Kérem, ebből fegyelmi lesz, akárki meglássa. Nem is akármilyen. Mégiscsak tűrhetetlen, hogy a magyar kormánymédia nem követi a világsajtó legfrissebb álhíreit, kamutrendjeit, ma még mindig Zelenszkij állítólagos, tegnap kipattant merénylet-tervével foglalkozik (a Barátság kőolajvezeték ellen), holott Moszkvában és más úri helyeken már Soros Györgyöt temetik.

Új megvilágításba kezdenek kerüli a dolgok a Washington Post mai írása alapján, más kérdés, hogy nem abba, amivel a magyar kormánysajtó és a független média egy része tele van. Harsognak a szalagcímek, miszerint „Zelenszkij fel akarta robbantani a Barátság vezetéket, hogy csapást mérjen Magyarországra”, csikorognak a fogak a kommentekben.

Az elmúlt napok állandóan feltett kérdése, hogy „zajlik már az ukrán offenzíva?” Kérdezték már tőlem mindenfelé, és becsületesen meg kellett mondanom: fogalmam sincs. Szerintem még nem tartunk ott, de lévén, hogy magából a hivatalos orosz sajtóból is olyan híresztelések érkeznek, miszerint dehogynem, ez már az, senkit sem hibáztatok, ha tanácstalan.

Hogy a harctéren jelenleg mi zajlik, azt teljes bizonyossággal senki sem tudná most megmondani. Ismerőseim már napok óta faggatnak, megindult-e az ukrán offenzíva, de nem állíthatom sem azt, hogy igen, sem azt, hogy nem: az orosz milbloggerek hisztérikus beszámolói szerint valami zajlik, de hát őket mégsem lehet hiteles forrásnak tekinteni. Viszont nem kell csalódnunk Oroszországban, mindig képes meglepni az embert.

Mi közük a romániai törpepártoknak a Kremlhez? Látszólag semmi, a valóságban annál több. Nem azért foglalkozom velük, mert nálunk ne lennének ilyenek – akad épp elég, bár a kamupárt-alapítási láz most már kezd okafogyottá válni, és nálunk nem is arra használták ezeket a formációkat, mint Romániában – hanem, mert érdekes tendenciákat lehet megfigyelni körülöttük.

Soha még ennyi dolga nem volt az orosz hírszerző szolgálatoknak és megkockáztathatjuk a kijelentést, hogy soha ennyi bajuk sem: a háború elmúlt éve folyamán hatalmas kudarcokat könyvelhettek el, lehet, hogy sikereket is, de az ő szakmájukban azzal nem szokás dicsekedni, szóval a nagyvilág csak a Nyugaton zsinórban lebukó orosz ügynökökről tud.

Nincs olyan orosz propagandamédium, ami ne köszörülte volna már a nyelvét a Teixeira- és Bils-ügyeken, és valljuk meg: nehezen is érthető, hogyan sikerült egy huszonegy éves kadétnak hozzáférést szereznie mindenféle államtitkokhoz (ha nem is a legkomolyabbakhoz), vagy hogyan volt képes a Haditengerészet egyik altisztje éveken át orosz propagandát terjeszteni anélkül, hogy lebukjon.

Lassan már senki sem tudja, mi zajlik Bahmutban: kivonul Prigozsin vagy marad, átadja a helyét a kadirovitáknak vagy a VDV folytatja a város maradékának ostromát, netán hagyják az egészet és elmennek piknikezni a közeli erdőbe? A világ legkomolyabb elemzői sem mindig igazodnak ki ezen a különösen kaotikus hadszíntéren, és bonyolítja a helyzetet az orosz fegyveres erők sajátos szervezetlensége.

Nincs mese, ha így mennek tovább a dolgok, külön tudományágat kell kialakítani, az orosz merénylettant, ugyanis egyre több az ilyen eset és egyre kevésbé érthetőek. Tegnap például Zahar Prilepin autóját robbantották fel egyes források szerint ismeretlen, mások szerint nagyon is ismert kezek, csak ha belegondolunk, az nem érthető, hogy miért.

Az orosz csodafegyverekről alkotott vélemény mára már hitbéli dogmává változott, aki hisz bennük, látja is őket, aki nem, az meg képtelen erre – a helyzet ennél jóval árnyaltabb, nem állíthatjuk, hogy egyáltalán nem léteznek modern orosz fegyverek, de azt igen, hogy a többségük nem több tervnél vagy rémmesénél, egyeseket azonban alkalmaztak már.