Forgókínpad

Forgókínpad

Végvári csaták

2020. február 10. - Szele Tamás

Most, amikor látszólag düledeznek a kamuhírlapok hazugságokból rakott falai, és a valódi sajtó, de a valódi olvasók is némi halvány reményt látnak arra, hogy ha másként nem, rendőri úton, de megszabadulunk ezektől a gyalázatos médiumimitációktól, ne feledkezzünk meg arról: már régóta folyt ellenük a harc. Csak nem úgy mint most, nem hatósági szinten.

matrix2.jpg

Tovább

Az álhírek ára

Nos, tegnap arról beszéltünk, hogy megindult az álhírek elleni harc a hatóságok részéről, és azt elemeztem, hogy ez miért történt. Ma, kedves gyerekek, arról lesz szó, hogy miért nem lesz ebből rendszer, és beavatom a közönséget néhány üzleti titokba, például abba, hogy körülbelül hány forinttal tetszettek kitömni ezeknek a gátlástalan kóklereknek a zsebét.

alhir_yard3.jpg

Tovább

A kelebiai kuszmabég

Huj, kuszmabég, huj, kereki! Vatykos csuhászok vereki! Dengelegi! Tetszik tudni mi ez? Azt hiszik, Karinthy-paródia a kuruc költészetről, pedig nem: ez a kormánymédia kelebiai tudósítása tegnapról. Aztán akkora csata lett azon a határátkelőn, hogy senkinek haja szála sem görbült benne. Jó, hogy így esett – de vannak az esetnek tanulságai.

kelebia_menekultek-730x487.jpg

Tovább

Munkásőrnek agybaja

Jó, én is tudom, hogy nem agybaja, hanem egy baja, éspedig az, hogy miért nincs három élete. Ismerek olyan munkásőrt, akinek van, sőt, van annak kilenc is, kezdte az Agitációs és Propaganda Osztályon, folytatta a Népszabadság Pártélet-rovatánál, dolgozott a Magyar Rendőrnél, Pesti Hírlapnál, meg még ki tudja hol, most éppen kormánypárti főszerkesztő, nincs is sajtóklub nélküle.

munkasor2.jpg

Tovább

MAG-mozgalom Hunniában

No, most vágom nagy fába a fejszémet, az is biztos. Csak épp már az elején el kéne dönteni, miféle fa ez, azon kívül, hogy piszok nagy és a fejszém is inkább tűnik bugylibicskának... szóval, a MAG mozgalmáról lesz szó, illetve arról, mi a csoda ez. Előre kell bocsátanom: nem lesz egyértelmű a végeredmény. Ez vagy valami, vagy megy valahova.

magfalva.jpg

Tovább

A kormánylap harakirije

Kérem tisztelettel, én sok mindenen és sok mindenkin tudok segíteni, de azon, aki felugrik a levegőbe és páros lábbal farba rúgja magát – nem. Az ne sírjon, hogy fáj a farizma, maga tehet róla. Márpedig ennek az attrakciónak voltam a tanúja a minap, amikor is a Mindenszo.hu című ultrakormánypárti oldal szó szerint bebizonyította, hogy egy kalap lócitromot sem ér.

mndenszo_grafikon.png

(Fotó: mindenszo.hu)

Tovább

Koronavírus és prémium

Új hét, új hírek, mondja a naiv ember, a tapasztalt viszont tudja, hogy erről szó sincs: az események, folyamatok kicsit sincsenek arra tekintettel, hogy mi önkényesen hét napos szakaszokra tagoljuk az időt. Illetve egyes események igen, hét végén kevesebb a politikai hír, de például a koronavírus szó szerint tojik arra, milyen nap van, az terjed rendületlenül.

hungpao2.jpg

Tovább

A Pravda modorában

Szeretnék tenni egy vallomást: nekem igen sok és szép álmom valamint vágyam van. Ezek nagy részben megvalósíthatatlanok, kisebb részben egyelőre nem megvalósíthatóak, még kisebb részben egyszer, talán valóra válnak. Azonban akárhogy is fáj, ki kell mondanom: nem szerepel közöttük az, hogy én valaha interjút készítsek Thürmer Gyulával.

thurmer.jpg

Tovább

Az elefánt és a szúnyog

Utóbbi időben páran említették, hogy miért nem foglalkozom nagy és fontos ügyekkel, pont most, mikor épp a Haza sorsa dől el, miért figyelek apró, lényegtelennek tűnő részletekre a titánok csatája közepette. Ennek több oka is van, az első rögtön az, hogy minálunk a titánok is földszintesek, ha ugyan nem alagsoriak, másrészt meg – az apróságok nagyon fontosak tudnak ám lenni.

wassalbert_leokadva.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása