a municipális (megyeszékhelyi) kapitányságnak, ha nem kerülközött időben elég ellensége a szép jövőnek. Persze, mindig találtak valakit, szerintem ha nagyon nagy lett volna a hiányuk, letartóztatnak télen pár hóembert is, csak akta legyen belőle, meg kilegyen az előírt létszám.

És gondolom, szépen fogják honorálni a magánemberek feljelentéseit is, erre jó példa Kína, az ő vidám, össznépi kísérletükről a minap írtam is. (http://huppa.hu/szele-tamas-messzi-kina/) Az már most világosan látható, hogy kétfajta ember lesz: aki feljelent és akit feljelentenek. Átfedések lehetségesek, de ritkán. Hanem, elvtársak, van itt egy kis probléma. A népi-nemzeti, patrióta vértől felbuzdult, dúlt honfikeblű, önkéntes besúgó miről ismerje fel az ügynököket?

Képzeljük el, ott áll a bús magyar a vérzivatarban, látja a bosszús Egeknek ostorait nyomorult hazánkon (nem én mondom, Berzsenyi mondja), menteni akarja a hont, minden izma megfeszül, annyira szeretne már besúgni valakit – és nem tudja, miről ismeri fel az ellenséges ügynököt.

Adjunk neki egy kis segítséget, sorvezetőt, egy kisokost. Más országokban is felmerült már ez a probléma, tekintsük rögtön példaképünket, a nagy Szovjetuniót. Kérem, ott a KGB a hetvenes években valódi kézikönyvecskét adott ki ez ügyben, az igaz, belső használatra, nem a lakosság részére, de mondjuk az Angara mentén már akkor sem volt különösebben komoly CIA-tevékenység tapasztalható, és az amerikai ügynökök nem verték össze egymást a hibrid kukorica géntérképe kedvéért, szóval akkor és ott elég volt ezt csak a szervezet tagjainak kiosztani, nálunk legyen nyilvános, ha nem is szó szerint alkalmazható, de mindenképpen, kijelöli a főcsapás irányát. Ez a megfelelő út, elvtársak, kicsit korszerűsítjük és előre!

A kézikönyvet én a Паспорта стран Европы (http://oldpass.eu4ru.com/?p=351) című orosz nyelvű oldalon találtam, illetve egy távoli FB-ismerősöm, Kerekes-Nagy Gáspár találta meg, ő is fordította le (köszönt érte!) – 2012. március 16-án került fel oda. Az oldalt egyikünk sem ismeri közelebbről, a hitelességéért teljesen nem állhatunk jót, de a nyelvezet és a fotokópiák kétségtelenné teszik: ez bizony igazi. Hát akkor nézzünk bele ebbe kis könyvecskébe, tanulságos olvasmány.

„Jelek, melyek arra mutatnak, hogy illegális külföldi hírszerzővel van dolgunk, aki hosszú ideig külföldön élt.

- Idegen nyelv ismerete (Különböző okokkal magyarázza, tanulta egyetemen, járt külföldön, stb.)
- Olyan aforizmák, közmondások, szófordulatok használata, mely nem jellemző hazánk lakosaira
- Idegen akcentussal ejti városok, cégek, ismert külföldi személyek neveit (nem Brodvej hanem Broadway stb.)
- Hibásan ejt ki orosz szavakat, főleg az idegenek számára nehezen ejthetőeket (telegramm, telefon), a helyi dialektus hiánya
- Hibákat vét az orosz betűk írásában dokumentumok kitöltésénél, levélben (у-u, T-t, и-i, B-W)
- Különösen jól ismeri a külföldi élet részleteit, viszont gyengén ismeri a mindennapi élet részleteit a SzU-ban és a helyi szokásokat.
- Jól ismeri az államunk felépítését, az állami kérdéseket, a kommunista párt és a szovjethatalom szerveit, a törvényeinket olyannyira, amennyire az egyszerű állampolgár nem szokta tudni, viszont nem ismeri azokat a rövidítéseket, amelyek közismertek, és a szovjethatalom szerveit ezzel illetik a mindennapokban.
- Külsőre: mindig jól öltözött, akkurátus, kulturált, rendkívüli módon kedves, megadja a tiszteletet másoknak - ami nem mindig jellemző a mi egyszerű munkásainkra. Udvarias, különösen a női nemmel szemben (feláll, ha bejön a szobába egy nő, találkozáskor leveszi kalapját, ritkán fog kezet nővel)
- Koktélokat tud készíteni, és „manírosan” felrázza őket.
- Igyekszik elkerülni az orvosi segítséget, magát kúrálja, mentőorvost kihívás esetén meg akarja fizetni stb.
- Hajlamos olyan ételeket fogyasztani és készíteni is tudja őket, amelyek nem jellemzőek országunkra. Különösen ritka tengeri ételeket (angolna, osztriga stb.)
- Kevés kenyér fogyasztása ebédhez, szeszes italok jéggel való fogyasztása, vagy vízzel hígítása. Kis adagokban iszik, mintegy ízlelgetve az italt.
- Telefon-automata használatakor helytelenül tárcsáz, mert a telefonoknak más a rendszere külföldön. Fizetni akar, ha valamilyen irodából, hivatalos helyről telefonál, ez külföldön gyakori.
- Megszokás alapján felteheti a lábát valahová, vagy rágyújt autóbuszban, moziban, boltokban, ami sok idegen országban elfogadott.”

Ez így majdnem tökéletes, elvtársaim. Kicsit javítani kell, de nem sokat – és használható is. Például:

- A nyelvi ügyekben: egyáltalában véve, tud helyesen írni! Rég fájó seb ez nemzetünk kebelében, mondjuk ki végre: aki helyesen ír, az ügynök! Aki nem ismeri a rezsicsökit vagy a Nemzeti Dohányboltot a 18-as karika miatt pornóüzletnek nézi: ügynök.

- Udvariasság, kedvesség? Ügynök.

- Aki a nőket egyáltalán emberszámba veszi: ügynök.

- Orvosi ellátás... itt a tézis ellenkezője igaz. Aki nem akar hálapénzt adni, hanem rábízza a költségeket a biztosítóra: ügynök.

- Étkezési tételek stimmelnek. Az itallal kapcsolatban: aki iszik és nem vedel, már gyanús.

- Dohányzás? Aki nem gyújt rá a tiltott helyeken, az az ügynök.

Hát, kérem, volna még tovább is de terjedelmi okokból nem megyünk végig az egész listán – tessenek ezt a receptet alkalmazni, a GB-nél már bevált.

Feliksz Edmundovics és Sztahanov elvtárs szelleme lengi be az arany kalásszal ékes rónaságot.

Véreim, magyarok, hirdessünk munkaversenyt!

Termeljünk ügynököt élenjáró szovjet módszerekkel!

Ide kérek egy hosszan tartó, ütemes tapsot, elvtársak.

Igen, felállva.

Köszönöm, elvtársak.

Szele Tamás