Talán minden legendák legkárosabbja a gumicsonté. Ami azt mondja, hogy a dolgok nem spontán történnek, minden esemény és hír arra hivatott, hogy nála fontosabbakról vonja el a figyelmet, de bezzeg ha a Lényegre figyelnénk, akkor... akkor nem tudom, mi volna, mert ha látná is mindenki ezt a hipotetikus Lényeget, akkor sem volna rá befolyása a legtöbbeknek.

Van, ami sok reggel, éhgyomorra, az emésztőrendszer lázadozni kezd tőle és komoly diplomáciával kell visszatartani a forradalmi jellegű megmozdulásoktól. Van, aki ilyenkor a féldecit nem bírja, van, aki a pacalpörköltet, rólam a mai ébredés után az derült ki, hogy a Demeter Szilárd-interjúk hallgatását.

Hogy lesz-e öt éven belül másik világunk, az még kérdéses, de ha lesz, hát nem sok örömünk telik majd benne, az is biztos. Mark Zuckerberg Metaverzuma – tehát virtuális világa, amivé át akarja alakítani a Facebookot – távolról sem lesz Mennyország, bármennyire is csábítóan hangzanak a lehetőségei. Viszont Pokol könnyen lehet belőle.

Ez az egész történet – ha úgy vesszük – inkább illene egy tizenkilencedik századi vígjátékba, mint egy huszonegyedik századi kémregénybe. Van benne elnök, az elnöknek van lánya, a lányának volt naplója, azt ellopták... ez eddig egy francia színdarab alaphelyzete vagy egy pesti kabaréjeleneté. Csak fele sem tréfa, ugyanis Joe Biden amerikai elnök lányáról van szó.

Azért legyünk igazságosak, Kósa Lajosnak vannak jó tulajdonságai is, például szereti a Rolling Stonest, elment miattuk a múltkor egész Új-Zélandig is. Ennél több jót nehéz volna róla mondani, de tény, hogy a zenei ízlésével semmi baj. Viszont nem lesz egyhamar a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Tán még levelező tagja sem.

Ha a tegnapi-mai magyar sajtót átnézné egy nyelvünket jól beszélő földönkívüli, meg lenne győződve arról, hogy minálunk a világon minden a nemiség, pontosabban a nemi identitás körül forog, az emberek úgy szabják-varrják a testüket, mintha télikabát volna, és a kormány ennek próbál gátat szabni, holott erről szó sincs. Politikáról van szó.

Valljuk meg így egymás között, a Magyar Közlöny általában nem az a sodró lendületű kalandregény, amit az ember nem képes letenni, és magával viszi metróra, strandra, munkába is. Kevesen lapozgatják passzióból, többnyire tagadhatatlanul unalmas, a nyelvezete is olyan, amilyen, ráférne egy jó szerkesztő, ha nyereségessé akarnák tenni.

Akkor most foglalkozzunk kicsit Ázsiával. Annak sem minden országával, mára Kínából, Észak-Koreából és Afganisztánból érkeztek figyelemre méltó hírek. Ez nem jelenti azt, hogy Ázsia más országaiban minden rendben volna, Burmában például szintén nincs semmi rendben, de egy átfogó és alapos tanulmány kötetre rúgna, és annyi terjedelmünk nincs.

Tudom én már, mit csinálok – dudorászom Weöres Sándorral – űrhajós-inasnak állok. Hát hiszen nem is akkora bolondság ebben a mai világban lelépni erről az egész sárgolyóról, ha ideiglenesen is. Napok óta gondolkodom a dolgon, mióta nyilvánossá váltak a jelentkezés feltételei, és nem sok akadályát látom a dolognak, mégis lehetetlen volna számomra.

Mint azt minden facebookozó tudja, Magyarországon nincs Halloween. Hogy miért nincs, az már beállítottság és világnézet kérdése, egyesek úgy gondolják, Mindenszentek van helyette, mások úgy, hogy depresszió, alkoholizmus és reménytelenség, én a magam részéről megkockáztatom, hogy minálunk állandó a Halloween a maga rémeivel, azért nem tartjuk meg külön.