Forgókínpad

Forgókínpad

Ürügyek, mentségek, bombák

2022. október 24. - Szele Tamás

Írtam én erről a hírről tegnap este röviden egy másik lapba, de folytatnom kell: azóta ugyanis történt egy és más. Inkább más történt, mint egy. Azért is veszem elő, mert csodás példája az eset a maszkirovkának: van benne dezinformáció, nyílt hazugság, manipulált állami sajtó, védelmi miniszter, akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés.

sojgu_oktober_24.jpg

(Fotó: The Insider)

Tovább

A Nyugat „árulása”?

Ma október 23-a van, nemzeti ünnep, méltóképpen kéne emlékezni róla, de arról én nem tehetek, hogy ez nem mindenkinek sikerül. Még maga a megemlékezés sem, az meg, hogy méltó legyen, sokak számára túl komoly feladat. Erről a mai dátumról 1989 óta mindenki mindent megírt már, vannak, akik évente írják ugyanazt, mások véleménye évente változik, van ilyen Hunniában.

1956_tank_oktober_23_obannal.jpg

Tovább

A megfelelés csapdája

Nincs nap február huszonnegyedike óta, hogy ne kérdezze meg tőlem valaki, ismerős, ismeretlen, olvasó, de akár provokátor is, hogy „mit művel ez a magyar kormány az ukrajnai háborúval kapcsolatban?” Többnyire azt válaszolom – szerencsére kevés a provokátor, a legtöbb kérdést az őszinte érdeklődés szüli – hogy fogalmam sincs, de nem azt, amit én tennék.

orbanputyin_oktober_21.jpg

Tovább

A kormány tianmingje

Tegnap technikai okokból nem tudtam dolgozni, de talán jobb is így, mert ha leírom azt, ami elsőre eszembe jutott a Pintér-Semjén páros legújabb törvényjavaslatáról, nem csak engem tilt le a Facebook, hanem az összes ismerősömet, sőt, még az olvasóimat is. Aludtam egyet a dologra, megpróbálom most, hidegebb fejjel elmagyarázni, mi a baj.

bombas_plakat_oktober_20_tianming.jpg

Tovább

Álmomban két Orbán

Azért ez nem kicsit kínos, hanem nagyon. Értem én, hogy nehéz volna most bármit is mondani, de az azért erős túlzás, hogy idén nem lesz október huszonharmadika. Mármint a naptárból még nem hagyják ki – az talán jövőre lesz – és marad szabadnap, nemzeti ünnep, de a kormánypártok központi megemlékezése (a miniszterelnök 23-án a zalaegerszegi Mindszentyneum ünnepélyes átadásán fog megnyilvánulni) Orbán Viktor beszédével együtt elmarad.

orban_oktober_18.jpg

Tovább

A világ császára és a belgrádi Pride

Vasárnap van, szokás szerint a fű sem nő, mindenki a bőséges ebéd után mereng vagy szundikál, ilyenkor nem illene a belgorodi mészárlás részleteit taglalnom, esetleg majd később kerítek rá sort – vegyünk inkább elő egy álhírt, ami érdekes karriert futott be a szerb (és nemzetközi) sajtóban, sőt, az Unió „EU vs. Disinformation” című honlapjának is felkeltette az érdeklődését.

palpatine_putyin_oktober_16.png

Tovább

Plakátnácik Budapesten

A dologra egy ismerősöm Facebook-posztja hívta fel a figyelmet, aki a Király utcában járva-kelve különös, antiszemita plakátra lett figyelmes. Pontosan azt cselekedte, amit ilyenkor kell: értesítette a rendőrséget, megvárta őket aztán feljelentést tett, tehát a vizsgálat már folyik. Mellesleg én is vizsgálódtam kicsit, bemutatnám, mire jutottam.

antiszemita_kavehaz_oktober_15.jpg

Tovább

Elon Musk esze járása

Hogy mi lelte mostanában Elon Muskot, azt csak a jövőben leszünk képesek megmondani, de igen furcsa dolgokat művel Ukrajnával kapcsolatban. Hol béketervet terjeszt elő, hol a Starlink szolgálatatásáért kér nem kevés pénzt – egyszerű és talán igazságtalan is volna annyival elintézni, hogy „átállt Putyin oldalára”, ugyanis szerintem rosszabb a helyet.

putyin_es_musk_oktober_14.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása