Akkor lássuk, miből élük, kérem, mik a hírek? A hírek egyfelől világrengetőek és mérhetetlenül fontosak, másfelől tökéletesen lényegtelenek, attól függ, ki nézi őket és honnan, de hogy ma reggel valódi szenzáció nincs, az egészen biztos. Van ezer apró cikk, mint a korábban száz forintos, már rég egy eurós boltban, csomó műanyag vacak, turkáljunk azok között jobb híján. Vegyes egy saláta ez. 

Kérem, megosztó téma következik, így mondjuk azt, amikor minimum bicskás öklelőzés várható verbális formában az írás alatt: de mit tehetünk, ha ez a hír? Mármint az, hogy az új ferencvárosi önkormányzat felfedezte, milyen szavakat moderált az elődje a vezetés Facebook-oldaláról – és természetesen feloldották a tilalmat, sok kommentelőnek nagy gyönyörűségére.

Kérem, előre szólok, hosszú lesz ez az írás és a pártpolitikát minden elé helyezők számára érdektelen is, szóval akinek nincs, ideje, türelme vagy egész egyszerűen csak utál olvasni, ám kommentelni és mindenbe beleszólni szeret, az most menjen el, mert borzalmas dolgok következnek.

Mindig tudtam, hogy eljön az a nap, amikor kiderül: Magyarország legnagyobb baja, nemzetünk alapkérdése nem gazdasági és nem politikai, nem társadalmi de még történelmi sem, Magyarország legnagyobb gondja az, hogy feláll vagy nem áll fel? Ami valódi tragédiát is jelenthet a férfi életében, csak most egy kollégáról van szó, az Indextől. Ő nem állt fel.

(Fotó: origo.hu)

Ahogy elnézem, ez a kémek hete volt, bárhová nyúlt az ember, spionok, hírszerzők, elhárítók akadtak a kezébe, Csolpon-Atától Budapestig, ha akarta, ha nem. A sajtómunkás időnként rápislogott Moszkvára is, hogy ott épp mi zajlik – és ha rápislogott, jól tette, ugyanis egy két éve húzódó kémregény végére került pont tegnap. Igen, a Frode Berg-ügyről van szó.

(Fotó: Barents Observer)

Kérem tisztelettel, könnyű észrevenni a szamárságot, ha szürke, hosszú a füle és az bőgi, hogy „I-á”. Akkor is könnyű észrevenni, ha a kormánysajtóban van, és Ady Endrét akarja kirakatni a tantervből vagy a Nyugatot nevezi „kis, jelentéktelen” lapocskának (és még egy felekezeti jelzőt is hozzátesz). De nehéz észrevenni, ha azt játssza, hogy megemlékezés, méghozzá méltó.

Nagyon remélem, hogy nem csak én vettem észre – illetve tudom, miszerint másnak is szemet szúrt, a Nemzetbiztonsági Bizottság elé is fog kerülni az ügy, csak épp mivel ők nem a legnyilvánosabban tárgyalják a dolgokat, attól nem tartok, hogy leállítanák a folyamatot. Miről is van szó? Nos, arról, hogy a Türk Tanács ugyanolyan kémfészket kap Budapesten, mint korábban Oroszhon.

Ilyent se sokat közvetített még magyar csatorna: hétfő este alkimistakongresszust láthattunk a Hír TV-n. Roppant tanulságos volt, több szempontból is, azonban a tanácskozók egyelőre csak részeredményekre jutottak: hogy úgy mondjam, ólomból aranyat még mindig nem képesek csinálni, de aranyból ólmot már igen, igaz, csak gazdasági úton. Mármint úgy, hogy megveszik az ólmot, aranyért.

Tulajdonképpen nem olyan nagy szenzáció. Volt is már ilyen, meg lesz is: konkrétan arról lenne szó, hogy ismeretlen, ám enyves kezek magukhoz szólították a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum teljes éremgyűjteményét, nem tudni még, mikor, de meglehet, már több éve is annak és a régi pénzek helyett utánzatokat mutogattak a nagyérdeműnek mostanáig.

Kérem, én kezdek semmit sem érteni. Most akkor győztünk a várnai csatában? Mert ha igen, akkor Mohácsnál is győznünk kellett, legfeljebb török szövetségeseinkkel együtt, viszont ez esetben ki volt az ellenfél? Illetve, ha Várnában veszítettünk, akkor miről beszél Soltész államtitkár és mi a vitézkötéses, cafrangos, kelevézes köze van ennek az egész régi történetnek a mához?