Azért így, álmos szombat reggeleken jobb lenne felhasználónak lenni, mint újságcsinálónak. Én például nem mindig vagyok biztos abban, mit is kéne írnom, a Felhasználó még abban is biztos, mit kéne gondolnom, sőt, mi a véleményem. Abban pláne, mennyiért az, ami, és miért volna ennek a pénznek nála a helye – különben azért, mert minden pénznek nála a helye és kész.

Most egy gondolatkísérlet következik. Előre hangsúlyozom, hogy spekulációról van szó, információtöredékek összerakosgatásáról és néminemű kiegészítéséről a széphangzás mián, ugyanis személyesen nem vettem részt az operatív törzs tegnapi sajtótájékoztatóján, de a közvetítést figyelemmel kísértem.

Annyit jó előre megjegyeznék, hogy most kell észnél lenni. Ugyanis most valóban van súlya a szónak, van következménye is annak, ha marhaságokat írunk, szóval okosabb mindent háromszor meggondolni, főleg, ha vírusos megbetegedésekkel kapcsolatos. Szándékosan nem írok koronavírust, majd meg tetszik látni, miért: egyelőre maradjunk annyiban, hogy fő az óvatosság.

Ez a világ, kérem, tele van látszattal és káprázattal. Nem, nem világosodtam meg és ez alkalommal nem is a buddhizmus tanításait kívánom népszerűsíteni Májá fátyláról, mely mindannyiunk szemét takarja – egyszerűen csak híreket olvastam és be kell látnom, itt vagy mindenki hülye, vagy mindenkit hülyének néz opcionálisan bárki, ha módja van rá.

(Fotó: Index)

Kérem, én tegnap óta fokozott részvéttel tekintem a közmédiát, mint olyant. Nincsenek azok a szerencsétlen tintakulik megfizetve, akkor sem lennének, ha kétmilliót kapnának havonta. Mint a Politicóhoz kikerült információk bizonyítják: olyan mértékű a cenzúra náluk, hogy ahhoz hasonlót még a valamikori Pravdánál sem nagyon ismertek.

Ha most azt kérdezném bárkitől, hogy gyakori-e az olyan szélsőjobboldali menet Magyarországon, mint a tegnapi, melyet elviekben a Mi Hazánk szervezett Horthy kormányzóvá választásának századik évfordulója alkalmából, a legtöbben azt mondanák: á, dehogy, századik évforduló csak egyszer van, és utóbbi időben kifejezetten ritkák a neonáci demonstrációk. Bezzeg régebben volt belőlük több is a soknál.

Tartozom egy vallomással: vonzanak a megoldhatatlan feladatok. Munkanélküli periódusaimban régebben a Rohonci-kódexet fejtegettem, mint egy Baross téri Champollion, csak nem sokra jutottam vele – pontosabban annyira, amennyire mindenki más, aki nekilátott, miszerint az eleje evangélium, a vége egy leltár lehet, a kettő között meg csak a jó Isten tudja, mi van.

Az azért már biztos, hogy ki nyeri az eheti lottó ötöst, illetve kik. Dr. Magyar György és én, valahogy majd csak megoszlik kettőnk között a monstre nyeremény, én ugyan még abba is belemennék, hogy ő kapjon hatvan százalékot, én meg negyvenet, mert övé volt eredetileg az ötlet – de majd csak megosztozunk valahogy azon a pár fityingen.

Akkor tömeghisztériázzunk kicsit, ha már ilyen a közhangulat. Nekem magamnak ugyan az a véleményem, miszerint nem annyira veszélyes a koronavírus, hogy mindmeghaljunk tőle legkésőbb holnap reggelre, de tömeghisztéria idején csak óvatosan az önálló véleményekkel, mert egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy épp megkövezi egy kedélyes sokaság.