Én lennék a legboldogabb, ha a Fehér Ház híreit ismertethetném, de sajnos sárga az a ház, sárgább, mint a Lipótmező fénykorában, akármennyire is reménykednek egyesek abban, hogy Donald Trumpnak megjön az esze, és hirtelen támadt ötlettől vezérelve elkezd felnőttként, sőt, netán amerikai elnökként viselkedni. Ettől a jelek szerint egyelőre nem kell tartanunk.
(Képünk illusztráció)
Kezdjük azzal, hogy egy vezércikk május elsejére minden ötven fölötti sajtómunkás számára rutinfeladatot kéne jelentsen. Mondjuk nekem már nem kellett közhelyes és pártos ünnepi anyagokat szállítanom, ez szerencsére kimaradt, de épp az a baj az ilyen obligát ünnepi írásokkal, hogy jót nehéz írni ebben a műfajban, rosszat ellenben igen könnyű. A legjobb persze egyáltalán meg sem írni az ilyesmit, ha csak nem muszáj.
(Képünk illusztráció)
Tegnap arról írtam, hogy megjelent Romániában a „gamifikált”, vagyis „játékossá” tett neonácizmus a 731-es egység, másként U731 nevű csoport formájában. Persze csak annyi a „játékos” bennük, hogy a terrortevékenységüket szó szerint pontozzák, sikerlistákat tesznek róla közzé online és az ezeken elért helyezés sokat számít a szervezeten belüli előmenetelben. Különben ugyanolyan oroszbarát, antiszemita, kisebbségellenes brigantik, mint az összes többi hozzájuk hasonló csoport.
(Képünk illusztráció)
Ez az a játék, ami nem játék, és ha van igazság Európában – márpedig van – akkor a high score-lista résztvevőit börtönévekben mérhető jutalommal kell honorálják a román hatóságok. Arról van szó, hogy egy orosz zsoldban álló, moldovai-besszarábiai terrorszervezet sikerült gamifikálja, játékossá tegye a neonáci bűncselekményeket!
(Képünk illusztráció)
Szögezzük le így, az elején, hogy egyelőre nincs semmiféle konkrét bizonyíték arra, hogy Újdelhi fegyverként vetette volna be Pakisztán ellen az árvizet, de nincs ennek az ellenkezőjére sem. Mindenesetre pattanásig feszült a helyzet Kasmírban, és ne feledjük: két nukleáris hatalom konfliktusát látjuk. De miért is haragszik egymásra India és Pakisztán?
(Képünk illusztráció)
Míg a világ az ukrajnai helyzetet alakító javaslatokra figyel, az Egyesült Államok egy másik, nem kevésbé fontos tárgyalássorozatot is folytat, melynek hasonlóképpen magas a tétje – még Ukrajna számára is! – éspedig Iránnal. Ezek eddig Ománban zajlottak, de a következő fordulójuk valószínűleg már Európában lesz, legalábbis a tegnapi jelentések szerint.
(Képünk illusztráció)
Folytassuk ott, ahol tegnap abbahagytuk: lássuk a Dossier Center elemző tanulmánya alapján, hol is terem a GRU-ügynök? Az bizony a mocsárból, posványból, alvilágból érkezik, mármint a végrehajtó – az egyetemet végzett, kiválóan képzett tiszteket már nem engedik terepre, vigyáznak rájuk. Az akciókat felbérelt csibészekre és amatőrökre bízzák. De hogyan is működik ez?
(Képünk illusztráció)
Magyar idő szerint tegnap délután villámként futott végig a világsajtón, miszerint nyilvánosságra került két orosz–ukrán béketervezet is, az egyikük természetesen az amerikai, a másikuk az európai-ukrán megközelítést tartalmazza. Én a Meduza nyomán ismertetném mindkettőt, de elemezném is pár szóban, ugyanis akármilyen szűkszavúan is fogalmazták meg a javaslatok szövegét, némi magyarázatra szorulnak.
(Képünk illusztráció)
Mint tegnap megígértem, az amerikai titkosszolgálatok jelenlegi, szánandó állapota után ma az oroszokra kerítek sort. És holnap is: a birtokomba került anyag, vagyis a Dossier Center egyik elemzése olyan terjedelmes, hogy csak két részben érdemes közölni. Ugyanakkor annyira információ- és részletgazdag is, hogy bűn volna bármit kihagyni belőle – tehát akit érdekel a téma, az olvassa el a holnapi folytatást is.
(Képünk illusztráció)
Ha egy évvel ezelőtt egy amerikai hírszerzőt vagy elhárítót megkérdeztek volna, ki okozta a legnagyobb kárt a hazája szolgálatainak, valószínűleg ingadozott volna Aldrich Ames, a renegát CIA-ügynök, Manning és Julian Assange között. Ha ma kérdeznék, gondolkodás nélkül rávágná: minden idők legnagyobb árulását a jelenlegi Trump-adminisztráció követte el.
(Képünk illusztráció)
