Látszólag értelmetlen a kérdés, mégis fel kell tenni: használ-e a független palesztin állam létrehozásának a Hamász? Nos, Jurij Macarszkij újságíró, a térség specialistája, aki jelenleg az ukrán hadseregben szolgál, egyértelmű választ ad a The Insider hasábjain: nem, sőt árt minden ilyen törekvésnek. Lássuk az érveit!

(Képünk illusztráció)

Miután három napon keresztül kénytelen-kelletlen Dagesztán ügyeivel kellett foglalkoznom, most visszatérek a közel-keleti helyzethez, mely időközben kicsit sem enyhült, sőt, ahogy a Tanúban mondanák: fokozódott. De lássuk a híreket, melyeket most is a CTP-ISW tegnap esti jelentése alapján állítottam össze.

(Képünk illusztráció)

Nos, megint itt van az a bizonyos „fogott figura”, megkezdett téma, amit a sajtómunkás nem engedhet el, amivel lépni kell, míg vannak az ügyben fejlemények, és a dagesztáni antiszemita demonstrációk esetében bizony vannak. Ahogy tegnap, úgy ma is az a legfontosabb kérdés, hogy ki volt felelős értük, ki szervezte a megmozdulásokat és miért tette ezt?

Tegnap ismertettem a dagesztáni antiszemita incidenseket, melyeket újabbak egyelőre nem követtek – a jelek szerint elcsitultak az indulatok, miután nagyokat üthettek a rendfenntartók. Az eseményeknek azonban vannak következményei, ma ezekkel fogok foglalkozni, és egy másik, alapvető kérdéssel: azzal hogy mi a csoda történhetett valójában?

Aki ma belenéz a komolyabb orosz nyelvű lapokba, könnyen azt hiheti, hogy áthelyezték az ország fővárosát Moszkvából Mahacskalába. Minden és mindenki Dagesztánnal, jobban mondva az ott lezajlott antiszemita demonstrációkkal foglalkozik, ráadásul joggal: az Oroszországi Föderációban fennállása óta még sosem volt pogrom. Most sem, de nem a szándékon vagy az igényen múlott.

(Képünk illusztráció)

Mivel tegnap – kénytelen-kelletlen – Gáza holnapjáról volt szó, ma beszéljünk Gáza tegnapjáról. Mármint nem a múltjáról, hanem a tegnapi napról, ugyanis befutott végre az ISW-CTP napi jelentése, amit viszont tegnap zártak le, így aztán az esetleges éjszakai vagy tegnap esti események még nem kerülhettek belé, ezzel szemben legalább pontos és ellenőrzött.

Mint tudjuk, Izrael este megindította szárazföldi offenzíváját a Gázai Övezet ellen – a harci cselekmények részleteiről egyelőre azonban képtelenség beszámolni, ugyanis a zónában leállt az internet- és mobiltelefon-szolgáltatás, így részletesebb hírek csak később várhatóak, egyelőre annyi biztos, hogy az izraeli hadsereg több, mint 150 célpont ellen intézett támadást.

(Képünk illusztráció)

Mikor néhány napja elkezdett terjedni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek szívpanaszai voltak – a Kreml természetesen tagadta ezt – sokak fejében megfordult, hogy mi lesz, ha netán történik vele valami, hiszen már nem fiatal ember? Ki lép a helyére? Erről elmélkedik a kiváló Andrej Percev a Riddle hasábjain – és nem túl optimista.

Ma kényes témához kell nyúlnom, ami sokak nemtetszését fogja kiváltani, de beszélnünk kell róla: nevezetesen arról, hogy mi lesz a gázai övezet lakosságával. Ugyanis nem pusztán arról van szó, hogy a terroristák által élő pajzsnak használt civilek áttelepítése megfosztaná a Hamászt az eddigi védelemtől, hanem arról is, hogy egyáltalán hova lehetne őket vinni?

A sajtószakma évek óta tart attól, ami lassan kezd bizonyossá válni: a Szilícium-völgy lemond a hírekről, és ez alapjaiban rázza meg az amúgy is instabil világsajtót. A hírügynökségek pillanatnyilag igyekeznek alkalmazkodni a kiadók és a technológiai platformok közötti, régóta tartó, ellentmondásos kapcsolat legújabb töréseihez. Ezt a válságot a The New York Times járta körül.