Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: Európa árulói

2023. október 16. - Szele Tamás

Roppant érdekes, bár nem túl meglepő tanulmányt közöl az ukrán Detector Media, mely többek között tényellenőrzéssel és álhírek elleni küzdelemmel foglalkozik. A szerzők, Lesia Bidochko és Maksym Kazakov úgy látják, hogy a Kreml befolyása már a Bundestagban is érezteti hatását, és ha Moszkva tervei sikerrel járnak – talán még az Európai Unió is széthullhat.

reichstag_oktober_15.jpg

Tovább

Szele Tamás: A háborúk szekere

Ma is dupla haditudósítással szolgálok az elmúlt nap eseményeiről a CTP és az ISW jelentései alapján, de ez nem lesz minden napos szolgáltatás, ugyanis roppant időigényes összeállítani, ráadásul a gyakorlat azt mutatja, hogy a beérkező adatok mennyisége és minősége is változó, ma például az ukrajnai harcokról sokkal részletesebb információk érkeztek, mint tegnap, még a harcoló alakulatokat is azonosították orosz oldalról.

haboru_szekere1_oktober_15.jpg

Tovább

Szele Tamás: Kettős hadijelentés

Ma kísérletet teszek a lehetetlenre, ugyanis elhangzottak bizonyos kritikus megjegyzések, melyek szerint „mióta Izrael háborúban áll, a sajtóból eltűntek az ukrajnai harcok hírei”. Dehogy tűntek, csak az ember nem szakadhat szét: ha az egyikkel foglalkozunk, nincs idő a másikra, ha a másikkal, nincs idő az egyikre. Ma megpróbálok rövid összefoglalót adni mindkét zónáról az ISW jelentései nyomán.

kettos_haboru_oktober_14.jpg

Tovább

Szele Tamás: A nagyszívű tábornok esete

Tudják, mi történik a bukott orosz tábornokokkal? Régebben a gulágra kerültek, még régebben főbe lőtték magukat, manapság megjutalmazzák őket és fényűzően, dúsgazdagon élnek. Nem kicsit fordított ez a mai orosz világ a bolygó összes többi országához képest, de ezt mindig is tudtuk. Egy apróságról megfeledkeztem: nem az összes bukott generálissal bánnak így, hanem csak az FSZB-sekkel.

nagyszivu_tabornok_oktober_12.jpg

Tovább

Szele Tamás: Harcok és ármánykodások

Dúlnak az indulatok a jelenleg is zajló izraeli harci cselekmények kapcsán, és legyünk őszinték, ez valahol érthető is. Izraelről a legtöbb embernek van véleménye, éspedig vagy ilyen, vagy amolyan, a legsarkosabb azoknak szokott lenni – mint mindig – akiknek a legkevesebb közük van az államhoz, a legkevesebbet tudják róla, és ők is hangoztatják nézeteiket a leghangosabban.

izrael_oktober_12.jpg

Tovább

Szele Tamás: Gáza és Teherán

Ha valakit az Izraelt ért múlt szombati támadás okai és előzményei érdekelnek, nem kerülheti meg a kérdést: egyáltalán, honnan került elő a Hamász és hova tart? Miféle története van, mi mozgatja? Egyáltalán, hogyan történhetett meg, hogy a Hamász terroristái kerültek hatalomra a Gázai Övezetben, és a lakosok számára az egyetlen társadalmi létforma a dzsihád lett?

terror_oktober_10.jpg

Tovább

Szele Tamás: Gavarit Moszkva

Ha bárkinek illúziói lennének, hogyan fogadták a Kreml propagandistái az Izraelt ért terrortámadás hírét, ezeket el kell oszlatnom: kitörő örömmel. A CEPA (Center for European Policy Analysis) számára Julia Davis, az orosz média kiváló és alapos szakértője foglalta össze a reakcióikat. Nos, nem tagadták meg magukat, csak azt adták, mi lényegük.

gavarit_moszkva_oktober_9.jpg

Tovább

Szele Tamás: Hétezer rakéta

Nagyon nehéz értelmezni azt, ami az elmúlt nap folyamán történt Izraelben. Azt tudjuk biztosan, hogy az országot példa nélküli rakétatámadás érte, a hivatalos források már hétezer rakétát és háromszáz halottat, 1500 sebesültet említenek, az IDF (az izraeli véderő) válaszcsapása a friss hírek szerint 200 embert ölt meg. Mi történt?

jeruzsalem_oktober_8.jpg

Tovább

Szele Tamás: Margarita atomháborúja

Az egész azzal kezdődött, hogy Margarita Szimonjan, az RT (korábban: Russia Today) főszerkesztője, Vlagyimir Putyin elnök talán leghangosabb és leglelkesebb híve hadat üzent Szibériának és termonukleáris fegyver bevetésével fenyegette meg annak területét, annak ellenére, hogy Szibéria ez idő szerint az Oroszországi Föderáció részét képezi.

sziberiai_robbanas_oktober_5.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása