Ma is Fehéroroszország ügyeivel foglalkozunk, pontosabban az ártatlanul fogva tartott Sofia Sapega történetével – nem mintha barátja Roman Protaszevics ne volna ártatlan, de Roman legalább politizált, Sofia azt sem tette, ő tényleg csak azért van tömlöcben, hogy a barátját zsarolhassák a kínzásával. Más értelme ugyanis a fogva tartásának nincs.
Akkor folytassuk a fehérorosz helyzet krónikáját, mert bizony nem csitulnak az események, egymást kergetik, csak győzze őket követni az ember. Tegnap jó néhány fontos dolog történt: új törvényeket írt alá Lukasenka, vád alá helyezték Sofia Sapegát, akinek az a valódi bűne, hogy Roman Protaszevics barátnője, valamint belekeverték az ügybe Svájcot is.
Ha a tegnapi nap tanulságait röviden akarnám összefoglalni, azt mondanám: Lukasenka elnöknek nem való az orosz rulett, mert most kipróbálta, és főbe is lőtte magát az első pörgetés után. Minszkben teljes a káosz, semmi sem biztos, egymást kergetik a különböző hírek és cáfolataik, az Európai Unió pedig most kivételesen gyorsan döntött.
Tegnap történelmet írtunk, ugyanis lezajlott a világ első állami repülőgép-eltérítése. A Ryanair FR4978-es járatát Minszkben földre kényszerítették fondorlatos, titkosszolgálati eszközökkel és a fehérorosz légierő egyik MiG-29-es harci gépe segítségével, hogy őrizetbe vehessék Roman Protaszevicset, a NEXTA hírcsatorna főszerkesztőjét és barátnőjét, Sofia Sapega nemzetközi jogászt.
Van olyan, mikor a hóhért akasztják, inkvizítort kínozzák. Ilyen esetekben a legtöbb ember nem emelkedik felül önmagán morális magasságokba, főként, mivel az illető jelenlegi kárvallottak korábbi tevékenységük miatt sem védelmet, sem kegyelmet nem érdemelnek. Ez így nem helyes, de az ellenkezője is különös volna. Akkor nézzük csak, hogy járt a Pesti Srácok?
Nem hagy nyugodni ez az ötlet. Már úgy értem, abból a szempontból nem hagy nyugodni, hogy attól tartok: másnak is eszébe jutott vagy jut, például pártunknak és kormányunknak. Bár mondjuk most már késő, az ország összlakosságának a fele maholnap be lesz oltva, lesz kártyája is, ez a vonat – vagy stílszerűbben: busz – már elment, ezt már lekésték, de akkor is.
Akkor most tessék ünnepelni, mert ajándékot kapunk gyermeknapra. Legkésőbb gyermeknapra, de lehet, előbb is ideadják, Orbán Viktor piros Pünkösd napjára szánja, virulhatunk majd maszk nélkül, mint megannyi rózsaszál, táncolhatunk, tapsikolhatunk örömünkben. Egy ország válik majd nagyra nőtt gyermekké, csak győzzem majd írni a krónikáját.
Vannak témák, amikkel sajnos muszáj foglalkozni, két napon belül ez már a második eset, hogy olyasmihez nyúlok, amiről eredetileg nem szerettem volna írni. De annyian kérdeztek meg magánúton, hogy tegnap kénytelen voltam megírni, miképpen lehetséges átlépni mostanság a magyar határt, ma meg kell pár szót ejtenem az izraeli helyzetről.
Három napja próbálom megérteni ezt a dolgot, három napja nem sikerül. Nem én vagyok nehézfejű: senki sem érti, illetve időnként úgy néz ki, mintha gyúlna valami fény a homályban, de aztán ki is alszik. Nagyon nehéz megállapítani, hogyan és milyen feltételek mellett lehet átlépni a magyar államhatárt, az sem mindegy, merre indulunk, és állandóan változik a helyzet.
Egyik szemem sír, a másik viszont zokog: nem tudom, mi lesz ezzel a mi szakmánkkal, az újságírással Hunniában, csak azt tudom, mi van, és az bizony elég szomorú ahhoz, hogy az ember elfakadjon sírva. No, de lássuk, mi bántja az én lelkemet? Igaz, röhögni is fogunk közben, szokás szerint, de azért mégsem a vigasság ideje van most.
