Forgókínpad

Forgókínpad

Szembekötősdi

2021. november 26. - Szele Tamás

Nem kéne Orbán Viktornak a mi szakmánkra adnia a fejét. Más politikusoknak sem kéne, mégis éjjel-nappal velünk foglalkoznak: az eredmény látható is a magyar sajtó állapotán. Amelyik orgánum nem végletesen elkötelezett a kormány mellett, az ha ellenzéki pártlap, sínylődik, ha független, haldoklik. És közben kell megfelelni mindenféle kívánalmaknak.

nezopont_orban_mw_mti.jpg

Tovább

Egy tábla Lønborgban

Régi történetet mesélek el újra, mert megint aktuális – újra szóba hozom, hiszen egyszer-kétszer már foglalkoztam vele ezeken a hasábokon, de most fejleményekről számolhatok be a második világháború alatt Dániába került magyar honvédek ügyében. Megjelent ugyanis Søren Peder Sørensen dán újságíró újabb kötete róluk, és a bemutatóján fontos dolgok hangzottak el.

lonborgi-templom3.jpg

Tovább

Bábeli zavarok

Balog Zoltán volt miniszter és jelenlegi püspök megint nagyon érdekeseket beszélt, mint tette életében már annyiszor, elég csak a fogantatás pillanatában éneklő hölgyekre gondolni, akikkel nem tudom, hol és milyen körülmények között találkozhatott, mert ilyeneket még a pornográf irodalom sem ismer – most Bábel tornyát vette elő.

babel1_baloggal.jpg

Tovább

A magyar páternoszter

Én mondom, ez a Csodák Földje, de mindig az is volt. Nálunk egyszerre lehet igaz bármi, az ellenkezője és különbözhet mindkét verzió az objektív valóságtól, nálunk egyszerre szárnyal és haldoklik a gazdaság, emelkedik és süllyed a nemzet, ami kizárólag akkor elképzelhető, ha bent feledkezett egy történelmi páternoszterben, ami viszonylag pontos leírása a helyzetének.

sztalinvaros_oltoanyag.jpg

Tovább

Új erő vagy új ész?

Ha már beszámoltam a Mi Hazánk tüntetéséről, még annak kezdete előtt, illik arról is beszámolnom, mi lett belőle, bár legyünk őszinték, senkit sem fog meglepni a végeredmény. De amúgy is széles néptömegekről lesz szó ma és egyéb igen nagy számokról, szóval úgy tessék folytatni az olvasást vagy bezárni az írást. Mármint, aki egyáltalán megnyitotta.

burning_money2_duro_covid.jpg

Tovább

Magyarország, az erőd

Azért ember legyen a talpán, aki kiigazodik, akár Varga Juditon, akár az Európai Unió Bíróságán. Az egyik erről beszél, a másik arról, a valóság meg mintha egy harmadik dolog volna – de legalább Varga Judit ne próbálkozott volna meg a német nyelvvel, mert sikerült vagy sértőt, vagy nagyon különöset mondania, ez már világnézet kérdése.

budapest_ostroma2_varga_judittal.jpg

Tovább

Oltottak az oltatlanságért

Ebben a percben, amikor elkezdem írni ezt a kis szösszenetet, fogalmam sincs, hányan lesznek majd a Mi Hazánk mai tüntetésén, amit az Alkotmánybíróság előtt rendeznek. Most ugyanis alig múlt tíz, a demonstráció pedig délután háromkor kezdődik, de még ha három óra is lenne, és ott is volnék személyesen, akkor is felesleges volna megszámolnom a résztvevőket.

mi_hazank_gardista_vakcina.jpg

Tovább

Tuskó Hopkins emlékei

Kérem... nekem fejlövésem van” – mondta Tuskó Hopkins a bíróságon és megtapogatta a tarkóját. Később majd szükség lehet Kvasztics Fedorra is, mikor a tanú elkezd emlékezni, mert annak elengedhetetlen követelménye a bárzongorista. Tuskó Hopkins szerepében jelenleg Kovács Béla, akit a magyar sajtóban csak KGBéla néven ismerünk.

paksi_eromu_kgbela_fszb.jpg

Tovább

Vérebek és verebek

A trollról mindenki tudja, kicsoda-micsoda, bár mindenki másképp tudja, de azt nagyon határozottan. Tizen-valahány éve, mikor a magyar nyelvű közösségi oldalakon megjelent a fogalom – a közéletben már ezer éve jelen van – még volt értelme a meghatározásnak, de mára az lekopott róla: manapság troll az, akit nem szeretünk és esetleg agresszívnak érezzük a modorát.

social_media_background_trollal.jpg

Tovább

Az Ég magas, a császár messze van

Kissé nehéz helyzetben vagyok, ugyanis most okos, művelt és tehetséges úriemberekkel fogok vitába szállni, megpróbálom érdemeik elismerése mellett tenni ezt, elvégre egyikük sem kazahsztáni magyar nagykövet, hogy ezt elhanyagoljam, mint a magyar külügyminiszter tette a minap. De muszáj vitatkoznom, olyan álláspontot képviselnek Ázsia ügyeiben.

sarkany_es_medve_sassal.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása