Azzal szeretném kezdeni, amivel mindig, ha vasúttal kell foglalkoznom: nem, nem képzelem magamat vasutasnak vagy szakértőnek. Van némi fogalmam a vasúti ügyekről, mert dolgoztam ilyen profilú szaklapnál, de nem én fogom megváltani a MÁV-ot. Viszont azért néha felteszem magamnak a kérdést: mi a csodát akarnak a budapesti fejpályaudvarokkal?

Kissé mintha mindenkinek kezdene elmenni a maradék esze is. Mondjuk érthető az általános aggodalom, a járványhelyzet minden, csak nem szívderítő, de mégsem kéne rémeket és kísérteteket látni mindenhol vagy sok éves konteókhoz visszanyúlni csak azért, hogy bármi áron akadályozza valaki embertársait a védekezésben.

Mindig mondtam, hogy az újságírás és a vízvezeték-szerelés rokon szakmák, mert mindkettőben sok sajátos matériával találkozik az ember munka közben. A vízvezeték-szerelés esetében nem kell mondanom, mi jön szembe a lefolyóban, nevezzük szennyvíznek, a sajtóban meg... hát, nagyjából ugyanaz, csak írott formában, nem olyan büdös, de maradandóbb.

Tavaszi szombat reggel, enyhe verőfény, halkan csicsereg a Led Zeppelintől a „Communication breakdown”, Spárga macska unottan próbálja összekarmolni a lábujjaimat, szóval idill. Még egy darabig. De inkább vihar előtti csendnek érzem, jobban mondva communication breakdown, kommunikációs összeomlás előttinek. Nagy kezd lenni a baj.

Az ember azzal ébred, hogy minden a legnagyobb rendben van ebben az országban: Orbán Viktor bejelentette, hogy kitolják az esti kijárási tilalom kezdetét, már kilencig is nyitva lehetnek a boltok, alapterület függvényében állhatunk sorba előttük, Tóta W. Árpádot elítélte a Kúria, amit negyvenezer troll ünnepel örömtüzekkel a Rákos mezején és a Szekszárdi Vasárnapot is megtorpedózták.

Szekszárd, városháza

Ma a Szájer ügy fejleményeinek tisztázásáról lesz szó, ugyanis, amint látom, hatalmas ködösítés folyik a történet kapcsán. A jelek szerint a kormánymédia minden orgánumával azt közvetíti olvasóinak, hogy Szájer József titkosszolgálati ármány áldozata lett – akad, aki ki is mondja – és íme, a gonosz világösszeesküvés leleplezte magát azzal, hogy van felvétel a letartóztatásról.

Sosem titkoltam, hogy valósággal borzadok a március tizenötödiki szónoklatoktól, gyűlésektől, vezércikkektől. Magát az ünnepet nagyon szeretem – csak épp ahogy meglát, meghall az ember egy ilyen hivatalos „megemlékezést”, rögtön az az érzése, hogy aki beszél vagy ír, valamiképpen kihasználja, ellopja a jeles napot. Onnantól már nem ugyanolyan.

Érdekes dolgok kezdenek alakulni a világpolitikában, különös folyamatok zajlanak, főleg Kína körül, szóval valami nagy, mindent elborító nosztalgiát érzek bolygónk vezetői között a kétpólusú világrend és a hidegháború daliás kora iránt. Túl komolyan nem érdemes venni, de ha politikai ponyvaregénynek tekintjük, elég szórakoztatóak a fejlemények.

(Fotó: Xinhua hírügynökség)

Van remény, hölgyeim és uraim, mutatkozik valamennyi, bár nem járványügyben, azt senki sem tudja megmondani ez idő szerint, mennyit fog még pusztítani a pandémia  de a jelek arra mutatnak, hogy a világgazdaság utána csak újra fog indulni valahogy. Él még a Kapitalizmus Szelleme és kísértetként járja be nem csak Európát, de a világot is.

Vasárnap van, többször ellenőriztem, és három mérés után elmondhatom, hogy a fű sem nő, ebből következően szenzációs hírek sincsenek. Lapul a világ a járvány árnyékában, próbál minél csendesebben belesimulni a környezetébe, esetleg terepszínűvé válni. Persze vannak, akiknek kifejezetten jól jön a pandémia, mert anélkül a kutya sem foglalkozna velük.

(Budapest, Andrássy út. Fotó: Blikk)