Különös ügyekről mesélek ma, különös emberekről: a történet végső soron arról szól, hogy miképpen használják fel a modern autokráciák az áltudományt, miképpen sorvasztják el a valódit, és kinek mi haszna van ebből. Nyilvánvaló, hogy a hatalom az első számú haszonélvező, de a kezére játszó szélhámosok sem járnak rosszul.

Hitviták gyakori tárgya mostanság az orosz gazdaság helyzete minálunk, főleg, mióta a magyar kormány azt ismételgeti szorgos papagájként, hogy „a szankciók nem működnek”, a sajtója pedig nagy buzgalmában már TikTok-videókat is bevet, hogy magasztalhassa a soha nem látott orosz jólétet és alacsony árakat, magas béreket.

Vannak párbeszédek, amiket ki kellett volna hagyni, jobb lett volna, ha sohasem kerül rájuk sor, el sem hangzanak. Ilyen Orbán Viktor tegnap nyilvánosságra került „sajtóbeszélgetése”, melynek során olyasmiket mondott, amiket tisztességes ember még szeszközi állapotban sem szokott – mert nem is gondol ilyeneket. Egyszerűen esze ágába sem jut.

Tegnap, mikor Orbán Balázs sajtóügyi járatlanságát elemeztem, nem gondoltam volna, hogy ma már nemzetközi szintű médiaproblémáról kell beszámolnom – olyan a történet, mintha az említett úr rendezte volna, csak persze nagyobb méretekben.

Tegnap óta tűnődök Orbán Balázs magabiztos szavain, elolvastam, mit gondolnak a dologról mások, merengtem azon, mit gondolok róla én, és arra jutottam: ez az ember hiszi is, amit beszélt. Tényleg így látja a világot, ami irgalmatlanul nagy baj, ugyanis ez esetben nem lenne szabad a miniszterelnök politikai igazgatója legyen.

Nem is olyan egyszerű a világ, ahogyan az jobbról is, balról is elképzelik a különböző Mórickák. Most például a jobboldali magyar Mórickák készülnek „sajtóexpedíciót” szervezni a nagy és boldog Oroszországi Föderációba, hogy „leleplezzék az Európai Unió hazugságait”, a vállalkozást remélhetőleg Bencsik András vezeti majd.

Be kell vallanom, majdnem megtévesztettek. Még engem is. Az új orosz nőmozgalmakról van szó, melyekről eddig úgy véltem, hogy sok köztük az álcivil, voltaképpen Putyint támogató szervezet, most viszont már úgy gondolom: még több. Ennek a rövid írásnak leginkább az a célja, hogy bemutassam, mekkora hiba fekete-fehérben látni az orosz belpolitikát (vagy bármi egyebet).

Kedves olvasóink, időjárásjelentés következik: a nap folyamán szibériai légtömegek érkeznek a Kárpát-medencébe, tehát a délutáni, éjszakai és holnap reggeli órákban heves sorosozás várható a honi kormánysajtóban. Moszkvában már térdig ér, tehát nagy valószínűséggel mi sem kerüljük el. Frontérzékenyek számára ajánlott egyes médiumok kerülése pár napig.

Ha ez most szovjet propagandaregény volna, a címbe óhatatlanul be kellene kerüljön, hogy „...és harcai”, de mivel ez posztszovjet történet (igaz, szovjet előjátékkal), nem kötelező. Pedig vannak harcai. A híreket aktívan fogyasztók már rájöhettek, hogy természetesen Jevgenyij Prigozsinról van szó, akiről sokan hiszik, hogy tudják, kicsoda, de itt találhatnak pár újdonságot róla.

Nehéz ezt megírni, de kötelességem. Nem csak emberi, de szakmai is. Úgy áll a helyzet, hogy alkalmam volt megtekinteni a ma kezdődő Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál egyik filmjét, mely a mariupoli ostromról szól, vagyis hát, tágabb értelemben véve – a háborúról. Amiről én is szoktam írni, elég sokat, ezért is szólítottak meg a szervezők.