Az alaphír maga nem meglepő, a környezete annál inkább, ha meg még kicsit körül is nézünk a kriminális krónikákban, igencsak furcsa következtetésekre jutunk: egyelőre annyit mondanék, hogy Magyarországon elég sajátos állapotok uralkodnak a köztudatban a politikusokkal kapcsolatban, én a helyükben odafigyelnék erre.

És akkor most, kedves gyerekek, itt, ebben a kényelmes barlangban, ahol még medve, sőt, kardfogú tigris sincsen, a tűzben csendesen pattogó petpalackok meghitt lángjai mellett elmesélem, hogyan lett vége a világnak. Az nem úgy volt, ahogy a szomszéd törzsben mesélik, az mind hazugság, hanem teljesen másképp, tudom, mert ott voltam és láttam.

Szóval május negyedike a nemzetközi Star Wars nap, mert may the fourth be with you. Ennek alkalmából ezzel a világnappal egy kicsit sem fogunk foglalkozni, ellenben a tegnapival sokkal inkább, lévén, hogy tegnap a sajtószabadság világnapja lett volna, nálunk is és minden más országban is, mármint, ha érdeklődést mutatott volna ez irányban akár a lőtéri kutya is.

Akkor ma kicsit nézelődjünk az álhírek körül, ugyanis még a végén azt hiszik, hogy megfeledkeztünk róluk, és durcásak lesznek. A valódi hírek egyre vadabb világában természetesen az álhírek is követik a trendet, sőt: voltaképpen ők magából a trendből élnek, mint majd látni fogjuk. Meg magukból, kedves olvasók, (meg)osztogatók, ráadásul most minden eddiginél pofátlanabb módon.

Fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, hogy Kim Dzsongun, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (mindközönségesen: Észak-Korea) vezetője, mindenféle cím birtokosa a tegnapi nap folyamán hosszas szenvedés után, eszméletét sem visszanyerve megnyitott egy műtrágya-gyárat és rövid közszereplés után újból eltűnt. Emlékét örökké megőrizzük. Vagy nem.

Akkor itt az ideje, hogy rendet tegyünk a napok óta zsinatoló törpe Luciferek, még törpébb Savonarolák és önjelölt inkvizítorok között – de oly módon, hogy első sorban a saját, tulajdon fejünkben teszünk rendet, attól majd minden és mindenki a helyére kerül. Legalábbis számunkra, aztán, hogy mások számára minek hol a helye, azon sajnos elmélkedés útján nem változtathatunk.

Amióta tegnap este meghallottam az új járványvédelmi direktívákat, azon mélázok, hogy ez micsoda és mire lesz jó. Gondolom, mindenki más is, elvégre az életünkről van szó, és ebben az esetben tényleg nem érhetjük be annyival, hogy megállapítjuk: „ez vagy valami, vagy megy valahova”, holott ez volna még rá a legszabatosabb meghatározás. Vagy nem.

Vannak reggelek, amikor az ember túl későn ébred, ráadásul arra, hogy hívatlanul meglátogatta Lumbágó nevű régi ismerőse – nem elég a deréktáji merevség, a nyaki izmok is görcsösek, a kávé sem sikerül jól, szóval minden adott egy randa nap pocsék kezdéséhez, Ilyenkor segít a szenvedő alanyon Kövér László és Schmidt Mária.

Pillanatnyilag bátran elmondhatjuk, hogy Kim Dzsongun elvtárs, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője, az Államügyi Bizottság elnöke, a Koreai Néphadsereg főparancsnoka, a Koreai Munkapárt és a párt Központi Katonai Bizottságának elnöke valamint egyéb címek birtokosa vagy életben van, vagy sem, ám ez kétségtelennek tűnik, mivel más lehetőség nincs.

Ahogy bűnügyi riporter kollégám mondogatta volt még boldogult slapajkoromban, „van mák, van tészta, és van egy teljesen új fogalom, a mákos tészta”. Ez nagy és banális igazság, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy a mák is, a tészta is univerzális, mindkettő társítható más ételekkel, csak együtt alkotnak mákos tésztát.