Országok rongya! könyvtár a neved – merengenék Vörösmartyval, csak épp nem volna értelme, ő ugyanis arra célzott annak idején ebben a sorban, hogy akkortájt a papírt rongyból (is) gyártották, míg ma már inkább fából készül. Már ameddig készül, és könyvet nyomtatnak rá. Mert a kormány november elsejétől elveszi a kulturális dolgozók közalkalmazotti státusát.

Ez egy érdekes írás lesz, ugyanis magát az alapját, a hírt teljes egészében ismerjük, csak épp azt az egyet nem tudjuk, mit jelent. A legkevésbé valószínű, hogy azt, ami oda van írva, de hogy valójában miről szól, csak találgathatjuk. Fogjuk is, de előre jelzem szokásom szerint, hogy a következőkben ami nem hivatalos irat ebben az eszmefuttatásban: az spekuláció, semmi több.

Most már kezd több lenni kettőnél, ami a mobiltelefon-tornyok körül zajlik. Ez nem tréfa: utolsó híradásom óta szó szerint megugrott az ellenük intézett támadások száma világszerte, de főleg Nyugat-Európában, mintha csak a hülyeség is úgy terjedne, ahogy a koronavírus: a jelek szerint járványos és meredeken emelkedő görbe szerint fertőzi a népességet.

Ugyan nem mindenki dolgozik most otthonról, home office-ból, de aki mégis, az el tudja olvasni, amit itt írok, már amennyiben nincs jobb dolga, aki otthonról tanul, az is – ha nem tanul inkább – ellenben aki nem tartozik ezek közé, mert mást dolgozik vagy nem dolgozik, annak is sokkal jobban befolyásolja most az életét az online szféra, mint eddig.

Tökéletes dolog a magyar jogrendszer, mindig is az volt, de olyan perfekt még sosem volt, mint amilyen lesz, ahogy azt Varga Judittól megtudhattuk. Igaz, csak szőrmentén említette, de úgy tűnik, az egész világon egyedülálló szisztémává fejlődik, amint véget ér a járvány és előveszik a Bölcsek Kövét, a Vörös Oroszlánt. Az majd mindenre jó lesz.

Azért jó lenne most már eldönteni, mit akarunk, mit kérünk a nyuszitól Húsvétra, mert ahogy elnézem, komoly bajok várhatóak, ha továbbra is összevissza követelünk mindent, de azt most rögtön. Szegény nyuszi nem tudja, mit tojjon nekünk, és ahogy elnézem embertársaimat, akadna közöttük nem is egy, aki sündisznót kérne tőle, csak, hogy fájjon neki.

Azért vannak dolgok, amik mindig meglepnek, és döbbent elmélkedésre késztetnek, ezek közé tartozik Stonehenge, a Nazca-vonalak, a differenciálmű és a magyar kormánymédia magabiztossága. Míg az első háromnak párja nincsen, az utóbbihoz hasonlót azért láttam én már életemben. Az igaz, hogy Ceausescu Romániájában – de láttam.

Titkok nagyhete volt ez a mostani, meg persze a járványé, de azért az elmúlt pár napot némely misztikus köd lengte körül, és csak kapkodtuk a fejünket: a látszólag rendben lévő dolgok mintha nem egészen úgy folynának, ahogy kell. Valami nincs rendben, valami készül, valami történt... és valami történik is. Politikaszag érződik mindenfelől.

Ilyen is van, mit tagadjuk, akkor is, ha másodrendű híreknek tűnnek ezek a ma várható legfelsőbb, nagyméltóságú bejelentéshez képest, melynek tartalmát ezekben a percekben nincs értelme találgatni: annyi elképzelhető, hogy talán, de csak talán nem a CEU visszahívásáról fog beszélni a miniszterelnök a legnagyobb nyilvánosság előtt, valamint az sincs kizárva, hogy kellemetlen hírei lesznek.

Azzal szeretném kezdeni, hogy nagyon ritka az az eset, amikor én Demeter Szilárddal bármiben is egyetértek. Sőt, most sem fog sor kerülni erre. Ugyanakkor azonban soha, egy pillanatig sem becsültem le, mint ellenfelet: kicsit sem buta vagy műveletlen ember, csak elég hosszú ideje az az érdeke, hogy egy másik, párhuzamos világban éljen, nem ebben a földi siralomvölgyben.