Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, jó hírrel kell kezdenem: Orbán Viktor megint nagypapa lesz. Ami azért jó, mert én egy ideje attól tartottam, hogy miniszterelnök, de nem, inkább nagypapa. Ja, bocsánat, most jött a hírnök: miniszterelnök is lesz. Sőt, már be is iktatták, beszédet is mondott, szóval megette a fene, kezdhetem elemezni.

Mondjuk, mielőtt valamely okos ember megkérdi, minek foglalkozom ezzel az emberrel egyáltalán, miért nem hallgatok róla inkább, tisztázni kell, hogy leginkább azért, mert ha nem foglalkoznék vele, egy szót se írnék róla, sőt, senki más sem írna, attól még ő ugyanúgy miniszterelnök maradna, csak legfeljebb a kedves olvasó nem értesülne az agymenéseiről és intézkedéseiről, és meglepődne, mikor mondjuk bezárják a trafikokat, hogy Nemzeti Dohányboltot nyissanak a helyükön. Persze el lehet vonulni az őserdőbe és a bódhi-fa alatt keresni a megvilágosodást, sőt, ez lenne a helyes és követendő útja az emberi léleknek, csak amíg ebben a siralomvölgyben élünk, nem árt a szemünket, fülüket nyitva tartani. Na lássuk, már megint miket bírt mondani ez az ember a beiktatása alkalmából avval az ő szájával. (http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/megvalasztottak-miniszterelnoknek-orban-viktort)

„Ellenezni fogjuk a kötelező kvótát, kiállunk a keresztény kultúráért és harcolni fogunk a határok megvédéséért.”

Uram, ilyen olcsó győzelmet még senki sem látott. A kötelező kvótát senki sem követeli így, ebben a formában, a nagy Szaladdin halott és nincs ellenség a világ kerekén, aki pont a mi határainkat fenyegetné. Ha még a Templomos Lovagrendet is be tetszik tiltani, minimum lovasszobrot kap majd kancellárságod, de még életében.

„A kormány a kétharmados alkotmányos többség alapján áll, de mindig a háromharmadot szolgálja majd.”

Damon Knight „Embert szolgálni” című sci-fi novellája jut eszembe: megjönnek a kanamita nevű földönkívüliek, pár nap alatt véget vetnek a háborúknak, ingyen energiát adnak mindenkinek, megszüntetik az éhezést, és nem kérnek cserébe semmit. Túl szépnek tűnik a menyasszony, valaki ellop tőlük egy könyvet, a tudósok lefordítják a címét: „Hogyan szolgáljuk az embert?” Hát, akkor mégis csak angyalok lesznek ezek... ja, nem. Fordítási hiba. Szakácskönyvről van szó: „Hogyan szolgáljuk fel az embert?” Szóval, ha szolgálni akarnak minket, ezzel azért vigyázzunk.

„A haza nem lehet ellenzékben, mert magasan a pártok felett áll, és szolgálata nem függhet attól, hogy éppen ellenzékiek vagy kormánypártiak vagyunk. A pártharcban a lovagiasság szabályai szerint fog vívni, de ha támadnak bennünket (...), olyan lesz a fogadjisten, amilyen az adjonisten.

Derűlátón, bizakodóan és tettre készen állok most Önök előtt.”

Én sem ereszteném búnak a fejemet a helyében, amikor épp beiktatnak, de ez azért azt jelenti – összevetve a titkosszolgálatok épp zajló teljes átszervezésével – hogy izgalmas időknek nézünk elébe. Aki ősszel nem hal éhen, télen nem fagy meg, tavasszal majd agyonverik, mert ellenálló. Na, de mi lesz holnap?

„A követező négy évben nagy dolgokra fogunk vállalkozni, igazi nagy fába, sőt fákba akarjuk vágni a fejszénket. Tudjuk azt is, hogy bizonyos nézőpontból egy veréb lehet jobb, mint egy túzok, de mi most igazi nagyvadakra akarunk menni. Régen álltak olyan jól a csillagok Magyarország felett, mint éppen most.”

Kérem, csak jelezném, hogy a csillagok nem Magyarország felett állnak, hanem úgy általában állnak (illetve dehogy állnak), tőlünk mondhatni teljesen függetlenül, számomra mindenképpen a meglepetés erejével bírna, ha az Altair vagy a Betelgeuze, netán az Aldebaran kifejezetten és csakis Magyarország felett kívánna állni, az igaz, hogy ha így alakulna, azt viszont maga a bolygó sem élné túl, tekintettel a felettünk megálló csillag által termelt hőre és gravitációs terére. De Orbánnak van egy saját külön kis világképe, amiben a csillagok másként viselkednek.

Géniusz ez az ember, egy valóságos Kepler. A világképe meg egy kepleráj.

„A magyar ügy ma nyert ügy, minden együtt van, amit a nagy tervek megkövetelnek. A magyarok már nemcsak abban hisznek, hogyha jól végzik a dolgukat, a holnap nem lesz rosszabb a mánál, hanem abban is, hogy a holnap jobb lehet.”

Hölgyeim és uraim, én ennél is tovább mennék: ma lesz a holnap tegnapja! És minden túlsó parttal szemben megtaláljuk az innensőt.

„Azt akarják, hogy az előttünk álló jövő lehetőségeihez méltó kormányunk legyen. (...) Ez bátorít és feljogosít, hogy terveinket ne négy-, hanem tízéves kitekintéssel készítsük el. Sőt, inkább 12 éves időtávban kell most gondolkodnunk.”

Hároméves terv, ötéves terv? Rákosista szűkkeblűség: tizenkét éves terv, az ám a valami! És akkor már miért nem százéves? Gondolkodjunk nagyban, tervezzünk 2030-ig! Én akkor pontosan 63 éves leszek, Orbán 67, szóval a legszebb férfikor ahhoz, hogy győzelemre vezessük kis honunkat. Pár év múlva pedig megreformálhatjuk a magyar nyelvet is, és kötelező lesz a hamut mamunak mondani. De Orbán „mindig is egy egységes korszaknak látta a 2010-2030 közötti 20 évet.” Hát, írasson fel egy szemüveget, a Körúton van pár jó optikus.

Na, de mégis, mi szépre, jóra számíthatunk?

„Azzal folytatta, tudja, hogy sokan majd hihetetlennek tartják, ő azonban elérhetőnek, hogy Magyarország 2030-ra az EU első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni. A kormányfő lehetségesnek tartotta azt is, hogy az ország az új típusú versenyképességi rangsorokban - amelyek nem a mennyiséget, hanem a minőséget mérik - az öt legjobb uniós állam között legyen.

Háromszori kétharmaddal a hátunk mögött nekünk a lehetetlenre kell vállalkoznunk, mert a lehetségest más is meg tudja csinálni - fogalmazta meg Orbán Viktor, aki ezzel magyarázta a népesedési hanyatlás megállítására tett vállalást, illetve azt, hogy Magyarország ismét emelkedő pályára lépjen.

Ismertette: gyorsforgalmi utak fogják összekötni Budapestet a megyei jogú városokkal, az autópályák elfutnak az országhatárokig, és a gyorsforgalmi utakra 30 perc alatt az ország bármely pontjáról el lehet majd jutni. Az új napelemparkok, valamint Paks II. a tiszta és fenntartható energiatermelés élvonalába emelik majd Magyarországot.

Orbán Viktor a népbetegségek radikális visszaszorítása mellett foglalt állást, jelezve: ennek érdekében nem riad vissza az egészségügy ésszerűsítésétől és erős ösztönzők bevezetésétől sem.

Azt is mondta, felépítik az új magyar honvédséget is. Ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy a szomszédos országok folyamatosan fegyverkeznek, de általában is igaz, hogy az a nemzet, amely nem tudja garantálni saját védelmét, az felelőtlen és történelmi távlatokban hibát követ el. Különösen számít a fiatal és tehetséges katonatisztekre – hangoztatta. A kormányfő ígéretet tett arra, hogy gazdaságilag is megépítik a lélekben és kultúrában történelmi sorsközösséget alkotó Közép-Európát.”

Na, ez kicsit nagy falat volt, rágjuk meg. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy Magyarország 2030-ra az EU első öt országa közé tartozzék, amennyiben a többi országot földrengések és más természeti csapások elpusztítják. Esetleg jön egy komolyabb, rapid jégkorszak, csak hogy intézi el? A népbetegségek visszaszorítása is lehetséges, bár a tudomány ami állása szerint ennek az a legolcsóbb módja, ha magát a népet küszöböljük ki, mint hibatényezőt: amennyiben nem lesz, ki megbetegedjen, nem lesz kór sem. A honvédség és a sorsközösségben élő Közép-Európa érdekes lázálom, valószínűleg a térség többi országának is volna hozzá pár szava, sőt, lesz is.

Ámde hallga! Jön az Ármány!

„Ha egy nép új utakra lép, nem spórolhatja meg a szellemi természetű vitákat. A régi világrend szellemi hívei, anyagi haszonélvezői, valamint a kényelmesek, a léhák és a restek ilyenkor egy táborba sorakozva támadják az újítókat - minél sikeresebbek vagyunk mi, annál dühödtebbek a kritikusaink. Fölfogásom szerint az eddigi sikerekhez hozzájárult, hogy nyíltan kimondtuk: a liberális demokrácia korszaka véget ért.”

Ez a nyomorult liberális demokrácia állandóan véget ér. Véget vetett neki már egyszer Hitler, aki közölte, hogy erről már szó sincs, a kapitalizmus szétrohadt a Nagy Szovjetunió idejében is, csak valahogy nyomát sem látom a Szovjetuniónak, illetve a nyomát, azt látjuk: minél többet temetik ezt a liberális demokráciát, annál tartósabb, valósággal érthetetlen...

„A zátonyra futott liberális demokrácia helyett inkább felépítettük a 21. századi kereszténydemokráciát, amely garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, féken tartja az antiszemitizmust, megvédi a keresztény kultúránkat, és esélyt ad nemzetünk fennmaradására és gyarapodására. Mi kereszténydemokraták vagyunk és kereszténydemokráciát akarunk! A kormánynak dolga felkészíteni az országot az új technológiai korszakra. Az új korszakban mindenkinek dolgoznia kell, és ma 800 ezerrel többen dolgoznak, mint nyolc éve.”

Hát, azt látom épp, hogy nem eltörölni akarja ez az úr az antiszemitizmust, hanem csak féken tartani – eltörölni szerinte talán még korai lenne, jó az, ha van a sifonérban és bármikor elő lehet venni, ha olyanunk van. Arról meg, hogy mindenkinek dolgoznia kell, csak a legjobbakat mondhatom: a Nílus partján nem állnak olyan szépséges piramisok, mint a Duna partján fognak. Jön a Kánaán, nem tejjel-mézzel, hanem hellyel-közzel folyó Kánaán lesz, sőt, „amiért 2010-ben 12 hónapot dolgoztunk, most 8 hónap alatt hazavisszük”. Maguk, uraim, maguk viszik haza.

Már csak egy kérdés maradt nyitva, egy rejtelmes tézis, mármint a brüsszelezésen és migránsozáson kívül. Éspedig ez:

„Egy olyan ország önbizalmával és méltóságával kell élnünk, amely tudja, hogy a magyarok többet adtak a világnak, mint amit kaptak tőle.”

Orbán úr, ez csak akkor lenne mérhető, ha a magyarok a világon kívül élnének, és élesen elválna egymástól a világ és Magyarország. Erre ugyan vannak törekvések az ön részéről, de ameddig kis honunk a világ részének tekinthető, vajmi nehezen bírnám megmondani, hogy Irinyi gyufája vagy Jedlik Ányos dinamója a világot gazdagította vagy specifikusan Magyarhont? És ember legyen a talpán, aki ezt le tudja könyvelni.

Ja, még idézte a Nemzeti Dalt is.

Nekem is az jut erről a beszédről az eszembe.

Van benne egy olyan kitétel, hogy „sehonnai, bitang ember”.

De hogy miről asszociálok erre... meg nem mondhatom.

Nos összegezzük: Orbán Viktor nagyot álmodik megint és miniszterelnök lesz megint, beláthatatlan ideig.

Meg nagypapa.

Mindenki jobban járna, ha csak nagypapa lenne.

Szele Tamás

- Van gyufája?

- Hadügyminiszter úrnak alázatosan jelentem, nincs gyufám.

- Ee... és mért nincsen magának gyufája? Minden katonánál kell hogy legyen gyufa, hogy rá tudjon gyújtani. Az olyan katona, amelyiknek nincs gyufája, az... Na milyen az?

- Az gyufátlan, jelentem alássan.

- Nagyon helyes, az gyufátlan, és senkinek se tud tüzet adni. Nahát, ez lenne az egyik dolog, és most lássuk a másikat. Nem büdös a maga lába?

- Jelentem alássan, hogy nem büdös.

- Na, ez volt a második. És most a harmadikat. Iszik maga snapszot?

- Alázatosan jelentem, hogy snapszot nem iszok, csak rumot.

- Nagyon jó, most nézze meg ezt a katonát. Ezt én Feldhuber főhadnagytól kértem kölcsön mára, az ő puccerje. És ez semmit nem iszik, ez egy ab-ab-absztinens, és ezért el is fog menni egy menetszázaddal. Me-mert az ilyen embert semmire se tudom használni. Ez nem puccer, ez egy tehén. Az is csak vizet iszik, és bőg, mint az ökör.

Körülbelül így lett Németh Szilárd Otto Katz hadügyminiszter (azelőtt tábori lelkész) tisztiszolgája. A hadügyminiszter elődje ugyan katona volt, Benkő Tibor vezérezredes, de egy különösen viharos éjszakán Otto Katz elnyerte tőle huszonegyen a miniszteri címet és a tisztiszolgáját is, és a kártyacsata csak azért nem folytatódott, mert a kormányülésen borovicskát ittak, így a végére minden összekeveredett. De komoly esély lett volna arra, hogy akár az összes bársonyszéket elnyerje és zaciba vitesse a tábori lelkész.

Németh Szilárdot következetesen Svejknek hívta, és parlamenti államtitkári munkakör helyett tisztiszolgaként alkalmazta, de a klasszikus műveltségű férfiú annyi mindenhez alkalmazkodott már az elmúlt évek folyamán, hogy ez szinte fel sem tűnt neki: voltaképpen örült, hogy ezekben a nehéz időkben katona lehet. Mert rendre, fegyelemre szükség van, kérem. Amint még civilként mondogatta házvezetőnőjének, Müllernének:

- Amikor katona voltam, egy tábornok leesett a lováról, és nyugodt lélekkel agyonütötte magát. Vissza akarták segíteni a lóra, felültették, hát akkor látják, hogy egészen meg van halva. Pedig úgy volt, hogy nemsokára avanzsál, és megkapja a tábornagyi rangot. Ez egy katonai parádén történt. Az ilyen parádékból soha nem sül ki semmi jó. Szarajevóban is volt valami parádé. Emlékszem, egy parádén egyszer nekem is hiányzott a zubbonyomról húsz gomb, be is dugtak tizennégy napra az egyesbe, és két napig úgy feküdtem ott gúzsba kötve, mint egy Lázár. De hát katonáéknál fegyelemnek kell lenni, különben soha nem mennénk semmire se. Volt egy főhadnagyunk, Makovec, az mindig azt mondta nekünk: „Halljátok, agyalágyultak, fegyelemnek kell lenni, mert ha nem, a fákon mászkálnátok, mint a majmok, de majd a katonaság embert farag belőletek, hülye banda.” Hát nem volt igaza? Képzeljen el egy parkot, mondjuk a Károly térit, és minden fa tetején egy fegyelmezetlen katona csücsül. Nekem, ha ez az eszembe jutott, mindig égnek állt a hajam szála.

És valóban, ha elképzeljük Németh Szilárdot egy Károly téri fa tetején csücsülni, tényleg égnek áll a hajunk. Főleg, ha hiányzik a zubbonyáról húsz gomb. A baj a tábori mise alkalmával történt, ugyanis azt is kell tartani, miniszterileg, ha már. Katz miniszter úgy döntött, Szilárd fog neki ministrálni, hátradőlt a fotelben, ivott egy korty grogot és elgondolkodott.

- Ilyen grog után, Svejk, passzió lesz a misézés; gondolom, mielőtt hozzáfognék, elbúcsúztatom őket néhány szóval. A tábori mise, az nem olyan vicc, mint a fogházi mise vagy egy prédikáció azoknak a gazembereknek. Ehhez tényleg jól fel kell kötni a gatyát. Tábori oltárunk, az van. Összecsukható, zsebkiadás. Jesszus Mária, Svejk - kapott a fejéhez -, mi aztán nagy marhák vagyunk. Tudja, hová tettem ezt az összecsukható tábori oltárt? A zalakarosi tóba, amit eladtunk.

Kelyhet még sikerült szerezni, előszedtek egy kupát a Nemzeti Birkózószövetség szertárából, amit Szilárd még fiatal korában nyert, mint a rajta álló felirat tanúsította is „a legjobb férfi táncos” helyezését elérvén, majd a hajdani dicsőség tanújelét a kezében szorongatva oltárkeresőbe indult Szilárd, a derék katona. Mint kiderült, az oltár azóta egy vrsovicei templom sekrestyéjébe került, ahol felbukkanását a helyi golfklub tavacskájából isteni jelnek tekintették és vasárnaponként búcsújárást rendeznek az ereklyéhez, tehát mindenképpen új, összecsukható tábori oltárt kellett beszerezni. Katz elgondolkodott.

- Elküldöm magát Rogán miniszter úrhoz, kérjen tőle kölcsön száz milliót. Van neki, kártyán nyerte tegnapelőtt. Ha nem sikerül, menjen Felcsútra, Mészároshoz. Ha ott se kap, akkor Matolcsyhoz. Mondja meg neki, hogy abrakot kell vennem a lónak, és elittam a pénzt. És ha még ott se sikerülne, akkor zaciba visszük a zongorát, lesz, ami lesz. Mindjárt írok egypár sort mindegyiknek. Ne hagyja magát elküldeni. Mondja meg, hogy nagy szükségem van rá, hogy nincs egy vasam se. 

Szilárd viszonylag hamar tért vissza, egymilliárd forinttal.

- Nocsak, Svejk, ez hogy jött össze?

- Gondoltam, elintézem egy füst alatt az összeset. Rogán előtt le kellett térdelni, Mészáros szó nélkül adott, Matolcsynak kicsit könyörögni kellett.

- De az még csak háromszáz millió.

- Igen, beugrottam még az öreg Soroshoz is.

- Soroshoz? És nem vágta ki magát?

- Először ki akart dobni, de mikor elmondtam neki, hogy tábori oltárra kell a pénz, úgy elkezdett röhögni, hogy adott ötszáz milliót. A maradékot a Verhofstadt küldi, Brüsszelből, az is remekül szórakozott.

- Hát ezt jól megcsinálta, Svejk. Megint egy szép kis botrány. Egyebet nem végzett?

- De, hoztam öt üveg diópálinkát.

- Töltsön...

A mise ugyan lezajlott, bár a résztvevők máig csodálják, mióta része a liturgiának az „Én Otto Katz vagyok, tábori lelkész, ti gipszfejűek” mondat, de mindenki remekül szórakozott.

És az új oltár is kiválóan szuperált.

Elmondhatjuk tehát: Szilárd végre megtalálta helyét a világban. Azt a hivatást, feladatot, melyet a legtökéletesebben képes ellátni.

És ezt kevés kollégája mondhatja el magáról.

Szele Tamás

Kérem, ez megint egy népszerűtlen írás lesz, ugyanis tényekkel szeretne foglalkozni a tegnapi tüntetés kapcsán, nem elvárásokkal és vágyálmokkal. Az eseménnyel kapcsolatban ugyanis mindenkinek megvan a maga véleménye, és mindenki azt várja, hogy attól egy jottányit se térjen el az elemzés: különben a szerző aljas, hazug áruló, és fel kell húzni az első fára.

Mármost aránytalanul több embernek van véleménye és elvárása ily módon, mint ahányan 1, egyáltalán ott voltak, 2. egyáltalán elférnek a Kossuth téren. Mármint, ha nem a Rákay Philip számolja őket, már várom is, hogy mikor fogadja el az ellenzék is hivatalosnak az ő kalkulációját, miszerint ezen a közterületen legalább kétmillióan férnek el (ez ugyanis megkönnyítené az ilyenkor szokásos számháborút: ha megtelik a tér, az kétmillió, és kész). Sőt, a személyes jelenlét, főleg fényképekkel alátámasztva néha árt is. Engem is hazugoztak le tegnap, mikor azt mertem állítani, hogy délelőtt tízkor azon a téren igen kevesen tüntettek és nagyobb létszámú volt az átmenő forgalom: hiába voltam ott, láttam személyesen, sőt, fényképeztem is le, készítettem húsz felvételt mindenféle szögekből és irányokból, csak hazugnak nevezett egy hölgy, aki szerint az lett volna az igazság, ha milliós tömeget mutatok hullámozni a Parlament előtt. Nagyon sajnálom, azzal nem szolgálhattam – ugyanis nem volt. Azt kérték rajtam számon, amit látni kívántak.

Mármost a sajtó nem vendéglő, a hírlap nem étlap, hogy ha sokan kérik a spenótot – vagy kevesen, de agresszívan – akkor legfeljebb főzzünk nekik. Mi csak azt mutathatjuk be, ami van, volt – a tények igény szerinti ferdítése egy szolgáltatás, mellyel más orgánumok foglalkoznak, ha azt tetszenek igényelni, ajánlom az álhírlapokat, forduljanak hozzájuk.

Van, aki milliós tömeget követel a hasábokra, ha ott voltak, ha nem (de akkor már nem állna az Országház sem, ha annyian lettek volna, hallják-e kendtek!), a kormánysajtó meg szintén tévelyeg: bayerzsoca szokott, megnyerően udvarias modorában „pár száz maki” fütyörészéséről beszél, ha ugyan ez beszéd, a 888 terrorista csőcselék által inzultált egyházi vezetőkről, akiknek azonban nagy bajuk nem esett – kormánymédiánk kóros iránytévesztésben szenvedhet szokás szerint, hiába, megint elmaradt a központi direktívák kiosztása, nem csoda, hogy összevissza beszélnek. Most vagy pár száz veszélytelen makiról van szó vagy terrorista csőcselékről, tessék már eldönteni.

Persze, a valóságban egyikről sem.

A valóság az, hogy a délutáni nagy tüntetés előtt természetesen kevesebben voltak a helyszínen, mint alatta, és kissé inkoherensnek is nevezhető a korai demonstrálók összetétele – a tüntetésen pedig sokan voltak, ha nem is támadott fel a tenger, és nem állt ki Petőfi a lépcsőre, de az egy komoly rendezvény volt, ha realistán kalkulálunk, több tízezer résztvevővel, de nem százezerrel.

Csak épp a magyar lónak nincs közepe, vagy az egyik, vagy a másik oldalára esünk, a magyar ló kétdimenziós, háta nincs.

Jó. És mi volt az üzenete?

Az, hogy a résztvevők egységes ellenzéki fellépést kívánnak. Még csak nem is összefogást – fellépést a kormány ellen. Érthető, csak bonyolult és nehezen megoldható, mert míg a Parlamenten belül sülnek a pecsenyék, a Parlamenten kívül csak a sípok szólhatnak. Az is jó kérdés, hogy miféle összefogás lenne elképzelhető azzal a Jobbikkal, amely tegnap hősiesen nem bontott kordont, nem lévén kordon, ám egy szánalmas logikai bukfenccel Mirkóczi szóvivő közölte, hogy „úgy bontottak le egy kordont, hogy az nincsen ott, ez pedig történelmi tett.”, vagyis azért nem volt ott a kordon, hogy ők aztat le ne bontsák. Ennyi erővel, ilyen logika szerint tegnap bebizonyosodott az Özönvíz történelmi valósága is, ugyanis nem csak kordon nem volt ott, hanem Noé Bárkája sem, kordon azért, hogy a Mirkócziék le ne bontsák, bárka meg azért nem, hogy el ne vigye a víz. A jelek szerint a Jobbik visszatért szokásos üzemmódjához és az események után kullog, valahogy úgy próbálja őket utolérni, szánalmas magyarázkodással, mint amikor a kormány lecsapott a menekült-ellenességre, és karmai közé ragadta azt. Akkor bámultak ilyen reménytelenül a Politika Gyorsvonatának utolsó elsuhanó kocsija után.

Tehát az egységes ellenzéki fellépésnél tartottunk, ez lenne az igény. Nagy kérdése a magyar belpolitikának, hogy ez lehetséges-e. Ugyanis kompromisszumok volnának szükségesek hozzá, melyekre pillanatnyilag egyetlen honi politikus sem lenne hajlandó, illetve bármelyik hajlandó volna, azzal az aprócska feltétellel, hogy ő legyen a nagy, közös izének a vezénylő tábornoka és isten-császára. Ő, és senki más – ami viszont kissé lehetetlenné teszi a közös munkát, ugyanis vezérjelölttel tele a padlás, Boka ezer van, Nemecsek egy sincs.

És közben mit műveltek a Pásztorok a Házban?

Aj, sok szépet, elmesélni is kár. Kár, mert egyfelől nem jártam bent, nincs róla személyes élményem, be sem engedtek volna tán, de ha beengednek, akkor sem mentem volna - és kár, mert apróságokat kivéve semmi váratlan nem történt. Váratlan például az lett volna, ha mondjuk Semjén hirtelen rosszul lesz, és rövid vajúdás után hármasikreknek ad életet, kiket az istentisztelet keretében azonnal meg is keresztelnek, de ez például elmaradt. Az istentisztelet nem, habár ezekkel a résztvevőkkel és ezen a helyszínen inkább nevezném istenkáromlásnak, de megtartották.

Meg kaptak a képviselők szép, új iPhone X.-eseket, ami gáláns gesztus az állam részéről, tekintve, hogy ezt a telefont Magyarországon lehet a legdrágábban megvenni az egész Föld kerekén. De ez sem volt kunszt: nálunk, a Baross téren van egy nepper, az már az iPhone XIV.-et árulja zsebből, kapu alatt, annak dacára, hogy az még nincs is. Neki van, és annak a palimadárnak is lesz, aki vásárol tőle, illetve lesz valamije, amire ez van írva – no, ha a mi nepperünktől szerzik be, olcsóbban kaphattak volna magasabb típusszámú telefont a honatyák és honanyák. Az lett volna a kunszt!

De nagy csodák nem történtek. Házon belül nem, házon kívül is csak a jégeső ment csodaszámba, bár májusban az sem ritka Pesten. Aztán ezt a jégesőt lehet így is értelmezni, úgy is meg amúgy is, nézetem szerint egészen egyszerűen természetes csapadék volt, melynek semmi köze földöntúli erők beavatkozásához egyik vagy másik oldalon. Ja, és nem mesterségesen idézték elő, ugyanis az igen nehéz volna. A legjobban a készenléti rendőrök járták meg vele, ugyanis pont akkor vonult fel az erősítésük, mikor eleredt, a tömeg eloszlott tőle magától, de ők még kiélvezhették a maga teljességében ezt a természeti jelenséget. Hát: legalább nem hagyták ki.

Aztán volt egy kisebb spontán tüntetés még, eső után, és mindenki hazament.

Összegezzünk: mit láthattunk tehát?

Láthattunk egy tíz- vagy pár tízezres ellenzéki tüntetést, mely megszakadt, és melynek fő mondanivalója az volt, hogy az ellenzék lépjen fel közösen a kormány packázásai ellen.

Ennyit láthattunk, ez nem kevés, csak éppen nem is forradalmi ár, mely elsöpri a hatalmat és birtokosait.

A közös fellépéshez az ellenzéknek először is azt kéne tisztáznia, kicsoda ő és ki tartozik hozzá, valamint ki nem, ugyanis enélkül nem, hogy a konszenzus, de még az egyeztetések is ki vannak zárva. Kérdés marad a tárgyalás a jobb- és szélsőjobb szervezetekkel, én ezeket kerülném, mint a pestist, ugyanis fennáll annak a veszélye, hogy a különben nem túlzottan támogatott csoportok a közös ellenzéki fellépés hátán lovagolnak be a hatalomba, és ezt senki sem akarhatja, már persze rajtuk kívül. Mellesleg a Jobbik a kordonnembontó akciójával már meg is mutatta, mennyire tárgyalóképes partner: el akarta lopni a showt, az már más kérdés, hogy a rendőrség meg tőlük lopta el.

Aztán majd lesz valahogyan: de amennyiben az ellenzék teljes összefogását vizionálja valaki, annak jusson eszébe: annak idején, a rendszerváltáskor helyet követelt magának az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain a Münnich Ferenc Társaság is, azzal az indoklással, hogy ők az akkori kormányzatnál baloldalibbak, így ők is ellenzék.

Valahogy sikerült őket eltanácsolni emlékeim szerint, Antoniewicz Rolanddal együtt, aki később örmény trónkövetelőként lépett fel, természetesen Münnich Ferenc szellemében, de a példa előttünk áll: ahogy nekik nem volt keresnivalójuk annak idején az ellenzéki egyeztetéseken, úgy most a szélsőjobbnak sincs.

Tehát az ellenzék közös fellépés előtt jobb, ha tisztázza, kicsoda is ő és mit akar – onnantól kezdve minden sokkal egyszerűbb lesz.

Feltéve, hogy nem lesz jégeső.

Szele Tamás

Hát kérem, ez egy szubjektív beszámoló lesz. Történt ugyanis, hogy ma összeült a Kossuth téren Magyarország legjobban fizetett énekkara, amely összesen két számot ismer, a Himnuszt és a Szózatot, miből kifolyólag környülállásokkal kell szembenéznünk. Egyelőre egy dolgot tapasztalt az önök szerény krónikása mindegyik fél részéről: következetlen káoszt.

Ugye, a nap azzal kezdődött, hogy a Készenléti Rendőrség kiürítette a teret, itt csak egy mozzanatot emelnék ki: Galgóczy Péter zaklatását, ugyanis ha van velejéig becsületes, őszinte ember ebben a magyar politikai katyvaszban, ő az – és hát fizikai adottságai nem egészen azonosak a gyorslábú Akhilleszével, sőt. Kerekes székben él: más dolog engem kivinni esetleg egy tüntetésről a 187 centimmel, 80 kilómmal és kissé harcias természetemmel, és megint más őt. De bizony elbántak ővele: szeretném felhívni az intézkedő úriember figyelmét arra az apróságra, hogy amennyiben kezdenek leszáradni a kiálló testrészei, felesleges orvosokat zavarnia a problémával, tibeti átkot mondtam rá, és az fog. Nos, ennyit az atrocitásokról.

Én magam tíz órakor értem a térre, kissé csalódottan, akkor ugyanis már közismert tény volt, hogy mivel nincs kordon, nincs is mit bontani, így sok fontos merény kifordult medribül. Itt jegyezném meg, hogy a Jobbik szisztematikusan félreinformálta a sajtót, ugyanis mindenki a Képviselői Irodaház felől várta őket, korábbi szíves (kiszivárogtatott) információik alapján, erre fel megérkeztek jóval korábban a Bazilika irányából, tehát mintegy 180 fokos eltéréssel. Javaslom, hogy a továbbiakban ne jelentkezzen egyik képviselőjük sem bombázópilótának, mert komoly gondjaik vannak a navigáció terén, és még megbombázzák New Havent.

Tehát reggel tízkor ott tartunk, hogy a hősies Jobbik nem bontott kordont, mert nem volt mit, ellenben hajnalok hajnalán elvitték a tiltakozókat és felmosták a teret, nehogy megzavarják a kórismét. Bocsánat, kórusműt. Kodály: Morbus Hungaricus. Helyesbítek, mi lehet velem... Psalmus Hungaricus. Tisztuljunk, emberek, istentisztelet lészen itt.

Volt, bár fogalmam sincs, ki vezette le, ugyanis Istent tisztelni bárhol lehet magánemberként, de intézményesen azért minimum lelkész kéne hozzá. A Balog nem, az biztos.

Míg a jól fizetett énekkar zsolozsmája zengett az épületben, magam is eljutottam a térre – hangsúlyoznám, reggel tíz óra van, és ötször kérdeztem meg a metrón a jegyellenőrtől, hogy biztos megáll-e a szerelvény a Kossuth téren.

Biztos.

Akkor menjünk, legfeljebb a jó de Ruyter admirális majd kivált a gályáról.

Nos, a közlekedés a korábbi adataink ellenére egyáltalán nem volt lezárva. Láttam én ott kétsoros, igen laza és sűrűn ásítozó rendőrkordont, le is fényképeztem, nem voltak veszélyesebbek, mint egy vízköpő a Parlamenten, körülnéztem, épp mikrofon-próbát tartott egy érdekes csoport, kikről azonban semmit nem sikerült megtudni azon kívül, hogy a Szentkorona-tan hívei, és ha harminc főre becsülöm forradalmi tömegüket, erősen túlzok, láttam emelődarut, palánkot és értetlenkedő turistákat.

Ezt láttam én.

Mivel egyszerűen nem volt miről tudósítanom, ügyeim intézésének láttam, éspedig a szintén állítólag nem közlekedő 78-as trolibuszt igénybe véve.

Mint utólag megtudtam, menet közben, távozásom után pár perccel beengedték a tüntetőket, később kiszorították őket, aki bent volt, az most be van zárva, aki mégsem, ki van zárva és az egész úgy néz ki, mintha felsőbb matematikai mátrixegyenleteket kívánna megoldani a karhatalom csuklógyakorlat és balett útján.

Kérem tisztelettel: be kell vallanom, annak dacára, hogy jártam a helyszínen, fogalmam sincs, mi a fene zajlik ott.

De az nagyon zajlik.

Csak remélhetjük, hogy az esti órákra, a Mi vagyunk a többség 3.0 demonstrációjának idejére letisztul a helyzet, mert ez így, ilyen formában egy bonyolult és tökéletesen értelmetlen társastáncra hasonlít, mármint, ami az épületen kívül zajlik.

Ami épületen belül, az meg szimpla aljasság.

Összegezzük tehát: a helyzet pillanatnyi és a lehetőségekhez képest viszonylag pontos elemzése személyes tapasztalat alapján:
hadak érkeztek a Kossuth térre, kis számban, épületen belülre, valamint kívülre, egyesek egyenruhában, mások civilben, és nincs velük ápoló.

Reméljük, inkább előbb, mint utóbb átláthatóvá válnak a folyamatok.

Ez egyelőre egy értelmezhetetlen örvény.

Turbulencia.

Szele Tamás

„Én azért vagyok, hogy te ne is legyél” - szólt Hofi poénja, és manapság már nem is annyira poén. Illetve legyünk pontosabbak: elég sokan érzik úgy, hogy a létezés csúcsát és koronáját jelentik, mindenki más pedig csak hátráltatja őket, így jobb lenne, ha rajtuk kívül senki sem létezne. Ezt a társadalmi kísérletet egyszer már lezártuk, a nürnbergi perben, de úgy látszik, nem mindenki vette tudomásul.

Jaj, tetszenek mondani, belpolitika, lesz ez. Igen, belpolitika. Már emelkednek szóra a váteszek, megbélyegezni a gondolkodásomat, harsogván, hogy ez a Jobbik már nem az a Jobbik, de le kell hűtenem hév kebelüket: szó nincs semmiféle Jobbikról (mellesleg: dehogy változtak meg, csak erről máskor).

Rosszabb a helyzet: átlagemberekről van szó. Szerencsére még nem a többségről, de a jelek már így is nagyon riasztóak. Konkrétan tolnai emberekről. „Tolnai tájak, tolnai emberek”, ahogy azt Ordas Iván riportkötetének címe mondja, melyet akkor állított össze, amikor már nagyon kellett neki a sörpénz. Hogy mit írna most Iván bácsi Tolna megyéről? Biztos igyekezne valami szépet, szerelmes volt abba a tájba, ahogy én is rajongtam érte, míg ott laktam, vagy két évig – igaz, én a prosperitás egyik ritka időszakát fogtam ki, szemmel láthatóan és napról napra fejlődött Szekszárd, pezsgett a kulturális élet és a gazdaság, valamint ne felejtsük el, hogy huszonegy éves voltam, ráadásul a helyi rockklub társelnöke. Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés.

De azóta ott valami nagyon félrecsúszhatott. Nem jártam Tolnában a sorozásom óta, mely huszonnégy éves koromra esett mindenféle adminisztratív okok miatt, egyszóval az utóbbi huszonhat évben sokat nem tapasztaltam arrafelé, de jó hír kevés jött, vagy inkább egy sem. Még hír is alig. Iván bácsival fel kéne kössük mindketten az alsóneműt erősen, ha valami szépet akarnánk írni, csúnyát viszont lehetne. Elég csak az őcsényi menekült-üdültetés körüli botrányra gondolnunk, márpedig Őcsényt ismerem, volt hogy naponta jártam oda. Már azt sem értettem: hiszen emlékszem, mikor Szekszárdon feltűnt Ahmed Osman barátom, aki szudáni volt, az egész város egy emberként szerette meg, hívogatták mindenhová, sosem maradt szomjas – emlékszem egy esetre, épp nálam lakott, mondja, hogy menjünk el inni valamit. Az ám, csakhogy épp, ha két italra volt pénzünk: azt mondta, egyet se féljek, menjünk csak. Bemegyünk a szórakoztatóipari üzemegységbe, kocsmáros már messziről kérdi „Sört, Ahmed, mint mindig?” „Ném”- rikkantotta el magát Ahmed a maga szudáni akcentusával - „mágyár ember burt iszik!” A kocsma összeomlott a röhögéstől és annyi bort kaptunk, hogy még harmadnap is nyögtük. Hát épp ezért nem értem: hogyan válhatott ebből a kedélyes, befogadó környékből olyan, ahol még a két hetes üdülésre érkező, kisgyermekes családoktól is rettegnek?

Csakis úgy, hogy beütött a féreg: a szőlőkbe a filoxéra, az emberekbe a propaganda.

A minap meg már menekült sem kellett Tolnanémediben a gyűlölködéshez. Lehet ám a magyar testvért is utálni, sőt meg lehet próbálni kiutálni is, ha az egy kicsit más, mint amit megszoktunk. Mondjuk, ha enyhe- vagy középsúlyos értelmileg akadályozott személy. Én magam a 24.hu (https://24.hu/kulfold/2018/05/06/fogyatekos-nepszavazas-tolnanemedi/) tudósításából és a Tolnai Népújság (https://www.teol.hu/kozelet/helyi-kozelet/ervenytelen-nepszavazas-epulhetnek-az-otthonok-1109595/) híréből tudok az esetről, de nincs is a történtek után nagy kedvem személyesen utánanézni. Hát lássuk, mit mond a 24.hu?

„Négy lakóházat és egy foglalkoztató épületet hoznának létre Tolnanémediben enyhe és középsúlyos értelmileg akadályozottak számára, hogy a jelenlegi nagy létszámú, kórházjellegű intézményekből méltóbb körülmények közé költözhessenek. A négy, különálló épületben összesen 48 személyt helyeznének el alapos előkészítés és beszoktatás után, a foglalkoztatóba pedig még egyszer ennyi érintettet hoznának minden nap a közeli települések támogatott lakhatást nyújtó otthonaiból.

Tolnanémedinek a túlnyomórészt uniós pénzből finanszírozott fejlesztés nem kerülne semmibe: a felajánlott öt telek az önkormányzat tulajdonában maradna, az intézmények viszont munkahelyeket, legalább 500 millió forintos beruházást és a jövőbeni uniós pályázatoknál pozitívabb elbírálást jelentenek. Május 6-án mégis helyi népszavazáson döntenek arról, hogy az önkormányzat használatba adhatja-e a jelenleg üresen álló telkekeket — vagyis arról, hogy Tolnanémedi hajlandó-e befogadni 48 fogyatékkal élő személyt.

A népszavazási kérdést a település korábbi polgármestere, Miklós Lajos nyújtotta be, a kiíráshoz szükséges 218 aláírás birtokában, saját bevallása szerint a tolnanémediek kérésére. A népszavazás előtt Miklós Lajos szórólapokon győzködte a helyieket, hogy menjenek el a népszavazásra és szavazzanak igennel, tehát arra, hogy tiltsák meg a képviselő-testületnek a telkek átadását.” (24.hu)

Száz szónak is egy a vége: a kezdeményezők a legaljasabb, zsigeri rettegésekre játszottak, a félelemre a másféle embertől. Régi dolog ez, kőkorszak előtti, csak a mai homo sapiens többek között arról ismerszik meg, hogy uralkodik az ösztönein, pláne, ha az Európai Unió büszke polgára. Nem végzi a dolgát az utca közepén, akkor sem, ha ott érzi meg, hogy ideje volna, és nem hallgat primitív félelmekre, mert tudja, hogy azok megalapozatlanok. Arról már nem is szólva, hogy ez az állapot, melyben a volt elöljáró által kifogásolt polgártársaink leledzenek, bárkinek a családjában előfordulhat: és végső soron is, azért élünk társadalomban és nem hordában, hogy kölcsönösen segítsük egymást. Aki csak az előnyeit akarja élvezni a közösségnek, de ő maga semmit sem hajlandó elviselni az esetleges hátrányokból, barlangba való, nem kőházba.

Aztán nézem ám a népszavazás szórólapját is. Idézem is, mert érdemes – névtelen „véleményeket” sorakoztat. (Kép: 24.hu)

„Eddig sokan a migránsoknak ágyaztak meg, most meg megágyazunk a zártosztályosoknak?”

„Ezzel lesz munkahely? Nekik lett, nekünk nem. Igazságtalan.”

„A menyem szószerint azt mondta, hogy felejtsem el az unokák nyaralását, nem hozza ide prédának őket.”

„Mi van, ha késsel jön nekem valamelyik, mert olyanja van? Majd tanítják az iskolában, hogy mit kell csinálni ilyenkor a gyerekemnek?”

„Alkoholt vehetnek a boltban vagy a presszóban?”

„Én megmondom őszintén: se migránsokat, se bolondokat.”

„Aki kitalálta, annak kéne inkább befogadni a saját házába mindegyiket.”

Folytatnám, a képen még akad pár érdekes megnyilvánulás, még azt sem mondom, hogy mindegyiket az ujjából szopta a szórólap fortélyos szerkesztője, de az ebben a szomorú, hogy ezeket a mondatokat már évek óta halljuk. Csak épp nem magyar állampolgárságú értelmileg akadályoztatottakkal kapcsolatban, hanem – a „migránsokról” szokták mondani.

Ragaszkodjunk a tényekhez: a tolnanémedi népszavazás érvénytelen volt, az otthonok megépülnek. Pontosabban a 861 szavazásra jogosult közül 184-en járultak urnához, 161-en szavaztak igennel, 21-en nemmel és két voks érvénytelen. Tehát maga a nép nem vesztette el teljesen emberségét, józan eszét, csak az egyötöde. Dicsőség a négyötödnek, akik inkább oda sem mentek, szégyent hozni a falura, de magukra is – mert szégyen, hogy ez a kérdés és ezek az érvek egyáltalán felmerülhettek.

Volt már társadalom, amelyik mindenkitől meg akart szabadulni, faji, egészségügyi, közösségi, felekezeti és bármely más alapon, amit csak elő tudtak szedni, csak ettől a társadalomtól és a vezetőitől meg a világ szabadult meg gyökerestől a második világháború útján. A náci Németországban nevezték a fogyatékosokat „Unnütze Esser”-eknek, haszontalan kenyérpusztítóknak, és meg is ölték őket az eutanázia-program keretében: csak 1939 szeptembere és 1941 augusztusa között hetvenezer főt pusztítottak el.

Van hát arra példa, kik is „szabadultak meg” a hátrányosabb helyzetű embertársaiktól, csak, mert kényelmetlennek érezték a látványukat, költségesnek az ápolásukat. Bizony, a szórólapról is az ő szellemüket érzem visszaköszönni: mert ha mindenki úgy gondolkodik, ahogyan ők, tehát sikert érnek el, a nagy világon, a kerek ég alatt nem lesz hely senkinek sem, akit ők fogyatékosnak találnak.

És az bizony elég viszonylagos fogalom: eljuthatunk még oda is, hogy elmebajnak tekintik azt is, ha valaki nem ért velük egyet. Ugyan arra meg a Szovjetunióban volt példa, nem is kevés.

Mondom, ne szidjuk a jó némedieket, mert nem szavazták meg a gyalázatot. Inkább távol maradtak. De hideglelős a gondolat, hogy akadt 161 ember, aki erre mégis igent mondott.

Aki azért van, hogy aki más, aki tőle eltér, akinek nehezebb az élete – az ne is legyen.

Én olyan Tolna megyére emlékeztem, ahol nyugalomban éltünk, szépek voltak a lányok, tüzesek a vörösborok, bőségesek az ebédek és vígan koccintottunk a szudáni haverral, mert nem a mássága érdekelt minket, hanem a hasonlósága.

Hiányzik az a régi Tolna megye – de hát Magyarországból is másfélére emlékeztem.

No, az még jobban hiányzik.

Szele Tamás

Nem, kérem, nem hagytam abba az álhírlapok üldözését az elmúlt héten, csak egyrészt zajlott az élet a valóságon innen is, nem csak a valóságon túl, másrészt nyomoztam. Pipázva, mint egy Sherlock Holmes. Ráadásul eredményesen. Annyira eredményesen, hogy ez most kicsit kínos is lesz – de muszáj foglalkozni a dolgokkal, érdekes eredmények születtek.

Először is: az eddig névtelen és elérhetetlen fake news-világ kezd kibukkanni a misztikus ködből. Eddig az volt a legfőbb eredmény, miszerint megtudtuk, hogy az anephangja című rémmese-antológiát bizonyos Manyika követi el (http://huppa.hu/szele-tamas-manyika-idogepe/) – most már vannak nevek, címek, elérhetőségek is. Más kérdés, hogy pont emiatt jogi nyilatkozatok, felszólítások és korlátok is vannak, tehát a szokottnál óvatosabban és jogkövetőbben kell fogalmazni.

Két esettel foglalkozunk ma, és ezért külön felhívnám a figyelmet, hogy az etikátlan sajtó nem valamely politikai oldal sajátja: ugyan jobboldalt inkább megfigyelhető, de baloldalt sem röstell pár ember – kollégának nem nevezhetem őket – aljas és megengedhetetlen eszközökhöz folyamodni. Vegyük például az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága nevű valamikori Facebook-csoportot, ami mára önálló orgánummá, külön honlappá nőtte ki magát. Az odáig rendben van, hogy radikálisan ellenzékiek, egészen a fanatizmusig, illetve maga a fanatizmus már nincs rendben, mert trágyát takarítani lapáttal kéne, nem úgy, hogy felégetjük az istállót, de lelkük rajta, ez - speciel – nem etikai vétség.

Az etikai vétség a plágium.

Mert mit látunk náluk pár napja?

Beszélgetés, erős címmel: „Dr. Varga Zoltán: Orbán Viktor retteg, mint minden diktátor!

Írta: Rubóczki Tamás 2018. május 3.” (https://olkt.hu/dr-varga-zoltan-orban-viktor-retteg-mint-minden-diktator/)

Interjút készíteni bizony mesterség, jó interjút készíteni tán művészet is. És ez az interjú igenis jó: kár, hogy megjelent már előbb a 168 órában, Sándor Zsuzsanna tollából... (http://168ora.hu/itthon/orban-retteg-mint-minden-diktator-149308) Igaz, nála nem volt felkiáltójel. Profi ritkán használja címben: olcsó, hatásvadász eszköz.

Akkor mi is történt itt? Az OLKT ugyan utólag az írás alá az elérhető legapróbb betűkkel beapplikálta, miszerint „Az eredeti cikk itt található.” és megadta a linkjét, ez talán annak volt köszönhető, hogy az olvasók jelezték, hogy átlátnak a szitán, a fotós nevét is levették (ugyanis az első verzióban nem az ő képei szerepeltek), egyszóval a jogi formaságoknak – utólag, mondom, utólag – némiképp eleget tettek, de ha fel nem figyel rá néhány ember, aki mindkét változatot látta, hát Sándor Zsuzsannát máig Rubóczki Tamásnak hívják. És nem lehet minden írás mellé őrséget állítani.

Jó, mondjuk most rájöttek a hibára (mert figyelmezették őket), de mi lesz a sajtótermék hitelével? Ja, semmi, nem az a legfontosabb. Továbbra is ott maradnak az ellenőrizetlen, ellenőrizhetetlen forrású mémek, például az Egy Akárki (édesanya, édesapa, nyugdíjas, fiatal, satöbbi) Levele című szösszenetek, melyek az ötvenes évek munkáslevelezőitől származhatnak, ugyanis ember nem fog úgy sajtólevelet írni, hogy ilyen általános módon szignálja. Feltűnik még náluk a roppant hitelességéről közismert Molnár F. Árpád és a magyar politikai élet legtöbb szereplője, bár ahogy elnézem, a felük sem tudja, hogy ő ott publikál. Legalábbis például Lendvai Ildikóról nehezen hinném, hogy a nevét adná egy ilyen hiteles oldalhoz.

No, mindegy, jogilag, hangsúlyozom, jogilag nem lehet kifogással élni, a szakmai etika meg le van tojva. Mondjuk lévén, hogy ez valóban csak a profikat érdekli, nem is csoda. Menjünk tovább, most kormánypárti vizekre tart a fregatt, ágyúkat kartácsra tölteni!

Nos, akkor tekintsük a hirmagazin.eu Soros-interjúját. (https://www.hirmagazin.eu/ezt-te-sem-hitted-volna-kiderult-a-nagy-titok-migrans-ugyben-soros-gyorgy-exkluziv-interjuja-osszatok-meg-ezt-a-cikket-mert-ezt-az-aljassagot-mindenkinek-meg-kell-tudnia)

A hamis Soros-interjú manapság lassan kötelező kűr az álhírlapokban, akinél még nem jelent meg ilyesmi, azt kigolyózzák az úri kaszinóból és a grófokkal nem párbajozhat, grófnőkkel nem vérbajozhat, szóval kihagyhatatlan, elkövette a hirmagazin.eu is.

A szokott hazugságdömping, olyan állítások, kifejezések, melyeket soha nem hallhatnánk egy üzletembertől, csak éppen nem idézhetjük: tiltja a törvény. Ugyanis a hirmagazin.eu nem tucatáru, nem olyan, mint a többi álhírlap, nekik van impresszumuk és jogi nyilatkozatuk is, melyben tiltják, hogy a náluk megjelent írásokat akár részben, akár teljesen bárki az engedélyük nélkül idézhesse. Azt azonban nem tiltják és nem is tilthatják, hogy – mint fentebb látható – megadjam a hozzáférést, elérhetőséget. Ki-ki olvassa el, ha nem hisz nekem, én ugyanis azt mondom, hogy az interjú fiktív, a forrásként megadott dga-uk.com nem létezik, illetve létezik egy dga.com: ami azonban üzleti tanácsadó cég 1993 óta és soha nem írtak semmit Soros Györgyről (http://www.dga-group.com/)

No, de nem is az a lényeg, hogy hazugság, azt már megszokhattuk: az a lényeg, hogy van gazdája! Ez az, ami szokatlan a fake news világában. Ugyanis a valóban hihetetlen interjú címe alatt olvasható: „közzétette: Géza”. Géza pedig az impresszum alapján nem lehet más, mint a lap főszerkesztője, legalábbis megalapozott vélelmünk szerint, vagyis Bognár Géza. Sőt, ő „tette közzé” az interjút magyarázó későbbi anyagot is (https://www.hirmagazin.eu/olvasoink-kertek-labjegyzet-a-soros-gyorgy-interjuhoz), melyben elismeri, hogy izé, ezek „másol, más platformokon megjelent tartalmak”, és idézeteket mutogat – elérhetőségek nélkül, természetesen.

Akkor most ez interjú?

Nem interjú, ugyanis interjú az, amikor valaki személyesen beszél valakivel valamiről, majd a beszélgetés tartalma szerkesztett formában megjelenik valahol. Itt azonban nem beszélt senki senkivel, sem a hirmagazin.eu, sem a sosemvolt dga-uk.com részéről. Hamisítvány, elejétől végéig.

Különben ez az orgánum még nem is nevezhető a legvéresszájúbbnak, ha van egyáltalán ilyen rangsor, migránsozik keményen, de látszik, hogy valakik szerkesztik. Azért is vagyon neki impresszuma. Akadnak benne bőven nem politikai természetű hírek is, csak ami politikai – az ilyen. Másfelől az is érdekes, hogy megjelenik több nyelven is, persze a magyar változattól eltérő tartalommal: a román nyelvű variánst például hírügynökségi anyagokból rakták össze, mondjuk a német és az angol nyelvűt is, de ez mégis azt jelenti, hogy ott valaki legalább valamennyire kell beszélje ezeket a nyelveket, legalább annyit értenie kell, hogy miről szól a hír. Megjegyezném: a hírügynökségi anyagok felhasználása természetesen megengedett, csak nem a teljes anyagé, változtatás nélkül, és nem úgy, hogy saját tartalmat nem adunk hozzá.

Egyszóval: akár az egyik, akár a másik esetet tekintem, arra jutok, hogy van névvel vállalt, lenyomozható, követhető álhír vagy plágium is, ezeket néha módosítják, néha magyarázzák (a legtöbbször nem), viszont ha egy anyag egyszer kiment, az olvasó minden utólagos magyarázatot vagy helyesbítést külön kezel, az eredetitől függetlenül (amiben van is némi igaza, hiszen külön is olvassa őket). Így hát az eredeti álhír – amennyiben elég tetszetős és sokak elképzelésével egybevág – zavartalanul fog terjedni a továbbiakban is. Ezt nagyban gyógyítaná, ha a helyesbítéseket az eredeti alá tördelné be a szerkesztő (mondjuk az OLKT valahogy így tett, csak az nem helyesbítés volt, hanem módosítás), de hát ne várjunk hatékony helyreigazítást olyanoktól, akik helyre sem akarnak igazítani.

Tudom, hogy ez az írás felhördülést fog kiváltani bizonyos körökben: hördüljenek, ahogy és amennyire tetszik, a tények sajnos tények maradnak, és nem függenek senki véleményétől sem. Ez nem érzelmi kérdés.

De hát nincs jó világ? Nincs sajtószabadság? Hiszen láthatjuk: bármi megjelenhet, még az is, ami nem igaz!

Hát hiszen pont ez a baj. Hogy elöntötték a világhálót a bármik, akármik és hazugságok: senki sem fogja kiverni a fejemből, hogy oka van annak, miszerint a gyeplőt pont most dobták a lovak közé, tán még kicsit a fenekükre is vágtak az ostorral.

Addig megy majd a folyamatos lódítás, hazudozás, ferdítés és egyéb etikátlan magatartás mindkét oldalról, míg okot nem adnak majd a sajtótörvény módosítására, és onnantól kezdve majd nem bármi jelenhet majd meg, hanem semmi, amit nem engedélyeztek központilag.

Egyszóval: minden hazug, etikátlan írás egy-egy lépés az állami cenzúra bevezetése felé.

Foszladozó kötélen táncolnak az álhírlapírók, de mit nekik Hekuba: ha majd nem foglalkozhatnak ezzel, elmennek más munkakörbe, esetleg beállnak nemzeti szabadsághősnek egyik vagy másik oldalon.

A valódi, hiteles, független sajtó meg majd éhen hal.

Az őket már nem fogja érdekelni.

Szele Tamás

Nem fogják elhinni, de ez az új kormány műfaji meghatározása. Az ember azt hinné, a kormány a végrehajtó hatalom gyakorlásának központi, legfőbb szerve, de ez csak tegnapig volt így: tegnaptól a harcosok klubja, mint azt Orbán Viktor bejelentette volt szokása szerint a Kossuth rádióban. Mondott ő más érdekességeket is: Magyarország például a jelek szerint kémregénnyé változik.

Vagy horrorrá.

De menjünk szépen, sorban. Először is, mivel kormányzati jelentőségű interjúról van szó, legyünk kényesen pontosak és jelöljük meg a forrásunkat – nem az ablakon fújta be ezt a szöveget a szél, nem is pletykában hallottuk, hanem maga a kormany.hu tette közzé (http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/vegigvisszuk-az-alkotmanymodositast). Ennek kiemelése azért is fontos, mert könnyen megeshet, hogy a józan gondolkodású olvasó nem hinné el, miket beszélt összevissza ez a politikus, élő adásban ráadásul, vágatlanul.

No tehát, mit talált a legfontosabbnak? Azt hogy lesz néki három helyettese, név szerint Fanyűvő, Kőmorzsoló és Vasgyúró, ő maga meg Fehérlófia lesz.

Vagy fehér fólia.

Vagy valami.

Bocsánat, az a mese, a valóságban:

„Semjén Zsolt KDNP-elnök általános helyettes lesz - aki a nemzetpolitikáért, az egyházakért és a magyarországi kisebbségekért felel majd -, Pintér Sándor belügyminiszter nemzetbiztonságért felelős, Varga Mihály pénzügyminiszter pedig egyúttal gazdaságért felelős miniszterelnök-helyettesként dolgozik majd.”

Ez idáig nagyjából rendben is lenne: minden vezető úgy szervezi meg a munkáját, ahogy célszerűnek találja, én mondjuk kicsit sokallom a három vicekormányfőt, de ő tudja, mit akar. Ámde nem csak tudja, el is mondja!

„Nem liberális demokráciát építünk, hanem kereszténydemokráciát, amelyben az emberi méltóság a legfontosabb, a hatalmi ágak szét vannak választva, a szabadság egy feltétlen érték, a családokat támogatják, a globális ideológiákat elvetik, hisznek a nemzet fontosságában, küzdenek a teljes foglalkoztatottságért...”

Hm. A mondat végén ugyan említi a női egyenjogúság védelmét és az antiszemitizmus elleni harcot is, de mindannyian tudjuk, mit jelent az, ha ez a társaság megvéd valamit vagy harcol valamiért, netán valami ellen. Egy szóban: „Fedezékbe!”

No, de folytassuk a strukturális változásokkal, mert itt derül ki, miért is olyan nagyon fontos a nemzetbiztonsági miniszterelnök-helyettes.

„A közvetlenül hozzárendelt, új közigazgatási egységként létrejövő Miniszterelnöki Kormányirodáról elmondta: feladata lesz a minisztériumok közigazgatási államtitkárainak koordinálása, ehhez a szervezethez rendelték a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, és egy egységes hírszerzési központ is működik majd a kormányirodán. Utóbbi lehetővé teszi, hogy Magyarország az erőteljes nemzetközi versenyben jobb információ- és hírszerzési tevékenységet mutasson fel - jegyezte meg.”

Micsoda? Jól tetszettek olvasni: saját kis hírszerző ügynöksége lesz ennek a... ennek a kormányfőnek. Orbán Dulles. A saját céljai és elképzelései mentén fognak hírt szerezni. De ki a célpont?

„Arról is beszélt, hogy erkölcsi kötelességük végigvinni azt a migrációellenes alkotmánymódosítást, amelyet az ellenzéki elutasítás miatt 2016-ban nem sikerült elfogadni. Ehhez kapcsolódik a Stop Soros törvénycsomag is - tette hozzá, úgy fogalmazva utóbbi javaslatról:

szeretné, ha „Soros György árnyékhadserege feljönne a fényre”, és nem titkolná el, kitől és mennyi pénzt kap.

A migráció nem emberi jogi, hanem nemzetbiztonsági kérdés, ezért úgy kell eljárni, hogy aki migrációs kérdéssel akar foglalkozni, annak a nemzetbiztonságtól meg kell kapnia a hozzájárulást a tevékenységéhez. Az illegális bevándorlást támogató nem magyar állampolgároknak pedig ki fogják tenni a szűrét az országból - szavai szerint erről szól a Stop Soros.”

Nehéz ám olyan árnyékhadsereg ellen küzdeni, ami nem létezik, de ha nincs, ne féltsük az újdonsült gumitalpú legényeket: majd csinálnak ők, ahogy az ötvenes években is termett éppen elég jugoszláv ügynök, vatikáni vagy belga kém, kit mivel vádoltak meg épp. Szóval, hölgyeim és uraim, erre megy ki ez a játék. Vamzerok kora jő, koncepciós pereké. És mindenható titkosszolgálatoké.

De hagyja mindezt az Unió?

Hagynia kell, ugyanis csak kivételes esetekben szólhat bele a tagállamok belügyeibe, illetve akkor is csak ajánlásokkal élhet és támogatásokat vonhat meg, mellyel végső soron nem a politikusokat, hanem a lakosságot büntetik – tehát kétszer is meggondolják a szankciók alkalmazását, különös tekintettel a 322-es cikkelyre. Mondjuk ezt megint másképp tudja, mint mindenki más – lássuk csak, hogyan vezeti elő?

„A következő EU-s költségvetésre vonatkozó tervekről szólva azt mondta: a legfontosabb tanács az, hogy „csigavér”, hosszú lesz ugyanis a vita. Kiemelte: a hét évre szóló közös költségvetést egyhangúlag kell megalkotni. És „amíg a magyarok azt nem mondják, hogy mehet, addig nincs költségvetés” - hívta fel a figyelmet.

Magyarországnak és Közép-Európának semmilyen - sem jogállamisági, sem költségvetési - vitától nem kell félnie - jelentette ki. Hozzáfűzte: jogállamiság ügyében Magyarország különösen nyugodt lehet, mert 2013-ban teljesen átvizsgálták, és papírunk van arról, hogy a jogállamiság rendben van.”

Édes uram. Már 2013-ban sem volt rendben, de egy öt éves vizsgálat eredménye nem fogja felülírni az aktuális kutatások által kiderített adatokat. Mondjuk például öt évvel ezelőtt Pistike nem lopott mozdonyt, de ez kicsit sem jelenti azt, hogy idén nem lophat – lehet, hogy közben rászokott, rossz társaságba keveredett vagy mozdonyvezető lett, és kitanulta, hogyan kell elkötni a lokomotívot (elnézést a mozdonyvezetőktől: tudom, hogy ez lehetetlen).

Azonban a miniszterelnöki interjú utolsó mondata a legjellemzőbb. Cseppben a tenger, egy mondatban a mai magyar kormányzat.

„Az Európai Parlamentben most nem a néppárté a legnagyobb frakció, hanem Soros Györgyé.”

Hát, ahol Orbán Viktor Fehérlófia, ott Sorosból csinálnak Hétszűnyű Kaponyányi Monyókot.

Akkor összegezzük.

A kormány harcosok klubjává alakul, új titkosszolgálat alakul (a meglévő hat mellé), kíméletlen harc indul az alkotmánymódosításért és Soros árnyékhadserege ellen.

Koncepciós perek várhatóak, a Soros-hadak ellen pedig besúgóhadak bevetése.

És ha nincs Soros-bérenc, majd csinálnak – ebben nagy hagyományaink vannak.

Szeretnék egyszer már egy országban élni, nem egy csatamezőn.

Szép a dicsőség, igen szép, csak én már kicsit unom. Főleg, hogy hazug is.

Unjuk ezt már pár millióan.

Szele Tamás

Kérem tisztelettel: megfejtettem Orbán Viktor titkát, méghozzá – meglehet – alaposabban tudom, mint ő maga. Hát hiszen könnyű nekem, gondolkodás útján jöttem rá, mi is az az alapeszme, ami őt állandóan sikerre viszi. Le merném fogadni, hogy ő sosem gondolkodott ezen az princípiumon, hanem egyszerűen és ösztönösen követi, akár a Pokolba is.

Mondjuk, oda is fogja vezetni – de lássuk, miről van szó?

A sajtómunkás élete nagyrészt nem írásból áll. Hanem leginkább informálódásból, témakeresésből, az ember mereng a világháló felett és elolvas minden baromságot, főleg az olyasmiket, amik még véletlenül sem érdekelnék – általában ilyen helyeken kerülnek elő érdekes témák. Már persze attól függ, mi az érdekes, mert ami szép, kedves vagy kellemes, az nem feltétlenül érdekes is. Sőt: többnyire unalmas, mármint a nyájas olvasóközönség számára. Meg aztán, mikor baj van, nem biztos, hogy érdemes szépségeken merengeni: senki sem olvasgatja tűzvész idején Petrarca szonettjeit menekülés vagy oltás helyett.

No, így kószáltam én tegnap a világhálón, mikor megláttam egy kis lapban egy még kisebb írást.

A lap az azonnali.hu, az írás címe pedig: „Orbán Viktor tíz igazsága”. Elkövette Techet Péter. (http://azonnali.hu/cikk/20180503_orban-viktor-tiz-igazsaga)

Már az figyelemre méltó, hogy valaki talált tíz igazságot az orbáni életműben, kérem, Lássuk ezt a remekművet. A cím alapján feltételeztem, hogy fél élet szorgos kutatómunkája áll a pár flekk mögött, amennyiben nem egyszerű seggnyalással állunk szemben.

Tévedtem: ugyanis ez nem egyszerű seggnyalás, hanem bonyolult, szofisztikált, kifinomult példája az alfél nyelv útján történő tisztításának.

Nem is csoda, a szerző jogvégzett ember, művelt, nyelveket beszélő értelmiségi, tanult Némethonban is, és elkötelezett kormánypárti. Illetve, publikál ő mindenhol, hogy úgy mondjam, lefedte már a teljes palettát, de azért lényegében véve és most mindenképpen kormánypárti. Ezt ne rójuk fel neki, mindenkinek vannak gondjai, és mondjuk nem is bűn, ha valaki történetesen nem ért velünk egyet.

A bűn az, ha ennek következtében sérteget. Mert mit mond ez az érzékeny lélek?

„A menekülttéma hosszú ideig velünk lesz még: Nyugat-Európában, amelynek folyamatait, értelmiségi vitáit, sajtóját mára csak a fideszes hátország ismeri, olvassa Magyarországon egyedül, szintén a menekülttéma dominál.”

Édes öcsém, megeszem én azt a fideszes hátországot, mustár és kenyér nélkül, reggelire, amelyik nyugati sajtót olvas nap, mint nap. Én olvasok, naponta, de nekem kell is. Különben meg mi a jófenéért olvasgatná Nyugat-Európa sajtóját annak a pártnak a hátországa, amely párt időnként deklarálja a Nyugat alkonyát? Előbb hinném, hogy Dugint lapozgatnak, eredetiben.

Nem fogom előszedni mind a tíz nemes igazságot, melyet elénk tár a szerző, mert nem is kell, a többi is ilyesféle, csak egy fontos közülük. De az nagyon.

Ez a Titok.

Ez a Nagy Arkánum, a Lapis Philosophorum, csak ez nem örök életet és kedvező anyagi helyzetet ad, hanem hatalmat. Imígyen szól:

„És még mielőtt Tölgyessy Péterrel, Heller Àgnessel vagy Jürgen Habermas-szal akarnának elgondolkodni, jelezzük nekik: végetért az értelmiség diskurzushatalma.

Ma már a nyilvánosság csatornái, terei kinyíltak. Nem fontosabb egy Die Zeit-esszé, mint a Mindenegyben blog nyelvtani hibáktól hemzsegő írása. A baloldal akarta mindig a demokráciát – élvezze hát akkor most az eredményét! Orbán képes volt felismerni, hogy egy tényleges demokráciában Bod Péter Ákosnak vagy Sólyom Lászlónak nincs nagyobb igaza, mint Mari néninek és Józsi bácsinak.

(És amúgy tényleg nincs.)”

Öcsém, attól függ, miről vagyon szó. Történetesen az említett szerzők egyike sem feltétel nélküli rajongásom tárgya, sőt, utóbbi időben kettejük ellen is komoly kifogásaim voltak (Tölgyessy ellen már nagyon régóta), de lássuk, mit mondasz? Azt, hogy a mindenki által elérhető nyilvánosságnak köszönhetően senkinek nincs nagyobb igaza, mint másnak?

De hiszen az igazság sosem volt nyilvánosság kérdése!

Képzeld el, hogy ülünk egy teraszon, és választhatunk, mit rendelünk inkább: francia krémest vagy lócitromot. A francia krémest én javaslom, mert ismerem, a lócitromot te, mert több milliárd légy nem tévedhet, így aztán, ha a puszta szavazattöbbséget vesszük figyelembe, egyértelműen a lócitrom kell győzzön. Ráadásul közlöd, hogy nekem nem lehet nagyobb igazam, mint neked: ugyanolyan hangerővel beszélünk mindketten.

De mi köze a hangerőnek ahhoz, hogy a lócitrom emberi fogyasztásra alkalmatlan? Semmi, ezt te is tudod, ahogy az sem számít, ha minden utcasarkon plakátok népszerűsítik a ló végtermékét. Az sem érv, hogy milyen jót tesz a lótrágya a termőföldnek: annak lehet, de nekem nem, és neked sem.

Ja, és most derül ki, hogy te nem megenni akarod az illető matériát, hanem lenyomni a torkomon, te maradsz a francia krémesnél. A vita lényegében tehát arról szól, hogy 1. egyikünknek sem ér többet a véleménye a másikénál, 2. Minden véleménynek el kell hangzania, így az őrültségeknek is, 3. Mivel azonban te folyamatosan propagálod a lócitromot, és mivel egy olyan többséget képviselsz (a legyekét) mely többség véleményét csakis rajtad keresztül ismerhetjük, ezért aztán a te akaratod fog győzni.

Csak én felállok az asztaltól és hozzád vágom a rendelést, ha győzöl. De ez merő prakticizmus.

Körülbelül ez Orbán sikerének is a titka. Ügyesen meglovagolva azt a folyamatot, hogy mostanság valóban mindenki hangot adhat a véleményének, és azt, hogy az átlagember nem tesz különbséget a vélemény és a tények között (napi vita tárgya a sajtóban az, hogy miért kell megírni a rossz, kellemetlen híreket is), sikerült félresöpörje a tényeket és a hírcsatornák nagy részének kisajátításával, ellopásával monopolizálnia a véleményeket.

Mert hát ha csak neki van véleménye, amit sokan ténynek tekintenek, akkor igaza is csak neki lehet.

Hogy tény, tapasztalat, empíria, mind szemben áll a véleménnyel? Nem számít!

Hogy a kormánysajtó folyamatosan olyan migránsveszélytől retteg, aminek nyoma sincs? Nem számít?

Hogy Orbán mást mond Brüsszelben és mást Budapesten? Nem számít!

Az számít, hogy a véleményeket eltiporva megszerezze a lelkeket.

Hát miről szól a Nemzeti Konzultáció? Hogy teszi fel a kérdéseket? „Egyetértesz velem? Ha nem, dögölj meg!”

De a tények senkit sem zavarnak. A tapasztalatok sem. Itt a vélemények lenyúlása folyik. Amelyik egyetért, az jó, amelyik nem, az nem érdekes.

Egy vélemény esetében – ha vitáról lenne szó – számítana, mennyire megalapozott, mivel támasztják alá. Itt és most nem számít: „senkinek sem lehet nagyobb az igazsága, mint a másiknak”. Nem, öcsém, ez nem demokrácia, a demokráciában valódi viták zajlanak, és nem hittételek, dogmák csapnak össze, egy demokráciában nem le-, hanem meggyőzni akarják a másikat és ha valaki téved, akkor beismeri.

Ez, fiam, visszaélés. A lényege: a vélemény azonos a ténnyel, véleménye pedig csak annak lehet, akit Orbán Viktornak hívnak, ha másnak is van, másféle, az áruló és ügynök.

De ehhez az kell, hogy a Die Zeit és a mindenegyben ugyanannyit érjen, hogy ne legyen különbség a hír és az álhír, a tény és a vélemény között.

Dolgoztok is a sajtó teljes elhiteltelenítésén keményen.

Különben ezt a rendszert törzsi társadalomnak hívják, ahol is a varázsló beszélget a szellemekkel, és akinek nem tetszik, amit mondanak, azt a törzsfőnök parancsára agyonverik a harcosok. Még azt sem mondanám, hogy nem működött hosszú időn keresztül.

Csak éppen a demokráciához annyi köze van, mint lócitromnak a krémeshez.

Ne értsük félre: ez a vita már rég nem a kormánypárt és az ellenzék vitája. Ez az ideológia és a logika vitája, a mítoszok világa harcol a józan ésszel.

Ha nem számít, mennyire okos az, aki véleményt nyilvánít, akkor terjesszük ki ezt más területekre is: például a sportra.

Nem számít, ki korcsolyázik gyorsabban, Liu Shaolin Sanyi vagy Mari néni, senkinek sem lehet nagyobb a korcsolyája a másikénál: lehet, hogy Liu Shaolin Sanyi hamarabb ér be a célba, de Mari néni sokoldalúbb, mert finom pörköltet is tud főzni, és így ő nyeri a gyorskorcsolya-versenyt is.

És Pista bácsi is nyer, mert az ő pálinkája verhetetlen. Legfeljebb kicsit pocsékul korcsolyázik, na és, azért csak kapjon egy aranyat, megérdemli. Persze, korcsolyából kapja az aranyat.

És egyáltalán: kik ezek a korcsolyázók, hogy gyorsabbak mernek lenni a jégen, mint az átlagember?

Hát, ide vezet Techet mester logikája.

Lesz még belőle nagy ember, akárki meglássa.

Akár még törzsi varázsló is.

De csak addig, míg a lócitrom különb a francia krémesnél.

Szele Tamás

- Jónapot, Hacsek, hol járt, hogy hála Istennek nem láttam egy hete?

- Brüsszelben voltam, Sajókám, Brüsszelben, szükség volt rám.

- Nofene. Már ott sincs elég utcaseprő?

- Az van, maga aszfaltjampec, én konzultálni voltam.

- Maga? Konzultálni? Még grünzultálni sem tud.

- Pedig konzultáció volt.

- Biztos, hogy nem inzultáció?

- Annak is vehetjük, de igazából nem. A Manfred Weberrel konzultáltunk.

- És milyen eredménnyel?

- Hát, nála négy ász volt és egy király, szóval veszítettem a végén. De két órán át konzultálgattunk. Utánam jött az Orbán Viktor meg a Szájer.

- Hogyhogy? Ők nem azért mentek, hogy a jövőre tartandó európai parlamenti választásokról és az arra való felkészülésről tárgyaljanak?

- Dehogynem. Hivatalosan én is. Csak aztán előkerült a kártya.

- Maga szerint ők is kártyáztak?

- Hát a Havasi Bertalan azt mondja, hogy nem. De ha otthon kérdeznék, én is ezt mondanám. Ezt is mondom. Dehogy pókereztünk, konzultáltunk.

- Menjen maga a francba, és akkor miért nem a Macronnal vagy a Merkellel konzultálnak?

- Mert azok nem tudnak pókerezni.

- Maga stüszivadász, maga kuoni pásztor, magának sincs semmi politikai érzéke. Jöjjön inkább kedden velem bontani.

- Mit bont, Sajókám, sarokházat vagy szerződést?

- Én, mint hazafi, kordont!

- Hol?

- A Kossuth téren!

- Ejnye már, rossz üzlet...

- Hogyhogy?

- Ha sarokházat bontana, a téglát és a telket legalább eladhatná, a kordont meg maximum ócskavasnak veszik be.

- Maga érzéketlen brüsszelita, maga sorosbérenc, én hazafiságból bontok, nem pénzért!

- És ha beviszik miatta, meg eljárás indul maga ellen, az lesz a bontóper?

- Nem visznek. A magyar rendőr velünk van!

- Jó lenne erről nekik is szólni. De azért lehet, hogy kimegyek magával a Kossuth térre, sokan lesznek?

- Ott lesz egy emberként a nemzet!

- Hátha szeret pókerezni. A Weber mutatott pár trükköt...

- Maga reménytelen, magát csak a szerencsejáték érdekli.

- Ha maga egyszer leülne velem kártyázni, rájönne, hogy az játék ugyan, de semmi köze a szerencséhez. Na, hányra megyünk oda?

- Izé, itt van egy kis gond. Az attól függ.

- Mitől?

- Attól, hogy melyik társasággal megyünk.

- Hogyhogy? Azt hittem, a nemzet megy, egy emberként.

- Az megy, csak külön. Van, aki már előző este kimegy, vannak, akik hajnalban érkeznek, olyanok is, akik délután.

- Jó, hát idő kell, míg összejön a társaság, de mikor lesz a bontás?

- Hát ez az. A Jobbik ugyanis bejelentette, hogy ők bontják le a kordont.

- És?

- Mármost, mivel aznap van a Parlament alakuló ülése, három lehetőség van: vagy eskütétel előtt bontanak, vagy utána, vagy közben.

- Negyedik nincs?

- Hogy lenne?

- Hát, gondoltam az, ha csak mondták, de nem bontanak.

- De mondjuk, hogy bontanak!

- Mondjuk.

- Akkor ha eskü előtt csinálják, még nem képviselők, nincs mentelmi joguk, és elviheti őket a rendőr, tehát be sem mehetnek esküt tenni, hogy képviselők lehessenek és legyen mentelmi joguk. Érti már?

- Úgyszólván világos.

- Azonban, ha eskü után bontanak, akkor már nem viheti el őket a rendőr, mert képviselők, de akkor meg már minek bontani, így is megalakul a Parlament.

- Na, igen. És ha közben bontanak?

- Abba a Kövér nem megy bele.

- És mi lenne, ha adnának egy meghatalmazást?

- Hogy érti?

- Hát ők bontanak, én meg közben bemegyek a Kupolaterembe és leteszem helyettük az esküt egy kis pénzért.

- Magát nem engedik be. És különben is: elképzelem, ahogy az M1 Híradó felveszi, ahogy maga leteszi az esküt az egész frakció nevében.

- Nem bonyolult ez. Én leteszem, ők felveszik, aztán a végén risztelünk.

- Menjen a francba, maga földhözragadt materialista csökevény!

- De különben biztos, hogy lesz kordon, amit bontsanak? Mert képzelje, mekkora kitolás lenne, ha nem volna.

- Biztos, a rendőrség ma reggel közölte, hogy már hétfő este hatkor lezárják a teret, a rakpartot de még a villamos vonalát is.

- Na látja, ez nagyon szép a rendőrségtől. Mert képzelje, ha nem zárnák le dafkéból, és ott állna a Jobbik, jön a nyár, aztán nem volna egy szál kordonjuk sem, amit bontsanak. Tiszta córesz volna.

- De lesz!

- Legyen is, mindig mondtam, az életben a legfontosabbak a jó rendőrségi kapcsolatok. Látja, engem is feltételesen szabadlábra helyeztek.

- De maga nem kordont bontott, hanem hitelszerződést, egyoldalúan!

- Nagy különbség, mondhatom... ha nincs hitelem, nem lett volna mit ne fizessek. És mondja, ki fogja látni a bontást?

- Az egész világ!

- Honnét?

- Hogyhogy honnét, a Kossuth térről!

- Ami le lesz zárva. Még a kamerák sem mehetnek be.

- Akkor is látni fogják!

- Hogy?

- Elegem van magából! Felállnak a kisszékre, és onnan!

- Na jó, nem kínozom tovább. Majd szóljon, ha van bontott kordon eladó.

- Mars ki!

Szele Tamás

Kérem, én egy elhamarkodott ember vagyok. Tegnap megemlítettem egy írásomban a Sargentini-jelentést, mely említés kapcsán két dolog derült ki: egyrészt az, hogy hozzáférhető, nem bizalmas, egy barátom el is küldte – a másik, miszerint tényleg senki sem olvasta el, a legkevésbé Szijjártó Péter. Csak véleménye van róla mindenkinek. No, ha megvan, olvassuk is el.

Laza, könnyed olvasmány a reggeli kávé mellé, angol nyelven, akit érdekel, itt az eredeti is:

http://www.europarl.europa.eu/resources/library/media/20180411RES01553/20180411RES01553.pdf

Mármost, amint halad az ember a meglehetősen száraz, de a végletekig pontos, korrekt szövegben, úgy nő benne a düh. Ugyanis minket részint hülyének néz a kormányunk, részint hülyék is vagyunk. Mondjuk a kormány mindenki mást is hülyének néz. Például nem lehet kiverni a fejükből, hogy Brüsszelben senki sem tud magyarul, fordítók sincsenek, és mi egy másik bolygón élünk, nem azon, amin az Unió fekszik. Mert mit állít Szijjártó mester? (https://www.hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2018/04/28/a-tenyek-meg-az-igazsag-hianyzik-a-libe-jelentesbol/#)

„Judith Sargentini jelentése minősített hazugságok gyűjteménye – mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a külgazdasági-és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette, már unalomig ismert általánosságokat és puffogtatásokat tartalmazó, mindenféle valóságalapot nélkülöző állításokat hordanak össze Magyarországról az EP-ben. „Olyan állításokat, amelyeket százszor, ezer megcáfoltunk”– fűzte hozzá.

„A tények meg az igazság hiányzik a jelentésből”

A külügyminiszter szerint ugyanakkor látszik, hogy a jelentésben minden számít, kivéve a tények meg a valóság. Azt mondta, ebben az anyagban minden számít, kivéve a tények és a valóság. Kijelentette: azt állítani, hogy Magyarországon el akarják nyomni a civil szervezeteket, vagy éppen azt, hogy az ország nem tett eleget az antiszemitizmussal szemben, esetleg, hogy nincsen sajtószabadság, olyan hazugságok, amelyekkel szemben puszta tények állnak.” (Hirado.hu)

Ezt ő a közrádió Vasárnapi Újság című balladaciklusában mondta volt, és ez volt az az ágyúlövés, melynek hatására elindult a mocsokáradat, hogy napok óta mindent elborítson, akár a jelentéssel, akár Judith Sargentini személyével kapcsolatban. Ha ez a túlbecsült úriember csak belenézett volna a jelentésbe – ismereteim szerint valamilyen szinten tud angolul – nem emlegetett volna „hazugságokat” meg a tények hiányát.

Hiba volt, Petike, szarvas hiba.

Akkor lássuk, miről szól maga a jelentés?

Arról, hogy az Európai Parlament a hetes cikkely alkalmazásának lehetőségét mérlegelve (mérlegelve, jó uram, nem elhatározván!) vizsgálatot indít azon tárgykörben, mely alapvető uniós értékek sérülnek, avagy nem sérülnek Magyarországon. Lássuk tehát, mely értékekről vagyon szó!

az alkotmányos rendszer működése;

az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlensége;

korrupció és összeférhetetlenség;

a magánélet és az adatvédelem;

a véleménynyilvánítás szabadsága;

a tudományos szabadság;

vallásszabadság;

az egyesülési szabadság;

az egyenlő bánásmódhoz való jog;

a kisebbségekhez tartozó személyek, köztük a romák és a zsidók jogai;

a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogai;

szociális jogok.

Mindeme értékek helyzete aggályos. Mármost az ügyben indult vizsgálatról a magyar kormány tudott, elannyira, hogy a jelentés végén, a felsorolt források között szerepel Magyarország kormánya, uniós nagykövete, sőt, maga a Külügyminisztérium is! Szóval, nem titokban készült ez, éji homályban, összeesküvés keretében. Le kéne fordítani a teljes szöveget, csak arra végképp nincs terjedelem: az angol eredetit böngészve azonban így is láthatjuk, hogy alapos munkával van dolgunk, minden érték sérülését jogi precedensekkel, ügyekkel és eljárásokkal bizonyítja az irat.

Mindegyikét.

Szó nincs hazugságról vagy propagandáról: ez egy száraz, diplomáciai nyelven fogalmazott jelentés, amitől távol állnak az érzelmek. Itt esetek vannak, eljárások vannak, határozatok és bizonyítékok vannak. Ezt nem lehet lehurrogni, akárhogy tetszenek próbálni. Ráadásul a végkövetkeztetése sem az, hogy Magyarország ellen azonnal alkalmazni kéne a hetedik cikkelyt, vagyis a szavazati jog megvonását, hanem jóval enyhébb. Idézem:

„A fentebb vázolt folyamat fényében a jelentés írója szükségesnek látja felkérni a Tanácsot, miszerint tegyen megfelelő lépéseket a demokrácia, a törvényes rend és az alapvető jogok tiszteletének helyreállítása érdekében Magyarországon.”

Szó nincs cikkelyekről.

Akkor mitől kapott a külügy sikítófrászt mégis?

Attól, hogy a jelentés egy része kitér az igazságszolgáltatás függetlenségére. Az ugyanis a helyzet, hogy olyan javaslatot készül benyújtani az Európai Bizottság, amelynek értelmében az uniós országok a jövőben minősített többségi szavazással felfüggeszthetnék a közösségi támogatások kifizetését az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető tagállamok, például Magyarország vagy Lengyelország esetében. Ez tehát nem a szavazati jogra vonatkozik, szó nincs a hetedik cikkelyről, ez az uniós alapszerződés 322. cikkére hivatkozik.

Mi a különbség? Az, hogy a szavazati jog megvonása csak Magyarország diplomáciai súlyvesztését és érdekérvényesítési képességének gyengülését jelentené, tehát nem játszhatnánk Oroszország trójai falovacskáját az Európai Parlamentben, míg a 322. cikk érvényesítése sokkal jobban fájna, ugyanis az direkt a pénzről szól.

De még ez sem jelentene teljes forrásmegvonást, ugyanis az agrártámogatások folyósítása és a már megkezdett beruházások támogatása továbbra is zajlana, csak újabb pénzecskéket lenne nehéz – bár nem lehetetlen – kilejmolni.

Erről születik tehát döntés többek között az Európai Parlamentben, és még valamiről, ami nagyon fontos: arról, hogy a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetés szerdán bemutatásra kerülő tervezete alapján anélkül függeszthetnék fel a kifizetéseket, hogy a támogatások végső kedvezményezettjei károkat szenvednének. Hogy ezt miként oldanák meg, az egyelőre nem világos, de érdekes lenne.Ez okozza a felháborodást, ez a botránykő, ez az, amitől rohamok környékezik a magyar diplomáciát, illetve azt, amit jobb híján annak nevezünk.

Szijjártó Péter valószínűleg szándékosan keveri össze a hetedik cikkelyt a 322.-edikkel, propagandacélokkal, habár nem világos, hogy egy megnyert választás után miféle népszerűségre lenne még szüksége most a kormánynak: a kétharmadot már megszerezték.

De nem is az a gond, hogy mit tesz vagy nyilatkozik a magyar külügy, mert tudjuk, hogy szokás szerint azt, amit épp akar vagy az eszébe jut.

A gond a káosz, ami a fejekben kavarog a Sargentini-jelentés és a cikkelyek körül.

Nyugalom, hölgyeim és uraim: Brüsszelben senki sem akar minket kisemmizni sem jogainkból, sem javainkból.

Ugyanezt Budapestre vonatkozóan már nem állítanám ilyen határozottan.

De az biztos, hogy minket hülyének néznek.

Szele Tamás