Kérem, ma sötét, hideg mélységekbe ereszkedünk: egyenesen a magyar álhírgyártás Marianna-árkába igyekszik tengeralattjárónk, tessenek felkészülni bármire. Ezeket a szférákat már ismeretlen szörnyetegek lakják, egyesek dögevők, mások egyszerűen csak tolvajok: illetve, a kettő gyakran átfedi egymást. Acélozzák meg szívüket, kezdődik a merülés.

Persze, a keszonbetegség reális veszély, javasolnék az alászállás előtt egy enyhe nyugtatót vagy még inkább egy féldecit. Ha az utóbbi mellett döntenek, ne rakják el az üveget, szükség lehet még rá. Szóval: feldübörögtek a motorok, megteltek a víztartályok, indulunk.

Hogy az elején kezdjem, ennek az írásnak a megszületését a Fakepalm csoportnak köszönhetjük, az általuk kinyomozott információkat fogom felhasználni benne, természetesen az ő engedélyükkel. Társadalmi szempontból hihetetlenül fontos nyomozó munkát végeznek ezen a szakterületen, legyünk őszinték, az illetékes szervek helyett, ugyanis azok, ha számítógépes bűnözésről, csalásról hallanak, rendszerint csak néznek, mint Rozi a moziban. (Egyes esetekben tilos is internetet használniuk a nyomozásban, ami a világhálós bűncselekmények felderítését némiképp hátráltathatja).

No, hogy vágjunk a média résébe: három fő rejtélyt nevezhetünk meg az álhírlapokkal kapcsolatban, illetve még egy negyediket is. A három Nagy Kérdés:

• ki szerkeszti

• ki terjeszti

• ki írja

ezeket?

A negyedik:

• miért hagyják ezt a pofátlan szélhámosságot?

Akkor menjünk sorban.

A szerkesztők neve megvan, a Fakepalm kiderítette: tulajdonképpen egy jól behatárolható körről van szó, néhány emberről, amelynek egyes tagjai családi kapcsolatban is állnak egymással. Neveket – most még – nem mondanék, de megvannak: akit nagyon érdekel, egyet mindenképpen megtalál az Indexben, a „Hírhedt magyar kamuhíroldal-hálózatot lőtt le a Facebook” című, június huszonhetedikén megjelent írásban. Éspedig azért nem írom le N. Erika teljes nevét (aki időközben Kiss Adél néven is tevékenykedik), mert unnám a pert, amit már a Fakepalm ellen is próbál indítani. Van jobb dolgom is, mint sajtóper tárgyalására járni.

Illetve, ő azt állítja, "a hamis vádak széles körben elterjedtek, és ezáltal jó hírnevemben károkat okoztak, személyem maradandó sérüléseket szenvedett, jogi lépésekre szántam el magam." Csak tessék, ugyanis ez egy polgári peres eljárás, tulajdonképpen a jó hírnévhez való jog megsértéséről. Mármost a bizonyítási eljárás során óhatatlanul fény fog derülni arra, hogy maga a felperes hány alkalommal és milyen nagy mértékben sértette meg mások jó hírnévhez való és személyiségi jogait, ily módon tehát ellenkereset esetén – melyre bátorítanék mindenkit hasonló esetben, habár hozzá kell tennem, nem vagyok jogász – mikor is a mostani felperes válik alperessé, nem lesz szükség bizonyítási eljárásra az elítéléséhez, ugyanis az már egyszer lezajlott egy másik eljárás folyamán. Tehát, ha N. Erika pereskedik, lelke rajta: saját sírját ássa vele. Illetve a sajátját és a bűntársaiét. Akinek vaj van a fején, ne sétáljon a napon.

Tehát a mostani álhírhálózat szerkesztőinek neve ismert, különben nyomozás is folyik ellenük, ugyanis csalássorozat vétkével lehet őket gyanúsítani, majd a vizsgálat mindent kiderít. Akkor térjünk rá a következő kérdésre.

Ki terjeszti az álhíreket?

Tessenek megkapaszkodni: maguk, kedves olvasók. Az online sajtó terjesztésének semmi köze a print alapú „előfizetés-újságárus-rikkancs” szentháromsághoz. Az online sajtó spontán terjed, megosztás útján, csak épp nem tetszenek számolni az algoritmusokkal. Mondjuk méltóztatnak látni egy írást a „bombahirek.me” oldalon „Bömbike megettte a reaktormagot és azóta zölden világít a szellentése” címmel, és mivel ez nem mindennapi eset, meg tetszenek osztani, anélkül hogy utánanéznének, honnét származik, mennyire hiteles. Ez önmagában, jogilag eshet vétség kategóriájába, de most ne jogászkodjunk, vegyük az IT-részét a dolognak.

A Facebook – de a Google is! - úgy van összerakva, hogy megjegyzi a felhasználó által megnyitott és megosztott oldalakat, abból a meggondolásból, hogy hatékonyabban, személyre szólóan juttassa el a hirdetéseket a felhasználókhoz. Merthogy a hirdetésekből él. Én például nagyon szeretem a repülést, mint magánember (nem, nem vagyok sem pilóta, sem sportrepülő, anyagi és egészségügyi okok miatt, bár egy Ancsa kettest valószínűleg nem törnék össze landoláskor sem), minden reggel két harci gép fotójával köszönök be és minden este ugyanígy búcsúzom a Facebookon. Nincs is olyan repüléssel kapcsolatos reklám, legyen szó makettről, repülőjegyről, szimulátorról vagy bögréről, ami ne találna meg. Ez ilyen, ennek ez az ára, sokat segít a reklámblokkoló, ha nem is old meg mindent.

Azonban most nem rólam van szó, hanem Átlag János egységsugarú felhasználóról, akit megragadtak Bömbike zölden fénylő bélgázai, megosztotta őket ismerőseivel és – amennyiben nyilvános volt a megosztás – ismeretleneivel is. Átlag János másnap is fog látni a hírfolyamában egy-két anyagot a bombahirek.me-ről, mondjuk azzal kapcsolatban, hogy repülő csészealjjal loptak ATM-et egy budaörsi bevásárlóközpontból, azt is megosztja, aztán harmadnap is kap, negyednap is, hiszen az algoritmus megjegyezte, hogy ez a hely őt valamiért érdekli, tehát kedveskedik a felhasználónak az új témákkal. Egy kis idő és sok megosztás után Átlag János az álhírek profi terjesztője lesz, és közben végig azt hiszi magáról, hogy ő csak olvasgat, néha osztogat, holott két kézzel tömi a pénzt az álhíroldalak tulajdonosainak a zsebébe.

Vegyük akkor a harmadik kérdést.

Ki írja az álhíreket?

Még nagyobb kapaszkodást kérek: részben a szerkesztők, részben önök, olvasók. Csak nem tudnak róla. A Fakepalm kimutatta, hogy a hírhiéna szerkesztők ártatlan, civil emberek posztjait emelik ki különféle csoportokból és vagy változtatás nélkül, vagy csak kevés változtatással faragnak belőlük könnygerjesztő rémhíreket. Vegyünk egy példát.

A „Pesten hallottam” nevű csoportban megjelent egy poszt, amiben egy hölgy jogosan felháborodott, mert ittas emberek leöntötték sörrel.

„Ma azért sírtam mert egy nagyon jó barátnőm színpadon játszott egy nagyszerűen megírt szerepet. De ebben a pillatban azért sírok, mert a Király és Kazinczy utcához közel levő kocsma utcára eső részén páran ma úgy gondoltak hogy mekkora poén lesz engem leönteni sörrel. Persze én hülye hagytam. A szerencsétlent Pesten leöntik azért mert más. Mert nincs haja. Mert (bar ezt nem tudtak, de nem is kérdeztek - kemoterápiás kezelés miatt kihullott az összes.) Pesten ezt nem szabad megtenni. Az egyetlen dolog amit Pesten az ember tehet az az amit a Rendőr a Zsinagógánál javasolt: Menj haza bömbölni, nekem erre most nincs idom. 
Csodás a budapesti nyaralás.”

Felháborító, valóban az: de még felháborítóbb, hogy a tudasfaja.club azonnal lecsapott a posztra, engedélykérés nélkül, mint kondorkeselyű a derült égből, kiemelte betűhíven, és saját anyagként közölte, maximum annyit tett hozzá, hogy megjelölte forrásként az adott csoportot. Az érintett pedig magyarázkodásra kényszerült. Itt látható, nem csalás, nem ámítás, illetve dehogynem az – épphogy csalás emberek posztjait lopkodni az engedélyük nélkül.

És nem egy ilyen eset van, hanem ezer, amint a Fakepalm bemutatja.

Szöveg lopott, kép lopott, csak a kassza csörög, de az hangosan. A dolognak az a mechanizmusa, hogy a megható, felháborító vagy különleges hírért mindent megtesznek, a törvénysértés riasztja őket a legkevésbé, az a lényeg, hogy jöjjön a reklámbevétel – a hazugsággal, csalással, lopással összekalapált, híroldalnak hazudott mocsokból. És jön: az AdSense-hirdetések fénykorukban, a nagy nyári bukta előtt havi tíz-tizenkétmilliót hoztak a konyhára, ami három-négyfele osztva sem vilamospénz. 

Most, hogy a Facebook letiltotta a régi álhír-birodalom nagy részét, a visszaépítés periódusában vannak, azért is használnak különösen erős eszközöket, ennek köszönhető az Orbán Ráhel-skandalum is. Megjósolom, hogy rövidesen még durvább botrányokat fognak kirobbantani.

És akkor jön a plusz kérdés.

Miért hagyják ezt a pofátlan szélhámosságot?

Azért mert a kismacska szőrös és nem borotválkozik, mondaná Kocka barátom kamaszkoromból. Azért, mert egyfelől a jog- és törvénysértés ténye kétségtelen, másfelől a nyomozó hatóságok eszközei behatároltak, ilyen típusú bűncselekményekre nincsenek is kellőképpen felkészülve. Jogilag is nagyon kényes volna ezt az ügyet végigvinni, bár muszáj lesz majd: polgári jogi keresetekkel lehet tenni ellenük, csak mindig újra fogják kezdeni, amint most is. De hát a rémhírterjesztés nem bűncselekmény? Dehogynem, csak éppen a meghatározása szerint:

„Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt – vagy való tényt oly módon elferdítve – állít vagy híresztel, amely alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” (Btk. 270 §)

Ennek az egyik alpontja a közveszéllyel való fenyegetés is, csakhogy ez kizárólag abban az esetben lenne alkalmazható, ha a bíróság kimondja, hogy Magyarország teljes területe közveszély színhelye. Ugyanis a bűncselekményt folytatólagosan követik el, és az ország teljes területén. Határon túl is tulajdonképpen, csak ott nem hatályos a magyar jog.

Szóval, érdekes egy per lesz ez, ha eljut a peresítésig, ígérem, tudósítok majd a tárgyalásokról. De egyébként az álhírlapok és álhírek terjesztése nagyon is egybevág a kormány „post-truth” céljaival, melyek közé tartozik minden hírforrás hiteltelenítése, főleg a valódiaké – csodásan a kezükre játszanak ebben az álhírlapok. Születhet még törvényjavaslat az online sajtó szigorú szabályozásáról.

Tehát, összefoglalva:

Ha nem tetszenének állandóan nyitogatni, olvasgatni az álhíreket.

Ha nem tetszenének állandóan osztogatni az álhíreket.

Ha szöveg vagy kép lopása esetén azonnal jelentenék ezt a közösségi oldalnak és hivatalos feljelentést is tennének

akkor nem lenne álhírhullám.

Így lesz, még jó sokáig.

Itt tartunk pillanatnyilag.

Utazásunk véget ért, a keszonbetegek fáradjanak a túlnyomásos kamrába.

Szele Tamás

Maul halten und weiter dienen, pofát befogni és tovább szolgálni – mondja Svejk, és most, egy hónap tűzszünet után a kultúrharc katonái is ezt idézik. Fáradtan emelik fel újra a Mannlicher gyorstüzelőt, ellenőrzik a tárat, fejükbe húzzák az acélbilit, prófuntot faszolnak, bemásznak a lövészárokba és a nyári szünet után kezdődik újra a dicsőséges csihi-puhi.

Dub hadnagy vezeti a rajt.

És megvédi Biegler kadétot, bár utálja. De miért kell megvédeni a lelkes, túlbuzgó kadétot? Nagy annak a sora, félek, a hátország népe már el is felejtette. Szóval, az idei nyár a kiélesedő kultúrharc jegyében telt, csak úgy röpködtek a nehézlovassági sértések és intrikák, komoly potentátok széke került veszélybe és nemzeti nagyságnak számító írókat hülyéztek le, intézményeket neveztek ki az anarchizmus fellegvárának a Magyar Idők „Kinek a kulturális diktatúrája” című cikksorozata miatt.

Írta Szakács Árpád verse.

Ez tizenhárom részen keresztül sarabolta és tépázta az állítólag most is dúsgazdag és monopolhelyzetben lévő „balliberális kultúrelitet”, amely ugyan nem gazdag, és helyzetét is a „monopol” helyett a „tragikus” jelző illetné meg, de hát mit csináljunk: így megy ez kulturális forradalom idején, mikor a vörösgárdisták fellázadnak az egyébként hatalmon lévő Mao elvtárs mellett, és mindenkit elpusztítanak, aki semmit sem tett Mao elvtárs ellen. Szóval, nem egyszerű ügyek ezek, tény, hogy Szakács mesternek igenis sikerült némi győzelmeket elérni a hadjáratával, az MNB egy kultúralapítvány támogatása miatt vizsgálatot indított, egy diákverseny szervezőjét is elbocsátották, de hát ezek csak csatározások, a Nagy Ütközet meg sehol. A diadal napja majd akkor jön el, mikor ökrös szekéren kiviszik az összes tehetséges embert a Vérmezőre és Szakács Árpád meg Gajdics Ottó a fejüket veszi. Addig viszont meg kell vívni ezt a – harcászati szempontból másnak nem mondhatnám – lövészárok-háborút. Türelem kell hozzá.

A hadmozdulatokról most nem számolnék be részletesebben, tény, hogy Przemysl elesett és Doberdónál is komoly csaták voltak már, mikor is augusztus végén hirtelen elhallgattak a fegyverek.

Ennek több oka is lehetett, az egyik rögtön az, hogy a cikksorozat tizenharmadik részében Szakács mester igen nagyokat lőtt mellé: azt próbálta meg bizonyítani, hogy a kereskedelmi és állami rádiók továbbra is előnyben részesítik a balliberális előadókat, miközben a kormánybarát énekeseket elhallgatják. Ez a tár nagyon besült: túl azon, hogy képtelen vagyok elképzelni egy balliberális fisz-moll hetest, szemben egy jobboldali-konzervatív desz-dúr bővített hatossal, az írásban említettek többsége, köztük Tóth Vera is kikérte magának, hogy őt politikával egyáltalán kapcsolatba hozzák – mint kiderült, Szakács mester érthet sok mindenhez, de a zenei szerkesztésről halvány segédfogalma sem volt.

Én személy szerint nem hittem, hogy a kudarc bátorította el aranytrollú szerzőnket, tapasztalatom szerint az ilyesmi a szorgalmas, elkötelezett és küldetéses dilettánsokat sosem zavarja: úgy vannak összerakva, hogy csak a tábori tüzérség legyen képes őket megsérteni, és az sem nagyon. Míg én a fegyvernyugvást annak tulajdonítottam, hogy a front parancsnoka egyszerűen elment rendes évi szabadságát tölteni, a HVG más következtetésre jutott: ők úgy gondolták és ami ennél súlyosabb, úgy is informálták őket (talán félre), hogy a kultúrkampfot maga Orbán Viktor állította le a kötcsei pikniken, mivel túl sok kárt okozott volna baráti csapatokban is.

Hát igaz, ami igaz, ilyen a csőcselék fegyverben, veszélyesebb a saját szövetségesekre, mint az ellenségre, csakhogy a jelek arra mutatnak, hogy a HVG kiváló kremlinológiával megírt elemzése téved.

Sőt: még az is lehet, hogy nem téved!

Na, ez meg hogy lehet?

Csak úgy, hogy közben beindult az élet. Egyfelől, a CÖF egyik beszélgetőestjén Gajdics Ottó többek között közölte, hogy:

„A hvg.hu rossz információkkal rendelkezik, Orbán Viktor ugyanis épp arról beszélt Kötcsén, hogy nem kell betojni, ha vitáik vannak egymás között, és ezeket le kell folytatni. És Szakács sorozata is megy tovább, pár hetes szünet után szombaton jön majd az új rész, és „nagy balhé lesz belőle”, tette hozzá Gajdics. Szakács külön is kitért arra, hogy odalett az újságírói etika, hiszen őt nem is kereste meg a hvg.hu, enélkül írtak a félreállításáról.” (444) 

Nocsak. Akkor most mit mondott Orbán Viktor és mit nem? És honnan nem tudjuk ezt?

Ezekre a kérdésekre nincs válasz, viszont a tegnapi Magyar Idők újból támadásba lendült. Először reggel mennydörgött egyet a főszerkesztő, miszerint csak azért is és dafke megjelenik a sorozat következő része:

„Mivel nem rendelkezünk biztos információkkal arról, Orbán Viktornak miből és kiből lett elege (sejtéseink persze vannak), csak annyit mondunk most, hogy a Magyar Időknél valóban megértették, amit Kötcsén mondott, így a hvg.hu híresztelésével szemben a sorozat szombati lapszámunkban folytatódik a tizennegyedik résszel. És előre szólunk, továbbra sem terhelnénk a miniszterelnököt cikkeink időzítésének és ütemezésének fáradalmaival. Van neki elég dolga, nekünk pedig vannak kiváló szerkesztőink.”

No, ha harc, hát legyen harc. Ugyan nem okos tábornok, aki kürtszóval hirdeti a csatamezőn, hogy „ki fogjuk ám vontatni az ágyúkat, ide meg ide”, mert az ellen még odalő, de a Magyar Idők katonásdit játszik. Hát megszólalt az a Kövér Berta, az a cikksorozat?

Meg ám. És körülbelül azt mondta: „pfff...”

A rettentőnek beharangozott írás lényegében véve szakmai kudarcnak nevezhető, arra épül, hogy Bárdos Deák Ágnes egyik lemezét támogatta a Nemzeti Kulturális Alap – számtalan más lemezzel egyetemben! - és a művésznő mégsem csókol kezet ezért a kormányzatnak. Hát első sorban is: emlékeim szerint Sütő András és Kányádi Sándor köteteit is a szocialista Románia könyvkiadói adták ki, ők mégsem írtak hálából ódát Ceausescuhoz, sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy az ellenkezőjét tették. Göncz Árpád, Konrád, Spiró művei is az állami könyvkiadás gondozásában jelentek meg, ők sem nyaltak érte talpat.

Igaz, van ellenpélda: Csurka és Csoóri bizony meghálálták a közléseket, Csoóri például igen szép versikét írt Rákosihoz, Csurka meg egyenesen nyomtatásban tett hűségesküt a szocialista rendszer mellett. Sőt, ránk maradtak munkásőr-egyenruhás fotói is, habár ilyen képeket Bencsik Andrásról is tudnánk mutatni.

Egyszóval, azt értem én, hogy Szakács példaképe Csurka és Csoóri, de ha nem várunk hálát Konrádtól, Göncztől, Sütőtől, csak azért, mert megengedték a kötetük megjelenését, ne várjunk Bárdos Deák Ágnestől sem: a kötet és a lemez arra való, hogy megjelenjék. Az államnak meg kötelessége támogatni: ha az állam olyan kiváló, hogy lepereg róla a kritika, a kiadott anyag úgyis a kereskedő nyakán marad, mert nem fogják venni az emberek. Ha meg nem pereg le róla a kritika, tán nem is olyan kiváló.

Röviden: a seggnyalás opció, nem kötelesség.

Legalábbis normális országokban.

Egyszóval, szánalmas kis jobboldali sivalkodás ez, abszolút értékén nézve, amit Szakács Árpád prezentál nekünk. Igen, sivalkodás – az ő kifejezésüket használom, hadd fájjon egy kicsit. De mi állhat emögött?

Mint a legújabb kori kínai történelem ismerője, meg kell osszam egy szörnyű gyanúmat. A Vörös Gárda fellázadt, a hungvejpingek már nem a központi utasításoknak engedelmeskednek és most saját forradalmukat vívják, Mao elvtárs nevében, de az ő engedélye nélkül.

Mármost, ahogy én ezt a mi kis Maónkat ismerem, csak akkor és addig fogja tűrni ezt az ő nevében szervezett zendülést, amíg van belőle valami haszna. Amint egy csepp kára származik – és lehet ez a kár akármiféle! - úgy csap oda a rendetlenkedő vörösgárdistái közé, hogy izom szakad, csont törik, tengerbe hajítja az elszabadult hajóágyút.

A mai kultúrharcosok meg majd hiába mondják, hogy az igazi vörösgárdista még akár Mao elvtárstól is megvédi a maoizmus eszméit: maximum a munkatáborban mondogathatják.

Lehet ennek a kultúrkampfnak még olyan vége, hogy mindenkit hazazavarnak a rohamcsapatból: kit a földekre, rizset vetni, kit a balettba, ugrálni.

De egyelőre messze még a vég, legyen dicstelen, dicsőséges vagy semmilyen. Egyelőre hasalnak a gyalogosok a sáros lövészárokban és lövik egymást.

Nyugalom, a helyzet változatlan.

Szele Tamás

Kedves gyerekek, tegnap és tegnapelőtt a gyakorlatban tanulmányoztuk az álhíreket, a nekik kedvező időjárásnak és csillagállásnak köszönhetően, ma még korán van ahhoz, hogy a réten kergessük őket hálóval, tartunk szépen egy elméleti foglalkozást. Mondjuk hiába tartjuk, mert egyik fületeken be, a másikon ki, fél óra múlva elfelejtitek, de mégis, hátha megragad valami.

Á, úgysem fog.

Azért csak lássunk neki.

Tehát, tegyük fel azt az alapkérdést, ami minden olyan olvasóban felmerült már, aki nem hisz el mindent a világon, amit elé tesznek: végül is mire jók az álhírek?

Kedves gyerekek, az álhírek szimbióták, szoros közösségben élnek az anyagi haszonnal, a hírnévvel, a hiszékenységgel, a politikával, ha kell és nagyon súlyos károkat okoznak az emberi szervezetben. Konkrétan életképtelenné teszik. Az emberi társadalom jó bonyolult valami, ahol minden mindennel összefügg, és arra épül, hogy tagjai legalább minimális logika szerint viselkednek, ok-okozati alapon, megkülönböztetik a hasznosat a haszontalantól, prioritási rendszerük van, egyszóval felnőttek. Rájuk lehet bízni a felmerülő feladatokat. Megoldják, legalábbis többnyire.

Ezt az oksági rendszert fertőzi meg az álhír, magának az oknak a meghamisításával. Hiszen nyilvánvaló, hogy ha például éhes vagyok és tele a hűtő, akkor eszem. Ámde ha az álhír azt mondja, hogy a hűtött étel daganatos megbetegedéseket okoz, akkor nem eszem. De továbbra is üres a gyomrom, tehát lemegyek a sarki pizzáshoz, és ott zabálok. Ki járt jól? Én azt hiszem, hogy jól jártam, hiszen nem betegedek meg, azonban igazából a pizzás nyert az üzleten. És ha nagyon mélyen elhiszem az álhír-maszlagot, akkor egyrészt kidobom a hűtőmet (tehát rosszul jár a környezet) másrészt mindig a pizzásnál fogok enni, ő tehát nagyon jól jár. Életem végéig nála fogok költeni, ott hagyok egy vagyont. Kivéve, ha valami miatt bezár. Mert akkor én járok az eddiginél is rosszabbul, hiszen éhen halok.

És ehhez az egészhez csak egy ügyesen megfogalmazott és terített álhír kell. Ha meg nem csak én hiszem el ezt, hanem százezrek és milliók, akkor a pizzás gennyesre keresi magát.

Na, akkor tegyünk a pizzás helyére egy tetszőleges politikai pártot, a pizza helyére egy tetszőleges ideológiát. Jé, de ismerős... ezt hívjuk propagandának. Ne tedd ezt vagy azt, ne is kacérkodj a gondolattal, mert jönnek a pomogácsok, ellenben válaszd a pizzát, és minden rendben lesz, míg a pizzéria nyitva van. Tehát neked nem csak az az érdeked, hogy dolgozz, mivel pénzbe kerül a pizza, hanem arról is gondoskodni kell, hogy maga a vendéglő be ne zárjon, ha számlagondjai vannak, kifizeted, ha koszos, felsepred... Közben az alapállítást, vagyis hogy a hűtött étel rákot okoz, senki sem vizsgálja, aki mégis, arra ráfogják, hogy a pomogácsok ügynöke.

Ez idáig rendben van, de miért hisszük mi el ezt a tételt? Azért, mert 1. rengeteg, bár névtelen forrás sulykolja, 2. állítólag népszerű emberek mondják, 3. ezek a források és ezek az emberek általában úgy gondolkodnak, mint mi, azt szeretik és azt utálják, amit becses személyünk, így aztán könnyen egyetértünk velük. Hogy aztán esetleg az illetők soha nem beszéltek erről és a források hazudnak?

Azt mi már nem fogjuk elhinni.

Ugyanis eddigre már elhittük az alaptételt, és az emberi természet olyan, hogy utálja beismerni, ha hülye és hiszékeny volt. Ha orbitális baromságokat állítunk, amikben nyilvánvalóan nincs igazunk, azt is úgy hívjuk, hogy „volt egy vita a kérdésben”. Dehogy volt az vita, hülyék voltunk, csak ezt nem ismerjük be.

Mármost, nem is azzal van a baj, ha a pizzás megfizeti a sarki kocka srácot, egy kis plusz forgalom reményében. Azzal van a baj, ha a kamuhírt mindenki elhiszi, és eszerint kezd élni. Amit egy kis plusz pénz vagy hatalom reményében terjesztettek el, sok hazugság árán, az egyszer csak önálló életre kel, túllép alkotóján és átveszi a hatalmat. Mindenhol pizzériát kell nyitni, egész nap előttük állnak sorban, egyebet nem mernek enni az emberek. Ilyenkor már nem az álhír kitalálója vagy terjesztője irányít, hanem már maga a hazugság szabadult el és kelt életre.

Mármost, ha ráadásul a hűtőgépgyár megunja a dolgot, és elkezdi hasonló módszerekkel terjeszteni, miszerint nem a hűtött étel a rákkeltő, hanem maga a pizza, pár héten belül nyakunkon a polgárháború, lelkes pizzapártiak fogják ölni a sarkokon a fridzsideristákat, hűtéstechnikusok vezetnek dandárokat a kemenceépítők ellen.

Szóval, még egy ilyen kis hülyeségből is lehet nagyon nagy baj, hát még, ha politikai ügyekben alkalmazzák az álhíreket.

Az izraeli Aviv Ovadya professzor, aki most a MIT (Massachusetts Institute of Technology) egyik vezetője, két évvel ezelőtt megjósolta az álhír-válságot, amiben most vergődik a világ (nem, nem csak mi, hol van Orbán Ráhel és a kismama meséje az amerikai választások befolyásolását célzó orosz informatikai diverziótól? A fasorban sincs...) de most rosszabb a véleménye: információs apokalipszist jósol.

Tétele szerint azok a technológiák, amelyek felhasználhatók a valóság megismerésére, használhatóak a torzítására is. Persze: ha feltétel nélkül hiszünk nekik és valaki meghamisítja őket. Ráadásul gyorsabban fejlődnek, mint a saját, emberi, megértéshez, ellenőrzéshez vagy enyhítéshez való képességünk. A tét nagyon magas, és a lehetséges következmények sokkal katasztrofálisabbak, mint egyes választásokon a külföldi beavatkozás - az alapvető civilizációs intézmények aláásása vagy felszámolása, az infokalipszis következhet belőlük. Igen, hiszen már egy hazugság is mérhetetlen károkat okozhat, ha elszabadul – és naponta több millió álhír szabadul el! Aviv Ovadya és csapata mindenesetre dolgozik az informatikai világvége forgatókönyvein, no, nem azért, hogy előidézzék, hanem ellenkezőleg, azért, hogy elkerüljük a legrosszabbat.

Mik ezek a pokoli technológiák, amik előidézhetik az infokalipszist? Vegyük csak azokat, amik már készen állnak és mindenki megszerezheti őket.

Innentől kezdve nincs hiteles kép, hiteles videó: ha most törne ki a vietnami háború, az amerikai kormány röhögve letagadhatná a My Lay-i mészárlást, arra hivatkozva, hogy hamis a felvétel. A teljes tömegkommunikáció a hitelét veszti, és jön a nagyon nagy baj: a hitelesség szerepét átveszi a hit. Vagy a hihetőség, eladhatóság: ha valami elég szép, színes és népszerű, senkit sem fog zavarni, ha nem igaz, úgy is elhiszik majd. Kit zavarnak a tények?

Egy reményünk azért lehet: ezeket az eszközöket mind-mind mesterséges intelligenciák vezérlik. És ezeknek a fejlesztése megakadni látszik: kezd kiderülni, hogy az MI-t alkotó neurális hálók képességei mégsem korlátlanok, kezdik elérni a határaikat. A mindennapi életben millió hasznuk lesz, de ezek sem tökéletesek, szóval könnyen meglehet, hogy a teljes álhír-rendszer koordinálatlan marad. És a Szingularitástól sem kell tartani: MI-vel szuperintelligenciát épp annyira nem lehet létrehozni, mint ahogy nem lehetséges gőzgéppel a holdba repülni. Pedig a XIX. században azt is egész komolyan tárgyalták, hiszen – lám, az emberi természet! - mindent gőz hajtott, mindenhol gőzgépeket láttak, hátha jó lesz erre is.

Nem volt jó. Ahogy a számítástechnika és a mesterséges intelligencia sem jó mindenre, csak sok mindenre.

Azért, gyerekek, egész ügyes kis káoszt fogunk tudni kavarni, ha meg nem jön az eszetek, és továbbra is minden marhaságot elhisztek, amit elétek tolnak – ennek a világméretű folyamatnak csak hangyányi mellékterméke a most Magyarországon tomboló Orbán Ráhel-botrány, volt már korábban is ilyen, lesz is még, ennél rosszabb is! - tehát, ha mindent elhisztek, legalább vásároljatok fel tartalékokat, mert a hiszékenység most a világvégét hozza a nyakunkra, de igen hamar.

Na, véget ért az elméleti foglalkozás, kisütött a Napocska, mehettek a rétre álhíreket fogdosni a kis hálótokkal.

Szépeket, színeseket.

Csak meg ne egyétek őket, mert mérgezőek.

Tudjátok, mi lesz, ha megeszitek?

Infokalipszis.

Most.

De legkésőbb holnapután.

Szele Tamás

Vagyis a kamu anatómiája. Kérem, ez hosszú lesz, de tessék elolvasni, vagy ha nem tetszenek, hallgassanak örökké. A legpocsékabb benne, hogy még nekem kell jó előre magyarázkodnom a dolog miatt. Előrebocsátom tehát, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kormányát a világ jelenleg talán legrosszabb rendszerének tartom és egy pillanatig sem védem.

Elég sok baja lesz a megvédésükkel majd, ha eljön az ideje, a Budapesti Ügyvédi Kamarának, mely a legjobb erőit bevetve sem lesz képes elérni számukra az enyhítést, de ez majd akkor lesz, amikor. Egyelőre most van. És most valami nagyon furcsa történik. Történik pedig Orbán Ráhellel, aki ugyan szintén nem bűntelen, ő az a tipikus diktátorivadék, aki alkalmas a családi üzletben aló részvételre (mint annak idején Nicu Ceausescu), részt is vesz a maga módján, gazdasági ügyekben már rendesen besározta magát és talán Bahreinben sem kellett volna tárgyalnia – hanem hazudni még róla sem szabad. Éppen a hazugság rántja a porba a mostani kormánnyal való szembenállást – hiszen ha mindegy, mi kerül nyilvánosságra, csak ártson, akkor bizony a diktatúra elleni küzdelem tisztasága is megkérdőjeleződhet. És, amint látom, valakiknek ez nagyon alapos érdeke, annyira, hogy mindent elöntő sajtókampány zajlik épp ez ügyben.

Miért Orbán Ráhelt támadják, miért nem az apját? Azért, mert a miniszternök (sic!) reflektorfényben él, minden nyilvános mozdulata látszik. A lánya csak félig magánszemély, neki lehetnek még olyan, félig magánjellegű megmozdulásai, amik nem kapnak azonnali sajtónyilvánosságot, és ezek azok az Achilles-sarkok, amikbe nyilakat lehet eregetni. Habár úgy is vehetem, hogy a hölgy ekézése mégsem okoz akkora erkölcsi kárt a rendszernek, mintha magát a kormányfőt kezdenék ki. És hát nem utolsósorban: Orbán Viktor személyes megtámadásához kéne némi bátorság is, mellyel az álhírlapok szerzői annyira nem rendelkeznek, hogy egy írásukat sem szignálják. És nem, nem azért, mert ők akkora ellenállók volnának, hogy konspirálniuk kéne. Amióta a NER létezik, ütöm-rúgom a rendszert, tiltakozom ellene ezer módon, de mindig vállaltam a nevemet – és mégsem fejtek uránt Magadánban. Szóval, a névtelenség nem erre való. Hanem arra, hogy 1. erősítse a legendát, 2. ne derüljön ki se a nevük, se a rangfokozatuk... Na, de lássuk már végre, miről van szó!

Arról, hogy a fentemlített hölgy pár napja gyermeket szült. Váljék egészségére, nagyra nőjön. Akármennyi bűne is van a mamának és az ő kedves felmenőjének, a családi ügyekhez, pláne egy újszülötthöz azoknak semmi köze. És különben is: ha valaki előre meg tudja mondani, mi lesz a most pár napos Anna Adélból, az igen okos ember – mert lehet belőle egyelőre bármi, jó ember, rossz ember, festőművész vagy lisztes molnár, politikus, avagy macskatenyésztő, főszakács vagy kvantumfizikus: higgyétek meg, felebarátaim, az élet egy sokkal tarkább, kiszámíthatatlanabb, fantáziadúsabb és liberálisabb hely annál, amilyennek gondoljátok. Egy újszülöttből simán lehet admirálistól gudzseráti földművesig bármi.

No, de állítólag – a közismert álhírlapok szerint – a királyi szülés kedvéért kirúgtak volna egy szegény, közemberi sorban sínylődő kismamát a szülőszobáról. Már mikor először láttam a hírt, bosszúsan rágtam a bajuszomat: ej, ezt a hazugságot tán csak nem hiszi el a nagyérdemű? De bizony, elhitte. Terjeszti is boldog és boldogtalan, tekintet nélkül a tényekre, ami abban a hitben erősít meg, hogy a honi lakosság jelentős részét nem szabad elengedni lakcímkártya nélkül a sarki boltba kenyérért, ugyanis van rá esély, hogy eltévednek és többet sosem találnak haza. Hát a mindenségit, abba nem tetszenek belegondolni, hogy egy ilyen szintű VIP nem úgy szül, mint bárki más, az ő biztosítását komoly szervek intézik, az a – fizetős – kórterem, szülőszoba, már előkészítve várja és a folyosó minden sarkán emberek állnak, dróttal a fülükben? Nem tetszenek, ahhoz ugyanis tényleg gondolkodni kéne. Már betudtam volna a szokásos álhírlapi klikkvadászatnak a mesét, de folytatódik.

Akkor vegyük szépen, sorban, tudományos alapossággal. Kezdjük az „eredeti” hírrel, az ősforrással. Ez – amennyire visszakövethető – több álhírlapban jelent meg egy időben (milyen érdekes: ezeket mind ugyanazzal a szerkesztőmotorral készítik), nyilván azzal a szándékkal, hogy „felrobbantsa az internetet”. (https://otpercpiheno.blogspot.com/2018/09/kizavartak-szuloszobarol-tegnap-mint.html)

„KIZAVARTAK A SZÜLŐSZOBÁRÓL TEGNAP, MINT KIDERÜLT, ORBÁN RÁHEL JÖTT SZÜLNI. EGY TERHES ÉDESANYA VALLOMÁSA”

A terhes édesanya felelős állampolgár lehet, hogy a szülése után pár órával ezzel foglalkozik, de ki tudja, lehet, hogy ilyen ember is van. Az írás azt állítja, miszerint a jelenet a Szent Imre kórházban játszódott le. Nos, O. R. tényleg ott szült, csak éppen ezt még az MTI-ből is meg lehetett tudni. A folytatás érdekesebb – pedig ez a kamu is elég nagyot szólt.

„BOTRÁNY! ÉP ÉSSZEL FELFOGHATATLAN, AMIT ORBÁN RÁHEL ÜZENT A SZÜLŐSZOBÁBÓL KIZAVART KISMAMÁNAK! SZAVAIT EZREK OSZTOTTÁK MEG ÉS MÉG TÖBBEN HÁBORODTAK FEL RAJTA! - KÉRJÜK OSZD MEG, HA SZERINTED IS FELHÁBORÍTÓ, HOGY ITT TART MA AZ ORSZÁG!

Kedves kismama! Mély felháborodással olvastam a rólam terjengő lejárató hangvételű írását, amit tegnap tett közzé. Kikérem magamnak a vádakat melyet rólam formált, vélhetően a vajúdás feldúlt állapotában volt Ön is, ahogy én is szintén úgy érkeztem a kórházba. Előzetesen leegyeztetett foglalásom volt és a főorvos Úr biztosított arról, hogy a lehető legjobb kezelésben fogok részesülni, ha eljön a nagy nap. Ami tegnap nálam is eljött. Életemben immár másodjára. A Miniszterelnök lányaként úgy gondolom egyáltalán nem meglepő ami és ahogy történt, hisz erre számítani lehetett, hogy az előzetesen megbeszéltek szerint különleges bánásmódban részesülök majd. Sajnálom, ha az igazság Önt így felzaklatta. 

Kismamai tisztelettel, Orbán Ráhel”

Ez már a régi ismerősünk, anephangja.com (http://www.anephangja.com/2018/09/botrany-ep-esszel-felfoghatatlan-amit.html), azt mondanom sem kell, hogy O. R. ilyen marhaságot nem írt. Írhatott volna, de csak akkor, ha elmegy az esze. Miért fontos ez az állevél? Mert emlegeti a különleges bánásmódot. Ami az olvasó gondolkodása szerint senkinek sem jár. Mondjuk politikai alapon nem is: de ha a klinika fizetős osztályán voltak, ott a beteg tényleg kéne kapjon valamit a pénzéért. Csak akkor hogy került oda a keményen dolgozó kismama? Ő is befizette a díjat? Ez esetben viszont azonnal bíróságra, fogyasztóvédelemre az üggyel, hiszen becsapták, nem kapta meg a kifizetett szolgáltatást. Apropó, pénz... azt is „kiderítette” a magyarnep.me, hogy mennyi az annyi. (http://www.magyarnep.me/2018/09/kiderult-ekkora-osszeget-fizetett-orban.html)

„KIDERÜLT! EKKORA ÖSSZEGET FIZETETT ORBÁN RÁHEL A SZENT IMRE KÓRHÁZBAN A SZÜLŐSZOBÁÉRT - DÖBBENETES PÉNZRŐL VAN SZÓ! - LEGYEN KEDVES OSSZA MEG, AKIT FELHÁBORÍT EZ AZ EGÉSZ!

A hatalmas botrány során napvilágot látott egy benfentes információ, miszerint Ráheléknek előre le volt foglalva a VIP részlegen egy szoba, amelynek ára, kapaszkodjanak meg, napi 300 ezer forint. Az érintett kismama pedig véletlenül került be abba a szobába...

Könnyedén kiszámolható, hogy Ráhelék 5 nap alatt, amíg nagyjából bent lesznek, 1,5 millió forintot fizetnek azért, hogy Ráhel és gyermeke egy jól felszerelt 4-5 csillagos szállodának megfelelő felszereltségű szobában pihenik ki a szülés fáradalmait.”

Hát az bizony sok pénz lenne nekem is, másnak is: de újból kérdem, akkor hogy került oda a szegény, kisemmizett kismama? Hiszen épp ő mondja:

„Persze, ha nekem is lenne pénzem én is megfizetném, hogy ilyen szintű szolgáltatást kapjak, de én még hitelből sem tudnék ekkora összeget igényelni.. Nekik ez meg egy teljesen természetes dolog... olyan, mint amikor mi veszünk 1 zsemlét.”

Bizonyára tévedésből. No, ámde válaszolt a kismama is! (http://www.magyarnep.me/2018/09/a-megalazott-kismama-reakcioja-orban.html)

„A MEGALÁZOTT KISMAMA REAKCIÓJA ORBÁN RÁHEL DURVA KIROHANÁSÁRA, AKI SZERINT Ő ALANYI JOGON KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓDBAN KELL, HOGY RÉSZESÜLJÖN A KÓRHÁZBAN! - LEGYETEK KEDVESEK OSSZÁTOK MEG LEVELEM, HOGY ELJUSSANAK HOZZÁ SORAIM!

Kedves Ráhel! Én véletlenül sem szerettelek volna lejáratni. Nem konkrétan a személyed ellen irányul a felháborodásom, de mégis mit szóltál volna, ha fordítva történik az eset? A vajúdásom kellős közepén bejelentik, hogy én abban a szobában nem hozhatom világra a gyermekem, ugyanis a mélyen tisztelt miniszterelnök úr lányának kiemelt kényelmet és figyelmet ígért meg a főorvos, ezért innentől kezdve én nem kívánatos személy vagyok a szobában. Milyen igazságról beszélsz te? Felháborító, hogy ebben az országban mindenki csettintésre ugrik nektek...Én eddig nem ástam bele magam a politikába, de amikor ilyen gusztustalan, igazságtalan dolog történik az emberrel, ezt nem hagyhatja szó nélkül! 

Ezúton szólítok fel minden jóérzésű magyar embert, hogy egy megosztással fejezze ki az, aki szintén elfogadhatatlannak és igazságtalannak tartja a történteket. Bizonyítsuk be a 'királyi családnak', hogy elfogadhatatlannak tartjuk az ilyen és az ehhez hasonló visszaéléseket és ezt a bődületes korrupciót, amit a milliárdos politikusok megengednek maguknak! Ezúton követelem, hogy Orbán Ráhel nyilvánosan kérjen tőlem és a családomtól bocsánatot a durva megaláztatás miatt. Hálásan köszönöm, aki segít nekünk.”

Nocsak. És még mindig nincs neve! Már indítja a mozgalmat, de semmit sem tudunk róla, mert szerény. És neki csakis az fontos, hogy – minél több megosztást kapjon. De közben az álhírlapok nem nyugszanak, ásnak, mint Jack London Alaszkában, kiderítették, hogy az osztályvezető főorvost is kirúgták! Tetszik tudni, azt, aki „kifakadt”. Akkor előbb a kifakadás (http://www.magyarnep.me/2018/09/kifakadt-szent-imre-korhaz-foorvosa-aki.html):

„Szívből sajnálom, a történteket, de nem volt más választásom, ugyanis fentről jött az információ, hogy fel kell szabadítanunk a szobát. Az állásommal és a karrieremmel játszottam volna, ha ezt nem teszem meg. 3 gyermekem van, etetnem és taníttatnom kell őket, én nem tehettem kockára a családom boldogulását.”

Megjegyzem, a főorvos is névtelen, mint a kismama, ez a Névtelen Hósök Legendája. De jöjjön a kirúgás. (http://www.anephangja.com/2018/09/dagad-botrany-orban-rahel-miatt.html?m=1)

„Most délután kaptuk a hírt, miszerint a titoktartási szerződését megszegve, ennek következményeként azonnali hatállyal elbocsájtják az Orbán Ráhel szülését levezénylő az akkori ügyeletét ellátó Szent Imre Kórház főorvosát. - nyilatkozta Dr. Hemző Erika a Szent Imre kórház orvosigazgatója. Mikor megkérdeztük, hogy ennek mi köze lehet Orbán Ráhel-hez és a Miniszterelnökhöz csak annyit közöltek, hogy "minden". Ám további információval nem voltak hajlandóak szolgálni az esettel kapcsolatban. - nyilatkozta a 24.hu”

A 24.hu nem nyilatkozik, a 24.hu egy hírlap, nem egy személy. Sőt, egy vak hangot le nem írt erről a marhaságról. Mellesleg a Szent Imre kórházból senkit, azaz senkit nem bocsátottak el ilyesmi miatt mostanság. De hallga! Megszólalt – volna – maga a mennydörgő nagypapa is! (http://www.tudasfaja.club/2018/09/orban-viktor-kijozanito-uzenete-lanyat.html?m=1)

„Tisztelt Facebookosok! 

Újra boldog Nagypapa lettem, hisz megszületett legkisebb unokám Anna Adél! 
Ráhel a Szent Imre Kórházban adott neki életet. 
Nem szült luxus körülmények között, nem került kismama miatta hátrányos helyzetbe. 

Nem fizettünk 1,5 millió forintot az ott tartózkodásáért... 
Bár van fogadott orvosa, de ez nem luxus manapság. 
Kérünk mindenkit tartsa tiszteletben egy új élet születését, hisz ennél nincs nagyobb boldogság! 
Engem lehet bántani, de a gyermekemet kérem hagyják nyugodtan élni!”

Ezt a tudásfája valamiféle ászpókernek szánhatta, ami mindent visz, hiszen ha már a miniszterelnök is elismeri, akkor csak igaz lehet a hír – hát nem igaz, ilyent soha nem mondott vagy írt Orbán Viktor. Igen, közzétette a hírt unokája születéséről, csak épp emígyen:

„Hahóóó, facebookosok! Megszületett harmadik unokám. Isten hozott, Anna Adél // Dear facebook friends! My third grandchild is finally born. Welcome, Anna Adél!”

Szót nem ejtett pénzről, másik kismamáról, egyebekről.

Kering még egy kamuanyag egy állítólagos levéllel, amit Vajna Timea írt volna a tárgyban, de az már akkora szamárság, hogy elő sem veszem. Akkor vonjunk mérleget.

Ha így, egy helyre összeszedve nézzük a kamudömpinget, a legtöbb olvasó számára is nyilvánvalóvá válik, hogy primitív hazugságról van szó. Az érintett álhírlapok csak állítanak, nem közölnek semmiféle adatot, sehol egy név, időpont, ami név előkerül, az is hazugság, sehol egy bizonyíték. Újságíró ilyent nem tesz le az asztalra, mert a szerkesztő felrúgja érte a Holdba. Újságíró így nem is fogalmaz: ez egy faék-egyszerűségű nénike vagy bácsika stílusa, aki ráadásul el sem tudja képzelni, miképpen zajlanak a dolgok a valóságban. Aki a saját világát vetíti ki a „nagyokéra”. Dehogy nagyok azok, kérem, pont akkorák, mint mi, de ahol kastélyokkal dobálóznak, ott ilyen piti ügyek meg sem eshetnek. Olyan ez az egész történet, mintha azt állítaná valaki, hogy O.R. szemetel az utcán, a papája meg előremegy a sorban, és ez a főbűnük. Pilanat: ezeket is állították már ugyanezen álhírlapok.

Hát nem, nem ezek a főbűnök: a főbűn a magyar demokrácia lebontása, a magyar nép jogainak, szabadságának megvonása, sárba tiprása és mellé néhány akkora sikkasztás, hogy azt csak a Palomar-hegyi obszervatóriumban fogják tudni kiszámolni, mert ott szokták meg az ekkora számokat. Ez a főbűn, nem egy szülőszobai botrány, ami meg sem történt.

Akkor mire jó ez az ügy?

Arra, hogy az egyszerűbb lelkek egymásnak essenek rajta, már most ezen öli felebarátait mindenki a Facebookon, arra még, hogy ha valaki a józan ész nevében tiltakozna, azt lefideszbérencezzék, meg – majd – arra, hogy a valódi sajtó ellen lehessen nagyon komoly represszív intézkedéseket hozni (a cirkusz még a mostani sajtótörvényt is sérti, de a fél Polgári Törvénykönyvet is).

Az álhírlapokat pontosan öt perc eltüntetni, nekik nem esik majd bajuk.

Ilyen értelemben ez már messze túl jár az egyszerű klikkvadászaton, bár az is komoly jövedelmet biztosít a Manyikáknak, akik ezeket a „lapokat” szerkesztik (http://huppa.hu/szele-tamas-manyika-idogepe/), nem lenne csoda, ha a tömeghisztéria kiváltásában valamilyen titokzatos szolgálatnak is lenne része. Még tán nem is magyarnak, mert azok nem hamisítanának Orbán-levelet – lehet, hogy orosz elvtársaink dolgoznak.

De mihez kezdjen ezzel a magyar ellenzéki?

Durva leszek: akinek esze van, szarja le.

Egy végtelenül igazságtalan, gonosz, hazug rendszer ellen nem lehet hazugsággal harcolni, az igazság nevében. Hiteltelenné tesz minden harcot, szembenállást a rágalomhadjárat.

Szele Tamás

Kérem, annyi baja volt a valódi sajtónak a héten, hogy nem értünk rá az álsajtóval foglalkozni, pedig szokásunk, és hát ott is zajlik az élet, percenként „robban fel az internet”, „tombolnak az orvosok” és történik valami, amit „nem hiszel el”. Dehogynem hiszed, balek, azért írják, mert mindent megeszel. Nincs az a baromság, amit a kellőképpen indulatos közönség el ne hinne.

Pedig hát álhírekkel lapot csinálni olyan, mint dinamittal halászni. Tény, hogy roppant hatékony: ezer pecabot hatásfokát is megszégyeníti egyetlen dinamitrúd, amit bevágnak a halastóba. Folyadékokban a nyomás csillapítatlanul terjed, a lökéshullám minden halat elpusztít a közelben. De akkor miért nem halászik mindenki dinamittal, ha pár hal helyett több százat foghatna? Azért, kérem, mert az értelmes ember gondol a holnapra is. Egy este nem tud megenni háromszáz halat, a maradék másnapra megromlik, ki lehet dobni – de több hal abban a tóban jó darabig nem lesz.

Hát így zsákmányolja ki a valódi sajtó hitelét is az álhírlapok tömkelege: mintha az lenne a céljuk a mesterséges, hazug botrányok szításával, hogy minden hír váljék kérdésessé, semmilyen sajtótermék ne legyen hiteles, az olvasók ne tudjanak, hanem higgyenek, és a felkorbácsolt indulatú tömeget marionettbábként lehessen mozgatni. Nem magyar találmány ez: Trump elnök szokott a „valóságon túli világról” beszélni, és abban, valahol Smaragdvárosban, tényleg az dönti el a dolgok igazságtartalmát, mennyire hisznek bennük az emberek. Mint Oz varázshatalmában vagy abban, hogy a fehér város smaragdzöld.

Ebben a reális világban viszont kétszer kettő mindig négy és ez ellen nem sokat lehet tenni. Ugyanis ha valaki elhiszi, hogy három vagy öt, azt komoly anyagi károk érhetik bevásárláskor – és ha mondjuk szódabikarbónával gyógyítja a lábtörését, akkor se nagyon fog meggyógyulni. Az egész világon kezdik szigorúan büntetni az álhír-oldalakat, még hozzánk is elért ez a hullám: tegnap szánalmas sivalkodással (hehe, most én használom ezt a kifejezést, ami a szélsőjobboldal sajátja, na, hogy esik, nácikáim?) búcsúzott el a nagyközönségtől a „Minden szó” című, a valóságtól igen alaposan elfajzott kormányszócső. De idézzük szó szerint a könnyes búcsút, mert nagyon jólesik. (http://mindenszo.hu/a-google-kinyirta-a-mindenszo-hu-t-lehet-vegleg-bezarunk/)

„Ma, 2018.09.19-én a gmail fiókunkba várt egy üzenet, mi szerint a mindenszo.hu közel egy éves működése után minden Google hirdetésünket leállította a Google. Nem titok, hogy azt a kevés pénzt is, amiből megéltünk, a hirdetésekből kanalaztuk össze. (…) A Google kinyírt minket.

Mindenféle ócska ürügyekre hivatkoznak Gugliék, de teljesen lényegtelen, hiszen a Facebook fiókjainkat is törölték már januártól, méghozzá a választásokig szám szerint 11-et. Most is csak egy kölcsön fiókkal tudtuk a Facebook oldalainkat működtetni, de legalább az működik.
Most új módszert kerestek arra, hogy kinyírjanak minket. Gratulálunk! Sikerült!

Természetesen a fellebbezést megtettük, de az is legalább egy hétig tart, nem sok reményt fűzünk az eredményhez, hiszen automata válasz levelében maga a Google megírta:

” Felhívjuk figyelmét, hogy bár megjegyzéseit a webhely kiértékelése során figyelembe vesszük, nem tudjuk garantálni, hogy újból engedélyezni fogjuk a hirdetésmegjelenítést. Köszönjük a türelmét és megértését. Üdvözlettel: A Google Csapat”

Mi is pénzből éltünk, ez van, így jártunk. Kinyírt minket a Google. Gratulálunk Facebooknak, és a Googlenak is, a toleráns, sajtószabadságra annyira érzékeny liberális sajtónak, akiknek a kollegái folyamatosan Fake Newsoztak minket cikkekben (pedig mti híreket vettünk át, és a konzervatív sajtó többi híreit+saját tartalom), a libsi oldal hívei is annyira gerincesek voltak, hogy a sok jelentgetésnek hála 11 Facebook privát fiókunkat töröltették, amire persze a Facebook csapata le tudott csapni.”

A búcsúsiralomból egy félmondatot eltávolítottam, ugyanis még az elbocsátásuk szép üzenetét sem voltak képesek személyiségi jog megsértése nélkül közölni. Na, de hát mi történt? Az történt, hogy kevesen tudják, de nem csak a Facebookon lehet jelenteni, ha egy hír hamis. Sokan jelezték a Google-nek, hogy itt hazugsággyár működik, ráadásul az impresszumuk is elérhetetlen volt egy kis trükknek köszönhetően - végtelenítették a főoldalon a hírfolyamot, és semmiféle más helyen nem volt elérhető, ki dolgozik náluk (az viszont nem volt kérdéses, miért: pénzért, nem is kevésért), a főszerkesztő, Domokos András nevét is csak ennek az írásnak az aljáról ismerjük. Hiába méltatlankodik, hogy de hiszen ők csak MTI-t vettek át (a távirati iroda lassan már naponta dob ki szintén hamis híreket, más kérdés, hogy egyelőre még nem szándékosan, csak ennyire amatőrök), meg más kormánylapok híreit közölték, valamint saját tartalmakat: uram, azok a saját tartalmak, amikben a legelképesztőbb rágalmak keveredtek egetverő hazugságokkal, na, azok voltak az álhírek.

Például, mikor rendszeresen listázni tetszettek az önöknek nem tetsző értelmiségieket. (http://mindenszo.hu/ime-az-500-szellemi-terrorista-akiktol-minden-kulturalis-tamogatast-el-kellene-venni/) Kérem, a liberalizmus nem jelenti azt, hogy az ember szent vagy hülye, ha azt jelentené, akkor az Egyesült Államok még mindig brit gyarmat volna, mert a liberális Washington csata helyett vitaestet tartott volna Yorktownnál.

Vállaljon magukkal szolidaritást a szebeni hóhér!

A sajtótól biztos távolságban élő olvasó megkérdezhetné: miért féltem az Indexet és miért örvendek a Minden Szó kellemetlenségeinek? Hiszen elvben, távolról, fél szemmel nézve és bíbor alkonyatban mindkettő egy megszűnés szélére került lap, és mindkettőt a hirdetések megvonása fenyegeti.

Hát csak azért, mert az Index hírlap, a Minden Szó meg silány, ócska, uszító propagandakiadvány volt, illetve még most is az, amit bravúr műtéttel is nehéz lett volna kioperálni a kormány végbeléből. Nem lehetne zongorázni a különbséget, még a hangszer páncéltőkéje is beleroppanna. A szolidaritásra meg ne apelláljanak, maguk vágták el ennek a lehetőségét a rágalmaikkal, listáikkal, jelzőikkel. És montázsaikkal: egyik illusztrációjuk azt ünnepli, hogy nincs Népszabadság. Nagyobb örömük ne legyen, sem a köz- sem a magánéletben, de még hitvesi ágyukban vagy szerelmi fészkükben sem.

Egyelőre azonban – figyelmezzünk! - nem szűnt meg a Minden Szó. Van rá egy fogadásom, hogy nem is fog, kap majd valami alapítványi- vagy kormánytámogatást, ha másért nem, történelmi hagyományaink ápolásáért, mert az tagadhatatlan, hogy a magyar szélsőjobb hagyományait példaszerűen ápolták, valóságos újjászületése voltak a harmincas évek helyesírástól és tényektől mentes, uszító nyilas sajtójának, mely azonban tagadhatatlanul része történelmünknek.

Egyszóval, van esélyük támogatásra. Ugyanez a veszély – mármint a dotáció – a valódi sajtót nem fenyegeti, de sértő is volna a párhuzam ezzel a rágalomiparral.

Viszont - csak a kormánynak és a szélsőjobbnak vannak álhír-gyárai?

Szervezett formában igen, habár valóságos özön zúdul a felhasználóra olyan álhírekből, melyek látszólag – mondom, látszólag – a kormánnyal szemben álló oldalról kéne jöjjenek. Legalábbis tartalmuk alapján.

Csak éppen sem parlamenti, sem azon kívüli ellenzéknek nincs köze hozzájuk és senki sem érti, honnan jönnek ezek az álhírek és kinek az érdekeit szolgálják?

Idetartozik például az utóbbi napok sikerszériája Orbán Ráhel szülése kapcsán, amit minden hírszemétdomb betűazonosan adott körbe: a névtelen szerző szerint a miniszterelnök lányának szülése miatt „kizavartak a szülőszobáról” egy kismamát, aki ezt levélben írta volna meg a Nép Hangjának (vagy az Öt perc pihenőnek, vagy valamelyik másiknak), erre Orbán Ráhel válaszolt volna, majd következett volna a kismama viszontválasza, ezzel egy időben „kiderítették”, hogy „napi háromszázezer forintot fizettek” a VIP-szülőszobáért (amiből a szegény, sínylődő kismamát, ugyebár, kirúgták – nem sínylődhet olyan nagyon), egyelőre itt tart a diplomáciai jegyzékváltás, valamint Tatjána levelezése Anyeginnel, persze, a hosszúra dagadt kígyóból egy szó sem igaz. És erre minden helyszíni vizsgálat nélkül rájöhet az ember, ha használja a logikát és a paraszti eszét. Halálkomolyan el tetszik hinni, hogy egy ilyen kaliberű VIP-et nem vár külön kórterem, szülőszoba és testőrség már napok óta egy közkórházban, hanem csak beszaladnak vele, és aki útban van, felrúgják?

Mellesleg baromira érdekelne, hova írta leveleit a munkáslevelező, bocsánat, a kismama, ugyanis a közlő sajtótermékeknek sem impresszumuk, sem semmiféle elérhetőségük nincs. Talán nem véletlenül. 

De akkor mire jó ez a hazugságkígyó? Kormányellenes propaganda? Nem az: ugyanis nincs politikai erő, aminek haszna lenne belőle. A „cui prodest” elve alapján mondhatjuk: ez nem ellenzéki szervezet konyháján főtt.

Ellenben arra adok egy esélyt, hogy ha még sok ilyen álhír rohangál körbe a nyálas olvasók megosztásainak köszönhetően, előbb vagy utóbb ezzel az ürüggyel feláll egy kormánypárti képviselő a Parlamentben és benyújt egy törvényjavaslatot a sajtó szigorúbb szabályozásáról, amit azonnal el is fognak fogadni. Erre mindenképpen alkalmas ez a provokáció.

Szóval, nem minden ellenzéki, ami annak tűnik, dolgozhat a lelkesen orbánozó, „nép hangját” harsogó honfi bizony a kormánynak is – de hát foglalkoztam én már az ő ügyeikkel. Ez a Manyikáék boltja. (http://huppa.hu/szele-tamas-manyika-idogepe/)

És még fogok: Augiasznak ezt az istállóját nem csak jobbról, balról is ki kell takarítani, vaslapáttal kell belőle kihányni a lócitromot.

Herkulesi munka lesz, annyit mondhatok.

Ha csak a kormány meg nem előz, és a „sajtó megtisztítása” címén be nem tilt mindent, ami nem az övé.

Akkor áll majd elő az az érdekes helyzet, hogy a Manyikáék hazudtak és engem büntetnek majd érte, én leszek munkanélküli.

Ők nem: őket majd kitüntetik.

Szóval, így állunk az álhírek világával mostanság.

Tessenek csak őket osztani, gátlás nélkül, szórni a Szerjózsa minden irányába: minden megosztás egy-egy koppanó rög a valódi magyar sajtó koporsóján.

Itt dinamittal halásznak.

És mi nem a halászok vagyunk.

Hanem a halak.

Szele Tamás

Ha már tegnap beszámoltunk az Index körül kialakult helyzetről, a tisztesség úgy kívánja, hogy ma írjunk a fejleményekről is: a szerkesztőség közleményben tudatta, miszerint függetlenek, azok is maradnak, és ha mégsem sikerülne megmaradni annak, a lehető leghangosabban jelzik a világnak – őszintén, tiszta szívből drukkolok nekik. Nem lesz könnyű dolguk.

De azért én is figyelem az eseményeket és – főleg – azoknak hátterét.

Érdekes leletre is bukkantam, persze, más is megtalálta, de mélyelemzést nem végzett: a CEMP-X egyik társtulajdonosának a szokottól eltérő módon van köze sajtóhoz, pedig az ember azt gondolná, akad az országban elég lelkes amatőr ahhoz, hogy ellássanak bármely bontási munkálatot a médiában. De ezt véletlenül „szakértőre” bízták – Oltyán Józsefről vagyon szó, akinek valóban voltak és vannak médiavállalkozásai. Hogy ezeket hogyan és miként vezeti, mely sikerei és minő kudarcai vannak, azt nem tisztünk vizsgálni, és nem is tesszük, az már sokkal érdekesebb, mit írt ő 2016 szomorú őszén a Népszabadság megszűnéséről (https://bacsmegye.hu/kozelet/2016/10/nepszabadsag-vegre-lassan-vege-az-oncelu-ujsagoknak).

Már a cím ígéretes:

„Népszabadság – végre lassan vége az öncélú újságoknak!”

Öncélú? Ez azért erősen vitatható, de ne ítéljünk előre, lássuk a magvas eszmefuttatást.

Nyilván, nagy adag ünneplés és káröröm van az írásféleségben, és ezt most ne vonjuk le, ellenkezőleg, számoljunk vele, ugyanis Oltyán mesternek ez az egyik fő motivációja: a leszámolás, a tánc az elbukott óriás sírján. De mit mond?

„Nehéz arra logikus választ találni, hogy egy cirka harmincezres lapot miért hagytak, hogy 5 milliárdos veszteséget hozzon össze. Ezek szerint ezt a  lapot már réges-régen be kellett volna zárni, vagy rá kellett volna bízni egy 5 fős szerkesztőségre, hiszen ennél többet egyszerűen nem ért. (Összehasonlításként: Az Index-csoport napi egymillió látogatót számlál és az Index Zrt. éves bevétele 2015-ben 2,1 milliárd volt.)”

Hát, a bacsmegye.hu-nál se sok olvasószerkesztő lehet, vagy ki tudja, az sincs kizárva, hogy nem merték a sith nagyúr első mondatát a fejéről a talpára állítani. Rentabilitást emleget, a kis pragmatista, a kis gazdasági szakember. És óh, az ő próféta lelke: már akkor az Indexre kacsintgatott.

„Ugyanis, legenda (márkaérték) ide, vagy oda, a piac rendszerint pontosan meghatározza egy-egy márkának az értékét. Ha ez az érték újabb értéket teremt, vagyis a tulajdonos által elvárt profitot hoz, akkor jó, ha nem, akkor bizony el kell adni, vagy ki kell dobni.”

Uram, maga a brandről beszél. Amit lehet építeni, megtartani, rombolni, vegyük csak a Times kikezdhetetlenül hiteles brandjét, vagy a Sunét, ami bizony inkább a megbízhatatlan bulvár szinonímája – de brand az is. És igen, van értéke, csak mivel nagyon hosszú idő alatt alakul ki, erre az értékre jobb helyeken vigyáznak, ápolják, ha kell, javítják, nem dobják ki a piaci ingadozások mentén. Olyan ez, mintha egy téli ródlizás miatt kivágnánk egy százéves tölgyfaligetet, mert útban van: várhatunk száz évig, hogy visszanőjön. Jaj, bocsánat, maguk valami hasonlókat művelnek, ha fákról van szó, a fene tudja, miért – és ha sajtóról van szó, akkor is. Igen, kapitalizmus van, csak ez nem pusztán annyit jelent, hogy majdnem mindennek van ára, hanem azt is, mindent tudnunk kell értékelni! Micsoda maga, sajtóbecsüs, hogy abszolút értéket mond? És ha nekem többet vagy kevesebbet ér? Ja, mi nem üzletelünk egymással, és nem is fogunk.

„Igen a tulajdonos azzal, hogy nem hozta meg időben a megfelelő döntést, elsősorban önmagának okozott hihetetlenül nagy kárt, hiszen 5 milliárd forintos veszteség az minden mércével nézve, óriási! Azzal, hogy ezt a döntést egyik percről a másikra hozta meg és nem hagyott időt a szerkesztőség tagjainak, hogy szépen elodázzanak a süllyedő hajóról, talán megtévesztő módon viselkedett. Ezért lehet rá haragudni, de gyorsan tegyük fel a kérdést, hogy ki cserélne vele akár egy percre is az 5 milliárdos veszteségben...”

Ej, az a link, felelőtlen, kapkodó tulaj. Aki annyira az anyagiak bűvöletében élt, hogy nem adott időt a munkatársaknak a menekülésre sem (mintha más lapokat nem ugyanígy, meglepetésszerű gyorsasággal szüntetett volna meg ez a párt és kormány). Aki sajnálta a szerkesztőség napi rezsijét is, ami azért ötmilliárdhoz képest villamospénz. Aki azt hazudta a kollégáknak, hogy csak költözésről van szó, hagyják bent a holmijukat is, minden meglesz. Az a fösvény, az. Kiről is beszélünk, ki volt a Népszabadságot felszámoló cég?

Ja, a Mediaworks.

Oltyán úr, maga egy hős, hogy ilyen nyilvánosan meri őket szidalmazni, ne is tagadja, galambocskám, maga titokban partizán!

„Az a ronda világ változik. Okostelefont használunk és sok felhasználó a Facebook-al azonosítja az Internetet. Igen, ők buták. Csak az a baj, hogy hihetetlenül sokan vannak és hihetetlenül ösztönösek. Egyszerűen tudomást sem nagyon vesznek olyan antik tárgyakról, mint a Népszabadság, vagy a Magyar Nemzet. Ezek a  márkák lehet, hogy 10-20 éve értékesek voltak, de bizony mára szart se érnek. Így ezeket a fura, talán még ma is a hetvenes évek patináját kereső lapokat a hirdetők sem preferálják.”

A látszólagos technokrata most az online-offline sajtó mondvacsinált ellentétét élezgetné, mint jó kuruc a rezes fringiát, csak hát itt is bajok vannak a vaslogikával, rozsdásodik. Ha a régi márkák – felhívnám a figyelmet, hogy az említett két lap már nem létezik! - szart sem érnek print voltuk miatt, állva hagyta őket a korszellem, akkor sajnos ugyanez igaz a Magyar Hírlapra is. Vagy bármely más, kormánypárti nyomtatott sajtótermékre. Uram, nem a haladárok és a maradárok csatája zajlik, egy egészen más ütközet közepén vagyunk, jó lenne rájönni.

De ha már itt tartunk: amennyiben a papíralapú sajtót ön az árnyékszékbe száműzi, mi a jó büdös francért vásárolta fel majdnem az egészet az a balek Mediaworks? Mire jó nekik? Hiszen szart sem ér, mint említette!

„Azt pedig, hogy egy off-line lapot fenn lehet tartani, mára csak néhány a közvagyont herdáló hülye polgármester gondolja, aki a lakosoktól beszedett adóból csinál magából hülyét rendszeresen a saját lapjában település szerte. Végre el kellene fogadni, hogy a nyomtatott napilap piac, ha nincs benne minden oldalon egy nagy büdös valag, akkor nem működtethető rentábilisan.”

Hát, ezt sem én mondtam, én ugyanis nem pusztán a gondolattal nem értek egyet, de a megfogalmazást is másképp oldottam volna meg. De a szerkesztési elv érdekes: minden oldalra egy valagot? A címlapon már minden nap az van, uram, csak miniszterelnöknek hívják, a belívek is tobzódnak a kisebb valagokban. Ha jól értem, így gondolta a valagizmust, mint sajtóelméleti princípiumot.

„Hiszen ahogyan egy városban is csak az adózóktól elcsalt bevételből lehet fenntartani egy önkormányzati kiadót, úgy Magyarország méretéből adódóan nem képes nyereségesen működni egyetlen országos orgánum sem, mivel ez a piac egyszerűen kicsi. Ezt bemutatta már az iwiw, ami 5 millió regisztráltjával az egymilliárd taggal rendelkező facebook-al próbálta felvenni a versenyt.”

Szezont a fazonnal, uram, Gizikét a gőzekével, teniszpályát a pénisz tájával, mindent tetszik kavarni. Ha igaz lenne, hogy minden magyar sajtóvállalkozás törvényszerűen veszteséges az ország méretei miatt, és csakis csalásból, valamint állami dotációból lehetséges fenntartani, akkor először magát kéne lecsukni, aztán a többi kormánymédia-tulajdonost.

Érdekes körlet volna a Csillagban a maguké.

Azt már nem is mondom önnek, nehogy megzavarjam a tényekkel, miszerint az iwiw jóval előbb létezett, mint a Facebook, nem magyar kísérlet volt a versenyre, hanem valami másféle közösségi oldal, amit azonban elsöpört az óriás.

„Ezek a lapok különböző konstrukcióban működnek, de ha valaki veszi a fáradtságot és megnézi, hogy hány százalékos nyereséget termelnek évente, alig 1-2 százaléknyi összegre találnak. Az egyik legsikeresebb országos lap az Index, ami 5 %-os mérleg szerinti eredményt ért el tavaly.”

Ah, megint az Index. Ha veszteséges, vagy alig nyereséges. akkor miért emlegette az elején a 2,1 milliárdos évi bevételt? Mellesleg: a sajtó nem fröccsöntőde vagy mákföld, hogy hatalmas bevételeket hozzon minimális befektetéssel: az az öt százalék elég szép haszon.

„Így a számos off-line lap megszűnése után egyszerűen ki lehet jelenteni, hogy hulljon a férgese. Semmi szükség ebben az országban (sem) veszteséges újságokra, kiadókra, cégekre.”

Nyereséges meg, mint az előbb be- és kimutatta, ön szerint nincs. Akkor mondjuk ki nyíltan az ön véleményét:

Magyarországon semmi szükség sajtóra.

És kész.

Nos, ez az ember került abba a helyzetbe, hogy az Index (és környezete) sorsát akár végzetesen is befolyásoló döntéseket hozhasson.

Köszönöm, tisztelt bíróság, ennyit akartam elmondani.

A többit az önök ítéletére bízom.

Szele Tamás

Mottó: „mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk” (Orbán Viktor, a minap)

Kérem szépen, ne tessék még egyszer megkérdezni, főleg ne privát megkeresés útján. A tények attól nem fognak megváltozni, hogy egy embernek magyarázom őket, nem pár ezernek vagy tízezernek: tehát itt és most próbálom megvilágítani, a rendelkezésemre álló információk alapján azt a tegnap este óta állandóan visszatérő kérdést, hogy mi történt az Indexnél.

A hír arról szól, a facebookos köznyelvben, hogy „bedarálták az Indexet”. Ez így, ilyen formában igaz is, csak éppen a kín finomságait kell elemeznünk. Tehát, lássuk a közleményt, amivel foglalkozunk.

„Gazdaság-média 
Spéder Zoltán eladta a CEMP-X Online Zrt.-ben lévő közvetett tulajdonát

Budapest, 2018. szeptember 17., hétfő (MTI) - Spéder Zoltán eladta a CEMP-X Online Zrt.-ben lévő közvetett tulajdonát, a társaság részvényeit Ziegler Gábor igazgatósági tag és Oltyán József médiavállalkozó vásárolták meg - közölte Bodolai László, a Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) kurátora hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint Spéder Zoltán a Silhouette Capital Managementen keresztül értékesítette a CEMP-X Online Zrt.-ben lévő tulajdonrészét. Az adásvétellel Ziegler Gábor, valamint Oltyán József 50-50 százalékos tulajdont szerzett a vagyonkezelő társaságban, illetve kizárólagos irányításuk alá kerültek a CEMP-X Online Zrt. kiadóvállalatai, valamint az Inda-Labs Zrt. és a csoport érdekeltségébe tartozó portálok felületeit értékesítő CEMP SH Kft. 
Az adásvétellel párhuzamosan Bodolai László eladta az NP Nanga Parbat 17. Zrt.-ben lévő kizárólagos tulajdonát, amelyet 50-50 százalékos arányban a CEMP-X Online Zrt. és a CEMP SH Kft. vásároltak meg. Az NP Nanga Parbat 17 Zrt. az alapítója az Index.hu Zrt.-t tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítványnak.
A tranzakció az index.hu kiadóvállalatának és szerkesztőségének működését nem érinti, az Index.hu Zrt. részvényei a Bodolai László irányítása alatt működő Magyar Fejlődésért Alapítvány tulajdonában maradtak - áll a közleményben.   
A CEMP-X Online Zrt. kizárólagos érdekeltségébe tartozó kiadók olyan kiadványokat működtetnek, mint a Dívány, a Femina, a Port., a TotalCar, és a Napi, emellett ide tartozik az Inda szolgáltatáscsoport, illetve a csoport sales house tevékenységét ellátó CEMP SH Kft. 
Az új tulajdonosok célja a CEMP-X Online Zrt. érdekeltségébe tartozó vállalatok és szerkesztőségek további sikeres és független működésének biztosítása, továbbá a csoport hirdetési és egyéb bevételeinek növelése, a CEMP SH piacvezető szerepének megerősítése - áll a közleményben.
Az Index.hu Zrt. részvényeit 2017. januárja óta tulajdonló MFA-t egy személyben Bodolai László kuratóriumi elnök irányítja. A CEMP-X Online Zrt. új tulajdonosai számára az index.hu jogi képviseletét 15 éve ellátó, illetve az MFA létrehozása óta az alapítvány, illetve az Index.hu Zrt. elnöki pozícióját betöltő Bodolai László személye a garancia arra, hogy az Index.hu továbbra is megőrizze politikai függetlenségét és ennek köszönhető sikeres működését - hangsúlyozták a közleményben.
A közleményben beszámoltak arról is, hogy az INDEX.HU Zrt. igazgatóságának elnöke felmentette tisztégéből Nagy Ajtony Csaba, valamint Kereszty Gábor igazgatósági tagokat. A társaság háromfős igazgatóságát a jövőben Bodolai László elnök, Szombathy Pál igazgatósági tag mellett az index mindenkori főszerkesztője alkotja majd.

gpp \ bpt

MTI 2018. szeptember 17., hétfő 21:44”

Eddig a hír, remélem, világos?

Ja, nem.

Nem világos, mert nem is akar az lenni.

Akkor most lefordítom.

Arról van szó, hogy a sajtó: üzlet. Ipar is, művészet is, ha jól csinálják, de mindenképpen üzlet. Csak pénzből lehet csinálni, jóllehet csodákra képesek a kis, pár fős szerkesztőségek is (ha megfelelő emberekből állnak), de ha egy lap növekszik, az nem szimplán a kapitalizmus mellékhatása: minél nagyobb a lap, annál jobban tudja tenni a dolgát. Egy pár fős cég, ha csak nem a Bill Gates az egyik fő belőle, nem lesz képes tudósítókat kiküldeni távoli országokba, mert nincs miből, és míg odavan a tudósító, ki dolgozik helyette? De közelebbre sem küld tudósítót, ugyanezért, gyakorlatilag Bivalybasznádra is csak akkor lehet lemenni, ha épp útba esik, vagy a munkatárs basznádi illetőségű. Ugyanez a helyzet a hosszú, türelmes munkát és rengeteg technikát igénylő tényfeltárásokkal: az a legdrágább műfaj, hiszen lehet, hogy négy ember fél éves munkájával sikerül összehozni öt flekket, ez sosem fogja behozni az árát, hiszen az a négy ember az alatt a fél év alatt evett, ivott, lakott, nem tudott más munkát végezni, mert lehet, hogy váltásban figyeltek valamit vagy éppen az összes kapcsolódó hírt ellenőrizték. Szóval, drága műfaj, de majdnem mindegyik az.

Megint más kérdés – laptulajdonosnak még sosem sikerült elmagyarázni – miszerint a sok pénztől még nem lesz jó egy lap, a tehetséges emberektől sem okvetlenül, a helyes megoldás az, amikor tehetséges emberek kapnak minél több pénzt, erős pénzügyi kontroll mellett és abból dolgozhatnak. Például a TV2-be hiába tolják bele a Dárius kincsét, attól még a Tények nem lesz hírműsor, hiszen gondosan eltávolítottak még a környékéről is mindenkit, aki nem volt beoltva sajtó ellen. Ugyanez vonatkozik a teljes kormánymédiára.

Tehát azt látjuk, hogy a jó sajtóhoz kell a pénz és kell a megfelelő ember, vagyis nem baj, ha egy lap növekszik. Az Indexnél kiváló csapat gyűlt össze, természetes úton (ez a médiában a legjobb szelekció), és mivel a legolvasottabb magyar online lap volt, a gazdasági háttér sem volt rossz. Kapitalizmusban ez így működik: a jó portéka hasznot hajt, a hirdetők nem sajnálták a pénzt a laptól. És nem érdekelte őket semmiféle pártállás. Nem térnék ki a lap tulajdonosváltása körüli ködfoltra, bár a jelenleg kialakult helyzet nagyban köszönhető az akkor meghúzott demarkációs vonalaknak: sajnos, nem, hogy én, de más sem tudná pontosan megmondani, mi játszódott le akkor, illetve, aki meg tudná, nem teszi, ha mégis tenné, nem biztos, hogy hosszú életű lenne ezen a Földön.

Elég az hozzá, hogy magát az Indexet nem vette meg a kormány, a lap részvényei továbbra is a Magyar Fejlődésért Alapítvány tulajdonában maradtak. Akkor mi a baj?

Az, hogy ezzel szemben a lap hirdetési felületeit értékesítő CEMP-X Online Zrt. került kormánykézbe. Nem vették meg a lapot, á, dehogy. Nem is volt rá szükség. Megvették a kábelt helyette, amin az áramot kapja! Megvették azt a forrást, amiből a bevételei származnak, amiből él – de magát a lapot nem vette meg senki. Minek? Így is az övék lett.

Előre látom a kormánypárti kommentelőket, amint halálos magabiztossággal írják: „de hiszen ez tisztán üzleti ügy, semmi köze a politikához!”, viszont sajnos nagyon jó a memóriám: bizonyos Pecina úr is ilyeneket mondott a Népszabadság eladásáról. És utána – micsoda véletlenek vannak! - megszűnt, tragikus hirtelenséggel, elvágták a kábelt.

Ne játsszuk a naivat: a Kurírt az 1998-as Postabank-csőd után szerezte és szüntette meg a kormány (állításuk szerint tisztán üzleti alapon), a Népszabadságot megvette és megszüntette, az Origót megvette és tönkretette, a TV2-vel együtt, a Magyar Nemzet, a HírTV és a Válasz történetének még a szereplői is részben azonosak, a többi elpusztított lapot, szerkesztőséget nem is sorolom – a kormány hadat visel a független magyar sajtó ellen, de tisztán üzleti alapon harcol.

Az új tulajdonosok személyéről annyit – csak Oltyán Józsefre térnék ki – hogy az illető jelenleg a KDNP Bács-Kiskun megyei szervezetének elnökségi tagja, bizottsági elnöke. Közismert kormánypárti kommentelő, sosem titkolta mély, őszinte ellenszenvét a HVG és, kérem, maga az Index iránt, amint azt mellékelt ábránk is mutatja, azt mondta: „nem érdemi lap”. Hát: csak a legolvasottabb.

Volt.

Mi lesz?

Három lehetőséget látok, tapasztalataim alapján.

1. Az Index napokon, vagy maximum heteken belül megszűnik. Ez a lehető legnagyobb veszteség lenne a magyar sajtónak, főleg a függetlennek, amely így már tényleg csak néhány végvárból fog állni.

2. Az Indexet lassan sorvasztják el, leépítésekkel, profilváltásokkal, átszervezésekkel, és jelentéktelenné teszik, majd ezután szüntetik meg.

3. Az Index szerkesztőségét nagyarányú személycserékkel „átalakítják”, „átállítják”, mint az Origot, a lapot végképp lealjasítják és – meghagyják ugyan, a kormányszócsövek egyikének, de a valódi Indexhez semmi köze nem lesz. Ez a módszer a legkegyetlenebb, ugyanis ez nem csak magukat a mostani munkatársakat hagyja kenyér nélkül, de a lap brandjét, szakmai hírnevét is szétrombolja. Ez a teljes pusztítás, ugyanis ez után már legenda sem marad majd meg.

És a gőzhenger nem áll meg, robog tovább, először a nagyobbakat gázolja el, aztán majd minden független sajtóterméket. Az Index vége a magyar blogszféra nagyon nagy részének a végét is jelenti majd.

Ez az a bizonyos leszámolás, ezek azok a csodák, amiket szeptemberre ígért Orbán Viktor.

Nyugalom, már csak pár lépés, és nincs független sajtó. Majd ha nem lesz, akkor tessenek szidni, bár nincsenek illúzióim: fogják. 

Ne tessenek crowdfundingot, gyűjtéseket, mecenatúrát, mindenféle délibábos struktúrákat emlegetni. A sajtó: üzlet, ipar és bizonyos szerkesztőségi méret (max. tíz fő) fölött ezekkel a kézműves módszerekkel nem lehet fenntartani.

Az online lapkészítést rövidesen szabályozni fogják, éspedig uniós irányelv változása miatt.

Ne tessenek jönni a színes hőslegendákkal, hogy „majd a stencil, majd a szamizdat”. Hogy majd úgyis lesz szabad sajtó. Gondoljunk már bele: a legendás szamizdat-korszakban a Beszélőnek pár ezres példányszáma volt a legerősebb hónapokban, és csak egy, adott, szűk kör fért hozzá, ma egy átlagos, napi írásomat többen olvassák online, mint akkor egy havi számot.

Hogy tetszenének terjeszteni?

Majd személyesen kimegy a munkatárs ahhoz a háromszáz emberhez, aki hajlandó heti ezer forintot adni négy stencilezett ívért? Mert ha nem megy házhoz, ők nem keresik meg, azok az idők elmúltak. Tehát kimegy, míg le nem csukják, csak hamar lecsukják. 

Mondjuk már az első körútján. 

Tessenek már belegondolni, hogy még az ingyenes független sajtót is mennyit átkozzák minden nap!

Hát még, ha pénzbe kerülne.

Szóval, nem lesz Index. Se. Aztán más se. És amikor majd semmi sem lesz, csak kormánymédia, majd nem siratják, hanem el tetszenek átkozni a valamikori sajtót: „Miért hagyták abba? Gyáva senkik!”

Nem abbahagyjuk mi, kérem. 

Mi nem abbahagyjuk, mi belehalunk.

És holtan kurva nehéz ingyenes, független lapot csinálni.

Szele Tamás

Kérem, hatalmas dolgok vannak készülőben, balhé lesz, mondta a Totya is, és most nem az ellenzék egyes politikusai által megígért utcai ellenállásra gondolok, mert abba természetesen kétségtelenül belebukik a rendszer. Vagy nem bukik, nem szeretnék állást foglalni, bár ez az ötlet mintha korábban is felmerült volna, és a rendszer még állna, de meglátjuk.

Hanem addig mi lesz?

Hát mi lenne? Nemzeti konzultáció lesz. A kormány, mint már annyiszor, ha válságosnak érezte a helyzetet és mócsingosnak a marhapörköltet a parlamenti étkezdében, összehívta a madárjósokat, akik megvizsgálták a turulok röptét és arra jutottak, hogy mindenképpen nemzeti konzultációt kell tartani. Szintén mint már annyiszor. Ez most a kiszivárgott hírek szerint a családokról fog szólni, mint olyan, de azért rossz üzletember lenne a kormány (különben: rossz), ha nem intézné el egy költséggel az összes többi hisztikéjét is, ugyanazon a nyomtatványon. Azt nem kell magyaráznom a rutinos állampolgároknak, hogy a nemzeti konzultáció kérdései milyen fajtájúak: olyanok, hogy csak egyféle választ lehessen rájuk adni, tehát értelmes ember vissza sem küldi őket, hanem ház körül próbálja hasznosítani a papírhulladékot, bár higiéniai célokhoz vastag és fényezett, csúszik, mosdóban elhelyezésre nem alkalmas, a magas szintetikus anyagtartalom miatt nehezen komposztálható, gyújtósnak sem az igazi, még a legértelmesebb felhasználási módja az, ha ráírjuk, hogy „Help!”, meg a koordinátáinkat, összetekerjük, betesszük egy palackba, azt ledugaszoljuk és a Dunába dobjuk, időnek múlásával hátha megtalálják Grant kapitány gyermekei és segítségünkre sietnek, mert ilyesmiket ők még a kannibálok földjén sem tapasztaltak.

Kérem, viszont én füstölőt égettem, különleges ázsiai füveket szagoltam, sámángombát falatoztam, elővettem a kristálygömböt, belenéztem és most már tudom ezekből a feltétlenül hiteles forrásokból, milyen kérdések fognak szerepelni a kérdőíven. Igaz, hogy mindenféle mérgezéses tüneteim vannak a maszlagtól és a beléndektől, de egy kis jövőbelátásért sok mindent megtesz az ember.

Akkor lássuk.

Egy konzultáció, főleg, ha nemzeti, legyen a lehetőségekhez képest rövid, szóval szorítkozzunk tizenkét kérdésre, ha több lesz, az már a jutalomfalat.

Apróbb eltérések elképzelhetőek, kérem, de a főcsapás iránya ez lesz.

Kellenek ezek a konzultációk, nagyon kellenek.

Ami még jobban kéne végre, az egy konzílium volna.

Azt kéne összehívni, de üstöllést.

Szele Tamás

Kérem szépen, a jövő régészei, majd, ha kiássák ezt a réteget, amiben mi most élünk, és megtalálják az egyelőre még létező sajtó maradványait, „Sargentini-korszaknak” fogják elnevezni, ugyanis a médiumokra rápillantva úgy néz ki, mintha a világon minden e körül a név körül forogna. Na jó: legalábbis Magyarországon.

Mert Nyugat-Európában inkább Szkripal-kor van, náluk nem akkora hír ez a jelentés, mint a mi számunkra: igaz, nem is róluk szól. No, de mi itthon vagyunk, itt semmi különös nincs, megy felfelé a zab ára, készülnek a huszárok az Unió elleni háborúra, tegnap különösebb vérlázító nyilatkozat nem született, aminek oka van: szombat volt. És ilyenkor pihennek a vérlázítók, ahogy vasárnap is.

Na jó, elmagyarázom.

Szóval, rendszerint ha kedvenc pártunk és kormányunk elkövet valami bődületes ostobaságot, egy állandó forgatókönyv szerint játszódnak le a dolgok: a kormánymédia azonnal elmondja, miért volt kiváltképpen való okos ötlet farral beleugrani a kaktuszbozótba, és elájul a döntés bölcsességétől, az ellenzék pártlapjai – mert vannak ám! - elmondják körülbelül ennek az ellenkezőjét, a maradék független média meg ájuldozik a hülyeség sűrűsége miatt és megpróbál rájönni, mi lesz még ebből, magyarán szólva elemez. Az önkéntes mérvadók pedig állást foglalnak. Az önkéntes mérvadók azok a magánszemélyek és szervezetek, akiknek nem volna dolguk szakérteni a kérdéseket, csatornatisztítástól hadronütköztetésig, nem is értenek hozzájuk, de szakértenek kéretlen s hívatlanul, mert azt remélik, hogy ebből nekik valahol és valamikor előnyük származik.

Ilyen önkéntes mérvadó volt tegnap-tegnapelőtt a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének elnöke, Kecskés István, vagy a Békés megyei közgyűlés. De számolatlan akadnak még hozzájuk hasonlók, mindkét oldalon, akik teljesen magánszemélyként, kívülállóként, amolyan hétvégi harcosként elfoglalják az állást valamilyen közérdekű ügyben, körbekerítik szögesdróttal, felállítják a nehézgéppuskákat, páncéltörőre töltik és jaj annak, aki a közelbe kerül: azonnal lőnek rá, akár barát, akár ellenség, de azért igyekeznek inkább az ellenséget lőni.

Háborúban ilyenkor a reguláris alakulatok azonnal elhagyják a harcmezőt, mert a fegyveres civilek harcérintkezésben a szövetségeseikre sokkal veszélyesebbek, mint az ellenségre.

Na jó, de miért teszik ezt az emberek Mari nénitől, Pista bácsitól kezdve közgyűlésekig? Azért, mert azt hiszik, hogy ezeket a kiállásokat jegyzik valahol. Igen, létezik a kormánynak egy fizetett trollhadserege, és igen, használják is a média befolyásolására, de leginkább a sajtóközlések kommentszekciójában. Az önálló állásfoglalások, kiállások pro és kontra – bármilyen ügyben, kérem, bármilyenben! - nem ettől az alakulattól származnak. Azok önkéntesek. Sőt, tudnék mutatni olyan kormánypárti önkéntest is, ami már nyolc éve őrjöng, kötekszik, harcol kéretlenül és most már kissé elégedetlen: hát miért nem kap már valami kis jutalmat? Viceházmesteri állást, balatoni telket, vagy legalább adóellenőrzést a szomszédjánál. Nem kapott, ugyanis kéretlenül aktivistáskodik: akárhogy is hiszi, nem került fel ő semmilyen „fehér listára”, nem jegyezték fel a nevét a Jók közé, sőt, tulajdonképpen senkit nem is érdekel, mit művel. Ez alacsony szinteken mindenképpen így megy, magasabbakon se sokkal különbül: így hát a kormány mindenféle baklövései után tapasztalható hűségnyilatkozat-hullámoknak nincs és soha nem is lesz semmiféle hozadéka, haszna, ezek teljesen feleslegesek. Ráadásul többnyire munkaidőben, sőt a munka részeként követik el őket: persze, hogy hét végén nem rohan a magyar ember talpat nyalni, hűséget esküdözni, mert akkor pihen. És mert öt nap amúgy is elegendő minden felmerülő seggnyalásra.

Szóval, felháborodni vasárnap reggel nem nagyon fogunk, mert pihennek a botránkoztatók is. Délután lesz tüntetés, melyen vagy eldől sok minden, vagy nem, a tudomány mai állása szerint ez megjósolhatatlan, én magam valószínűleg megtekintem az eseményt, mint tudósító, ha csak nem változik a terv, de sem világcsodára, sem atrocitásokra nem számítok, legfeljebb fényképező besúgókra és zsebtolvajokra a tömegben. Egyebekben majd meglátjuk mi lesz.

Különben pedig ne mondjuk, hogy nincs hír, mikor tényleg nincs, mert ezt a nincset masszív közfelháborodás övezi. Semmiképp sem szeretnék állást foglalni a tizenegy éves kislányt állítólag megerőszakoló vízilabdázók ügyében, de látok én pár érdekes momentumot a dologban. Első sorban: akkor jelent meg a valóban minden egészséges embert mélyen megrázó történet, amint kitört a Sargentini-ügy.

Nem előbb, nem később.

A hír első változatában nem tartalmazott egyetlen bit információt sem, nem is felelt meg a hírmeghatározás kérdéseinek: nem tudtuk ki mit tett mikor, hol, kivel, miért. Ez így nem volt több, mint egy nagy darab, rikítóra festett semmi. Valódi újságíró az ilyent nem írja meg, míg nem tud róla többet: még abban a formában sem, hogy beharangozza.

Tegnap viszont kikerült az állítólagos erőszakolók neve a nyilvánosság elé, méghozzá a kurucinfónak és Bayer Zsolt tevékenységének köszönhetően. Most már van célpontja a népharagnak, csak éppen nagyon érdekes, hogy pont így derült ki, tulajdonképpen kikről is lenne szó: azért se a káinfó, se a bayerzsoca nem a tárgyilagos, kitartó, tényfeltáró munkásságáról híres. A visszhang természetesen hatalmas, mindenhol dübörög: de bizonyítékokat vagy részleteket bizony ők sem mutatnak, ők is csak azt mondják, hogy X.-ről és Y-ról van szó. Részletek sehol.

Ez bíróság előtt nagyon nem állna meg: hiszen még mindig nem tudni semmit, két felmerülő nevet kivéve! Azért vannak az illetékes szervek, hogy ezt kinyomozzák, mondhatná erre bárki, csak hát az illetékes szervek is kizárólag alapos gyanú felmerülése esetén nyomozhatnak, különben bárki mondhatna bárkiről bármit és nekik ugorniuk kéne, akkor is ha azt mondanák, hogy a Pesta felgyújtotta a halastavat.

Nem állítok semmit az esettel kapcsolatban, ugyanis nem is tudok semmit. Ha valóban megtörtént, az felháborító és sújtson le a törvény teljes szigorával. De előbb vizsgálatot kérek, mert állítások és pletykák alapján ítéletet hozni nem lehet.

Nem állítok tehát semmit, de azt észlelem, hogy a botrány a kormány számára a lehető legmegfelelőbb pillanatban robbant ki. Pont jókor jött, hogy az emberek ne csak a Sargentini-jelentésre figyeljenek. Dühöngjenek valami máson. Kik robbantották ki? A Bors indította, amely nem vádolható függetlenséggel vagy ellenzékiséggel, folytatta a szélsőjobboldali káinfó és bevégezte az eddigi munkát bayerzsoca, akit nem kell bemutatnunk.

Óvatos lennék én ezzel a váddal, annyit mondok.

Majd akkor kéne ezzel érdemben foglalkozni, pláne ítélkezni az ügyben, ha tudunk is valamit, most egyelőre pletykaszinten terjed a történet.

Viszont, mondom: a legjobbkor.

Mármint egyeseknek a legjobbkor.

Kérem, állunk így mérvadásokkal mostanság: az amatőrök adják a mérvet, ha kell, ha nem, hátha egyszer hasznos lesz.

A profik meg adják, mikor kell, megrendelésre.

Önkéntes mérvadó itt már az egész ország.

Szele Tamás

Kérem tisztelettel, helyzet van, ami vitathatatlanul fokozódik, mivel az élet nem habostorta. Ennek következtében viharos nyergelés és hujjogatás várható Békés megye térségében, szórványos szittya fergetegekkel, melyek aztán az egész ország területére kiterjednek. Tej- és mézfolyamaink kilépnek medrükből és az áradat elmossa Európát.

Időjárás-jelentésünket hallották.

Szóval a helyzet tényleg fokozódik, lassan hatszoros adag nyugtatót kell felírjon a főorvos úr, de hiába, ezek a politikusok nem szedik, csak tovább dühöngenek, az ápolók lassan feladják, nincs terápia, ami ezeken segít, most is például háborúsdit játszanak. Kezdte az Egyeske, akit trauma ért Strasbourgban, és most próbálja feldolgozni ahelyett, hogy szedné a gyógyszert szépen, neki már víziói vannak. Mondjuk mindig is voltak, de most ezek újak, már nem Sorost keresi az ágy alatt, most azt mondta a rádióban (oda is mindenkit beengednek), miszerint (http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/el-akarjak-venni-magyarorszagtol-a-hatarorizet-jogat):

„Magyarországtól el akarják venni a határőrizet jogát, Brüsszelből zsoldosokat akarnak ideküldeni, akik be fogják engedni a migránsokat. Egész egyszerűen el akarják venni a kapukulcsot.”

Ráadásul még csak nem is téveszme, hogy házmesternek képzeli magát, mert annak is való.

Azért az túlzás volt, hogy pillanatnyi elmezavarában létrehozta a Bevándorlásellenes Kabinetet, a másik ápolttal, Vödörfejű Rajmund palotagróffal, polgári nevén Németh Szilárddal az élén. Mondjuk lehet, hogy csoportterápiára jó lesz, majd tartanak együtt migrációellenes kézműves foglalkozásokat, origamiznak, agyagoznak, kisebbségeznek, migránsoznak. Kezdenek magukkal valamit, különben pedig valóban elengedhetetlen, hogy minisztériuma legyen az ilyesminek. Esetleg lehetne még Kivándorlásellenes Kabinet is, bár azt a kormány minden eddigi tevékenységével inkább elősegítette, mint gátolta.

A többi ápolt is nyugtalan, ez az egész ország különösen nagy és csípős csalánra pisilhetett Strasbourgban választott képviselői révén, mindenki buzog, mindenkiből tör elő a tennivágyás, nagy akarások kerülnek elő, melyeknek közmondásos végük lesz, de egyelőre az akarás fázisában vagyunk. Mindenki csutakolja a fakót, élezi a rezes fringiát, fülel: mikor hallja a kürtszót az alvégről, hogy nyergelhessen már, roboghasson a csatába a bandériummal.

A Békés megyei közgyűlés például egész komoly nyilatkozatban figyelmeztette az Európai Parlamentet, hogy irgum, sőt, burgum, kirelájzom lészen, ha nem curikkol. Idézzük pontosan, mert úgy a szép. (https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-sargentini-jelentes-es-a-kozut-is-tema-volt-a-megyegyulesen-1488604/)

„Zalai Mihály (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Sargentini-jelentés elfogadásával olyan kedvezőtlen folyamatok indulhatnak el, amelyek minden Békés megyében élő ember számára negatív hatással lehetnek. A Békés megyei közgyűlés végül egyhangú szavazással – amelyben az ellenzéki képviselők nem vettek részt – lemondásra szólította fel az Európai Parlament magyarországi ellenzéki képviselőit.”

És ez a megye Békés. Képzelem, mi lehet Hevesben!

Különben nem idegen a magyar néplélektől az ilyen hősi megnyilatkozás, a fitty hányása a nagyobb erőnek, másként mondva az eszeveszett hülyeség. Üzentünk mi már hadat Amerikának is, a Szovjetuniónak is, a legszebb történet azonban 1956-ban esett meg, mikor is állítólag – Moldova György szerint Kalocsán – arra a két őszi hétre újraindították a Kalocsa év vidéke című helyi lapot, és ezt egy helyi, sőt, alanyi költő kapta a kezébe, akinek csak az volt fontos, hogy számonként negyed kiló verse jelenjen meg benne. Főleg azok, amik annyira pocsékok voltak, hogy minden más lap visszadobta már őket. A vezéranyagok nem érdekelték, azt megírta, aki akarta, ilyen főcímek jelentek meg, hogy „Utoljára figyelmeztetjük a Szovjetuniót”, meg „Még egy lehetőséget adunk az Egyesült Államoknak”. Aztán fordult a kocka, és a fűzfapoétának kiutalták a magyar sajtótörténet egyik legmagasabb honoráriumát, nyolc év börtönt. Azért nem a legmagasabbat, mert szegény Táncsics Mihály jóval többet ült ennél, szintén írásért.

Na, most a Békés megyei közgyűlés is utoljára figyelmeztette az Európai Uniót. Az Unió meg jobb lesz, ha magába száll, elgondolkodik a tettein és változtat az életén, mert Békésből már üzengetnek neki. Nem lesz ennek jó vége, kérem.

Békésben pedig nagyarányú atombunker-építkezések kezdődnek, ugyanis várható, hogy valamelyik okos elolvassa az idevágó programot, és megtalálja azt a bekezdést, miszerint „az Európai Unió az atomenergia Békés célú felhasználását támogatja”. Nosza, építsünk óvóhelyet, százat, ezeret, fizettessük ki Brüsszellel – de támadjuk is meg őket, ez a Békés célú atomenergia van olyan jó casus belli, mint a Sargentini-jelentés félre- vagy el sem olvasása.

Ugocsa non coronat, nem változott semmi, vígan pengenek a nemesi bandérium sarkantyúi.

Azért mondom, hogy bandérium, mert a közgyűlésnek körülbelül annyi köze is van a megyéhez, mint a bandériumnak: a tagjai ott élnek, vagy ott vannak birtokaik, vagy mindkettő. Meg megyei szervezet, bár a lakossághoz sok köze nincs.

Ha már Sargentini-jelentés, öröm nézni, ahogy tör kifelé az emberekből az a szép, régi magyar virtus, mit tör, valósággal fakad! A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének elnöke, Kecskés István megjegyzi, hogy Judith Sargentini vegetariánus létére kapjon be egy darab húst, hogy előrébb legyünk. Blogbejegyzésének címe (Mi a tökömnek örült Sargentini?) viszonylag egyértelművé teszi, miféle darab húsra gondol. Hát ízlés kérdése, ne elemezzük, én azt hiszem, ha már leküzdhetetlen vágyat érez az ilyen örömök iránt, akkor ne blogon keresztül kérje, azzal nem lesz előrébb, sokra nem megy: bonbon, virág, gyertyafényes vacsora, pár ital és utána esetleg szóba hozhatja, de akkor sem valószínű, hogy jó helyen kilincsel, keressen ehhez partnert közelebb. Látok ugyanis bizonyos kibékíthetetlen világnézeti ellentéteket az EP képviselője és a diákújságírók negyvenegy éves elnöke között. Forduljon máshoz, jó uram: nem kér lehetetlent, de nem a megfelelő személytől kéri.

Mellesleg, nem akárkivel lehet dolgunk, ha ilyen érett korára újságírónak még mindig ifjúsági: talán kell neki a diákigazolvány a bérlethez. De ennek is vannak hagyományai a magyar közéletben, a hetvenes években volt példa arra, hogy valaki egyenesen az ifjúsági mozgalomból ment nyugdíjba.

Ez tehát nem abszurdum.

Ez hagyományőrzés.

Azt nem értem, miért nem kiscserkész is?

Egyszóval, gyülekeznek a mezei hadak, díszelegnek, hetyélkednek az urak, nagy háború készülődik, ha meg nem támadnak minket.

Mert ugyanis ha megtámadnának, kurtára sikerülne, de így, hogy tudjuk: senki nem akar és nem is fog minket bántani, dacár az összes őrültségnek, hisztérikus és önkéntes talpnyalásnak, szemenszedett hazugságnak és cifra átkozódásnak, - így, hogy csata és verekedés semmiképp sem lesz benne, évekig elháborúzgathatnak majd ezek a mi szép magyar vitézeink, aranyos leventéink az Unióval.

Sallangos szép napot, Magyarország, cafranggal és paszománttal, a rézangyalát!

Szele Tamás