Tulajdonképpen nem történt semmi különös. Tulajdonképpen az a különös, hogy ez nem különös: tulajdonképpen csak egy skót orvost akartak hatan agyonverni egy koccanásos baleset miatt. Illetve, dehogy a koccanás miatt: azért, mert migránsnak tartották. Miért tartották migránsnak? Mert skót létére nem beszélt magyarul. És aki nem tud magyarul, azt agyon lehet verni. Főleg, ha kicsit barnább a bőre a szokásosnál.

Megjegyezném, hogy a világon mintegy hétmilliárd ember lakik, akiknek döntő többsége kicsit sem tud magyarul, tehát migráns, és erre a problémára nehéz jó megoldást találni, ugyanis roppant fárasztó volna egyenként agyonverni a bolygó lakosságának zömét, ám amíg olyan lelkes lincslovagokat találunk kis hazánkban, mint a skót orvos támadói, a lehetőséget nem zárhatjuk ki teljesen. De hát lássuk magát az esetet a 444 nyomán. (https://444.hu/2018/09/04/koccanas-szombathelyen-budos-geci-szar-migrans-faszszopo-bazmeg)

Külön felhívnám a figyelmet a honvédő leventék fölényes eleganciájára, mellyel Arany János nyelvét kezelik: avatott értői ők a nyelvszépségeknek, csak úgy röpködnek a trópusok és a figurák, szintagmák kélnek szavuk nyomán, barokkosan fokozzák a jelzős szerkezeteket: „büdös geci szar, migráns faszszopó”, „Először előveszed a papírjaitokat, jogosítványt, útlevelet, meg mindent, baszod, mert különben szétbaszom a te meg a hülye, büdös migráns geci haverod fejét, baszd meg.”

Valóságos pásztoridill.

De mégis, mi okozta a konsternációt?

„A 28 éves, magyar állampolgár B. - mint minden évben egyszer-kétszer - és barátja, a skót J. Magyarországra látogattak. B. szüleit is felkeresték, akik Szombathelyen élnek. A látogatás idején B. édesapjának kocsijával közlekedtek a városban. Vasárnap kora délután is éppen mentek valahova, J. vezetett. Ekkor történt a kis baleset: az autóval véletlenül elsodorták egy parkoló autó visszapillantó tükrét. 

Az autóval 20-25 méteren belül megálltak, de már ekkor látták, hogy hatan, egy család és egy-két ismerős, rohannak utánuk. Mint B. a 444-nek elmondta, még ki sem szálltak szinte a kocsiból, amikor azonnal rájuk rohantak, és bár nem volt különösebben komoly az okozott kár kifejezetten agresszíven léptek fel: rasszista sértéseket kiabáltak, migránsoztak, majd mindkét férfit bántalmazták.” (444)

Szögezzük le: a keletkezett kár mintegy tizenötezer forint, ugyanis egy visszapillantó tükör kerete sérült meg, más baj nem esett, senki meg nem sebesült. Mármint a balesetben. Mert utána bármi lehetett volna, ha nem jön a rendőr.

Ugyebár, a díszes, hattagú társaság megrohanta a másik kocsit, melyben a skót orvos és útitársa épp a betétlapot keresték, hogy civilizáltan, és szabályszerűen megoldják a kérdést. Már az is érdekes, hogy miért kell egy tükör keretéből ekkora ügyet csinálni, még ha bérelt is volt a sérült jármű – viszonylag kevés embert égettek meg eddig eleven parázson amiatt, hogy törött visszapillantóval adta vissza a rábízott kocsit. De mondjuk, idegállapotba kerültek, ahogy ők mondanák, és felfokozódtak. A pokol azonban akkor szabadult el, mikor kiderült, hogy a sofőr nem tud magyarul. Akkor azonnal elkezdték az összes iratát követelni, nem tudni, milyen jogon, hiszen ezt csak a rendőrnek szabad, fenyegetni, a magyarul beszélő utast arcon ütötték, fojtogatták, szóval alakult a lincselés, szerencsére megjött a rendőrség, lehiggadtak az indulatok, felvették a jegyzőkönyvet és megindult a nyomozás is, mégpedig garázdaság gyanújával.

A gyűlöletbűncselekmény gyanúját nem látták ugyanis megalapozottnak.

A teljes képhez még hozzátartozik, hogy a skót orvos bőre valamivel sötétebb a megszokottnál, ugyanis az édesapja perzsa, az édesanyja skót, de ő már Skóciában született.

Hát, akkor meg is van, mondaná Átlag Béla, az ilyen színes emberek ne mászkáljanak mifelénk, vagy, ha mászkálnak, ne csodálkozzanak. Átlag Béla nagyot nézne, ha utánanézne annak, hogy csak a tulajdon ősei között hány színesbőrű ember volt, arról már nem is beszélve, hogy végső soron Átlag Béla is, mindenki más is Afrikából származik: az összes ősember ott fejlődött ki. Különös tekintettel Lucy ősanyánkra. Átlag Béla, egységsugarú NER-polgár azon is elgondolkodhatna, hogy az lehet, miszerint ő épp most jött a fajvédőről, de jelen esetben azt akarja büntetni, hogy a sofőr apja évtizedekkel ezelőtt Skóciába költözött: ezzel maximum egy skót szélsőjobboldali érthetne egyet, ennek az ügynek semmi köze Magyarországhoz.

Csak hát, ha valaki színes vagy skót, az szabad préda, gondolja Átlag Béla egységsugarú szavazó. Főleg, ha nem tud magyarul. A skót történelem ismeretében elmondhatjuk, hogy az Átlag Bélákra nagyon nagy meglepetések várnának, ha kaledón társaságban akarnának okoskodni. Egyfelől a bőrszínnel ne érveljenek, mert a kelták között ugyanolyan gyakori volt már az ókorban is – Polybios szerint – a barna haj és bőr, mint a vörös haj és fehér bőr, szóval ezt ne sokat emlegessék, másrészt vegyünk egy sarkig tipizált keltát. Szoknyában jár (kiltben), tehát lehet genderezni, színes a bőre, mármint hogy kék, ugyanis harc előtt előszeretettel festették magukat erre a színre tetőtől talpig, hosszú a haja, bár ez nagyon nem a nőiesség jele és nagy a szakálla, tehát le is lehet zsidózni.

Valóságos állatorvosi lova lehetne a rasszizmusnak, univerzális céltábla.

Maguk elé képzelték?

Viselt dolgairól annyit, hogy egy alkalommal kedvese halála miatt úgy ölte meg Sir William Heselriget, a lanarki angol főispánt, hogy elevenen feldarabolta. Stirlingnél pedig egy egész angol sereget vert pocsékká jóval kisebb haderejével.

Én nem szemtelenkednék a skótokkal, Wallace csak egy a hőseik közül. És sok van nekik. Még ha szoknyában is jártak. (De az alá a legnagyobb télben sem vettek alsóneműt).

Persze, manapság elenyészően kevesen mászkálnak Edinburgh utcáin kiltben, plaiddel és pallossal a vállukon, dudaszóra andalodva, különben is ez egy romantikus, idealizált kép, így sosem jártak a skótok, de az Átlag Bélának megfelel. Ő ugyanis ilyen, leegyszerűsített, lebutított képekben gondolkodik.

A színesbőrű primitív nála, az idegen migráns, még ha fehér is, aki nem tud magyarul, az maga a Sátán. De legalábbis szabad vele bármit tenni.

Hívtak már nálunk az Átlag Bélák rendőrt a fodrásztól esőben kendőt öltve kilépő hölgyre, hívtak rendőrt a temetőben, Halottak Napján világító gyászolókra, hívtak rendőrt geodétákra, mert nem ismerték őket – és azoknak, akik ezt a sok marhaságot művelték, hajuk szála sem görbült, nem kaptak még egy ejnyebejnyét sem a hatóságoktól. Most már a skót is migráns, és ebből sem lesz gyűlöletbűncselekmény, csak garázdaság.

Csak szólnék: a világ többi része és népe is létezik.

Ha ezt el nem ismerjük, előbb vagy utóbb megtanítják annak, aki képtelen felfogni. Az egy dolog, hogy a mostani kormányzat bátorítja a rasszizmust, idegengyűlöletet, mert pillanatnyi politikai céljainak ez megfelel. Ha az felelne meg, a legnyitottabb, legtoleránsabb társadalmi modellt is támogatnák, baromira nem érdeklik őket az elvek, a haszon érdekli őket meg a hatalom. De ez a sok gonoszság, ostobaság, gyűlölet nem múlik el nyomtalanul.

Lesz még más kormány, más rendszer is minálunk: de a gyűlölködés, ami most szökkent szárba, velünk marad hetedíziglen, és még a kései leszármazottaink életét is keseríteni fogja.

Azt már nem is mondom, hogy a világ többi népe sem felejti majd el nekünk.

Jövő nemzedékek életét tesszük most előre pokollá.

Úgy tessék gyűlölködni.

Szele Tamás

Kérem, megint elsült a miniszterelnök feje, eget rengető robajjal, nem is akárhol sült el, hanem a kirgizisztáni Csolpon-Atában, minek okából a művelt közönség nem képes másról sem beszélni, sem tudomást venni, pedig akad még pár dolog a világban, ami tegnap történt, és jóval fontosabb. Rajtam ne múljon: én ugyanis legalább tudom, mit mondott.

Nagyobb baj, hogy ő nem tudja, mit beszél.

Tegyük hozzá: szokás szerint. De mondja, szintén szokás szerint.

Akkor, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, vegyük az inkriminált mondatokat, éspedig a kormány hivatalos oldaláról, mert csak tiszta forrásból idézünk, ezt remélhetőleg senki sem fogja letagadni. (http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/magyarorszag-keszen-all-a-magyar-turk-egyuttmukodes-uj-fejezetenek-megnyitasara)

„Magyarország mindig is figyelemmel kísérte a türk identitású országok együttműködését. A modern világban is megőrzi nyelvét, kultúráját, hagyományait, tiszteli, ápolja türk gyökereit. A magyarok Attila kései leszármazottainak tekintik magukat, a hun-türk eredet alapján állnak, nyelvük a türk nyelvekkel áll rokonságban - fűzte hozzá. Az a nép lehet erős, amely büszke nemzeti identitására. Korábban sértésnek szánták, hogy Magyarország Európában a legnyugatibb keleti nép, de a türk országok fantasztikus sikerei, gazdasági és politikai fejlődése miatt ma már dicséret, ha keleti népnek nevezik a magyarokat - jelentette ki. Megdőlt a régi világrend, amelynek dogmája szerint a tőke és tudás Nyugatról áramlik Kelet felé, hogy ott olcsó munkaerőt keressen. Az új világrendet alapvetően a Keleten felemelkedő államok fejlődése határozza meg. A magyar miniszterelnök elmondta: 2010-es kormányra kerülése óta Magyarország nyitott a türk országok felé a kölcsönös tisztelet, a sajátosságok és realitások figyelembe vételével. Magyarország 2014 óta megfigyelő a türk nyelvű államok parlamenti közgyűlésének munkájában, 2017-ben pedig csatlakozási kérelmet nyújtott be a nemzetközi türk akadémiához, és ma már az eddiginél is szorosabb együttműködésre törekszik a türk nyelvű államok együttműködési tanácsával. A türk tanács tagállamai egyre fontosabb szerepet játszanak a magyar külpolitikában.Törökországgal, Azerbajdzsánnal és Kazahsztánnal évek óta stratégiai partnerség szintjén vannak a kapcsolatok, és ez a cél Kirgizisztánnal, illetve Üzbegisztánnal is.” (kormany.hu)

Mondotta pedig mindezeket egy olyan tanácskozáson, amelynek témája a sport és az ifjúság lett volna. De akkor is mondotta volna, ha a maghasadás vagy a szőnyegcsomózás a téma, le merem fogadni.

Az nem is csoda, hogy a művelt közönség felhorkant, éspedig mindkét (három? négy?) politikai oldalon, az a csoda, hogy min. Hogy mit talált fontosnak. Azt mondja ugyanis mindenki: „Ez turanizmus!” Balról jogos felháborodás hangjai hallatszanak, jobbról már fenik is a kést az MTA Finnugor Tanszékének. Fenik annak már régóta, de most, hogy a Főméltóságú is turanista módon nyilatkozott, végre már tán csak be lehet záratni, hogy aztán szép, színes meséket mondjunk arról a múltról, amiről igen keveset tudunk, de amit mégis, az nagyon ellentmond a mostani turánoknak.

Kérem szépen, szeretnék mindenkit megnyugtatni: ez nem turanizmus.

Ugyanis a turanizmus nem ez.

Ez rosszabb a valódi turanizmusnál. Ez szamárság, amit a két világháború közötti áltudományos-nacionalista körök hajdani szívós propagandamunkájának köszönhetően ismerünk ma is turanizmus néven. Köze nincs a valamikori, tudományosnak elismert elmélethez.

Nagyon nem akarok visszamenni az időben, mert kötetet lehetne megtölteni a kérdés történetével. Nem akarok és nem is fogok sem a magyar nép, sem a magyar nyelv eredetével foglalkozni, többek között azért sem, mert tudományos szempontból az első értelmezhetetlen, előtte meg kéne határozni szabatosan és pontosan a „nép” fogalmát, a második meg lehetetlen. Itt és most azzal fogok foglalkozni, hogy ki mikor és mit mondott ebben a kérdésben.

Vegyük előre a mostani miniszterelnököt, mert ő vagyon leginkább kéznél. Azt mondta: „ A magyarok Attila kései leszármazottainak tekintik magukat, a hun-türk eredet alapján állnak, nyelvük a türk nyelvekkel áll rokonságban.” Hát, ezt nem ő mondta először, hanem Anonymus (aki Álmost és Árpádot tartotta Attila leszármazottainak) meg Kézai Simon. Na, ugye, mondanák a mai turanisták, azok a régiek még emlékeztek őseredetünkre.

Azok a régiek egész érdekesen emlékeztek dolgokra, Anonymus például római katonaságot vizionál a Duna–Tisza közére, aminek a honfoglalás idején szaga-nyoma nem volt ott, de már jó ideje. A vezetők előkelő leszármaztatása meg olyannyira nem ritka a történelemben, hogy Caius Iulius Caesar egyenesen Vénusz istenasszonytól származtatta magát – velem lehet alkudni, ha Álmos Attilától származott, ám legyen, viszont akkor mondjuk ki azt is, hogy Vénusz volt Caesar szépanyja (de legalább tényleg szép volt).

Hogy a hun eredetmondában mennyi az igazság, nem tisztem itt eldönteni, szerintem ugyan nem sok, de ez magánvélemény – azonban mi a helyzet a turanizmussal? Hát csak annyi, hogy először is finn találmány. Ha hiszik, ha nem. Úttörője a finn nyelvész, Matthias Alexander Castrén,  aki arra a következtetésre jutott, hogy a finnek Közép-Ázsiából származnak, és nem csupán egy apró, elszigetelt népet alkotnak, hanem egy nagyobb közösség részei, amelybe olyan népek tartoznak, mint a magyarok, a törökök, a mongolok stb. A turánizmus vagy pán-turanizmus innen terjedt el a finnek rokon nyelvű népeinél, így Magyarországon és Törökországban is. Élt 1813-tól 1852-ig.

De hát egy finn nem inkább a finnugor elmélet híve kéne legyen?

Dehogynem. Csakhogy a tudományos finnugor nyelveredeztetés sokáig nem állt ellentétben a turanizmussal. Igen ám, csakhogy akkor még a turanizmus is tudományos elmélet volt, olyan művelőkkel, mint Vámbéry Ármin! Lássuk, mit mondott Vámbéry a kérdésben.

„Természetesen következett tehát ebből az a reménységem, hogy Középázsiában az összehasonlító nyelvtudomány segítségével világosságot vető sugarat lelhetek, mely eloszlatja a homályt a magyar őstörténelem sötét tájairól.”

Hogyne reménykedett volna: előtte alig pár évtizeddel indult útnak hasonló céllal Körösi Csoma Sándor, aki őshazát, őstörténelmet ugyan nem talált, de megvetette a modern tibetológia alapjait, ha már arra járt. Mi a helyzet Vámbérynél a nyelv eredetével? Világosan megmondja:

„...a magyar nyelv eredetében ugor, de a nemzet későbbi érintkezése és történeti átalakulásánál fogva egyformán ugor és török jellemű...” (Magyar és török-tatár szóegyezések)

Tehát nem találja csak finnugornak vagy csak turáni-türknek, hanem mindkettőnek találja – amint azt ma is mondja a valódi tudomány.

De akkor honnét a szembenállás a két nézet hívei között? Annak bizony a Bach-korszak az oka, mikor a politika megfertőzte a nyelvészetet is, a büszke magyar – főleg Kossuth menekülése után – a törököt testvérnek hívta, mivel pedig a mi népünk már akkor is fekete-fehéren gondolkodott, aki turanista volt, azt hazafinak nevezték, aki finnugrista volt, azt Habsburg-bérencnek, és ez máig így maradt bizonyos körökben. Mivel meg a politika már akkor is mocskos eszközökkel élt, sok hazugság, hamis idézet akkor szivárgott be a köztudatba, ilyen a „halzsíros rokonság” kifejezés például, aminek használatával Vámbéryt próbálták vádolni, finnugrista részről, és amit sosem mondott vagy írt le – de ugyanilyen a Habsburg történelemhamisítás legendája turanista részről. Egyszóval nem kímélték a hazugság eszközét már tudós eleink sem. A végén a valóban tudományos állásponton álló Vámbéry kiszállt a vitából, mondván:

„A küzdelem, melyet fanatikus ellenfeleim, sajnos, átvittek a személyeskedés terére is, eltartott jó sokáig, de ezúttal is bevált a régi diák közmondás: Philologi certant, tamen sub judice lis. (Vitatkoztak a nyelvészek, de a kérdés meg nem oldódott)”

A kérdés nem oldódott ugyan meg teljes bizonyossággal és nem is fog, de a tudomány álláspontja már akkor tisztázódott: a magyar nyelvnek nincsen csak finnugor vagy csak türk-turáni eredete, a kettő együtt lehetséges csak.

Aztán ez jó darabig így is maradt, de az első világháború előtt nem sokkal megalakult a Turáni Társaság, éspedig azzal a jelszóval, miszerint „Keletre magyar! Nemzeti, tudományos és gazdasági téren keletre!” Csak ezt már nem Vámbér Ármin mondta volt, hanem Teleki Pál, a későbbi miniszterelnök. (Miniszterelnököket vagy arra aspirálókat nem volna szabad orientalisztika közelébe engedni, az is biztos). Ebben a társaságban szabadultak el aztán az agyak is, az indulatok is, ebből vált ki a tudomány pártjára állókból a Körösi Csoma Társaság, a nacionalista politikát választókból a Turán Szövetség, pedig hát elvben ez egy nyelvtani kérdés kéne legyen, csak politika lett belőle. Hanem az is érdekes, ki volt a Turáni Társaság első fővédnöke: bizony Habsburg József Ferenc főherceg.

Ejnye már: akkor most finnugristák a Habsburgok vagy turanisták?

Száz szónak is egy a vége, a turanizmus politikai szárnya a maga valóságtól teljesen elrugaszkodott elméleteivel igen sok és hasznos szolgálatot tett a magyar szélsőjobboldalnak, valóságos háttér-ideológiaként működhetett volna – ha összefüggő lenne, de sosem volt az, ahány ősmagyarkodó turanista, annyi nézet, elmélet, a jobbfélék sámánkodnak is, a legalaposabbak szerintem megtalálták a sámángombát. Vámbéry bottal zavarná el őket a nyelvtudománynak még a környékéről is.

De abban megegyezhetünk, hogy ez a szélsőjobboldali, politikai turanizmus még csak nem is turanizmus, mert köze nincs az eredetileg nyelvtudományi elmélethez.

Itt kérek elnézést a kérdés tudós szakértőitől (a nem tudósoktól viszont nem), de mélyebben nem mentem bele az elemzésbe, az már amúgy is inkább az ő dolguk lenne, én csak a turanizmusról akartam elmondani, mi fán terem.

Akinek van ideje, olvassa el Móra Ferenc rövid írását „A turánok” címmel, igen jót fog szórakozni az 1923-as állapotokon – nem sokat változott a helyzet azóta sem. (http://mek.niif.hu/05200/05283/05283.htm#129

Hát akkor most mi lesz?

Azt a turáni Öregisten se tudja. De még Numi-Tórem Atyácska sem. Az MTA nem áll most jól, a kormányzatnál főleg nem, mégse hinném, hogy a délibábos nacionalistáknak van annyi érdekérvényesítő képessége, hogy tanszékeket zárathassanak be – bár, nem is olyan rég zárták be a társadalmi nemek tanszékét is, más körök kedvéért. Ha a mai magyar rendszer hivatalos ideológiájának választja a politikai turanizmust, azzal bizony a huszadik század magyar szélsőjobboldali nacionalizmusának az örökségét veszi át és vállalja. De inkább hinném, hogy a miniszterelnök egész egyszerűen tökéletesen tudatlan ebben a kérdésben, és beszélt, mert mozgott a szája. Nem is tudta, mit mond, de nem is nagyon érdekelte. Ő úgy gondolja, van abban a helyzetben, hogy mondhat már akármit – csak sajnos egyetlen halandó ember sincs így.

Nem mellesleg, van a beszédének egy olyan félmondata is, ami sokkal riasztóbb a turáni meséknél. Az, hogy „Az új világrendet alapvetően a Keleten felemelkedő államok fejlődése határozza meg.”

Hát bizony, ezt az „új világrend” kifejezést, ezt nem szenvedhetem: a második világháború előtt és alatt a szélsőjobboldalé volt, ma meg az összeesküvés-elméletek félkótya híveié.

De a magyar miniszterelnök láthatóan hisz abban, hogy Közép-Ázsia legcégéresebb gazemberei valamiféle új világrendet teremtenek meg.

Na, ettől jobban tartok, mint a turánoktól.

Ettől az új rendtől.

Amihez persze szükséges a politikai turanizmus is.

Ettől szólal meg nálam a vészjelzés.

Szele Tamás

-  Jó napot, Hacsek, hogy néz ki?

 - És maga?

 - Hát nekem okom van rá.

 - Nekem is.

 - Na ne mondja. Miféle oka lehet annak, hogy nem vett fel nadrágot?

 - Kérem, én vagyok a Török Szultán. Meg vagyon írva, hogy annak nem volt nadrágja.

 - Meg vagyon, az igaz, de Rejtőben!

 - És ha Rejtőben? Különben meg maga csak ne beszéljen azzal a lapulevéllel a talpán meg azzal a tarisznyával, mi maga?

 - Én, kérem a szegény ember legkisebb apja vagyok. Egy népmese. Pont.

 - És mondja, ebből meg lehet élni?

 - Kérem, csak ahogy a szultánkodásból. De mondja már, mi a fenének akar maga szultán lenni?

 - Tudja, én nem is szultán szeretnék lenni, hanem megfigyelő. A Nemzetközi Türk Akadémián. Székhelye Asztanában van, Kazahsztánban.

 - És ezért nem vett fel nadrágot.

 - Igen, gondoltam, erre jár majd egy jótündér vagy egy besúgó, meglátják, hogy én hétköznap is török szultánnak öltözöm, jelentik a kajmakámnak, aztán kineveznek, érdemeimre való tekintettel.

 - Hát, én a Simeknénél is voltam már szultán, ha csak ennyi kell hozzá... de nem gondolja, hogy ez a szultán nem az a szultán? Legalább egy törülközőt kötne fel a fejére, mindjárt törökösebb külseje lenne. Meg hordjon salavárit.

 - Mit hordjak, kérem?

 - Salavárit.

 - Inkább hordok Fehérvárit, vagy Bagamérit.

 - Maga szerencsétlen, a salavári egy buggyos török nadrág!

 - De jó, hogy megmondta: a következő tippem az lett volna, hogy mesehős. Silisala Salavári Salavér.

 - Magát én a Héttoronyig pofozom, ha nem hagyja abba a hülyeségeit. Azonnal vegyen fel valamit, rossz nézni magát!

 - Azért magát bámulni sem az a kifejezett kéjmámor...

 - De hogy a fenébe bírta kitalálni ezt a marhaságot?

 - Tudja, a fiam, az Izidorka mutatta nekem tegnap az újságban, hogy Magyarország megfigyelői státust nyert el a Nemzetközi Türk Akadémián. Erről a hivatalos döntést a türk-nyelvű országok együttműködési tanácsának külügyminiszteri tanácskozásán hozták meg, vasárnap.  Gondoltam, jól jöhetek még, mint kádi vagy uléma.

 - De hát hogy kerülünk mi oda?

 - Mi sehogy: Orbán Viktor szaladt ki a kirgizisztáni Csolpon Atába, a III: Nomád Világjátékokra, őt lepték meg ezzel a kedvességgel. Ha ő lehet nomád világjátékos, én miért ne lehetnék Dervis bég?

 - Elmúlt az már réges-rég, mikor itt járt Dervis bég, maga szerencsétlen, hát tényleg azt hiszi, hogy nincs előre kinevezve az a megfigyelő? Még a titkárnője is meg kell legyen mostanra!

 - Akkor hiába pucérkodok itt, nem jön kiskakas a gyémánt félkrajcárral?

 - De nem ám.

 - Pincér, egy nadrág rendel!

 - Kérjen félbarnát, úgy stílusos.

 - Maga csak hallgasson, maga meg garabonciás diáknak öltözött.

 - Nem is. Vándorlegénynek. Fehérlófiának. Fehér fóliának. Hallgasson, mert öreganyámnak szólítom!

 - De mondja, mi lelte?

 - Én is újságot olvastam. Azt írja, hogy Rétvári Bence megnyitotta a dunaújvárosi NépmesePontot.

 - A mit?

 - NépmesePontot, én sem tudtam mi az. Azt mondja a Rétvári, hogy a NépmesePontok egyfajta ellenkultúrát erősítenek a fogyasztói társadalom által diktált trendekkel szemben, ugyanis a gyorséttermek és hasonló helyszínek helyett itt is lehet tartani születésnapi zsúrokat, de óvodai és iskolai közösségeket is fogadnak majd. Negyvenet nyitnak, országszerte, lesznek bennük műhelyfoglalkozások, művészeti alkotócsoportok, élőszavas mesemondás, kompetenciafejlesztő táborok, mesemondó, meseíró és meseillusztrációs versenyek, de az egész család részvételét biztosító programok megvalósulását is lehetővé teszik, a projekt támogatja továbbá szakemberek képzését, továbbképzését is.

 - Akkor ez egy matyóhímzett óvoda?

 - Inkább fonó. Vagy művház. Én azért öltöztem mesehősnek, hogy kinevezzenek ilyent igazgatni.

 - Tud maga mesélni?

 - Hogyne tudnék, megtanultam a feleségemtől, az bármit bemesél az embernek, ha rákérdez, hogy hová lett a kosztpénz. Valóságos Seherezádé, ezeregy éjszakán keresztül képes mondani!

 - Akkor magának is inkább a Türk Akadémián volna a helye.

 - De az messze van, és különben is, Asztana vista, baby! Miért ne lehetne itt, a Kazinczy utcában egy ilyen népmesepont?

 - Pont itt?

 - Pont.

 - Hát lehetne, de mit csinál majd benne?

 - Megmondta azt is a program. „Mindennap lesz élőszavas mesemondás, emellett 108 előre felmondott mesét is meghallgathatnak a gyermekek. Programjaik középpontjában a néphagyományok állnak ötvözve a népmesét a népdalokkal, néptánccal.”

 - Maga biztos abban, hogy Budapest közepén, 2018-ban a gyerekek csűrt akarnak döngölni?

 - És ódon paszományokat énekelnek hozzá, sallanggal.

 - Maga hülye, a paszományt nem is éneklik!

 - Akkor csoroszlyát énekelnek, és csezmicét göröngyölnek a gémeskút tövében, mint eleink.

 - Mit göröngyöltek a maga elei? Csezmicét?

 - Izé, az én édesapám még a sikkasztás előtt főkönyvelő volt, nem göröngyölt.

 - És maga?

 - Az én sikkasztásom előtt én is főkönyvelő voltam...

 - Na ugye, maga malomalja. Lát itt ösztövér kútágast?

 - Dehogy látok.

 - Akkor miről beszél?

 - Hát mesélni csak lehet róla, nem?

 - Majd pont maga fog mesélni.

 - Kérem, én a bíróságnak is olyan szép meséket mondtam, hogy a közokirat-hamisítás miatt a három év mellé adtak egy Benedek Elek-díjat!

 - Az egy dolog, maga hétszűnyi kaponyányi monyók, de a váci fegyház mégsem kisdedóvó!

 - Mondjon, amit akar, akkor is lesz NépmesePont a Kazinczy utcában!

 - Az lehet, hogy lesz, de nem maga fog benne mesélni.

 - Hát ki?

 - Valami megbízható ember a Magyar Időktől, az már több, mint folklór, az már minden napra sok mese.

 - Akkor esélyem sincs?

 - Nincs bizony.

 - Hát Isten áldja, öreganyám.

 - Hová megy?

 - Megkeresem a kiskakast, hátha nála van még a gyémánt félkrajcár, bevisszük a zaciba a Simekhez.

 - Mars ki!

Szele Tamás

Hát, kérem, azt a CNN-t csak be fogják tiltani. Hogy miért? Egyik helyen ezért, másik helyen azért. Persze, képtelenség a betiltása, még a befolyásolása is: de manapság kevés politikus akad a világ kerekén, amelyiknek nem volna nagy kedve ellenük tenni valamit. Legfeljebb az indokaik különböznek: Orbán másért utálja, mint Trump.

De mindkettő utálja.

Trump – mint köztudott – azért haragszik a hírcsatornára, mert sokat kérdezősködnek orosz kapcsolatai felől: már szóba sem áll velük, elvégre akármennyire is színigaz valami, ha a POTUS azt mondja rá, hogy fake news, akkor azt minden honpolgár köteles annak tekinteni. Ebből a szempontból fikarcnyit sem különbözik Washington és Kutyabürgözd, Amerika és Magyarország. Trump most különben nagyon él: csak ezen a héten kormányzati ellenőrzés alá akarta vonni a Google-t, meg akarta alapítani az ellen-Facebookot és ki akarta rúgatni a CNN igazgatóját, szóval ha a lehetetlen kívánságok nőni tudnának, ülve nyalná a Holdat. Kifakadt Carl Bernstein ellen, aki bizony már buktatott elnököt is, egyszóval nem okos cibálni a bajszát: ő írta, Bob Woodwarddal közösen a hetvenes években azt a leleplező cikksorozatot a Watergate-ügyről, ami végül Nixon elnök lemondásához vezetett. Az igaz, Nixonnak volt annyi esze, hogy időben lemondjon. Most Trumptól kért interjút Bernstein, amit az elnök megtagadott, és sértegette is a világhírű újságírót (hol máshol, a Twitteren):

„A slampos Carl Bernstein, aki a múltban él, és romlott idiótaként gondolkodik, az egyik történetet a másik után találja ki, az egész ország nevet rajta.”

A CNN nyilatkozatban válaszolt neki:

„Ne essen tévedésbe elnök úr, a CNN nem hazudik. Mi híreket közlünk. És beszámolunk arról is, amikor az emberek hatalmi pozíciókban hazugságokat mondanak.  A CNN kiáll tudósítása és újságírói mellett. A történetben lehet, hogy több idióta is van, de Carl Bernstein biztosan nem tartozik közéjük.”

Ettől lett annyira ideges a Trump, a Twitter lovagja, hogy a hírtelevízió elnökének elbocsátását követelte, sőt:

„Arról beszél, hogy Jeffrey Zucker „borzalmasan végezte munkáját”, és a televízió nézettségi adatai is rosszak. Trump szerint Zuckert azonnal ki kellene rúgni, hogy a CNN megőrizhesse hitelességét. (…) A CNN „belülről szakad szét”, mert „nagy hazugságon kapták”, s „nem képes elismerni hibáját”. A CNN ugyanakkor továbbra is kitart az általa közöltek valóságtartalma mellett.” (Index)

Hát, Trump helyében én már nem vennék tartós tejet a Fehér Ház hűtőjébe, annyit mondok.

De ennek a hírtévének semmi sem elég. Ma reggel belenézek az oldalukba, mit látok (https://edition.cnn.com/2018/09/01/europe/orban-salvini-european-elections-analysis-intl/index.html):

„A magyar-olasz románc lehet Európa trójai falova”

Hát kérem, egy amerikai elnökkel szembehelyezkedni még csak-csak, de az Orbán-Salvini acélpaktumot megtámadni, no, ahhoz fene egy legény kell, hát nem félnek Orbán Viktor rettenetes haragjától?

Nem. Amint a jelek mutatják, kicsit sem, nem is értem ezt a merészséget. Talán az a titkuk, hogy Atlantában vannak, de bezzeg, ha majd Orbán nem ad interjút a budapesti tudósítójuknak, megnézhetik magukat.

Ja nem: akkor sem fognak szeppukut elkövetni vagy felkötni magukat. Hát hiába, újságírók, nem strimpflis lakájok. Hanem lássuk, mit mond az elemzés – ami, mondom, vezető helyen van, pontosabban a legelsőn a hírek között.

Hát csak annyit, hogy az Orbán-Salvini „bromance” (baráti románc) az Európai Unió széthullásához vezethet. Ugyanis két olyan politikus szövetkezett, akiknek az irányvonalában az a legfontosabb elem, hogy semmibe vegyék a közös európai döntéseket és ennek aztán ne legyen utólag a világon semmiféle, rájuk nézve káros következménye. Az országuk más tészta, az szenvedhet kárt, bánja a fene – de ők nem. És ez a politika egyelőre (de nem örökké) sikeresnek is tűnik, nincsenek komoly szankciók, Brüsszelnek, úgy tűnik, többet ér az egység megőrzése, mint a fegyelmezés.

Akkor először is nézzük meg, van-e egyáltalán Orbán-Salvini acélpaktum. Éspedig nézzük a legilletékesebb helyen: a Magyar Idők csak tudja! (https://magyaridok.hu/kulfold/juhasz-hajnalka-politikai-szovetseg-jott-letre-3440294/)

„Matteo Salvini és Orbán Viktor találkozója elősegítheti egy új szellemiségű Európai Unió kialakulását a közelgő EP-választások lezajlása után. Az olasz belügyminiszter karizmatikus és egyre inkább meghatározza az olasz belpolitikát, amely történelmi misszióba kezdett azzal, hogy az unió tagállamai közül elsőként igyekszik megfékezni a bevándorlást a tengeren. A két politikus tanácskozásáról Juhász Hajnalka, a Külügyi bizottság alelnöke beszélt az ECHO TV Napi aktuális című műsorában.

Az Orbán-Salvini találkozó visszatérő eleme volt annak hangsúlyozása, hogy a magyar kormány a kétkedések ellenére képes volt megállítani a migrációt jogi és fizikai eszközökkel egyaránt. Juhász Hajnalka szerint Olaszország hasonló feladatot vállal magára jelenleg.

A KDNP országgyűlési képviselője szerint a törésvonalak világosan látszanak: egyik oldalon a Macron-féle bevándorláspolitika, a másikon a Magyarország által is képviselt migrációellenes törekvés áll. Tóth Kriszta kérdésére a Külügyi bizottság alelnöke kifejezésre juttatta, hogy politikai szövetség jött létre az illegális migráció kérdéskörében.” (Magyar Idők)

Hát, ha ő mondja, akkor pedig igenis létezik szövetség. Legfeljebb – még – nem acélpaktum a neve. De miféle veszélyt hordoz?

Ugyanazt, amit a Trump által Európába telepített, Steve Bannon-féle „Mozgalom”. Az Európai Unió intézményrendszerének, vezetésének előbb meggyengítését, aztán vagy az Unió szétszakítását egymással laza szövetségben álló nemzetállamokra, vagy a vezetés átvételét (ez esetben nem fogják olyan hangosan követelni a nemzetállami függetlenséget, nagyobb falat jobb falat). Ront a helyzeten – a CNN szerint, de szerintem is – hogy a keleti tagállamokban az uniós választásokat a szavazópolgárok jóval kevésbé tartják fontosnak a helyi választásoknál, lévén, hogy azt hiszik: a brüsszeli döntéseket nem fogják érezni a bőrükön, az csak egy sóhivatal, a helyieket, országosokat viszont igen. És vagy nem szavaznak, vagy nem érzik fontosnak, mi történik az Európai Parlamentben.

Ezt erősíti is a nemzeti kormányok unióellenes propagandája, ami ráadásul tökéletes hazugságokra épül: a magyar választók jelentős része biztos abban, hogy mi Unión belül nettó befizetők vagyunk, holott ennek az ellenkezője igaz: a magyar gazdaság nettó haszonélvező, és viszonylagos jólétünket (ha megfelelő ez a kifejezés, bár éltem már sokkal rosszabb körülmények között is) kizárólag az Uniónak köszönhetjük, éspedig a különböző támogatásoknak, valamint az Európán belüli szabad munkaerő-áramlásnak. Amennyiben az Unió nemzetállamok szövetségévé változna, természetesen mindegyik tagállam védené a saját munkaerőpiacát, és lehetetlenné válna bármiféle külföldi munkavállalás. De a Brexit példája – ne essünk tévedésbe, a Brexit még nem történt meg, csak megszavazták! - azt is mutatja, hogy nem csak a kevésbé fejlett kelet-európai gazdaságok sínylenék meg az esetleges széthullást, hanem a legfejlettebb nyugatiak is.

Ez nekünk, állampolgároknak, munkavállalóknak természetesen nagyon kellemetlen volna, azonban a nemzetállami vezetőknek nem annyira – ők ezzel szabadulnának a pénzügyi ellenőrzés alól, megtehetnék, amit korábban csak az elefántcsontparti diktátorok, elkölthetnék az éves GDP-t luxusautóra és palotára. Ha meg nem széthullana az Unió, hanem sikerülne „elrabolniuk” az Orbánoknak, Salviniknek, átvenniük benne a hatalmat, akkor már nem csak a saját országuk pénzét költhetnék szabadon, hanem mindenkiét.

Amikor ezek a demagógok „nemzeti szuverenitásról” beszélnek, voltaképpen a költekezés és a zsarnokoskodás szuverenitását védik. Nem Európát oltalmazzák a „bevándorló hadak” ellen: a migrációs nyomás drasztikusan csökkent, csak éppen jól jön, mint ürügy. Azt tetszik mondani, hogy azért nincs Magyarországon migráció, mert az Orbán-kormány politikája nem hagyja? Nézzék már meg a hivatalos statisztikákat: nem százas, hanem maximum tízes nagyságrendben fognak el határsértőket a gránicon, olyan hét is volt nemrég, hogy egy embert kaptak el. Nem jönnek, ide főleg nem, nem bolondultak meg – és általában is kevesebben jönnek. Bár a helyzet nem sokat javult azokban az országokban, ahonnan indulnának: de sokat romlott az egész világon.

A migráció, mint érv egy régi viccet juttat az eszembe: Kohn és Grün utaznak a vonaton, Kohn Szolnoknál kinyitja az ablakot és kiszór egy csipet port.

Szóval migrációs nyomás sem Orbán és Salvini vagy a por miatt nincs, hanem, mert sokat enyhült úgy általában is. Bármit írjon erről a kormánysajtó.

Ezt elemzi a CNN, meglepő részletességgel és hozzáértéssel, ami ugyanakkor azt is cáfolja, amiben a demagógok a legjobban hisznek, vagyis, hogy külföldön úgysem tudja senki, miket művelnek ők itthon.

Dehogynem tudják.

Elemzik is.

Csak nem szólnak bele.

Ugyanis a beleszólás nem csak nem dolga a sajtónak, de nem is hatásköre. Az, kérem, a választók dolga. A sajtó csak figyelmeztet.

Mint a CNN.

Szele Tamás

Valóságosak lesznek a kamarások, hajjaj, de nem titkosak, olyan csak Ferenc Józsefnek volt, ma már nyilvánosak, sőt: sajtónyilvánosak. Lassan szivárognak a hírek a tervezett Sajtókamaráról, de cserébe annál rosszabb dolgokat tudunk meg: az már világos, hogy az emlegetett szakmai érdekvédelem helyett a szakma kivégzésének lesz az eszköze.

Olvasgatunk, olvasgatunk? Most tessék, míg lehet, míg van mit. Őszre jönnek a nagy változások, a megígértek, a Nagy Elégtétel, januárra lehetek is munkanélküli. Ha ugyan nem elítélt, de erről később. A maradék, kicsiny, független magyar sajtó torkára most teszik rá a kést, és szemforgatva elvárják tőle, hogy ezt kérje is, köszönje is.

Na, arra várhatnak.

Dióhéjban a Sajtókamara tervéről volna szó, mely már januárban kiszivárgott (szakmai alaptétel: semmi sem szivárog ki, amit nem szivárogtatnak), és látszólag, nagyon látszólag csupa kellemes és hasznos dolgot tartalmaz. Valójában viszont a szabad magyar sajtó végét hozza majd el. Lesznek majd rövidlátók, akik ezt nem értik, lesznek majd árulók, akik értik, de megéri nekik támogatni, lesznek majd gyávák számosan, akik majd nem mernek szót emelni – és lesznek majd, vannak is, akik szembeszállnak a kísérlettel. De a rövidlátók, a gyávák, az árulók sem mennek majd sokra: az új tányérnyalók úgy rúgják majd ki őket, veteránokat is a szakmából, amint az ellenállókat, ha hagyjuk.

„Succedunt novi, veteres, migrate coloni”, jönnek már az újak, távozzatok, régiek, mondta hasonló esetben Vergilius. Ezt csak azért jegyzem meg, mert a sajtólicenc intézményét műveltséghez is kötnék: persze, azt, hogy mi a műveltség, majd ők mondanák meg.

Kik azok az ők?

A mostani Sajtókamara tervezete személy szerint Szöllősi György nevéhez köthető, aki most a Nemzeti Sport főszerkesztője, de korábbi szakmai sikerei közé sorolhatjuk, miszerint a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának is volt kommunikációs igazgatója. Kiket kért fel a tervezet kidolgozására? A Magyar Sportújságírók Szövetségét, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségét, a Protestáns Újságírók Szövetségét, valamint – L. Simon Lászlót. Ő már tett is javaslatokat „belső szakmai fórumokon”, kár, hogy ezeket a fórumokat nem csak az olvasó, de a szakma gyakorlói sem ismerik.

A legtöbb magyar újságírót tömörítő MUOSZ-t, a Magyar Újságírók Országos Szövetségét meg sem kérdezték. A jelek arra mutatnak tehát, hogy a magyar újságíró a jövőben vagy a katolicizmusban, vagy a reformációban, vagy a sportban hisz, negyedik lehetőség nincs.

A januári helyzetet annak idején elemeztem volt, tessenek elolvasni, itt található (http://huppa.hu/szele-tamas-beke-sorainkra/), és kérném, hogy tényleg fussák át, mert fontos, hogy mi változott azóta a tervezetben.

Nem sokat tudunk erről a tervről, hivatalosan főleg nem, ilyenkor vigyázni kell, mert a „kiszivárgó” adatok sokszor bizonyulnak dezinformációnak – de az kétségtelennek tűnik, hogy a médiumokat és a munkavállalást egyaránt szabályozni fogja ez a „szakmai” szervezet.

Arról van szó ugyanis, hogy

Ez a kettő nagyon nem ugyanazt jelenti, de lássuk, mi is az országos terjesztésű médium? Gyakorlatilag minden sajtótermék annak tekinthető, aminek van online elérhetősége, megjelenése. Régebben természetesen a terjesztést lehetett szabályozni, de a print sajtó háttérbe szorulásával ez megoldhatatlanná vált. Nem lehet olyan szűrőt tenni egy online lapra, hogy az mondjuk csak Budapesten vagy csak Szekszárdon legyen elérhető.

Mi nem országos terjesztésű médium? Ilyen, a dolgok természetéből fakadóan, csak papíralapon elképzelhető. A megyei (városi, falusi) napilap, az önkormányzati lap és – ahol még van – az üzemi lap. Ezek munkatársai nem kötelesek belépni a Sajtókamarába vagy venni a kalapjukat, mindenki másnak fogja a torkát a szervezet.

A Szervezet ígér mindenféle szépet és jót, rögzített, sőt, emelt bérszintet, adózó jövedelmet, dilettánsok kiszorítását a pályáról, üdülési kedvezményt, ami csak szem-szájnak ingere – csak éppen az is bizonyos, hogy amíg a kormány hivatalnokai osztogatják a licenceket, ez bizony a független sajtó halálát fogja jelenteni. De úgy, hogy még a munkatársak is vesszenek éhen.

Itt két érv szokott felmerülni. Az első: „El lehet menni dolgozni” Kérem: mi dolgozunk, én például napi 16-18 órákat. Az újságírás bonyolult, komplex és nagyon nehéz munka, rendszerint reggel nyolckor kezdek írni, három lapnak is, délre fejezem be, ebédszünet és bevásárlás után pedig éjfélig készítem elő a másnapi, harmadnapi munkákat, témákat, dokumentációkat, forrásokat magyarul, angolul, de nem ritkán kínaiul, ha arra van szükség. Ez a szakma nem abból áll, hogy az ember „csak leül és írogat”, ugyanis ha nem tudja bizonyítani is, amit leír, rövid időn belül lesz is mit leülnie. Dolgozunk, keményen, rossz munkakörülmények között, és – ne higgyenek a legendáknak a hatalmas bérekről, elmúltak a nyolcvanas évek! - alulfizetve. Akinek nem tetszik, csinálja utánunk, ha kérhetném, jobban. Nem csak a krumplikapálás vagy acélöntés munka: tudom, volt részem mindkettőt végezni.

A második kifogás: „Még ki sem próbáltuk, honnan tudod, hogy rossz lesz?” Hát mondjuk a szex szadomazochista vállfaját sem próbáltam még ki, de valahogy előre tudom, hogy nem szeretném... az elmúlt nyolc év folyamán nem volt még kormányintézkedés, amire ne mondták volna ezt, egyet tessék mondani, ami jól sikerült.

Márpedig úgy néz ki, ezt a szervezetet még az őszön létre is hozzák, törvénybe is iktatják a hivatalos és kizárólagos mivoltát. Itt kezdődik a baj, itt kezdődik a dolog jogi része.

Az még hagyján, miszerint a mostani sajtótörvény kimondja:

„Magyarországon a médiaszolgáltatások szabadon nyújthatók, a sajtótermékek szabadon közzétehetők, az információk és a vélemények a tömegkommunikációs eszközök útján szabadon továbbíthatók, a nyilvános vételre szánt magyarországi és külföldi médiaszolgáltatások szabadon elérhetők.”

Ebbe még bele lehet írni, lehet belőle húzni, ez még változtatható, és ahogy ezt a parlamenti bandát ismerem, fog is változni – ahogy az MMA-t be lehetett emelni az alaptörvénybe, úgy be lehet akár a Sajtókamarát is.

Nagyobb baj, és változtathatatlan, miszerint a sajtótörvény úgynevezett sarkalatos, vagyis kétharmados törvény. Ami azt jelenti, hogy ha változtatnak rajta, a kamarai szabályozás megsértése már törvénysértés lesz, esetleg alaptörvény megsértése, és ez szankcionálható komoly szabadságvesztéssel is.

Jól tetszettek olvasni: börtönnel.

Tehát, ha nem vagyok kamarai tag, de mégis írok újságot, az törvénysértés, és engem becsukhatnak érte. Vagy kaphatok ezercsillió forint bírságot, amit nem tudok kifizetni, tehát le kell ülnöm, mondjuk napi ötszáz forintjával. A következő jégkorszakban már szabadulok is. Bagatell.

Rendben, tetszenek mondani, de rendnek kell lenni, legalább nem lesznek álhírlapok.

Nem, ha nem – gyanús számomra, hogy ezeket, a maguk vérlázító hazugságaival azért tűrik is, fű alatt még támogatják is, hogy a jövendő szabályozáshoz szolgáltassanak precedenst. Minden szenzációs seggfejség megosztásával a magyar sajtó sírjára tetszenek dobni egy-egy rögöt.

És egyébként lesznek álhírlapok, hogyne lennének: Magyar Idők, Origo, Pesti Srácok... ezek az orgánumok, amelyek manapság egyfelől hitelesnek és mértéktartónak nevezik magukat, másfelől különszámot kéne kiadjanak, annyi sajtóhelyreigazításra kötelezte őket a bíróság, most már zavartalanul, független cáfolatok nélkül folytathatják az agitációs- és propagandamunkát. Monopóliumot kapnak majd a magyar sajtó egészére.

Igen, kérem, ez a fényes közeljövő. Ez már nem ködös, távlati terv, ez kézzelfogható közelségben van.

Azt tetszik mondani, a szabad sajtó luxus? Lehet élni nélküle?

Lehet, de minek?

Ha minden hír közlésének a monopóliuma a kormány kezébe összpontosul, még a leginkább kormánykritikus magánemberek is fél év alatt vedlenek mamelukká, hiszen a valós hírek helyett arról szereznek majd tudomást csak, amit hazudnak nekik.

Fog tenni bárki bármit annak érdekében, hogy ne tiporják el a független magyar sajtót?

Dehogy fog. A jelenlegi hivatalos ellenzék sem barátjaként tekint a függetlennek megmaradt médiumokra, hiszen ezeknek még ők sem tudnak diktálni, a parlamenti ellenzék legfeljebb a saját pártsajtóját fogja védeni, ami sikerülhet is – a kormány azt meghagyhatja nekik, a látszat kedvéért, mint a Török Szultán Igoriban.

Annyira számíthatunk majd tőlük, hogy majd dühös pártaktivisták fogják szidni a megszűnő lapokat a „gyávaságukért”, mert hát ugye, független sajtómunkásokként szerintük az lenne a kötelességünk, hogy egyrészt kritikátlanul kiszolgáljuk őket, másrészt börtönbe is menjünk, értük és helyettük.

Lenin elvtárs: ez nem a Pravda.

Csak abban bízhatunk, és ez sovány remény, hogy a nemzetközi helyzet fordulatai kényelmetlenné vagy kivihetetlenné tesznek egy ilyen lépést, de erre öt-tíz százaléknál nagyobb esélyt nem adnék.

Olyan tündérmese nincs, amiben ezt nem szavazza meg a kétharmad – még ha pár képviselőben fel is ébredne a lelkiismeret, a Jobbik olyan vígan fog a kormány mellett voksolni, hogy még dalol is mellé!

Egyszóval: aki független, magyarországi sajtót akar olvasni, az még most tegye, míg lehet.

Már nem sokáig lehet.

Szele Tamás

Tisztelt Excellenciás Uram!

Tisztelt mr. David B. Cornstein!

Elnézést, hogy soraimmal zavarom, úgy gondolom, mivel kéretlenül és hívatlanul teszem, illik néhány szóban bemutatkoznom. Nevem Szele Tamás, foglalkozásom újságíró, legalábbis az elmúlt harminc évben jobbára ezzel foglalkoztam. Felekezetemre nézve neológ izraelita vagyok, bár ezt csak azért említem, mert ön is említette az Önnel készült interjúban önmagáról. Különben semmi fontossága.

Világnézetem reménytelenül logikus, így ötven éves koromra, elhagytak az illúziók és épp ezért találom elkeserítőnek az Ön mélyen tisztelt szavait. De erről később. Hogy milyen helyet foglalok el a magyar társadalomban? A legkevésbé sem nevezném magamat tőkepénzesnek: írásból élek, mint Thomas Paine a Common Sense megjelenése előtt (és után). Ez nem jelenti azt, hogy bármi bajom lenne magával a tőkével, csupán azt akartam Önnek jelezni, hogy én a magamét a fejemben és a szívemben hordom. Egyébként egy özvegy fia volnék.

Excellenciás uram, hogy térjünk levelem lényegére, az ön ma megjelent interjúja erősen gondolkodóba ejtett. Feltevődik bennem a kérdés, hogy Önnek voltaképpen mi a feladata, mint az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetének?

Tudom, ezt a State Department dolga meghatározni, én, szegény újságíró, arisztotelészi logikámmal arra jutottam, hogy kétféle lehet: Ön vagy az Amerikai Egyesült Államok kormányát és érdekeit kell képviselje hivatali kötelezettségénél fogva, és ez esetben semmi szükség arra, hogy egyáltalán informálódjon a környezetéről, ezt megteheti a követség épületéből vagy akár egy kávéházból is, amennyiben vigyáz arra, hogy senkivel se ereszkedjen szóba, vagy – és ez a második lehetőség – az Amerikai Egyesült Államokat magát képviseli egy távoli, európai országban.

Számomra Franklin, Washington, Paul Revere, Thomas Paine vagy Lincoln, Roosevelt, és még annyi óriás országa messze nem lehet azonos egy pillanatnyi kormányzattal. De tudom: Ön, mint a diplomáciai testület tagja, meg kell feleljen a protokollnak. Engem inkább a lelkiismerete érdekelne. Ön azt nyilatkozta a Szombat kérdésére (http://www.szombat.org/politika/egy-rabbinak-igazan-nem-kell-felnie-hogy-elmondja-nekem-az-aggodalmait-interju-az-usa-budapesti-nagykovetevel):

„Magyarországon kulcskérdés a demokrácia állapota, a fékek és ellensúlyok rendszere. Nyilván sokaktól hallotta már, hogy a kormány ezeket az intézményeket leépíti. Ez ügyben fel kíván lépni?

Ön két dolgot említett: az egyik az, amit mondanak az emberek, a másik az, hogy valóban milyen a demokrácia állapota. Azt mondanom sem kell, hogy én a demokrácia elkötelezett híve vagyok, ami a joguralmat és a számunkra oly fontos szabadságjogokat – vallásszabadságot, szólásszabadságot, sajtószabadságot – jelenti, amelyek életünket irányítják. A mi országunk számos háborút vívott ezeknek a jogoknak a védelmében. Ami az itteni helyzetet illeti, én csak annak alapján ítélhetek, amit látok és nem annak alapján, amit mondanak, amit a tévében látok vagy egy újságban olvasok. Ha valóban azt látnám, hogy bármely személy vagy intézmény szabadságát veszélyeztetik, azonnal felszólalnék az ügyében.”

Excellenciás uram, itt a soha vissza nem térő alkalom.

Ha Ön szót kíván emelni a vallásszabadság ügyében, kérem, informálódjon Iványi Gábor lelkész úrtól, ő többet is tud mondani ebben a kérdéskörben, mint amennyi elég volna a szó felemeléséhez.

Amennyiben a sajtószabadságért kívánna szót emelni, informálnám, hogy hazánkban az ősz folyamán be fogják vezetni a kötelező sajtókamarai tagságot, melynek következtében csak az lehet majd újságíró, aki a kormány kinevezett hivatalnokainak tetszését elnyeri. Mondjon eleget erről a kérdésről az, hogy a formálódó Sajtókamara kialakításán kizárólag a Magyar Sportújságírók Szövetsége, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, valamint a Protestáns Újságírók Szövetsége dolgozott, ezzel szemben a legtöbb magyar újságírót tömörítő Magyar Újságírók Országos Szövetségét meg sem hívták a tárgyalásokra. Excellenciás uram: veszélyben érzem a magyar sajtószabadságot, már csak azért is, mert a magyar sajtó kilencven százaléka így is a kormány kezében van, a maradék tíz százalék vagy fuldoklik, vagy éhen hal épp.

Excellenciás uram, felhívnám továbbá becses figyelmét a civil szervezetek lehetetlen helyzetére, amelyeket abszurd törvény útján szüntettek meg.

Legyen szabad felhívnom Excellenciád figyelmét a déli határainkon embertelen módom éheztetett menekülők helyzetére – és ugyanitt jegyezném meg, hogy az őket őrző erők élelmezése és elhelyezése is sokkal rosszabb a guantanamaói fogolytáborban tapasztalható általános ellátásnál.

Továbbá, Excellenciás uram, jelezném, hogy az információs és gazdasági források monopolizálása útján a jelenlegi magyar kormány örök időkre igyekszik bebiztosítani a hatalmát. A hatalom gyakorlásának módja minden republikánus – és demokrata – alapvetésnek ellentmond, ugyanis szó szerint eltüntette az állam szisztémájából a fékek és ellensúlyok rendszerét.

Még továbbá, Excellenciás uram: hazánkban bizonyos anyagi visszaélések miatt az emberek inkább kerülik a gyógyintézeteket, minthogy betegségükre enyhülést keressenek ott: több példával igazolható, hogy kórházak jelen pillanatban oly mértékben túlterheltek, hogy az ember egy nyílt törést kivéve szinte bármit jobban hever ki otthon. És ezért nem az egészségügy túlterhelt alkalmazottai a felelősek.

Továbbá azt is Ön elé szeretném terjeszteni, hogy oktatásunk állapota is lehetetlen: ott még nem tartunk, mint Alabama, de majdnem. Rövidesen utolérjük a Biblia-övezetet.

Az állam és a társadalom általános pénzügyeire inkább nem térnék ki. Ezeket Önnek hivatalból ismernie kell.

Excellenciás uram, az ország népességének körülbelül a negyven százaléka a szegénységi küszöb alatt él, és másik negyven százalék az ellen harcol, hogy ez alá ne jusson.

Excellenciád figyelmét felhívnám arra, hogy hasonló mutatókat egy helyről tudnék dokumentálni, éspedig 1772-ből, az amerikai angol gyarmatokról. Szerény, megbízhatatlan emlékeim szerint ez bizonyos bostoni teadélutánba torkollott, mely annyi más eseménynek vetette meg ágyát, többek között létrejött egy állam, melynek Alkotmánya (nekünk az sem lehet) kimondja:

„Mi, az Egyesült Államok népe, attól vezetve, hogy tökéletesebbé tegyük az Uniót, megvalósítsuk az igazságosságot, biztosítsuk a belső nyugalmat, gondoskodjunk a közös védelemről, előmozdítsuk a közjót, biztosítsuk a szabadság áldásait magunk és utódaink számára, meghagyjuk és bevezetjük az Amerikai Egyesült Államok jelen alkotmányát...”

Excellenciás uram, hát igen, ez a fontos. Ezért írom én ezt a levelet is, bele, a vakvilágba: ezt kéne.

Valósítsuk meg az igazságosságot, biztosítsuk a belső nyugalmat, gondoskodjunk a közös védelemről, mozdítsuk elő a közjót, biztosítsuk a szabadság áldásait magunk és utódaink számára.

Kérem, Excellenciás uram, nézzen körül.

És ha azt látja, hogy pillanatnyilag ez valósul meg Magyarországon, azonnal forduljon szemorvosához.

Nagyon, nagyon remélem, hogy nem kormányához kell egyedül és kizárólag hűséges legyen: az Egyesült Államok szelleme minden kormánynál több és magasabb rendű.

Maradtam tisztelettel

az Ön, de főleg az Egyesült Államok őszinte híve

Szele Tamás

Nyergelnek, hozzák a lovakat, darukat - lovakat, mert mennek a hadba, darukat, mert a jó páncélos lovag daru nélkül fel nem kecmereg a nyeregbe. Az első keresztes hadjáratot Második Orbán hirdette a szaracénok ellen, az utolsót Első Orbán, a liberálisok ellen, de azért a szaracénokkal sincs jóban. Kezdődjék hát a Hatalmas Csörömp!

Útra kelnek, mennek a hadba, vijjogva indulnak a kalandba, a seregeket Bouillon Godofréd, Tarantói Bohemund, Vödörfejű Rajmund palotagróf és Táncoslábú Tankréd vezeti, jönnek a gyülevész hadak is, Remete Péter, Nincstelen Walter szónokol nekik, mindnek megígérte Orbán pápa a bűnbocsánatot. Csak úgy villog az augusztusi napfényben a rengeteg vaskalap, vitézi sisak, csak úgy nyelik a nyársat a büszke lovagok, okádják a lángot, miként megannyi sárkány. Hej, reszkessenek a szaracénok, akarom mondani a liberálisok, a Magyar Idők mezején pocsékká verik őket. Az igaz, sehol máshol, de ott mindenképp.

Hát hiába, hazai pálya.

Csak azt a sok barmot, ami egy ekkora sereggel jár, azt miből fogják etetni, de főleg itatni?

No, szóval én már békén hagynám a Magyar Időket, ha lehetne, de nem engedik, és ha ennyire igénylik a figyelmet, hát továbbra is foglalkozom velük, érezzék a törődést. A kormányoldal médiájának Jeanne d'Arcja, Jurák Kata tegnap valóban kibontotta a keresztes háború lobogóját, meghirdette a harcot a Szentföldért – az igaz, elég későn, ha nem hordozza körbe a véres kardot, a kutya nem foglalkozott volna Morvai Krisztina és az RTL klub mondvacsinált konfliktusával. De hordozta, sőt, elsütötte tegnap megjelent kis dramolettjében a rendelkezésére álló összes pattantyút, így ez már háború (mondjuk, eddig is az volt, csak eddig a magyar kultúra, sajtó és online közösségek ellen zajlott, most belékeverték az RTL Klubot is).

De hát mi a casus belli? Miért indult a keresztes háború?

Jenkins kapitány füléért. Ja, nem, az egy másik háború, nem is keresztes. Akkor miért? A Szentföldért, esküszöm, nem viccelek, azt akarják visszafoglalni a szaracénoktól és liberálisoktól. Ahogy Jurák lovagnő fogalmaz (https://magyaridok.hu/velemeny/az-rtl-alaposan-tullott-a-celon-3425363/):

„Valószínűleg a nyájas olvasó is jól tudja, hogy a magyarságnak kiemelten fontos szakrális terület a Pilis, Dobogókő környéke. Egészen véletlenül az RTL Klub úgy találta megfelelőnek, hogy a XIII. század óta szinte folyamatosan lakott, idilli patakvölgyben létrejött Pilisszentlélek lenne a legalkalmasabb helyszíne annak a sorozatnak, amelyikben „a magyar vidéki élettel humorizálnak”, bár ezt a megfogalmazást azért némiképpen kiigazítanám azzal, hogy gyakorlatilag kifigurázzák a falusi embereket, akiket alkoholistának, könnyen befolyásolhatónak, butának, korruptnak ábrázolnak.”

Először is az olvasó nem okvetlenül és csakis a búsuló juhász, annak van nyája, tehát tessék kollektíve nyájasnak és nyájatlannak szólítani, vagy elfelejteni ezt a tizenkilencedik századi, modoros közhelyet. De ez csak stiláris elem: az lenne tehát a baj, hogy vágjunk a közepébe, miszerint az RTL megszállta a szakrális Pilist és ott a magyar vidéki élettel humorizál.

Mondom én, hogy a Szentföldért harcol.

Haj, nehéz a sora a Pilisben a magyar vidéki életnek: nevetnek rajta. De főleg Pilisszentléleken. Azt, kérem, azonnal fel kell szabadítani, kerül, amibe kerül, bármi áron, ahogy Bouillon Godofréd lovag Jeruzsálemet (nagy kár, hogy a korabeli Jeruzsálem lakossága nem élte túl a saját felszabadítását, ugyanis mind egy szálig kardélre hányták őket, de ez természetesen fikarcnyit sem rontott a keresztes hadjárat dicső mivoltán).

Beszéljünk magyarul: arról van szó, hogy ott forgatják az RTL Klub „A mi kis falunk” című sorozatát, nem ingyen, eddig sosem volt rájuk panasz, hanem most nemrég vett ott egy házat Morvai Krisztina, és egyből van. Azt mondja az EP-képviselőnő, akinek abszurd módon az EP-nek alig van nagyobb ellensége, miszerint:

„Nincs lehetőség a falun belüli szabad mozgásra sem, a naponta többszöri lezárások miatt egy kiló kenyér megvásárlása is tervezhetetlenné válik, magam láttam több ízben, hogy például a falu idős lakói megalázottan, csalódottan ballagnak hazafelé, mert nem sikerült elintézni, amit szerettek volna. De láttam már a könnyeit visszatartó, mélyen megalázott olyan idős asszonyokat is, akik a faluban összefutva néhány szót váltottak volna egymással, de a stáb rájuk ripakodott, hogy ne merjenek beszélni, mert felvétel van.”

Ez annyira nincs így, hogy a botrány kitörése óta a fél magyar sajtó megfordult a faluban, a helyiek mindenkinek elmondták, miszerint semmi bajuk a stábbal, őket nem zavarják, amit kérnek, mindig rendesen megfizetik, közlekedni lehet is, szabad is, és nem értik, Morvai Krisztinának mi a baja azzal, hogy a falunak kicsit megszaladt – mert bizony a forgatás bevételt hoz. Magánembereknek is, önkormányzatnak is. Az Index videót forgatott erről, aki nekem nem hisz, járjon utána, nézze meg (https://index.hu/video/2018/08/24/mi_kis_falunk_morvai_krisztina_pilisszentlelek_palotaszeg/).

Normális körülmények között ez lenne az ügy vége. Baj nincs, még ha a falu alkalmi lakója, Morvai Krisztina azt is hiszi, ellenben a pénz jól jön, ne tessék zavarni minket. De Pilisszentlélek Magyarországon fekszik, tehát normális körülmények szóba sem jöhetnek. A falu ostroma folytatódik, most már nemzeti ügy, csataterévé vált a kultúrharcnak, ahogy a Magyar Időket és a Pesti Srácokat ismerem, akár fel is gyújtják, csak ne maradjon az RTL kezén. Akkor folytassuk tovább Jurák Kata szentbeszédével!

„Talán nem is az a legnagyobb baj, hogy a filmesek a faluban mit és hogyan tesznek, hanem az, hogy mi tűrjük, hogy meggyalázzák az embereket, sárba tiporják nemzeti értékeinket, a történelmünket, és olyan értékeket közvetítsenek a gyerekeinknek, amelyek tökéletesen ellentétesek mindazzal, ami számunkra fontos.

De azt gondolom, hogy a fizikai határvédelem után most a szellemi honvédelem következik majd: megvédjük értékeinket, a gyerekeinket, a társadalmunkat.”

Megvédeni, azt nagyon tud ez a kurzus: amit ők megvédenek, annak annyi, Pilisszentlélek is csődbe mehet a nagy védelemben, annyit mondok. Ha ugyan – mint említettem – porig nem égetik, mert néha fel kell gyújtani egy falut ahhoz, hogy felszabadítsa az ember, mondták Vietnamban a hadviselő felek.

De hát lássuk, mi a baja Jurák Katának és kereszteseinek?

Az, hogy a magyar élettel viccelni mernek. Nem mondom, hogy vidéki élettel, mert ha Pesten forgatna valami sorozatot az RTL Klub, akkor az volna a bajuk, hogy a nemzet fővárosán röhögnek.

Tulajdonképpen az a bajuk, hogy bárki is – röhögni mer.

Meg még van egypár: a konfliktus veleje az, hogy valamikor, valaki kormányszinten elhitte, miszerint az RTL Klub Soros György tulajdonában van, csak ügyesen titkolják, ez körülbelül akkor lehetett, amikor az oroszok „nem vették meg” Orbánnak ezt a tévécsatornát. Nem vették meg, mert nem volt eladó, a tulajdonosok amúgy is haragudtak az akkoriban belengetett reklámadó miatt, nem adták és kész, az illető Valaki meg azonnal bekönyvelte ezt is Sorosnak. Érdekelne, hogy ez a Valaki tesz-e még különbséget a tények és a fantazmagóriái között, de ez legyen az ő és az elmeorvosa édes, diszkrét titka.

Mi maradjunk Pajkeszeg, vagyis Pilisszentlélek dolgainál: tehát azért a keresztes háború, mert viccelnek a magyar emberrel?

És a cseh vagy az angol emberrel szabad?

Tessék az érintett országokban hadat üzenni a Svejknek is, a Gyalog-galoppnak is magyar mintára, a Magyar Vándort már amúgy is be akarja tiltani a nemzeti öntudat sok-sok buzgára, akik pont úgy törnek fel az iszapból, mint árvíz idején a szivárgó, szennyes lé a töltésből.

De menjünk tovább. Tiltsuk be a röhögést is, magyar ember nem viccel, nem röhög, magyar ember maximum a vasárnapi ebéd után adomázik egy kicsit. És akkor sem mosolyog. A magyar ember áll a vérzivatarban, a Kárpátoktól az Adriáig áll, és retúr, körbeveszi a sorsharag, kezében penge szikrázik és fölötte turul kering. Nem viccel.

Hogy meri a magyar embereket kávéházban ábrázolni az a sok idegenszívű pesti nemzetáruló? A magyar rögvalóságban Hacsek szánt, Sajó vet, a vörös Simek meg boronál! Árulás, nemzetgyalázás, ez vért kíván!

Vért kívánt, vért is kapott...

Jurák nagymesterasszony sem hiheti komolyan, hogy a mostani kultúrkampfban egyik oldalon keresztesek, lovagok állnak, a másikon csillagosok, katonák.

Hogy Jurák nagymesterasszony mit hisz, az az ő magánügye, nézetem szerint egészen pontosan mindig azt, amit anyagi és politikai szempontból pillanatnyilag érdemes.

A többi lovagok meg vele azonos nézetet vallanak.

Csak győzni ne engedjük őket, mert ha sikerül nekik, elődeik példáját követve lemészárolják Jeruzsálem minden lakosát.

Ja: utána egymást is, meg kell majd szabaduljanak a templáriusoktól.

Nehogy felkeljen a sírból a jó Jehan de Molay szelleme, mert úgy szétkergeti ezt a gyülevész kultúrhadat, hogy ahhoz képest Hattín szarvainál és Akkónál teadélután volt.

Nem keresztesek ezek.

Hanem rablólovagok.

Szele Tamás

Kérem, úgy látszik eljött végre a napja annak, hogy Kelet és Nyugat minden seggfeje összefogjon, lerázzák magukról a logika és a tények láncait, az asztalra csapjanak és dicsőséges forradalom keretében jelentsék ki: kétszer kettő márpedig öt, a patkány meg mókus, csak sokkal rosszabb a sajtója annál a hosszú farkú rágcsálónál.

Jó, ezt még nem teljesen ezekkel a szavakkal mondják, és nem is szövetségbe forrva, mint szabad köztársaságok, egyelőre még egyenként, de manapság a világ nagyjából minden politikusának fő mondanivalója az, hogy elege van 1. a sajtóból, 2. a tényekből. Mivel pedig az emberi civilizáció úgy alakult, hogy a tőlünk távol eső tényekről rendszerint a sajtó útján szerzünk tudomást, az aktuális helyzet meg úgy, hogy a valós tények túlnyomó többsége kellemetlen a politikusok számára, nyilvánvaló, hogy valamit be kéne tiltani: vagy a tényeket, vagy a sajtót.

A mai politikai trendek mindkettőnek a betiltásával próbálkoznak, de a sajtóval sincs könnyű dolguk, a tények viszont olyan megátalkodottan makacs dolgok, hogy mindenképpen Sorostól vagy az illuminátusoktól kell származzanak. Mondjuk a valóság jelenti a legnagyobb gondot, mint tények összessége, ezen egyelőre nem tudunk változtatni, de Magyarország kiváló kísérleti terep, nálunk fejlesztik a valóságelhárító fegyvereket az egész művelt világ számára, élenjáró szovjet és amerikai tudósok ötletei alapján. Épp tegnap írtam arról, hogy a Magyar Idők bátor felfedezői milyen messzire jutottak a Valóság világától halált mevető expedícióik során. (http://huppa.hu/szele-tamas-a-kis-hadleany/)

Bár mindenki kísérletezik a saját hátsó udvarában vagy teljesen nyilvánosan is, a nagyobb durranások egyelőre még köztudomásúakká válnak annak az átkozott sajtónak köszönhetően, de mit csináljunk: társadalmi fegyvereket nem lehet a majdhogynem lakatlan, sivatagos Kazahsztánban vagy Arizonában kipróbálni, kísérleti alanyok híján, a Valóság ellen mindenképpen társadalmi fegyverek szükségesek, tehát egyelőre, míg tanúk és médiumok vannak, tudni fogunk a nagyobbfajta próbálkozásokról.

Akkor el is jutunk kicsiny dolgozatunk tárgyához: Trump elnök kormányzati ellenőrzés alá kívánja vonni a Google keresőrendszerét.

A Potomac folyását csak azért nem, mert arról már nagyon régóta úgy tudja, hogy az ő akaratától függ, és ha azt mondja, akkor megfordul, hegynek felfelé fog csordogálni. De legyünk pontosak, tekintsük a hírt (https://444.hu/2018/08/28/trumpek-a-google-keresojenek-allami-szabalyozasan-gondolkodnak):

„Donald Trump vezető gazdasági tanácsadója, Larry Kudlow arról beszélt kedd reggel a Fehér Ház előtt újságíróknak, hogy meg fogják vizsgálni, nem kéne-e esetleg kormányzatilag szabályozni a Google keresőrendszerét.

Kudlow bejelentésével párhuzamosan Donald Trump Twitteren támadta meg az amerikai techóriást, mivel szerinte a Google hírszolgáltatása elrejti a konzervatív híreket, és például Trump nevére rákeresve 96 százalékban liberális sajtótermékek eredményeit kínálja fel a hírkereső szolgáltatás. Trump alighanem a PJ Media egy virálissá vált cikkére gondolva írhatta mindezt, amely pont ezt állította címében. 

A PJ-cikkben, ami még a szerzői szerint sem tudományos módszertannal végzett kutatásra épült, gyakorlatilag minden sajtóterméket baloldalinak tekintettek a Fox News-en, a Wall Street Journalon, az Economiston és a Daily Mail-en kívül, és így jutottak arra, hogy a Trump keresőszóra a Google News felületén a top 100-as eredmény 96 százaléka balra húzó lapon jelent meg. 

Trump véleménye szerint a Google és a többi cég elnyomja a konzervatívok hangját és elrejt információkat és híreket, ezzel pedig irányítják, hogy az emberek mit láthatnak és mit nem. Az elnök szerint ez egy nagyon súlyos kérdés, amit kezelni kell.” (444)

Érdekes egybeesése a dolgoknak, miszerint a Facebook, a Google és a Twitter vezetői épp a jövő héten fognak megjelenni a szenátus előtt. Nem ezért idézték be őket, de ha már ott lesznek, emiatt is elővehetik személyüket. Meg bármi miatt: ha még emlékszünk a moszkvai orvosperre, az is azzal kezdődött, hogy Sztálin elvtárs kicsit rosszul érezte magát, és a szovjet orvostudomány legkiválóbbjainak vidám hangulatú, dalolós szibériai társasutazásával ért véget, előtte kitérővel a Lubjanka pincéibe.

Egyszóval, Trumpnak nem tetszik a Google, mert sok rossz dolgot talál rajta saját magáról. Őtet, kérem elnyomják. Ezzel a problémával a politikusok legtöbbje szembesül: már a boldogult Antall József is csapkodta volt az asztalt, nehogy már „körúti szerkesztőségekben” dőljön el, „liberális mikiegerek” határozzák meg, mit ír róla a sajtó. Erről annyit, hogy akkoriban csak egy országos napilap szerkesztősége volt a Körúton, az is az Új Magyarországé, ami pedig Antall feltétlen híveként volt közismert. Röhögtünk is a dolgon épp eleget, csak hát, ki tudta, hol vannak a pesti szerkesztőségek?

Mi, liberális mikiegerek.

Akkor is volt egyfajta mozgalom az antalli éra nem létező, ám hatalmas eredményeinek bemutatására, a kormánypárti kollégákat nem nagyon irigyelte az ember, korán őszültek, ugyanis elhallgatott, kiugró megvalósítások, amikről hősiesen be kellett számoljanak – egyszerűen nem voltak. Nem, és kész. Még Sztálin sajtómunkásainak is könnyebb dolguk volt, mint Antall sleppjének, ugyanis Sztálin időnként tényleg építtetett valami nagyot, dnyepropetrovszki erőművet, csatornát a Fehér-tengerig, miegymást – de Antall semmit. Voltaképpen ez váltotta ki az első médiaháborút, ami azóta is zavartalanul folyik kis honunkban, legfeljebb eltérő szakaszai miatt beszélünk már a sokadikról.

De térjünk vissza Trump elnökhöz. Az neki a baja, hogy a Google-ben sok rosszat talál magáról. Talán azért, mert sok jót nem is lehet róla írni, kérem. Ezért ellenőrzés alá akarja vonni a keresőt: ha a kísérletet végrehajtják, állandó emberi kontroll lesz majd szükséges, hogy a találatok sorrendjében az őt dicsőítő írások kerüljenek majd előre. Olyanná akarja tenni a Google-t, mint amilyen a Nagy Szovjet Lexikon volt, amit a kiadása után is szerkesztettek, és mikor meghalt Sztálin, hatalomba került Hruscsov, minden vásárlónak kiküldtek állítólag egy levelet, hogy vágja ki a „Joszif Visszárionovics Sztálin” szócikk tizenhat oldalát, a helyére meg ragasszák be a küldeményben melléklet oldalakat az ó-orosz pohárművességről (az orosz „sztakan” vagyis „pohár” szó illett Sztálin helyett az ábécésorrendbe). Se non e vero, e ben trovato, lehet, hogy nem igaz, de jól hangzik, belefér a korba.

Trump mester tehát úgy látja: még mindig túl sok kellemetlen tényt ismerhet meg a világ őróla a Google keresőt használva. És mivel saját magát lényegesen fontosabbnak találja a világnál, a tényeknél és az igazságnál, meg kívánja változtatni a keresőt.

Ezt a nagy Mao elvtárs úgy fogalmazta volna meg a kis vörös könyvecskében, hogy „ha mindenki szembejön az autópályán, foglaljuk el az autópályát!”

A tények makacs, kellemetlen dolgok és cáfolják minden állításunkat?

Annál rosszabb a tényekre nézve!

Hadat üzenünk nekik.

A tényeket a sajtó írja meg?

Annál rosszabb a sajtónak, hadat üzenünk nekik is!

A sajtó írásait a Google segítségével lehet megtalálni?

Vesszen a Google, elfoglaljuk, ellenőrzésünk alá vonjuk!

Mit nekünk Hekuba!

Hát kérem, Xerxész perzsa király megkorbácsoltatta a Hellészpontoszt, mert az szétszórta a hajóhadát. A Hellészpontosz erre nagyon magasról tojt, lévén, hogy tengerszoros.

És legközelebb is szétszórta.

Viszont Trump elnök ápolóinak nagyon nyomatékosan felhívnám a figyelmét: adagolják rendszeresen azokat az átkozott tablettákat!

Félő ugyanis, hogy ha megint elfelejti bevenni a bigyóit a POTUS, ugyanazzal a lendülettel, amivel a Google-t elfoglalja és a Facebookot betiltja, eltörli a Twittert is.

És akkortól a világ helyett már csak a közvetlen környezetét tudja majd zsibbasztani a hülyeségeivel.

Aminek beláthatatlan következményei lennének.

Szele Tamás

„Gondolkodás nincs, enyém lesz a kincs” - mondja Stanislaw Lem kóbor űrlovagja a jégbolygó kifosztása közben, és nem is gondolkodik, hiszen akkor melegedni kezd az agya, a zsákmányolt kincsek pedig – hiszen jégbolygón vagyunk – elolvadnak, elpárolognak. Hát a Magyar Idők legalább ilyen kóbor űrlovag: amíg nem gondolkodik, dúskálhat. A baj akkor lesz, ha eszükbe jut valami.

Tetszene mondani, hogy ez a veszély nem fenyeget? Dehogynem, csak nem úgy. Nem buta emberek dolgoznak ott, legalábbis nem mindegyikük az: ügyesen keverik a tényeket, féligazságokat, hazugságokat, hogy nekik tetsző eredmény jöjjön ki. Minden napra jut egy mese, tegnapra kettő is jutott: a valóságtartalmuk természetesen méltó ehhez a politikai Dörmögő Dömötörhöz, egyszóval még ami igaz is belőlük, az sem úgy, ott és akkor igaz. Mivel pedig mindkét mese némiképp szakterületembe vág, vagyis az internetes sajtót boncolja (elevenen), úgy érzem, itt az ideje némi ködoszlatásnak.

Elöljáróban annyit, hogy a nagyképű szakzsargon esetünkben nem szakértelmet, hanem műszaki analfabetizmust takar – vagy megjátszott tudatlanságot, azt elhiszem, hogy egy tévéstúdióban csodásan tudnának halandzsázni erről a témáról (is) egy üvegezett kávézóasztal körül, egy számítástechnika ellen beoltott műsorvezetővel, de azért aki már foglalkozott számítógépekkel és/vagy sajtóval, tudja, hogy ez halandzsa, olyan messze vannak az állítólagos ismereteik a valóságtól, mint a bambusz a nimbusztól. No, de lássuk, mi a bajom velük!

Az, hogy a mostanáig még általam is személyes hisztikék, sértődések sorozatának tartott kirohanások – Apáti Bence Facebook-oldalának állítólagos letiltása már egy hete nagyobb nemzeti sorstragédia náluk, mint Mohács, Muhi-puszta és Világos együttvéve – kezdenek egységes formát ölteni.

Közben pedig az érintett úr azon a FB-oldalon polemizál vígan híveivel, ami állítólag le van tiltva, ez ugyanis neki a hivatalos oldala, tehát komoly bátorság és a tények hősies semmibevétele kellhet ahhoz, hogy azt állítsuk, nem is létezik a felület, melyet épp használunk. Utoljára egy órával ezelőtt posztolta a mai zsengéjét, sőt, a privát oldala is elérhető, és még van neki pár, mind él, ez egy nagyon sokoldalú ember. De azért a logikája csodálatos: „nem közölhetek az oldalamon”, írja az oldalán. A kígyó a saját farkába harap.

De ez csak egy eset a kismillióból: hanem mondom, a kormánymédia, most épp a Magyar Idők eddigi magánakciói kezdenek egységes hadjárattá válni, kezd látszani az eddigi kalózakciók, diverziók mögötti szándék, kezd szerveződni egy kampány.

Mi ellen?

A Google, a Facebook, a Twitter, az online sajtó és általában minden ellen, ami internetes hírközlés. Persze, azt szerintem a magyar kormány lakájhada sem gondolja, hogy ezeket a cégeket, orgánumokat meg tudnák semmisíteni, de arra van esély, hogy megfelelő kormányzati szándék esetén Magyarországról kiszorítsák őket. Illetve, szerintem a szándék megvan, a kormánymédiában mi most csak a tüzérségi támogatást látjuk, roham előtt. Ezt játszották, játsszák a kultúrával is.

Akkor lássuk a tegnapi ferdítéseket!

Az első anyag szélhámosságtani mestermű.

(https://magyaridok.hu/kulfold/eltunhetnek-az-ujsagirok-az-internetes-media-miatt-3422435/)

 A címe is csodálatos:

„ELTŰNHETNEK AZ ÚJSÁGÍRÓK AZ INTERNETES MÉDIA MIATT”

Arról szól, hogy az AFP bagdadi tudósítója

„megkongatta a vészharangot, amiatt, hogy az újságok nem tudják fizetni újságíróikat, míg a Google és a Facebook igazából „tartalomtolvajlást” folytat óriási haszonnal.”

Mit? Aztán kiderül, miről van szó.

„Annak ellenére, hogy a médiumok fizetnek a tartalomért, és kiküldik újságíróikat, akik életüket kockáztatják a megbízható, teljes, és változatos hírszolgáltatás létrehozására, nem ők profitálnak, hanem az internetes platformok akik egy centtel sem járulnak hozzá a költségekhez. Ez olyan, mintha egy vadidegen szégyentelenül ellopná a munkád gyümölcsét. Erkölcsileg és demokratikusan is elfogadhatatlan.”

Nana. Igen, valóban van haszna a közvetítő felületeknek is a tudósításból, hiszen mellé rakják a hirdetéseket, de olyan ez, mintha azt panaszolnánk, hogy a papírgyárnak haszna van a nyomtatott lapból. Ha nem lenne, nem adna el a szerkesztőségnek papírt. Azt valószínűleg Sammy Ketz sem akarta mondani, hogy szűnjenek meg a felületek, ő inkább csak több pénzt akart, mint írja is:

„Azt kérik, hogy az értékesítési bevételt osszák meg az utánközlők azokkal, akik a tartalmat előállítják, függetlenül attól, hogy a média vagy művészvilág részei.”

Hoppá, de hiszen ez az uniós szerzői jogi irányelv módosítását megelőző vitában jelent meg, jó két hónapja! Írtunk is róla (http://huppa.hu/szele-tamas-nettelenites/), az a dolog veleje, hogy szép volna, ha minden idézetért pénzt kapna az ember, csak akkor minden idézetért fizetnie is kéne, ingyen meg sem oszthatna semmit. Különben: nem szavazták meg az irányelv-módosítást, a vita folyik tovább, a Magyar Idők viszont egy két hónappal ezelőtti állapotról szóló felhívást terjeszt elénk.

És ad neki egy bombasztikus címet.

Menjünk tovább, mert valódi sztárral lesz dolgunk, a közmédia állócsillagával, a billentyűzet Metál Ladyjével, ladies and gentlemen, következik Jurák Kata!

Tadamm!

Amit viszont ő elénk tár, összművészeti alkotás, leginkább a Feszty-körkép és egy tragikomédia elegyének mondanám. Ebben az esetben azért látszik, hogy veterán hadleánnyal van dolgunk (ha hadfi van, hadleány is kell legyen), ugyanis az előző, szignálatlan írás körüli köd eloszlatásához elég volt egy kis paraszti ész meg egy guglizás, ehhez már öt guglizás is kellett. De lássuk, mit ír a kis hadleány.

(Képünk illusztráció)

Azt mondja:

(https://magyaridok.hu/belfold/most-esett-le-az-amerikaiaknak-hogy-soros-cenzuraja-behalozza-a-mediat-3421940/)

„MOST ESETT LE AZ AMERIKAIAKNAK, HOGY SOROS CENZÚRÁJA BEHÁLÓZZA A MÉDIÁT”

Ha leesett vegyék fel, mondanám, de lássuk az argumentumait. Szép, kiterjedt összeesküvés-elméletet mutat be, hiába, profival van dolgunk, erre már kampányt is lehet majd építeni, ha kell: hivatkozik mindenre, DC-Leaksre, WND-re, nevezi a 444-et Soros-blognak, az a veleje a dolognak, hogy a netes hírközlés Soros György eszköze a világhatalom megragadásához, de ezt már Amerikában is észrevették, és jaj lesz a netnek.

Akkor menjünk sorban. A DC Leaks bizonyítottan az orosz kormány egyik dezinformációs eszköze, a Fancy Bear (APT28, Strontium) nevű elit orosz hacker-alakulat műve, mely az amerikai választásokba privát e-mailek nyilvánosságra hozatalával avatkozott be. Azt nem kell mondanom, hogy a Kazányi Szűz Mária sem tudja, melyik mailt írták az érintettek, és melyiket a hackerek: ilyen a dolgok természete.

A 444 természetesen nem blog, hanem online hírmagazin, de a lekicsinylő ragadványneve (Soros-blog) ugyanazt a célt szolgálja, mint az a legenda, miszerint az Arvato (ami moderálási tevékenységeket végez a német nyelvű Facebookon) vagy az RTL csoport Soros tulajdonában volna: ha sokat mondják, ha egyfolytában mondják tán elhiszi a jónép. Hiszen elhitték azt is, hogy a menekültek vették el a munkájukat, egy kampányt megér, csak – Göbbels tanításait követve – megállás nélkül kell mondani.

No, de lássuk azt az ébredő amerikai online lapot, amely lerántotta a leplet a sorosista világösszeesküvésről! Szerencsére szerzőnk idézi, bemutatja a linket, amiből dolgozott. (https://www.wnd.com/2018/08/mask-off-social-media-censor-king-revealed/) Ez a WND, teljes nevén WorldNetDaily, alapítva 1997-ben. Hát ez bizony egy nem túl jelentős, de annál radikálisabb szélsőjobboldali orgánum, mely ki sem látszik a sajtóperekből. Lássuk pár kis műremeküket!

2001. szeptember 11. után Anthony C. LoBaido nevű munkatársuk képes volt azt írni a nemzeti gyász idején, két nappal a támadás után, miszerint „Az Úr a siita iszlám kardjával sújtott le a bűnös Amerikára”. Sajátos álláspont, azért úszták meg büntetés nélkül, mert még nem volt érvényben a Patriot Law, különben ballaghatott volna legalább a szerző Guantanamóra. De nem ballagott, máig aktív munkatársuk.

2008 és 2011 között azt állították, kitartóan, hogy Barack Obama nem amerikai állampolgár, tehát nem is lehet elnök. Ezt egyszerűen meg lehetett cáfolni: Obama bemutatta a születési anyakönyvi kivonatát, mely azonban nem ütötte át a lap alkotógárdájának ingerküszöbét, a következő számban továbbra is állították ezt a képtelenséget. Csak már okirathamisítással is vádolták az elnököt.

2012-ben a Southern Poverty Law Center vádolta meg a lapot fehér nacionalizmus, valamint – csodás lista! - kormányellenes konteók, homofób, muszlimellenes propaganda és világvége-próféciák terjesztésével. Az ügy kimenetele nem ismert, de csodálom, hogy repülő csészealjak nem szerepeltek benne. Vagy az is lehet, hogy de.

Egyszóval, ez az amerikai 888, forrásnak annyira komoly, mint a Grimm-testvérek összes meséi. Ennek alapján írja Jurák Kata úrhölgy, hogy:

„Az amerikai portálok arról cikkeznek, hogy ez komoly aggályokat vethet fel: a „fakenews” elleni harc leginkább cenzúraterrorként értelmezhető Sorosék kottája szerint, csak ismét egy hangzatos „hamis hírek elleni küzdelem” szlogennel feltűzdelt köntösbe bújtatták, ahogyan azt már megszokhattuk a filantróp hálózatától.”

A „Fake news” két szó, angolból egyes, de ne üljön le, kisasszony, még jön a logika-vizsga is. Azt mondja tehát, hogy az álhírek elleni harc cenzúraterror, vagyis aki harcol az álhírek ellen, az terrorista. Ebből a formális logika alapján (mely egyedül érvényes a magyar belpolitikában) az következik, hogy aki terjeszti az álhíreket, az szembekerül a terroristákkal, így voltaképpen az álhírterjesztés nem más, mint terrorizmus elleni harc, az álhírek irtása pedig maga a terror.

És ezt komolyan is gondolja.

Rendben, logikából is karó, de jelezném, hogy nem buta emberrel van dolgunk, szándékos a tévedés. Kormányzati akarat áll mögötte, azt támogatja, szolgálja. Szép lenne egy olyan Magyarország, ahol már online hírportálok sem működnek, illetve ami mégis, az a kormány kezében van, és vígan ontja az álhíreket, melyekkel szabadon manipulálható a lakosság. A Facebook használata sorosizmus miatt tilos, a Google használata korlátozott, mint egyes államokban, ahol adott szavak beírása azonnal riasztja a nemzetbiztonságiakat.

Ez a célja ennek a most körvonalazódó sajtókampánynak, ilyen jövőt készít elő.

Gondolkodás nincs, egy ilyen államban majd övék lesz a kincs, a média, az ország és a hatalom.

Csak előbb-utóbb elolvad, elpárolog.

De ezt a kormánymédia munkatársai még nem tudják.

Szele Tamás

Ma reggel kissé borongós az idő, alacsonyan szállnak a sajtóviták és arra a hírre kellett ébrednem, miszerint centralizálni fogják a kormánymédiát, ami belátható következményekkel fog járni. Nem beláthatatlanokkal, azokon már túl vagyunk. Okos ember előre meg tudja mondani, milyen is lesz az a központosított mamutmédia, amit terveznek, és miről fog írni.

De miért központosítják? Röviden: azért, mert rájöttek, hogy sok csibész többet lop, mint kevés. Ha minden lakájmédium vezetője a maga feje után kötögeti a szerződéseket, elég sok pénz esik le neki a páncélozott szállítójármű platójáról, drága a mostani struktúra, nagyon drága – ahogy a 444 fogalmaz (https://444.hu/2018/08/27/gigantikus-kozponti-mediaholdingot-epitenek-orban-emberei):

„el lehet tenni pénzt, de úgy és annyit, amennyit fent leegyeztettél; ha stikában ezen felül is sápot szedsz, véged. A rablógazdaságnak is megvan a maga betyárbecsülete.”

Nem untatom a nagyérdeműt a mostani állapotokkal, tény, hogy a kormánysajtó gépezete jelenleg valóban úgy megy, mint a gőzmozdony, abból is a jobbfajta – ha papírpénzzel fűtik. A teljes pályás dominanciának ára van, és elsősorban nem is a munkatársak bérezésére gondolok, az szimplán csak nem szerény, de még az a legkisebb kiadási tétel: igazából az kerül benne sokba, hogy milliárdos tételek tűnnek el hanyag, hűtlen kezelés, előnytelen szerződések miatt, vagy egyszerűen engedély nélkül kötnek üzleteket (ilyen volt a TV2 tízmillió eurós sportközvetítési jogvásárlása). A népszerűség pedig nem nő, a flotta fenyegetően és impozánsan nyomul ugyan a semmiből a semmibe, de maximum két csomó sebességgel, körülötte a független kis egységek valósággal cikáznak, egy tutaj vagy egy tolóhajó is állva hagyja a mai kormányflottát – borzalmasan alacsony a hatékonysága. Mondjuk ez a centralizálás után is így marad majd, mert az egy dolog, hogy most már minden vidéki napilapot meg fognak venni (szegény kollégák, szegény olvasók), tehát mindegyik teljesen egyformán fog kinézni, amint azt az eddigi gyakorlat már megmutatta, de ez nem változtat majd azon, hogy ember nem fogja elhinni, amit benne írnak, főleg, hogy betűazonosan fogják ismételni az M1 és az MTI híreit. Az lesz benne, ami a tévében, rádióban.

Eszembe jut erről egy régi szovjet vicc: Szása rászól a kisfiára:

- Szásenyka, nesze, itt van négy rubel. Lemész az újságoshoz, hozol nekem egy Pravdát, édesanyádnak egy Rabotnyicát, a nővérednek egy Komszomolszkaja Pravdát, magadnak egy Pionyerszkaja Pravdát. Fontos, hogy a proletár család informálódjon a világ dolgairól!

Szásenyka öt perc múlva visszajön, üres kézzel:

- Papa, találkoztam a mamával a lépcsőházban, elszedte a négy rubelt, azt mondta, nem pazarolunk, a hírek benne vannak a rádióban is!

- Szásenyka, ez baj. Akkor itt van három rubel, hozol nekem Pravdát, nővérednek Komszomolszkaja Pravdát, magadnak Pionyerszkaja Pravdát, édesanyád meg törli a seggét a rádióval!

Nos, igen, a centralizált sajtónak ilyenek az előnyei: ha mindennek ugyanaz lesz a tartalma, tényleg okosabb az elektronikus médiát támogatni, a televízió és a rádió ugyanis felsérti adott esetben a hírfogyasztó végbelét, így nem fog a toalettben kikötni, szemben a print formátumokkal.

Na jó, de mi lesz az az ugyanaz, ami mindenben lesz?

Interpoláljunk, következtessünk, tekintsük a mai helyzetet, ahogy Kölcsey mondaná: „Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort”, mindjárt kiviláglik. A haza ugyan nem derül fényre, sőt, a haza kicsit sem fog derülni, de nem is az a célja a kormánymédiának.

Hát akkor először is: lesz benne kulturális forradalom, ugyanis a kezdő slapajok életük végéig nem fognak belényugodni, hogy nem ők találták fel a sajtót, és másokat, tehetségük okán még mindig olvasnak az emberek. Ezen tényleg csak a könyvégetés segít majd, a mai Magyar Idők csodálatos, iránymutató jegyzetet közöl Pilhál György tollából vagy más testrészéből, mely a nyolcvannégy éves Moldova Györgyöt nevezgeti elmebetegnek. Az egy dolog, hogy Moldova valóban rajong Kádár Jánosért – ezt a rajongását én magam nem osztom – ámde a lábujjaival, különösebb odafigyelés nélkül, ebben az életkorban is képes lenne leírni a pályáról a Magyar Idők teljes szerkesztőségét. Olyan lenne ez a párviadal – csak nem kerül rá sor, mert Moldovának több esze van – mint a Gyalog-galoppban Artúr és a Sötét Lovag küzdelme („Leharapom tőből mind a két lábad!)

Akkor lássunk még tartalmat, külpol majd jön az MTI-ből, a belpol a kormany.hu-ról (az is MTI, csak keresztbe fedik egymást a közlemények), legyen még egy kis kultúra, bemutatjuk Szakács Árpádot, a Fogadatlan Prókátorok Kamarájának elnökét, aki a hét végén magvas tanulmányban (https://magyaridok.hu/velemeny/balliberalis-diktatura-a-konnyuzeneben-3416173/) védte meg Tóth Verát a könnyűzenében uralkodó balliberális diktatúrától. Úgy osztogatta a csapásokat, miként a már említett Sötét Lovag, kár, hogy Tóth Vera kikérte magának: külön nyilatkozatban határolódott el (https://444.hu/2018/08/25/toth-vera-leteremtette-a-magyar-idok-legfobb-kulturharcosat-amiert-belekeverte-ebbe-az-egesz-agymenesbe)

Okos propagandista azonban nem egy áldozatot véd, van neki tartalékja is, Szakács doktor védelmébe vette FankaDelit is, aki már nem utasította el az oltalmazó jobbot. Támadta viszont a Pilvakert, Fluor Tomit meg a 30Y-t, mivel szerinte ezek az előadók szocialisták.

Erről maguk az előadók is kissé megütközve értesülhettek, legalábbis lefogadom, hogy idejük nagy részét nem a Tőke tanulmányozása tölti ki, és nehezen tennének vizsgát a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának történetéből, sőt, Sztálin nyelvtudományi tanulmányait sem biztos, hogy olvasták. A nyelvtudományok legnagyobb élő szakértője különben is Szakács úr, amit ő a nyelvével tud, nem tudja senki más, nem is érdemes mástól tanulni.

Mondjuk tőle sem.

Szóval, akkor legyen a szupermédiumban liberálbolsevista diktatúra, anélkül tapodtat sem, legyen majd némi genderezés, jelentsen ez akármit, migránsok minden sarokban, és egy kis „tudomány”. Ide fog majd kelleni az álhírsajtó annektálása, nem, mintha az álhírlapok olyan nagyon tiltakoznának ez ellen – a legtöbbjüknél a kormány oldalára állás már csak egy létező állapot vállalása volna. Akkor lássunk címeket.

„108 elgondolkodtató mondat Attila királytól a hatalomról, a nemzetről”

(http://magyarokvagyunk.com/108-elgondolkodtato-mondat-attila-kiralytol-a-hatalomrol-a-nemzetrol/)

Hát, a gondolatok vannak olyan magvasak, mint az Oravecz Nóra-összes, csak párat emelnék ki, a szebbjéből:

„18. Aki bohócként viselkedik, azt bohócként kezelik.”

Szentigaz.

„19. Ismerd meg őseid, tiszteld őket, és légy méltó hozzájuk.”

Luke, én vagyok az apád!

„21. Légy az Isten munkatársa.”

És ki lesz a főnökünk?

„33. A célba lövésnél a célpontra kell összpontosítani.”

Basszus, eddig azt hittem, a heti lottószámokra.

„52. A jövő alapja: az egészséges nagycsalád.”

És a hunok egész Európában mindenhol piszok nagy családokat alapítottak, akár akarták ezt a menyasszonyok, akár nem.

„68. Sáros csizmával ne lépj a házba.”

Jurtába szabad?

„99. A nyilat szeles időben nem úgy használjuk, mint szélcsendben.”

Sőt, nem is nyereg, mert nem ülünk bele.

Nem folytatom a hun király bölcsességeit, magasan szántanak, mélyen szárnyalnak, azt azért megkérdezném, hogy milyen nyelven maradtak a magyarokvagyunk.com-ra ezek a sziporkák, ugyanis a hun nyelvből összesen három szót ismerünk, annyi maradt ránk, abból is kettő szláv. Ja, meg az Iszfaháni Kódex ismer hatszázat, csak az a baj, miszerint az Iszfaháni Kódexet még senki sem látta, mert nem létezik, és a benne lévő állítólagos hun-magyar szószedet első megjelenése - most nem viccelek – egy gyermekeknek szánt kifestőkönyv függelékében történt. Az eredetit nem lehet megtekinteni, mert aki meglátja, menten megvakul, és elnyeli a föld.

Jó, a történelem megvan, lássunk egy kis orvostant, szintén az álhírlapok világából.

„Agyvelő evő oltóanyagokkal tömhetik a világ lakosságát: Agenda21 protokoll!”

(https://avilagtitkai.com/articles/view/agyvelo-evo-oltoanyagokkal-tomhetik-a-vilag-lakossagat-agenda21-protokoll)

Ez tökéletes, ez mehet így, ahogy van, senki meg ne húzza.

Agyvelőevő oltóanyag.

És a vilagtitkai.com szerkesztőségében próbálták ki a jelek szerint.

De nemsokára országosan is bevezetik majd.

Hát, körülbelül ilyen lesz a nagy, egységesített mamutmédia.

Tartalomban, színvonalban.

Ja, van egy rossz hírem: ráadásul baromi drága is lesz. Sajtóban fokozottan érvényes a tétel, hogy selejtet gyártani mindig drágább, mint minőséget.

Drágább lesz még a mostaninál is, akárki meglássa.

De legalább mindenhová eljut majd.

Szele Tamás