Hogy lesz-e öt éven belül másik világunk, az még kérdéses, de ha lesz, hát nem sok örömünk telik majd benne, az is biztos. Mark Zuckerberg Metaverzuma – tehát virtuális világa, amivé át akarja alakítani a Facebookot – távolról sem lesz Mennyország, bármennyire is csábítóan hangzanak a lehetőségei. Viszont Pokol könnyen lehet belőle.

Ez az egész történet – ha úgy vesszük – inkább illene egy tizenkilencedik századi vígjátékba, mint egy huszonegyedik századi kémregénybe. Van benne elnök, az elnöknek van lánya, a lányának volt naplója, azt ellopták... ez eddig egy francia színdarab alaphelyzete vagy egy pesti kabaréjeleneté. Csak fele sem tréfa, ugyanis Joe Biden amerikai elnök lányáról van szó.

Azért legyünk igazságosak, Kósa Lajosnak vannak jó tulajdonságai is, például szereti a Rolling Stonest, elment miattuk a múltkor egész Új-Zélandig is. Ennél több jót nehéz volna róla mondani, de tény, hogy a zenei ízlésével semmi baj. Viszont nem lesz egyhamar a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Tán még levelező tagja sem.

Ha a tegnapi-mai magyar sajtót átnézné egy nyelvünket jól beszélő földönkívüli, meg lenne győződve arról, hogy minálunk a világon minden a nemiség, pontosabban a nemi identitás körül forog, az emberek úgy szabják-varrják a testüket, mintha télikabát volna, és a kormány ennek próbál gátat szabni, holott erről szó sincs. Politikáról van szó.

Valljuk meg így egymás között, a Magyar Közlöny általában nem az a sodró lendületű kalandregény, amit az ember nem képes letenni, és magával viszi metróra, strandra, munkába is. Kevesen lapozgatják passzióból, többnyire tagadhatatlanul unalmas, a nyelvezete is olyan, amilyen, ráférne egy jó szerkesztő, ha nyereségessé akarnák tenni.

Akkor most foglalkozzunk kicsit Ázsiával. Annak sem minden országával, mára Kínából, Észak-Koreából és Afganisztánból érkeztek figyelemre méltó hírek. Ez nem jelenti azt, hogy Ázsia más országaiban minden rendben volna, Burmában például szintén nincs semmi rendben, de egy átfogó és alapos tanulmány kötetre rúgna, és annyi terjedelmünk nincs.

Tudom én már, mit csinálok – dudorászom Weöres Sándorral – űrhajós-inasnak állok. Hát hiszen nem is akkora bolondság ebben a mai világban lelépni erről az egész sárgolyóról, ha ideiglenesen is. Napok óta gondolkodom a dolgon, mióta nyilvánossá váltak a jelentkezés feltételei, és nem sok akadályát látom a dolognak, mégis lehetetlen volna számomra.

Mint azt minden facebookozó tudja, Magyarországon nincs Halloween. Hogy miért nincs, az már beállítottság és világnézet kérdése, egyesek úgy gondolják, Mindenszentek van helyette, mások úgy, hogy depresszió, alkoholizmus és reménytelenség, én a magam részéről megkockáztatom, hogy minálunk állandó a Halloween a maga rémeivel, azért nem tartjuk meg külön.

Hosszú hétvége első napján vagyunk, a fű sem nő és nem is vallana jó modorra magyar belpolitikával elrontani azok pihenését, akik még nem váltak függővé ettől a drogtól – akik meg már azok, elrontják saját maguknak, nem féltem őket. Mi most foglalkozzunk érdekesebb dolgokkal, például a szőke, bronzkori kínaiakkal.

Egy lyukon bebújunk, két lyukon kibújunk, mikor azt hisszük, hogy kint vagyunk belőle, akkor vagyunk csak igazán benne, mi az? Minden óvodás rávágja, hogy a nadrág. Felnőtteknél bonyolultabb a helyzet, ugyanis ez a Pegasus-botrány magyar szegmense, csak épp fordítva. Mindjárt elmagyarázom, mert érdekes.