Amitől tartottunk, bekövetkezett: a világgazdaság hajója megcélzott egy hatalmas jéghegyet és most teljes gőzzel feléje tartunk. Még azt sem mondhatjuk, hogy nem tudtunk erről a veszélyről, de sajnos a tisztek egyike megszállott jéghegyvadász, annak ellenére, hogy jéghegyre nem lehet vadászni, főleg nem kamikaze- stílusban. Ő vadászik, mi meg majd süllyedünk. Ne feledjünk azonban: nincs elég mentőcsónak sem a fedélzeten.

(Képünk illusztráció)

Szerencsére csak amolyan kis, magyaros Goldberg-gateről van szó, még nagyobb szerencse, hogy semmiféle katonai vagy diplomáciai titok nem került szóba az üzenetváltás közben – viszont műszaki szempontból továbbra is rejtély énelőttem, miként keveredtem bele valami olyasmibe, amihez tényleg annyi közöm volt, mint Jeffrey Goldbergnek a houthik elleni támadáshoz, vagyis semmi.

(Képünk illusztráció)

Az európai és amerikai közönség nagy része végletesen egyszerűnek látja a világpolitikát. Ha valahol zsarnokság van, azt meg kell dönteni, és ha megdőlt, akkor bizonyára csakis demokrácia kerülhetett a helyére, mert mi más? A zsarnokság különböző szintjeiről és árnyalatairól nem vesznek tudomást, pedig a valóság például Szíriában távolról sem ennyire fekete-fehér. Azt most elő se vegyük, hogy Európában és Amerikában sem az. De lássuk, mint mond Szíriáról Antonio Giustozzi, a RUSIDSS (Royal United Services Institute for Defence and Security Studies) vezető elemzője.

(Képünk illusztráció)

Sorolhatjuk napestig a Trump hatalomátvétele óta zajló amerikai abszurditásokat, a végén mégiscsak mindig ugyanaz a kérdés tevődik fel: mit akar elérni ez az ember? A válasz épp annyira nem egyértelmű, mintha Vlagyimir Putyin kapcsán tennénk fel: a lehetséges végcél homályos, meghatározatlan, és fenyegető, de hatalmas erők bevetésével törekednek feléje.

(Képünk illusztráció)

Avagy hogyan maradt el a harmadik világháború, ami a CIA túlbuzgósága miatt kitörhetett volna? A történet érdekes, és mostanáig sem volt teljesen ismeretlen, de az összes részleteit csak most tudhattuk meg, egy tévedésnek köszönhetően. Kérem, készüljenek fel, mert igen abszurd, néhol tragikomédiába hajló kémregény következik, közvetlenül a kubai rakétaválság előtti időkből.

(Képünk illusztráció)

Egyre kevésbé népszerű a bizonyos körök által műszaki és üzleti, sőt, politikai zseninek tartott Elon Musk, és ezt – valljuk meg – csakis saját magának, sőt, a MAGA-nak köszönheti. Azonban a népszerűtlensége az üzleti tevékenységére is nagyon komoly hatást gyakorol, és ez már ritkább dolog – ezt, vagyis a Tesla-jelenséget írja le a The Insider tanulmánya.

(Képünk illusztráció)

Hogy Ciceróval kezdjem, „o tempora, o mores”, micsoda idők, micsoda erkölcsök. Persze úgy kell nekem, minek hallgatok péntek reggel Orbán Viktort a rádióban, holott még a macskaalom kipucolása is hasznosabb tevékenység lett volna, ráadásul valamivel kellemesebb is, mert az csak büdös, de nem hangos – bár ez esetben az élvezet fogalma minimum relatív. Annyi hasonlóság van az alomkezelés és a péntek reggeli eligazítás között, hogy mindkettőnek akkor örül az ember, ha vége van.

(Képünk illusztráció)

Tegnap a különböző ukrajnai béketervekről volt szó, négy is előkerült, közös vonásuk csak annyi, hogy mindegyik elfogadhatatlan lenne, éspedig mindkét fél részére. Rendben van, de akkor viszont mi lenne az elfogadható? És mi lenne az a módszer, amivel a világ kievickélhet abból a kátyúból, amibe Donald Trump és Putyin közösen taszították, és amit egyelőre csak döbbenten bámulunk?

(Képünk illusztráció)

Ha az ember csak kincstári sajtót olvasna, azt hinné, karnyújtásnyira van a békekötés Ukrajnában, mindenhol békegalambok burukkolnak, épp csak pár formalitást kell aláírni, és a két hadsereg kézen fogja egymást, úgy indulnak a nyírfásba virágot szedni egymásnak és egymással. Nos, erről szó sincs: sőt, tulajdonképpen a diplomáciai szószaporításon kívül semmi érdemlegesben nem egyeztek meg a felek, az amerikai közvetítés dacára (vagy esetleg épp amiatt).

(Képünk illusztráció)

Mindenekelőtt le kell szögeznem: ez a mai írás hosszú lesz. Irgalmatlanul hosszú. Éspedig azért, mert nem lehet rövid. Az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi vezetésének biztonsági botrányáról lesz szó, melyre még történelmi példát vagy hasonlatot sem találok, egész egyszerűen ilyen sosem volt, remélhetőleg soha nem is lesz még egyszer – és most sem kéne legyen.

(Képünk illusztráció)