Ez a hír a világon mindenhol szenzáció volna, nálunk még ráadásul van benne egy csomó magyaros fűszer is, a kormánysajtó valahogy mégsem foglalkozik vele. Miért, miért nem, tudja a csoda, de ha ők nem teszik, nekünk kell. Akkor tessék kapaszkodni: elpusztult a Magyar Fejlesztési Központ összes adata, mégpedig egy hackertámadás miatt.

Avagy Alice Kampányországban. Magyarország mindig is a csodák földje volt, az utóbbi tíz évben főleg (bár korábban sem mentünk a szomszédba egy kis abszurdért), van itt minden, vadászgató Alapos Kalapostól megpuccsolt Szív Királynőig, Április Bolondjáig, és Mormotáig, de az igazi Bolondok Uzsonnája mégis a választási kampányok idején jön el.

Kérem, vegyünk egy mai hírt. Később majd veszünk hozzá egy másikat, szintén ma reggelit, de most még vegyük csak az elsőt. Vegyük, mert érdemes. Százhárom milliót csaltak ki egy tokaji illetőségű honpolgártól, ami csalás kategóriában erős középmezőny, de semmiképpen sem éri el az olimpiai kvalifikációs szintet, sőt, még országosan sem éremesélyes.

(Fotó: Index.hu)

Kérem, ilyen ködös vasárnap reggel nem is lehetne alkalomhoz illőbb foglalkozást kitalálni, mint egy szép magyar népszokást, ez a kötcsei találgatós. Nem nagyon régi tradíció, de mélyen gyökerezik nemzetünk lelkében, és azért voltak előzményei, kihelyezett kormányülések, KB-vadászatok, Őfelsége valóságos belső és titkos tanácsosai, szóval mondom én, hogy a folklór része.

(Fotó: ATV)

Mikor először meghallottam, hogy futókörök lesznek a Fiumei úti temetőben, csak annyit dörmögtem a bajuszom alatt: „Még jó, hogy nem kerti vasút, annak volna szezonja”. Ha futókör, hát futókör. Abszurd az ötlet, annyi biztos, de a többi hétköznapi elmebajhoz képest még viszonylag szolid elgondolás. Legalább nem irtják ki a zöldfelületet.

(Fotó: Life.hu)

Azt hiszik a legtöbben, hogy az ember „csak leül és ír”. Hát, ha az úgy lenne... Írnék én ma sok mindenről, Xanadutól Kövér Lászlóig, de nem lehet, ugyanis már megint Béla bácsival kell foglalkoznom. Már megint ő került a figyelem fókuszába. És szokás szerint a legtöbben nem tudják, kicsoda, micsoda, sajnos még a kollégák közül sem. De foglalkoznak vele, szóval muszáj egy kis rendet tennem.

Kérem, ez a világ gonosz és igazságtalan. Ebben a világban nem adnak Oscart a szélhámosoknak, pedig egyikük-másikuk megérdemelné, akár a szellemességéért – most nem ilyen esettel van dolgunk – akár pedig az alakításáért. Egres Béla ugyan nem kapott Oscart, de a legutóbbi húzása olyan csodálatosan sikerült, hogy azért járna neki valami jutalom, ha más nem, pár év.

(Fotó: Bob Greaves/newsteam. Képünk illusztráció)

Ladies and gentlemen, fontos bejelentésem van. Rájöttem, mitől ilyen pokolian bonyolult a Brexit. Ez nem egy politikai esemény vagy aktus. Ez, kérem, egy tévésorozat, egy szappanopera, az Onedin család vagy a Forsyte Saga folytatása. Azért olyan fordulatos, és azért nem lehet abbahagyni, mert le van kötve a jövő évad végéig, muszáj kitölteni az adásidőt és felkelteni a nézők figyelmét – kötelezi a stúdiót a szerződés.

Mielőtt belekezdenék, mindenkit figyelmeztetek: nem egyszerű a történet. Aki népmesei, letisztult világképre vágyik, olvasson mást, van elég, dolgoznak más kollégák is, bőséges a választék. Akik viszont kíváncsiak a Donáth-ügy fejleményeire, próbáljanak figyelni, nem kizárt, hogy érdemes lesz. Érdemes, viszont bonyolult ügyről van szó, részletekben a gazság.

Ha alaposabban megnézzük, tulajdonképpen ez a Brexit egy olyan sportjáték, aminek van célja, de állandóan változnak a szabályai, így aztán nem is csoda, hogy a közönség – tehát a nagyvilág – túlnyomó többsége nézi ugyan a meccset, de nem érti. Amiről a népszavazás idején még azt állították Boris Johnsonék, hogy elegáns lovaspóló lesz, mára a legvadabb, szabálytalan buzkashivá fajult.

(Fotó: Chang W. Lee)