(Szín: szerényen, de ízlésesen berendezett televíziós stúdió, kissé pixeles, viszont nemzetiszínű háttérrel, a háttérben felirat: „Harcosok órája”. Hacsek már az asztalnál ül és buborékmentes ásványvizét bámulja, Sajó érkezik)

(Képünk illlusztráció)

Kérem, én ugyan már foglalkoztam ezzel a kérdéskörrel tegnap egy másik lapban, de amint látom, még egy misét megér, mert sokan nem értik, miért mondom, hogy a kormánypárt komoly versenyben van a digitális analfabetizmus terén mindenki mással, de kezd ebben a vetélkedésben behozhatatlan előnyre szert tenni. Ezt a DPK létrehozása is bizonyítja.

(Képünk illusztráció)

Újból Tusványos, újból Orbán-beszéd, én meg újból itt járom a rock and rollt az aknamezőn. Ugyanis erről az Orbán-megszólalásról írni minden évben különösen rizikós. Nem jelenik meg időben a leirata, sőt, gyakran csak az összefoglalója kerül elő az MTI tolmácsolásában, emberünk beszél, amit akar, de az utókor már csak az összefoglalót fogja ismerni, és ha a sajtómunkás olyant jegyez meg az elhangzottakból, ami a rezüméből kimaradt, harminc farkasfalka fogja darabokra szaggatni és közben kórusban hazugsággal vádolni.

(Képünk illusztráció)

Ahogy az orosz sajtót olvasom, teljesen világos, hogy a Kreml háborút akar indítani Európa ellen, éspedig minél előbb, de úgy ám, hogy azért Európa legyen a felelős. Már készülnek megsértődni, keresik az ürügyeket, kombinálnak és az orosz kormánypárti nyilvánosságban gátlástalanul tárgyalják az európai háború esélyeit. Ez a puska már nem csak a falon lóg, ezt már ki is pucolták és meg is töltötték.

(Képünk illusztráció)

Vannak a politikában furcsa dolgok, rímelő helyzetek, alkalminak tűnő párhuzamok, egybeesések, összecsengő (disz)harmóniák, és ezekre mindig érdemes odafigyelni, mert szinte soha nem a véletlen játékaival van dolgunk – vagy legalábbis nincs nagyobb szerepe bennük a vak sorsnak, mint bármelyik más esetben. Ilyen volt tegnap a munkácsi falfirkák története.

(Képünk illusztráció)

Kérem, nehéz idők járnak, válságos idők, veszélyben a Haza, ilyenkor nincs sem helye, sem ideje a szószaporításnak, kertelésnek, köntörfalazásnak, mondjuk ki magyaros egyenességgel: jönnek a britek, jönnek a britek!

(Képünk illusztráció)

Ma megint olyasmiről lesz szó, ami látszólag külpolitikai vonatkozású, valójában viszont nagyon is a magyar belpolitika része. Konkrétan az új rendeletről, mely elvileg – hangsúlyoznám, elvileg! – a Magyarországra látogató magas (és alacsony, mert mondjuk Putyin nem egy óriás) külföldi vendégek biztonságára vonatkozik, gyakorlatilag azonban mindenre jó, mint a svájci bicska.

(Képünk illusztráció)

Úgy gondolom, elenyészően kevés annak az esélye, hogy a magyar külügyminisztérium az én írásaimat olvasgassa akár hivatalból, akár szórakozásból, bár mondjuk nem járnának rosszul velük. Arra még kevesebb a lehetőség, hogy netán hallgassanak is rám, pedig sok tévedéstől menekülnének meg – most is olyasmi következik, amit Európa összes külügyminisztériuma számára kötelező olvasmánnyá kéne tenni, de minálunk valószínűleg még említeni is eretnekségnek számít.

(Képünk illusztráció)

Valósággal a régi Róma viszonyai jutnak az ember eszébe, ha az aktuális washingtoni ármánykodásokról és cselszövényekről szóló híreket olvassa. Az már biztos, hogy műsorváltozás lesz a Colosseumban, az még nem, mennyire fog ez majd tetszeni a tomboló, vérre szomjazó ultima plebsnek, alantas tömegnek, de hogy a cirkusz nekik szól, őket kívánja megnyerni, az tény.

(Képünk illusztráció)

Vannak munkakörök, amiket az ember néha irigyel, például én nem haragudnék meg, ha egyszerű, kétkezi, tunya és dekadens maharadzsa kéne legyek egy gyémántban gazdag indiai vidéken, bár a smaragd és a rubin is jöhet, ebben igazán nem vagyok válogatós. De vannak olyan emberek is, akikkel a világon semmiért nem cserélnék, ilyen mondjuk Alekszandr Dugin vagy Szergej Karaganov.

(Képünk illusztráció)