Nehezen fog neki az ember a nekrológnak, nagyon nehezen, de meg kell lennie ennek is. Ma délelőtt 11 óra 30 perckor nyolcvannyolc éves korában, családja körében elhunyt Moldova György, a legolvasottabb magyar író. Nem lehetséges, történjen a világban bármi is, hogy a halála napján lapunk ne búcsúzzon el tőle, remélem, méltó módon sikerül.

Századik napja folyik ez a hadüzenet nélkül, az orosz fél által Ukrajna ellen indított invázió, amelyben az Oroszországi Föderáció kizárólag ukrán területen „védekezik” a nem tudjuk, mi ellen, de világos, hogy ők támadtak, ez agresszív, területszerző háború. Nem először írom, hogy Putyin vív egy másik háborút is, a saját népe ellen, otthon. Meg egy harmadikat a logika ellen.

Ma megint nem arról írok, amiről terveztem – egy igen különös moszkvai pert akartam elővenni – de az talán még várhat holnapig, Kirill pátriárka ügye viszont nem. Magyarország mostani gesztusával minden korábbinál mélyebbre ásta magát a vétólakájság mocsarába.

Ma megint nem a háborúról lesz szó, legalábbis szeretném, ha a magyar sajtó ügyeit senki sem annak fogná fel: inkább csak vetünk egy pillantást a kormánymédia meglepő helyzetére. Meglepő, mert ellentmond a közvélekedésnek, mely szerint a 2010 óta regnáló magyar vezetésnek semmi sem drága, ha propagandáról van szó.

Nem a legjobb hírek érkeznek mostanság Moszkvából. A „mostanságot” az elmúlt egy napra értem: mintha valami nagyon rossz forrna, főne a Kreml konyháján és már érződne a szaga is. Kozmás egy étel lesz az, akárkinek a torkán is akarják lenyomni, megfekszi a gyomrát – már, ha egyáltalán hagyja, hogy megetessék vele.

Folyik most egy vita Magyarországon a tényellenőrzésről, mint szükséges, avagy kártékony valamiről, és én csak azon csodálkozom, hogy ilyen vita egyáltalán létezik. Akad, akire megharagudtam ez ügyben, akad, akire nem, ez a mi dolgunk, és nem fogom részletezni: azt viszont mérhetetlenül csodálom, hogy az elmúlt évek után erről még egyáltalán van vita.

Így, Oroszország Ukrajna elleni inváziójának kilencvenötödik napján, amikor mindkét fél úgy látja, hogy a háború Szeverodonyecknél az egyik fordulópontjához közeledik (és nem biztos, hogy igazuk van, valamint azt sem tudjuk, hány fordulópontja lesz ennek a háborúnak) érdemes eltöprengeni a csodafegyver-problémán.

Mérges egy írás lesz ez a mai, és aki ma trollkodni akart putyinista alapon, hoppon marad: ugyan bőven lenne mit írni a most zajló háború eseményeiről is, a folyamatokról is, amik zajlanak a kapcsán, de most mással fogok foglalkozni, egészen konkrétan azzal, hogy utálom, amikor hülyének néznek.

Nem lesz kellemes olvasmány ez a mai elemzés, ráadásul nincs is benne happy end: a most zajló háború lehetséges kimeneteleit elemezte Pavel Luzin, a politológia egyetemi tanára, Oroszország politikájának, védelmi ügyeinek és globális biztonságának szakértője, a Foreign Policy Research Institute munkatársa az orosz The Insider híroldalnak – az ő következtetéseit próbálom majd bemutatni.

Nagyvadat sikerült lőnöm, mármint az álhírek közül: igazi kapitális trófea, díszpéldány a maga nemében, ugyanis olyan alaposan van összerakva, hogy az már tanítani kéne az olginói főiskolán. De hát ilyen az, amikor profik dolgoznak és nem a konyhaasztal sarkán rakják össze a hazugságot a félamatőr trollok: ez, kérem, valódi manipuláció, óvakodjék az utánzatoktól!